- Rád mindig lehet számítani, Suigetsu, köszönöm - nézett hálásan barátjára Sasuke.

 - Ugyan, érted bármit, aztán jól viseld gondját - mosolygott rá Suigetsu, majd intett, és bátyjával együtt elhajtottak.

Sasuke bement a házba, mire máris nem kívánatos látvány fogadta.

 - Nii-san!! Mit keresel itt kint?! Azonnal menj vissza az ágyadba! - korholta le az idősebbiket, akit aztán gyengéd erőszakkal tessékelt vissza a szobájába.

 - Mondtam, hogy nem állhatsz fel innen, csak ha nagyon muszáj! Az orvos szerint is még sokat kell pihenned! - mondta, miközben nyakig betakarta bátyját.

 - Tudom-tudom, de hogy fogom kibírni? Mi lesz a házimunkával?

 - Bízd csak rám, Nii-san! - mosolygott Itachira.

 - Te fogsz takarítani?

 - Igen.

 - Mosni is?

 - Igen.

 - És főzni is?!

 - Igen! Mindent én fogok csinálni, és ápollak is egyben! - bólintott határozott elszántsággal a kisebbik Uchiha, aztán kiment a szobából.

Itachi nem akart vészjósló lenni, se bunkó az öccsével szemben, de előre látta a vesztét. Nem véletlenül tartotta távol Sasukét a konyhától, nagyon jól tudta, hogyha ő beszabadul a tűzhely elé, minimum tűzoltókat kell hívni. De boldoggá is tette, hogy ennyi mindent elvállal helyette, így ráhagyta, és bízott a legjobbakban. Sasuke amúgy se engedné, hogy eljusson a konyháig…

 Amire viszont most szüksége lenne, mert gyomra elég hangosan adta a tudtára, hogy üres. Elgondolkozott egy pillanatig.

Most komolyan kérje meg az öccsét, hogy hozzon neki enni? Ő ezt nem igazán tartotta elfogadhatónak, nem akart senkinek sem gyenge, magatehetetlen teher lenni, főleg nem Sasukénak. De amint az oldalába nyilalló éles fájdalmat megérezte, akaratlanul is visszadőlt az ágyra.

 - Ez így nem fog menni… - morogta az orra alatt, lüktető testrészét tapogatva.

 - Hm? Valami baj van, Nii-san? - nézett be hozzá Sasuke. - Már megint fel akartál kelni?! - nézett rá szúrós szemekkel.

 - Ki? Én? Neem… - csóválta meg a fejét Itachi.

 - Akkor mi a gond? - kérdezte kíváncsian a kisebbik.

 - Se… - kezdett bele, de a hasa felől érkező korgás félbeszakította mondanivalóját.

 - Oh, értem már - mosolyodott el az öccse, majd útirányt váltva a szennyest letette a földre, és a konyha felé indult, miszerint összedob valami ételt a bátyjának.

Töretlennek hitt lelkesedése mindaddig tartott, míg kezébe nem vette a fazekat.

 - Ezzel most tulajdonképpen mit is kellene csinálni? - pislogott a tárgyra, majd gondolt egyet, és óvatosan rárakta a gáztűzhelyre.

Nem tudom, mitől tarthatott, hogy esetleg felrobban, vagy a tűzhely gyullad ki hirtelen, de… Soha nem főzött még egy tojást se, hát mit várunk szegénytől?! Attól, hogy 18 éves lesz, még az Uchihák között nevelkedett, és csöppet elkényeztették, és Itachi sem kényszerítette házimunkára, azt inkább mindig ő végezte az elmúlt 4 évben. Ez lehet, hogy hiba volt, döntse el mindenki magának!

 - Basszus… Mennyi víz kell a rizshez?! Egyáltalán víz kell hozzá?! Vagy olajban kell főzni? - vakarta a fejét bizonytalanul, miközben a már előhalászott zacskós-rizst szuggerálta, hátha megfő magától.

A terv szójaszószos rizs párolt zöldséggel akart lenni, bár a zöldségpárolásról még annyit se tudott, mint a rizsfőzésről, így már ő is csodálkozott rajta, hogy honnan jutott ez eszébe egyáltalán. De ehhez minden alapanyag kéznél volt, halat meg semmilyen körülmények között sem volt hajlandó sütni.

Hosszú ideig tanácstalanul álldogált egyhelyben, várta a csodát, de az nem jött, így gondolkodnia kellett egy ˝B˝ terven. Végül nagy nehezen döntésre jutott, főleg, mert Itachi kissé aggódva kiáltott ki a szobájából, hogy minden rendben van-e odakint.

A telefonért nyúlt, és megkereste a megfelelő nevet és a hozzátartozó számot.

 - Micsoda meglepetés, hello kölyök! Mi történt?

 - Madara, hogy kell főzni?! - szólt bele kétségbeesetten a telefonba, mire félpercnyi csend telepedett a vonalra.

 - Ez most csak vicc, ugye? - kérdezett vissza a nagybátyja teljesen komolytalan hangon.

 -  Esküszöm, hogy nem! Főznöm kell valami kaját Nii-sannak, de én eddig csak tányéron láttam a rizst…

 - Vagy úgy, te jó ég, csak fel ne gyújtsd a konyhát… - mondta Madara.

 - Ezzel nem segítesz… - morogta Sasuke.

 - Igaz-igaz. Szóval, rizst akarsz csinálni?

 - Ühüm. Párolt zöldséggel - válaszolta a fiatalabbik.

 - Egyre jobb… Na, önts egy lábasba egy kis olajat, tegyél bele két bögre rizst, majd tűz felett pirítsd meg a szemeket, és amikor már fehérednek, ráöntesz fokozatosan 4 bögre vizet, pontosan a dupláját, valamint megsózod. Ha eltűnik a víz, kész a rizs.

 - Értem… Azt hiszem… De még lehet, hogy visszahívlak! Na, csá! - tette le gyorsan a telefont Sasuke, és neki is látott a főzésnek az utasítások alapján.

Lélegzetvisszafojtva várta, hogy kész legyen, és közben idegeskedett, hogy el ne rontsa. De amikor félve a szájához emelte, és megízlelte, felcsillantak a szemei.

˝Ez finom!˝ - mosolyodott el diadalittasan.

Elzárta a gázt, és félre rakta a lábast. Sikerélménye nagyon feldobta, és végre kezdte elhinni, hogy mégse olyan szerencsétlen a konyhában, mint gondolta. Ahha… Csakhogy a párolt zöldségekről megfeledkezett…

 - Tényleg… még azt is kell! - kapott észbe, és körülbelül megint ott állt, ahonnan elindult az előbb, mobillal a kezében, csak ezúttal különböző zöldségfélék tekintettek vissza rá a konyhapultról.

 - Tudtam, hogy hívni fogsz. Mi nem megy?

 - Párolásról tudsz valamit?

 - Hhh, többé-kevésbé. Na, figyelj… - És Madara szépen elmagyarázta neki lépésről lépésre a dolgokat, Sasuke pedig igyekezett mindent megjegyezni.

 - Köszönöm a segítséget - lehelte a telefonba a fiatalabbik hálásan.

 - Ugyan, nincs mit. Hé, kölyök…

 - Hm?

 - Tényleg sajnálom a korábbiakat - mondta Madara, hangján lehetett hallani, hogy valóban így érez.

 - Én már nem neheztelek rád ezért, hisz nagy baj nem történt, ráadásul nem voltál józan, de tudod, Nii-san…

 - Tudom, ő a nehezebbik eset. Úgy félt téged, mint valami aranyat érő kincset, de megértem - sóhajtott fel.

 - Hát igen - pirult el kissé Sasuke, de ezt a másik szerencsére nem láthatta.

 - Na, mindegy, hagylak főzőcskézni, aztán legyél jó háziasszony, ne legyen rád panasza - nevette el magát Madara.

 - Baka! - förmedt rá a fiatalabbik, majd inkább bontotta a vonalat.

Gyorsan elkészítette a hátralévő dolgokat is, aztán egy adagot szépen elhelyezett egy tányéron, és tálcára rakva elindult Itachi hálója felé. Igen ám, csakhogy egy fontos tényezőről közben megfeledkezett, mégpedig az út közepén hagyott ruhakupacról…

 - Wááá - kiáltott fel, mikor lábai belegabalyodtak egy nadrágba, és hiába küzdött a szabadulásért, csak egyre rosszabb lett, végül tálcástul előre esett.

Mondanom se kell, zajos sikert aratott, a tányér ugyanis egy szabadesés után hangos csörömpölés közepette kettétört, a tartalma pedig a szőnyegen végezte.

 - Sasuke, minden rendben? - kiáltott ki a szobából Itahi aggódva.

 - Persze-persze, nem történt semmi, nehogy felállj az ágyból! - válaszolta Sasuke, miközben az egyik tányérdarabért nyúlt, ami azonban elvágta a tenyerét, ahogy megmarkolta.

 - Basszus - szisszent fel, és elkapta onnan kezét, de már késő volt, a vér kibuggyant a vágás mentén. - Nagyszerű…

Elment a fürdőszobába az elsősegélyes dobozért, majd bekötözte a sebet, és úgy, befáslizott kézzel ment vissza a baleset színhelyéhez, ahol a rizs és a zöldség még mindig ott díszelgett a padlón. Rászedte a tálcára, és a tányérral együtt - amit ezúttal óvatosan fogott meg - kivitte a konyhába.

 - Még jó, hogy dupla adagot csináltam…. - sóhajtott fel, és újraszedte a kaját.

Gondosan kikerülve a szennyest közelítette meg ismét bátyja szobáját, és megkönnyebbülve fellélegzett, mikor eljutott a céljáig.

 - Mi történt a kezeddel?! - nézett rá gyanakodva Itachi, és elvette tőle a tálcát.

 - Apró baleset… - legyintett Sasuke. - Ittadakimas~

 - Arigatou. Ezt mind egyedül csináltad?

 - Igen, egy kis telefonos segítséggel - vakarta meg zavartan a tarkóját Sasuke.

 - Értem. Nagyon finom lett, gratulálok! - dicsérte meg őt az idősebbik, miközben magába tömte az ételt.

 - Örülök, ha ízlik! - mosolyodott el boldogan.

 - Jut eszembe… A ruhák ott maradtak! - csinált egy hátraarcot hirtelen, majd kirohant a szobából.

Felkapta az említett dolgokat, majd a fürdőbe vitte. Nagy nehezen betömte a mosógépbe, és el is indította. Abban csak reménykedni tudott, hogy mire lejár, nem megy össze egy ruhadarabjuk sem.

Mivel mást nemigen kellett csinálnia, visszament a bátyjához, aki hamarosan befejezte az evést.

 - Szükséged van még valamire, Nii-san? - kérdezte tőle.

 - Igen. Rád! - felelte az idősebbik, majd ép kezével megragadta Sasuke tarkóját és magához húzta egy hosszú, szenvedélyes csókra, közben végigsimított a hátán, és nem tudta megállni, hogy ne érjen hozzá a formás félgömbökhöz.

 - Nii-san, ezt nem kellene - vált el tőle nagy nehezen a kisebbik elvörösödve.

 - Hm? - pislogott rá értetlenül.

 - Ano… Nekem… ki kell vinnem a szememet! - szabadkozott Sasuke, és gyorsan kiviharzott a szobából.

Itachi csak nézett maga elé, mint hóember a hősugárzóra, és nem értette, mi ütött az öccsébe.

A fiatalabbik Uchihának természetesen egyáltalán nem kellett sehová vinni a szemetet, de amint megérezte hátsóján bátyja kezét, teljesen zavarba jött. Tisztában volt vele, hogy egyszer majd meg fog történni, de ő még nem állt készen rá. A csók elmegy, azt bármikor szívesen adott és kapott, de már a gondolatától is zavarba jött, hogy ezen tovább lépjenek, és Itachi olyat tegyen vele...

***

Másnap reggel Sasuke nagyokat ásítva kelt ki az ágyából, ami olyan kedvesen kidobta magából, és nem engedte, hogy visszaaludjon, pedig nem pihent valami sokat. Hajnali 3 óra körül mászhatott át a saját szobájába, addig alvó bátyja mellett ült, és őt figyelte.

Mikor elért a konyha bejáratához, az álom fehér fátyla hamar felszállt elméjéről, ahogy megpillantotta a pulton sorakozó mosatlan-hegyeket.

 - Igaz is… Tegnap nem mosogattam - motyogta, majd nagyot sóhajtva megnyitotta a csapot.

Amíg folyt a víz, kevert magának egy kávét, azonban szürcsölgetés közben Itachi kiáltása, aztán egy hangos puffanás ütötte meg a fülét.

 - Nii-san! - tette le rögtön a csészét a pultra, és azonnal a hang irányába szaladt.

 - Mi történt?! - nyitott be a szobába, ahol az idősebbik épp a földről próbált feltápászkodni.

 - Hallottam, hogy felébredtél, ki akartam menni hozzád, de belenyilallt a fájdalom az oldalamba, és összeestem… - mondta Itachi, miközben elfogadta öccse segítségét.

 - Hhh, hányszor kössem még a lelkedre, hogy ne kelj fel az ágyból, csak ha muszáj?! Így soha nem fogsz felépülni! - fektette vissza Sasuke.

 - Ugyan, a vártnál máris sokkal jobban érzem magam! Főleg, ha te itt vagy - mosolygott a fiatalabbikra, aki ettől elpirult kissé.

 - Ne hülyéskedj már, az orvos is megmondta, hogy minimum egy hét fekvés itthon is, aztán majd a kontrollon ő megmondja, hogy jól vagy-e!

 - Otouto, hagy tudjam már én jobban, hogy érzem magam… - oktatta ki Sasukét, mire a fiú felkapta a vizet.

 - De akkor se hősködj itt azzal, hogy folyamatosan járkálsz, mert akármikor baj érhet! - emelte fel a hangját, Itachi pedig megdöbbenve nézett fel rá. Rég nem hallotta már őt így beszélni.

 - Hékás, fogd vissza magad Sasuke! - szólt rá a rangidős Uchiha, és már korántsem volt olyan jó kedve, de a másiknak sem.

 - Akkor te meg feküdj és pihenj! - vágott vissza a kisebbik.

 - Egy taknyos kölyök nekem ne mondja meg, hogy mit csináljak! Én vagyok az idősebb, és el tudom dönteni, hogy pihenek-e, vagy sem!

Itachi észre sem vette, miket vág öccse fejéhez, akit viszont nagyon megbántott a szavaival.

 - Tudod mit?! Nem érdekel! Felőlem ki is törheted a nyakadat, én nem segítek többet! Utállak! - törtek elé Sasuke könnyei, majd becsapva maga után az ajtót kirohant a szobából.

 - Te jó ég… Mekkora egy barom vagyok… Hisz csak aggódik értem… - korholta magát az idősebbik, majd, hogy levezesse dühét szabad kezével belebokszolt a falba.

Kint Sasuke ugyan ezt tette, csak többször egymás után, míg már ökle sajgott a fájdalomtól.

˝Idióta… Én csak féltem őt, és azt akarom, hogy minél előbb meggyógyuljon, miért olyan nehéz ezt felfogni?!˝

Mérgelődéséből egyre hangosabb csobogó hang zökkentette ki, mire elkerekedtek kisírt szemei.

 - A víz! - kiáltott fel ijedten, és a konyhába rohant, amit már szinte teljesen elárasztott a csapból folyó vízáradat.

 - A fenébe, még ez is! - zárta el a vizet, majd kihúzta a dugót, hogy legalább az ott maradt nem kis mennyiség a csövön át távozzon.

 - Ennyit a mosogatásról… Akár a padlón is megsikálhatnám az edényeket - húzta el a száját, ahogy végigtocsogott az óriás pocsolyában.

 Elment a fürdőbe a felmosóért, majd feltörölte a konyhát. Mikor az utolsó adagot csavarta ki, megpillantotta bátyját az ajtóban. Már meg sem lepődött azon, hogy kijött, és nem is törődött vele, megmondta, őt innentől kezdve nem érdekli, mit csinál.

 - Otouto… Minden rendben? - kérdezte tőle, hangjában érezhető volt a megbánás.

 - Persze, csak egy kis árvíz, de megoldom! - morogta Sasuke.

 - Hhh, figyelj, én nem akartam…

 - Nem kell bocsánatot kérned Nii-san, megértettem. Én kérek elnézést, hogy egy percig is aggódtam érted - mondta háttal neki, leszegett fejjel.

 - Baka, én…

 - Kérlek, hagyj békén! - vágott testvére szavába.

 - Nem! - karolta át hátulról egy kéz hirtelen. - Hallgass már meg! Sajnálom, amit az előbb mondtam, nem gondoltam komolyan, tudom, hogy miért teszed, amit teszel, és nagyon hálás vagyok érte! Szeretlek! - fordította maga felé Itachi, és lassan az ajkaira hajolt.

Sasuke először nem akarta viszonozni, de belátta, hogy nincs értelme tovább veszekedni, ha már mindketten megbánták. Átkarolta bátyja nyakát, és óvatosan közelebb húzódott hozzá, de csak addig, míg nem nyomta nagyon a gipszet.

 - Megígérem, hogy nem leszek annyira anyáskodó… - nézett fel rá, mikor elváltak.

 - Eddig sem voltál az! - puszilta meg a homlokát az idősebbik.

 - Akkor megint szent a béke? - kérdezte Itachi.

 - Ühüm - bólintott Sasuke, majd a mellkasára döntötte fejét. - Szeretlek… - motyogta alig hallhatóan, de az előtte álló nagyon is jól értette, és elmosolyodott.

 - Én is, Otouto.

<---Előző     Vélemények     Következő--->