- UZUMAKI! – kiabált már vagy húszadszorra Itachi a másik után. Legalább fél órája sétáltak, és lassan már elérték a 86-ost is. Fogait összeszorítva, az Uchiha futásnak eredt csak, hogy végre utolérje a másikat, és befejezzék ezt a gyerekes 'játékot'.

Nem törődve a felé siető léptekkel, húzta jobban össze nyakánál a kabátot az Uzumaki. Nem kellett több mint 5 másodperc, és egy erős kéz megragadva vállánál 180°-al megfordította.

- Mi a fészkes fene ütött beléd? – zihálta hangosan Itachi.

Vörös szemek hirtelen összeszűkültek, amint dühös sötétekbe néztek, amik csak úgy szórták rá a villámokat; hangosan felhorkantva, Kyuubi próbálta lerázni magáról a kezet, ami még mindig fogta vállát; halkan felszisszent, amint a szorítás erősebb lett, annyira, hogy hallani lehetett, ahogy pár ujjperc kiroppan.

– Mégis mit akarsz, hogy menjek vissza hozzá? – emelte fel hangját az Uzumaki, és lesöpörve magáról a másik kezét, sötétben szinte izzó szemeivel a másikra nézett. - Gusztusa nincs rám nézni.

- Honnan veszed ezt a marhaságot? - vágott vissza Itachi két levegő vétel között. Hangosan véve a levegőt kezeit térdére tette, és kissé összegörnyedve megpróbálta lelassítani szívverését. A lucskos betont nézve, valahogy az ő piszkosságuk jutott eszébe; halkan felcöccenve állította meg a gondolat vonatot.

- Nem-nem tudom. – szólalt meg rekedtesen Kyuubi, miközben karjait teste köré fonta, csak hogy ne fázzon; nem volt okos ötlet, egy szál kabátba csak úgy elsétálni. - De-

- De? – emelte fel fejét egy értetlen kifejezéssel arcán az Uchiha. -…ott hagytad zavartan és értetlenül. Így szerinted jobb?

Kyuubi összeszorítva fogait nézett a másik szemébe. – Mégis, mit tegyek? Üljek le és beszéljek vele?

- Kezdésnek nem lenne rossz. – válaszolta egy lágy mosollyal arcán Itachi; végre szorult egy kis ész a másikba.

- Én csak viccnek szántam. – jött a szinte már tiltakozó mondat az Uzumakitól. – És ha nem is akar hallani erről az egészről?

Itachi halkan felcöccenve kiegyenesedett, és az időközben kigombolódott kabátját összegombolta. - Honnan tudod? Örökké úgy sem menekülhetnél előle. Jobb most megbeszélni ezt az egészet, mint elhalogatni.

Itachi szavai után a másik csak egy halk 'persze'-t morgott; halkan felsóhajtva indultak el visszafelé egymás mellett.

- Csak jót akarok nektek, mert amit műveltél magaddal az csak önmarcangolás.

Kyuubi csak felhorkantva nyúlt kabátja zsebébe, és elővéve az összegyűrt cigis dobozt öngyújtóját kezdte el keresni.

- Adj egy szálat. – és meg se várva a másikat, Itachi kivette Kyuubi jobb kezéből a dobozt és azt egy szállal kevesebbel adta vissza. – Mi van? – húzta fel szemöldökét, amint az Uzumaki abbahagyta a sétálást és értetlenül meredt vissza rá.

Kyuubi megrázva fejét forgatta meg szemeit, és eltéve a még mindig a kezében lévő dobozt, előhúzta öngyújtóját; meggyújtva saját szálát, miközben az Uchiha mellé sétált, a kis készüléket átnyújtotta Itachinak, s miután a másik is meggyújtotta a koporsószöget, Kyuubi zsebre tette az öngyújtót.

- Utállak Uchiha, utállak. – morogta a vörös hajú, s erősen megszívva a dohánymentes részt, kifújt egy adagot levegőbe.

Itachi csak halkan hümmögve ízlelgette a torkát kaparó füst nyomait szájában.

---

Itachi és Kyuubi felhúzott szemöldökkel lépett be az ajtón, és állt meg a kanapén szétterült két fiú mellett. A képernyőn egy bagoly lebegett be egy herceg palástjában, s egy lány kezdett el neki énekelni, és táncolni vele.(1)

- Csipkerózsika…. – forgatta meg szemeit, Kyuubi miközben karjait simogatta, melyeken apró libabőrök jelentek meg.

Itachi elvigyorodva sétált öccséhez és lágyan szájon csókolva ébresztette fel a fiút. Bal kezét átdugva a másik feje alatt jobbjával felhúzta Sasuke térdeit és egy 'jó éjt'-et köszönve eltűntek Kyuubi szobájában. Az Uzumaki csak magában rágódva nézett öccsére; visszasétálva az ajtóhoz, elfordította a zárban a kulcsot. Benézve a nappaliba, a szőkét még mindig ugyan ott, és ugyan olyan pózban találta; elnyelve egy felszökő tüsszentést, jobbnak látott egy már lefőzött adag kávét egy percre mikroba tenni, mint kivenni egy üveg ásványvizet a hűtőből.

Megállítva a készüléket, mielőtt az még hangosan elkezdene pittyegni, óvatosan kivette a bögrét és megpakolva két cukorral, s azt halkan kevergetve kisétált a nappaliba; leülve az ott elhelyezett asztalhoz, olyan helyet választott ahol rálátott a TV-re és öccsére is.

Belekortyolva a fekete lébe, lassan nyelte a meleg italt, s közben elvigyorodva hallgatta az éppen befejezett dalt; milyen jó lenne, ha minden olyan egyszerű, és varázslatosan könnyű lenne, mint egy mesében.

Lenyelve az utolsó kortyot, bögréjét a mosogatóba tette, majd lekapcsolva a villanyt a kanapéhoz sétált. Alsó ajkába harapva emelte fel kezét, hogy végigsimítson az összekócolódott tincseken; ökölbe szorítva ujjait megrázta fejét. Utánozva Itachit karjaiba vette öccsét, ki arcát karjába nyomta. Egy halvány libabőrhullám futott végig testén, miközben öccse teste saját meztelen mellkasához ért; pár lépés után elérve Naruto szobáját, Kyuubi lábával belökte az ajtót s óvatosan letéve a fiút befektette az ágyba.

Kissé arrébb gurítva öccsét, kihalászta alóla a takarót, majd visszagurítva betakarta vele a fiút; az ajtóhoz sétálva lekapcsolta a villanyt; egy utolsó pillantást vett az épp a párnáját karjai közé vevő fiúra, majd becsukta maga után az ajtót.

Elsétálva a fürdőbe, a mosott ruhák között keresett egy pólót és egy szabadidőnadrágot; elégedetten felsóhajtott a ruhák finom tapintásának érzetére. Mozdulatai egy pillanatra megálltak, amint szemei végigfutva karján, és a még mindig ott lévő ragtapaszokon megakadtak. Halkan felsóhajtva elkezdte őket leszedni; fogait összeszorítva húzta le az utolsó két ragtapaszt, melyek ragasztója valahogy erősebbnek tűnt. Összenyomva az összes ragtapaszt, azokat a fürdőben lévő kiskukába dobta.

Kilépve a nappaliba, szemhéját dörzsölve nézett az órára; lassan hajnali fél három lesz. A konyha boltívéhez menve, a falon lévő kis hőszabályozót egy kicsit feljebb állította; az este hátra lévő részében, míg mindenki aludt biztosan nem hűl majd ki annyira a lakás.

Egymásra téve a két takarót, amivel a fiúk takaróztak, halkan felsóhajtott; nincs annyira megveszve, hogy pont most aludjon Naruto mellett; a kanapé is elég kényelmes ahhoz, hogy egy estét kint töltsön.

Megkeresve a TV és a DVD távirányítóját mindkettőt kikapcsolta; a lakásra teljes sötétség borult, egyedül a kintről beszivárgó fény volt az, ami az ülőgarnitúrán elfekvő alakra rávetült. Nem gondolta, hogy ez az egész ilyen nehéz lesz… de már nincs megállás. Mint ahogy Itachi mondta, holnap le kell ülnie öccsével és meg kell beszélniük ezt az egész dolgot.

Egy ideig még nézte a plafont, és hallgatta ahogy egy mentő hangos szirénájával elmegy az utcájukban. Fejét szobája felé fordította, amint mormoló hangokat hallott meg kiszűrődni; egy díszpárnát arcára téve, elfordult oldalára és próbálta lehunyni szemeit, anélkül hogy megjelenne akármilyen kép is a két Uchiháról és arról, ahogy ők ott ketten tevékenykednek.

---

Kyuubi halkan morogva kelt fel másnap reggel; érzékeny fülei szinte idegesen 'mozogtak' , ahogy egy kés végigcsikorgott a tányéron, vélhetőleg átvágva az azon lévő ételt. Összeszorítva fogait, megpróbált elzsibbadt bal oldaláról átfordulni a jobbra; amint megérezte, hogy jobb fele kezd lecsúszni a kanapéról, mint egy hernyó beljebb csúszott s fejére húzta a takaróit; nincs kedve korán reggel a hülye Uchihák idegesítő kuncogását hallgatni.

- Jó látni, hogy végre te is fent vagy. – hallotta Itachi hangját és a halk kuncogásokat.

Kyuubi morogva sóhajtott fel, és lökte le magáról a takarókat; halkan felszisszent, amint észrevette, hogy hosszú hajtincse valahogy a forgolódás közben maga alá került, és mikor felült azt sikeresen meghúzta. Tovább folytatva a morgáskoncertet, húzta ki a tincset maga alól és lazán nyaka köré csavarva kezdte el masszírozni bal vállát, amiben lassan abba maradt a zsibbadt érzés.

- Hozok még egy tányért. – hallotta öccse hangját.

Az idősebbik Uzumaki végre erőt véve magán, maga köré csavart egy takarót, s szinte már oda csoszogva az asztalhoz, mint egy zombie úgy ült helyén és meredt előre a semmibe; Itachi felhúzott szemöldökkel nézett a mellé 'esőre'.

Amint a fehér porcelán Kyuubi elé került, értetlen tekintete a tányérba nézett, majd fel a vele szemben ülő öccsére; kék szemek idegesen fordultak az asztalon lévő ételekre, amint vöröses-barnákkal találkoztak. Kyuubi nyelve egyet, jobban bebugyolálta magát a takaróba. Szóval mégis megtörtént; nem pedig csak egy rossz 'álom kép' volt.

Lágyan végigfutott egy libabőr hullám hátán, amint valakinek a kése 'véletlenül' újra végigkarcolt a tányérján. Erőt véve magán, nyúlt egy pirítósért és az ott maradt tiszta késért, majd vékonyan végigkent a kenyerén egy vajréteget, és hangosan ropogtatva harapott bele a szeletbe, úgy hogy annak egy szempillantás alatt fele el is tűnt. Unott arccal nézett maga elé, és közben azon gondolkozott, hogy mit tegyen; semmi kedve nincs elmenni kötél boltba, gyógyszert nem tartanak otthon, és csak egy díszkardjuk van, de az nincs kiéleztetve…

- Kyuubi a vajat… - hallotta maga mellől a kérést. Kinyújtva a takaró alól kezét megfogta a vajat és odaadta az idősebbik Uchihának. – Kössz...

Mindenki nyugodtan reggelizett; mégis néha egy-egy falat között, értetlenkedő tekintetek összenéztek, de amint meghallották a sötét felhőkkel körülvett 'alak' hangosa sóhajtását, inkább tovább ettek.

Ennyi… nézett maga elé Kyuubi. Csak ennyi lenne? Semmit nem hoz fel senki? – Miért tesztek úgy, mintha semmi sem történt volna? – morogta ki fogai közül. Három pár értetlenkedő szempár nézett rá. Bekapva az utolsó falatot, lenyelte a torkát kaparó száraz búzakészítményt.

- Még nem dőlt össze a világ. – jegyzete meg szárazon Sasuke, két korty tea között. Összehúzott vöröses szemek néztek rá, de ő nem törődve velük, nézett bátyjára ki lágyan bólintva megtörölte szája szélét szalvétájával és megköszörülte torkát.

- Azt hiszem a legjobb lesz, ha mi most megyünk. – kezdte Itachi miközben felkelve az asztaltól, megfogta tányérját és elindult kifelé a konyhába.

- Oh… nem, nem Uchiha! Nem mész te sehova. – emelte fel hangját idegesen Kyuubi; felállva, széke majdnem hátra dőlt a nagy lendülettől. Sasuke összehúzott szemekkel nézett rá, miközben megfogva saját tányérját, és bögréjét követte bátyját; Kyuubi mintha halk figyelmeztető sziszegést hallott volna kijönni a fiú fogai közül.

- Kyuu; elég. – hallatszott Naruto halk és nyugodt hangja.

- E-Elég? Azt mondod elég?- horkantott fel az idősebb Uzumaki és idegesen az asztalra csapott. Szinte már áthajolva az asztalon dőlt előre csak, hogy közelebbről nézhessen öccse szemébe; Naruto már épp nyitotta volna száját, hogy Kyuubi hosszú tincse belelóg a kirakott szalámikba, de a másik szavai megállították. – Szeretlek az isten szerelmére!

Naruto nagyot nyelve fordította tekintetét az asztalra, s letette a kezében lévő tehenes bögrét. – Lenyugodtál? – nézett vissza kitágult szemekbe. Kyuubi morgolódva húzta maga a alá a széket és leülve kezeit az asztalra téve ökleit ki be csukogatta. Naruto csak felhúzott szemöldökkel cöccögött, miközben bátyját figyelte. – Nem értem, hogy miért vagy ennyire kiakadva.

- Mert utálsz. – hallatszott a morgott válasz.

- Nem utállak. – jött a fiatalabbik már-már kacagott válasza.

- De. Utálsz. – jött a megállapítás, mint egy durcás ovistól, aki azt akarja bebizonyítani, hogy igen is Berci, a plüssmaci, pakolta szét a kockajátékokat, nem ő.

- Te ezt most be akarod magyarázni magadnak? Vagy inkább engem akarsz meggyőzni? – a szőke a szék háttámlájának dőlve ,dobolni kezdett mutatóujjaival az asztal szélén. – Nem utállak, csak azért mert úgy szeretsz. – szemeit az 'úgy' szónál megforgatta s egy pillanatig még dobolt az asztalon, majd abbahagyta. – Nem tudom, hogy miért hiszed azt, hogy utállak. Ugyan az a Kyuubi vagy aki eddig voltál, nem más.

Az idősebbik kék szemekbe nézve, értetlenül összehúzta szemöldökeit; Naruto nem azt mondta, hogy ugyan az a testvér aki eddig volt! Idegesen megnyalva ajkait nyelt egyet. – Szóval akkor nem utálsz?

- Nem.

- Egy kicsit se?

A válasz most már csak egy halk morgás volt. – Most ahogy mondod, mintha egy kicsit mintha- AU… BAZD MEG! – üvöltötte el magát a fiú, amint az asztal alatt Kyuubi belerúgott lábába. – Nem; gyűlöllek; UTÁLLAK.

- Gyerekek… viselkedjetek az asztalnál. – hallatszott Itachi kuncogó hangja, ahogy visszasétált az asztalhoz.

- De ő kezdte… Apuci. – vigyorogta a szőke.

Itachi csak szemeit forgatva fonta át karjait mellkasán. – Lassan indulnunk kell, ha a leadandót meg akarom csinálni. Te kész vagy?

Kyuubi csak összehúzott szemekkel nézett az Uchihára. – Mit gondolsz?

Halkan kuncogva Itachi sarkon fordulva öccse után ment ki, összecsomagolta holmijaikat. Az idősebbik Uzumaki összehúzott szemekkel nézett a Uchiha után; mindig egy szempillantás alatt talál a másik valami kifogást, csak hogy meg tudjon lógni. Öccse felállva az asztaltól magához véve tányérját, indult el a konyhába. Kyuubi halkan felsóhajtva kente meg az utolsó pirítóst, és azt megpakolva pár feltéttel halkan ropogtatni kezdte.

Még mindig nem bízott abban, amit Naruto mondott neki; mégis ki lenne nyugodt akkor, ha tudná, hogy a bátyja, a bátyja, szereti… és nem csak testvéri szeretettel. Pillanatok múlva egy lassan egymástól elváló Uchiha párost látott meg kilépni a szobájából.

- Ajánlom, hogy ne kelljen elégetnem az ágyneműt. – morogta a vörös hajú; háta kissé megremegett, amint egy hideg, szinte már fuvallat hullám végigfutott rajta. Felkapva a lábaihoz esett takarót, azt dereka és combja köré tekerve ült vissza helyére, és két szalámit összetekerve egy kockasajttal az egészet egyben betolta szájába.

Sasuke csak szemeit forgatta; a kis utazóval elindult az ajtó felé, s azt oda letéve a konyhába lépett. Naruto a mosogatóba betett tányérokat rendezgette, így mikor valaki még bele akart pakolni, akkor az illabilis tányér és bögrepiramis nem dőlt le.

- Oi dobe. – kezdte szinte már elvigyorodva Sasuke, amint a másik a megszólításra felmordult. – Megcsináltad irodalmira az elemzést?

- Mmm – hümmögte a szőke, miután megnyitva a csapot megmosta kezeit. – Még egy kis igazítani való van rajta, de ja nagyjából kész? Te?

- Szóval még sehol se tartasz. – vigyorodott el az Uchiha. – Már kész.

- Persze… - cöcögte Naruto; Sasuke volt szinte az egyetlen a csoportban, aki már aznap nekiállt megcsinálni a beadandót, amint kikapták a feladatot.

- Biztos hogy… - kezdte az Uchiha halkan csak, hogy barátja újra rá figyeljen. – Biztos, hogy minden rendben van most köztetek? – mutatott kifelé a nappaliba.

Kék értetlen szemek néztek sötétekbe. – Igen?

- Naruto; tudom hogy… nem nem tudom, hogy milyen lehet, de valahol biztos tartasz tőle. – megállva mondandójában várt valami féle reakciót; Naruto lassan bólintva húzta el ajkait. Sasuke csak fejét csóválva folytatta. – De hidd el; Kyuubi nem tenne semmi olyat, ami neked rossz lenne. – újabb bólintás és sóhajtás. – Figy'. – kezdte Sasuke, s közelebb lépve a másikhoz halkított hangerején. – Egyszer fogom elmondani, és többször nem. Nem láttam még olyan embert, aki annyira szeretne valakit, mint amennyire Kyuubi téged. Nem hiszed el , de mikor nem vagy ott, szinte mindig rólad beszél; ha nem is konkrétan, de érezhető hogy te vagy az a 'valaki'.

S ezzel ellépve a szőkétől, háta mögé nézett, hogy bátyja ott áll-e; szinte már kényszeres megrögzöttség lett nála, hogy miután valakinek valami fontosat elmondott a háta mögé nézzen, mert nem egyszer állt ott bátyja, és nem egyszer hallgathatta otthon az idegesítő utánzós hangját, amivel visszavágta arcába szavait.

Az Uzumaki ledöbbenve nézett az előtte állóra; aprót bólintva harapott alsó ajkába. Mégis mióta szeretheti a bátyja? Mégis mi az, amit ennyire szeret benne? Miért? Ő maga, tudná viszonozni ezeket az érzéseket? Belekapva a konyhapultba, lehunyta szemeit; már beleszédül a sok gondolatba. Amint halk székcsikorgást hallottak, majd Sasuke nevét, mindketten a bejárati ajtóhoz mentek.

- Hát akkor… köszönjük a meghívást. – nyújtotta Itachi kezét Kyuubinak, ki kezet fogott vele. – A tálakat majd elég lesz akkor visszaadni, ha jöttök hozzánk. – szólalt meg ismét miután felvette kabátját s vállára vette az utazó pántját. – Holnap szokásos ebéd?- halk hümmögő igenlés és fejbólintás volt a válasz.

- Dobe. – vigyorodott el Sasuke, miközben kezét nyújtotta.

- Teme. – válaszolta egy passzoló vigyorral a szőke és kezet fogott a másikkal.

- Kyuubi. – nyújtotta a másik Uzumaki felé kezét Sasuke; meglepetten vette tudomásul, ahogy erős kéz megfogta sajátját s egyet szorítva rajta, már el is engedte. Halkan kuncogva lépett ki az ajtón és követte Itachit lefelé a lépcsőn és ki az autóhoz. Talán még se fordult olyan rosszra minden?

---

Kyuubi becsukva az ajtót, elindult vissza a nappaliba; öccse egy toronyba összepakolva a kint maradt ételeket, elindult azzal kifelé a konyhába. Kyuubi összehúzva szemöldökét lépett az asztalhoz, és fogta meg tányérját és tiszta bögréjét. Kisétálva öccse után, a fiúhoz lépett, ki épp engedte a mosogatóba a vizet.

Kyuubi beletett tányérját a meleg vízbe; a vöröses narancssárgás bögrét a tiszták közé téve becsukta a szekrényt, és a konyhapultnál állva a gyümölcsös kosárban lévő cigit figyelte. Kivéve egy dobozzal arról lebontotta a neilon borítást. Ha kivett volna egy szálat a kartonborításból, még tartania kellett volna attól, hogy az a szál meggyulladna, azoktól az ideges szikráktól, amik a levegőben rohangáltak. Felsóhajtva, és letéve a félig bontott dobozt harapott ajkába.

- Naruto… én nem így akar-

- Uhm. – hümmögte a másik ahogy a habos szivaccsal eltörölve az egyik tányért, azt belemártotta a vízbe, lemosva a habot az edényszárogatóba tette.

- Hadd mondjak már el egy mondatot, anélkül hogy-

- Mondtam, hogy nem utállak. Mi kell még? – csattant fel a szőke, és idegesen beledobva a szivacsot a mosogatóba, kezét megtörölte a konyharuhában. Oldalával nekidőlve a mosogatónak, mellkasán összefonta kezeit. – Most jó? Figyelek.

Kyuubi már épp vissza akart volna szólni öccsének, hogy ne legyen ennyire gyerekes, de inkább összezárta fogait. Ő is ideges, és zavarodott lenne ebben a helyzetben. Kifújva a benntartott levegőt, kék szemekbe nézett. – Sajnálom, hogy így kellett kiderülnie. Nem kérem tőled, hogy viszonozz akármit is. Ch. – cöccent fel Kyuubi, még jó, hogy a mondás az csak mondás, és a plafon a helyén fog maradni. – Csak-csak annyit, hogy ne… - 'hogy ne nézz úgy rám, mint egy elmebetegre; hogy ne sajnálj; hogy ne félj tőlem.' Összeszorítva fogait kereste a megfelelő szót, mivel mindent kitudott volna fejezni, de egyszerűen nem sikerült.

Néma csönd ült a helyiségre, egyedül a hűtő ideges búgása adott egy alaphangot. Kyuubi füle szinte már sípolni kezdett az idegességtől. Mégis mit gondolhat a másik? Mi járhat a fejében? Válaszok után kutatva próbált meg kék szemekbe nézni, de azok inkább a padlót vizsgálták.

Naruto karjait még mindig mellkasán tartva, szája belső felébe harapott. Mégis mit mondhatna; hogy majd minden olyan lesz mint régen? Hogy majd elfejtik? A frászt. – Nem fogok másképp nézni rád. Ne-ne félj… - akadt meg hangja; félt kimondani, de jól érzékelhető volt, hogy bátyja tökéletesen, kristály tisztán fél tőle hogy elveszíti. Nagyot nyelve tekintetét lassan emelte fel a padlóról vöröses-barnás kutató szemekbe.

Nyelvén rágódva gondolkozott azon, hogy elmondja-e a másiknak azt, amit Sasukénak mondott; hogy nem tudja, hogy igazán mit érez Kyuubi iránt. De azzal csak rosszabb lenne a helyzet, ha a másikban felkelti a haszontalan reményt. Megszakítva a pillantást, bátyja feje felé nézett az órára; lassan 11 óra lesz; muszáj volt halkan felsóhajtania; letéve teste mellé kezeit fordult újra a mosogatóhoz. – Neked nem egy szakdolgozaton kellene dolgoznod? – vigyorodott el, amint a másik halkan felmordult.

Kyuubi felsóhajtva vette újra ujjai közé a cigis dobozt, és öccse kommentje után úgy érezte, hogy amit szeretett volna azt elmondta öccsének; mostantól minden a fiatalabbikon múlott. Egy halk 'de'-t suttogva sarkon fordult; a nappaliban lévő üvegasztalhoz lépve a hamutál mellől elvette öngyújtóját. Bemenve szobájába, majd onnan kijőve egy kapucnis melegítőben és kedvenc mamuszában kinyitotta az erkélyajtót, és keresve egy helyet ahol a lassan olvadó hó nem csinált pocsolyát, az ablakpárkány közepénél lévő üvegtálat oda húzta magához; meggyújtva a szálat, abba mélyen beleszívott, és remegő ajkak közül kifújta a szinte már fehér füstöt.

Végezve a szállal, és annak maradványát elnyomva a tálban, karjait maga köré fonva lépett be a lakásba. Körbenézve és nem látva Narutot, annak szobája ajtajához sétált; bentről hangos billentyűkopogást hallott kiszűrődni, így biztos volt benne, hogy a másik a házijával foglalkozik és nem mással. Megköszörülve torkát indult el saját szobájába, s becsukva maga utána ajtaját ült le laptopjához, és nyitotta meg a szükséges file-kat. Igaz, hogy Itachinak azt mondta, hogy még sehol se tart a munkájával; de az egyszer még Itachinak is hazudhat.

A munka leadásáig van két hónapja, de nem akarja a végére hagyni. Megnyitva a filmkészítő programot, előkereste a fájlok közül a kisebb rövidfilmeket, amiket még a nyáron készített egy indián rezervátumban. Egy hét azon a helyen, és még nehezebbnek érezte megírni az őslakos indiánokról szóló beszámolóját.

---

Szakadt jegyzetfüzetéből még utoljára leellenőrizte az emberek nevét, hogy jól írta-e le a feliratokban; megnyomva a mentés gombot kilépett a programból. Ujjait a billentyűzet felett megropogtatva nézett le a képernyő sarkába. Már délután 16:13 lenne? Hirtelen mintha agyáig csak most jutott volna el, hogy mennyi idő telt el, amire hasa halkan megkordult.

Kinyújtva karjait rendelt el egy rövid késői ebéd szünetet. Lágyan megpaskolva combjait, próbált beléjük életet lehelni; pár pillanat múlva halkan felszisszenve állt lábaira, és kezdett el kifelé csoszogni a konyhába, míg a vér teljesen átjárta a két elzsibbadt testrészt. Feltéve egy bögrényi vizet forrni a vízforralóba, kivette bögréjét s beletette a teához való dolgokat.

Ujjaival a konyhapulton zongorázva indult el a hűtő felé; kinyitva a megmaradt tegnapi vacsorával szemezgetett. Kivéve két tálat, s azoknak levéve a fedeleiket kissé elhúzva száját, de úgy döntött, hogy ez lesz egyenlőre az amivel megtömi hasát. Hallva, hogy a víz hamarosan eléri a megfelelő hőfokot, a szárítóból kivett egy tányért, és azt gyorsan megpakolta pár kanál rizzsel, és pár szelet töltött hússal, majd betéve a tálat a mikroba, gyorsan a forralóhoz sietett, és a forró vizet ráöntötte a tea filterre.

Halkan kevergetve a lassan kihűlő teát, az étel is végre megmelegedett. Megfogva egy kék műanyagtálcát, rátette a bögrét, tányért és evőeszközöket. Lekapcsolva a konyhában a villanyt indult ki a nappaliba; leülve az ülőgarnitúrára maga mellé letette a tálcát. Miután sikerült megtalálni a távirányítót, bekapcsolta a készüléket, és azon kissé halkítva keresett rá, valami érdekes természet tudományi csatornára.

Kényelmesen elhelyezkedve, és ölébe véve a tálcát látott neki lassan már vacsorájának. Öccse szobája felé tekintve halvány fényt látott, és halk szöszmötölő hangokat kiszűrődni. Pillanatok múlva kinyílt a táblákkal teli ajtó, és egy éppen most ébredt szőke kócos fej nézett rá.

- Hagytál még? – kérdezte az álmos hang.

Kyuubi bólintva fordította vissza tekintetét a TV-re, és vágott magának egy újabb falt húst. Pillanatok múlva a mikró hangosan csippanva jelezte, hogy elvégezte munkáját; szőke még mindig álmos fej gazdája, lassan ballagott be a nappaliba, és kezében tálcával leült bátyja mellé. Egy pillanatig meredten a tévére bámult, majd kissé megrázva fejét, mélyen beszívta az étel illatát. Törökülésbe ülve, a tálcát ölébe tette, s megfogva az evőeszközöket nekilátott a korai vacsorának.

- Miről kell írnotok? – jött a kérdés Kyuubitol két harapás között.

Kék szemek érdeklődve néztek felé; Naruto lenyelte a szájában lévő falatot. – Összefoglalót kell írni az európai újságírásról. – forgatta meg szemeit a fiú.

Kyuubi széles vigyorra húzva száját, egy újabb szeletet vágott. – Ismerős feladat.

- Ne mond, hogy nektek is ez volt feladva. – morogta a szőke lenyelve egy hússzeletet. – Egy egész napot megspórolhattam volna, ha előbb szólsz.

A vörös hajú csak halkan kuncogva kotorta össze villájára a megmaradt rizsszemeket, s azt bekapva, és egy nagyot nyelve leküldte az utolsó falatokat. – Kétlem.

Naruto ki eközben már azt tervezte, hogy a maradék anyagot, amit még fel kellene dolgoznia azt, majd Kyuubi munkájából kimásolja, elkerekedett szemekkel és szájjal nézett bátyjára. – Ne-ne mond, hogy nem adod oda.

- A-a. – cöccögte az idősebbik.

Naruto, mint akiben egy világ dőlt volna össze, úgy nézett bátyjára. Jól tudta hogy Kyuubi Itachival együtt évfolyam elsők; sőt párszor már megesett hogy Kyuubi egy egészen kicsivel de megelőzte az Uchihát. És ha sikerült volna megszereznie egy dolgozatát, csak egy pillantásra, de komolyan, akkor végre nem kellene attól tartania hogy a tanár azok a reménytelenek közé sorolja, kik még mindig 'de viszont'-al kezdik mondataikat.

- Ha egy kicsit is oda figyelsz… - kezdte Kyuubi és megvárta, míg öccse végre szemébe nézett. - …akkor rájössz az összefüggésre. – vigyora szélesebbre húzódott, amint öccse még értetlenebb arcába bámult. – Hmm. – hümmögte; ha még mindig nem érti Naruto, akkor segíteni kell neki. – Gondolj bele; Európa. Miről írnak szinte minden nap az újságjaik?

Kék szemek összehúzódva néztek le a félig üres tányérba. – Balhék?

- Mond másképp. – forgatta szemeit Kyuubi. – Milyen balhék?

Naruto letéve öléből tálcáját az üvegasztalra, kezébe vette poharát. – Politikai. De ezt addig is vágtam. – húzta össze szemöldökét. – Mégis mire akarsz kilyukadni?

Az idősebbik hangosan felsóhajtott. Lehet, hogy még nem érti Naruto a lényeget, de idővel elkapja a fonalat. – Ajánlom neked, hogy mást is írj azon kívül, amit most mondok. – húzta fel orrát, s amint kapott egy heves bólintást, halkan felcöccent. – Szerinted a politikai események mögött kik állnak? Az emberek. Mit látsz az újságokban és a cikkekben? Embereket; az életüket, hogy hogyan élnek. Szóval….?

Mint a rajzfilmekben, szinte úgy gyulladt ki a szőke feje felett az égő. – Magáról az emberről szól az egész… - kerekedett el a fiú szája. Gyorsan kiívva a gyümölcslevet poharából, azt a tálcára tette, s felpattanva helyéről elindult szobája felé.

Vöröses szemek értetlenkedve néztek Naruto után, ki amint becsapódott szobaajtaja, azt egy pillanat múlva újra kinyitva, vigyorogva nézett bátyja felé. – Imádlak. – küldte a szót bátyja felé s újra becsapta maga mögött az ajtót.

Kyuubi szinte ijedten nézett körbe; ajkai a kaján vigyorból lassan egy lágy mosolyba rendezőtek. Poharából kiívva minden cseppet, tányérját öccse tányérjába tette. Lassan felegyenesedve balkezében tálcájával, azt Narutoé alá tette és rátéve poharaikat azokkal együtt kisétált a konyhába.

Eltéve a tálcákat a helyükre, a használt tányérokat a mosogatóba tette, a két pohárral együtt. Mélyen beszívva a levegőt, felemelte karjait s hangosan kiropogtatta hátát. Halkan csámcsogva még érezte az étel izét szájban; elhúzva ajkait nyitotta ki a hűtőt és kivéve egy üveg ásványvizet indult vissza szobájába.

Még a videókon kell egy kicsit babrálni; a jegyzetek már rég le vannak fűzve, és be vannak kötve szóval a jövő héten már le is tudja adni, és végre teljes gőzerővel az év végére leadandó dolgozatait tudja a végső formájára igazítani.

Egy pillanatra megállva öccse ajtaja előtt, muszáj volt újra elmosolyodnia; szinte lehetett hallani, ahogy a fiú ujjai alatt sikonyálnak a billentyű gombjai, úgy koptatta őket a fiú. Tud ő ha akar; futott végig Kyuubi fejében, ahogy újra elindulva belépett szobájába, s leült asztalához, hogy végre befejezhesse hónapokon át készülő munkáját.

---

(1) yt .com/watch?v=6BvjARol6O8 egen…ne kérdezzétek hogy miért pont csipkerózsika

És hatalmas elnézést hogy ilyen rövid lett ez a fejezet és ilyen későn lett kész… a következő lehet hogy még később lesz kész mert sikerült végre olyan munkát találni ahol igaz h csak üldögélek de leg pörög a munka szóval nem igazán lesz időm irogatni főleg h jó páran lihegnének a nyakamba szal eh…. Meglátásokat/ ötleteket/ kommenteket szívesen fogadok~ és köszönet minden olvasónak és eddigi kommentelőnek~~~~~

<---Előző     Vélemények     Következő--->