- Nehéz ügy Sasuke, elhagytad Konohát, most mégis vissza akarsz térni... A történeted az Uchiha lázadásról egyezik azokkal a titkos iratokkal, amik Danzou halála után kerültek elő. Az ő bűne sok bajt hozott ránk. A dühöd, bátyád iránt érthető volt, de az út, amit választottál nem!

- Tudom, hibáztam, vállalom a felelősséget! De most azért jöttem, hogy egy információt átadjak. A bátyám azt is elmondta, hogy az Akatsuki keresni fogja Narutot a fejpántja miatt. Mert abban van valami, amire szükségük van. Ezért vagyok itt, hogy ezt visszaadjam, és hogy figyelmeztessem Őt!

Kakashi csak ekkor lépett közelebb hozzájuk, és kezébe vette az imént említett fejpántot.

- Ebben van a pecsét!

- Teljesen biztos vagy benne?- kérdezte Tsunade.

- Igen, látszik még rajta a pecsételő technika nyoma is. Kétségtelenül ez Minato fejpántja.

- Értem! Sasuke most nagy szolgálatot tettél Konohának. Ez nem kerülhet illetéktelenek kezekbe. Azt hiszem, fátylat boríthatok a múltra, mivel még gyerek voltál, de ne feledd, rajtad tartom a szemem! Most elmehetsz! - mondta az ötödik.

A fiú kilépett a verőfényes napsütésbe. Régi lakása irányába indult, s lassan haladt a mögötte összesúgó emberek között. Hamar elterjedt a hír, hogy Uchiha Sasuke visszatért a faluba. A hazafelé vezető utat ismerős házak szegélyezték, s bármerre nézett a látvány egy-egy emléket hozott magával.

Visszaemlékezés

„Nem lehet igaz, hogy pont ebbe a csapatba kerültem. Az egyik állandóan rajtam lóg, a másik meg egy idióta... Sosem lesz már vége ennek a balszerencse áradásnak?”- zsörtölődött hazafelé menet.

- Ott van! Nézzétek, arra megy! - jegyezte meg az utcán pár környékbeli gyerek.

Ebben az időben Sasuke gyakorta került ilyen helyzetbe. Rendszeresen súgtak össze mögötte, mindig a klánját, a szüleit és persze a bátyját emlegették. Ez hihetetlenül bosszantotta őt, így sűrűn került bajba, amiatt hogy a környékbeli kölykökkel verekedett. Ilyenkor minden fájdalmát kiélte szerencsétlenül járt ellenfelén.

Pont a lakásához vezető utcán haladt végig, mikor nagydarab árnyékok jelentek meg mögötte. Hamarosan az is kiderült, hogy kikhez tartoztak, ugyanis a másodperc töredéke alatt állták körül a nagyra nőtt suhancok.

- Mit akartok?

- Te vagy az, az Uchiha gyerek, aki megverte az öcsémet? - tette fel a célirányos kérdést az egyik hegyomlás.

- És ha igen?

- Akkor én most nem lennék a helyedben... - nevetett egy másik srác idiótán.

Sasukének több se kellett, pillanatokon belül felmérte, hogy nincs esélye ennyi ember ellen, így kereket oldott.

- A francba... meglógott a kis patkány, de ezzel még nincs vége, legközelebb nem ússza meg.

Pár nappal később a fekete hajú épp sétálni indult, mikor meglátta társát, aki határozott léptekkel tartott Ichiraku irányába. Az utca kihalt volt, így szinte még az is hallatszott, mikor a szőke nagyokat nyelt, lelki szemei előtt látva ramenjét. Az Uchiha nem akart összetalálkozni vele, így a háztetőkön folytatta útját. Ekkor azonban különös dologra lett figyelmes. Hangos szóváltás és ütések zaja szűrődött felé a ramenestől. Visszafordult hát, kíváncsi volt, mi történik.

- Tudjuk, hogy a haverod! Láttunk titeket együtt edzeni! Azonnal áruld el, hol van most! - mondta a múltkori nagydarab fiú Narutonak. Minden szavának egy ütéssel adva nyomatékot.

- Nem mondok nektek semmit! - zihálta a szőke.

Sasuke megdöbbenve állt a tetőn, bár tudta, hogy tennie kéne valamit, teste mégsem engedelmeskedett. Rég elfelejtette már milyen az, ha valaki megvédi őt, így ezt újból átélni villámcsapás-szerű érzés volt.

Este kopogtattak Naruto ajtaján. Sajgó tagjait fájlalva bicegett az ajtóhoz a fiú.

- Szia! - köszöntötte kései vendégét meglepődötten a szőke.

- Szia! Hát izé... azért jöttem, hogy... Sajnálom, hogy miattam megvertek! - motyogta lesütött szemmel az Uchiha.

- Ó, ja az... ugyan, semmiség, nem is fájt. Csapattársak vagyunk, ez természetes, hogy megvédjük egymást, nem? Te is megtetted volna értem... - mosolygott kajlán zavarában.

Ez volt az a pillanat, mikor elkezdtek közel kerülni egymáshoz. Azután rengeteg időt töltöttek együtt, a küldetések sorain, és szabadidejükben is. Szinte elválaszthatatlanok voltak, egészen addig a napig...

Sasuke hirtelen megtorpant, és irányt változtatott...

„Beszélnem kell vele!”

Kis idő után már ott állt Naruto ajtaja előtt. Bár többször kopogott, bebocsájtást azonban ez idáig még nem nyert…

”Biztos nincs itthon”- gondolta, majd hűen eredeti céljához hazaindult.

Naruto! - hangzott Sasuke mélytónusú hangja.

A szőke ágyán ült, és meg sem moccant. Képtelen volt rá.

„Nem hiszem el, hogy visszatért... Mikor már feladtam, hogy valaha is újra az életem része lesz. Most mégis itt van, hazajött mintha mi sem történt volna... Nem tudok még a szemébe nézni. Haragszom rá! És ő meg csak úgy beugrik, bekopog, mint régen. Na azt már nem!”- duzzogott magában.

De valójában titkon félt, hogy ugyanazt akarja neki mondani régi társa, mint legutóbb mikor megállt ajtaja előtt. Azon a napon, mikor búcsúzni jött.

„Nem vagyok képes ezt újra végig csinálni... Jön-megy, ahogy kedve tartja és csak romokat hagy maga mögött. Többé soha... SOHA...”

Naruto arcán egy kövér könnycsepp gördült végig...

„Kopogtatnak! Talán Ő az!” - gondolta Sasuke.

- Tessék!- nyitott ajtót csalódottan.

- Szia! Rég láttalak! Hogy vagy?- hebegte Sakura.

- Köszönöm megvagyok!

- Örülök, hogy visszatértél, és persze a többiek is. Szeretnénk ez alkalomból egy kis rögtönzött bulit tartani holnap este!

- Ööö... köszönöm! - mondta megilletődve Sasuke. - Ott leszek!

Sakura arcán boldog mosollyal szaladt el.

„Remek talán majd a bulin tudunk beszélni. Az is valami, bár jobb lett volna kettesben...”- gondolta a fiú.

Másnap reggel Sasuke edzeni indult. A régi helyük felé vette az irányt, és ahogy remélte ott is találta őt. Naruto már egy órája futott körbe-körbe. Félelmetes sebességet diktált, teste minden izma megfeszült az iramban. Az Uchiha döbbenten figyelte régi társát. Emlékek százai törtek utat maguknak fejében.

„Sose láttam még ilyen gondterheltnek. És különben is, hogy képes ilyen gyorsan futni?”- töprengett Sasuke.

Lenyűgözte a látvány. A fiú aranyló haja, az izzadtság cseppek, ahogy lassan patakká duzzadva folytak le tökéletes hasizmán és hátán... Különös érzés volt, felizgatta volt társa teste.

A szőke, amint meglátta őt azonnal megállt, felvette pólóját és elszaladt a falu irányába egy szó nélkül.

Sasuke tehetetlenül álldogált, döbbenettel fogadta az elutasítást.

„Nem kér a társaságomból...”- gondolta és eddig ismeretlen fájdalom hasított szívébe.

Már edzeni sem volt kedve, csak ledőlt egy fa alá, mint régen, és nézte a vonuló felhőket.

Mindben Naruto vonásaira ismert...

<---Előző     Vélemények     Következő--->