Khm… Szóval, itt a karácsony! Ez az ünnep nagyon fontos az Uchiha tesók számára, ezen a napon mutatkozik meg igazán, hogy mennyire jó testvérek igazából. Mert Itachi azt már a legelején kikötötte, hogy a karácsonyt ő békességben és nyugalomban szereti ünnepelni, és ezzel Sasuke is egyet értett. Nincs vita, ellenvetés és miegymás, együtt dolgoznak a ház feldíszítésén, és sütnek is.

A szüleiktől általában postán kapják az ajándékot, amit telefonon köszönnek meg. Mindkettejük szobájában halmozódnak a drága holmik, de a felét sem tudják hasznosítani, Sasuke is csak azért tűri el, mert Itachi ráparancsolt, hogy eszébe ne jusson kidobni, vagy eladni, ennyire ne legyen tiszteletlen a szüleikkel szemben.

Egymás megajándékozása már más tészta, ők próbálnak mindig a másik kedvében járni, és ez idén sincs másképp. Itachi nagyon jól tudja, mit szeretne az öccse, s mivel végzős a gimnáziumban, úgy döntött, ezúttal megveszi neki, hogy ezzel is segítse az álmát megvalósítani.

Bátyjával ellentétben, Sasukénak fogalma sem volt, mivel lephetné meg őt. Az elmúlt évek során mindig volt valami épp aktuális dolog, de most ötlete sincs, pedig folyton ezen kattogott, egészen addig, míg el nem jött az utolsó nap, hogy vegyen végre valamit. Nem akarta elhamarkodni, olyasmit akart Itachinak adni, amivel örömet szerezhet neki, mert Madara távozása óta kissé lehangolt lett, bár igyekezett ezt elrejteni, Sasuke nem volt vak.

Miközben a létrán állva felerősítette a girlandokat a plafonra, azon agyalt, hogy mije nincs még a bátyjának, de arra a következtetésre jutott, hogy szinte mindene van, szóval ezt az ötletet hanyagolta inkább.

Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy a létrának nincs több foka, ahová felléphetne, de ő mégis megpróbálkozott vele. A létra megbillent, ő pedig hiába kapálózott, dőlt vele együtt. Összeszorította szemeit, és felkészült a becsapódásra, azonban két kar köré fonódott, és elkapta, a létra viszont nagy csattanással landolt a földön.

 - Minden rendben, Otouto? - kérdezte tőle Itachi.

 - Igen, köszönöm - könnyebbült meg Sasuke.

 - Nincs mit, de legyél óvatosabb, ne törd össze magad! - engedte el az idősebbik, és felállította a létrát is.

 - Rendben, igyekszem - bólintott Sasuke, majd visszamászott, és úgy döntött, amíg nem áll két lábon stabilan a földön, nem gondolkodik az ajándékon, inkább a munkára koncentrál.

*-*-*

 - Na, hogy halad a süti? - nézett be a konyhába, és akaratlanul is végignyalt felső ajkán, mikor megérezte a sütemény édes illatát.

 - Az első adag mindjárt kész. De elfogyott a cukor, megtennéd, hogy leugrasz a boltba érte, mert így nem tudom megcsinálni a következő adagot - mondta Itachi felé fordulva.

 - Ilyenkor? Nyitva van egyáltalán bármilyen bolt is? - kérdezte kíváncsian, aztán a vér is megfagyott az ereiben, mert leesett neki, hogy ha nincs nyitva bolt, mégis hogy vesz a bátyjának ajándékot?!

 - A sarki kisbolt még nyitva van, tessék, legalább 2 kilót még hozz légy szíves - nyomta a kezébe a pénzt Itachi.

 - Rendben… - fordult meg Sasuke, majd felöltözött, és elindult a boltba.

˝Mekkora egy hülye vagyok! Így hogy vegyek bármit is, ha minden üzlet be van zárva?! Ó, hogy erre bezzeg nem gondoltam… Baka, baka, baka!˝- hordta le magát, miközben benyitott a boltba, ahol halk karácsonyi zene fogadta.

 - Áh, csá Sasuke! Mi járatban erre? - termett előtte hirtelen Naruto, mire kis híján dobott egy hátast.

 - Mi a frászt ijesztgetsz Usoratonkachi?! Csak cukorért jöttem, kell a sütihez. Ami azt illeti, te mit keresel itt? - kérdezte felvont szemöldökkel az Uchiha, miközben végigmérte a szőke hajút, akin egy fehér póló volt a bolt logójával.

 - Besegítek ma a tulajnak, cserébe ingyenes ramen-kuponokat ad! - vigyorgott rá Naruto.

 - Miért nem lepődöm meg? - forgatta meg a szemeit Sasuke, majd levett egy polcról két zacskós cukrot, és a pultra tette.

 - Amúgy, kitaláltad már, mit adsz Itachinak? - érdeklődött a szöszi, miközben elvette a pénzt tőle.

 - Fogalmam sincs! Ráadásul aligha tudnék neki bármit is venni már, minden zárva van - húzta el a száját.

 - Hát miért nem csinálsz neki valamit?

 - Mégis mit?

 - Nem tudom, süthetnél egy kis apróságot is. Sakura biztos nem venné zokon, ha nála készítenéd el, végül is, ő nőből van, jobban ért a konyhai dolgokhoz - javasolta Naruto, mire Sasuke a lány neve hallatán elfintorodott, de jobban belegondolva, nem mondott akkora hülyeséget a barátja.

 - Lehet, hogy az lesz… Út közben majd felhívom, bár számítok rá, hogy sikítozva fog igent mondani…

 - Az tuti, ismered őt - bólogatott vigyorogva Naruto.

 - Kösz az ötletet Dobe, lehet, hogy még ma találkozunk. Csá! - köszönt el tőle Sasuke, majd kiment a boltból, és rögtön előkapta telefonját.

A várt reakció nem maradt el, Sakura örömmel egyezett bele, és alig várta, hogy idézem: ˝együtt süssenek Sasuval˝. A fiú agyán átfutott, hogy talán mégse olyan jó ötlet ez, de végül nem mondta vissza.

Hazaérve odaadta a visszajárót és a cukrot a bátyjának, majd felvetette, hogy átmenne egy kicsit Sakurához, mire Itachinak megvillantak a szemei, bár ezt ő nem látta.

 - És miért is? - kérdezte tőle kíváncsian.

 - Hát… Ő… Meghívtak magukhoz, és nem mondhattam nemet! Nii-san, csak pár óráról lenne szó, aztán hazajövök, ígérem! - győzködte őt Sasuke.

 - Hhh, jó legyen, de ha nem leszel itthon ötre, elmegyek érted, azt viszont ne akard megvárni! - ˝fenyegette meg˝ az öccsét, aki erre megforgatta a szemeit.

 - Jó-jó, addigra simán hazaérek! Na, szia! - csukta be máris maga után a bejárati ajtót a kisebbik, majd gyors léptekben elindult Sakuráék háza felé. Még szerencse, hogy csak két utcára laktak!

Elnézően tűrte, hogy a lány ismételten a nyakába veti magát, aztán bementek a konyhába.

 - Van már ötleted, hogy mit készítsünk? - kérdezte kíváncsian Sakura.

 - Ő… Nincs - válaszolta Sasuke, mire a pink hajú sóhajtva elővette édesanyja szakácskönyvét, és fellapozta.

 - Valami egyszerű, de mutatós és finom kellene, igaz?

 - Igen… Azt hiszem - bólintott a fiú.

 - Mit szólsz ehhez? - mutatott egy közepes méretű piskótára, ami még jól is nézett ki, csupán Sasuke szemét az a rózsaszín cukormáz szúrta, amivel be volt vonva.

 - Ha azt a rózsaszín vacakot lecseréljük ét csokira, jó lesz.

 - Ó, pedig nekem az tetszett benne a legjobban…

 - De ez a sütemény nem neked készül, Sakura, hanem Nii-sannak, aki nincs oda a színes dolgokért… - csóválta meg a fejét Sasuke.

 - Igaz-gaz. Nos, itt azt írja, hogy a közepébe rumot is tehetünk, hogy ízletesebb legyen. Akkor irány vásárolni! - kapta fel a kabátját a lány mosolyogva, majd az Uchiha is visszavette, így indultak el ketten a boltba.

Miután beszerezték a maradék hozzávalókat, nekiláttak az elkészítéséhez. Hát… Hogy is fogalmazzak… Itachi nem véletlenül nem engedi Sasukét a konyhai eszközök közelébe, ugyanis, mint kiderült, életveszélyes a fiú kezébe még bot-mixert is adni!

Szerencsére Sakura könnyen kezelte a nehézségeket, így alig egy óra alatt kész voltak a tésztával, már csak a formába kellett beleönteni, és mehetett a sütőbe.

Amíg elkészült, a lány felolvasztotta az étcsokoládét, hogyha megsült, és rendesen kihűlt a sütemény, rácsorgathassák. Ez további egy órát vett igénybe, míg végül elkészült a remekmű, és nem égett oda, nem formálódott el, pont olyan volt, amilyennek lennie kellett. Illetve, valami mégis hiányzott róla, legalábbis Sakura így gondolta, miközben tűnődve méregette a sütit.

 - Megvan! - kiáltott fel, majd elrohant, és egy fagyönggyel a kezében tért vissza.

 - Így ni - helyezte rá óvatosan a kis torta tetejére a díszt, majd elégedetten elmosolyodott.

 - Ez nagyon jól néz ki! Köszi, Sakura! - nézett hálásan a lányra Sasuke, mire ő elpirult.

 - Igazán nincs mit! Várj, belerakjuk valami szép dobozba, és keresek egy táskát is, mielőtt így állítasz vele haza, mert akkor oda a meglepetés! - mondta Sakura, és újra eltűnt a konyhából.

Keresett egy megfelelő színű dobozt, majd szerencséjére megtalálta Naruto táskáját, amit még az utolsó sátrazós bulijuk alkalmával hagyott nála. Azok a célnak pont megfelelőek voltak, így kivitte a konyhába, ahol belehelyezték a mini tortát. Az ajándék útra készen állt, így Sasuke elköszönt Sakurától, majd hazaindult, és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy alig múlt el 4 óra, így még bőven időn belül lesz.

 - Megjöttem! - kiáltotta el magát, mikor belépett a bejárati ajtón.

 - Nahát, ilyen korán? Ez nem vall rád… - ˝köszöntötte˝ őt bátyja, aki épp edényeket törölgetett.

 - Csak sütit ettünk, és beszélgettünk… Semmi extra nem volt - vont vállat Sasuke, és elindult a szobája felé.

 - Honnan van az a táska? - kérdezte tőle Itachi kíváncsian.

 - Narutotól! Adott pár videó-játékot kölcsön! - füllentett valamit gyorsan.

 - De nem Sakurához mentél? - nézett rá értetlenül.

 - Naruto is ott volt! - zárta le a témát a fiatalabbik, majd becsörtetett a szobájába.

 - Huuh, ez meleg helyzet volt… - fújta ki magát, miközben óvatosan kivette a dobozt a táskából, és gondosan elrejtette a szekrényében.

A délután többi része már a karácsonyfa-állításé volt.

Sasuke felesküdött a műfenyőre, de Itachi jobban szerette, ha a házat betölti az a kellemes fenyőillat, így idén is igazi fenyőfa állt a nappalijukban, arra várva, hogy végre felöltöztessék magukhoz méltóan. Az összes papírdísz, amit még Sasuke az óvodában, vagy alsó tagozatban készített, meg volt, és mindig azokat rakták fel elsőnek. Az évek során ezt kezdte cikinek érezni a fiatalabbik, de bele kellett törődnie, más választása nem volt, mivel bátyjának igenis kedvesek voltak azok a díszek.

Csak eztán következtek az égők, amit szintén együttes erővel futtattak végig a fa ágain, aztán bedugták a végét az elosztóba. Előfordult, hogy nem égett az összes, vagy épp akkor csapta ki a iztosítékot, ezért tanulva az esetekből már előre megnézték, hogy működnek-e, mielőtt egyszer még a fát is felgyújtják…

A jól megérdemelt karácsonyi vacsorán Itachi telepakolta az asztalt étellel, szinte el sem fért a tányérjuk a sok tálcától, de valahogy sikerült megoldaniuk ezt is. Falatozás közben jót beszélgettek, szinte mindenféléről, ami eszükbe jutott, nem csoda, hisz be kellett hozniuk azt az egy hónapot, amikor alig váltottak egymással pár szót.

 - Nii-san, nagyon csípős az a wasabis csirke? - kérdezte bátyjától Sasuke.

 - Szerintem nem. Direkt kevés wasabit raktam rá, hogy te is meg tudd enni. De kóstold meg - nyújtotta felé az evőpálcikáját az idősebbik, ami közé egy kisebb megfűszerezett húsdarab volt.

Értette a célzást, de mikor bekapta az ételt, halvány pír kúszott fel arcára, mert már az is zavarba hozta, hogy Itachi igazság szerint megetette őt a saját evőpálcikájával. A csirke egyébként tényleg nem volt annyira csípős, így Sasuke jócskán pakolt a tányérjára.

Az idősebbik Uchiha örömmel látta, hogy öccsének ízlik a vacsora, és gondolatban megveregette a vállát, mert ő tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy neki is megfeleljen. 

A desszert elfogyasztása után szusszantak egyet, legszívesebben kidőltek volna, annyira teleették magukat, ám mindketten jól tudták, mi következik most. Itt az ideje az ajándékozásnak!

Elmentek a saját szobájukba, hogy onnan kihozzák a meglepetés-csomagokat, majd letették a földre őket. Sasuke jól látatóan meglepődött, hogy a neki szánt doboz elég nagy.

 - Na, mire vársz? Bontsd ki! Te vagy az első! - vigyorodott el Itachi, mikor észrevette öccsén az izgatottság árulkodó jeleit.

 - Uhm, rendben - bólintott a kisebbik, majd letérdelt a gondosan becsomagolt dobozhoz, és 4-5 másodperc alatt cafatokra szaggatta a csomagolópapírt…

˝Gyerek…˝ - forgatta meg mosolyogva a szemeit Itachi.

 - Naneee…. Nii-san, ez most komoly?! - csillantak fel Sasuke szemei, amint megpillantotta a tetováló-felszerelést.

 - Teljesen – mondta az idősebbik.

 - Ezt nem hiszem el… Köszönöm!!! - nézett rá fel elmondhatatlanul boldog és hálás arckifejezéssel.

 - Igazán nincs mit.

 - Te nem bontod ki a tiedet? - kérdezte megint elvörösödve Sasuke. Kezdett elege lenni a folytonos arcszín-váltástól, de nem tudott uralkodni magán.

 - Dehogynem - mondta Itachi, majd felvette a földről az ajándékát, és az asztalra tette, ott kezdte kibontani.

Sasuke minden egyes mozdulatát izgatottan leste, közben szorított azért, hogy Itachinak elnyerje a tetszését. Az idősebbik óvatosan nyitotta szét a dobozt, bár már fúrta az oldalát, hogy öccse ezúttal mit talált ki, de ami fogadta, na, arra igazán nem gondolt. Elkerekedtek a szemei, megdöbbenve pillantott Sasukéra, majd vissza a süteményre, amin látszott, hogy bizony nem holmi bolti vacak, hanem igazi, saját kézzel készítet, szívből jövő ajándék.

 - Köszönöm szépen! - nézett rá hálásan Itachi, miközben szája folyamatosan felfelé görbült.

Sasuke nagyon örült, hogy bátyja arcán őszinte mosolyt lát, és büszke volt magára, hogy sikerült elérnie a célját. Hirtelen két kéz fonódott köré, majd gazdájukhoz rántották a megszeppent fiút.

 - Ano… Nii-san… - motyogta, arca vörösben pompázott, és az sem segített rajta, hogy érezte Itachi meleg leheletét a nyakán.

 - Csak még egy kicsit - suttogta az idősebbik.

Sasuke teljesen zavart volt, de mégis, jó érzéssel töltötte el, ahogy Itachi biztonságot nyújtó karjai között lehet. Szíve szaporán vert, aztán lassan megnyugodott, és saját kezei szinte maguktól karolták át bátyja nyakát, hogy magához szorítva még jobban érezhesse a testéből áradó melegséget.

Felnézett Itachira, akinek sötét íriszeiben olyan csillogást látott, amit ez idáig sosem vett észre. A mérhetetlen szeretetet. Bár még nem volt tisztában azzal, hogy saját maga hogyan és mit érez egyáltalán, legbelül már világossá vált számára, hogy a bátyja mindennél fontosabb neki.

 Bátortalanul nyomta ajkait az idősebbik szájához, akit nagyon is meglepett vele, de aztán elmosolyodott, és bátorításképp viszonozta a csókot. Talán olyan boldog még sosem volt, mint abban a pár másodpercben. Remélte, hogy nem csak egy álom, vagy látomás, ami pillanatok múlva szertefoszlik, s megint csak hiú ábránd lesz ez az egész.

Sasuke, ahogy a másik nyelve az övéhez simult, hirtelen olyan ismerősnek vélte a puha érintést, aztán villámcsapásként hasított bele a felismerés, és felrémlettek az emlékképek a buli estéjéről.

 - Nem ez az első, igaz? - vált el Itachitól.

Az idősebbik arcán átfutott a döbbenet, de tudta, hogy felesleges tovább titkolnia, még ha Sasuke ki is akad, vagy megutálja őt ezért, nem hazudhat a szemébe, ha emlékszik mindenre.

 - Hhh, nem - vallotta be, de a várt reakció elmaradt.

 - Nii-san, te szeretsz engem? - kérdezte Sasuke a szemébe nézve, és attól a tekintettől lehetetlen volt szabadulni.

 - Igen - bólintott, de arca nem tükrözött semmit. - És te? Te hogy érzel, Sasuke?

 - Nem tudom - sütötte le szemeit a fiatalabbik. - Össze vagyok zavarodva, csak annyit tudok biztosan, hogy jó veled lenni, és hozzád bújni - temette vörös arcát bátyja mellkasába Sasuke.

 - Akkor tedd azt, csak nyugodtan. Amíg mellettem vagy, én boldog vagyok - mondta mosolyogva Itachi.

  - Köszönöm, Nii-san…

<---Előző     Vélemények     Következő--->