A vasárnap akár lehetett volna az a gyönyörűséges nap is, amikor Uchiha Itachi kivételesen kialussza magát, de lévén, hogy ő egy Uchiha, és a vasárnap reggeleket családi reggelivel kezdik, ezt ismét nem tehette meg. Bár most már felébredt arra, hogy Deidara rázogatja a válát, és dumál valami arról, hogy várják őket odalent... Viszont abból a szempontból jólindult, hogy az apja kivételesen nem szídta le, mert elkésett. Ugyanis nem késett el! Az asztalnál ülök vita téma híján csöndesen ettek. Bár Naruto, és Madara is eléggé úgy nézett ki, mint a mosott másnapos... Lényegtelen. Ellenben Sasuke kifejezetten úgy tűnt, mint aki elemében van.

A reggeli végén Fugaku bejelentette, szinte már-már ünnepélyesen, hogy most elmennek együtt az egész család, és persze a cserediékok ebédelni. Madara meg legyen olyan kedves és hozza a cuccát is, mert érte érte fognak jönni autóval. Az apja, avagy Fugaku öccse sajnálatos módon nem tud személyesen jelen lennei, és fuvarozni a kicsi fiát, de kült neki egy autót törődése jeléül.
Valami morgás féle még jött is erre reakcióként az emlegetett fekete hajú fiú részéről.

Madara arra kapta fel a fejét, hogy valaki rohadt csúnyán sípcsonton rúgta. Körbenézett az asztal körül, végül a tekintete megállapodott Deidarán aki őt fikszírozta. Küldött a szöszke felé egy grimaszt.
 - Hashirama? - tátogta némán erre a másik.
Biccentett, de csak épphogy alig észrevehetően. Deidara erre válaszul szintén fintorgott, és sóhajtva megrázta a fejét.
Az a vicces, hogy pontosan tudta, mi jár most a szőke fiú fejében, és biztos volt benne, hogy ez fordítva is igaz. Kicsit félelemtes volt. Bár igaz, ami igaz, ez a fajta "gondolatolvasás" nem az volt, mint közötte és Hashirama között. Basszus miért kell mindenről annak a köcsög Senjunak az eszébe jutnia?!

A délelőtt hamar eltelt. Ugyanis Naruto felfedezte Sasuke titkos Ps2 játék gyűjteményét. És persze egyből kitalálta, hogy ő már most ezekkel játszani fog. Mivel a kisebbik Uchiha ebben a remek "élvezetben" nem kívánt részt venni, mondván, hogy ő már nem ennyire gyerek, így megmaradt lehetőségnek még Deidara. Mert Naruto félte a halált, és se Itachit, se Madarát nem merrte volna ilyenre megkérni. Így annál nagyobb volt a meglepődése, amikor az utóbbi csatlakozott hozzájuk. Végül az Uchiha, és az Uzumaki is elismerte, hogy a másik egész jófejt tud lenni. Ha nagyon akar. És ha főleg a Ps2-s karakterével ordibál, és nem figyel semmi másra maga körül.

Az étterem borzasztóan elegáns volt, Naruto is, és Deidara is csak úgy kapkodta mindenfelé a fejét. Ellenben az Uchihák méltóságteljes hűvös arccal szemlélődtek körbe. Számukra ez bizonyára nem volt "nagy" szám. Aztán az étlap láttán a két cserediáknak elment az étvágya, ugyanis elhiszik, hogy a főtt-sózott-borsozott hevenyben némi whiskyben átsütött szarvasagyvelő finom és úri étek, de ők ilyet sosem kívántak az asztalukra, és most sem kaptak kedvet hozzá. Na, persze végül találtak valami számukra is ehetőt, és rendeltek is... Ezután kellett felfedezniük, hogy a kultúráltságuk roppantul hiányos ugyanis, nem, nem tudnak mit kezdenki az 5 féle kanállal, 3 féle villával, és a szintén 3 féle késsel.

Mindezek ellenére az ebéd tűrhető volt, a desszerttel már végeztek, mire Madaráért beállított az autó, tehát tökéletes volt az időzítés. A fekete hajú hátbaveregette Itachit, megölelgette Deidarát, lepacsizott Narutoval, szétborzolta Sasuke amúgy tökéletesen kacsasegg alakúre belőtt frizuráját, csókot dobott és távozott.

Deidarában egész visszafelé úton kavargott valami szörnyen rossz érzés. Ő maga sem tudta, hogy miért. A gyomra görcsbe rándult, és hirtelen úgy érezte, hogy kidobja a taccsot pillanatokon belül. Kinyitotta magánál résnyire az ablakot. Vett pár mély levegőt, de a dolog nem lett jobb. Nekibiccentette a homlokát a hűvös üvegnek. Szerencsére hamar visszaérkeztek a házba, és Itachi hajlandó volt segítő kezet nyújtani neki abban, hogy felásszon a tömérdek lépcsőn. Épp nevettek egy viccen amikor beléptek a szöszinek kiutalt szobába, és mind a kettejüknek elment a kedve a röhögéstől.

A szobában módszeresen szétvoltak dobálva a ruháit, a vázlatfüzetéből valaki több oldalt kitépett, összegyűrt, cafatokra szedett, a festék tubusaiból mid kinyomták azt, ami benne volt... A szoba úgy nézett ki mint a káosz fellegvára. Deidara elakadt lélegzettel figyelte a puszítást. Megrogyott a térde, és ha nem támaszkodott volna az Uchihára amúgy is félig-meddig, és annak nem lett volna annyi lélekjelenléte, hogy megtartsa őt, bizonyára összeesett volna.

 - Itt mi a fészkes franc történt? - fakadt ki végül Itachi. Fel nem tudta fogni, hogy mi történt ebben a szobában. Pontosan emlékezett, hogy amikor elmentek, még egyáltalán nem így nézett ki a helység.
 - Nem tudom - motyogta elhalóan erre a szöszi, aki úgy nézett ki, mint aki pillanatokon belül elájul.
Furcsa volt, de ebben a pillanatban úgy érezte, hogy neki felelősséget kéne vállania, meg kell nyugtatnia a másikat, kifaggatni mindenkit, végső soron még az apjának is szólni arról, hogy mi történt. Szorított az ölelésén egy picit.
 - Nyugi. Kiderítem mi történt - jelentette ki határozottan. Aztán ahogy azok a kék szemek felnéztek rá... A következő pillanatban pedig már átkarolta a nyakát és szorosan hozzábújt. Talán, hogyha ez egy héttel ezelőtt történt volna meg vele, akkor teljesen ki lenne akadva. De most, és főleg Deidarától ez egyáltalán nem zavarja. Átkarolta a fiú keskeny derekát. Érezte ahogy reszket a másik egész testében. Hát, ha vele történne ilyesmi, akkor valószínűleg ő is teljesen ki lenne borulva.
 - Figyelj, ha elenged lemegyek és megkérdezem, hogy láttak-e valakit, vagy volt-e itt valaki látogatóban...
A szőke szép lassan elengedte.
 - Bocsánat... - motyogta.
 - Nincs okod miért... Bárki kiakadna attól, ha erre jönne haza. Mármint, nem haza, de érted...
Egy biccentést kapott válaszul.
 - Próbáld meg összerendezni a ruháidat, én eddig körbekérdezősködöm.

Fél órával később Deidara felfogta, hogy a kedvenc ruhadarabjai, amiket magával hozott az enyészeté lesznek. Össze voltak festékezve - akril festékkel - beléjük volt tépve. Hordhatatlanná vált a legtöbb. Az a ruhája maradt, ami rajta volt. Szívesen elhulajtott volna pár könnycseppet, de már elsírta az összeset jóval ezelőtt. Tudta, hogy Ő volt az. Ezért volt ilyen rossz érzése. De miért?
Madara! A képek.
De... De Ő nem tudhatja, hogy itt van. Nem juthatott be ide, és legfőképpen nem lehet, hogy követi őt.
Egyre frusztráltabb lett, Itachi pedig még mindig nem jött vissza, és ez mindennél jobban idegesítette.
Lerogyott a romok közepére, és elterült ott.
 - Pein volt itt látogatóban. Ő viszont most nem veszi fel a telefont... De nem hiszem, hogy ő tette volna.
 - Nem maradt egy használható rongyom se. Azon túl persze ami rajtam van.

 - Akkor elmegyünk és veszek neked újakat.
A szöszke olyan hirtelenséggel pattant meg, és pördült felé, mintha belécsíptek volna.
 - Veszel? - kérdezte értetlenül.
 - Igen. Veszek. Elvégre is itt vagy nálunk, és úgy történt ez az egész. Én meg még csak annyit sem tudok neked mondani, hogy ki volt az.
~ Vagy, hogy még egyszer nem történik ilyen - tette hozzá magában.
 - Erre attól még igazán nincs szükség - tiltakozott zavartan Deidara.
 - Bocsi, de van pénzed újravenni az egész ruhatáradat?
A másik szólásra nyitotta a száját, aztán becsukte. Dühösen meredt rá.
 - Na látod. - felelte végül Itachi, magát is meglepve azzal, mennyire ellágyult a hangja. - Engedd, hogy segítsek.

Így történhetett meg az, hogy fél órával később az egyik közeli plázában őgyelegtek. A szöszi eleinte próbálkozott azzal, hogy felkap pár ólcsó vackot, amik helyett majd úgyis vesz másikat a végén, de az idősebbik Uchiha hamar megfékezte őt ebben.
 - Álom pasas vagy. - közölte végül Itachival, aki erre a kijelentésre igen csak zavarba jött, de ezt igyekezett nem mutatni.
 - Hogy érted? - kérdezte némi torokköszörülés után.
 - Melyik csaj ne szeretne elmenni vásárolni a pasija költségére, ráadásul úgy, hogy az illető türelmesen jön mellette, és még a cuccát is cipeli?
 - Te nem vagy lány, és nem jókedvből vásárolunk itt.
 - Hm. Pedig már néztek lánynak...
Itachi erre halkan felkuncogott.
 - Oké, akkor maradjunk abban, hogy én tudom, hogy nem vagy lány.
Aztán amikor mind a ketten felfogták, hogy mit is mondott az Uchiha mind a ketten zavarba jöttek, és mind a kettejüknek eszébe jutott a kis fürdőszobai incidensük.
 - Menjünk inkább tovább. Itt nem látok semmi értelmeset. - motyogta végül Deidara.

Deidara magában úgy határozott, hogy ez lesz az utolsó bolt. Bár még így is lényegesebben kevesebb volt a ruhája, mint amivel jött, de így legalább ki fogja húzni azt a maradék egy hetet. Picit több mint egy hetet. Már így is úgy érezte, hogy túlságosan kihasználja a másik kedvességét. A szeme sarkából Itachira sandított. A másik teljes nyugalommal cipelte a csomagjait, mutatott rá újabb, és újabb boltokra, hogy oda nem akar-e bemenni... Vajon miért nem tudott annak idején Ő helyette valaki olyat találni mint az Uchiha? Hiszen a másik bármennyire is játsza a nagyfiút, belül még annyira gyerek. Ráadásul kedves, nagylelkű és...
 - Az jól állna neked. - zökkentette ki a fekete hajú a gondolataiból.
Felnézett és egy egészen olyasmi pólót látott, mint amiben tegnap rohangált egésznap. Azt a pólóját nagyon szerette.
 - Akarok egy olyat - sóhajtott föl.
 - Szabad a pálya. - felelte mosolyogva a fekete hajú.

Amikor a szöszi erre visszamosolygott rá valahogy egy pillanatra megszűnt az egész világ létezni. Hevesebben dobogott a szíve, mint bármikor eddig. Voltak csajai, voltak női. De most hirtelen úgy érezte magát, mint egy nyeretlen hülyegyerek. Főleg, mert el nem tudta képzelni, mit szólna ehhez az egészhez az apja. Nem elég, hogy mindenben csak csalódást tud okozni, ráadásként még belezúgott egy srácba is. Na jó. A belezúgni talán túlzás. Nem szerelmes Deidarába. Viszont élvezi a közeleségét. Vágyik rá. Álmai vannak arról, ahogy ők ketten...

Abban a pillanatban ahogy a szőke kilépett a próba fülkéből megjelentek Pein-ék a színen. Jelenleg a banda semelyik tagjával sem akart volna beszélni. Főleg, hogy miután a piercinges-t felhívta az közölte vele, hogy nem tud semmit, és amúgy is ne játsza már a hülye jókisfiút, hanem mozduljon meg, jöjjön el velük bulizni, és a szőkét lehetőleg tegye el lábalól, mert neki elege van abból, hogy Konan körül sündörög a srác folyton. Mondani sem kell, hogy valahol a felénél végleg beelegelt, és lecsapta a telefont. Szinte szó szerint.

Deidara már csak annyit érzékelt, hogy az Uchiha elkapja őt a derekánál fogva, és visszarántja a próbalfükébe, ami egy embernek is szűkös volt, nem, hogy kettőnek. Egy szalvéta férhetett volna be csak maximum kettejük közé.
 - Hé, miért...
 - Csönd!

Odakint mintha Hidan magyarázott volna valamit. A szöszi meglepetten pillantott fel a feszültnek tűnő Itachira.
 - Ezek nem...

Annyira ösztönös volt amit csinált, hogy egy pillanatig fel sem fogta a saját tettét. Aztán mire megtette már jócskán késő volt. Megcsókolta Deidarát. És ez bár kétségtelenül egy hatásos módszer arra, hogy elhallgatasson valakit, talán nem a legjobb ötlet egy ilyen helyzetben. Elhúzódott, már amennyire tudott a kis helységben. Az arca vörös volt a szégyentől, és a zavarától. A szöszi arca szintén egy decensebb paradicsom árnyalatot öltött föl. Aztán a kék szemek ránésztek, és a másik valószínűleg nem szándékosan, és nem is az ő hergelésére, de véginyalt az ajkain.

A második csókért már Deidara hajolt, Itachi pedig nem kérdezett, nem kezdett el gondolkozni azon, hogy a szöszi miért teszi, ő maga miért teszi, csak megcsókolta újra a másikat. A csók szenvedélyes volt, és kimondta azt, amit ők sosem mondtak volna ki szóban, míg világ a világ. Hogy tetszik nekik a másik. Az ajkaik egymásnak simultak, és a nyelveik heves csatát vívtak. A levegőjük egyre fogyott, de ez nem érdkelte egyiküket sem. Forrt a levegő, az ereikben lüktetett az adrenalin, és szinte teljesen elvesztették a józanságukat. Deidara átkarolta Itachi nyakát, amaz pedig a derekát.

Egy egészen apró kis pillanat erejéig a szöszinek eszébe jutott, hogy ez a csók mennyire hasonlít arra, amit akkor váltottak, amikor Itachi részeg volt. Most viszont a másik teljesen józan! Józan, és megcsókolta őt. Az ajkaik egy pici pillanatra elváltak egymástól, hogy mind a ketten némi levegőhoz jussanak, de eztán folytatták onnan, ahol abbahagyták.

Hosszú-hosszú percek kellettek hozzá, hogy mind a kettejüknek kitisztuljon az agya annyira, hogy lényegében mit is művelnek. A fekete hajú pedig - bár ez roppantul Uchihátlan dolog volt a részéről - ijedten hátrált ki az öltöző kabinból. Leroskadt az egyik fülkékkel szembeni padra. A szíve olyan hevesen várt, hogy majd kiugrott a helyéről. Ő az előbb megcsókolta Deidarát. Rámászott a másikra. Aki fiú. Elég egyértelműen. És élvezte. A fene egye is meg, piszkosul élvezte az egészet!

Mindeközben Deidara enyhén lesokkolva pihegett a fülkében. Alig bírta rávenni magát, hogy ne a csókra gondoljon, amit az előbb váltottak. Egyszerűen csak, az a mai nap neki túl sok volt így. A ruhái. Itachi. A vásárlás. Itachi. Ő. Itachi... Szép lassan a fal mentén lecsúszott a földre...

<---Előző     Vélemények     Következő--->