Az újabb verseny, újabb döntetlen eredménynel zárult, és azzal, hogy a bűbájos kis négyes elkésett a foglalkozás elejéről. Iruka mérgesen méregette őket, Kakashi ellenben mindent tudodó pillantással figyelte az érkezőket.
 - Ki nyert? - érdeklődött az ezüst hajú tanár. Erre kapott egy gyilkos pillantást Irukától, aki épp a feladatot szerette volna ismertetni, és egyáltalán nem volt attól lelkes, hogy félbeszakították.
 - Döntetlen - felelte vigyorogva Naruto, közben helyet foglalt Sasuke mellett.
Miután Deidara, Konan és Kim is helyet foglalt Iruka folytatta a magyarázkodást. Elvileg a heéyi érdekességekről kellett volna gyűjteni valamit, vagy nagy emberekről, akik itt születtek stb...stb... Mint az a kissebbik Uchihától Deidara megtudhatta, minden évben ez a feladat...

Késő este volt már, és az egész Uchiha család, illetve a két cserediák is az asztalnál ült. Már szinte mindannyian befejezték az étkezést, amikor Uchiha Fugaku szót kért. Itachi először azt hitte, hogy ismét ő lesz a téma, vagy a jegyei, vagy a magatartása, vagy bármi amivel kapcsolatban belé tud kötni az apja, de tévedett.
 - Sasuke, és persze te is Naruto-kun. Szeretnék veletek bezsélni vacsora után. A dolgozószobámba. Hatszemközt.
A két fiú meglepetten nézett a másikra, illetve a fiatalabb Uchiha fiú szemében némi félelem csillant. El sem tudta képzelni, hogy az apja mit szólna, ha rájönne a titkára... A titkukra.
Deidara kérdőn nézett föl Mikotóra. A fiatal nő haloványan elmosolyodott, és kacsintott egyet a szöszire. Deidara már mindent értett, ő is visszamosolygott. Ellenben Itachi semmit nem értett az egészből, és nem kerülte el a figyelmét az az apró kis "beszélgetés" amit az anyja és a szöszi lebonyolított. Ez idegesítette. Van valami, amit rajta kívül mindenki tud, és jót nevetnek rajta. Hát ez zseniális.

Itachi dühösen vágta be maga után az ajtót, nem törődve azzal, hogy ezzel szegény Deidara orra előtt csapta be a fentebb említett obijektumot. A szöszi egyáltalán nem értette, miért ilyen dühös a másik, és ha nagyon őszinték akarunk lenni, még a fekete hajú fiú sem értette, mitől zavarja ennyire, hogy a szöszke tud valamit, amit ő nem. Annyiszor hagyták már ki ilyen hülye családi dolgokból, hogy ezen meg sem kéne lepődnie... Talán nem is ez zavarta? Ki tudja azt.
Mindenestre Deidara csak azért is bement a szobába.
 - Mi a baj? - kérdezte a tőle telhető legudvariasabb hangján.
Belül igazából forrongott benne a düh. Mi a franc baja van már megint az Uchihának? És mi a jó büdös francért mindig rajta csattan az ostor?! Mitől lépett elő annak az idiótának a No.1 bokszzsákjává?!
 - Semmi! - vetette oda durván Itachi.
 - Ja. Én meg a Mikulás vagyok, és ajándékot hoztam neked.
 - Ha-ha. Halálra röhögtem magam szöszke. A humorodra ráférne némi állítás...
 - Uchiha Itachi, utoljára kérdezem, mi a fene bajod van? - sziszegte dühösen Deidara.
Erre a fiú, aki amúgy háttal a másiknak "durcizott" az íróasztalánál, megfordult, és dühödten meredt a szőkére.
 - Ugyan mi lenne?! Semmi! Minden olyan kurva tökéletes. Apám is csak azért jófejkedik kivételesen, mert te meg az az idióta ittvagytok! Egyébként az összes ilyen családi alkalomnak az a vége, hogy én vagyok a szemét rohadék, aki nem elég, hogy bomlasztja a családot, és szégyenbe hozza az ő drága felmenőit, és amúgy is csak egy nagy csalódás mindenkinek aki valaha is szóba állt vele, mekkora egy orbitális barom vagyok, és már megint mit műveltem. Igazából le se szarnak a szüleim. Ha itt helybe felvágnám az ereimet nem történne semmi! Max egy idő után gyanúsan bűzlene a szoba... De akkor is csak beordítanának, hogy takarítsak végre ki, vagy engedjem be a takarítónőt...

Deidara sokkosan nézte a fekete hajú fiút, aki immáron közvetlenül előtte állva ordította ki magából mindazokat a frusztrációt, amiknek sosem mert hangot adni az elmúlt ki tudja hány évben...

 - ... Mert én vagyok a család szégyene, mindenki ősellensége. Erre meg belebegsz te a képbe, és olyan kurva tökéletesnek kell lenned!
A kék szemek meglepetten tágultak el...
 - Tessék? - kérdezett vissza halkan, hitetlenkedő hangon.
 - Jól hallottad! Neked jónak kell lenned azokban amikben én nem, és amikben én lennék jó, abban is azért egészen elfogadható teljesítményt nyújtasz. Kreatív vagy, pillanatok alatt barátokat szerzel magadnak, és olyan baszott tökéletesen nézel ki. Mindent jobban tudsz, még azt is, hogy nekem mi a jobb! És igazad van a picsába is már! Kurvára igazad van...
Itachi vett egy mély levegőt. Csöndesen zihált, és próbálta visszatartani magát attól, hogy újabb dolgokat vágjon a szerencsétlen szöszke fejéhez. Nem kissé lepődött meg, amikor azt érzékelte, hogy puha karok ölelik őt körbe, és egy forró test simul hozzá.
 - M..Mit csinálsz? - nyögte ki meglepetten.
 - Nyugodj meg... - csitította kedvesen Deidara. - Biztos vagyok benne, hogy ennyire nem rossz a helyzet. És szerintem hiányoznál a családodnak, ha bármi hülyeség folytán meghalnál. Nem csak az öcsédnek. A szüleidnek is. Talán beszélned kéne velük. Elmondhatnád nekik, hogy ez az egész így nem jó neked. Szerintem meghalgatnának.
 - Nem ismered őket... - morogta Itachi, de érezte magán, hogy egyre jobban lehiggad. Óvatosan viszonozta az ölelést. Meglepetten állapította meg, hogy Deidara mennyivel kisebb nála. Majd egy fél fejjel.
 - Hát persze. De csak nem kergetnek el vasvillával! - nevetett fel a szöszke, közben óvatosan eltolta magától az Uchihát. - Meg aztán már megbocsáss, de te is lehetnél némileg szófogadóbb. Persze lázadás kora meg minden, de azért valld be, hogy te is úgy látod, hogy néha elveted a súlykot.
 - Ehhez nincs semmi közöd - sziszegte vissza, immáron ismét támadólak Itachi.
 - Ja, persze... Nincs semmi - sóhajtott Deidara közben karba font kézzel felmeredt inkább a plafonra.
 - Mit tudsz te rólam he?! Mióta is ismerjuk egymást?! Három vagy négy napja?! Semmi jogod nincs ilyeneket mondani nekem! - fakadt ki ismét az Uchiha.
Deidara épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor Itachi hozzátett még egy mondatot a kis "beszédéhez"...
 - Fogadok, hogy te mindig azt csinálod, amit a szüleid mondanak neked!

Néma csönd ült a szobára. A szőke fiú leeresztette maga mellé a kezét, amik akaratlanul is ökölbe rándultak. A szőke tincsei a szeme elé hullottak, így a másik nem láthatta pontosan milyen arcot vág. Egy név rémlett neki a távolból. Shinzou Daikirai. Egy alkholtól bűzlő lehellet. Egy sikítás. Ahogy a kés lecsap... Újra, és újra. Kiabálás. És az utolsó mondat... "Te sem leszel más, te büdös kölyök"

Itachi mindeközben némán meredt a másikra. Nem tudta miért, de az a sejtése támadt, hogy ezzel túlment egy bizonyos határon.

Deidara beleharapott az ajkaiba...
 - Te szemétláda - szisszent föl.
A következő másodpercben már Itachi a padlón volt fölötte pedig ott térdelt a mérhetetlenül döhös Deidara. A szőke fiú egy hatalmas pofont kevertr le a meglepődött Uchihának.
 - Te sem tudsz rólam semmit hülyegyerek! - vette oda a másiknak, és a következő pillanatban már a könnyeit nyeldekelve rohant ki a közös lakosztályukból.

Itachi Uchiha még pár másodpercig meglepetten hever a padlón. Szinte fel sem fogta, hogy mi történt. Zavartan szorította a kezét az arcára, ott ahol a szöszke megütötte őt.
 - Aucs... - szisszent föl.
 - Jó erőset tud ütni - morogta az orra alatt. A következő pillanatban már talpon volt, és bár egy kicsit először megszédült. Az első gondolata az volt, hogy talán utána kéne mennie a szöszinek, és bocsánatot kérni tőle - bár abszolúte nem tudta, miért akadt ki attól a mondatától annyira Dei -, de aztán arra a következtetésre jutott, hogy a másiknak most szüksége van egy kis egyedüllétre. Meg amúgy is vissza fog jönni magától, ha le akar feküdni aludni. Tehát a mi kedvenc félistenünk elhatározta, hogy megvárja ébren a kis szöszijét.

Mit ne mondjak. Ez a terve nem sikerült.

"Megcsókolta a vele szemben álló szőkét, szorosan magához vonta, és olyan hévvel tapsztotta az ajkaira az ajkait, mintha a világ vége közeledne legalábbis. És nagy megelepetésére, a csók viszonzásra talált. Megkezdődött kettejük között a nyelvpárbaj a dominanciáért... Halovány elégedettség töltötte el a bensőjét, amikor a szöszke megadta magát neki. Egy pillanatra elvált a kívánatos ajkaktól. Homályos tekintettel meredt a szöszire, aki ugyanolyan vágytól ködös tekintettel nézett vissza rá. Ismét odahajolt, hogy megcsókolja az aranyhajú tüneményt, közben még szorosabban magához húzta, mint eddig. Kellett neki a másik. Vágyott a fiúra. Azt akarta, hogy a másik is ugyanúgy akarja őt, mint ahogy azt ő teszi. Ezerféleképpen csókolták egymást. Puhán, becézően. Vadul és durván. Játékosan, pajkosan... Egyszerűen nem tudott betelni a fiúval. Ösztönszerűen mozgott tovább, csókolta végig a másik arcát, nyakát, kulccsontját. A kezei besiklottak a szöszke pólója alá, hogy a tenyerén érezhesse a másik forrón, elevenen lüktető bőrét.

A fiú teste szorosan nekisimult, szinte már egymásba olvadtak, a forróság pedig elképeztően nagy lett... A másik sóhajai, és nyögései betöltötték a légteret, ő pedig felnézett, hogy mégegyszer láthassa a vágytól fűtött szemeket, és hirtelen rájött, hogy akit ölel, akit csókol, akire ráizgult...

Az nem más mint Deidara"

<---Előző     Vélemények     Következő--->