- Nii-san! - érzi az apró testet magára vetődni, minek hatására felnyitódnak álomtól elnehezült pillái. - Ohayou~ Nii-san!

 - Hm ... Hány óra? - kérdi félkómásan az Uchiha.

 - Már 9 óra van, és még nem is reggeliztél! - vágja rá durcásan a rajta ülő fiúcska, aztán fivére kezét megragadva, egy jól irányzott ugrással kirántja őt a biztonságot nyújtó, meleg ágyikóból.

Az ajtó felé ráncigálja bátyját, mivel szentül meg van róla győződve, hogyha Itachi nem tartja be a megfelelő étrendet, annak bizony súlyos következményei lehetnek az egészségére nézve. Megállás nélkül vonszolja maga után a küldetésekben kimerült testvérét, majd a konyhaasztalhoz leültetve őt, a már előre kikészített ételt az orra alá nyomja. Fejét kezecskéivel megtámasztva, csillogó tekintettel foglal helyet az épp enni készülővel szemben.

 - Hé Nii-san! - kezdi mosolyogva. - Ugye edzel velem reggeli után?

 - Nem tudom Sasuke - mondja egy sóhaj kíséretében. - Még sok dolgom van.

A vele szemben ülő kisfiú arcán a szomorúság jelei mutatkoznak. Fejét lehajtja, kerek szemeit a földre ereszti, később óvatosan felállva az asztaltól, átsétál a túlsó oldalra, egész pontosan imádott bátyja mögé. Apró ujjacskáit a piros gumival összefogott tincsekre helyezi, ezt követően megragadva valamennyit kezd el játszadozni a selymes hajzuhataggal.

 - Sasuke! Hagyd a bátyádat, hadd egyen! - hallja meg édesanyja hangját háta mögül, minek hatására abbahagyja eddigi tevékenységét.

 - Semmi gond, Kaa-san! Hagyd csak, nem zavar! - mondja mosolyogva az idősebbik, boldogságot nyújtva ezzel a gyermeknek.

 - Mattaku! - sóhajt az anyuka. - Túl engedékeny vagy az öcséddel, Itachi! Nem kellene ennyire elkényeztetned! - oktatja ki fiát Mikoto.

Itachi a reggeli befejeztével feláll az asztaltól, majd a mosdó felé venné az irányt, ha imádott kisöccse ezt kivételesen nem bojkottálná. Mindettől függetlenül mégsem képes haragudni a csöppségre, hiszen akármilyen csínytevést is követ el, pontosan tudja, miért teszi. Nyilvánvaló, hogy szüleik nem foglalkoznak vele eleget, így elég sokszor érezheti magát magányosnak. Csupán szeretné felhívni létezésére a figyelmet, és ki mással próbálkozhatna legelőször, ha nem fivérével, aki nemcsak példaképe az ifjú Uchihának, hanem az egyetlen személy, aki védelmére kel még akkor is, mikor tudja, a fiúcska mégiscsak bűnös abban, amivel vádolják.

 - Nii-san nézd! Virágzik a Sakura! - ragadja meg köntösét a kisgyerek az ablakra mutatva.

Sasuke szavainak hatására oldalra fordítja fejét, majd száját mosolyra húzva veszi tudomásul, hogy az ünnepség mégsem a jövő hétre fog esni, hanem az elkövetkezendő pár napban kerül megrendezésre.

 - Konnichiwa! - üti meg fülét az ismerős hang. - Á, yo Ita-chan, képzeld! Már felállították a vásáros bódékat az utak mentén, valamint ma este lesz a köszöntő, és a tűzijáték is! - mondja buzgón a vele szemben álló férfi. - Mégis mire vársz? Öltözz át és induljunk!

 - Hai – mosolyodik el Itachi, azután megborzolva kisöccse kesze-kusza tincseit, szobája felé veszi az irányt.

Szekrényében kutakodva keresi kimonóját, amit külön az ilyen alkalmakra készíttettek neki szülei. Miután rátalál a szépen összehajtogatott, gyönyörű, skarlátvörös anyagra, elővéve azt a legmélyebb fiókból, a fürdőbe rohan vele. Gyors mozdulatokkal engedi meg a forró vizet, majd pár perc múlva elzárva azt, alámerül az égető folyadékban. Nem időzik sokáig, hiszen esze ágában sincs megvárakoztatni társát, ezért gyorsan megtörölközve magára kapja köntösét, aztán a fogmosást és fésülködést követően felölti a meseszép anyagot. Még utoljára megtekinti tükörképét, majd miután már semmi kivetnivalót nem talál külsején, megragadva a kilincset, kecses, lassú léptekkel indul Shisui felé. Az idősebbik megpillantva a közeledő fiút, levegőt venni is elfelejt, ahogy tudatosul benne a látvány, valamint a tény, miszerint Itachi ebben az öltözetben egyszerűen lehengerlő. A gondolatra halvány pír fut végig arcán, és résnyire tátott ajkakkal, dermedten figyeli a feléje haladó személyt.

 - Indulhatunk? - kérdi a már ajtó mellett álló fiú vigyorogva, hiszen társa reakciója gyengéd mosolyt csal arcára.

Shisuit védence hangja rántja vissza a valóságba, ezt követően fejét megrázva próbálja elhessegetni a rátörő, perverz gondolatokat. Ejnye Shisui, túl élénk a fantáziád! - korholja magát a férfi, azután az ajtó felé fordulva, gyors léptekkel halad a fiatalabb felé.

Konoha vezetősége, mint mindig, most is sokat ad a külsőségekre. Gyönyörűen feldíszített állványok, áruktól duzzadó kirakatok, valamint a lámpások utcára vetülő fénye adja meg azt a hangulatot, amiért emberek ezrei képesek ebben az időszakban felkeresni a kis falut. A két fiú ugyanúgy, e település utcáin keresik a maguknak megfelelő szórakozást, mivel mindezek mellett rengeteg más, játékokhoz hasonló erőpróbákkal boldogítják az idelátogatókat. Ők szintén kivették részüket a hagyományból, így minden lehetséges helyen megmérettették magukat, egymással versenyezve.

 - Nézd Ita-chan! - nyújtja ki mutatóujját a céllövölde felé. - Nem lövünk valamit?

 - Köszi, én most kihagyom, de ha nagyon szeretnéd, odamehetünk.

Shisui arcára kiül boldogsága, majd megragadva Itachi karját, maga után vonszolja őt az árus irányába. Kifizetve a lövésre szánt játék pisztolyt, a jutalmak felé fordul, és egy jól célzott lövéssel sikerül is eltalálnia a kiszemelt, halványsárga színű plüsscicát. Épp társának óhajtaná megmutatni a nyereményt, mikor tekintete megakad a pulton könyöklő, fejét jobb kézfejével támasztó, vörös kimonós férfin. Vékony alkatára tökéletesen passzol a lágy szövet, mely felsőtestén, tartása végett enyhén szétnyílik, rálátást biztosítva ezzel izmos mellkasára. Az idősebb kábán szívja magába az eléje tárulkozó látványt, majd kiélvezve minden percét a nem hétköznapi eseménynek, lassú, lomha mozdulatokkal halad a fiatalabbik felé. Odalépve a fiúhoz, átnyújtja neki az állatkát mondván, ő úgysem tudna vele mit kezdeni.

 - Arigattou gosaimasu - hallja lágy hangját.

 - Ano... Ita-chan! ... Már elég késő van, és nemsokára kezdődik a tűzijáték is. Nincs kedved sétálni egyet? Tudok egy nagyon jó helyet, ahonnan remek a kilátás! - kérdezősködik a csöppet zavarban lévő Shisui.

 - Uhn, menjünk - egyezik bele a plüsscica új tulajdonosa.

Lassú léptekkel indulnak meg a hosszú úton, ami egy dombra, majd egy alacsonyabb, hegyre emlékeztető magaslatra juttatja el a kíváncsiskodó embereket.

 - Sugoi~ - ámul el az ifjabbik kikerekedett szemeivel.

Reakcióját társa egy lágy mosollyal jutalmazza, és továbbkísérve őt, végül egy hatalmas fűzfa tövében pihennek meg. A fa körül halvány, sárgán világító kis rovarok keringenek a langyos nyári szellővel, bevilágítva ezzel környezetük minden apróbb pontját.

 - Áhh, ezek a bogarak! - kiált fel dühösen az idősebbik, nagyot csapva homlokára.

Mozdulatára halk kuncogás hagyja el a vele szemben álló ajkait, annyira aranyosnak találja a másikat.

 - Hé! Nem ér kinevetni Ita-chan! - puffog magában az Uchiha.

 - Ne haragudj, csak olyan vicces volt. Mintha Sasukét láttam volna.

 - Na, még csak az kellene, hogy gyereknek nézzenek! - duzzog tovább.

 - Várj, ne nyomd agyon! - érzi meg a gyengéd ujjakat karjain, minek hatására megremeg.

 - Miért?

 - Mert ez egy kívánságbogár!

 - Kívánságbogár? Az meg milyen? - kérdi a férfi tágra nyílt szemekkel.

 - Nem hallottál még róluk?

 - A-a.

 - Hm... Lássuk csak... Azt hallottam, régebben lakott itt egy gazdag földesúr, akinek egy szép napon lánya született, de felesége a szülést követően belehalt a fájdalmaiba. Ezután több házassága is volt a férfinek, de gyermeke nem lett, így a lányát tanította és nevelte, hogy majd méltó örököse lehessen. Mikor eladósorba került, az apja bemutatta egy gazdag fiúnak, kinek már születése után odaígérte őt. A lány azonban mást szeretett, méghozzá az egyik szolgálójukat, de az akkori szigorú elvárások nem tették lehetővé, hogy vele kösse össze az életét. Mégsem adta fel a reményt, és minden este kijárt egy közeli tóhoz, hogy az ott repkedő szentjánosbogaraknak elmondja minden óhaját. A világító szárnyasok meghallgatták a kívánságát, majd az esküvő előtti este folyamán szerelme megszöktette őt, így messze az otthonától, mégis boldogan élhette le életét azzal, akit szíve választott, és pontosan tudta, hogy ez a szentjánosbogaraknak volt köszönhető. Ezért hívják ezeket a bogarakat kívánságbogaraknak.

Shisui nem válaszol semmit, csupán némán, maga elé nézve idézi fel gondolataiban a hallottakat. Olykor felpillant az előtte állóra, azt követően tekintetét ismét a földre ereszti.

 - Mondd Shisui, nem kívánunk valamit? - kérdi a fiú kedvesen.

A kérdezett bólint egyet, aztán két kezét összetéve, szemeit lehunyva suttogja kívánságát a lágy szellőnek. Itachi is hasonlóképpen cselekszik, majd a társától kapott ajándékot szorosan magához ölelve duruzsolja éppen aktuális óhaját. Bárcsak kimondaná, mire gondol! - mosolyodik el, de hirtelen hangos durranások szakítják félbe a meghitt hangulatot.

 - Utsukushii! - kerekednek el a fiatalabbik szemei, amint az égre szegezi pilláit.

Az apró kis rakéták rendkívüli gyorsasággal cikáznak a magasba, később fülsértő sercegés kíséretében terítik szét fényeiket a tágas mennyboltozaton. A szivárvány minden színében pompázó sugarak különböző alakzatokat megtestesítve világítják meg az alattuk mulató társaságot. A kisebbikhez hasonlóan, az idősebbik is az égre emeli tekintetét, majd egy lemondó sóhaj kíséretében fordítana hátat az ünnepség csúcspontjának, de a csuklójára simuló, gyengéd ujjak megakadályozzák tervében. Tágra nyílt szemekkel bámul rá társára, aki mosollyal arcán fürkészi a rá szegeződő, fekete íriszek tulajdonosát.

 - Mondd Shisui... mit kívántál? - kíváncsiskodik az ifjabbik Uchiha.

 - Én... - hajtja le fejét szégyenkezve, ugyanis nem szeretné, ha a fiú meggyűlölné őt az iránta táplált érzései miatt. - Csak azt, hogy... - furakszik egy rögtönzött gondolat elméjébe. - Hogy viszonozd ezt... - simít végig lágyan Itachi arcán, majd hátulról selymes hajába markolva tapassza ajkait a vele szemben állóéra, ezzel elérve, hogy a plüsscica kiessen a meghökkent fiú kezéből.

Tisztában van vele, hogy már régebb óta táplál mélyebb érzéseket az ifjabbik iránt, és bár ezerszer próbálta elmondani neki, hogyan is tekint rá valójában, a félelem a visszautasítástól, valamint az esetleges meggyűlöléstől nagyobb volt nála.

Mikor tudatosul benne, mit cselekszik jelenleg, szemei hirtelen felpattannak, nem sokkal később egy gyengéd mozdulattal tolja el magától, alig pár centire védencét.

 - Yuruse Itachi! Én... én nem... - mentegetőzne tovább, de szavai elakadnak, ahogy megérzi az említett karját nyaka köré fonódni, majd ismételten a puha érzékszervet sajátjához simulni.

Szíve e pillanatban kihagy egy ütemet. Sosem hitte volna, hogy kívánsága ilyen hamar, és ilyen körülmények között fog teljesülni, bár a benne gyarapodó boldogság, mit az utóbbi eset váltott ki, kárpótolja mindenért. Óvatosan nyitja szét ajkait, mire társa hasonló cselekedetét kihasználva, szerzi meg az irányító szerepet. Lassan, egyre beljebb haladva veszi birtokba a másik száját, majd gyengéden kényeztetve az ifjabbik ízlelőszervét, a fiút átkarolva mélyíti a csókot. Vadul, egymást falva időznek hosszasan a tűzijáték színpompás varázsában, mígnem a kellemes kedvtelést megszakítva, egymás kezét összekulcsolva veszik az irányt otthonuk felé. Az úton egy szót sem szólnak a másikhoz, nem érzik szükségét. Az utóbbi pár perc mindkettejük számára megadta a szükséges válaszokat. Hazaérve, Shisui szorosan magához húzza kis védencét, végül egy jó éjt puszit lehelve ajkaira búcsúzik szerelmétől.

************

 - Nii-san! - csiklandozza orrát egy picike ujjacska, mely tüsszentésre készteti az idősebbik Uchihát.

 - Mnnn Sasuke~ - mormogja félálomban.

 - Nii-san! Tou-sanék hagytak neked üzenetet! - hadarja izgatottan a csöppség.

 - Milyen üzenetet?

 - El kellett menniük valahova, és azt mondták, hogy tőled kérjek reggelit... Nii-san, éhes vagyok! - nyögi ki végül óhaját a fiatalabbik. - Egy pillanat Otouto...

Itachi erőt véve magán dörzsöli meg szemeit, majd kikel ágyából, megfogja kisöccse kezét, aztán lomha léptekkel húzza a konyha felé az ugrándozó gyermeket. Az étkezőbe érve leülteti az asztalhoz, ezt követően a gáztűzhely felé fordul, és elkészíti neki a reggelire szánt rizsadagot. Éppen felszolgálni szeretné az ételt, mikor hangos kopogás üti meg fülét az ajtó felől.

 - Szabad! - kiáltja, még mindig a fiatalabbik Uchiha körül tevékenykedve.

 - Ohayou gosaimasu! - hallja meg társa hangját egy halk ajtónyikorgás kíséretében. - Elnézést, zavarok? - kérdi bizonytalanul a férfi.

 - Dehogyis!... Egy pillanat és végzek, csak teát készítek Sasukének. Addig nyugodtan foglalj helyet!

 - Ano... Ita-chan! Szeretnék majd veled beszélni, négyszemközt, ha lehet. - kezdi zavartan Shisui.

 - Persze... gyere, menjünk a szobámba!

Ezután letéve a bögrét kisöccse elé, szobájába tessékeli a vendéget.

 - Arigattou Nii-san! - hallja még háta mögül a boldog fiúcska hangját.

A szobába érve, becsukja az ajtót, majd senpaija felé fordulva, kérdő szemekkel néz az előtte állóra.

 - Mi történt?

 - Ano... Ita-chan!

 - Hm?

 - Szeretnék mondani valamit... a múlt éjszakával kapcsolatban... - emeli a másikra tekintetét. - Tudod én... szóval... az igazság az, hogy én már régóta... régóta... sze~

 - Shisui! - vág az idősebb szavába a fiú. - ... Egy ideje már éreztem, hogy másként tekintesz rám, mint egyszerű kohaira... magamat korholtam, hogy túl sokat képzelek a dolgok mögé...

 - Pedig nem... tudod... ezek a valódi érzéseim...

 - Tudom. Tegnap éjjel minden kétségemet eloszlattad ezzel kapcsolatban. - mosolyodik el.

 - És mondd, haragszol emiatt? ... Te hogy érzel irántam? - kérdi bizonytalanul.

 - Nem haragszom. Magamra viszont neheztelek, amiért eddig nem vettem tudomást az egészről. Ami az érzéseimet illeti... nos, még én sem vagyok tisztában velük... viszont azt tudom, hogy nem akarlak elveszíteni. - feleli egyre halkuló hangján.

 - Annyira édes vagy! - karolja át az ifjabbikat, majd falhoz szorítva védencét, nyomja ajkait a másikéra.

 - Mégis mit művelsz Nii-sannal???!!! - szakítja meg Sasuke a romantikus hangulatot, aki a bejáratnál állva nézte végig az utóbbi jelenetet, majd Shisuihoz rohanva, karját megragadva toloncolja ki az idősebbet a szobából.

Egy gyors mozdulattal csapja magára az ajtót, azután bátyjához igyekezve, kétségbeesetten fürkészi imádott fivérét, reménykedve benne, hogy a gonosz megrontó semmilyen bántalmazást nem ejtett testvérén.

 - Sasuke... mégis mit...

 - Ne aggódj Nii-san! Nem fogom hagyni, hogy ez a perverz alak még egyszer bántson! - vágja oda bátyjának csillogó szemekkel, végül a vele szemben álló pólójába kapaszkodva simul a másikhoz.

 - Sasuke... ki kell mennem Shisuihoz... - mondja megszeppenve Itachi.

 - Én is veled megyek! - húzza el száját a fiúcska, ellentmondást nem tűrően.

A szerencsétlen „áldozat” nagyot sóhajt, majd kivánszorogva a helyiségből, öcsikéjével derekán halad az étkezőhelyiségbe, ahol zavart társa várakozik.

 - Gomenne Shisui... - kezdi a fiatalabb.

 - Öhm... nincs semmi... viszont úgy érzem, ideje hazamennem...

Sasuke dühös pillantásokat vet rokona felé, még erősebben magához szorítva imádott bátyját. Haragja arcára is kiül, és ha tekintetével ölni tudna, kiszemeltje már biztosan alulról szagolná az ibolyát.

 - Rendben... akkor majd beszélünk! - szakítja meg végül a feszült csendet Itachi

Shisui búcsút intve a testvérpárnak indul meg a bejárat felé, aztán egy halk sóhaj kíséretében szaporázza lépteit. Kohaija szíve szerint kikísérné, de az őt tartó kezecskék még erősebben kezdik markolászni felsőjét, mely megakadályozza tervében. A fiúcska győzelemittasan húzza széles vigyorra ajkait, majd nyelvet öltve a távozóra, ismét fivérére emeli kerek szemeit.

 - Nii-san! Mondd, edzel velem?

 - Yuruse Sasuke, mata kondo da! - pöcköli meg a gyermek homlokát, ezzel elérve, hogy abbahagyja a szorongatást.

Kisöccse elszomorodva követi ismét, ahogy szobája felé kanyarodva indul vissza a házba...

Szómagyarázat:

Ohayou~ = 'Reggelt!
Mattaku = Szent ég!
Konnichiwa = Jó napot!
Arigattou gosaimasu = Köszönöm szépen!
Sugoi = elképesztő
Utsukushii = csodálatos
Yuruse = Sajnálom
Kohai = Senpai kis védence :)
Gomenne = Ne haragudj!
Yuruse Sasuke, mata kondo da! = Sajnálom Sasuke, majd legközelebb!

<---Előző     Vélemények     Következő--->