Nem szóltak egymáshoz egyetlen egy árva szót sem, sem a vásárlás további részében, sem a hazamenetelnél. Néha félve a másikra pislogtak, de csak ennyi. Deidara tartott attól, hogy az idősebbik Uchiha egy hülye ringyónak tartja emiatt, és hogy elítéli mert meleg. Mert most már, biztosan tudja... Itachi pedig félt magától, mert soha, de soha nem vágyott ennyire senkinek a csókjára, és érintésére, és attól is, hogy a szöszinek nem az esete, esetleg a másik kigúnyolja majd őt ezért. Elvégre is, ő kezdeményezte a csókot.
De mivel nem beszéltek, nem tudhattak egymás gondolatairól.

Deidara ott ült a vendégszobában és az új ruháit rendezgette el, amikor megcsörrent a telefonja.
 - Szia szöszke - köszönt bele egy jólismert hang a telefonba.
 - Helló Madara - felelte erre, és akaratlanul is elmosolyodott. A másik gyorsan elhadarta neki, hogy szerencsére kiderült, hogy most nem utaznak mégsem, és maradhat egy darabig otthon nyugiban, de Hashirama továbbra is kerüli, és emiatt annyira, de annyira elege van mindenből. Aztán rákérdezett, hogy milyen volt Dei napja.
 - Itachi megcsókolt.
Innentől kezdve pedig nem volt megállás el kellett mondani mindent. azt, hogy vásárolni voltak, és akkor már azt is, miért, és akkor már a gyanúját is. És azt a bizonyos történetet. Arról, hogyan lett élete szerelméből, az élete legfőbb megkeserítője.
 - Baszd meg. - ennyit tudott kinyögni a telefon túlvégén lévő Uchiha, amikor befejezte a történetet. - Deidara te teljesen hülye vagy! Ez egyáltalán nem játék! Szólnod kéne valakinek. A rendőrségnek. Akárkinek. Az a hülye még a végén bánt téged megint...
 - Félek.
 - Oh basszus... Oké, figyelj, odamegyek.
 - Tessék?!
 - Holnap. Vissza, hozzátok.
 - De...
 - A többit hagyd rám. Neked csak arra legyen dolgod, hogy otthon tudj maradni. Játsz beteget, vagy tököm tudja mi!

Aztán Madara lecsapta a telefont. Remegett az idegtől. Kirázta a hideg. Minden baja volt. Bele sem mert gondolni, milyen lehetett mindezt a másiknak átélni. Főleg úgy, hogy látja őt most, és egyáltalán nem egy depressziós idióta, de nem is valaki olyan, aki minden sarkon rémeket lát. Zavartan tördelte a kezét. Azon gondolkozott, hogy talán fel lehetne jelenteni azt az alakot. Bár, ismerve a mostani igazságszolgáltatást, és annak elfogultságát a melegekkel kapcsolatban... Végül felemelte ismét a telefonját. A számot ösztönösen ütötte be, nem is gondolkozott közben. Nem is fáradt azzal, hogy kikeresse a másik nevét a telefonkönyvből.
 - Haló itt Senju Hashirama telefonja. Jelenleg nem vagyok elérhető. A sípszó után hagyj üzenetet, vagy hívj vissza később... *bíííp*
 - Szia Hashi... Mármint Senju. Én vagyok az, Madara. Csak annyi, hogy lenne hozzád egy kérdésem...Ami, elég fontos lenne. Szóval... Izé... - vett egy mély levegőt. - Hívj fel kérlek - mondta már valmivel lágyabb hangon, mint előbb.

10 keserves percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a telefonja végre megcsörrenjen, és Hashirama számát írja ki a kijelző.
 - Heló...
 - Mi lenne a kérdésed? - kérdezte a másik hűvös, nyugodt hangon.
 - Köszönni luxus?!
 - Mad... Mi lenne a kérdésed? - ismételte meg újra a Senju.
 - Hát... Ugye jól emlékszem, hogy egy ideig tanultál jogot?
 - Igen, sőt, ha megerölteted az agyad, talán eszedbe jut, hogy ügyvéd szeretnék lenni.
Majdnem visszavágott, de végül nem tette. Deidarára gondolt. Megígérte a másiknak, hogy segíteni fog rajta.
 - Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem.
 - Bökd ki.
 - Zaklatásról lenne szó.
Pár perc néme csönd. Aztán Hashirama hallhatóan vett egy mély levegőt.
 - Zaklató, vagy zaklatott szemszögéből?
 - Az utóbbi...

 - Mad, valami baj van? - kérdezte óvatosan Hashirama, és közben azon gondolkozott, hogy létezik-e, hogy ő ne vegye észre, hogy Madarát valaki molesztálja.
 - Nem velem. - a másik hangja halk volt, és bár a legtöbben nem, de ő Senju Hashirama kihallotta belőle az idegességet, és az ijedtséget. A lelke mélyén egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem az idióta Uchihájáról van szó. És mégis... Ha a másik aggódik... Még sosem hallotta Madet ilyennek.
 - Oké. Akkor mond el részletesebben a helyzetet.
Nem tehetett róla. Egyszerűen segítenie kellett a másikon. Hiába volt dühös rá, és hiába csalódott saját magában is, képtelen volt arra, hogy a másikat most elküldje a búsba.
Madara meg csak beszélt, és beszélt. Ő meg igyekezett figyelni a sztorira. Néhány helyen erősen elborzadt, és kirázta a hideg. Már megtudta érteni, miért volt a másik hangja ijedt. Ettől a történettől még neki is rémálai lesznek ma...

Deidara - mit volt mit tennie - megjegyezte Itachinak miközben lefelé mentek az ebédlőbe, hogy szédül, és fáj a feje. Az Uchiha felajánlotta neki, hogy vacsora után majd keres neki valami gyógyszert. Aztán az ebédlőben látványosan kevesett evett, és igyekezett úgy tűnni, mint aki minél sápadtabb. Mikoto aggodalmasan kérdezősködött tőle, majd felküldte mondván, hogy pihenjen le, mérjen lázat, vegyen be valami gyógyszert, vagy ilyesmi. Most pedig itt feküdt a vendégszoba ágyában, amivel kapcsolatban így, egy hét után már inkább azt érezte, hogy a saját ágya. Nyílt az ajtó. Bágyadtan nézett föl, de csak Itachi volt, aki szemtanúja lehetett a remek színjátéknak.
Felhozott neki egy lázmérőt, meg egy fejfájás csillapítót, egy pohár vízzel.
Nem ment el egyből inkább leült az ágya szélére, és figyelte őt. A szöszit ez zavarta. Nem úgy, hogy kellemetlenül érintette. Inkább amiatt, mert most hazudik a másiknak. Nincs ő rosszul. Az ég egyadta világon, semmi baja sincsen.

Itachi vett egy mély levegőt. Majd még egyet. Muszáj lesz beszélnie a szőkével előbb, vagy utóbb. Most itt van rá az alkalom.
 - Sajnálom - bökte ki végül.
 - Hm? - a szöszi értetlenül nézett föl rá miközben a hőmérővel babrált.
 - A mait.

 - Oh... - sóhajtott fel pár pillanat után Deidara, mire leesett neki, hogy miről is beszél a fekete hajú. Az agya olyan gyorsan dolgozta föl az információkat, hogy talán még a leggyorsabb számítógépeket is porig alázta volna. Itachi bocsánatot kért tőle. Ahhoz képest, hogy például a második csókukat már egyértelműen nem a fekete kezdeményezte. De miért tett volna ilyet a másik,ha undorodik attól amit tettek? Mármint persze, a csók rohadt szenvedélyes volt, és a szöszi személyesen azon sem lepődöt volna meg, ha jóval később józanodnak ki annyira, hogy lemásszanak egymásról, de azért benne volt jócskán a félsz. Hiszen az Uchiha egyike a nagymenőknek. Valószínűleg csajok tucatjai fordultak meg az ágyában mostanra. Ezek után egy fiúval...
Viszont ezek szerint mégsem az a véleménye. Vagy mégis?
 - Nincs rajta mit sajnálnod - nyögte ki végül, és zavartan felnézett a feketére. - Én kezdeményztem másodjára. - tette végül hozzá gyorsan.

Mind a ketten elhallgattak. A szöszi, zavarában elkezdett megint babrálni a hőmérővel. A kiskütyü nemsokára csipogott is. A másik meglepett arcát látva Itachi kivette Deidara kezéből a hőmérőt és megnézte. Ha lehet hinni a szerkezetnek akkor a másik lázas! Az Uchiha csúnyán nézett a hőmérséglet mérő alkalmatosságra, majd óvatosan oda tette a szöszi homlokára az egyik kezét, a másikat meg a sajátjára.
 - Nem csak a hőmérő szerint vagy lázas - állapította meg végül csöndesen Itachi. - Tojást lehetne rajtad sütni...
 - Inkább bacont. Azt jobban szeretem. - felelte erre egy bágyadt mosoly kíséretében a szöszi. Közben azon jártatta az agyát, hogy ezt, hogyan sikerült összehoznia. Kicsit túl jó színész...
 - Felőlem aztán - nevetett fel fanyarul az Uchiha.
Felállt az ágy széléről.
 - Lemegyek és megmondom okaa-sannak, hogy mi az eredmény, meg szerintem hozok neked egy lázcsillapítót...
 - Köszönöm...

 - Nem tesz semmit, Deidara - felelte mosolyogva. Pillangók verdestek a gyomrába. Valami fura érzéssel töltötte el őt az, ahogy a szöszi mosolyog. És aggódott érte. Egész magas láza van a másiknak. Hogy nem tűnt fel ez neki? Ráadásul... Mitől? Az idegességtől? És ha igen, akkor miatta, vagy a cuccai miatt... Milliónyi kérdése volt, és nem úgy nézett ki, hogy bármelyikre is most választ fog kapni. Sarkon fordult és elindult lefelé a lépcsőn. Magában azon forfondítozott, hogyan válhatott számára ennyire fontossá valaki, ilyen rövid idő alatt.
 "- Én kezdeményeztem másodjára."
És tényleg a szöszi volt az. Zavartan gondolt vissza az ő kis csókpárbajukra. De hát szemmel láthatólag Deidara nem bánta meg, és nem zavarja... Vagy nagyon ügyes színész.
Itachi szerette volna azt hinni, hogy az előbbi, és ezzel a gondolattal sikerült saját magára ráhozni a frászt. Eszébe jutott, hogy amikor Pein elkezdett Konannal lógni mennyire megváltozott hirtelen. Mennyire más lett. Ők meg szivatták azzal, hogy úgy ugrál, ahogy egy csaj fügyül neki, meg az összes ilyen hülyeség. Most meg tessék: Egy héttel ezelőt vasárnap egy bárban ült, és már volt valószínűleg annyira részeg, hogy bárkivel leálljon flörtölni. Ehhez képest ma? Épp arra készül, hogy a szöszit fogja ápolgatni, aki ráadásul egyértelműen pasi. Akár csak ő. Ez vajon normális?

Egyszerűen képtelen volt elaludni. Forgolódott ide-oda, töprengett Madara kijelentésén, Itachin, azon, hogy vajon tényleg Ő járt-e itt, bár meglepően, most az utóbbi volt a legkisebb problémája. Egy  átlag ember állítólag az agyának 10%-át tudja használni. Lehet. De akkor most neki az agya minimum 90%-a az idősebbik Uchihán töprengett, hogy sehogy sem sikerült kivernie a másikat a fejéből. Végül feladta a hiába való küzdelmet azellen, hogy elaludjon. Felült, és nekiállt pakolászni a frissen szerzett holmijait. Be kellett vallania szerette az új ruháit már most, pedig még nem is hordta őket. Amikor abbahagyta a rámolást, és még mindig nem érezte magát álmosnak már igazán nem tudta mihez kezdhetne magával. A tekintete az ő, és Itachi szobáját elválasztó ajtóra tévedt. Tompán ugyan, de fény szűrődött be onnan. Magában ezen a szöszi elmosolyodott.
 ~ Talán megint fentmaradt tanulni? Elvégre is, holnap leszünk ez iskolában. Pontosabban csak ő lesz... Hm... Basszus. Hogy fogom én kivitelezni, hogy itthonhagyjanak egyedül!?
Nem tudott ellenállni, túl kíváncsi volt. Óvatosan kinyitotta az ajtót. Itachi az ágyában feküdt, és ugyan ment a tévé, de szemmel láthatólag nem azzal törődött hanem a kezében lévő könyvvel. Az ajtó nyikorgásának hangjára felkapta a fejét.

 - Deidara? - nézett föl meglepetten - Most nem kell segítened Irodalom tanulásban - jegyezte meg a végén. Eleresztett egy halvány mosolyt. Hm. A szőke közelében többet mosolyog, mint máskor egy év alatt...
 - Nem azért jöttem - nevetett föl a másik. - Csak meg akartam nézni, hogy, hogy-hogy fent vagy.
 - Épp a kötelező olvasmányunkat próbálom tényleg elolvasni... És te, miért vagy még ébren? Pihenned kéne...
 - De egyszerűen képtelen vagyok rá!
 - Aha...
 - Tényleg! Még bárányokat is próbáltam számolni!
 - Meddig jutottál?
 - Öööö... 12?
 - Ezt most kérdezed tőlem? - nevetett föl Itachi is. - Amúgy ha akarsz idejöhetsz. Nézheted helyettem is a filmet amíg olvasok.
Egy pillanatig sem gondolkozott az ajánlaton, egyszerűen csak kimondta. A szöszke meg kényelmesen elhelyezkedett mellette ő meg betakarta azzal az érvvel, hogy a másik már így is beteg, ne legyen mégjobban az.
Pár perc múlva Deidara felől már csak egyenletes szuszogást lehetett hallani.
Akaratlanul is elmosolyodott a látványra. A szöszi egészen aranyos volt ahogy aludt. Kedve támadt odabújni a fiúhoz, és neki is aludni...

 Felsóhajtott és lekapcsolta a tévét majd a villanyt is. Amúgy is sejtette, hogy ez egy eleve veszett küzdelem önmagával, hogy ne az utolsó pillanatban faggassa ki Konant a dolgokról, a lehetséges kérdésekről és a könyv végéről. Bebújt a takaró alá Dei mellé.
Magában felnevetett arra a gondolatra, hogy egy hét alatt most alszik másodjára a fiú mellett.

Ahogy a szöszi megérezte maga mellett a másik testet azonnal hozzábújt mint valami kismacska. Itachi egy pillanatig csak zavartan pislogott. Aztán végül hagyta az egészet annyiban. Elvégre is, ha magához legalább őszinte lehet... Egyáltalán nem zavarta Deidara közelsége. Átkarolta a másikat. Így aludtak el ők kettecskén.

<---Előző     Vélemények     Következő--->