Este Sasuke önmagához képest izgatottan érkezett a buliba. Remélte, hogy Naruto is eljön, és végre alkalma lesz beszélni vele. Régi iskolatársai rendre ott sorakoztak. A lányok, Sakura, Ino, Hinata és Tenten lelkes nevetéssel próbálták felkelteni a figyelmét, de a fiúk is összegyűltek az akadémiáról Shikamaru, Chouji, Shino, Kiba, Lee, Neji, még Kakashi is benézett. De az ismerős arcokon kívül rengeteg új ember jött el, hogy megismerjék a híres Uchihát, akiről egész Konoha beszél. Egyre váltották egymást a bámészkodók körülötte, de a vágyott szőke tincsek mindezidáig nem bukkantak fel. Egy bő órával később, mikor a fekete hajú már kezdett lemondani a viszontlátás lehetőségéről, egy ismerős nevetés ütötte meg fülét a konyha felől. A hang irányába indult és igen, ahogy gondolta, ott volt ő.

Sasuke szíve egy pillanatra megállt. A látvány sokként érte, ugyanis Naruto nem egyedül, hanem AZZAL a fiúval nevetgélt, aki múltkor a madárral megmentette.

- Sziasztok! - köszönt nekik!

- Szia! - válaszolta Sai. - Mi még nem ismerjük egymást! De én már sokat hallottam rólad. Te voltál Naruto csapattársa előttem, ugye?

Ez a mondat mindkét félt szíven találta.

„…szóval az új társa…”- villant az Uchiha agyába.

Tekintete találkozott a szőkéjével, s egy hosszú pillanatra rabul is ejtette.

- Hé…várj! Hova mész? - kiáltott Sai a hirtelen kifelé induló fiú után. Néhány perccel később, a háztetőn üldögélve talált rá gondterhes arcot vágó barátjára.

- Mi ütött beléd? Miért rohantál el? Nem örülsz, hogy itt van ez az Uchiha gyerek? Hisz eddig pont ezért küzdöttél, hogy végre visszahozd. Azt hittem hiányzik neked?!

- Túl sok a kérdés, mióta gyűjtögeted őket? - mosolygott rá a szőke.

Az igazság az, hogy magam se tudom mi bajom. Hogy, amiatt haragszom-e, mert elment, vagy azért mert visszajött? Fogalmam sincs…

- Nem menekülhetsz folyton előle… Szembe kell nézned vele, el kell fogadnod az érzéseidet… És azt hiszem az övéit is… - mondta szomorkásan Sai. - Lassan ideje lesz megbocsátanod neki.

- Hogy érted azt, hogy az övéit is? - kérdezte Naruto megilletődve.

- Nem érdekes… Most az a lényeg, hogy gyere be a buliba, igyunk egyet, táncoljunk, érezzük jól magunkat!

Mire visszaértek már a többség a parketten ropta. A hangulatot fokozta, hogy a társaság jócskán fogyasztott alkoholt is, így mindannyian kellőképpen felszabadultak voltak. A nagy tömegben test-testhez érve folyt a vad tánc.

Sasuke egy fotelben ülve figyelte az embereket, körülötte Ino és Sakura legyeskedett minduntalan. Mikor beléptek tekintete szorosan a szőkére tapadt és hűségesen követte, esélyt sem hagyva neki az újabb eltűnésre. Rettenetesen féltékeny volt, hogy megint együtt látja őket. Érzéseit egyre inkább felszínre hozta az a rengeteg szesz, amit az este folyamán magához vett, a lányok csacsogásának kínjait orvosolandó.

Naruto gyorsan utolérte fogyasztásban barátait. Bevetette magát a tánctérre, és ő is az őrjöngő fiatalsághoz csatlakozva követte mozgásával a zene ütemét.

Az Uchiha lenyűgözve figyelte régi társa mozdulatait, tökéletes testének lüktetése teljesen felizgatta őt. A szőke észrevette pillantásait, s azt a gyűlöletet is felismerte szemében, ahogy a fiú az időközben hozzá csatlakozó barátjára nézett.

Szinte már élvezte a helyzetet… Részeg kábulatában csak a villódzó fényeket érzékelte és társa időnként hozzáérő karjának Sasukére gyakorolt hatását. Nem látott mást csak őt...

Sai is észrevette a gyilkos pillantásokat, de barátjáét is, aki szinte flörtölve nézett az Uchihára. Ekkor hirtelen elhagyta a táncteret.

Sasuke felállt és lehúzott egy utolsó pohárral, majd elindult a tömeg felé.

Naruto már teljesen önkívületben volt, csak a zene dübörgésér érezte halántékán. A sok alkohol meg a kialvatlanság megtette a hatását. Teste ösztönösen mozgott a zenére, s egyszer csak karok lágy ölelését érezte magán. Így folytatták a táncot…A két fiú teste ütemre simult egymáshoz, miközben a tömeggel egyszerre lüktetve élték át az eksztázis közeli érzést.

- Gyere velem, kérlek! - súgta fülébe az Uchiha, majd kézen fogva elvezett a szőkét a tánctérről.

A ház egyik szobájába mentek, ahova a hangos zene és a mulatozás már csak tompa háttérzajként szűrődött be. Naruto rendkívül nehéznek érezte fejét, szédelegve ült le az ágy szélére. Hirtelen azt se tudta hol van.

- Azt hiszem, magyarázattal tartozom... - kezdett bele monológjába félénken Sasuke. - Kérlek hallgass végig, mert így is nehezemre esik ezekről, a dolgokról beszélni. Sajnálom, hogy elmentem, de azt még jobban, hogy itt hagytalak… Hidd el… Nem lett volna szabad így történnie, de talán ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek néhány dologra.

„Hogy miért mentem el? A szüleim halála után, nem csak azzal kellett szembe néznem, hogy minden rokonom halott hanem, és ami talán még nehezebb volt, azzal is, hogy mindezt a bátyám tette, látszólag puszta gonoszságból. Nem értettem semmit, hisz Itachi mindig jó testvérem volt. Szertett, vigyázott rám, és pont ő lenne képes ilyen tettekre? Teljesen kifordultam önmagamból. Gyűlöltem, mert gyűlölni akartam és minden percet a bosszúm felépítésének szenteltem. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy igazán utálni tudjam a bátyámat, és ha eljön az ideje képes legyek megölni, ahhoz a bosszúvágynak kell lennie az elsőnek az életemben. De valahogy ez nem ment… Itt voltál te, a közös edzések, és valahogy nem éreztem a hőn áhított gyűlöletet, sőt boldog voltam... Nem lehettem az… Hisz akkor elvész a motivációm, s nem leszek képes a bosszúmat beteljesíteni. Ezért mentem el, hogy ne vonja el a figyelmemet semmi az edzésről, és képes legyek gyűlöletet táplálni Itachi iránt. Tudom önző voltam, itt hagytalak, pedig tudtam, hogy te is épp olyan magányos voltál, mint én. Újra egyedül maradtál, ami csak az én hibám… De nagyobbat nem is tévedhettem volna, hisz nem lett jobb attól, hogy elmentem. Távol tőled sem tudtam a haragra koncentrálni, mert csak te jártál az eszemben. Ezért támadtalak meg... Bolond voltam... Gondoltam, ha te nem leszel, akkor végre tényleg nem vonja el semmi a figyelmemet. Mekkora ostobaság, de most már tudom. Viszont pár napja, a bátyám felkeresett, találkoztunk, elmesélte, mi történt akkor este, mikor a családom meghalt. Megtudtam, hogy a konohai felső vezetés parancsát teljesítette és, hogy alkut kötött az életemért… Megértettem, hogy ezt az áldozatot nem vehetem semmibe, s így a bosszúm is elszállt gyűlöletemmel együtt. Megtudtam, hogy az Akatsuki keres téged, ezért mivel nem akarom, hogy bajod essen, most itt vagyok…” - fejezte be a már százszor elgyakorolt képzeletbeli monológját az Uchiha, de hangosan persze ebből semmit nem mert kimondani, pláne nem Narutonak.

- Mégis mit vársz tőlem? - fakadt ki pár perc csönd után a szőke, majd felpattant s távozni készült.

Ekkor Sasuke hirtelen elkapta kezét, egyetlen gyors mozdulattal magához rántotta a könnyező fiút, majd szorosan karjaiba zárta. A szőke olyan felhőtlen boldogságot érzett ekkor, mint álmaiban. Nem bírta tovább visszatartani, könnyei kövér patakokká duzzadva folytak végig arcán. Az Uchiha bűntudata, hogy ilyen fájdalmat okozott barátjának a szívét facsarta, de nem tudott megszólalni, se megmozdulni. Csak ölelte, ölelte magához régi társát és úgy érezte végre hazaért.

Naruto órákkal később ébredt fel ugyanabban a szobában, de a házban most csend honolt, a buli láthatóan már véget ért. Az Uchiha izmos karjai szorosan fonódtak köré, s ez különösen jó érzéssel töltötte el. Figyelte barátja egyenletes lélegzését, ahogy mellkasa ütemre emelkedik és süllyed. Beszívta kellemes illatát... A szőkét régi ismerősként köszöntötte ez az illat, hisz miután barátja elhagyta a falut, Narutonak csak ez maradt utána. Sasuke ruháinak jellegzetes, finom aromája A félhomályban letekintett barátja testére, ami sokat változott az évek során. Magasabb lett, izmosabb, férfiasabb, mégis valahogy határozottan ugyanaz, aki volt. Tekintetével elidőzött, a rég nem látott gyönyörű vonásokon… Szíve vadul vert, még mindig nem hitte el, hogy visszatért. Bátortalanul ujjai hegyével végigsimította Sasuke arcának bársonyos bőrét, halvány vonzó száját, dús ében fürtjeit... Naruto teste önálló életre kelt, s mielőtt észrevette volna mit tett, már ajkain érezte barátja forró sóhaját. Gyengéden csókolta társát, de hirtelen feleszmélt.

„Mit művelek?” - kérdezte magától
 

Ekkor halkan, nesztelenül hagyta el a szobát és benne csendesen pihegő társát.

Sasuke reggel kissé csalódottan ébredt. Bár sajnálta, hogy Naruto nem volt mellette ébredéskor, valahol nem is bánta annyira, hisz kellemetlen lett volna a tegnap történtek után a szemébe nézni.

„De ezt az estét senki se veheti el tőlem.”- gondolta

Emlékeibe akaratlanul is beúszott az éjszaka képe, ahogy Naruto a vállán zokog... A szőke hamar kidőlt a sok alkoholtól, de ő nem... Karjaiban vitte társát az ágyba, megvárta, míg elszenderül, majd kihasználta, hogy végre ott lehet mellette. Szorosan ölelte magához és nézte, csak nézte a fiút, kinek arcán még csillogtak a könnycseppek... Nem bírta megállni, hogy ne ízlelje meg a társa szempilláin ülő csöppeket. Kíváncsi lett vajon milyen lehet ajkainak érzése, ezért hosszan csókolni kezdte alvó társát. Karjaiba zárta, majd ő is elszenderült, álmaiban utat engedve feltörő vágyainak, melyeket kénytelen volt elnyomni egyelőre...

<---Előző     Vélemények     Következő--->