- Nii-san, segíts már! - kiáltott ki a fürdőből Sasuke, mire bátyja, aki a konyhában tartózkodott, sóhajtva hagyta ott a kávéját, és indult meg a kétségbeesett hang irányába.

- Mi az? - nyitott be a fürdőszobába, de a látványtól egy pillanatra átsuhant arcán a döbbenet, aztán elvigyorodott.

- Ne mondd nekem, hogy ennyi időbe telt felvenni a nadrágot és az inget…

- Dehogy, fél órája ezzel a szarral küszködök, a hajam meg szétjött, mikor levettem a pólómat, és még dühömben bele is túrtam, szóval kész káosz, kizárt, hogy időben elkészüljek!

- Mert csak te vagy olyan hülye, hogy a hajadat állítod be elsőnek, ahelyett, hogy előtte átöltöznél... - csóválta meg a fejét lemondóan Itachi, majd odasétált a szétesett fiúhoz, és rendesen megkötötte a nyakkendőjét.

- Ch, jól van, na - húzta el a száját Sasuke.

-  Az idő miatt meg ne aggódj, van még elég, ugyanis 1 órával előbbre állítottam be az ébresztődet, de úgy látszik, ma ez is elkerülte a figyelmed… - jegyezte meg az idősebbik, miközben Sasuke telefonját a kezébe véve mutatott a kijelzőn a kis órára, ami mellett 12:00 helyett 11:00 állt.

Öccse hitetlenül pislogott rá, nem értette, hogy ezt eddig miért nem vette észre… De részben meg is könnyebbült, mert így kényelmesen elrendezhet mindent, és még egy gyors reggelire is lesz ideje, mielőtt indulnának. Ugyanis Sasuke igen fontos esemény előtt állt, méghozzá a Szalagavatója előtt. Nem mintha neki olyan sokat jelentett volna, eleve hülyeségnek tartotta, hogy szmokingban kell táncolnia egy osztálytársával, nem is akár kivel, hanem Sakurával. Attól a csajtól a hideg rázta, főleg mert óvodás koruk óta oda meg vissza van érte a lány, és ez Sasukét nagyon idegesítette.

- Ha kész vagy, gyere a konyhába, összedobok valami kaját, hogy ne éhgyomorral szálljunk be a kocsiba - mondta Itachi, majd magára hagyta, hogy a hajával már szenvedjen egyedül.

Ha jobban belegondolt, az őszi szünet óta nem látta szüleit, és szentül merte hinni, hogy ez nem csak számára volt nagy öröm. Sosem jött ki jól velük, nem volt az a tetőtől-talpig engedelmes, nyugodt gyermek, mint Itachi. Sokszor a fejéhez is vágták ezt, de ő annál inkább lázadt, míg már nem bírtak vele, és teljesen elkallódott. Ekkor jött a képbe Itachi, aki már külön élt tőlük, és otthonról intézgette az Uchiha cég rá eső felének ügyeit. Mikor Fugaku és Mikoto megkongatták a vészharangot, egyből jött, és segítségképp megszabadította őket a kamaszodó fiútól, hogy majd ő megneveli.

Igen ám, ez mind jól hangzik, csakhogy a tervei nem épp úgy sültek el, ahogy azt ő tervezte. Öccsét nehéz volt betörni, de végül annyit csak elért, hogy a jegyei javultak, és nem került soha a bukás szélére. Sasuke eleinte nem volt hajlandó kedves lenni a bátyjával, de az évek alatt rájött, hogy nem is olyan rossz, és fokozatosan megkedvelte, míg kialakult köztük a régi testvéri kapcsolat, ami kiskorukban volt.

Sasuke, további egy doboz zselé elhasználása után végre be tudta úgy állítani a haját, ahogy ő akarta, hogy álljon. Miután ez sikerült, elégedett mosollyal az arcán hagyta háta mögött a fürdőszobát, hogy eleget téve korgó gyomra követelésének, megtömje végre valamivel. Ám amikor a konyha bejáratához ért, ismerős és számára undorító illat csapta meg orrát.

- Ugye ez csak vicc?! - nyögött fel fintorogva, ahogy tenyerét orra előtt tartva belépett a konyhába.

- Nem az. Ha éhes vagy, ne válogass! - tette le az asztalra a frissen sült halat Itachi.

- De Nii-san, tudod, hogy utálom a halat! - nyafogott Sasuke, ahogy leült és meglátta maga előtt a barnára sült tengeri herkentyűt.

- Mégis hogy lehet azt utálni, ha körülötted mindenki azt eszi?!

- Nem tudom, egyszerűen csak undorodom már tőle… - tolta el maga elől a tányért, majd reménykedve állt fel az asztaltól, és nyitotta ki a hűtőt, hátha talál benne valami fogára valót.

- Hogy-hogy üres a hűtő?! - csattant fel, mikor tudatosult benne, hogy a hűtőszekrény bizony szűkölködik az ételben.

- Fontosabb dolgaim voltak az elmúlt napokban, nem értem rá bevásárolni, és mivel te egyszer sem vetted észre a kikészített listát mellette a pénzzel, így nincs min csodálkoznod – rántotta meg a vállát az idősebbik.

- Fenébe is, akkor mit egyek?!

- Itt a hal…

- Nii-san!

- Akkor így jártál, ha finnyás vagy, éhen maradsz! - oktatta ki öccsét Itachi, és ő maga nekilátott az ebédjének.

- Irtó rendes vagy - húzta el a száját Sasuke, majd duzzogva elvonult a szobájába, és úgy tervezte, indulásig már ki sem jön.

Persze egyre hangosabban korgó gyomra nem adta fel, de Sasuke nem is figyelt rá, illetve próbált, mert néha nagyon hosszú követelőzésbe kezdett. Azonban ha éhen is hal miatta, a halat akkor sem tuszkolja le a torkán! Soha!

Mikor aztán a bátyja szólt, hogy menni kell, csak amíg kiért a bejárati ajtóig, addig háromszor jelzett a gyomra. Ő ügyet sem vetve a hangra - és Itachi vigyorára -, sétált ki a kocsihoz, majd beült az anyósülésre, és bekötötte magát. Az idősebbik követte, és a volán mögött foglalva helyet beindította a motort.

- Út közben ne felejtsünk el bemenni a virágokért anyának és Sakurának! - mondta, és gázt adott.

 - Csak tudnám minek ekkora felhajtás… - morgott Sasuke.

- Ne legyél szemtelen Otouto! Ennyit igazán megérdemelnek mindketten.

- Ch, ha te mondod… A te pénzed - vont vállat nemtörődöm stílusban, és figyelmét inkább a kinti tájra fordította, nem kívánt jobban belebonyolódni ebbe.

Itachi sem szólt többet, s hogy elnyomja Sasuke gyomrának kínkeserves könyörgését egy kis kajáért, bekapcsolta a rádiót. Néha maga sem értette öccsét, 18 éves korára már igazán benőhetne a feje lágya, de ő még mindig az a forrófejű, öntelt kis béka, akit annak idején, 4 éve magához vett. A stílusán bizony nem sikerült változtatni, és ez elég nagy gondot tudott okozni esetenként. Tudta, hogy még baj lesz abból, ha Sasuke nem eszik, de csak saját magának köszönje. És ha belegondolt, hogy még ott van Ő is…

Azt már sejtette, hogy a fiatalabbik nem fog ugrándozni örömében, ha meglátja, és megtudja, hogy egy rövid ideig meg kell osztaniuk vele a házat, de hogy ez milyen hatással lesz az éhség miatt így is kimerült testére, hát csak reménykedhetett, hogy nem lesz semmi komoly baja…

Az egyórás autóút után megfáradva álltak meg szüleik házánál, ahol ők és még egy személy várta már a testvérpárt. Itachi még utoljára nagyon erősen könyörgött azért, hogy Sasuke ne akadjon ki nagyon, majd kiszállt a kocsiból.

- Szia anya, apa! - hajolt meg illedelmesen szülei előtt, a mellettük állót pedig kézfogással köszöntötte.

A fiatalabbik Uchiha, miután a virággal a kezében (amit bátyja erőszakolt rá) kiesett az autóból, és felocsúdott az utazásból, szinte rögtön kővé dermedt. ˝Nem, ez csak egy rossz vicc, ugye?! Mi a fenét keres ez itt?!˝ - fortyogott magában, és valahogy már még kevesebb lelkesedéssel indult meg feléjük.

- Szia anya - adta át a virágot anyjának. - Szia apa - köszönt édesapjának is, de Itachival ellentétben semmilyen gesztussal nem fejezte ki tiszteletét az idősebekkel szemben. Mondjuk, ezen már meg sem lepődtek.

- Na, mikor indulunk vissza? - kérdezte kíváncsian, és az idősebbik már fogta a fejét. Tudta, hogy ez lesz…

- Neked is szia, Sasuke! Jól megnőttél mióta láttalak - vigyorodott el Madara, nem vette magára a fiú viselkedését, hisz előre figyelmeztették, hogy ne várjon túl sok kedvességet tőle.

- Csá - biccentett Sasuke érzelemmentes arccal.

- Sasuke, beszélhetnénk négyszemközt?! - rángatta el választ sem várva a társaságtól őt bátyja.

- Mit akarsz?! - förmedt rá, miközben összegyűrődött öltönyét simította ki.

- Azt, hogy ne legyél már ennyire bunkó! - csattant fel Itachi dühösen. Eddig türtőztette magát, de betelt a pohár.

- És ugyan miért ne?! Egyáltalán mit keres itt? Ki hívta?! - emelte fel a hangját ő is.

- Otouto… - szűrte ki fogain át az idősebbik.

- Hagyd csak, Itachi, úgysem érsz ezzel el semmit - jelent meg Madara a szokásos minden-rendben-gyerekek vigyorával.

- De…

- Ha Sasuke nem akar jóba lenni velem, nem kötelező. Gondolom, még azt sem tudja, hogy nálatok fogok lakni, mert akkor kétszer nagyobb lenne a feje… - kuncogott fel.

- MI?! - kerekedtek ki az említett szemei.

- Bizony, öcskös, leszek olyan pofátlan, és beköltözöm hozzátok egy kis időre, és kisajátítom a hőn szeretett bátyádat is! - nyújtotta ki Sasukéra a nyelvét Madara, miközben hátulról átkarolta Itachi vállait.

- Madara, nem kellene…

- Nii-san, mondd, hogy csak viccel! - nézett hitetlen szemekkel az idősebbikre Sasuke, de sajnos nem azt a vigyort látta arcán, amit szeretett volna, Itachi nagyon is komoly képet vágott.

- Sajnálom, Otouto, de bele kell törődnöd.

- Ezt nem hiszem el, ennél rosszabb ez a nap már nem lehet… - rázta meg a fejét elkeseredve, majd inkább sietős léptekkel az autóhoz ment és magára csapta az ajtaját.

- Hhh… - sóhajtott fel Itachi.

- Ne is törődj vele, majd belenyugszik - próbálta vigasztalni őt Madara.

-  De legalább ne mondtad volna azt, hogy…

- Előbb-utóbb úgyis megtudta volna, akkor nem mindegy? Lazíts egy kicsit és felejtsd el az öcsédet - csókolt bele a nyakába, mire Itachin jóleső remegés futott végig, de tudta, hogy ezt itt nem lehet.

- Sajnálom Madara, de ezzel még várnod kell - bontakozott ki a karjai közül, és visszament a szüleikhez.

- Gonosz vagy Itachi - húzta el a száját Madara, de nem volt mit tennie, rég beletörődött már, hogy hiába ő a dominánsabb fél, mégiscsak Itachi irányít.

Eközben Sasuke a kocsiban ülve próbálta feldolgozni a látottakat/hallottakat. Hogy Madara náluk fog lakni… És kisajátítja a bátyját? Vajon az utóbbit hogy értette? Bár, ahogy átkarolta a nyakát, és Itachi még csak fel se morrant, elég gyanús volt számára, de bele se mert gondolni, hogy talán…

˝Nem… Az képtelenség! Madara biztos csak még jobban fel akart húzni… Az én bátyám nem buzi!˝ - zsörtölődött magában, de gyomra ismét megzavarta.

- Ahj, hallgass már el! - förmedt rá Sasuke, nem mintha ezzel hatással lett volna rá, de próba szerencse.

 Hamarosan lett társasága, mivel a többiek is beültek az autóba, és újra útnak indultak, ezúttal abba a csarnokba, ahol Sasuke szalagavatóját rendezték. Mivel ő nem akart senkivel sem szót váltani, ezt azzal jelezte, hogy bedugta a fülesét, és zenét hallgatott. Tudta, hogy szüksége lesz rá, így azt előre eltette.

A többiek legtöbbet az üzletről beszéltek, miről másról, hisz sosem volt különösebb témájuk, ha összejöttek egy-egy találkozóra. Nekik ez volt a legfontosabb, mert ettől függött az egész család jövője. De Sasukét ez egyáltalán nem érdekelte, már korábban kijelentette apjának, hogy neki esze ágában sincs kivenni a részét ebből. Más tervei voltak, nem akarta a többi Uchihát követni. Ráhagyták, hátha megjön majd az esze, de ez nem így történt, és egyre inkább távolabb került a családi üzlettől. Az ő álma egy tetováló szalon volt, és az egyetlen, aki támogatta, az a bátyja volt. Neki se volt ínyére a cégnél dolgozni, de annak idején nem volt választása, lévén, hogy engedelmes gyereknek nevelték.

Mikor megérkeztek, a parkolóban még bőven akadt hely, így Itachi a bejárathoz közel állt meg, majd a kis társaság együtt ment be az épületbe, ahol rokonok és tanárok sokasága gyülekezett. Sasuke (ismét egy virággal a kezében) felkereste Sakurát, és mosolyt erőltetve arcára adta át neki az ajándékot, mire a lány sikítva a nyakába ugrott, mintha a kezét kérte volna meg. A kisebbik Uchiha fintorogva vakarta le magáról, és inkább csatlakozott Narutohoz és Shikamaruhoz.

A családtagok helyet foglaltak az arra kijelölt helyen, és ahogy elcsitult minden, kezdetét vette a bál. Sasuke ekkor érezte, hogy valami nincs rendben vele, mert éles fájdalom járta át egész testét, de megpróbálta kontrollálni magát, hisz ők voltak a második fellépők. Ahogy kilépett a táncparkettre, és kifújta magát, kicsit jobban lett, így probléma nélkül tudták elkezdeni a táncot.

Ezzel csupán egy baj volt, hogy a keringőt nem épp éhgyomorra találták ki, és a sok pörgéstől kezdett émelyegni, a hányinger is kerülgette, bár nem értette, mit akarhat a gyomra kiadni, csak érezte, és ez roppant rosszul esett neki. Sakura észrevette a fiún, hogy nincs valami jól, ezért aggódva tette fel a kérdést.

- Sasuke, mi a baj? Rosszul vagy?

- Hm? Nem, nincs semmi bajom - rázta meg a fejét az Uchiha, ám amint kimondta az utolsó szót, a lábai felmondták a szolgálatot, és összeesett.

A zene megállt, és minden táncos Sasuke köré gyűlt, majd hívták az iskolaorvost, aki bevitette a fiút a gyengélkedőbe, és ott tünetesebben megvizsgálta.

- Szerencsére nincs komoly baj, csupán kimerült, pihennie kell egy kicsit, na meg enni, mert a gyomra igencsak üres - mondta az orvos, és kiment a szobából, magára hagyva az alvó fiút a rokonaival.

- Megyek, hozok valamit a büféből neki - ajánlotta fel Madara, majd ő is távozott.

- Még ilyet… Pont az én fiam… - csóválta meg a fejét hitetlenül Fugaku, mire Itachi kezei ökölbe szorultak, de próbálta lenyugtatni magát.

- Ezzel nem segítesz, apa - szűrte ki a fogai között.

- De hogy lehet az, hogy mindig vele történik baj?! Nemzedékek óta ő az egyetlen, aki ennyire nem méltó a nevéhez! - csattant fel Fugaku.

- Elég! - állt fel Itachi a székről, de akkora lendülettel, hogy az hátracsapódott. - Ne hibáztasd őt, ez most az én hibám volt! Nekem kellett volna szigorúbban venni, hogy egyen, mielőtt eljövünk!

- De fiam… - nézett a felháborodott Itachira meglepetten az apja. Így még sosem hallotta beszélni.

- Ha felébred, egyetlen egy rossz szót sem szólsz hozzá, rendben?! Szépen hazaviszünk titeket, és megint elfelejtjük egymást egy időre - mondta az idősebbik Uchiha, mire Fugaku épp felszólalt volna a tisztességtelen modora miatt, de Mikoto a vállára tette a kezét, és nemet intett a fejével.

- Úgy lesz, kisfiam, nyugodj meg. Menjünk drágám, várjuk meg őket a kocsinál.

- Köszönöm, anya - bólintott Itachi, mire kapott az anyjától egy kedves mosolyt, aztán magára hagyták Sasukével.

Mire Madara visszaért, a fiú már felébredt, és felcsillant a szeme, ahogy meglátta a kezében a két szendvicset. Nem törődve azzal, hogy Madara hozta, alig pár perc alatt betolta mindkettőt, majd egy pohár vízzel leöblítette, és megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Mindjárt jobb!

- Madara, kimennél anyáék után a kocsihoz? Mindjárt megyünk mi is - mondta Itachi, mire az említett bólintott, és eleget tett a kérésének. Sasuke sejtette, hogy mi fog következni.

- Nii-san, én…

- Ne mondj semmit, nem kell. Én nem haragszom, te hoztad magadra a bajt - vágott közbe az idősebbik, Sasuke pedig bűnbánóan lesütötte a szemét.

- Apáék ki vannak bukva, igaz? Megint én lettem a család szégyene…

- Nyugodj meg, apával beszéltem, nem fog semmit mondani, csak ezt a rövid utat bírd ki, aztán hazamegyünk és megint jó lesz minden.

- Majdnem minden… - húzta el a száját Sasuke, és Itachi tudja, mire, azaz kire gondol az öccse.

- Otouto… Legalább egy kicsit próbáld meg elfogadni őt! Nem fogom hagyni, hogy egy ujjal is hozzád érjen, de mindhármunknak jobb lesz, ha nem akarod megfojtani egy kanál vízben… - magyarázta el.

- Jó-jó, megpróbálom… De nem ígérek semmit! - mondta Sasuke, és állt volna fel az ágyról, ám ekkor nem várt dolog történt.

Itachi magához rántotta, és szorosan átölelte. Kikerekedett szemekkel bámult maga elé, nem tudta elképzelni, mi üthetett bátyjába, de felettébb jól esett neki most ez az ölelés, így félénken, de viszonozta.

- Köszönöm - suttogta Itachi, majd elengedte öccsét.

A hazafelé tartó úton mindketten igen csendesek voltak, nem mintha Sasuke nem lett volna már előzőleg az, de most Itachi is csak akkor szólalt meg, mikor kérdezték. El volt merülve a gondolataiban, folyton az ölelésen járt az esze. Már maga sem volt igazán tudatában annak, miért is csinálta. Régen megígértette magával, hogy soha nem fog így közeledni hozzá, most mégis kényszernek érezte megtenni. Remélte, hogy Sasuke nem értette félre, mert abból nem tudna jól kijönni.

Ezért engedett hajdan Madara csábításának is, hogy elterelje a figyelmét róla, és a felgyülemlett érzéseket valahogy ki tudja adni magából. Mai napig nem tudta, mikor is kezdődött ez az egész, csak arra figyelt fel, hogy egyre többet gondol Sasukéra, és nem egyszer izgult rá, amit az elején teljesen beteg dolognak gondolt. De bele kellett törődnie, ugyanis nem sikerült eltemetnie magában. Ez idáig tökéletesen titkolta öccse elől, de most félő volt, hogy a hétpecsétes titokra fény derül, méghozzá Madara által, aki rég tisztában volt Itachi bűnös érzelmeivel. Ezért is hezitált a válaszadással a nagyobbik Uchiha, mikor a nagybátyja elé állt az ötlettel, miszerint náluk fog lakni egy ideig ¨üzleti okok˝ miatt.

Itachit viszont ezzel nem tudta becsapni, tudta, hogy készül valamire, de nem mondhatott nemet. Abban biztos volt, hogy amint lesz rá lehetősége, beszél Madarával, és megpróbálja megfenyegetni, hogy tartsa a száját, bár még ő maga sem hitt nagyon ennek a sikerében…

Vélemények     Következő--->