Köszönöm a kritikákat HAngelnek, kishunak PETTusnak, és lio-nak :3

Két évvel ezelőtt az iskolájukban volt egy olyan feladatuk, hogy jellemezzék önmagukat egyetlen egy mondattal. Persze a legtöbben olyan általános dolgokkal jöttek, hogy "én vagyok én", "én vagyok a minden és a semmi", "én csak egy átlagos ember vagyok". Valaki nagy merészen odaírta, hogy "én vagyok Isten". Ha a mostani énjének kéne írnia ezt az egy mondatot, a jelenlegi idegi állapotával? "Én egy orbitálisan nagy idióta vagyok, köszi mami és papi, hogy rászabadítottatok még egy őrültet a világra!" Vagy valami ehhez egészen hasonló. Több dolgot is tervezgetett. Például hogy kivándorol Timbuktuba! Esetleg feladja magát Abu-Dabiba, mint ahogy Garfield szokta Nermalt. Mondjuk, amilyen szoros mostanában a postai ellenőzés is, pillanatokon belül kiráncigálnák őt a borítékból amibe belehajtogatja magát. Egy boríték?! Hát... Végülis ez a rajzfilmekben mindig bevállik. De az se rossz ötlet, hogy süllyedjen le a föld alá. Mondjuk most rögtön, és jó mélyen. Lehetőleg úgy, hogy a régészek se jussanak le addig a rétegig, ahol ő bújkál.
 - Bassza meg! - káromkodta el magát.
 - Remek összefoglaló volt.
 - Én... A fenébe, azt se tudom mi ütött belém.
 - Az érzés kölcsönös.
 - Annyira...
 - Sajnálom Deidara!
 - Én csak... Várj! Te sajnálod?! De hiszen te nem is...
 - De benne voltam a játékban, a fenébe is már! Sőt, lényegében én kezdtem el ott a medencében, pedig mindenki látott minket, és, és ha ez az egész apám fülébe jut...
 - Nem hiszem, hogy apád miatt kéne aggódnod főleg...
 - Azt te csak hiszed! Ha ez az egész a fülébe jut én...
Egyszerűen muszáj volt neki elmondani. Mármint tényleg muszáj volt!
Elkapta Itachi arcát két oldalról, és mélyen a szemébe nézett.
 - Az öcséd meleg. Narutoval kavar...
 - Ezt sejtettem már eddig is, de mi köze van ennek ahhoz, hogy...
 - ... Apádék tudják.
Itachi hirtelen elhallgatott.
Ez a csönd sokkal baljóslatúbb volt, mint bármelyik amit eddig életében tapasztalt. Óvatosan elengedte a másikat. Mondani akart volna valamit, hogy sajnálja, vagy akármi ilyesmi. De hát mit is sajnált volna ő tulajdonképpen? Talán Itachinak mégis igaza volt. Belebegett az életébe mint a jótündér, jóban van az öccsével, Madarával, aki állítólag amúgy összeférhetetlen az emberiséggel, képet rajzol Mikotonak, és ráveszi, hogy Fugaku beszélje meg a dolgokat a drága kisebbik fiával. Tényleg... Tényleg úgy viselkedett mint ahogy azt mondta neki a másik akkor a veszekedésükkor. Egyszerűen csak... Mintha szerzett volna magának egy családot, amilye sosem volt. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet, de odahajtotta a fejét az Uchiha vállára, és átkarolta a másikat. Nem kis meglepetésére Itachi viszonozta az ölelését.

Beletemette az arcát a nyakába. Érezhette a saját bőrén, hogy a másik légzése milyen rendetlen, össze vissza. Biztos volt benne, még senkinek, soha nem mutatta meg, hogy mennyire sebezhető is valójában. Egyikük sem mondott egy szót sem a továbbiakban. Egy idő után kiszálltak a vízből, átöltöztek, mászkáltak még egy kicsit, meg ittak valami vacak cukros löttyöt, aztán pedig már mentek is haza.

Nem kis meglepetésére ahogy ültek a buszon Itachi megfogta a kezét. Semmi különös, csak ennyi. A másik keze az övével összekulcsolva ott pihent a combján. És hirtelen ez egy borzasztóan bensőséged dolognak érződött, noha csak egy hétköznapi kis semmiség volt. Zavartan fészkelődött egy ideig az ülésen, aztán oldalra sandított Itachira.
Az Uchiha próbált úgy tenni, mintha minden figyelme a filmre összpontosulna, amit elkezdtek még idefele jövet nézni, de amint felé nézett, egyből odafordult hozzá. Egy ideig csöndesen szemeztek egymással. Látta, ahogy Itachi hátra sandít a mögöttük lévő ülésre. Sasuke és

Naruto egymásnak dőlve békésen aludt a hátuk mögött.
Odahajolt hozzá, és megcsókolta. A csók meglepően lágy volt az összes eddigihez képest, amit váltottak, és jó sokáig tartott. Néha elváltak egy-egy pillanatra, de akkor sem távolodtak el egymástól.
Valami megváltozott kettejük között. Fogalma sem volt róla hogy mi. De valami nagyon...

 - Tegyél le! - tiltakozott Deidara, de ez ebben a pillanatban egyáltalán nem hatotta meg. - Hogy azért még mit fogsz kapni Uchiha Itachi! Eressz el végre!
 - Hangosabban a szomszéd még nem hallja - jegyezte meg kajánul. A bejárati ajtó előtt kapta fel a karjaiba a kis szöszit aki meglepően könnyű volt a nagy éves átlaghoz képest. Most pedig elindult vele felfelé a szobája felé. És ha őszinték akarunk lenni jelen pillanatban rohadtul nem érdekelte, hogy ki mit gondol azzal kapcsolatban, hogy ő most mit művel és mit nem.
 - Gonosz vagy - jelentette ki a szőke, és a átkarolta a nyakát. - És most mi jön? A nászéjszaka?! Vagy legalábbis tudtommal akkor szokás méghozzá a menyasszonyokat, és vedd észre, hogy a hangsúly az asszony szón van, becipelni.
 - Nem, most nem a nászéjszaka jön. Bár ha van hozzá kedved...
 - Ne nevettesd ki magad Uchiha.
És orron pöckölte őt!
Nem is igazán tudta, hogy hogy történt, az egyik pillanatban Deidara még a karjai között volt, a következő pillanatban meg már a szobája

ajtaja előtt feküdt, a szőke ott térdelt fölötte, és neki a feje iszonyatosan fájt. Hála a padlóval való kőkemény, és nagyon is valóságos találkozásnak.
 - Hogy az a...?!
 - Önvédelmi szakkör Uchiha...
 - Ha már leterítettél ilyen aljas módon, nem szólítanál legalább a kereszt nevemen?
 - Még te beszélsz aljas módról?! Ki is volt az aki falkapott engem, he... Uchiha? - direkt kihangsúlyozta a vezetéknevét, ráadásul úgy de úgy vigyorgott közben. Több dologhoz is lett volna most kedve, mivel rohadtul nem kívánt a józan eszére hallgatni. Behúzni egyet a szöszinek, aztán lekapni, meg mondjuk fordítani a helyzetükön, ugyanis valahogy nem tetszett neki, ahogy a másik ott térdel fölötte, azzal a gonoszkás kis mosolyával az arcán...
 - Eszméletlenül dögösen nézel így ki - sóhajtott fel.
Deidara felnevetett a bók hallatán, aztán hamar el is hallgatott. Ugyanis felült és megcsókolta a helyes kis szöszit. Tetszett neki ez az érzés, ami végig bizsergett az egész testében, ahogy a másik az ölébe ült, ahogy egyre hevesebben dobogotott a szíve csók közben, hogy ahogy átkarolja őt, az valami borzasztóan jó érzés...
Hosszú perceg teltek el, és nem csináltak semmi mást, csak csókolták és csókolták egymást.

 - Na mesélj, mi az ördög bújt beléd? - kérdezte végül Itachit mosolyogva. Még mindig ott ült a másik ölében, és a kezével még mindig átkarolta a másik nyakát.
 - Belém nem bújt semmit - érkezett a válasz, és most először látta, hogy a másik nem közönségesen csak mosolyog, hanem konkrétan vigyorog, mint a macska az Alíz Csodaországban-ból.
 - Belém sem...
 - Ez egy nagyon sajnálatos tény.
 - Hagyd már abba!
 - Oké, egyszerűen csak... Csak nem érdekel mit gondolnak. Van még hátra nyolc nap, amíg itt vagy velem, és élvezni akarom, minden egyes kis percét. Ráadásul, miért tartoznék emaitt bárkinek is magyarázattal vagy elszámolással vagy bármivel?! Ez a dolog rám tartozik. Na meg persze rád... Senki másnak semmi köze sincs hozzá! Szóval tartsák meg maguknak a véleményüket.
 - Kezdem úgy érezni, mintha megrontottalak volna legalábbis...
Itachi erre felnevetett a maga kellemesen mély hangján, és Deidara érezte, ahogy beleborzong egész testében ebbe a hangba. Halk nyögés hagyta el az ajkait.
 - Nem, azt még nem tetted meg teljesen...
Belebódult abba, hogy a csillogó éjsötét tekintet mennyi mindent ígér neki abban a pillanatban. Ezt már nem lehetett kibírni! Odahajolt az Uchihához, hogy egy újabb szenvedélyes csókpárbajba kezdhessenek.

Eközben Sasuke és Naruto ültek Saszke szobájának az ágyán, és épp azon töprengtek, hogy mi a fene ütött Itachiba. Ugyanis az egy dolog, hogy a másik napról napra kevésbé rideg, és mogorva. Sasukénak el kellett ismernie, hogy ez vele is megtörtént, amikor Naruto először volt náluk, de ami a strandon volt! Meg most is! Értetlenül állt az események előtt, és amit a szőke kitsune felvetett. Belegondolni is huh... Mármint, oké. Néha ő is alkapott egy-egy pillantást aközött a kettő között, amit talán egész félreérthető volt... De egyébként meg nem... Valahogy nem tudta elhinni. Bár, a legutolsó információ szerint Deidarának barátja van...

Amikor végre bejutottak a szobába, és nem csak az ajtó előtt fetrengtek, meglehetősen horrorisztikus látvány fogadta őket. Tollak hevertek szerte-szét mindenhol, feltehetőleg Itachi párnái estek áldozatul, a könyvek le lettek borogatva a polcokról, a ruhásszekrény ki lett pakolva, a tartalma össze vissza fetrengett a padlón, egy jócska része viszont eltűnt...
 - Mi a...?! - az Uchiha hangja elakadt, ahogy körbenézett a pusztításon.
Nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mellette Deidara elkezdett reszketni, mint a nyárfalevél. A korábbi boldogságnak nyoma sem volt a másik arcán. Most sápadt volt és ijedt.
A fekete hajú pár pillanat múlva kirohant a szobából, hogy megkeressen pár cselédet, az apját, vagy bárkit, aki tudja, mi a fene történt itt.

Mindeközben fönt a szőke reszketve ugyan, de elindult a saját szobája felé. Nem fogta meg a kilincset a kezével simán, hanem rácsavarta

előbb a pulcsiját és úgy nyitott be. A saját szobájában ugyanaz a horrorisztikus káosz uralkodott mint Itachinál. Sebtében körbenézett hiányzik-e valamilye, és igen. Eltűnt a vázlatfüzete.
Rosszat sejtve indult el a fürdőszoba felé. A szíve a torkában dobogott.
Lehetséges volna, hogy itt van még?
A fürdőbe úgy nyitott be akár csak a saját szobájába.
Szerencsére nem volt ott senki, viszont meglettek az Uchiha eltűnt ruhái. Ott voltak bent a fürdőkádban rájuk eresztve egy nagy adag víz, meg valami büdös szagú takarítószer. A tükrön pedig a felirat vörös rúzssal "Szeress!"
Ijedten hátrált meg, méghozzá valaki karjai közé! Már majdnem felsikított, amikor megcsapta az orrát az az ismerős illat.
Itachi állt mögötte.
 - Jézusom - suttogta a fekete hajú. - Miféle vadállat járt itt?

Fugaku is körbenézett a szobákban vitt romboláson, kikérdezett mindenkit, végig nézette vagy 50x az Uchiha birtok biztonsági

vezetőjével az aznap készül felvételeket és semmi. Aztán hívta a rendőrséget is. A nyomozók, ha más nem, hát a név miatt, melyszerint is "Uchiha" hamar odaértek. Aztán még komolyabban vették a dolgokat, amikor megtudták, hogy ez már a második eset, csak éppenséggel az elsőt ráfogták arra, hogy egy vicces kedvű ismerősük diákcsínye.
Deidara gyanúsan hallgatag volt, Naruto pedig gyanúsan komor.
Az Uchiha testvérek pedig Itachi és Sasuke, egy szót sem értettek az egészből.
Egészen addig amíg Itachinak eszébe nem jutott az egyike az első napoknak, amikor Deidarát felhívta valaki...
Tudta, hogyha végre kettesben maradnak újra, akkor rá kell erre kérdeznie.
Aggódott a szőke fiú miatt.

<---Előző     Vélemények     Következő--->