Köszönöm a kritikát Shitsunak, Rora-channak, kishunak és HAngelnek.

Sajnálom, hogy a mostani fejezet rövid, de lehetetlen lenne a következővel összevonni úgy, hogy valami értelmes legyen belőle.

Remélem azért tetszeni fog nektek.

Jó olvasást!

 - Te tudod mi folyik itt, igaz? - kérdezte. Mind a ketten ott ültek a vendégszoba túlméretezett franciaágyán csöndesen. De egyszerűen muszáj volt rákérdeznie, már biztos volt benne, hogy nem Pein tette, illetve hogy egyik barátjának sincs köze ehhez az egészhez. Deidara maradt csak, és valóban... Ott volt az az alkalom még ennek az egésznek az elején, amikor valaki felhívta a szöszit, és ettől teljesen kiakadt. Ráadásul először csak az ő szobája lett megrongálva, csak most, hogy ők ketten...
 - Kérlek mondd el... Hátha meg tudunk védeni téged. Apám ott van a nagykutyák között, ha belekeveredtél valamibe...
 - Nem.
 - Mi nem?

 - Nem keveredtem bele semmi durvább ügybe. Mármint, igen, de régebben, és az nem is probléma. Ez az egész - szép lassan szembe fordult Itachival, muszáj lesz neki elmondania. Magyarázattal tartozik a fekete hajúnak! - az ex pasim műve.
Egy pillanatra néma csönd ereszkedett a szobára.
 - Miért, az exed valai maffia tag vagy mi? - nyögte ki végül nagy nehezen az Uchiha.
 - Csak megszállott - könnyebb volt kimondani ezt az egészet, mint hitte volna.
 - Hát... ezt jobban el kéne magyaráznod, mert egyenlőre semmit sem értek belőle - sóhajtott fel Itachi. - Bár lehet még jobb lenne, ha a fent ügyködő nyomozó tiszteknek mondanád el.
Hevesen megrázta a fejét.
 - Ha nem tűnt volna fel egy apróság, mind a ketten fiúk vagyunk...
 - És?!
 - Basszus... Azért néha nagyon látszik, hogy igazán semmi ellen nem kellett küzdened.

Ez a mondat felért egy jól kivitelezett gyomorszájon vágással, tiltakozni akart volna, vagy mondani akármit, de Deidara megelőzte.
 - Nagyon sokak szemében már az is bűn, hogy két pasi együtt van, mert a keresztény tanítások, meg az összes többi. Egyszerűen csak az emberekben nincs semmi empátia. Az egyik volt osztálytársamat megerőszakolta 5 benga állat egy sötét sikátorban éjszaka. De azért, mert fiú volt, és a támadók is hímnemű egyedek voltak, azt mondták rá, hogy biztos hergelte őket, vagy, hogy ő akarta, most meg tagadja az egészet. Hogy a fenébe mennék így oda, egy ilyen igazságszolgáltatáshoz, és mondanám nekik azt, hogy bocs, pasi vagyok, szerettem egy másik pasit, aztán kiderült róla, hogy ketyós, most pedig követ, bármerre megyek, fenyegető üzeneteket hagy, és meg ne próbáljak senki közelébe menni, mert akkor aztán megnézhetjük magunkat mind a ketten. Arról meg már ne is beszéljünk, amit néha akkor művelt amikor még elvileg együtt voltunk. Nem Itachi nem tehetem meg, hogy csak úgy odamegyek és...
A másik hangja elcsuklott.
Bár az is csoda, hogy eddig bírta szusszal, ugyanis mindezt ordítva közölt vele.
Ötlete sem volt arról, mit tehetett az a fickó régebben Deidarával, de meg akarta akadályozni minden áron, hogy ez újra megtörténjen. Óvatosan odahúzta magához a szöszit, aki először tiltakozott ugyan az érintése ellen, de végül hagyta magát.
 - Megoldjuk, ígérem. Nem tudom, hogy, de megoldjuk... - és nyomott egy apró puszit a szőke fiú homlokára.
Sosem vállalt még felelősséget senkiért, és semmiért igazán, most viszont készen állt az egész világgal megküzdeni a másikért. A kék szemek hálásan néztek föl rá, és Deidara még közelebb húzódott hozzá. Lágyan elkezdte cirógatni a fiú arcát.
 - Megígérem... Jó?

Szeretett volna kérdezni még Deidarától, sokat. Meg akarta hallgatni mi történt, hogy ő soha ne követhesse el azokat a hibákat, és hogy segíthessen ezzel a másiknak. Milyen nehéz lehetett ilyen teherrel a vállán tovább lépnie. Hirtelen értelmet nyert, miért mondta azt a másik, hogy ő sem a saját jókedvéből van itt. Menekül. Akárcsak ő. Bár a másiknak még mindig több, és józanabb oka van erre mint neki. Ő egyszerűen csak bármennyire is Uchiha, fél. Fél a jövőjétől, ami nem vezet sehová, attól, hogy sosem tudhatja meg kicsoda, és miben jó igazán. Hiába volt géniusz, ha egyszer nem volt tehetséges. Deidara. Ahogy egyre jobban megismeri egyre inkább csak azt látja, hogy milliónyi helyen össze van törve. Hiszen nem elég ez, valami van a családjával kapcsolatban is. Más különben nem kapta volna azt a bizonyos pofont. Meg akarta tudni azt a titkot is. Olyan jó lett volna, ha Deidara elmondja neki. Az azt jelntette volna, hogy bízik benne. Kellett neki, szüksége volt arra, hogy valakinek fontos legyen, valkit megmenthessen, valaki szeresse őt önmagáért.
Közelebb bújt Deidarához, és betakarta mind a kettejüket.

Arra riadt fel, hogy valakik beszélgetnek kint. Zavartan nézett fel az órára. Mindjárt éjfél.
Óvatosan kelt ki Deidara mellől az ágyból, nehogy felébressze a szőke fiút. Gondosan betakarta a másikat, aztán halkan az ajtó felé lopakodott. Az egyik hangot felismerte, az apja volt az. A másik viszont... Talán az egyik rendőr. Vajon kitaláltak valamit? Rájöttek valamire?

 - Tehát semmi ujjlenyomatuk nincsen a fiamén, és a cserediákén kívül - sóhajtott fel fáradtan Fugaku. Embernek ember volt, és órák óta ébren ült, úgy, hogy nem tudott koncentrálni igazán semmire. Csak várta, hogy végre jöjjön oda hozzá az egyik nyomozó, és mondja azt, tudják ki a tettes, semmi köze sincs Itachihoz, csak valami ostoba vandál, és el fogják kapni nem sokára.
 - Nincs uram. Viszont a rombolás mértékét tekintve, és azt, hogy a két fiú először azt jelentette, hogy semmi nem tűnt el, csak is szándékos bosszúállásra, vagy egy figyelmeztetésre tudunk gondolni.
 - Nem találtak semmi mást? Se egy levelet, se semmit...
 - Nem uram. Azonban magunkkal visszük a fia számítógépét, amennyiben engedélyt ad rá.
 - Vigyenek bármit, ha ez azt jelenti, hogy eredménye lesz végül, és tudni fogják ki tette ezt.
 - Remek. Ha kiderül, hogy valami eltűnt mégis, kérem jelentsék azonnal.
 - Higgyen benne biztos úr, ezt fogjuk tenni pontosan.
 - És uram...
 - Mondja csak.
 - Biztos benne, hogy nincs még csak gyanúja sem ki lehet az? Esetleg a fia...
 - A fiam nem a legszófogadóbb gyermek, akit az ember kívánhat magának, de nem vandál, nem keveredik drogbotrányokban, és nem bandázik a környéken. Remélem elég világosan fogalmaztam önnek.
 - Természetesen uram. Ebben az esetben mi lassan mennénk is.
Már csak fáradtan bólintott. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nem hazudott a törvény emberének. Az idősebbik fia mind távolabb és távolabb került a látókörükből, igazából egyáltalán nem tudta, hogy Itachi milyen ügyekbe keveredett bele, és milyenekbe nem. Csak reménykedni tudott, hogy igazán nagy bolondságot nem csinál.
Talán majd most. Úgy nézett ki, hogy az a cserediák kölyök jó hatással volt rá. Mostanában nem is járt el igazán otthonról, és amennyire ő tudja, nem volt mostanában kint partizni.
Fáradtan indult el, hogy megigyon még egy kávét. Hosszú napja lesz majd a holnapi.

Ugyanolyan csöndesen osont vissza az ágyához, ahogy kikelt belőle. Vissza bújt Deidara mellé a meleg takaró alá. Hatalmas sóhajtás szakadt fel a mellkasából. Valahogy megkönnyebbült attól, hogy az apja nem vádolja őt semmivel.
 - Valami baj van? - fordult felé hirtelen a szőke fiú, és pislogott fel rá álmosan.
 - Semmi - suttogta. - Aludj csak tovább nyugodtan...
Deidara átkarolta a nyakát, és az arcát a nyakhajlatába temette. Ahogy elégedetten szusszantot egyet, kirázta őt a hideg. A másik összekulcsolta a lábaikat, és így olyan vészesen közel voltak egymáshoz... De ez most valahogy csak megnyugtatta őt. Sosem hitte volna, hogy ilyen jó valaki mellé odabújni éjszakánként. Az egyik kezét lustán a másik csípőjére tette, és ő is elégedetten felmorrant.
Évek óta először tényleg nyugodt, álomtlan alvásba merült, hogy reggel majd kipihenten ébredhessen fel, és kezdjen neki egy új napnak.

<---Előző     Vélemények     Következő--->