Hogy repül az idő! Míg Sasuke szépen lassan leépült, az iskolában megindult a szokásos izgatott várakozás, készülődés a nagy karácsonyi bulira. Azt, hogy nem tud ott lenni, és segíteni, egyáltalán nem bánta, bár a 38 és 39 fokos láz között néha elmerengett, milyen jó is lenne megfelelő testhőmérséklettel a suliban szórakozni a haverokkal. Kegyetlen tüdőgyulladással küzdött, de a ˝rajongó tábora˝ mindig gondoskodott róla, hogy ételben ne legyen hiánya, mézeskalács-csomagok hada gyűlt a sarokban, mert nem bírt annyit megenni, elég volt, ha a frissen készült, még forró Rameneket magába tudta önteni. Igazán hálás volt a néha már túl sok törődésért, és amikor épp nem akart meghalni, gondolt a lányokra. De tényleg.

Azonban a betegsége nem akart múlni, a buli viszont egyre közeledett. Az orvos annyit mondott, hogy szedje a gyógyszereket, véletlenül se hagyjon ki egyet sem, mert az hosszabbítja a betegség időtartamát, ami így is még legalább 1 hétig el fog húzódni.

 - 1 hét?! De hát pénteken lesz a karácsonyi buli a suliban! - akadt ki Sasuke.

 - Sajnálom, fiatalember, de nagyon csúnya a tüdőgyulladása, örüljön, hogy nem vitetem be a kórházba, viszont ha ez így folytatódik, és nem megy le a láza, kénytelen leszek. Viszlát egy hét múlva!

 - Köszönjük, viszlát! - kísérte ki az orvost Madara.

 - Hát ez remek! - durcázott be Sasuke.

 - Ne most duzzogj, inkább egyél addig, amíg nem megy fel megint a lázad! - tett le elé tálcástól egy tál rament a bátyja.

 - Lassan kiütéseim lesznek a ramentől... - húzta el a száját a fiatalabbik. - Nem értem, Naruto hogy tudja non-stop ezt kajálni - vett fel az evőpálcikájával egy kis adag tésztát, majd cseppet sem kulturáltan betömte a szájába.

 - Ahogy elnézem, nem kéne sűrűn együtt ebédelnetek, mert átveszed a szokásait - fintorodott el Itachi, mikor meglátta az öccse összekoszolt ingjét.

 - Bocsi - motyogta teli szájjal Sasuke, mire lemondóan sóhajtott, és inkább hozott a fiúnak egy pohár friss vizet.

A kisebbik pátyolgatása olyannyira elvette az idejét, hogy a munkára alig maradt, így néha Madarát kérte meg, aki jogosan háborodott fel a 10. alkalom után, mivel még kárpótlást sem kapott érte, mert Itachi az éjszakákat általában Sasuke mellett töltötte.

 - Nii-san, a bulira ugye elviszel kocsival? - kérdezte reménykedve Sasuke.

 - Milyen bulira? - nézett rá megdöbbenve.

 - Hát a karácsonyira, kh... kh... A suliba! kh... - nyögte ki nagy nehezen a kisebbik, köhögések közepette.

 - Mondd csak, már részleges amnéziában is szenvedsz? Az orvos szerint még 1 hétig az ágyat kell nyomnod, tehát a bejárati ajtón kívül te nem mész sehová! - magyarázta el Sasukénak a tényállást, aki ezt viszont nem volt hajlandó elfogadni.

 - Ne már! Ez lesz az utolsó karácsonyi bulim a suliban, megbeszéltük a srácokkal, hogy mindenki ott lesz és betegre isszuk magunkat! Nem hagyhatom ki! - nyafogott.

 - Még csak az kéne, elég beteg vagy te pia nélkül is! Nem mész sehová, és kész! Én felelek érted, és semmi esetre sem szeretném, ha ennél is nagyobb bajod esne! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon Itachi, jól leplezve aggodalmát.

 - De Nii-san! Kh... Kh...

 - Csend! A vitát lezártam. Hagylak pihenni, ha bármi kell, a szobámban leszek, csak kiálts át - csukta be maga mögött az ajtót, majd felsóhajtott, mikor meghallotta öccse éktelen káromkodását, ami újabb köhögésrohamba fulladt.

 - Szolgálhatok egy kis ebéddel a megfáradt ápolónak? - jelent meg Madara, kezében egy tálcával, amin mindenféle csábító falat díszelgett, mire Itachi gyomra megkordult.

 - Köszönöm - mosolyodott el, majd hálaképp megcsókolta Madarát, aki ezt kihasználva szabad kezével magával húzta a szobájába.

 - Természetesen csak úgy kaphatod meg, ha segíthetek az evésben - húzta száját sunyi vigyorra.

 - Miért nem lepődöm meg ezen... Tudtam, hogy vannak hátsó szándékaid - csóválta meg a fejét lemondóan Itachi.

 - Most mér? Ennyi igazán jár azok után, hogy lassan egy hete hozzád sem érhettem, mert minden idődet a kölyök mellett töltöd! Még a munkádat is rám aggatod! - nézett rá morcos tekintettel Madara.

 - Igaz... Sajnálom - invitálta őt újabb csókba, miközben elkeveredtek az ágyig.

 - Na, melyiket szeretnéd? - kérdezte Madara a tálcára mutatva, mire mosolyogva egy rizsgombócra mutatott.

 - Jó választás - nyalta meg a felsőajkát, majd bekapta a kis golyót, és Itachi ajkaira tapadt, aki rögtön tudta, mi a célja, így utat engedett neki, és hamarosan megérezte szájában a rizs finom szójaszószos ízét.

Ezt eljátszották párszor, és Madara örömmel vette, hogy a másik végre felengedett kicsit, és miközben jól szórakoztak, legalább evett is valamit, ugyanis észrevette, hogy Itachi napok óta alig eszik. Azt meg egyáltalán nem szerette volna, ha ő is megbetegedik, ezért döntött úgy, hogy kezébe veszi a dolgokat mielőtt késő lesz.

 - Nii-san! - hallották meg Sasuke hangját, mire Madara szemei bosszúsan megvillantak. Néha azt érezte, legszívesebben megkötözné azt a kölyköt és eldugná a pincében, kezdett elege lenni abból, hogy mindig keresztbe fúrja a terveit. De ezúttal nem hagyta.

 - Mindjárt jövök - állt volna fel az ágyról Itachi, ám egy kéz rákulcsolódott a kezére, és visszarántotta.

 - Nem mész sehova! Majd én elintézem! - mondta Madara, és már bent sem volt a szobában.

 - Mi az óhaja az ifjabb Uchiha úrfinak? - nyitott be Sasukéhez, aki igencsak meglepődött, hogy nem bátyját látja.

 - Hol van Nii-san? - kérdezte értetlenül.

 - Pihen. Te biztos nem vetted észre, de fáradt, nem is kicsit.

 - Ez nem igaz! - háborodott fel.

 - Hát persze, hogy nem... - bólogatott nagyokat Madara, de látszott, hogy az ellenkezőjét gondolja. - Mit akarsz?

 - Kellene egy pohár víz a gyógyszerekhez.

 - Hozom, de aztán ajánlom, hogy nyugton maradj! - mondta fenyegetően, majd kiment, és pár perc múlva visszatért a kért vízzel.

 - Ano... Kösz - motyogta Sasuke, és bevette a gyógyszereket.

 - Hn - bólintott Madara, majd magára hagyta a fiút.

Teltek-múltak a napok, míg nem péntek lett, vagyis a karácsonyi buli napja. Sasuke, ha nem is teljesen, de úgy-ahogy jobban volt már, csupán 37,5-38 fokra emelkedett a lázmérő, amitől Itachi is megkönnyebbült.

Péntek délelőtt azonban érkezett egy hívása, az apja volt, aki behívta őt a céghez. Nem szívesen hagyta otthon Madarával az öccsét, mert tudta, hogy mire hazaér, megfojtják egymást, ugyanis a viszonyuk - főleg, mióta kiderült a titok - megint megromlott. De a lelkükre kötötte, hogy egymáshoz se szóljanak, siet haza, ahogy csak tud, és mivel mindketten beleegyezve bólintottak, kevesebb aggodalommal hagyta maga mögött a házat.

Igen ám, de arról fogalma sem volt, hogy drága öcsikéje mire készül. Ugyanis, tekintettel az állapotára, és hogy a bátyja is elment otthonról, semmi nem akadályozhatta meg, hogy elmenjen a buliba. Ehhez mindössze némi ravaszságra és segítségre volt szüksége. Suigetsut mobilon értesítette a tervéről, aki természetesen örömmel belement.

A buli este 6-kor kezdődött, így ő fél 6-kor beadta Madarának, hogy szüksége lenne még pezsgőtablettára, ami a város másik végén lévő gyógyszertárban kapható. A nagybátyja megrökönyödve bár, de hajlandó volt buszra szállni miatta, bár azt egy percig sem tagadta, hogy gondolatban százféleképpen megkínozta az ifjabbik Uchihát.

Amikor Madara látóhatáron kívülre került, Suigetsu és a bátyja a kocsival beparkoltak a ház elé. Sasuke kipattant az ágyból, és rekordidő alatt készült el, mégis tökéletesen nézett ki, ahogy mindig.

 - Apám, hogy te ezért mit fogsz kapni a bátyádtól - csóválta meg a fejét vigyorogva Suigetsu, már a suli felé menet az autóban.

 - Azzal ne törődj, mire hazaér, már holt részegen fogunk bulizni, onnantól kezdve pedig nem fog érdekelni, hogy forr fel az agyvize, mikor csak Madarát találja otthon - mondta Sasuke.

 - De ugye ma nem vettél még be gyógyszert?

 - Egyet sem. Mikor kellett volna, feltűnésmentesen eldugtam a párnám alá.

 - Akkor segg részegre isszuk magunkat haver! - kiáltott fel Suigetsu, mire mindhárman elnevették magukat.

 - Jó szórakozást srácok! - köszönt el tőlük a bátyja, aki volt olyan rendes, hogy ezzel az egy alkalommal elfuvarozta őket a suliba.

 - Sasuke! - sikítottak fel a lányok, amint az említett belépett a tornaterembe, ahol a plafonra szerelt diszkógömb gondoskodott a megfelelő fényeffektekről, és hangos zene szólt.

Mint minden egyes alkalommal az évek során, most is a ˝rajongó tábora˝ kísérte mindenhova, nem tudta őket levakarni, pedig jó párszor bizony előfordult, hogy szíves örömest megszabadult volna tőlük, de azok a lányok olyanok voltak, mint a piócák. Egyetlen egy dologra voltak jók: utat törni a tömegben! Így mindjárt könnyebben rátaláltak a srácokra, bár nem volt nehéz rájönni, hogy a büféasztalnál lesznek, ahol a legtöbb pia van.

 - Sasuke, jó látni haver! Azt hittem, már nem tudsz eljönni! - karolta át a nyakát Naruto egy üveg sörrel a kezében.

 - Nincs az a pénz, amiért kihagynám az utolsó bulinkat! - mosolygott Sasuke, majd ő is kiszolgálta magát a szomjoltókból.

 - Sasu, Sasu, jössz táncolni? - lépett oda hozzá csillogó szemekkel Sakura, mire elfintorodott.

 - Kösz, de...

 - Gyertek, mi is megyünk Hinatával! - vágott a szavába Naruto, aki mellett már ott állt a kivételesen kirívóan szexi lány.

 - Jó, rendben, de csak egyszer! - egyezett végül bele, mire Sakura rögtön karon ragadta, és berántotta a tömegbe.

Hazudna, ha azt mondaná, hogy élvezte a táncot, mert kellemetlen emlékeket idézett fel benne, hisz egyszer már megjárta Sakurával, és ami azt illeti, most se csattan ki az egészségtől, mint anno a szalagavató bálon, de remélte, ezúttal kitart, és nem esik össze. Szerencsére a számnak hamar vége lett, és ő már a táncparketten sem volt. Úgy döntött, inkább Suigetsu társaságában iszik, és nem próbálkozik többet a tánccal. Kettejüket igazán nem zavarta a hangos zene, ahogy fogytak az üvegek, észrevették, hogy tökéletesen hallják egymást, igaz, ami igaz, nem mindig értették, mit mondd a másik, de a piának köszönhetően valamit mindig tudtak felelni, még ha nem is kapcsolódott a témához.

Az alkohol eleinte jó hatással volt Sasukéra, de kellő mennyiség után kezdte úgy érezni, már nem segít, inkább ront a teste hőmérsékletén. Ez persze a gyógyszerek elhanyagolásának is köszönhető, az ital csak ráadás. Valósággal lángolt a homloka, és szédült is. A betegség újra átvette a hatalmat felette, vagy... Csupán megérezte a közeledő veszélyt. A veszélyt, ami 180 km/h-val száguldott az iskola felé, dühösen, mégis tele aggodalommal.

Madara is az autóban ült természetesen, miután megkapta a megfelelő lebaszást, miszerint egy idióta, aki képes bedőlni ilyen olcsó trükknek, és egy 18 éves ˝gyerek˝ így át tudja verni. Már ő is szidta magát, no meg Sasukét is, amiért így becsapta. Nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy a bátyjának megint gondot okoz a hülye lázadásával, és Madara erre nagyon ki volt élezve, mert neki az első és legfontosabb az Itachi nyugalma és boldogsága. De kezdett rájönni, hogy Sasuke mellett nehéz nyugodtnak maradni.

 - Haver, miden oké? - kérdezte Sasukétől aggódva Suigetsu, mert látta barátján, hogy valami nem stimmel vele.

 - Jól vagyok, csak... úgy érzem, mintha lángolna a fejem... Lehet túl sokat ittam - mondta dülöngélve, végül nekitámaszkodott inkább az asztalnak, mielőtt eldől, mint egy krumpliszsák.

 - Mi a... Jesszus, Sasuke, te lázas vagy! - kerekedtek el Suigetsu szemei, mikor az említett homlokára tette a kezét, több próbálkozás után, mivel azért nem elhanyagolandó tény, hogy ő is részeg volt.

 - Pedig azt hittem, a piától látok kettőt belőled...

 - Szerintem ülj le valahova jó? Lányok, hozzatok egy széket Sasukénak, rosszul érzi magát! - szólt oda a lányoknak, mire azok aggódva rohantak székért.

Sasukét leültették, majd hezitáltak egy darabig, hogy szóljanak-e a tanároknak, de hamarosan ezzel nem kellett foglalkozniuk, mivel a tömegen átverekedve magát megjelent Madara.

 - Madara?! - lepődött meg Sasuke, főleg, mert hármat látott nagybátyjából.

 - Gyere kölyök, ideje hazamenni - mondta zsebre tett kézzel Madara.

 - Nem megyek! Bulizni akarok! - makacskodott Sasuke, hiába érezte úgy legbelül, hogy bizony hallgatnia kéne rá, a büszkesége még így betegen és részegen se hagyta magát.

 - Ó, ne félj, lesz otthon akkora buli, hogy egy életre eleged lesz belőle! Bár, ha szerencséd van, a tanárokon most kiéli a dühét...

 - A tanárokon?!

 - Ahha... Azt mondta, én keresselek meg téged, addig ő megy és elbeszélget a tanárokkal arról, hogy miért engedtek be téged, mikor beteg vagy. Szerintem kint az összes folyosó az ő hangjától visszhangzik.

 - Remek, ezek után az egész tanári kar utálni fog! Már csak azért se megyek haza! Így is rólam fog megint pletykálni az egész iskola... - húzta el a száját Sasuke, részben azért is, mert hányingere lett.

 - Hát jól van, öcskös, te akartad - vette ki zsebeiből a kezeit Madara, majd egy szempillantás alatt felkapta Sasukét, és a vállán cipelte ki a tornateremből.

 - Madara, mit csinálsz?! Azonnal tegyél le, hallod?! Mindenki minket néz, tegyél már le!! – ütötte ököllel a hátát a fiatalabbik, de őt nem nagyon zavarta, ahogy az sem, hogy szempárok sokasága figyeli a kis jelenetet.

 - Én a helyedben csendben maradnék, ha nem vetted volna észre, az üvöltözéseddel vonod magadra a figyelmet! - oktatta ki Sasukét, aki erre megsértődött, de csendben maradt.

Egészen addig, míg nem érezte, hogy a gyomra tartalma megindul felfelé, szerencsére addigra már kint voltak a parkolóban.

 - Madara tegyél le gyorsan!

 - Hm?

 - Hánynom kell!

 - Jesszus - kapta le magáról őt a nagybátyja, és azzal a lendülettel már ki is dobta a taccsot. Madara stabilan tartotta a derekánál, és megmarkolta hátul a haját, így tartotta, amíg ki nem adott magából mindent. Messziről ugyan kicsit félreérthető pózban voltak, de ez érdekelte őket most a legkevésbé.

 - Jól van, kölyök, rendbe vagy? - kérdezte Madara, miután úgy tűnt, Sasuke abbahagyta.

 - Asszem ja... - bólogatott, majd kis segítséggel felegyenesedett.

 - Menjünk haza - szólalt meg a hátuk mögött Itachi, aki fele annyira sem látszott már dühösnek, mint mikor megérkeztek.

 - Rendben - mondták szinte egyszerre, aztán beültek a kocsiba, és elindultak hazafelé.

Út közben Madara kérdezgette Itachit, hogy mi volt a tanárokkal, de Sasuke ezt nem hallotta, pedig kíváncsi lett volna rá, de elég hamar bealudt. Otthon Itachi az ölébe vette öccsét, úgy vitte a szobájába, majd lefektette, és hozott neki egy pohár vizet. Sasuke felébredt, és álomtól csillogó szemekkel nézett fel bátyjára, aki ettől valahogy nem tudott rá haragudni, pedig megérdemelte volna.

 - Tessék, igyál - nyújtotta felé a poharat, de nem úgy látszott, hogy Sasuke el akarja venni.

 - Hhh, Otouto muszáj lesz innod, mert gyógyszert nem vehetsz be az alkohol miatt, így viszont ki fogsz száradni!

 - Egyedül nem megy... Fáradt vagyok - motyogta Sasuke, mire Itachi felsóhajtott, és megpróbált megoldást találni a problémára. Ha magától nem képes inni, valahogy meg kell itatnia...

˝Nem, Itachi ezt gyorsan felejtsd el! - rázta meg a fejét, mikor eszébe jutott egy módszer. - De... Végül is, részeg, így elég kicsi az esélye, hogy holnap emlékezzen rá... És nekem is sokat jelentene, mert évek óta erre várok! Hát jó, próbáljuk ki!˝

Ivott egy keveset a vízből, majd Sasuke fölé hajolt, és rátapadt az ajkaira. Az elködösült elméjű fiú tudatlanul nyitotta szét őket, mire Itachi is így tett, és a vizet lassan átengedte öccse szájába, aki szorgosan nyelni kezdte. Mikor elfogyott a víz, elvált volna tőle, de Sasuke átkarolta a nyakát, és magához húzva követelt még többet. Döbbenetét kihasználva a fiatalabbik átvette a vezető szerepet a csókban, de amint Itachi észhez tért, esélye sem volt.

Hosszú, és egyre szenvedélyesebb csókba bonyolódtak, de a levegőhiány miatt szét kellett válniuk, de nem sokáig, bátyja kortyolt még egyszer a vízből, és máris folytatták ott, ahol abbahagyták. A túlzott hevesség miatt szájuk sarkában kifolyt egy kis víz, amit aztán Itachi örömmel nyalt le Sasuke álláról. Annyira elvette az eszét a csók, hogy ösztönösen vette ostrom alá a nyakát, és itt-ott meg is szívta elég rendesen.

Már teljes testével Sasuke felett térdelt, és épp az ingjét gombolta ki, amikor a józan esze mégiscsak felébredt, és pofoncsapásként ért el agyáig a tudat, hogy ő most éppen mit is csinál. Rápillantott öccse kipirult arcára, majd elmélyült a fáradtságtól és alkoholtól ködös tekintetben.

 - Nem szabad ezt csinálnom... Nem akarlak kihasználni - csóválta meg a fejét, majd felkelt az ágyról és szó nélkül magára hagyta Sasukét, aki igazából fel sem fogott az egészből semmit, bár némi hiányérzete támadt, de az álmosság hamar felülkerekedett rajta, és elaludt.

 - Nocsak-nocsak, Uchiha Itachi újabb féltve őrzött titka lenne, hogy vágyódik az öccse iránt, hm? - kérdezte tőle Madara, aki végig ott ált az ajtóban és végignézte az egészet.

 - S mennyi minden más van még ezeken kívül... - sóhajtott fel.

 - Oh, kíváncsi lennék rájuk - vigyorodott el Madara.

 - Felejtsd el, a titkok azért titkok, mert nem tartoznak másra - mondta Itachi.

 - Jó-jó, mindegy, menjünk aludni.

 - Ez egy remek ötlet. Hulla vagyok... - helyeselt, majd mindketten bementek Itachi szobájába, és gyors átöltözés után bedőltek az ágyba.

Itachi, míg el nem aludt, folyton a csókra gondolt. Így utólag nem igazán értette, mi késztette arra, hogy megtegye, egyszerűen csak régóta vágyik már rá, túl régóta ahhoz, hogy kihagyjon egy ilyen lehetőséget. Meg hát, ha Sasuke holnapra úgyis elfelejti, akkor nem mindegy?

Bár, egyetlen bökkenő mégis van a dologban... Ezek után hogy álljon majd ellen azoknak az édes, puha, hívogató ajkaknak?

<---Előző     Vélemények     Következő--->