Karácsony napja óta megállíthatatlanul ömlött a városra a hó, vastag takaróval borítva be a tájat. Igazi tél köszöntött be. Bár az utakon káosz uralkodott, mindenkit igyekeztek rádión keresztül lassú és megfontolt haladásra bíztatni, hogy elkerülhessék a nem kívánt kisodródásokat és karambolokat.

Szerencsére Itachit a két ünnep között a bejárással békén hagyták, így nem kellett munka miatt autóba ülnie. Otthon lehetett az öccsével, és ez volt számára a legjobb az egészben. A telefonja azonban szüntelen csörgött, végül már annyira felbosszantotta, hogy nem hagyják őt békén, hogy kinyitotta az ablakot, és kivágta a kertbe, a hótengerbe a drága mobilt.

Végre csend lett, és Itachi megkönnyebbülve felsóhajtott.

 - Öhm, nem lesz ebből baj? - kérdezte a mögötte álló Sasuke, aki végignézte ezt az érdekes jelenetet.

 - Nem érdekel! Ne zaklasson senki, mikor végre itthon lehetek veled! - fordult felé Itachi mosolyogva, mire elég látványos pír szökött fel az arcára.

 - Hát jó... De elég lett volna kikapcsolni.

 - Jó helye lesz ott. Majd tavasszal előkerül - vont vállat az idősebbik.

 - Őő… Oké - mondta Sasuke, aztán a zsebében megcsörrent a saját telefonja.

Itachi felmordult a hangra, ezért a kisebbik hamar felvette, hogy az ne mérgesítse fel megint bátyját.

Naruto kereste őt, mégpedig azért, hogy meghívja egy házibulira szilveszter alkalmából. Sasuke felettébb örült ennek, mert rég szórakozott már egy jót, és ha már így is itt az újév, hát még utoljára ki kell rúgni a hámból.

 - Várj, előbb még megkérdezem Nii-sant is! - jutott eszébe Sasukénak, majd elemelte a fülétől a telefont.

 - Nii-san, Narutonál házibuli lesz ma, ugye elmehetek? - kérdezte a bátyjától.

 - Hát… Őszintén megmondom, nem díjazom az ötletet, hogy ilyen időben átmenj - nézett ki az ablakon Itachi, és ahogy sejtette, odakint egyre jobban fújt a szél, a rádió is bemondta, hogy nagy hóvihar várható.

 - Naa~, Nii-san! Vigyázni fogok! Ez az utolsó lehetőségünk idén, hogy egy jót bulizzunk! - kérlelte az idősebbiket, miközben hátulról átkarolta, és szorosan hozzábújt. Tudta már, mi Itachi gyengéje, s nem volt rest minden alkalommal kihasználni.

 - Hhh, rendben, legyen, de amint erősödik a vihar, hazajössz, világos? - fordult meg bátyja, és egészen közelről nézett vele farkasszemet, majd miután Sasuke elpirulva bólintott, futócsókot nyomott a szájára.

A fiatalabbik Uchihának még kicsit újak voltak ezek a kis gesztusok, de egyáltalán nem ellenkezett egyszer sem, hisz bátyja ajkainak nem tudott ellenállni, bár mindig zavarba jött, amit Itachi igencsak kedvelt, mert akkor volt a legaranyosabb az öccse.

Ő maga is csodaként élt meg minden egyes érintést, ugyanis hosszú éveken át hitte, hogy az érzései örökre viszonzatlanok maradnak, és bizony hiú ábrándokat fog kergetni élete végéig. Most viszont minden megváltozott, habár még Sasuke se neki, se önmagának nem vallotta be, Itachi tudta, hogy közöttük már több van, mint puszta testvéri kapcsolat, és ez boldogsággal töltötte el. Igyekezett, hogy ne látszódjon tolakodónak, így általában megvárta, míg Sasuke bújik oda hozzá, vagy kezdeményez csókot, ami egyre többször fordult elő.

Tudta, hogy egyszer le kell majd ülnie vele, és hosszadalmasabban megtárgyalni ezt a dolgot, mert néha úgy tűnt, Sasuke nincs igazán tisztában vele, hogy mit csinál, és mit érez. De meg akarta várni, míg öccsében teljesen felszínre törnek az érzések, addig úgyse tudná megértetni vele.

Az említett győzelemittas mosollyal az arcán közölte Narutoval a jó hírt, miszerint ott lesz a bulin.

A szőke hajú elmondta, mikor kezdődik, és hogy nem kell hoznia semmit, mert az üzletből kapott mindent a szorgalmas munkájáért, nekik csak az lesz a feladatuk, hogy elfogyasszák. Felsorolta, nagyjából kik lesznek ott, ezek között volt Neji, Shikamaru, Hinata, Kiba, Sakura, Ino, Gaara, Suigetsu, stb.

Mikor letette a telefont, az órára pillantott, ami 18:30-at mutatott.

- Már ennyi az idő?! - kerekedtek el a szemei, majd a fürdőbe szaladt, ugyanis Naruto a város másik felén lakott, és nem szívesen kérte volna meg ilyen időben a bátyját, hogy vigye el kocsival, így gyalogolni kényszerült, úgy pedig elég sok idő az út. Tehát volt fél órája, hogy elkészüljön, és elinduljon, mert fél 8-ra biztosan oda akart érni, a késés nem az ő sportága volt.

 - A törölközőt kint hagytad… - nyitott be a fürdőbe Itachi, ahol az öccse félmeztelenül állt egy lábon, és épp a nadrágját rángatta le magáról.

 - Nii-san! - kiáltott rá teljesen elvörösödve Sasuke, ám nem figyelt oda, és rálépett a gatyája szárára, amitől kibillent az egyensúlyából, és dobott egy hátast.

 - Gomenne Otouto - kezdett el kuncogni az idősebbik, majd letette a törölközőt és segített öccsének felállni.

 - Máskor legalább kopogj, mi lett volna, ha már nincs… - de Sasuke nem tudta tovább mondani, mert túlságosan zavarba ejtő volt már csak a gondolata is, hogy Itachi épp akkor nyit rá, mikor teljesen meztelen.

 - Máskor ne hagyd kint a törölközőt - vágott vissza vigyorogva a bátyja, és élvezte, hogy megint zavarba hozta őt.

 - Jó, rendben, de most kimennél? Sietek… - durcázott be a kisebbik, mivel jól látta azt az elégedett mosolyt, és ez felbosszantotta.

 - Megyek már, megyek már - forgatta meg a szemeit Itachi, de jókedve nem szállt el.

Mikor becsukódott az ajtó, Sasuke felsóhajtott, majd teljesen levetkőzött, és beállt a zuhany alá. Nem sokáig áztatta magát, hamar elzárta a vizet, aztán megtörölközött, és nekiállt fogat mosni. Csak 3 perc után esett le neki, hogy ruhát sem hozott magával a nagy sietség miatt. Így hát derekán a törölközővel, és fogkefével a szájában száguldott végig a fél lakáson, egyenesen be a szobájába. Ott keresett valami jó ruha kombót, és sprintelt vissza a fürdőbe, mert a fogkrémet kezdte keserűnek érezni.

Ezt a kis jelenetet Itachi visszafojtott nevetéssel nézte végig a nappaliból, majd fejcsóválva kapcsolta be a tévét, ugyanis úgy tervezte, ha öccse lelép, akkor tv nézéssel fogja tölteni az időt, amíg haza nem jön.

Sasuke közben elkészült a fogai ápolásával, és most felöltözött. Egy sötétkék ujjatlant választott, laza fekete hosszúnadrággal. Ezután jött a legtöbb időt igénylő feladat: a haja beállítása. Megszárította, majd elkezdte kivasalni, végül jöhetett az egy kiló zselé, amit tényleg felkent a hajára, és miután megszáradt, Sasuke a tükörbe nézve elmondhatta magáról, hogy fél óra alatt is dögösre tudta magát varázsolni. Ehhez persze nem kevés ego kellett, de az egy Uchihából sose hiányzott!

Kiment a fürdőből, és rögtön vette is a cipőjét, meg a kabátját.

 - Sapka hol marad? - hallotta meg bátyja hangját, mire megforgatta a szemeit. Néha úgy érezte, Itachi úgy viselkedik vele, mintha még mindig 5 éves lenne.

 - Most állítottam be a hajamat! - mutatott kemény fogásó hajtincseire Sasuke.

 - Végül is, ha így mész ki, mire elérsz a sarokig, már esik rád egy sapka mennyiségű hó… - mondta az idősebbik nemtörődöm stílusban.

Sasuke felsóhajtott, majd fejére húzta kapucniját. Az talán kevésbé lapítja le a haját.

 - Megfelel? - tárta szét a karjait.

 - Jó lesz - bólintott Itachi. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült, ugyanis csak az volt a célja, hogy öccse ne fázzon megint olyan csúnyán meg, mint múltkor.

Amikor éjszakánként ott ült az ágya mellett, és őt figyelte, megfogadta, hogy soha többé nem hagyja Sasukét ennyire megbetegedni, mert saját maga fog belehalni az aggódásba. De nem tehetett róla, szerette, féltette a testvérét, és mindenáron meg akarta óvni a bajtól. Az sem érdekelte, hogy idén betölti a 18-at, és ˝felnőtt korú˝ lesz, ismerte annyira, hogy tudja, Sasukénak még korántsem nőtt be a feje lágya, ezért joggal tartott attól, hogy bármikor baja eshet.

 - Sasuke… - szólította meg a kisebbiket, akinek a keze már a kilincsen volt.

 - Hm? - fordult vissza, hogy bátyjára nézzen, de Itachi akkor már előtte állt, és szorosan a karjaiba zárta, újra.

 - Vigyázz magadra, rendben? - suttogta az idősebbik.

 - Rendben, nem lesz semmi baj, amint durvul kint a helyzet, hazasietek. Megígérem! - mosolyodott el bíztatóan Sasuke, majd, hogy Itachi biztos higgyen neki, felemelve fejét egy csókot kezdeményezett, majd szenvedélyes táncba hívta bátyja nyelvét.

Miután elváltak, intett, és kilépett az ajtón. Itachi még ott állt pár percig, aztán visszament a nappaliba, és leült az eredeti helyére, hogy tovább bámulja a tévé képernyőjét.

Sasuke szerencséjére mikor félúton járt, alábbhagyott a szél fújása, így könnyebb volt a járás, és hamarabb odaért Uzumakiék házához. Rajta kívül még csak Neji, Suigetsu és Hinata volt ott. Naruto rögtön megkínálta egy üveg sörrel, de mindenki döbbenetére visszautasította. Elhatározta, hogy mivel valószínűleg haza kell vánszorognia, nem kellene a sárga földig leinnia magát, ezért majd ha beindul a buli, akkor iszik annyit, hogy jól érezze magát, és úgy is tökéletes lesz.

Hamarosan megérkeztek a többiek, 8 órára már minden vendég jelen volt, így lekapcsolták a fényeket, csak a különböző színű lámpások adtak félhomályt a helynek. Feltekerték a hangerőt a hangfalakon, és kezdetét vette az utolsó buli az évben.

Sakura természetesen folyton táncolással próbálkozott Sasukénál, de mindig nemet mondott, tanulva az előző két esetből megfogadta, hogy soha többet nem táncol a lánnyal, mert annak úgyis rossz vége lesz.

Naruto felfigyelt rá, hogy nem önti magába a piát, mikor a többiek máris csont részegek, ezért lehuppant mellé a kanapéra, hogy megtudakolja ennek okát.

 - Haver, mi van veled? Miért nem iszol?

 - De hisz itt van a kezemben… - mutatta fel a poharat Sasuke.

 - Az-az első pohár, és ki sem ürült teljesen! - akadt ki a szőke hajú.

 - Hhh, Dobe, nekem innen még haza kell jutnom, és nem 3 köpésre lakom, nem is visznek kocsival… És részegen az utcátok sarkáig sem jutnék, szóval mértékkel kell innom, de így is jól érzem magam, akkor nem mindegy?

 - Itt is aludhatsz felőlem… - rántott vállat Naruto.

 - Nem lehet, Nii-san csak úgy engedett el, hogy megígértem neki, ha felerősödik a vihar, azonnal elindulok haza - mondta az Uchiha, és kiürítette poharát.

 - Vagy úgy - bólogatott Naruto.

 - Ha már itt tartunk, téged egyáltalán nem is láttalak vedelni! Veled mi van?

 - Éjfélig nem akarok kirúgni a hámból, addig ügyelek, hogy minden rendben legyen, aztán a koccintás után én is belevágok - vigyorodott el a szőke hajú.

 - Okos megoldás - ismerte el Sasuke, majd elfintorodott, ahogy látta a pink hajú lányt ismét felé közeledni.

 - Sasuke-kun, tényleg nincs kedved táncolni? Csak egyetlen egyszer, utoljára ebben az évben, kérlek! – nézett rá már-már esdekelve Sakura, mire felsóhajtott, és beadta a derekát, csakhogy ezután már békén hagyja az éjszaka további részében.

Egész jól alakult a buli, mindenki tökéletes állapotban volt, már közeledett az éjfél, és Sasuke is magába öntött még egy pohár alkoholt, de nem érezte erősen a hatását, csupán felengedett annyira, hogy röhögni tudjon a többi matt részeg haverja ökörségein.

Azonban, míg bent egyre jobb lett a hangulat, a falakon túl a szél ismét erős lökésekkel kavarta fel az utcákra hullott hódarát, amiből aztán hatalmas hóvihar kerekedett, de a lehúzott redőnyökön át nem látszódott, így Sasuke sem volt tisztában az időjárás romlásával.

Nem úgy, mint bátyja, aki lassan 10 perce az ablakon bámult kifelé elkerekedett szemekkel. Csak remélni tudta, hogy öccse bármelyik pillanatban belép az ajtón, de ez nem így történt. Hosszú ideig meg sem mozdult a kilincs, a szél viszont egyre erőszakosabban fújta ide-oda a parányi hópihéket.

A pánik és a kétségbeesés hatalmába kerítette Itachi elméjét és testét, úgy érezte, mentem szörnyethal, ha nem tudja meg, mi van az öccsével. Slusszkulcsot ragadt, majd kabátot vett és esztelenül hagyta háta mögött a biztonságot nyújtó házat.

Beindította a motort, mire a rádió bekapcsolt, és az első, ami elhangzott benne, az-az, hogy eszükbe ne jusson autóba ülni azoknak, akik most indulnának, és az utakon lévőknek is jobb, ha óvatosan lehúzódva várják meg, míg alábbhagy a vihar. De Itachi, mintha meg se hallotta volna, gázt adott, és kiállt a garázsból.

Úti célja Narutoék háza volt, de semmiképp sem a düh vezérelte, hogy lehordja Sasukét, amiért nem ment haza, nem, csupán meg akart róla győződni, hogy a kisebbik ott van, jól van, és nem ment ki az utcára.

Hatalmasabb baromságot követett el, mint Sasuke összes hülyesége egybevéve, de képtelenség volt leállítani, és bár szíve szerint tökig nyomta volna a gázt, annyi józan esze még maradt, hogy lassan haladjon, hiába remegett az összes végtagja a visszafojtott tenni akarástól.

Egy darabig úgy látszott, mégiscsak működni fog a dolog, ezen felbuzdulva egy egészen picikét rálépett a gázra, ez volt a végzetes hiba. A gumik csúszni kezdtek, Itachi rémülten próbálta egyenesbe hozni az autót, de az már nem engedelmeskedett neki, az út melletti legelső fába csapódott kíméletlenül.

Az utolsó, amit fel tudott fogni, az a rapityára törő szélvédő, és egy erős ütés a fején, aztán a világ elsötétült körülötte…

Nem csak ő volt olyan merész, hogy kihajtott az útra, ez volt egy hatalmas égi áldás akkor, mert az autók rögtön megálltak, és a kocsihoz rohanó emberek kezében ott volt a telefon, amivel a tűzoltók és a mentők számát tárcsázták rögtön, amint megpillantották a volán mögé szorult vérző fiatal férfit.

Hamarosan szirénáktól lett hangos a környék, valamennyi lakó is az események köré gyűlt, és ezt a csúnya ütközést a TV riporterei sem hagyhatták ki, azonnal élő adásban jelentkeztek a helyszínről, amint megtudták a történteket.

Narutoéknál a tv be volt kapcsolva, mert várták az éjféli köszöntőt, és ezért a zenét is lejjebb halkították, a házigazda külön kérésére. Nemigen figyelt senki a képernyőre, ám a következő mondatokra már egy-két ember felkapta a fejét.

˝- … szörnyű autóbalesetet szenvedett egy fiatal férfi, a rendőrök ebben a pillanatban érkeznek meg a helyszínre, a tűzoltók igyekeznek a sérült kiszabadításával, mert minden perc számít, bár a mentősök szerint kétes, hogy túlélte a fának csapódást, mindent meg fognak tenni annak az érdekében, hogy életben maradjon!˝

Sasuke szíve hatalmasat dobbant, félve fordította tekintetét a tévé képernyőjére, és amikor meglátta a fekete BMW-t, levegőt is elfelejtett venni.

˝Nem… az nem lehet…˝ - esett ki a kezéből egy félig teli pohár. Mellkasába éles fájdalom szúrt, hirtelen úgy érezte, ordítania kell, különben mentem összeesik. A zene teljesen elhallgatott, mindenki a tévére meredt, és meg sem tudott szólalni.

A sokkból felébredve Sasuke reszketve nyúlt a kabátja után, oda kellett mennie, meg kellett róla győződnie, hogy tényleg Itachi volt-e az, és nagyon remélte, hogy nem. Naruto barátjával tartott, nem hagyta, hogy egyedül menjen ilyen állapotban.

Az utcákon loholva csak fehér leheletük foszlányát lehetett látni, Sasuke profikat megszégyenítő gyorsasággal futott, Naruto alig bírta követni, pedig teljesen józan volt. Nem volt messze a baleset színhelye, így hamar odaértek, és egyből megpillantották Shikamaru apját, aki rendőrként volt kint a helyszínen.

 - Oh, Sasuke, Naruto, sziasztok - köszöntötte a fiúkat, amikor meglátta maga felé rohanni.

 - Őh volth azh?! Itachih ülht ah volánnálh?! - kérdezte zihálva Sasuke.

 - Igen… a bátyád vezetett - sütötte le a szemeit Shikaku.

 - Nem… Nem… NEM! - üvöltötte Sasuke, majd térdre esett, és hangos zokogásban tört ki.

Shikaku, és Naruto is szomorúan pillantott le rá, hagyták, hagy sírja ki magát egy kicsit a fiú.

 - Sasuke, beviszlek titeket a kórházba, rendben? - kérdezte aztán Shikamaru apja, mikor már csak szipogást lehetett hallani Sasuke felől.

 - Ühüm - bólintott a fiatalabbik Uchiha, majd felállt, és mindhárman beszálltak a rendőrautóba.

A kórházba érve, újra könnyeit nyelve sétált végig a folyosón, egészen addig, amíg el nem értek Narutoval az oldalán a megfelelő teremig. A szőke hajú végig mellette volt, átkarolva a vállát húzta magához, hogy Sasuke ne érezze magát teljesen egyedül. Habár nem voltak mindig a legjobb barátok, nehéz helyzetekben támaszt nyújtottak a másiknak, ilyenkor nem számított semmiféle rivalizálás.

Ki tudja, meddig ültek ott a kórterem előtt magukban, de hosszú órák is eltelhettek, míg végül kijött egy kisebb orvosi csoport.

 - Önök Uchiha Itachi hozzátartozói? - kérdezte érdeklődve a főorvos.

 - Én igen. Az öccse vagyok. Mi van a bátyámmal?! Ugye életben van?! - nézett kétségbeesetten az öreg férfira, aki látta a fiú arcán a kétségbeesést és aggódást, ezért természetesen mindent elmondott a bátyja állapotáról.

 - Nagyon csúnyán sérült a koponyája az ütközés során, és volt belső vérzése is, valamint a jobb karja eltört, de jelenleg stabil az állapota. Mondhatjuk azt, hogy a biztonsági öv és a légzsák nagy szerepet játszott abban, hogy nem halt azonnal szörnyet - magyarázta az orvos.

 - Bemehetek hozzá? Kérem… - indultak meg újra a könnyei, kisebb patakokat alkotva arcán.

 - Nos, ez jelenleg nem lehetséges fiatal úr…

 - Menjen csak. Ameddig akar - vágott a nővér szavába a főorvos, mert úgy érezte, nem tud ezután nyugovóra térni, ha most nemet mondd a fiúnak. Hisz ő csak rettentően aggódik a testvéréért, és ezt megérti.

 - Köszönöm! - hajolt meg hálásan Sasuke, és már ott sem volt, de még hallotta, hogy Naruto azt mondja, kint megvárja, aztán csukódott az ajtó.

 - Nii-san… - suttogta, miközben odasétált az ágyhoz, ahol bátyja feküdt bekötözött fejjel, karral, és infúzióval.

Sasuke szíve összeszorult a látványtól, soha nem akarta így látni őt, még legrosszabb rémálmaiban sem, nemhogy a valóságban! Odahúzott egy széket és leült az ágy mellé. Hosszú ideig csak bámulta Itachi merev, sápadt arcát, már-már hiányolta róla azt az önelégült vigyort.

 - Miattam ültél autóba, igaz? Mert aggódtál... Tudom - motyogta, és arcán megállíthatatlanul folyt le a sós víz.

Óvatosan megfogta a kezét, és összekulcsolta ujjaikat.

 - Megszegtem az ígéretemet... Sajnálom Nii-san, kérlek, bocsáss meg!

<---Előző     Vélemények     Következő--->