- Hahh… Ez jóó… - sóhajtott fel Sasuke, ahogy elmerült a bizsergetően bugyborékos, kellemesen meleg vízben.

- Heh, csak el ne menj nekem itt rögtön, kölyök – kuncogott fel nagybátyja, aki már bent ült a jacuzziban.

- Mi?! – vörösödött el rögtön a legfiatalabbik erre a kijelentésre.

Itachi csak felsóhajtott, és ő is helyet foglalt két rokona között.

- Nincs még ehhez kicsit korán, Madara? – csóválta meg a fejét.

- Ugyan már! Egy jó orgiához sosincs korán – vigyorgott a legidősebb férfi, mire a mellette ülők egyaránt néztek rá elkerekedett szemekkel, erre már feltört belőle egy jóízű nevetés.

- Ha látnátok magatokat… - borzolta össze mindkettejük haját.

- Idióta… - morgott az orra alatt az idősebbik fivér.

- Most miért? – nézett rá ártatlanul Madara, de nem sokáig tudta elfojtani vigyorát.

- Hagyjuk, jó?

- Jó-jó, csak le ne harapd a fejem… Jut eszembe, nekem van egy kis elintézni valóm, ti csak élvezzétek tovább a fürdőt! – szállt ki a jacuzziból, és maga köré tekerve egy törölközőt elhagyta a helyiséget.

- Nem értem, hogy szorulhatott ennyi perverzség belé! Ezt már büntetni kéne… - motyogta pirulva Sasuke.

- Ne foglalkozz vele, Madara már csak ilyen, majd hozzászoksz – mosolygott rá bíztatóan a bátyja, és közelebb húzódott hozzá, majd megcsókolta.

- Ha te mondod… – hajtotta fejét a vállára, és lehunyta a szemeit.

Itachi csak mosolygott, és nem szólt többet. Mindkettejüknek jól esett ez a csend, hosszú ideig ültek így, élvezve a vízben pezsegő buborékok bizsergetését. Azonban az idősebbik nem bírt sokáig magával, és egyik keze önálló életre kelve felfedezőútra indult a már nagyon is jól ismert testen. Apró simogatások itt-ott, semmi durva utalás, csak gyengéd kényeztetés.

- Nii-san, figyellek ám! – szólalt meg hirtelen Sasuke, mire félbehagyta a tevékenységét, de amint látta öccse arckifejezését, megnyugodott, hogy nem letolásnak szánta, ezért hát folytatta...

- Nh.. Nii-sahn, hol jár a kezed...? – nyitotta ki végül a szemeit a fiatalabbik Uchiha, mert sejtette, hogy nem lesz már nyugta.

- Pont jó helyen – vigyorgott le rá Itachi, és óvatosan rákulcsolta ujjait a fiú büszkeségére.

- Ah… Az lehet, de ezt mégsem itt kellene – nyögött fel Sasuke, mire a másik helyeslően bólintott, és kiszállt a csábító meleg vízből, majd derekára kötött egy törölközőt. Megvárta, míg öccse is így cselekszik, aztán gyors léptekkel elindultak a hálójuk felé.

A szobában hamar lekerültek az Uchihák nemesebbik részét takaró anyagok, és immár teljesen meztelenül kerültek az ágyra, ahol a fiatalabbik a háttámlának dőlt ülő helyzetben, Itachi pedig elé térdelt.

- Téged nem lehet megunni… - csókolt bele rögvest a nyakába a kisebbiknek, aki egy jóleső sóhajjal jutalmazta, és beletúrt hosszú ébenfekete tincseibe.

- Mintha téged igen… - forgatta meg a szemeit mosolyogva, aztán nyögésbe fulladt mondanivalója, mivel bátyja ajkaival már a mellbimbóit kényeztette.

- Akkor hasonlítunk – vigyorgott rá fel.

- Elég most már a beszédből… - sürgette Sasuke, ugyanis ágaskodó tagja már nagyon is kívánta a figyelmet, amit a sok szöveg miatt még mindig nem kapott meg.

- Hn, kis türelmetlen – motyogta Itachi az öccse hasfalának, és csak azért is elidőzött a kockákon, hiába volt egyértelmű a célzás, hogy mit is szeretne a másik.

Mikor aztán mégis lejjebb haladt, galád módon kikerülte a lényeget, és a fiatalabbik belső combját vette ostrom alá, mire kapott egy elégedetlen morgást, de nem igazán foglalkozott vele.

A fiú úgy gondolta, valahogy másképp figyelmezteti az idősebbiket arra, hogy van valami, ami már nagyon vágyik az ő szájára, így gyengéden, de mégis erővel meghúzta kicsit a fekete tincseket. Erre a másik felszisszent, és morcos tekintettel nézett öccsére, aki viszont olyan esdekelő arckifejezést produkált, hogy csak megesett rajta a szíve, de azért mégse teljesen, így gonosz kis tervvel a fejében tért végül rá férfiasságára.

- Nh..’Tachih… - nyögött fel Sasuke, mikor megérezte bátyja nyelvét merevedésén végigsiklani.

Az idősebbik egy darabig így ingerelte a kemény tagot, végül ellazította torkát, és lassan elnyelte. A fiúból megkönnyebbült, és élvezettel teli hangok törtek fel, ahogy a forró és nedves barlang egyre többet és többet szívott be belőle, mint egy feketelyuk.

Mindkét kezével belekapaszkodott Itachi hajába, hogy irányítsa, ám erre azért is képtelen volt, mert túlságosan elvette az eszét a kéj, valamint testvére nem is hagyta magát, saját tempóban mozgatta fejét, és akkor állt meg, amikor úgy gondolta.

- Niih-sahn, kérhlekh ahh… - könyörgött már kínjában a fiatalabbik, mikor sokadszorra nem engedte elmenni, és férfiassága ettől már fájdalmasan rándult össze.

Itachi ekkor úgy döntött, megkegyelmez végre öccsének, ezért abbahagyta a játékát, és felegyenesedve beleült az ölébe, majd saját, kielégülésért lüktető tagját közrefogta a másikéval, és gyors tempóban kezdte mozgatni rajtuk a kezét. Nem is kellett nekik sok, főleg a végletekig hergelt fiatalabbiknak, pár perc múlva hangos kiáltással élvezett el, előtörő magja a sajátjával együtt beterítette a nagyobbik Uchiha kézfejét.

Sasuke bátyja vállára hajtotta fejét, és úgy próbálta rendezni légzését. Mikor ez sikerült, újra hátradőlt, és félig lehunyt szemekkel igyekezett nem elaludni. Hiába, egy ilyen orgazmus még mindig teljesen ki tudta készíteni. Ellenben Itachit ez inkább felfrissítette…

- Igaza volt Madarának, ehhez tényleg nincs korán – vigyorgott önelégülten, mire kapott egy kispárnát az arcába.

- Jó-jó, látom te elfáradtál. Pihenj csak – nevetett fel, miközben leszedte fejéről a párnát, majd nyomott egy futócsókot a fiú ajkaira.

Jóllakott arckifejezéssel hagyta magára, had aludjon, addig ő elindult megkeresni nagybátyját, hogy megköszönje a ˝jó tanácsot˝, azonban, valaki egészen mást talált a nappaliban…

- Mi a…? – fagyott a padlóhoz, mikor megpillantotta a barna hajú férfit. - Te meg mit keresel itt?!

- Neked is szép napot, Itachi-kun. Látom a modorod még mindig a régi – mosolygott rá gúnyosan.

- Nem válaszoltál a kérdésemre – szűkültek össze bosszúsan az Uchiha szemei.

- Nem mintha lenne hozzá közöd, de Madarához jöttem – felelte a másik közönyösen.

- És mégis milyen jogon, hn?!

- Ő hívott – vágta rá egyszerűen, mire a fekete hajú teljesen ledöbbent.

Hogy a nagybátyja hívta volna ide?

˝De hát… az képtelenség…˝ - gondolta hitetlenül, ám ekkor egy kéz ragadta meg a vállát.

- Na, kitomboltátok magatokat? - hallotta az említett férfi hangját a háta mögül. - Oh, Hashi… te is itt vagy? Mikor érkeztél? – lepődött meg a legidősebbik Uchiha, mikor észrevette a Senjut.

- Nem olyan rég; elértem egy korábbi gépet, remélem, nem baj – húzta ártatlan mosolyra száját a kérdezett, és közelebb sétálva a pároshoz, a fiatalabbik vállán áthajolva, csókot adott kedvesének.

A nagyobbik fivér döbbenete – ha lehet azt még fokozni – csak tovább nőtt, teljesen elvesztette a fonalat, rengeteg kérdés fogalmazódott meg a fejében, melyekre azonnal magyarázatot akart.

Ám nem jött szó a szájára, csak állt ott megkövülten, a cuppogó hangok is alig jutottak el az agyáig, de nem is akarta őket hallani, egyszerűen csak azt kívánta, legyen ez egy rossz álom.

˝Hogyan?! Miért?! És mégis mikor?! - dübörögtek elméjében a kérdő szavak, de magától nem talált rájuk választ, hiába is kereste. – Hisz annak már régen vége… Akkor hogy jöhettek össze megint?!˝

Már szinte meg is feledkezett arról a bizonyos napról, pedig igencsak felejthetetlen emlékeket hagyott hátra. Azon a napon kezdődött minden, ami megpecsételte a további életüket…

*-*-*

Fiatal volt még, és tudatlan, ezért a szülei úgy döntöttek, a vakáció idejére nagybátyjához küldik, ő majd biztosan bevezeti az üzleti életbe, mivel a családi cégnél kiemelkedő munkát végzett, és értette a dolgát.

Itachinak nem volt kifogása ellene, mert engedelmességre nevelték, és amúgy is örült, hogy kimozdulhat végre otthonról, még ha tanulás miatt is.

Madarának akkoriban sok titka volt, többek között az is, hogy saját neméhez vonzódik, ám ezt rajta kívül senki nem tudta, csak a kedvese, egy másik híres cég vezetőjének a fia, Senju Hashirama. Hónapok óta tartott a kapcsolat, az Uchiha mélyen beleszeretett a barna hajú, elbűvölő férfiba, aki viszont korántsem volt az a sokáig hűséges típus.

Először csak érdekből feküdt le riválisával, aztán rájött, hogy nem lenne érdemes veszni hagyni, így még élvezte egy ideig a társaságát az ágyban, majd mikor eleget kapott belőle, nagyon csúnyán ejtette, épp azon a nyáron.

Madara képtelen volt elfogadni ezt, hiszen az életénél is fontosabb volt számára, és ő mégis becsapta, kihasználta. Teljesen összetört. És mint az efféle esetek többségében, az átvert szerelmest a kocsmában érte az éjszaka, alkoholtól ázottan.

Azonban haza kellett mennie, ahol Itachi aggódva várta, mert egész nap nem találkozott nagybátyjával, és már kétségbe volt esve, hogy merre lehet.

Eléggé meglepődött, ahogy rokonát részegen látta viszont.

- Madara-san, minden rendben? – kérdezte aggódva, és odasietett hozzá, hogy segíteni tudjon neki eljutni legalább a kanapéig.

De az idősebbik nem felelt, helyette elkapta unokaöccse csuklóját, és a legközelebbi falhoz lökte, majd rögtön rámart a döbbenettől elnyílt ajkakra. Itachi kisebb sokkot kapott, főleg, mikor megérezte az előtte álló szájában a kesernyés alkohol ízét.

Nem igazán értette, mi történik, hisz nem volt még tapasztalata ilyen téren. Bizony, az volt a legelső csókja, azelőtt ugyanis csak hallásból ismerte ezt a szót, mert ha akarta se lett volna rá ideje, hogy ezeken törje a fejét, apja szigorúan tanulásra fogta, szabadideje szinte sose akadt.

Madara azt se tudta, mit csinál, egyszerűen csak ott volt az a kölyök, ő pedig esztelenül nekiesett. Talán ezzel akarta fájdalmát mérsékelni, amit még a rengeteg pia sem feledtetett el vele, ugyanúgy kegyetlenül marta szívét, és ezt kívánta elnyomni a vággyal, ami lassacskán felébredt benne a fiatalabbik által.

Kemény ágyékát aztán unokaöccséhez nyomta, akiből mélyről jövő, meglepett nyögés tört fel a hirtelen érkező új érzésre. Itachi azzal tisztában volt, hogy ezt nekik nem szabadna csinálniuk, mégse tudott ellenállni, az idősebbik nem is adott rá lehetőséget, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy semmi beleszólása sincs a történésekbe.

Esze folyamatosan válaszokért kutatott a megannyi kérdésre, eközben teste nagybátyja tevékenységére felelt; remegni kezdett, forróság öntötte el, és bátortalanul megmozdította nyelvét, mely egész eddig tehetetlenül viselte egy másik ízlelő szerv általi simogatásokat, noszogatásokat.

Nem sejthette, hogy Madara érzékeit ezzel teljesen felkorbácsolja, és a saját vesztébe rohan. Ugyanis amint rokona felfogta a megadást, megragadta a nála jóval alacsonyabb, karcsú testet, és egy egyszerű mozdulattal kapta fel az ölébe, hogy egészen a saját hálószobájába vigye.

Odabent letette az ágyra, és hátradöntötte, majd fölé magasodott. Újra ajkait vette célba, de most nem időzött ott annyit, hamar tovább vándorolt a még érintetlen, sápadt bőrű nyakra, amit rögtön pár lilás folttal tarkított.

Itachi száját meglepett nyögések hagyták el, de jó érzéssel töltötte el őt nagybátyja tevékenysége, így továbbra sem ellenkezett, sőt, ujjait a dús hajkoronába fúrta, és még többet kért. Madara megmosolyogta ezt, és felegyenesedve lehúzta róla a felsőjét, majd saját magát is megszabadította a ruhadarabtól. Visszahajolt a fiatalabbik fölé, és folytatta, amit elkezdett, de most a kulcscsontját vette célba, hasonló jeleket hagyva ott is maga után.

Nem időzött sehol sem sokáig, ahhoz túlságosan égette a vágy, hogy elaprózza az előjátékot, ezért, miközben ajkaival már a köldökét ostromolta, kezei sem tétlenkedtek, belekapaszkodva mindkét nadrágba egy gyors rántással száműzte a feleslegessé vált ruhaneműket.

- Ahh.. Neh! – kiáltott fel kétségbeesetten Itachi, mikor a fehér ködön át elért tudatáig, hogy már teljesen meztelen.

-Csss… Nyugalom, jó lesz – csitította el őt Madara, és visszanyomta az ágyra, majd, hogy véletlenül se tudjon tovább ellenkezni, lefogta a csuklóit a feje felett.

Szabad kezével ráfogott a fiú keményedő férfiasságára, és intenzív masszírozással érte el, hogy legalább olyan merev legyen, mint a sajátja, ami már elég nehezen viselte el a szűk börtönét.

Muszáj volt aztán elengednie a fiatalabbikat, hogy saját magáról is lefejtse a gatyát és a bokszert. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor ágaskodó büszkeségét végre nem tartotta fogva semmi, és szabadon meredhetett a plafon felé.

Unokaöccse arca mély vörös árnyalatot vett fel, és elképedve pislogott fel rá, mi tagadás, álmában sem gondolta volna, hogy nagybátyának ekkora…

- Tetszik, hm? – villantott rá egy elégedett mosolyt az idősebbik, majd meg sem várva a választ, amit valószínűleg úgysem kapott volna, visszatelepedett eredeti helyére, és két ujját Itachi szája elé emelte.

A kisebbik Uchiha pár pillanatig tétovázott, de végül utat engedett nekik, és nyelvével körbesimogatta őket párszor.

- Mah… Madarah-sahn… - nyögött fel aztán hangosan, mikor megérezte a hosszú ujjakat magában.

A fájdalommal vegyült kéj átjárta egész valóját, majd egy bizonyos tagjában összpontosult, amitől az megrándult, és szivárogni kezdett belőle egy kevés fehéres anyag. Nagybátyja elmosolyodott, és még inkább ingerlő mozdulatokkal szétkente rajta az előváladékot.

Itachi ráharapott az alsó ajkára, így próbálta visszafojtani a hangját, de nem járt túl nagy sikerrel, főleg mikor Madara ollózni kezdett benne, hogy kellő helyet biztosítson lüktető szerszámának.

A fiatalabbik édes nyöszörgése - ha lehetséges –, csak még jobban feltüzelte őt, olyan volt számára, mint a legerősebb afrodiziákum. A magáévá akarta tenni, és hamarosan engedett is a csábításnak, hogy a vágya végre megkapja, amire áhítozik.

Mélyről jövő, állatias hörgés tört fel belőle, ahogy a szűk forróság tövig elnyelte, szinte magába szívta kemény férfiasságát. Felperzselte belülről az érzés, még sosem volt ilyen élményben része, hogy valaki ennyire szűz és ártatlan.

Itachi testén végighasított a fájdalom, íriszei megteltek könnyel, és ha akarta volna se sikerül megakadályoznia, hogy hangot adjon nemtetszésének. Madara hallotta ezt, azonban már nem tudott parancsolni magának, késő volt belátni, hogy talán mégsem kellene ezt tennie unokaöccsével.

Annyira futotta neki csupán, hogy nagy nehezen elengedte a fiút, de csak addig, míg helyet nem cseréltek, ugyanis utána a derekánál fogva ismét magára húzta, ezzel azt akarta elérni, hogy ne ő döngölje a matracba szerencsétlen srácot, hanem átadta az irányítást, hagy döntsön a tempó felől rokona. A fiatalabbik háta ívbe feszült, és valószínűleg az egész lakást betöltötte a torkából feltörő nyögés.

Még mindig nehezére esett élvezni, ahogy nagybátyja teljesen kitölti őt belülről, de a javulás reményében lassan és óvatosan megmozdította csípőjét. Csillagokat látott minden egyes alkalommal, mikor Madara termetes büszkeségét egyre mélyebbre engedte magában.

Ahogy közeledni érezte nagybátyja a csúcsot, reflexből ráfogott a csípőjére, és átvette a vezetést, vagy inkább csak besegített a gyorsabb mozgás érdekében. Ám ezzel mást is elért, méghozzá Itachi legérzékenyebb pontját, ami által végre az ő ajkait is kéjes nyögés hagyta el, és egész valóján végighullámzott a számára eddig ismeretlen gyönyör.

Az idősebbik Uchiha fellélegzett, majd igyekezte minél többször eltalálni, és a hangok, amiket jutalmul kapott, végleg rásegítették a kielégülésre. Izmai megfeszültek, ám a vártnál ellentétben Hashi nevét sóhajtotta bele az éjszakába. A fiatalabbik viszont ezt szerencsére nem hallotta, ugyanis volt, ami elterelje a figyelmét róla…

Saját élvezete, és a testében szétáramló forró folyadék érzése együttesen olyan elegyet alkotott, amit képtelenség volt ép ésszel elviselni.

A fáradság hirtelen tört rá, ideje sem volt felfognia mindent, az agya magától kikapcsolt, mert nem bírta a túlterhelést, amit egyszerre kapott. Ez röviden annyit jelent, hogy Itachi elvesztette az eszméletét.

Ráborult Madarára, aki könnyedén elbírta, lévén, hogy nem nyomott nagy súlyt, bár furcsállta, hogy most a megszokottnál nehezebbnek érződik, ezért kíváncsian pillantott le az arcára, ami talán hiba volt.

Kisebb sokk érte, amint tudatosult benne, hogy unokaöccse bizony nincs magánál, ez rögtön kijózanította, és óvatosan kihúzódott belőle, majd lefektette, ám ekkor szembesülnie kellett a következő rémképpel: a fiúból szivárgott a vér, nem is akár hol…

˝Mi a fenét csináltam…?!˝ - temette tenyereibe az arcát, és szörnyen elszégyellte magát.

Sokáig csak aggódva figyelte Itachit, remélte, hogy nem esett semmi komoly baja, azonban idővel a fáradtság rajta is úrrá lett, így elnyomta őt az álom, de előtte még magukra húzta a takarót, és átkarolta a kisebbiket.

***

Mikor reggel a fiatalabbik Uchiha végre felébredt, sajgott mindene, és nem is tudott jóformán mozogni. Nagybátyja ott ült az ágy szélén, háttal neki, és mélyen gondolataiba merülve vizslatta a szemközti falat, majd kis idő múlva végre megszólalt.

- Bocsánat a tegnapi viselkedésemért, nem tudtam mit csinálok… Nem akartalak bántani. Sajnálom… – kért elnézést lesütött szemekkel.

- Se… Semmi baj, én nem haragszom – mondta Itachi.

- Ne mond, hogy semmi baj! – mordult rá Madara. – Az isten szerelmére, megerőszakoltalak kölyök, és ráadásul el is ájultál! Hogy ne lenne már ez baj?!

Unokaöccse összerezzent dörrenő hangjától, mire megemberelte magát, és felsóhajtott. Sokáig nem mondtak semmit, aztán a fiatalabbik bátortalan, halk hangja törte meg a csendet.

- De én… élveztem… vagyis… - vörösödött el, ahogy az idősebbik döbbenten felé fordult.

- Ez most akkor… rossz? – kérdezte kétségbeesett tekintettel.

Nagybátyja erre halvány félmosolyra húzta száját, és nemet intett a fejével.

- Nem Itachi-kun, ez nem az... Ha így érzel, annak csak örülök – hajolt hozzá közel, és összeérintette ajkaikat, ő pedig egyből szétnyitotta sajátjait, hogy utat engedjen a kutakodó nyelvnek.

Ezzel kezdődött az a több éven át tartó, tiltott-titkos viszony, mely idővel mindkettejüknek már csak menekülésre szolgált, hogy felejteni tudjanak, és elnyomni fájó érzelmeiket. Ugyanis, Itachi hamarosan többet kezdett érezni saját öccse iránt, mint puszta testvéri szeretet, de nem mondhatta el neki, ezért csak kínozta, marta belülről a viszonzatlan szerelem. Madara pedig a régi, de nem gyógyuló sebének fájdalmát kívánta enyhíteni, akárhányszor lefeküdt unokaöccsével.

Ezt a végeláthatatlan, csupán szenvedés táplálta spirált végül Sasukénak sikerült megállítania, visszarántva ezzel bátyját a valóságba, hogy végre újra kezdjen élni.

A legidősebbik Uchiha pedig nem tehetett mást, el kellett engednie, hogy legalább ő boldog lehessen, hisz megérdemelte…

*-*-*

- Itachi… - rántotta vissza a valóságba egy hang, ami a nevén szólította.

Megrázta a fejét, és hátrafordult, hogy szembe lehessen Madarával.

- Azt hiszem, tartozom egy kis magyarázattal… Üljünk le.

Bólintott, és mindhárman helyet foglaltak a kanapén. Az idősebbik Uchiha mesélni kezdett, mindent a legelejéről. Figyelmesen végighallgatta, nem szólt közbe, hisz, ahogy a történet haladt, választ kapott minden kérdésére. Nem igazán bízott meg ezután sem a barna hajúban, de látszólag megbékélt a kapcsolatukkal.

- Jól van, rendben, de igazán szólhattál volna, hogy össze tudjunk pakolni, gondolom most már ránk nem lesz itt szükség, és hazamehetünk… - mondta ölbe tett kézzel, és egy kicsit sem látszott rajta, hogy meg van sértődve, á, dehogy.

- Hahh… ’Tachi ne csináld~ - nyögött fel megrökönyödve nagybátyja. – Különben sem marad itt sokáig, csak erre az egy napra tudtam lehívni, mivel vissza kell mennie dolgozni!

- Akkor szólj, ha elment. Visszamegyek Sasukéhoz - állt fel, és már el is indult, de egy kéz megállította, pontosabban Hashirama keze.

- Megértem, hogy nem vagyok a szíved csücske, de… ha már az öcsédnél tartunk, szívesen megismerném – mosolygott rá fel, mire gyilkos pillantást küldött felé, és kirántotta karját a szorításból.

- Csak szeretnéd! – szűrte ki a fogai között. – Egy újjal sem érsz hozzá, mert azt nagyon megbánod!

- Na, de Itachi! – szólt rá erélyesen Madara. – Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek!

- Én viselkedem úgy?! Te vagy kibaszottul naiv! Egyszer már lapátra tett, aztán elég egy bocs, és rögtön visszaomlasz a karjaiba?! Rád sem ismerek! – emelte fel a hangját.

- Szeretem őt, és bízok benne, ilyen nehéz ezt megérteni?! – kiabált most már az idősebbik Uchiha is.

- Hé, elég lesz, tőletek zeng a ház! – próbálta elcsendesíteni őket a Senju, azonban ők kishíján egymás torkának estek, annyira felment bennük a pumpa.

A vitát végül Sasuke megjelenése zárta le, aki álmosan csillogó szemekkel, és egy szál boxerben támolygott ki a nappaliba, hogy utána járjon, mi ez a hangzavar.

- Nii-san… Miért ordibáltok? – motyogta szemeit dörzsölve, mire mindhárman felé fordultak.

A fiú elpirulva vette tudomásul, hogy igen, a helyiségben nem csak rokonai vannak, viszont rajta elég kevés ruha van.

- Ano… - akart valamit mondani, de hirtelen nem jutott semmi értelmes az eszébe.

- Áh, szóval te vagy Itachi-kun öccse, igaz? Az én nevem Senju Hashirama, a nagybátyád szeretője vagyok – sétált oda hozzá a számára még idegen férfi, és felé nyújtotta a kezét.

- Öhm… Igen, én… - nyögött ki nagy nehezen valamit, bár nem kicsit lepődött meg azon, amit a barna hajú mondott.

- Szóval… Miért is kiabáltatok egymással? – fordult aztán kíváncsian bátyja felé.

- Nos… Nem érdekes, nyugodtan menj vissza pihenni – rázta meg a fejét a kérdezett.

- Hmm… Inkább megyek, úszom egyet, már nem vagyok fáradt – mondta kis gondolkodás után Sasuke, és el is indult, hogy átvegye fürdőnadrágját.

A mindene lett az a medence, legszívesebben a nap 24 óráját benne töltötte volna, a legutóbb is úgy kellett kiimádkozni belőle, mielőtt megfázik.

Miután ismét hárman maradtak, csend telepedett közéjük, aztán Madara volt az első, aki megszólalt.

- Felejtsük el ezt az egészet, feleslegesen ne vesszünk össze – javasolta, mire nagyobbik unokaöccse sóhajtva helyeselt.

- Rendben. De…

- Itachi! – vágott bele a szavába Hashirama, mielőtt bármit is mondana. – Ne aggódj, nem fogok csalódást okozni még egyszer a nagybátyádnak, ígérem.

- Úgy legyen – bólintott végül, aztán úgy döntött, csatlakozik inkább az öccséhez, és magukra hagyja őket.

A két férfi igazán hálás volt ezért, és végre birtokba vették Madara szobáját, hogy hosszú kihagyás után újra egymásé legyenek, és amíg van idejük, kiélvezzék a másik jelenlétét.

<---Előző     Vélemények     Következő--->