Sasuke teljes kétségbeeséssel visszadobta a papírokat bátyja ágyára, miközben másik kezével ajkai elé erőltette kezeit, nehogy felkiáltson. Agyában egymást érték a gondolatok: „Olvasta? Persze, hogy olvasta. De vajon mindegyiket? Vááh! Mindhárom történet itt van. De mikor ...? Amikor lent voltam Kaa-sannál. És vajon most ő mit gondol? Miért aludt az ágyában ezekkel a papírokkal? ÉS MOST HOGY NÉZZEK EZEK UTÁN A SZEMÉBE?” ~ az utolsó kérdést már szinte hisztérikusan sikította magában. Majd hirtelen összeszedve minden lélekjelenlétét, fölkapta a reggelis tálcát és lábujjhegyen kiosont a szobából. „Így most nem buktatom le magam. Majd kitalálok valamit... csak el innen, mintha itt se lettem volna!” - Azzal csöndesen becsukta maga mögött bátyja szobájának az ajtaját.

Itachi nagyon mélyen aludt. Nem vett észre semmit. Maga sem tudta mikor, édes illatra ébredt. Annyira fáradt volt még, hogy amikor belenézett a tükörbe, alig látta saját magát. Látása elhomályosult, szemei pedig ha mindez még nem volna elég, össze voltak szűkülve az utóbbi idők kialvatlansága miatt.  Kiment a fürdőbe és váltott (hideg - meleg) vízzel próbálta szalonképessé tenni legalább ábrázatát, ha már agyilag még nem érezte magát a toppon. Kijött, majd irányát a lépcső felé vette, de mielőtt elért volna addig, hirtelen megtorpant. Belenyilallt az emlék a tegnapi napról... hogy miként cselezte ki Sasukét és szerezte meg a titkát... eszébe jutott miket olvasott... közben mit hallott Sasuke szobájából... és hogy ő mit művelt a saját klónjával! A fejéhez kapva rohant vissza szobájába, vadul gyűrve összekapkodta a papírlapokat, és becsempészte a szekrénye alatti szűk nyíláshoz. Ott senki nem talál rá.  Ezekután úgy döntött, ideje az illat után néznie. Lement a lépcsőn. Sasuke idegesen tett - vett a konyhában. Az asztalon egy rakás palacsinta volt üresen kikészítve egy tányérra, körberakva mindenféle töltelékkel, amiket Itachi szeretett.

 - Hát itt meg mi történt? - kérdezte az idősebbik Uchiha , amolyan "jó reggelt!" gyanánt. - Kit öltél meg megint, hogy ilyesmire jövök le? - gúnyolódott.

 - Neked is jó reggelt Nii-san - köszönt durcásan Sasuke. Nem elég, hogy hülyére dolgozta magát, még emlékeztetnie is kell őt Itachinak arra a szörnyűségre... - Ma még senkit. - sandított jelentőségteljesen bátyjára.

 - Ezt vegyem fenyegetésnek, Otouto? - vonta fel kérdőn Itachi a szemöldökét, miközben pimaszul közel hajolt öccse arcához és mikor Sasuke pont elpirult volna, homlokon pöccintette a mutató ujja hegyével.

 - Pffff... - mérgelődött Sasuke és megdörzsölte a 'bántalmazott' részt. - Mintha valaha utaltam volna ilyesmire... vagy ne tudnád mennyire..... - Itt ajkába harapott.

Itachi eddigre már betömött a szájába egy fél üres palcsintát, mert most jött rá, mennyire éhes is valójában, azonban ennél a pontnál megállt a rágásban és teli szájjal, kifürkészhetetlen arccal fejezte be öccse helyett a mondatot: - SZERETSZ?

Sasuke nem válaszolt. Ajkát olyan erővel harapta már, hogy kiserkent a vére. Hirtelen nagyon fontos mosogatnivalója akadt és mivel érezte, hogy ez így gyerekes, de ciki is, csak egy "Mhm.." -re volt képes, azt is nagyon halkan.

Még mielőtt Itachi bármit is reagálhatott volna, megszólalt a csengő, mintegy végszóra. Sasuke megkönnyebbülten sóhajtott és intett bátyjának, hogy maradjon, de az gyorsabb volt és kíváncsibb, ki zaklathatja őket ilyenkor, hiszen a Hokage pihenésre ítélte őket végre, szüleik meg elutaztak. Érdeklődve kinyitotta hát az ajtót. Két ANBU állt ott. Itachi komoran összehúzta szemöldökét, jelezve a váratlan vendégeknek, hogy rossz az időpont és baromira nem kívánatos a társaságuk.

 - Mit akartok? - kérdezte cseppet sem barátságosan.

 - Uchiha Sasukéhoz jöttünk! - felelték ridegen.

 - Mi dolgotok az öcsémmel? - Itachi nem tágított. Tartott tőle, hogy valami megtorlásról van szó Shisui miatt.

 - Kérjük Itachi -san, ne akadályozd a munkánkat - szólalt meg most a másik ANBU. Ám ekkorra már Sasuke is elődugta a fejét, hogy megnézze, kikkel vív szócsatát szeretett bátyja.

 - Mi a baj Aniki? Mit akar itt az ANBU?

 - Uchiha Sasuke! Az a parancsunk, hogy elkísérjünk a Szigorú Remetéhez!  Velünk kell jönnöd. Kérlek ne tanúsítsatok ellenállást Itachi-san! - folytatta a második maszkos ügynök, ám erre szemlátomást már semmi szükség nem volt. Az idősebbik Uchiha fívér, amint meghallotta a Remete nevét, félreállt az ajtóból lehajtott fejjel.

 - Vigyétek - szólt Itachi alig hallhatóan.

 - Köszönjük! - vágták rá az ANBU-k és azonnal Sasuke mellett termettek, a hóna alá nyúltak és elindultak vele kifelé, miközben egyikük egy fehér kendőt vett elő jellegzetes mellénye zsebéből.

 - Miii..??! - fortyant föl Sasuke. - Mi az, hogy vigyétek??? Nii-san!!  Aniki!!  Mi folyik itt?? - kiabált kétségbeesetten, de nem vette észre, hogy a kendő már az arca előtt van, és már nem tudja nyitva tartani a szemét. Még látta, ahogyan bátyja ajkai mozognak, de hogy neki beszél-e, vagy esetleg az ügynököknek, már nem tudta agya feldolgozni. Hallotta a hangfoszlányokat, de nem értett semmit. Minden elsötétült. Itachi kedvetlenül bezárta mögöttük az ajtót. Tudta, hogy jó ideig nem számíthat öccse visszatértére.

Sasuke  arra lett figyelmes, hogy idegen hangok veszik körül. Ébredezett. Szörnyen kellemetlen nyomást érzett mindkét hóna alatt és ahogy tisztult a tudata, érezte, hogy valaki cipeli őt a hátán. Amint felnyitotta szemhéját, meglátta a mellette száguldó egyik ANBU ügynököt, aki Itachival beszélt.

 - Álljunk meg! - intett feltehetően annak a társának, aki őt nagy valószínűséggel a hátán vitte. - Magához tért. Innentől jöhet a saját lábán.

 Megálltak. Sasuke lemászott szállítója hátáról, de egyetlen szót sem szólt. Azt leszámítva, hogy nem értett semmit, jelenleg két ANBU ügynök ellen semmi kedve sem volt harcolni. Valamint az a tény, hogy az ő imádott Anikije szó nélkül engedte, hogy elvigyék.... Tényleg! Miért engedte? Próbálta felidézni magában az eseményeket. Lepergette maga előtt emlékeit párszor, kezdett derengeni és összeállni fejében, hogy Itachi ő hozzá beszélt, amikor azt a kloroformos kendőt az arcába nyomták. Agya végre összerakta a szavakat mondatokká és immár értelmet nyertek bátyja tettei. "Ne ellenkezz, fölösleges. Fogd fel úgy mint egy szükséges leckét, tanulj belőle, előbb szabadulsz." Vagy... valami ilyesmi. Ezek a gondolatok villámként cikáztak keresztül fejében, míg lemászott a kísérője hátáról. Ezek után méginkább semmi értelmét nem látta, hogy ellenállást tanúsítva megküzdjön velük és hazamasírozzon.

 - Hol vagyok? - tette fel az ifjú Uchiha az egyszerű kérdést, mellyel egyben beletörődéséről is tanúbizonyságot akart tenni.

 - Sajnálom, ezt az információt nem árulhatom el. Egy olyan emberhez viszünk, aki előtted már sok helytelen útra tévedt shinobit térített vissza a helyes ösvényre - felelte az, aki eddig cipelte őt.

 - És miért nem tudhatom azt, hogy hol vagyunk? - kérdezte Sasuke még mindig értetlenül. Sejtette, hogy a Shisuival történtek miatt még kapni fog valami büntetést, elvégre nem süket a Hokage.

 - Az a küldetésed, hogy mindenben engedelmeskedsz a REMETÉNEK. Teljesen az alárendeltje leszel és vakon követed az utasításait - magyarázta  feltehetően a küldetésük parancsnoka, legalábbis Sasuke így saccolta, mivel ő többet beszélt, mint a társa.

 - Remek - sóhajtotta az ifjú Uchiha. - És feltételezem mindenről feljegyzést készítetek és...

 - Tévedsz! - szakította félbe éles hangon őt a parancsnok. - Mi amint elérted a célod, indulunk vissza Konohába. Azért kellett ideáig eszméletlennek lenned, mert nem ismerhetted az útvonalat. Ennek is két oka van. Az egyik, hogy ne tudj visszaszökni mielőtt a küldetésed véget érne. Te innen csak akkor távozhatsz, ha Ő elenged. - Sasuke hihetetlen dühvel ökölbe szorította mindkét kezét, hogy még rövidre vágott körmei is kis félholdakat nyomtak fehér tenyerébe. A gondolat, hogy talán nem térhet vissza, mielőtt a szüleik hazatérnek és egy kis időt sem pihenhet otthon a bátyjával, mindennél jobban felidegesítette. - A második ok pedig... hát, hogy is fogalmazzam... Ide olyan shinobiknak kell jönniük, akiknek az önuralmát, vagy az emberi moráljukat a Hokage megkérdőjelezi. Nem tudom mekkora bűnt követtél el Uchiha Sasuke, de azt tudom, hogy jóideje nem járt itt senki, aki nem önszántából akart. Hogy egy példával érzékeltessem... az utolsó ilyen küldetésre idevezényelt személy maga Orochimaru volt. - Sasuke kezei elernyedtek, szemei pedig döbbenten meredtek a semmibe a meglepetéstől. - Akiket idehozunk, nem akarjuk, hogy tudják az útvonalat. Nehogy kedvük támadjon bosszút állni.

"Remek! - kezdett morfondírozni Sasuke. - Nem elég, hogy valami eszelős lélekidomár, még meg is szabja mikor mehetek haza. Biztos nagyon kemény arc lehet a fószer...  és Itachi tudta... ő már sokkal régebben ANBU, mint én. Biztos kellett vele találkoznia. Ezért sem állt ellen, mikor megtudta miről van szó. De legalább ugyanolyan szomorú volt, mint én. Hiszen nem lehetünk együtt."

 - Akkor készen állsz? - tette fel az utolsó kérdést a parancsnok.

 - Van más választásom? - felelt pimasz visszakérdezéssel az Uchiha.

Innentől kezdve együtt haladtak tovább. Az út óráknak tűnt. Sasuke pont azon gondolkozott, hogy maga a kloroform mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből, és ehhez még hozzá számíva az az idő, amit saját lábon tett meg, az összesen mennyi lehet a legjobb-, illetve a legrosszabb esetben, amikor egy szikla szélén megállva lenéztek az alatta elterülő völgyre.

Meseszép látvány lett volna, ha nem érezte volna, hogy az elkövetkező idő börtönét látja maga előtt. A völgy közepén egy kis patak folyt keresztül, középen egy viszonylag nagy kunyhó állt. Volt udvara, több parcellából, mind külön körbekerítve: veteményes, baromfiudvar, kecske, ló, marha, juh, volt ott minden. Sasuke elfintorodott. "Büdös munka lesz, az már biztos" - nyugtázta magában. Ám amikor fölnézett tanácsért, a két ANBU kísérője addigra azok eltűntek. "Remek! Akkor kezdjük. Mielőbb haza akarok érni!" - Azzal nekiiramodott és lefutott a sziklákon, megcélozva a kunyhót.

Mire a közelébe ért, kinyílt a ház ajtaja és egy hatalmas nagydarab férfi lépett ki rajta. Jól megtermett volt, annyi szent! Nagyon egyszerű, szemmel láthatólag saját maga készítette ruhák takarták hatalmas testét, és egy cserzett marhabőr köpennyel még pluszban körbetekerte magát, mint egy királyi palásttal. "A Puszták Királya." - Sasukénak egyből ez a gúnynév jutott eszébe róla.

 - Isten hozott! - üdvözölte a Remete, kimondottan kellemesen mély hangján. - Látom nagyon sietős a dolgod. A tekintetedből ítélve már gúnynevet is találtál rám. Kerülj beljebb - invitálta a házába cseppet sem kedvesen, mire Sasuke megérkezett vele szembe, inkább amolyan fenyegetőleg, hogy: "Nyitott könyv vagy előttem fiacskám, ne is próbálkozz semmivel."

A ház belül kimondottan tágas és egyszerű berendezésű volt. A remete helyet foglalt egy kis szögletes párnán és nem szólt semmit. Sasuke lekuporodott vele szembe, törökülésbe.

 - Nem mondtam, hogy leülhetsz, de ha már így esett, akkor kezd el mesélni magadról - mordult rá az öreg.

 - A nevem Uchiha Sasuke. Higgye el, nekem sincs ínyemre, hogy ide kellett jönnöm. Nem tudom mit kell csinálnom, de ha kérhetem, kezdjük el minél előbb. Más dolgom is van.

 - Ennyi?! - Kérdezte az öreg.

 - Ennyi, amiről magának tudnia kéne... - flegmázott tovább Sasuke.

 - Nos... - folytatta a férfi, miközben elővette a Hokage üzenetét és Sasuke elé dobta. Sasuke szemei elkerekedtek, amint olvasni kezdte. Minden benne volt. Az apjukkal való viszonyuktól kezdve, a Shisuival történteken át még egy utalás is arra, hogy a szüleik egyedül hagyták őket, ezért Sasuke valószínűleg sietni akar majd haza, hogy mielőbb imádott Anikijével legyen... minden! Minden benne volt, amit csak Sasuke el szeretett volna hallgatni. - Amint látod, nem vagy olyan megfejthetetlen. Itachi nem szégyenkezik miattad? - kérdezte az öreg, mire azonnal Sasuke dühödt, gyűlölettől izzó éjfekete szempárjával találta szembe magát. - Rengeteg benned a gyűlölet. Így nem viselkedhet egy shinobi. Az háborúhoz vezethet. Ha pedig a bátyádról van szó, minden tekintetben elveszted az önuralmad és mész mint a bogár fej nélkül! Szerintem nem egy küldetés csődölt már be az egódnak köszönhetően. Amíg azt a fene büszkeségedet meg nem regulázzuk, valamint a bátyáddal kapcsolatos érzéseidet nem tudjuk korlátok közé szorítani, addig biza fiam te itt maradsz. Ami engem illet, ezt tudom garantálni neked az együtt eltöltendő hátra lévő időre. Hogy mikor szaladhatsz haza, ezek után már csak rajtad áll. - Itt befejezte mondandóját, majd nyugodt szemekkel mustrálta Sasuke arcát, amint ideges görccsel ökölbe szorított kézzel és fogcsikorgatva meredt maga elé a padlóra.

"Ha ellenkezek bármiben, akkor még sokáig kell maradnom... - Tekintetét az öregemberre szegezte és elmélyülten mustrálni kezdték egymást, próbálva kiolvasni mire gondol a másik - de ha túl könnyen beadom a derekam, az is feltűnő lenne. Mindig az arany középút. Mindent beleadok, hogy kénye kedve szerint játszhasson velem ez a ... ez a ... REMETE! Talán még az utolsó nap hazatérhetek!" - Elmélkedett magában Sasuke és kezet nyújtott a férfinak, megpecsételve azt, amibe úgysincs beleszólása.

*****

Itachi nyugodtan takarítgatott otthon. Már napok óta egyedül volt. Lassan végigtakarította az egész házat. Már csak a legvégén a porszívózás volt hátra. Zenét hallgatott, az MP3- lejátszóján, és közben dúdolt. Kint a tél ellenére már két napja gyönyörű, szikrázó napsütés volt, bár még fagyott. Minden nap rengeteget gondolt Sasukére, vajon hogy boldogul. Tudta, hogy az öreg nagy mestere az emberi ego betörésének, bár Orochimaruval kudarcot vallott. El sem tudta képzelni miket csinálhat Sasukéval. Csak remélte, hogy az öccse nem akar majd megküzdeni vele, mert félelmetes erejű shinobi ez a Remete is, Itachi nagyon jól tudta. De most éppen nem gondolt erre, csupán porszívózgatott, dudorászott, közben nagyon enyhén meg- meg tekerte a csípőjét. Élvezte a magányt, jobban kipihente magát, bár az ő Otoutója nagyon hiányzott már neki. Hirtelen förtelmes bűz csapta meg az orrát. Annyira büdös, hogy öklendezve kapta szája elé a kezét, gyorsan letaposta a porszívó kikapcsoló gombját és riadtan nézett körbe honnan jön ez a bűz. Ekkor látta meg.  Sasuke a bejárati ajtóból figyelte őt. Arca a szokottnál is sápadtabb volt és piszkos. Az ónix fekete szempár hihetetlenül fáradtnak és fénytelennek tűnt... mégis, rengeteg szeretettel és vágyódással fúródott az idősebbik Uchiha tekintetébe. Itachi ahogy végigmérte öccsét, nem hitt a szemének. Sasuke a feje búbjától, a talpáig végig tiszta trágya volt. Azon gondolkozott el hirtelenjében, hogy pár napja ő is ugyanígy nézhetett ki, még Madara látogatásakor, leszámítva a.... hmm…. szart. Kihúzta füléből gyorsan a zenét.

 - Mattaku, Sasuke! Hát veled meg mi történt? És így jöttél végig fényes nappal Konoha utcáin? - Kérdezte aggódva Itachi.

  - Szervusz Nii-san! Igen, így jöttem végig. Ma reggel a fejemre borult a trágya és végig beterített. Direkt hagytam, nem ugrottam félre. Az a vén Remete meg úgy röhögött, hogy majd bele pusztult. Mikor kicsit csillapodott, egyezséget ajánlottam. Hazaenged még ma, én pedig így jövök végig szarosan egész Konoán, jelentést teszek a Hokage palotában, majd hazajövök, köszönök neked és csak utána mosakodok meg, valamint égetem el a ruháimat. - Számolt be egy roppant szerencsétlen, ám annál keserűbb félmosollyal az arcán Sasuke. – úgyhogy Konohába teleportált valamilyen jutsuval. De már nagyon csíp és viszket…

 - Értem - nyugtázta Itachi. Gondolta, hogy az ő Otoutója van olyan okos, hogy mielőbb hazaszabaduljon a Remetétől, de azt nem gondolta, hogy hajlandó ekkora megalázatásra is azért, hogy végre együtt lehessenek. Kedve lett volna megölelni Sasukét, ám ahogy közelebb lépett felé, azonnal le is tett erről a tervéről. - Akkor talán menjünk ki az udvarra, hogy ott ledobhasd a ruháidat, én meg majd elégetem.

 Kimentek az udvarra, Sasuke majdnem teljesen pucérra vetkőzött, míg Itachi festék - higítót hozott, rálocsolta a ruhákra és meggyújtotta a hó tetején. Ezután visszamentek a házba, fel az emeleti fürdőszobába. Sasuke zavartan topogott, hogy levegye az alsóját, de míg bátyja ott volt és éppen a zuhany vízhőfokát állítgatta be neki, nem akart teljesen levetkőzni.

 - Na, mi lesz már Otouto?! Vetkőzz és gyere, mielőtt odafagysz! - förmedt rá.

 - Köszönöm Nii- san, innen már boldogulok - válaszolt Sasuke szégyenlősen. - Nem mennél ki?

 - Eszemben sincs magadra hagyni! Segítek lemosakodni... te már nem is érzed milyen szagod van.

 - Kössz, ettől most sokkal jobban érzem magam! - vágott vissza Sasuke azonnal, sértődötten. - Miből gondolod, hogy nem érzem? Ezt a bűzt, ha még napokig kéne szagolnom, akkor sem szokná meg az orrom!

 - Ne haragudj, nem úgy értettem. De pont azért, mert órák óta töményen szagolod... majd én tudom mikor jött már le rólad - felelte Itachi gyengéd mosollyal, miközben a zuhany felé invitálta öccsét.

 Sasuke már nem szólt, csak igyekezett póker arcot vágni, zavartan oldalvást fordulva kihámozta magát alsónadrágjából , majd lágyékát takarva, egy sehogyan sem leplezhető enyhe rózsaszínes kis pirral az arcán, lesütött fejjel belépett a zuhany alá. Itachi pedig ekkor nagy levegőt vett, és a létező összes szappant és tusfürdőt, ami éppen fellelhető volt a közelükben, a kezébe vette, és kezdve a szúrós formájú hajkoronával, nekilátott, hogy végigdörgölje Sasukét. A víz folyamatosan mosta le a szutykot, de mivel meleg volt, gőzölgött és a bűz hamar betöltötte a fürdőszobát. Itachi próbált szigorúan a feladatra koncentrálni, de bármennyire is kiábrándítóak voltak a körülmények, érezte, hogy kezd egyre kényelmetlenebbé válni a helyzet, amikor öccse izmos mellkasát szappanozta és hátát. Mivel ezeken a területeken ruha fedte előzőleg a fiatalabbik Uchiha testét, nem volt sok dolga. Azonban amerre keze haladt, a simító, lágy, itt - ott kissé erőteljesebben dörgölő mozdulatai nyomán Sasuke bőre libabőrössé változott, mellbimbója pedig azonnal kezdett megkeményedni. Itachi nagyot nyelt, és igyekezett a forró vízzel helyreállítani a keze utáni önkéntelen reakciókat testvére bőrén. Úgy tett, mintha észre sem vette volna. Majd elérkezett Sasuke izmos hasfalához. Nem bírta ki, tudta, hogy kezd túl messzire menni, de egyben tesztelte is öccsét, meddig engedi, hogy elmenjen. Sasuke lehúnyt szemekkel és arcát megkeményítve tűrt. A forró vízcseppek a homlokára érkezve futottak végig ében hajkoronájáról hófehér bőrére és szaladtak végig testének minden porcikáján, néhol beleütközve Itachi szappanos kezébe. Olykor nagyokat sóhajtott, ám bátyja figyelte és látta, hogy igazából mély levegőt vesz, aztán görcsösen visszatartja, amíg újra oxigénhiányos állapotba nem kerül, ilyenkor pedig egyszerre fújja ki, majd szív magába újabb, nagy mennyiségben. "Lassan elérem a határait." - Gondolkozott Itachi.

 - Jólvan Otouto, nem vagy már pici, a többit rád bízom. A nagyja kész - törte meg a csendes vízcsobogás monoton zaját Itachi.

 - Ühm... - mormogta a szája szélén a kisebbik. Itachi csodálkozva meredt öccsére. A jól megszokott néma bosszankodás és szájhúzásnak nyomát sem vélte felfedezni Sasukén, a helyzet miatt. Emellett összetörtnek, megalázottnak, vagy levertnek sem látta. Sasuke föl sem nézett, csupán lágyéka elé tartott kezekkel és félig lehajtott fejjel figyelte rendíthetetlenül a lefolyóba örvénylő vizet, mintha az valami pótolhatatlanul érdekfeszítő látványosság lenne. Több válasz híján tehát Itachi kisétált a fürdőből és becsukta maga mögött az ajtót.
  Mire Sasuke előkerült, terített asztal és meleg étel várta. Kínos csendben telt a nap hátralévő része. Sasuke inkább kerülte bátyját. Az idősebbik Uchiha viszont hiába is akart bármit takarítani öccse után, az mindent megoldott, mire Itachi odaért. Kiszellőztetett, feltakarított... még a törölközőknek is indított egy mosást. Este pedig Sasuke csupán egy "Oyasumi"-t mondva koppantott egyet bátyja ajtaján, majd azonnal el is tűnt a saját szobájában. Túl sok leckéztetést kapott a Remetétől, fel kellett dolgoznia.  Itachi kinyitotta az ajtót, de Sasukénak addigra már nyoma sem volt. Nagyot sóhajtva visszacsukta tehát, majd hanyatt bedőlt ágyába és a plafont bámulva azon tűnődött, mit kéne tennie. Menjen át és vallassa ki öccsét mik történtek vele? Vagy hagyja, had őrlődjön? Körülbelül egy vagy maximum két napjuk lehet még, mielőtt hazaérnek a szüleik. Vajon tudnak még fesztelenül együtt szórakozni egyet, mielőtt ez bekövetkezik? Vagy már semmi esélyük, mert Sasuke még őt is megszégyenítő módon begubózott?! Ezekkel a gondolatokkal foglalkozott egész éjjel. Már hajnal kettő is elmúlt, de ő még mindig nem aludt. Csöndesen átlopakodott Sasuke szobájába, hogy megnézze öccse jól van-e. Megnyugodva tapasztalta, hogy a kisebbik Uchiha, minden fellelhető férfi parfümmel telefújva magát és szobáját, mélyen alszik. Itachi tudta, hogy másnap látja még ennek kárát, de még hajnal négy után is csak ébren forgolódott. Nem tudta mikor aludt el.

 Másnap korán hajnalban ébredtek mindketten és Sasuke szinte ugyan olyan volt, mint régen. Itachi semmi különöset nem vett észre rajta és ennek szívből örült. "Úgy látszik, csak egy kis időre volt szüksége."
 - Anu... Nii-san. - törte meg a csendet Sasuke. - Reggeli után edzünk? De most nem olyan általános edzés... hanem amolyan már - már vérremenő... tudod.

 - Rendben van - hajtotta le fejét a gőzölgő kávés csészéje felett Itachi.

 - Mi bajod Aniki? Rémesen nézel ki.

 - Arigatou, kedves szavaid mindig a szívemig érnek... - gúnyolódott Itachi.

 - Nem aludtál? - Folytatta Sasuke, meg sem hallva bátyja ércelődését.

 - Nem sokat. De mielőtt folytatnád a faggatózást, nem tudom miért... nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Együnk, aztán menjünk Konohán kívülre és eresszük egymásnak amink van - fejezte be egy kaján vigyorral az arcán.

 Sasuke nem szólt egy szót sem, arcára kiült a tipikus kiismerhetetlen Uchiha póker - face. Itachi nem tudta megállapítani, hogy sikerült-e zavarba hoznia, még csak el sem pirult. Azt viszont, hogy néma csendben enni kezdett, jó jelnek tekintette, amíg bele nem gondolt, hogy talán a hirtelen lehurrogásával, hogy ne aggódjon őérte, megbántotta.

 Mindenesetre a reggeli végeztével valóban elhagyták a falut és igyekeztek egy közeli hegy lábához edzeni. Szinte az egész napot ott töltötték. Az első egy órában még be sem vetették a komolyabb jutsukat. Amolyan adok – kapok módjára bemelegítettek kevés ninjutsut és még kevesebb genjutsut használva.  Később aztán valóban nem kímélték egymást és mindent egymásra eresztettek, ami csak a tarsolyukban volt. Az idősebbik Uchiha dél után, ebéd nélkül kezdte egyre inkább megérezni az éjszakai álmatlanul forgolódás negatív mellékhatásait. Ugyan arca rezzenéstelen maradt, Sasuke mégis észrevette apró, pici jelekből, hogy bátyja nagyon nincs jól és kimerült. Javasolni szerette volna, hogy mára fejezzék be, amikor hirtelen madárraj húzott el a fejük felett, mindenféle madarakból, és körülöttük jónéhány erdei állat is fittyet hányva a jelenlétükre igyekezett menedékbe húzódni, miközben a szél hihetetlenül felerősödött. Mindketten megálltak és Homokrejtek felé fordulva, hunyorogva próbáltak szembenézni a jeges légáramlattal. Már a kezüket is az arcuk elé kellett tartaniuk, mikor végre megláttak egy hatalmas sárgás-szürkés hóförgeteget. Eddig figyelembe sem vették az időjárást, hiszen azt ők maguk is befolyásolták kissé  - harc közben.

 - Ez nem lesz vicces, ha ideér! - Üvöltötte Itachi, mert a szél már annyira felerősödött, hogy a tombolásától tudta, Sasuke így is alig fogja hallani. – Futás haza!

 Sasuke némán bólintott és egy szempillantás alatt eltűnt korábbi helyéről a két Uchiha. A tőlük telhető leg- eszeveszettebb tempóban rohantak hazafelé, ám a jeges szél néha úgy megkavarodott a maga előtt tolt enyhébb légáramlattal, hogy visszavetette őket eddigi tempójukban. Mikor már kilómétereket tettek meg és közel voltak Konohához, Itachi érezte, hogy kezd megfagyni a keze és a lábujjai. Tempója lelassult.

 - Nii-san, mi van veled? - Kiabált rá öccse.

 - Kezdek szétfagyni. - Felelte az idősebbik elhúzott szájjal. - Menj csak, nem maradok le!

 - Még mit nem! - Vágta rá félhangosan Sasuke, miközben már alákarolt bátyjának és úgy vonta magával hazafelé.

 Hátukat ütötték az orkánszerű szélben kavargó mindenféle törmelékek és arcukat védve kezükkel, nehézkesen haladtak előre. Konoha kapuit már bezárták, de még hallatszott a dörömbölésük. Beeresztették őket. Itachi érezte, hogy menten elalszik. Tudta, hogy nem szabad, mégsem érdekelte…. lehunyta fáradt pilláit.

 - Nii-san!! Ne csináld! - Ordította a kisebbik a vállán összecsuklott bátyjának.

Erre Itachi összeszedte magát még annyira, hogy minden erejével további mozgásra bírja elfagyott végtagjait. Rémesen nehezen haladtak és lassan. A vihar azonban homokkal és hóval kavarogva ott tombolt már a fejük felett.

Végre Sasuke látta kibontakozni a sűrű hópelyhek és poros – homok mögött a házukat. Minden erejét összeszedve a hátára billentette fivérét és nekiiramodott. Direkt nem vette eddig a nyakába, mert addig is az ő Anikije rá van kényszerülve, hogy ébren legyen és ne hagyja el magát. De ezt a pár métert már ésszerűbb volt így megtenniük. Végre beértek a házba és bezárta maguk mögött az ajtót. Csak a cipőjét rúgta le lábáról és felrohant a lépcsőn, egyenesen bátyja szobájába hátán az eszméletlen Itachival. Óvatosan leült az ágy szélére és úgy engedte hanyatt Itachit, saját ágyára. Azonnal mellé telepedett, homlokáról orrán keresztül folyt le egy kis megolvadt hólé, de észre sem vette. Feszülten figyelte a hófehér, tökéletes arcot és epekedve várta, hogy a dús, sötét pillák felnyíljanak és látni engedjék a gyönyörű, obszidián szemeket. Mindhiába. Pár pillanatig még várt, ébresztgetve, dörzsölgetve Itachi jéggé fagyott kezeit, lehelgetve. Majd mindenre elszánt tekintettel az ajtó felé nézett és átugorva eszméletlen bátyja teste fölött, kiiramodott a szobából. A fürdőbe rohant és a tust fölakasztva a helyére kinyitotta a csapot. Először éppen csak langyosra állította. Kezei neki is nagyon átfagytak, így forrónak érezte. Ám ekkor villám gyors mozdulatokkal ledobta magáról felső ruházatát, nadrágját és alá tartotta a víznek a hófehér combját. Ahogy a víz természetesen utat törve magának körülölelte egész combját, Sasuke elborzadva vette tudomásul, hogy a normál, körülbelül 36°-os testhőmérséklethez képest, bizony csaphideg. Így beállította egy picit melegebbé, majd úgyhagyván, hogy el ne állítódjon, egy törölközőt lekapva, magát sebtiben letörölve, visszarohant bátyja szobájába. Itachi fölé ugrott az ágyra, két térdével bátyja dereka mellett támaszkodva, hallgatta lassan dobogó szívhangját, majd fülét az arca elé emelte alig pár centire hallgatózván, hogyan lélegzik az idősebb. Sasuke nem teketóriázott, vadul és kétségbeesetten kezdte letépni Itachiról minden ruhadarabját. Amikor teljesen meztelen lett, ő maga is leszórta saját ruháit, fölkapta az idősebb tehetetlen testét és átrohant vele a fürdőbe. Bemászott vele a zuhany alá és óvatosan talpra állította. A falnak támasztotta egyik oldalról, ő maga pedig tartotta szemből, miközben a víz utat tört magának közéjük. Sasuke néhol forrónak érezte, a karjain és lábain, de összességében egész testében inkább fázott ettől a vízhőmérséklettől. Csak hogy komfortosabb legyen, fél kézzel próbálva tartani Itachit, kezébe nyomott kedvenc tusfürdőjéből és önmagát, meg Itachit kezdte átdörzsölni a zuhany alatt vele. Közben le nem vette tekintetét Itachi ájult arcáról. Az persze meg sem rezzent, hiába dörzsölte át karjait, felső testét szappanos kézzel. Picit megint állított a víz hőfokán, melegebbre. Így már nem fázott annyira, de a komfort érzetétől még ez is távol volt. Végig szappanozta már majdnem az egész testüket, kivéve mindkettőjükön azt az egy területet. Sasuke bal lábával betámasztott Itachi lábai közé, kissé ráültetve őt combjára. Óvatosan újabb adag tusfürdőt vett tenyerébe és félénken kezébe vette saját férfiasságát, mosni kezdte, miközben tekintetét továbbra is Itachi csukott szemein tartotta. „Vajon mit szólna, ha pont most térne magához?” - szörnyedt el magában a fiatalabbik Uchiha. Úgy érezte, mintha valami bűnös dolgot tenne. Azt pedig valóban konstatálnia kellett magán, hogy a különös helyzettől, a teljes testi közelségtől, kezd megkeményedni. Miután leöblítette a szappant, nem tudta abbahagyni a játszadozást. Ismét tusfürdőt vett kezébe és most Itachin folytatta ugyanezt a tevékenységet, miközben a hőfokot megint följebb emelte. Mostmár kellemes, forró víz permetezte testüket és a fölszálló párában az eszméletlen Itachi még ellenállhatatlanabbnak tűnt. Sasuke itt is leöblítette a szappant, de nem állt meg, keze ritmikusan dörzsölgette az idősebb férfiasságát, rá- rámarkolva húzogatta a bőrt rajta, s közben ő maga már zilálva vette a párás levegőt. Nagyon lassan bár, de Itachi férfiassága is kezdett vérrel telítődni az inger hatására. Sasuke ezt örömmel vette tudomásul és két kezével megtámasztva a falnak döntött Itachi mellkasát, féltérdre ereszkedve még mindig az eszméletlen arcát fürkészve, először félénken megnyalta a hímtagot, majd mohón bekapva, szopogatni kezdte. Szíve utat követelt a külvilágba, ki akarván törni a bordák ketrecéből, annyira hevesen dörömbölt mellkasában, annyira félt, hogy Itachi kinyitja a szemét és egy megalázó pofonnal vagy egy ráordibálással elutasítja őt. Arca égett a szégyentől. Mégis leküzdve ezektől való félelmét, nyelvével finoman, ugyanakkor követelőzve ölelte körbe, miközben fejét lassan előre - hátra mozgatva összeszorított ajkaival további ingerek reményében igyekezett kényeztetni Itachit. Ahogy egyre jobban begyorsult, az idősebbik Uchiha lábai egyszercsak megremegtek, a térdek kifeszültek és maguktól tartották immár a nyöszörögve éledező - ébredező Itachi teljes testsúlyát. Sasuke agyán átvillant, hogy rettentő gyorsan fel kellene állnia, mintha mi sem történt volna, de túlságosan belejött már…. élvezte amit csinál… sőt! Teljesen felizgatta már ahhoz, hogyha kell, kényszeríti Itachit, de befejezi. Nem törődik a „mi lesz azutánnal”.

Itachi hitetlenkedve, kábultan nyitogatta szemeit.

<---Előző     Vélemények     Következő--->