˝Hajnali˝ fél 12-kor, a nagyobbik Uchiha őrületes fejfájásra kelt, és a telefonja plafont-rengető zajára, legalábbis ő így érzékelte.

Szitkozódva túrta elő, majd még csukott szemekkel morgott bele valamit, bár azt sem tudta, ki van a vonal túlsó végén, de csak remélte, hogy nem egy ügyfél, vagy az apja.

- Neked is jó reggelt, Itachi, hallom jól aludtál… - szólalt meg az a félreismerhetetlen hang, amire szintén nem vágyott.

- Madara…

- Oh, remek, legalább felismertél, ez egy jó pont! - heccelte tovább idősebbik unokaöccsét a férfi, bár tudta, hogy az életével játszik, gondolta, telefonon keresztül csak nem eshet olyan nagy bántódása.

- A lényeget, könyörgöm, a lényeget…

- Jól van, na, méregzsák, csak a kölyöknek akartam boldogot kívánni….

- Ne mond, hogy ezért képes voltál engem felhívni?! Neki is van mobilja! – akadt ki a rangidős fivér, de hamar meg is bánta, hogy felemelte a hangját, mert az agyába rögtön éles fájdalom nyilallt.

- Hé, nyugi, még a végén felrobbansz nekem! Különben sem vártad meg a mondatom végét!

- Ahh… Ez nem igaz… - nyögött fel elkeseredve.

- Szóval, azt akartam mondani, mielőtt félbeszakítottál, hogy legjobb tudomásom szerint még nem voltatok vakációzni, így most remek lehetőséget nyújtok erre, ugyanis csodák csodájára végre akadt egy kis szabadidőm, és arra gondoltam, ezt veletek szeretném eltölteni az egyik tengerparti nyaralómban! Na, ugye, hogy visszautasíthatatlan ajánlat? - hadarta el jókedvűen, Itachi alig értett belőle valamit, de a lényeget sikerült felfognia, és azt is rögtön tudta, hogy mit felel rá.

- Kösz, kihagyjuk…

- Semmi gond, én felkészültem erre a válaszra is, ezért órákkal ezelőtt már Sasukét is megkérdeztem, aki veled ellentétben örömmel egyezet bele, meglepő, hogy nem ugrott rögtön a nyakadba, de szerintem, amíg te mélyen szunyáltál, ő rég összepakolt… Szóval a reptéren találkozunk háromkor! Szia! - és Madara letette, hozzáteszem, okos döntés volt a részéről, mert így a hallása is megmaradt, és csak szerencsétlen mobilkészülék látta kárát, amit Itachi igyekezett minél kíméletlenebbül darabokra zúzni.

- Ezt nem hiszem el - ejtette vissza fejét a párnára.

De sajnos nem tudott mit tenni, így beletörődve mászott ki az ágyából, magára kapott egy alsónadrágot, majd szemeit dörzsölve elindult felkeresni hőn szeretett öccsét. Bár legszívesebben belefojtotta volna egy kanál vízbe, mégis kíváncsi volt, merre lehet. Hisz általában ő ébred előbb, bár a tegnap éjszaka után… Nem csodálta, hogy az ifjabbik kelt korábban, ismerte már annyira magát, hogyha nagyon részeg lesz, képes átaludni akár egy teljes napot.

- Itt meg mi a fene történt?? - kerekedtek el a szemei, elméjéből azonnal kiszállt az álom, mikor a konyhába lépett, ami most inkább hasonlított egy csatatérre.

- Öhm… Ne legyél mérges Nii-san… De… Azt hiszem szükségünk lesz egy új kenyérpirítóra és… palacsintasütőre is… - hebegte zavartan Sasuke, arca vöröslött a szégyentől, azt se tudta, merre nézzen, mert a bátyja szemébe nem mert, miután ilyen csúfos kudarcot szenvedett a reggeli-készítő projektje…

- Miért ver engem a sors? - motyogta megrökönyödve az idősebbik, de látva öccse bűnbánó arckifejezését, nem tudott rá haragudni, nem is állt szándékában, hisz ő csak jót akart, arról nem ő tehet, hogy nem tanította meg rántottát sütni…

- Gyere ide - intett neki egyik kezével, mire a szólított fülét-farkát behúzva csoszogott bátyja elé, akitől azonban nagy lecseszés helyett ölelést kapott. - Semmi gond. Te megpróbáltad… Azért máskor ne nyúlj semmihez, ha én nem vagyok itt, de értékelem a szándékaid – mosolygott le rá, majd egy futócsókot nyomott az ajkaira, amiből aztán több lett, mert szüksége volt az ő mindennapos reggeli ébresztő-csókjára, amit ma még nem kapott meg.

- De most akkor mit fogunk enni? - kérdezte Sasuke, miután elváltak.

- Rendelünk egy pizzát… másra úgysem lenne időnk, mivel valaki már intézett programot az elkövetkezendő pár hétre… - célozgatott elég erősen Itachi, amit testvére persze egyből meg is értett, és már ezért is szégyellte magát.

- Nii-san, ne haragudj, de… Gondoltam úgyis rég voltunk hosszútávon nyaralni, és ha már Madara felajánlotta, én azt hittem… - de nem tudta befejezni magyarázatát, mert bátyja egy gyors csókkal betapasztotta száját.

- Otouto, nyugi, nem rád haragszom, hanem arra a vén zsiványra… Most már tudja, hogy lehet rábeszélni dolgokra, a fene egye meg – mérgelődött az idősebbik Uchiha, de azt eszébe véste, hogy ezt még kamatostul visszaadja nagybátyjának, csak találjon egy gyengepontot rajta… Nem fogja megköszönni, az biztos!

- Akkor… jó… - sütötte le a szemeit a kisebbik, a rangidős erre felsóhajtott, és nyomott egy puszit a feje tetejére.

- Na, mondd, milyen pizzát kérsz, aztán amíg kihozzák, összepakolunk!

- Még ráérnénk kaja után is, nem? - nézett fel rá kérdő tekintettel a fiú.

- Te csak azt hiszed, édesem… - küldött felé egy sokat sejtető vigyort Itachi, mire nagyot nyelve máris rosszabbnál rosszabb gondolatok furakodtak be elméjébe, és úgy érezte, nagyon kényelmetlenül fog ülni a repülőgépen…

***

- Ahn… Niih-sahn elégh… nehm bírohm… - zihálta Sasuke, de testvére mintha meg se hallotta volna, még gyorsabb tempóra váltott, úgy mozgott benne minduntalan.

Fogalma sem volt, mióta csinálják, egyszer csak arra eszmélt, hogy a pizzásdobozok a földön hevernek, ő pedig az idősebbik alatt nyögdécsel, és élvez el újra meg újra. Már tényleg a tűrőképessége határán volt, ráadásul az idő is elég későre járt, mármint ahhoz, hogy elinduljanak a reptérre, és időben oda is érjenek.

Így Madara hiába állt ott már fél 3 óta, hátha imádott unokaöccsei túlteljesítenek magukon, és előbb odaérnek, ha még háromnegyed 4-kor sem voltak sehol.

Az meg sem fordult a fejében, hogy nem jönnek, tudta, hogy úgyis ott lesznek, ezért türelmesen várt, még rá sem csörgött egyikükre sem, csak állt és a pilótát nyugtatta, hogy hamarosan megérkeznek.

Az volt a szerencséjük, hogy magángéppel mentek, tehát annak az esélye, hogy lekéstek volna egy járatot, egyenlő a nullával.

Végül Itachi teljesen nyugodt lelkiismerettel szállt ki az autóból fél ötkor, ellenben öccsével, aki majd elsüllyedt szégyenében, hogy ennyit késtek, ráadásul biztosra vette, hogy nagybátyja ránézésre tudni fogja, miért jöttek ilyen későn, ugyanis a járása borzalmas volt, a két lábán alig tudott egyenesen megállni. Mondanom sem kell, ez kinek köszönhető…

- Rekordidőt futottatok, gratulálok - vigyorgott rájuk Madara, mert ébredező haragja azonnal elszállt, mikor meglátta Sasukét.

- Bocs, dolgunk volt - jegyezte meg a nagyobbik Uchiha.

- Azt látom - biccentett a fiú felé a legidősebb, majd a rangidős fivér felé küldött egy elismerő, ámde mégis korholó pillantást.

- Csak szálljunk fel a gépre, könyörgöm… - motyogta fülig vörösödve a tömör párbeszéd tárgya, és lassan elindult a repülő felé, amire a családjuk címerét festették.

- Jól helybenhagytad szegény kölyköt…

- Volt kitől tanulnom - sandított sokat sejtetőn nagybátyjára Itachi.

- Heh, és még felesel is… ’Tachi-kun, én a helyedben vigyáznék a számra, mert te is úgy fogsz járni, mint ő! Szó szerint…

- Nem mernéd… - nézett fel rá összeszűkült szemekkel.

- Tegyél csak próbára, de a formás kis segged fogja bánni - suttogta ördögien perverz hangon a fülébe Madara, majd széles vigyorral az arcán felszállt a gépre.

- Szemét - morogta a rangidős fivér, majd követte a másik kettőt.

A repülő hamarosan elhagyta a felszállópályát, és felemelkedett a magasba, ezzel hivatalosan is elindítva az Uchihák hosszú vakációját.

*-*-*

- Ááááááá!

Hangos kiáltás rázta meg az egész nyaralót, még a szökőkútban fürdőző madarak is szétrebbentek a hirtelen jött zajra, ami az egyik hálószobából jött.

Madara és Itachi egyszerre termettek az ajtó előtt, és értetlen tekintettel bámulták a bent lévő, szitkozódó fiút.

- Mi történt? - kérdezte tőle bátyja érdeklődve.

Sasuke már szinte könnybe lábadt szemekkel fordult Nii-sanja felé, igyekezett minél drámaibb hatást elérni.

- Kyou-chan otthonmaradt…

- Ahh… - nyögött fel egyszerre megrökönyödve az ajtóban álló két férfi.

- Már azt hittem, valami baj van… - sóhajtott fel kissé megkönnyebbülten a legidősebb Uchiha.

- Miért, ez nem elég nagy baj?! - förmedt rá összeszűkült szemekkel.

- Egyáltalán ki az a Kyou-chan? - nézett kíváncsian a kisebbik fivérre Madara, mire a kérdezett arca elvörösödött.

- Hhh, Sasuke plüssdinója. Még kiskorában kapta - válaszolt helyette Itachi.

- Ahha… és még mindig vele alszik?

- Kuss! Magánügy, oké?! - fújta fel magát sértődötten a fiú, majd rácsapta rokonaira az ajtót.

***

Miután túltette magát hőn szeretett plüsse hiányán, végre kiment a szobájából, méghozzá egy szál fürdőnadrágban, nyakában törölközőjével, hogy a medencében engesztelődjön ki végleg. Ezért is várta annyira ezt a nyaralást, mert jól tudta, hogy nem kell lemennie a tengerpartra, a sok nyáladzó bikinis liba közé, ha fürödni akar, ugyanis van rá a kertben is lehetősége.

Rögtön egy bombával indított, újabb hangos sikert aratva, de ezen már a többiek csak mosolyogtak, mert tudták, hogy Sasuke végre jól érzi magát.

- Nem jössz te is? Mártózzunk egyet kezdetnek - javasolta a nagybátyja Itachinak.

- Nincs hozzá sok kedvem…

- Na, de ’Tachi-kuun~ Ne ellenkezz ennyire látványosan! Ha már itt vagy, törődj bele, és próbáld jól érezni magad! Legalább a kölyök kedvéért… - mondta vigyorogva, mire nagyobbik unokaöccse ölni képes tekintettel nézett rá.

- Menj a fenébe, Madara… - morogta, majd fürdőnadrágjával a kezében bevonult a fürdőbe, hogy átvegye, mert igen, a legidősebb Uchiha újra győzelmet aratott felette.

Később már mindketten a megfelelő öltözetben csatlakoztak a fiúhoz, aki a felszínen lebegő felfújható gumimatracon feküdt. Bőrén megcsillantak a napsütésben a vízcseppek, nedves haja homlokára tapadt, szemeit napszemüveg takarta.

A bátyja egyenesen padlót fogott a látványtól, nyelt egy nagyot, és erősen vissza kellett magát fognia, hogy ne vetődjön rá rögtön. Leült a medence szélére, és kezdésként lelocsolta a fejét, hogy lehiggadjon, majd egy kis segítséggel, amit megjegyzem, nem kért, elmerült a vízben.

Sasuke felfigyelt a nagy csobbanásra, mire feljebb tolta szemüvegét, hogy megnézze, mi történt, de ő már csak annyit látott, hogy nagybátyja kis híján földön fetreng a röhögéstől, testvére pedig fújtatva rántja be maga mellé, és lenyomja a fejét.

Ő csak felsóhajtott, és visszatért eredeti pozíciójába, amíg azok ketten lerendezik a ˝nézeteltérésüket˝. Néha nagyon is érettebbnek érezte magát náluk, főleg Madaránál, aki simán letagadhatta volna a korát, mert cseppet sem volt az a megkomolyodott éveiben járó férfi. De, valahogy nem tudott ezen csodálkozni, egyszerűen ilyen és kész, el sem akarta képzelni, milyen lenne, ha az apjára hasonlítana… Brr, nem, a legidősebbik Uchiha így tökéletes, ahogy van!

 <---Előző     Vélemények     Következő--->