Alig telt el egy hét a szalagavató óta, mikor duzzadt hófelhők gyűltek össze, és fedték el az eget, majd az éj leple alatt lassan hópelyhek sokasága kezdett aláhullni az égből. Reggelre igencsak lecsökkent a hőmérséklet, így a vékony hótakaró megmaradt, és egyre csak gyarapodott. A gyerekek boldog mosollyal arcukon húzták fel a kesztyűt, majd nevetve gyúrtak hógolyókat, hogy az iskolába menet egy rövid csatával kezdjék a napot.

Sasuke álmosan és vacogva sétált a gyerekzsivajtól hangos utcákon, mivel bátyja kivételesen nem tudta elvinni őt. A hirtelen jött időjárás-változás miatt a közlekedés megbolondult, és máris karambolok sokaságát okozta a csúszós út. A fiatalabbik Uchihának különösebben nem volt baja se a téllel, se a hóval, tökéletesen beleillett ebbe a környezetbe hófehér, sápadt bőrével, és kiskora óta imádta bentről nézni a szállingózó havat. És itt a kulcsszó a bentről. Ugyanis amíg ő az ablak egyik, a hó pedig a másik oldalán van, addig semmi probléma. De ha már ki kell mennie, az kevésbé okoz neki örömöt.

- Sasuke, vigyázz! – kiáltott rá egy ismerős hang, de már késő volt, egy vaskos hógolyó, ami az egyik bokorból indult meg felé, csúnyán eltalálta a tarkóját.

- Mi a…?! – nézett szét villámokat szóró szemekkel, de a tettest nem találta.

- Wáá – ugrott fel, mikor az olvadt hó átjutva a védelmi vonalon végigcsorgott hátán.

- Ohayou, Sasuke. Látom, jól indul a reggeled – jött vele szembe Suigetsu, aki az imént figyelmeztette a támadásra.

-  Ohayou. Ne is mondd, elegem van, hogy ezek a taknyosok már korán reggel hajigálják a hógolyókat – morgott az orra alatt, és nagy levegőt véve tűrte, ahogy egyre több jéghideg patak indul meg a hátán lefele.

- És hogy-hogy nem autóval? – kérdezte tőle érdeklődve barátja.

- Nii-san szerint lehetetlen ilyen időben kiállni a garázsból - húzta el a száját.

- Hát, végül is nem mindegy, hogy egyben marad, de a garázsban, vagy rapityára törik az úton egy olyan BMW… - helyeselt Suigetsu, miközben kitért egy felé száguldó golyó elől.

Nemsokára beértek végre a suliba, szerencsére egyikőjük sem kapott több lövést ez idő alatt, így lepakolva máris elnyúlhattak az iskolapadon. A szokásos rajongótábor máris az asztaluk köré gyűlt, de Sasukének most egyáltalán nem volt ínyére azoknak a libáknak a fecsegését hallgatni, ezért a legtöbb jó modorral, amit ki tudott magából préselni, elküldte a lányokat. Néha komolyan azt kívánta, bárcsak ne lenne ilyen népszerű, de aztán mindig hamar megváltozott a véleménye.

Miután becsengettek, és a tanár is megérkezett, kezdetét vette számára egy újabb unalmas nap, ami nem szólt másról, csak az érettségi közeledtéről. Amióta lezajlott az-az emlékezetes szalagavató-bál, a tanároktól mást se hallanak, csakhogy tanulni, tanulni, tanulni, mert fontos, hogy jól sikerüljön a vizsgájuk. Ám Sasuke sosem vette komolyan a tanulást, és ez most sem változott, neki elég volt, hogy meglegyen mindenből a kettes, aztán elmegy és elvégzi a testfestő-szakmát. Már réges-rég kinézte magának az iskolát is, ahová tovább fog tanulni, és ebben nem gátolhatta meg semmi és senki.

Nos, amíg az ifjabbik Uchiha az iskolapadot koptatta, a bátyja otthon ült a számítógép előtt, de ne gondoljunk semmi haszontalan dologra, általában csak a munkáját végezte rajta. E-maileket olvasott el, írt, és továbbított, valamint telefonon egyeztetett a többi vezetővel. Néha kora reggeltől estig csinálta, egy-egy 5 perces szünetet tartva, mikor úgy érezte, szüksége van kávéra és nikotinra. Azonban ez mind korántsem volt már így egyszerű, ha egy másik személy folyton zaklatta…

- Itachi, én mondom, túlhajtod magad! – csóválta meg a fejét lemondóan Madara.

- Már megbocsáss, de neked nincs jobb dolgod annál, hogy engem bosszants? Mi lesz a te részeddel? Ki figyel most a cégre, ha te lopod a napot? – vágott vissza Itachi, miközben igazán gyors ujjmozgással gépelt valamit egy virtuális levélpapírra.

- Ugyan, nem árt egy kis pihenő, hová fejlesszem tovább az ágat? Már így is mérföldekkel előttetek járunk… Ez az idő pont elég lesz rá, hogy kényelmesen beérj, miközben lazítani is tudsz – kezdte el masszírozni a nagybátyja, mire önkéntelenül is felengedett. Mi tagadás, Madara mindig tudta, mivel vegye le a lábáról.

- Mondták már, hogy mennyire nagy az arcod? – kérdezte gúnyosan vigyorogva Itachi, majd rákattintott a küldés gombra, és elhatározta, hogy most az egyszer hallgat rá.

- Azt hiszem igen, de megbánták – vigyorodott el ördögien Madara.

- Nocsak… Nekem is félnem kéne?

- Hát… - csókolt bele a nyakába, mire Itachi egyik kezével átkarolta a nyakát, és még közelebb húzta magához, hogy csókot tudjanak váltani.

- Veszettül kívánlak – mormolta ajkai közé. – Végre használjuk ki, hogy nincs itthon a kölyök!

- És még te mondtad, hogy üzleti okok miatt jössz, mi? Túl átlátszóan hazudsz Madara…

- Apádék bevették – rántotta meg a vállát, majd ledobta magát az ágyra, és kezével intett Itachi felé, hogy ő is menjen oda.

Egy lemondó sóhajt követően felkelt a székből, és lassú léptekkel közelítette meg az ágyon ülőt, aztán lehajolva rövid futócsókot nyomott ajkaira. Madara a csuklójánál fogva az ágyra rántotta, majd fölé magasodott.

Azonnal ostrom alá vette a nyakát, bár tisztában volt vele, hogy mit fog érte kapni, ha meglátszanak majd a foltok, most nem érdekelte más, csakhogy minél többet kapjon ebből a tökéletes testből. Nem bánta meg, hogy anno elcsábította Itachit, azóta se kívánt mást, mert belőle sose volt elég, pedig azelőtt jó, ha egy hétig érdekelte őt valaki. De miért is nem jött rá sokkal korábban, hogy egy magafajta Uchihánál nincs jobb a világon. Miután találkozott az ifjabbik fivérrel is, habár alig lehetett 13, jól végigmérte, és máris perverzebbnél perverzebb gondolatok szállták meg elméjét, amit Itachi ütése vert ki onnan, mikor dühösen fejbe vágta.

Sasuke, szüleivel ellentétben tudta, miért tette ezt Itachi, mert a bátyja felvilágosította róla, hogy Madarának enyhe pedofil és homokos beütései vannak, ám azt sosem árulta el neki, hogy ő már ennek az áldozatává vált. Madarával ez a kettejük kis titka, és sosem érezte megfelelőnek az alkalmat, hogy vele is megoszthassa, mert túl fiatal volt még, hogy megértse. Azt meg semmiképp se szerette volna, ha ezért Sasuke őt megutálja, mert ugyebár mindennél fontosabb volt a számára.

Ezért is tiltotta meg a nagybátyjának, hogy amíg náluk tartózkodik, akár egyszer is rámásszon, vagy – amit külön kiemelt – az öccséhez egy ujjal is hozzáérjen. Ez mind idáig remekül ment, de mostanára benne is annyi felesleges, kiadandó vágy gyűlt össze, hogy muszáj volt végre kiadnia magából, és mivel Sasuke iskolában volt, nem volt félnivalója.

Legalábbis, ő ezt hitte.

Ám másik főhősünk utolsó órájáról éppen ekkor csöngettek ki, s ő mit sem sejtve arról, hogy mi folyik otthon, összepakolt, majd elindult haza. A sors kegye talán, hogy Suigetsunak játszani támadt kedve, és addig dobálta Sasuke fejét hógolyókkal, míg az vissza nem vágott. Az Uchiha dühe hamar legyűrte Suigetsu gyenge támadásait, de ő is jócskán kapott, ezért végül vizesen és vacogva araszolt hazáig, alig várta, hogy átöltözhessen és elnyúlva az ágyán pihenjen egyet a meleg szobájában, azonban így is túl korán volt.

- Nii-san, Madara, megjöttem! – kiáltotta el magát, mikor belépett a bejárati ajtón, de válasz nem érkezett.

˝Hát ezek meg hol lehetnek?˝ - nézett körül értetlenül a konyhában és a nappaliban, de egyik helyiségben sem találta az idősebbeket.

- Ahh – ütötte meg a fülét egy Itachi szobája felől érkező furcsa hang, mire gyanakodva összeszűkültek a szemei, és halk léptekkel közelítette meg a szobát, ahol az ajtó résnyire volt csak nyitva.

Először nem akart belesni, de a kíváncsisága, és az egyre több nyögésszerű hang miatt, ami kiszűrődött onnan, mégiscsak megtette. Ami akkor a szeme elé tárult, azt ő soha nem akarta látni. Itachi – akiről azóta már lekerült a felső – a nagybátyjuk alatt fekszik, aki épp a hasfalát kóstolgatja. Mindem végtagja remegett, el akart futni, mégis, a felháborodottság és a kétségbeesés nem engedte még. Hirtelen teljes erejéből kicsapta az ajtót, mire az ágyon ténykedők egyszerre kapták oda fejüket, és ők is annyira meglepődtek, mint Sasuke.

- Sa… Sasuke – nyögte ki nagy nehezen Itachi, teljesen lefagyott a gondolattól, miszerint az öccse rájött a titkukra.

A fiatalabbik hitetlenül megrázta a fejét, majd könnyeivel küszködve futásnak indult.

- Sasuke! – kiáltott utána bátyja, de hasztalan, kisebb sokkot kapva szaladt a bejárati ajtó felé, majd úgy, ahogy volt, átázott pólóban kirohant a szakadó hóesésbe.

- Fenébe is… - mérgelődött Itachi, miközben felkapta a pólóját, és faképnél hagyta az eléggé felizgult állapotban lévő Madarát, aki bosszankodás helyett inkább beletörődve sóhajtott egyet, és egy törölközővel a kezében elballagott a fürdőbe.

Itachi kétségbeesetten indult öccse után, bár ő vett fel kabátot, és Sasukének is vitt. Remélte, hogy hamar ráakad, mert nem akarta, hogy baja essen, vagy megfagyjon ebben a hidegben. Szidta magát elég rendesen, magát hibáztatta ezért az egészért, kellett neki belemennie, miért nem maradt a gépnél és dolgozott tovább?!

Ráadásul fogalma sem volt, Sasuke merre mehetett, egyedül a félig már betemetett lábnyomokat tudta követni. Egyetlen szerencséje volt talán, hogy öccse nem bírt sokáig szaladni, mert lábai hamar átfagytak, és a testének többi része is. Egy kapunak nekidőlve talált rá, remegett, mint a kocsonya, és az ájulás szélén állt.

- Mondd, te teljesen megőrültél?! – förmedt rá, miközben ráterítette a kabátot, és szorosan magához ölelte, hogy valamelyest ezzel is felmelegítse.

- Hagyjál békén! Ne érj hozzám! – próbálta magától ellökni őt Sasuke, de nem érzett szinte semmit, és ereje sem volt.

- Figyelj rám, Sasuke. Amit láttál, azt nem szabad senkinek sem elmondanod rendben?

- És ha mégis?! Mi lesz, ha a két legtökéletesebb Uchiháról kiderül, hogy homokos és titokban egymást dugja?! – emelte fel a hangját Sasuke, már amennyire tudta.

- Hhh, tudtam, hogy ez lesz. Ezért nem akartam soha, hogy megtudd, mert nem érted meg. Főleg ebben a korban… - mondta Itachi teljesen nyugodt hangnemmel.

- Nem, tényleg nem értem! Miért Nii-san?! Miért?! – ütötte a mellkasát ököllel Sasuke, miközben forró könnycseppek futottak végig arcán.

Maga sem értette, miért sír, talán attól, hogy bátyja ilyen titkot rejtegetett előle, pedig azt hitte, nincsenek titkaik egymás előtt. Csalódott volt, úgy érezte, elárulták őt és kihasználták a bizalmát.

- Ezt majd otthon megbeszéljük jó? Menjünk, mielőtt még jobban megfázunk, már így is esélyes, hogy tüdőgyulladásod lesz – engedte el őt Itachi, majd lassan elindultak hazafelé.

Otthon, Madarával együtt, és még három forrócsoki társaságában leültek a nappaliban. Itachi mesélni kezdett, amibe Madara néha-néha beleszólt, de legtöbbször hagyta őt beszélni. Sasuke előtt hamarosan feltárult a bátyja hétpecsétes múltja, mármint, ami Madarával kapcsolatos. Nehezen, de felfogta, és megígérte, hogy nem szól róla senkinek. Arra, hogy ezt valaha el fogja-e fogadni, nem mondott semmit, inkább hárította a témát, mert az kezdte kicsit feszélyezni.

Itachi valamelyest megkönnyebbült, és Madara is, bár az utóbbi annak örült a legjobban, hogy mostantól nem kell attól tartani, hogy Sasuke meglátja őket, nyugodtan lophat legalább egy csókot Itachitól.

Azonban az idősebbik Uchiha tudta, hogy öccse nem egyik napról a másikra fog beletörődni ebbe, de hajlandó volt elébe állni a kihívásnak, ha már kiderült, nem hátrál meg a következmények elől.

- Ha… Ha… Hapszii – trüsszentett egy nagyot Sasuke, mire a kezében tartott félig teli bögre kiesett a kezéből.

Igen, már el is kezdődött…

<---Előző     Vélemények     Következő--->