Ha két ember egymás mellett ébred, ráadásként szoros közelségben az két dolgot jelenthet: intimitást, vagy azt, hogy rohadtul megszívták mind a ketten, amikor a party végén megválasztották a fekhelyüket. Jelen esetben, egyáltalán nem az utóbbiról volt szó. Deidara egészen hamar felébredt. Először meglepődött amikor megérezte, hogy milyen szorosan simulnak egymásnak az idősebbik Uchihával, és hogy az arcát belefúrta a fekete hajú nyakhajlatába. De a meglepetése akkor volt a legnagyobb, amikor megpróbált felkelni, ám nem tudott. Erős karok fonódtak a derekára, és a vállára, jó szorosan. Nem "küzdött" valami sokat ezellen a helyzet ellen. Behunyta a szemét, és szép lassan visszaszundított. Élvezte, hogy hetek, hónapok, sőt, évek óta először, újra biztonságba érezheti magát. Elégedetten szusszanva hunyta le a szemét. Szép lassan visszaszenderedett.
Itachi a már megszokott ébresztőre kelt... Sasuke dörömböl az ajtón.
 - Nii-san fél óránk van! Nem alduhatsz még mindig...
Eben a történelmi pillanatban Uchiha Itachi felébredt. És ugyan egy másodperce még olyasfajta gyönyörűséges képzeltei voltak, hogy kipattan az ágyból, kinyitja azt a rohadt ajtót, és jól az öccse képébe ordít, de amikor felfogta, hogy a karjai között ott fekszik Deidara nem csinált semmit.
Sasuke meg folytatta az ajtó szétpüfölését.
Deidara morgolódva bújt mégközelebb Itachihoz.
 - Üsse le valaki - motyogta nyammogva.
 - Megtenném, de akkor el kéne, hogy eresszelek - először végig sem gondolta mit mondott. Ösztönösen buktak ki ezek a szavak az ajkain.
A kék szempár meglepetten nézett bele a feketébe.
 - Jó reggelt - nyögte ki végül Itachi zavartan.
 - Neked is - nevetett föl Deidara.
Sasuke még mindig örjöngött az ajtó előtt.
 - Felébredtünk már! - fakadt ki végül Itachi. - Erre már a holtak is felkeltek öcskös!

Sasuke vigyorogva távozott a helyszínről, elvégre is teljesítette a küldetését. Aztán két lépés után lefagyott. A bátyja tényleg azt mondta, hogy "ébredtünk"? Többes számba beszélt?!

 - Mit szólnál ha szereznél egy ébresztő órát? Az sokkal humánusabb.
 - Miért? Nem élvezted a reggeli műsort? - kérdezte nevetve Itachi.
 - Most, hogy mondod... Nem! - vágta rá erre Deidara.
 Aztán mind a ketten csöndben maradtak.

 - Jobban vagy már amúgy? - érdeklődött végül a fekete hajú. Furcsa. Annyira nem volt kedve elengednie a szöszkét. Egyszerűen csak jó volt így feküdni egymás mellett.
 - Megvagyok...

 - Itachi drágám - az ajtó túloldalán ezalkalommal már nem Sasuke állt. Hanem Mikoto.
 - Igen anya? - szinte ösztönösen elengedte erre a mellette fekvő fiút. Felült az ágyban.
 - Hogy van most Deidara?
 - Öhm... - kérdő tekintettel nézett a mellette fekvőre, aki csak egy fintorral felelt erre.
 - Ha tegnap lázas volt, én nem szeretném, hogy ma egész nap rohangáljon veled...
 - Anyu ma az iskolában leszünk.
 - Téged elengedlek az iskolába ha lázas vagy?!
Mikoto ezzel a mondatával már-már kiütéssel nyert. Itachinak el kellett ismernie, hogy nem, nem szokta. Aztán meg persze hallgathatta azt is, hogy hol tart, elkészült-e már, nemsokára idulnia kell... Ami persze mind igaz volt. Villámgyorsan pattant ki az ágyból. Kikapott pár ruhadarabot a szekrényéből, felkapta a székéről a törülközőjét, és eltűnt a fürdőszobában. 10 perc múlva enyhén vizesen, de felöltözve robbant ki az említett helységből. Mint valami tornádó söpört végig a szobáján, és pakolta be a táskáját.

Mindeközben Deidara méltóztatott felülni az ágyban és nyújtózni egyet.
 - Ezt itt ne hagyd - figyelmeztette Itachit, közben felemelte az éjjeli szekrényről a másik telefonját, és a könyvet, amit tegnap este olvasott.
Az Uchiha zavartan mosolygott rá.
 - Kösz - felelte, és elvette a szőke kezéből a cuccait. Egy egészen kicsi pillanatra zavartan nézték egymást, végül Itachi előre hajolt, és nyomott egy csókot a másik ajkaira.
Ez nem olyan volt mint az előző... Kettő. Félénk volt, bátortalan, tapogatózó. A fekete hajú keze lágyan simult neki, a másik puha bőrének. A szőke fiú óvatosan karolta át a Itachi nyakát.
A percek pedig csak teltek, múltak.

Madara sóhajtva nézett fel az iskola homlokzatára. Na ide ma tuti nem fog bemenni. Hátat fordított az épületnek. Sajnos ma a sofőrjük hozta be idáig, a kocsiát amúgy is összetörte nagyjából két héttel ezelőtt. Hn. Marad az, hogy buszozik, vagy szerez magának egy taxit, esetleg stoppol. Az utóbbi módszerben bízott a legkevésbé. Magában számolt, hogy mennyibe kerülne a taxi, és hogy mennyi időt veszítene a busszal. Közben, hogy valahogyan levezesse a feszültséget rágyújtott, és elindult. Akármerre. Csak jó messzze a sulitól.
 - Cicc

Úgy pördült meg a tengelye körül, hogy kishíján seggre is esett egyből.
 - A suliban kéne lenned. - nyögte ki végül, ahogy a másik szemébe nézett.
 - Ahogy neked is Mad.
 - Sosem hittem volna, hogy a nagy Senju Hashirama csak úgy ellógja az iskolát. És rágyújt nyilvános helyen.
 - A különbség kettőnk között, hogy én ritkán teszem, és nem több dobozt fogyasztok naponta.
 - Tudom, te szokás szerint jobb vagy mint én.
 - Nem ezért mondtam.
 - Hashirama... Mi a fenét akarsz?!
 - Segítek neked.
 - Eddig hozzám szólni sem voltál hajlandó...
 - Akkor nem beszéltünk volna tegnap.
 - Tudod jól, hogy értem!

A Senju sóhajtott, és elpöckölte a csikke végét. Kisöpört pár tincset a szeméből.
 - Rohadt bosszantó tudsz lenni, ha akarsz. Ugye tudod?
Madara kelletlenül elfintorodott de bólintott végül.
 - Rendben. Akkor most az egyszer hagyd, hogy valaki segítsen neked, még akkor is, ha az a valaki történetesen én vagyok.
 - Egy feltétellel - felelte végül vigyorogva az Uchiha.
 - Mi volna az? - kérdezte gyanakvóan Hashirama.
 - Ma este nálatok alszom... És holnap azt akarom, hogy legalább rohadtul sajogjon a seggem ha egyáltalán ülni akarok.

 - Ezt megoldhatjuk... - felelte vigyorogva a Senju, és megcsókolta. Madara úgy érezte, hogy lezsibbad egész testében, hogy milliónyi kis szikra pattan a bőrén, és hirtelen túl nagy körülötte a forróság. Visszacsókolt, és bár tudta, hogy ez egy elve veszett harc az utolsó pillanatig küzdött a dominanciáért a nyelveik csatájában.
 - Előlegnek megteszi - pihegte végül.
Hashirama erre nevetve magához ölelte őt.
 - Igazából már istentelenül hiányoztál...
 - Tudom, tudom... Este lesz arra is időnk, hogy ezt megbeszéljük.

Deidara kicsit rosszulérezte magát amiatt, mert így hazudott a vendéglátóinak. Mikoto például mielőtt elment volna pár céges ügyet intézni, még hozott fel neki egy nagy tányérnyi rament, meg magyarázott valamit arról, hogy ki mikor ér haza, és, hogy ne aggódjon semmiért, csak gyógyulgasson nyugodtan.
Mosolyogva bújt be az ágyba - Itachiéba - és azon gondolkozott, hogy bárcsak élnének a szülei még. Olyan régen jutott eszébe az egész. Fital volt, akárcsak Naruto. Az apja rendőr volt, és valami fegyencet végül felmentettek, akit ő juttatott majdnem rács közé. Aztán egy barátságosnak nem mondható estén kopogtattak az ajtón. Amikor az apja nem nyitotta ki egyből rúgás csattant a falapon. Egyre erőszakosabban. Az anyja tuszkolta be a ruhásszekrénybe, és zárta rá az ajtót. Meghagyta neki, hogy ne szóljon egy szót se. Az apja előszedte a szolgálati fegyverét... Az ajtón pedig belépett Shinzou Daikirai. Csak azért emlékezett annak a férfinak a nevére, mert külsőre hasonlított az apjára, és persze rá is. ugyanúgy szőke haja volt és kék szeme. A japán neve ellenére ízig-vérig orosz volt, és senki álltal nem ismert okokból költözött a felkelő nap országába. Káromkodott a maga durva nyelvén. Verekedett az apjával. Az apja elejtette a pisztolyt... Daikirai előhúzott váratlanul egy kés a kabátja belső szebéből, és lecsapott. Az apjának esélye sem volt elugrani előle. Az anyja felsikoltott. Akárcsak ő. Daikirai meghallotta... Meghallotta a hangját. És elindult a szekrény felé. Az anyja állta útját. A kezében ott volt az apja elejtett fegyvere. Tüzelt kétszer. Egyszer eltalálta annak a szemétládának a vállát a következő poedig pár centivel a füle mellett süvített el. Daikirai vele is végzett.
De rá. Rá, Iwa no Deidarára már nem volt ideje. A lövések hangjára a szomszédok hívták a rendőrséget. Akik a szokásosnál egy kicsit gyorsabban érkeztek meg... A ruhásszekrény ajtaját addigra kishíján betörte Daikirai. Az utolsó szava ez volt neki: "Te sem leszel más, te büdös kölyök" ráköpött az apja hullájára. A rendőrök kivonszolták őt...
Amikor megütötte Itachit, azért ütötte meg, mert a másiknak pont hogy nem volt igaza... Ha mindig szót fogadott volna a szüleinek, akkor nem sikoltott volna föl. Betömte volna a száját az egyik mellette lógó inggel, vagy akármi. Csöndben maradt volna. De nem azt tette...

Mindezek után viszont ő lett a környék árvája. Nem volt más elő rokona aki örökbefogadta volna. Az emberek sajnálatból támogatták őt, kaját hoztak neki, elintézték, hogy a szülei bankszámlájáról ő is felvehessen pénzt, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor elég idős lett, besegített ezeknek az emebreknek. De csak apróságokban. Gyerek vigyázás, fűnyírás, meg ilyen hülyeségek. Mindig azt mondták rá, hogy ő milyen jófiú, milyen szegény, milyen aranyos. És ebbe kishíján belefulladt a végére.
Egy szép napon fogta a bankkártyákat, a hátitáskáját, felszált az első távolsági buszra, és maga mögött hagyta a múltját.
Az új helyen barátai lettek, akiknek nem mondott el semmit. Mosolyogva élte az életét. Aztán ismerkedett meg Narutoval...
És a másik történetével...
Egy idő után elkezdett arra az idiótára úgy tekinteni mint az öccsére, vagy valami nagyon hasonlóra. Aztán amikor a szőkének igazán nagyon segítségre volt szüksége, kihúzta őt a bajból. Odaköltözhetett hozzá. Szerzett neki állást az egyik közeli ramenesnél. Amikor felhívta őt zokogva annakidején a cserediák programról, hogy mekkora hülye volt, és megcsókolta Sasukét, és most mit tegyen, akkor megnyugtatta, és jótanácsokkal látta el. Lám, a másik mindezek ellenére mégsem mondta ki nyíltan, hogy a kisebbik Uchihával végül tényleg összejöttek.

Belefúrta a fejét a párnába. Itachi illata volt. Tényleg. Ő és az idősebb Uchiha... Vajon velük mi lesz? Hirtelen megcsörrent a telefonja. Természetesen a másik szobából. először azt gondolta, hogy Naruto lesz az, de ezt a számot kifejezetten az ismeretlenektől kapott üzenetekhez állította be. Sóhajtva kelt ki az ágyból és ment át a vendégszobába.
Felkapta a telefonját, és megnyitotta az üzenetet;

Ismeretlen szám üzenete:
Szívás a suli. Ha holnap is itt lennénk készülj, mert beteget jelentek melléd...

Deidara arcára halovány mosoly kúszott szóval Itachi szerint a suli szívás... Már csak egy kérdés maradt hátra. Honnan van meg a fekete hajúnak a száma?! Elmentette a másik telefonszámát, közben a válaszon gondolkozott, végül ez kerekedett ki belőle;

"Holnap elvileg a strandra mennénk :) Honnan van meg neked a számom?!"

Alig telt el egy perc és már érkezett is a válasz;

Uchiha Itachi üzenete:
Na, az király. Legyél jobban akkor holnapra szöszke. A számod... Hát, néha az öcsém egész hasznos ;)

Deidarának akaratlanul is mosolyognia kellett az üzenetre. És persze már egyből elkezdett a válaszon gondolkodni...

Délelőtt volt még amikor Madara és Hashirama megérkeztek. A Senju felajánlotta, hogy kint marad, ha szeretnék, a fekete hajú viszont határozottan kijelentette, hogy erre semmi szükség, amúgy is legalább találkozhat Deidarával, és megtudhatja, hogy kire volt féltékeny... Azért elég meglepő látvány volt ahogy a szöszke ott heverészik Itachi ágyában, és valamit irogat a telefonjába, nagyon is elégedett vigyorral.
 - Nincs is itt rám szükség - jegyezte meg fennhangon vigyorogva Madara.
Erre a szöszi a nyakába vetődött nevetve, csak utána vette észre a másik mögött álló, számára ismeretlen férfit. De volt egy tippje, hogy ki lesz az...

<---Előző     Vélemények     Következő--->