A karácsonyi bulit követően megkezdődött a téli szünet, kicsivel korábban, mint tavaly, de tekintettel a hiányzásokra és a hó-helyzetre, az igazgató kénytelen volt előbbre hozni. Nem mintha ezt a diákok annyira bánták volna, főleg Sasuke, aki miután felépült, hát nem szívesen ment volna iskolába, hogy szembetalálkozzon a tanáraival, akiket a bátyja jól kiosztott. Meg is könnyebbült, hogy már csak újév után látja újra az iskolát, addig talán az ünnepek elfeledtetik a kis balhét, és ő megint a suli legmenőbb diákja lesz.

A szünet napjai elég lazán teltek számára, szinte ugyanazt csinálta, mint azelőtt, csupán végre egészségesen, és akkor kelt ki az ágyból, amikor akart, szédülés nélkül eljutott bárhova a házban, és nem csak rament tömött magába, hanem kedvére nassolhatott, és meg is tette.

 - Nem lesz kicsit sok a chips, kölyök? - kérdezte tőle felvont szemöldökkel Madara, mikor Sasuke egy újabb zacskóval a kezében haladt a szobája felé.

 - Nyaa~ Nem is ettem még olyan sokat! - válaszolta Sasuke.

 - Ahha, tegnap csak 4 zacskót hoztam ki tőled… Megjegyzem, miután megetted a tartalmát, tudod azt ki is kéne dobni, nem a szobád padlóján tárolni - oktatta ki nagybátyja, mire kinyújtotta rá a nyelvét, és elvonult a szobájába.

Madara halkan kuncogott a fiú reakciójára, majd úgy döntött, kimegy és megnézi, hogy halad Itachi a hólapátolással, és hóembert csinált-e már belőle a havazás. Ugyanis Itachi fejébe vette, hogy egyedül száll szembe az időjárással, és legalább a kocsibejáróról eltakarítja a havat, hogy ki tudjon állni, mert hiába esik, attól neki még dolgoznia kell mennie. Bár azt ő sem nagyon értette, miért ebben az ítéletidőben hívják be a céghez, mikor eddig otthonról is elég jól intézkedett.

 - Na, hogy megy? - hallott meg háta mögül egy ismerős hangot, mire megállt, és az ajtó felé fordult.

 - Ha nem esne vissza rá, amit eltakarítok, már fél órája végeztem volna…

 - Hagyd a francba, majd reggel korábban kijövök, és ellapátolom, ami összegyűlik, így most semmi értelme - mondta Madara.

 - De ha elfelejted, kiheréllek - fenyegette meg őt, miközben helyére tette a lapátot, és lerázta magáról a havat.

 - Értettem, Itachi-sama! - vigyorodott el az idősebbik, majd előre engedte az említettet, és bementek a házba.

 - Ano, szerintem meg kéne szabnod az öcséd chips-adagját, mert még a végén elhízik…

 - Hm? Á, ugyan, had zabálja, annak a vékony testnek amúgy sem árt egy kis zsír, mert kettétörik - mondta Itachi mosolyogva.

 - Ha te mondod, te vagy a bátyja - vont vállat Madara, de azért az a ˝vékony test˝ nem ment el a füle mellett, és elmerengett rajta, hogy vajon Sasuke tényleg olyan karcsú, amilyennek tűnik.

Ekkor eszébe jutott, hogy lassan 1 hónapja náluk lakik, mégsem látta akár csak egyszer is félmeztelenül a kölyköt. Ábrándos tekintetére azonban Itachi felfigyelt, és jól ismerte már ahhoz, hogy tudja, mi jár most a fejében.

 - A-a, azt nagyon gyorsan felejtsd el! Megmondtam, Sasukéhoz egy ujjal sem, mert nagyon megbánod! - villantak meg dühösen Itachi szemei.

 - Oké-oké, nyugi van, nem is gondoltam semmi rosszra… - emelte maga elé védekezően a kezeit Madara, de sunyi vigyora elárulta.

 - Persze… Én meg a mikulás vagyok! Engem nem tudsz becsapni, túl jól ismerlek.

 - Ugyan Itachi, nem nézheted ki belőlem, hogy rámászok az öcsédre! Ha 1 hónapig kibírtam, ezután sem lesz gond - mondta, majd bíztató mosolyt küldött Itachi felé.

Ő szeretett volna hinni Madarának, de mégis, legbelül tudta, hogy a férfi kiszámíthatatlan, ezért se szívesen hagyta őket kettesben, de ha a kötelesség hívta, nem mondhatott nemet. Bízott benne, hogy tényleg kibírja még ezt a kis időt, vagy netán ha mégis megtörténik, Sasuke képes lesz leszedni magáról. Bár… Ha jobban belegondolt, Madara kidolgozott teste ellen szerencsétlen öccse nem sok mindent tehet, az erőfölény a nagybátyjának kedvez.

Mindegy, ezen most nem akart agyalni, inkább körülnézett a hűtőben, hogy össze tud-e valamit ütni vacsorára hármuknak. Hát halban nem szűkölködtek, és emlékezete szerint a szalagavató óta nemigen került terítékre, de Sasuke azt nem eszi meg.

 - Otouto, mennyire vagy éhes? - kiáltotta el magát, remélte, hogy öccse meghallja.

 - Hmm? - hajolt ki a szobájából Sasuke, épp chipset ropogtatva.

 - Azt kérdeztem, mennyire vagy éhes? - fordult felé Itachi, de amint meglátta, hogy chipset eszik, már tudta, hogy nyugodtan megsütheti a halat.

 - Hát, ami azt illeti… tele vagyok - vakarta meg a tarkóját zavartan Sasuke.

 - Rendben, akkor hal lesz vacsorára. Megfelel, Madara?

 - Nekem tökéletes - bólintott a kérdezett, aki közben a nappaliban foglalt helyet a kanapén, és bekapcsolta a tévét.

 - Lehetőleg szellőztess majd ki utána, Nii-san! - húzta el a száját Sasuke, amint meghallotta a hal szót.

 - Jó-jó, ki lesz szellőztetve, te csak bújj vissza a barlangodba, és edd a chipsedet! - mondta Itachi, mire Sasuke megsértődve becsapta maga után az ajtót.

A fagyasztott hal hamarosan barnulni kezdett az olajban, és a legkisebb Uchiha által annyira gyomorforgató szag betöltötte a konyhát, és a nappaliba is eljutott, mert Madara megjelent a konyha ajtajában.

 - Mmm, ettől a finom illattól máris összefutott a nyál a számban - sétált oda Itachihoz, majd átkarolta hátulról.

 - Hát, nem mindenki van így vele - mondta Itachi, mikor meghallotta Sasuke éktelen káromkodását. Ezek szerint oda is beszivárgott a sült hal szaga.

 - Ne is foglalkozz vele, nem tudja, mi a jó - nyalt végig felső ajkán Madara, mikor ránézett a szépen megbarnult halakra.

 - Ha jól emlékszem, te sem voltál mindig kibékülve vele…

 - De ha az ember veled köti össze az életét, kénytelen lesz megszeretni - vigyorgott, és belecsókolt a másik nyakába.

 - 4 éve élünk egy fedél alatt az öcsémmel, és gyűlöli a halat. Na, ehhez mit szólsz? - bontakozott ki a karjai közül Itachi, és az asztalra tette a kaját, majd megterített.

 - Az a kölyök javíthatatlan… - mordult fel Madara.

 - Talán igazad van… Te mintaférfi… - húzta száját gúnyos vigyorra Itachi.

 - Jól van, na - forgatta meg a szemeit az idősebbik. - Ittadakimasu!

*~*

 - Sietek haza, addig ne gyújtsátok fel a házat! - mondta Itachi, miközben a kabátja után nyúlt.

 - Rendben leszünk, nyugi már - adta neki oda a slusszkulcsot Madara.

 - Akkor jó. Sziasztok!

 - Szia Nii-san! - köszönt el tőle Sasuke, míg Madara búcsúcsókot adott neki, amit a fiú grimaszolva nézett végig, majd inkább elvonult a szobájába.

Kezdte már megszokni az ilyen közjátékokat, de néha még mindig kirázta tőle a hideg, és idegesítette is, mert Madara mindig rásandít, tekintetéből pedig csak úgy árad a gúny. Olykor szinte már hallja, ahogy azt mondja: ˝Igen, ő az enyém, engem jobban szeret, mint téged, a drága öcsikéjét.˝ Dühös lesz, és elönti a féltékenység, igaz, ő sem nagyon érti, miért, de zavarja, ha Madara a bátyját molesztálja, és kész.

 - Na, kölyök, mi mára a program? - kérdezte érdeklődve tőle az emlegetett szamár.

 - Ugyanaz, mint eddig - vont vállat Sasuke, majd - kivételesen üres kézzel - bement a szobájába.

Nem volt túl sok kedve a nagybátyjával egy légtérben tartózkodni, így azt se bánta, ha egész nap odabent kell fetrengenie. Közös témájuk amúgy sem volt sok, és nem is beszélgetett volna vele, mert ugyebár az ember nem társalog szívesen azzal, akit háta közepére se kíván…

És Sasuke pont így volt Madarával. Hiába élt már a nyakukon egy hónapja, még mindig szokatlan volt számára, hogy egy harmadik személlyel is meg kell osztania a házat. Főleg, mert nagybátyja szinte mindenbe beleszólt, és megdöbbenve vette tudomásul, hogy egy rendes beszélgetést nem tudott lebonyolítani a bátyjával, mert egyszerűen nem volt olyan alkalom, hogy kettesben lettek volna 5 percnél tovább. Ennyi idő pedig nem elég semmire.

Ha jobban belegondolt, már hiányoztak neki azok a régi reggelek, mikor Itachi nyaggatta a felkeléssel, és most már mosolyra húzódott a szája, ahogy eszébe jutottak bátyja drasztikus módszerei, mint például a jeges ébresztő, vagy a redőny felhúzás, amivel számtalanszor kiégette a retináját.

Azért azt ő is őszintén bevallhatta, hogy ha már többen vannak, akkor semmisem olyan jó. Itachi is megváltozott, ezt rég észrevette, és ami azt illeti, az ő viselkedése is más lett. Ezért is bosszantotta annyira Madara jelenléte, mert teljesen a feje tetejére állította az életüket. Másrészről meg a túlzott perverz ferdehajlamaitól is a falra mászott, és megesküdött, hogyha Madara csak közeledni mer hozzá ilyen szándékkal, a saját két kezével fojtja meg.

Kint a nappaliban a sokat emlegetett férfi TV nézéssel próbálta elfoglalni magát, ki nem állhatta az olyan napokat, mikor Itachi elmegy dolgozni, ő meg nem tud magával mit kezdeni. Illetve… Tudni tudna, de meghalni még nem akar, így ezekről a tervekről hamar lemond. Pedig hazudna, ha azt mondaná, hogy nem látta maga előtt sokszor Sasuke testét, azzal a hófehér, porcelán bőrével, amit - ha csak egyszer is rátehetné az ajkait - sok folttal tarkítana. És akkor arról a formás kerek fenékről már ne is beszéljünk…

Madarának hirtelen kipattantak a szemei, és megrázta a fejét. ˝Nem szabad, nem szabad!˝- mondogatta magában, és figyelmét újra a televíziónak szentelte. Néha igazságtalannak érezte, hogy Itachi így félti tőle az öccsét, hisz ő egyszer sem panaszkodott még rá, akkor egyetlen egy alkalommal miért ne adhatna Sasukénak is feledhetetlen élményt? ˝Gonosz vagy Itachi… - húzta el a száját. - Gondolhatnál azért rám is, mert ismersz annyira, hogy tudd, nehezemre esik visszafogni magam, főleg ha ilyen tökéletes csípő ring előttem nap, mint nap, amit legszívesebben közrefognék, majd hátulról úgy belevágnám magam a kerek félgömbök közé, hogy Sasuke sikítana a gyönyörtől… Ahhw˝

Madarának sikerült ismét elkalandoznia, és ezúttal a piszkos fantáziája bizony felébresztette az alsógatyájában szunnyadó félszemű kobrát. Megrökönyödve nézett le dudorodó nadrágjára, majd jobb ötlet híján a fürdőszobát foglalta el röpke 10-15 percre.

Nagyjából lehiggadva tért vissza a nappaliba, de hamar rájött, hogy neki a tv nézés most nem fog menni. Kiment a konyhába, hogy keressen valami kaját, de nagyon úgy tűnt, hogy Sasuke az összes zacskó chipset felzabálta, mert hiába tárt ki minden szekrényt, nem talált bennük semmi ehetőt… Azonban az utolsóban rejlett valami olyasmi is, ami már jobban felkeltette az érdeklődését, és vigyorogva vette ki onnan.

Egy üveg sake, még bontatlanul. Madara szemei felcsillantak, és magához véve még egy poharat, visszaült a kanapéra. Nem tudott ellenállni a csábításnak, és szépen üríteni kezdte az üveget centiről centire. Hamarosan érezte az alkohol hatását, de ez nem volt neki elég, egyre jobban kívánta, pedig szomjas már biztos nem lehetett.

Sasuke, többórányi tespedés után annyira unta magát, hogy mégiscsak kimerészkedett a szobájából legalább egy pohár vizet inni, hogy csináljon valamit, különben belehal a semmittevésbe.

A nappalihoz érve megcsapta orrát egy ismerős szag, de ez most nem hal volt, hanem sake. Meglepődve nézett be a helyiségbe, ahol nagybátyját látta kidőlve, és az asztalon egy majdnem üres üveget. Máris megvolt a ludas, bár azt nem értette, miért itta le magát Madara, és hogy egyáltalán honnan szerzett piát.

 - Oh, szia Sasuke! - vigyorgott fel rá a férfi, tekintete teljesen el volt ködösülve az alkoholtól.

 - Szia… - köszönt vissza tétován Sasuke.

 - Kérsz egy kortyot? - kérdezte tőle az üvegre mutatva, de ő megrázta a fejét, és inkább tovább akart állni, ám amitől rettegett, bekövetkezett.

Egy kéz csuklója után kapott, és el is kapta.

 - Hová-hová öcskös? - szólalt meg Madara.

 - A konyhába. Szeretnék inni - válaszolta Sasuke, erősen utalva arra, hogy menni akar.

 - De hát az előbb kínáltalak meg! Ejnye, szóval már bunkó is vagy? - rántotta vissza, mire Sasuke kibillent az egyensúlyából és hátraesett, egyenesen Madarára.

 - Engedj már el! - próbált szabadulni, de nagybátyja nem eresztette.

 - Nem szép dolog nemet mondani, ha kínálnak - suttogta a fülébe, mire visszaszólt volna, de torkán akadt a szó, mikor Madara beleharapott a nyakába.

 - Mi a fenét csinálsz?! Engedj el! - ficánkolt össze-vissza, szabadulni akart, de minél gyorsabban, mert rossz előérzete volt.

 - Ne siess annyira - teperte le őt a nagybátyja a kanapéra.

 - Madara, hagyjál békén! - próbált ellenkezni, kevés sikerrel, mert a férfi lefogta kezeit a feje felett.

 - Csss, nyugi, jó lesz! - hajolt hozzá egyre közelebb, majd a maradék kis távolságot is megszüntette ajkaik között.

Sasukenak esze ágában sem volt reagálni a csókra, maga a tudat is elborzasztotta, miszerint a saját tulajdon nagybátyja tapad a szájához. Madara azonban hamar megunta a fiú ellenállását, és végighúzta szabad kezét ingen keresztül a felsőtestén, majd hirtelen erősen megmarkolta ágyékát. Sasukénak elkerekedtek a szemei, és felszakadt belőle egy meglepett nyögés, aminek következtében résre nyíltak ajkai, és ezt kihasználva Madara befurakodott közéjük a nyelvével.

A fiú, kifejezve nemtetszését ráharapott az idegen testrészre, mire nagybátyja felszisszenve szakadt el tőle, és bosszús tekintettel nézett le rá. 

 - Látom harapós kedvedben vagy, kölyök - jegyezte meg, majd sunyi vigyorra húzta száját, ami Sasukénak egyáltalán nem tetszett. - De ha így játszunk, hát legyen - vonta meg a vállát Madara, a következő pillanatban pedig újra birtokba vette a fiú ajkait, és fogaival marcangolni kezdte azokat.

A fiatalabbik némán, összeszorított szemekkel tűrte az ostromot, magában azért imádkozott, hogy bátyja jöjjön haza, de most rögtön, és állítsa le Madarát. Attól félt, hogy nagybátyja nem tud leállni, és akár meg is erőszakolja, mert kinézte belőle, főleg úgy, ha a maradék józan eszét is elvette a pia.

Már a nyakát kínozta harapásokkal, és néhol meg is szívta, mikor ajtócsapódás ütötte meg a fülét. Szemei kipattantak és reménykedve pillantott a bejárat felé, ahol legnagyobb megkönnyebbülésére Itachi állt, teljesen lesokkolva.

 - Madara, mégis mi a francot csinálsz az öcsémmel?! - találta meg a hangját.

 - Itachi… - nézett rá Madara is döbbent tekintettel.

 - Nii-san… - szólalt meg Sasuke, mire Itachi rákapta tekintetét, és a sötét íriszekben olyan rémületet vélt felfedezni, amit talán még soha.

Érezte, hogy elönti a méreg, a kezében tartott újság összegyűrődött, ahogy ujjai vasmarokként szorították egyre jobban össze. Szemeiben megvillant a harag, és a másodperc töredéke alatt a kanapénál termett, majd a ruhájánál fogva felrántotta Madarát és gondolkodás nélkül lendítette előre az öklét.

Az ütéstől felszakadt az alsóajka, és eleredt az orra vére is, ráadásként a sok alkohol miatt elvesztette egyensúlyérzékét, így hátrazuhant, mikor Itachi elengedte.

 - Te idióta fasz, nem megmondtam, hogy ne merj hozzáérni?! Legszívesebben kiverném a lelket is belőled… - förmedt rá, de nem reagált semmit, csak kézfejével letörölte arcáról a vért, és lesütötte szemeit.

 - Nii-san, Madara részeg - mondta Sasuke, aki közben már felült a kanapén, és rendbe szedte magát.

 - Mi?! - döbbent meg Itachi, ám ekkor feltűnt neki a majdnem üres üveg, ami eddig elkerülte a figyelmét.

 - Hogy a francba találtad meg? - kérdezte Madarától.

 - Kaját kerestem, és ezt találtam - rántotta meg a vállát a kérdezett.

 - Remek - sóhajtott fel Itachi. Jól ismerte Madara ivászatát, az-az ember, ha egyszer piához jut, mértéktelenül képes magába önteni.

 - Mindegy, ez nem mentesít az alól, amit tettél. Menj, aludd ki magad, aztán holnap csomagolsz, és elmész - mondta ki az ítéletet, mire nagybátyja arcán átsuhant a döbbenet, de megértette, és beletörődve sorsába tápászkodott fel, hogy elmenjen lefeküdni. Miután a szobaajtó becsukódott mögötte, Itachi végre öccséhez fordult.

 - Minden rendben, Sasuke? - kérdezte aggódva.

 - Persze, épp időben jöttél - bólintott a fiú.

 - Sajnálom - mondta bűnbánóan.

 - Ugyan, ne te érezd magad miatta rosszul, Nii-san! Nem a te hibád!

 - De igen, tudnom kellett volna, hogy ez lesz; bolond voltam, és beleegyeztem, hogy idejöjjön - vádolta magát Itachi, ezt látni lehetett az arckifejezésén.

 - Nii-san… - lépett oda hozzá Sasuke, majd egyszer csak hátulról átkarolta.

Elkerekedtek a szemei, nem gondolta volna, hogy Sasuke ezek után így fog viselkedni vele, de megkönnyebbült, hogy nem haragszik rá. Jólesett neki az ölelés, arra gondolt, bárcsak minden nap ezzel fogadná őt a munkából hazaérkezve, de hamar kiűzte fejéből a képtelen elméleteket.

 - Elmegyek fürdeni - szólalt meg kis idő múlva a fiatalabbik, majd elengedte őt.

 - Rendben - bólintott. - Sasuke…

 - Hm? - fordult hátra a szólított.

 - Öhm, aludhatnék veled ma este? Nincs kedvem befeküdni Madara mellé - húzta el a száját Itachi.

 - Ano… Persze - szökött fel enyhe pír Sasuke arcára, de azért beleegyezett, mert tudta, hogy bátyja nem tenne vele semmi rosszat.

*~*~*

Másnap már kora reggel cipzárak zaját lehetett hallani, ami Itachi szobája felől jött, ugyanis Madara pakolt. Vállalta a tettei következményeit, és szégyellte is magát érte, amikor összetalálkozott a konyhában Sasukéval, az volt az első, hogy bocsánatot kért mindenért.

Itachi nem volt hajlandó szóba állni vele, amiért még jobban rosszul érezte magát, mert egyáltalán nem akarta, hogy így váljanak el, de látta rajta, hogy semmivel sem bírná szóra, így némán csomagolt tovább. Mikor kész volt, kivitt mindent a bejárati ajtóhoz, majd felöltözött.

 - Hát akkor… Még egyszer bocsánat mindkettőtöktől. Sziasztok - köszönt el a testvérpártól, majd Itachihoz hajolt egy utolsó csók reményében, azonban ő elfordította a fejét, és nem volt hajlandó még csak ránézni sem.

A férfi felsóhajtott, majd értve a célzást, hátat fordított nekik, és a cuccaival együtt elindult az állomásra, hogy hazamenjen. Azért titkon remélte, hogy Itachival meg tudják ezt beszélni, és megbocsájt neki. De tudta, hogy most egy jó ideig nem keresheti őt, bár erre se fizikailag, se lelkileg nem volt még felkészülve. 

Ahogy nézte Madara távolodó alakját, Sasukénak akaratlanul is kárörvendő mosoly ült ki az arcára, mert eszébe jutott valami. ˝Úgy látszik, Nii-san engem mégiscsak jobban szeret, mint téged! Ég veled, nagybátyó!˝

<---Előző     Vélemények     Következő--->