Fájdalmas arckifejezéssel csapom homlokon saját magam, a saját csodás arcomat, s remegő kézzel veszek búcsút pénzemtől melyet az undok maffia banán eloroz tőlem... viszlát zséé...HIÁNYOZNI FOGSZ! MAJD MEGMENTELEK! MERT ÉN VAGYOK A SZŐKE HERCEG FEHÉR ORÓN!
Azért hihetetlen, hogy valaki akinek az IQ-ja köbö a mínusz 100-at verdesi, hogy tud elnyerni tőlem minden pénzt, és hogy tud legyőzni Monopolyban... már vagy ezerszer játszottam Tobival ilyet, de mindig legyőz. ÉS NEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT!
Elvileg, sőt biológiai és fizikai logikussággal az én csodás személyemnek kéne, hogy több esze legyen, erre!? Itt ez a pép kezdemény, akinek az agya már rég csak a fekete lyukat produkálja, ami maszkjának lyukában nyilvánul meg, és elnyeri tőlem az összes, gyönyörűséges játékbankót, amit kemény gonddal szereztem meg...
és a legidegesítőbb az egészben, hogy egy rohadt kristálygömböt szorongat, és mini turbánnal a fején jósolja, hogy fizetni fogok vagy börtönbe kerülök. ÉS MINDIG BEJÖN! 32-SZER VOLTAM BÖRTÖNBE FÉL ÓRA ALATT!!! ENNYISZER MÉG AZ ADÓCSALÓ SEM ÜL!!!

És ha már itt tartunk, hogy lehet egy gyűszűvel börtönbe kerülni? He? Mit ártott az? Összejátszott a tűvel a titkos és illegális cérna gyártásban, hogy együtt árulják a ruháknak a textil piacon? Jajj... Mindegy. A lényeg az, ha így haladok, akkor lassan már a ruháimat is el kell adnom, gatyám sem marad, és már csak csodás szőke fürtjeim mögé rejtőzhetek, ami viszont nem elég az Orocula elleni harcban... mert az egy perc alatt kiszagolja, mikor vagyok tök pucér, és jön, és lát és olyan halál hörgéssel veti rám magát nyál csorgatva, amilyet a nép a kútból kimászó horror filmes emberkéknél lát csak... BORZALMAS! EGY HÉTIG VÍZIHULLÁVAL ÁLMODOK!

Fogadok, hogy még a szilva is kiszagolna... egészen biztos, hogy az a két vérengző vadállat, akiket ők kutyának neveznek, még a meztelen embereket is kiszagolják, hogy a két tetű Uchiha testvéri bajtársiassággal jöhessen és irthassák ki a bűnös szüzesség írmagját is...na, ilyenkor jön az, hogy megijedek. De most olyan ideg vagyok, hogyha tovább idegelem magam, akkor kiidegelt leszek, és akkor olyat teszek, amit kabáttartóval még soha... MEGTURKÁLOM VELE TOBI BELÉSŐSÉGEIT, MINT MAGDI NÉNI A FŐZELÉKET!!

- Deidara-senpai! Jobban kéne figyelned a pénzedre! De nem baj! Én, mint a jövendőbeli férjed, majd elintézem az ilyesmist! Neked csak szerelmünk gyümölcseiről kell gondoskodnod! – sóhajtja imádattal, drámai mozdulattal ringatva kis gömbjét, amivel talán azt kívánja imitálni, hogy én, alias Deidara-sama a csodálatos mit fog tenni azokkal a kölykökkel, akiket nyilvánvalón képtelen megszülni...de még izzadni is...Tobi... tudom, hogy biológia órán a csontváz jobban érdekel, de mondd nem lehetne, csak egyszer oda figyelni? MÁR MIÓTA TUDOK ÉN GYEREKET SZÜLNI? HE?
És különben is. Már megint milyen szerelemről hadovál ez? Köztünk nincs más, mint a gyilkosságra való hajlam örök jelenléte, ami kis vörös fellegekben dereng a szemeim előtt, és arra kényszerítenek, hogy verjem olyan laposra, hogy legközelebb őt tapétázhassam fel a falra... mondjuk nem lenne túl kifizetődő, mert fogadok még úgy is csicseregne, mint a kicsi rigók, és ha ráteríteném a lepedőt, akkor sem hallgatna el, max. azt hinné, belső sötétsége már a szemeire is kiterjedt...TE ELVAKULT BOLOND! MIKOR FIZETTEK A FEJEDBEN UTOLJÁRA VILLANYSZÁMLÁT? VEGYÉL FEL HITELT! Fogyatékosoknak olcsóbb... hidd el... 

- Fogd be Tobi, hmm...- morgom halkan, majd sóhajtva fogom meg a kockákat, hogy lassan, óvatosan, és roppant megfontoltan kezdem rázogatni, hogy hatnál kevesebbet dobjak, mert akkor nem csak a ruhámat de még magamat is el kell adnom... én leszek a követező illegális répa árus... jaj. Hülye talicska... HOGY KAPNÁL MÁR DEFEKTET!!!
Őt miért nem viszik be gyors hajtásért? Úgy száguld végig a pályán kétszer, hogy én vagy fizetet 100.000 yent vagy börtönbe kerülök... vagy egyáltalán csak a magam hatalmas méretű felismerhetetlen barna trutyimban ücsörgök, és süllyedek a pénztelenségben...  

A lényeg végül is csak az, hogy attól, hogy Tobi hazajött, nekem csak annyival lett jobb, hogy most már a pénzem elköltésén sem kell filóznom, mert úgy szívja el tőlem, mint a porszívó a porcicát...
Na de! Dobjunk! Szuggeráljuk az a kockát, hátha véletlenül nekünk is a spiritiszta tanfolyamos tanulmányaink elbukkannak rejtélyes módon, s gondolatai erő hatásával segít ennek a szögletes pöttyös labda imitátornak hatosnál kevesebbet mutatni, mert ha nem én most azonnal levegőn futó leszek...
Mert ha eladósodok, nem csak a vizet, a gázt és a villanyt kapcsolják ki, de még a gravitációt is. És akkor majd lebeghetek boldogan abban reménykedve, hogy a két tetű Uchiha nem szerzett be szárnyakat, vagy nem rendelkezik olyan mini repcsivel, ami olyan könnyedén durrant ki, mint lufit a faág... a lényeg az hogy hatnál kevesebb vagy nekem annyi, meg egy bambi...

Megfontolt, kimért óvatossággal lendítem meg a dobókockát, és olyan sebészi pontossággal hajítom a földre, hogy az hirtelen búgócsiga effektust vág be, ezzel is húzva már eddig is tropa idegeimet, amit így is drágán és áfával javítottak meg, azok után, hogy Orocula csodás házi orvos tudományt megcsillogtatta legújabb jobbára földönkívüli plazma anyagra emlékeztető löttyeit mutatta be nagyon kedvesen és készségesen...
Tehát... kevesebb, mint hat, mert meg hat... vagy valami olyasmi...

Mikor végre megáll a kocka, minden matematikai tudásomat bevetve kezdem számolgatni a pöttyöket, és mikor az a borzalmas tapasztalat jut el agyamig, hogy ez bizony hat, és nem kevesebb, megállok hirtelen a fejlődésben, úgy pár száz évre előre is… NEEEEE!!!! EZ NEM LÉTEZIK! PEDIG KÖNYÖRÖGTEM NEKI! SZÉTSZAGGATOM!

Hogy lehet, olyan kegyetlen, hogy csodálatosságomat meg sem hallva saját akarattal él, mikor én vagyok ura és parancsolója???
Ugyan is én ezalatt a másfél óra alatt, mióta itt szenvedek, külön nyelvrendszert dolgoztam ki, hogy kommunikáljak ezzel a dalmata ürülékkel, reménykedve, ha megfelelő busman kattogást nyomok be, akkor megfogadja a tanácsomat és gyorsan nekem kedvez, mielőtt még egy kis fejszével találom ketté hasítani… de mivel ma, és az utóbbi időben nincsen szerencsém, ezért a kocka, elvetett alapon, nem segít, így ebből csak annyi tűnik fel az ártatlan szemlélőnek, hogy egy szőke elmebeteg idegbetegmódon csipog egy darab pöttyözött műanyag kockához, míg a másik egy hatalmas üveggömböt simogatva rebeg magasröptű jóslatokat, amik nyilvánvalóan megint csak nem érdekelnek, holott tanulhatnék belőlük… szereznem kéne nekem is egy olyat, mint Tobi tizenkilencedik érzéke, és akkor én is megtudnám jósolni, hogy a halála két percen belül bekövetkezik egy ismeretlen ostor jellegű tárgytól...
Megölöm... kiszaggatom egy fenyőfa alakú sütemény formával és felakasztom a legközelebbi villanyoszlopra ahol remélhetőleg egy kóbor áram környékezi majd meg kedvesen...MERT EZ MÁR NEM LÉTEZIK! EZ SZÖVETKEZIK A TERMÉSZETFÖLÖTTI ISTENNEL, AKI NEM ÉN VAGYOK!!

Második megoldás.

Avagy szimplán a két tetű Uchiha úgy lebeg itt egy láthatatlan sötétaura képben, ami a játékra való tekintettel kedvez a sötétség urának... Orocula is mindig azt mondja, mikor Tobi lelki trauma adagját végzi, hogy a sötétségből szabadultaknak összekell tartania, a fényességhez úgy is több takaró és kötél kell… na igen, a vén gyárkémény imitátor csodás testem beszennyezésére már egy komplett segédeszköz-repertoárt készített ki a hűtőre, hogy megörvendeztessen reggelente egy kiadós lelki sokkal, hadd borzadjak már el korán azon milyen módon kell majd menekülnöm az A és Z betű közötti kínzó eszközök elől... egy ideje már a karácsonyfa égőtől is félek, nem csak amiatt a tény miatt, hogy kicsi kíniak készítették, s olyan gyúlékony, mint Tobi mikor étolajjal keni be magát testápolás címen, hanem azért is, mert Orocula egészen érdekes dolgokra tudná használni… varázslatos módon küszködi belém oszlopával, hogy aztán ingyen röntgen rendelve nézhesse végig a bennem zajló megsokkoló műveleteket... CSAPNA BELE AZ, AMI MÉG NEM TETTE! Aljas tulipán tipró... ugyan is a liliom már meg volt, mikor első alkalommal cibálta be a furcsa ködöt kibocsátó szobájába az épp Liliomnak öltözött Tobit, aki kislányos sikollyal tudatta vele, hogy hejj de jó füstben virágozni...

Tobi, hogy tetézze csodás vesztés közeli állapotom gyönyörű fényét, hirtelen felpattanva kezdi szórni elhappolt pénzem, mint valami elmebeteg ősember, aki a tűz körül veri a mellkasát, azzal a különbséggel, hogy Tobi nem a mellkasát veri az öklével, hanem a fejét a játéktáblával... önként is felajánlkoznék, de attól félek, hogy lassanként a ruháimat is áruba kell bocsátanom és Tobi – mikor arról van szó, hogy nudistát játsszak- nagyon készséges tud lenni, ezt pedig ama ténnyel indokolta, hogy a meztelen gyerekkészítés sokkal izgalmasabb, mintha egyszerűen ruhában szuggerálná belém jövendőbeli csemetéjét. Én már meg sem próbálom neki elmagyarázni, hogy ez nem lehetséges, mert egy beakadt lemez sem ismétli magát naponta két milliószor csak azért hogy valaki hallgassa… BESZERZEK EGY ROHADT NAGY UBORKÁT ÉS ADDIG VEREM VELE, MÍG SZERVES RÉSZE NEM LESZ A BETONNAK! Avagy a beton esztétikai szépsége érdekében trágyázzuk banánpéppel, hátha sóder virágok fakadnak belőle...

Pördül még kettőt, hogy aztán meglepő balett tudását fitogtatva ugorjon át a tábla felett, ide-oda, gömbjét úgy lóbálva mint egy halálos gránátot, amit ha eldob, akkor mély benyomást tesz a befogadó félre... nos... nem szeretném, ha ez az arcom lenne, mert az túl csodálatos és copy rightosan szép ahhoz, hogy bezúzza egy giga nagy üveggolyó...már csak azért sem, mert a plasztikai sebészhez vagy Oro kobrájával kell pislogósat játszanom, vagy szerényen ajánlom fel magam a két Uchihának hadd játszanak itt a piros hol a pirost, piros és kártya nélkül…
Erre pedig nekem ebben a leégett, roppant mód ingerlékeny állapotomban nincs szükségem, mert lehet hogy hitel kamatként két művészi röppályájú orrba vágással reagálnák, amit később megbánva kényszerülnék az ország azonnali elhagyására, amire semmi szükség, mert ezzel a cuki akcentussal rögtön egy arab birka kereskedőhöz irányítanának el, aki eladna engem pár kötött bulloverért egy pedofilnak... itt pedig az a bizonyos ördögi kör bezárul, és szüzességem úgy száll el, mint hasmenéses lepke puki a friss tavaszi szélben...

Na most már aztán elég lesz az örömből, mert sok üröm vegyül majd bele... avagy ha nagyon sokat fog még itt keresztben kapálózni előttem, akkor van letépem azt amin ugrál, vagy megetetem vele azt, amivel ugrál...
Nem kell így gúnyolódni rajtam, na! Mindig is tudtam, hogy a matek meg a szerencse nem az erősségem, és ami a legcikibb a dologban, hogy ezekkel születni kell... nos én maximum a szépséggel de a számokkal való ismeretséggel nem születtem, ugyan is elsőben még a számokat is betűvel írták le, hogy felfogjam... persze ezzel nem arra célzok, hogy hülye lennénk, csak arra, hogyha esetleg megtörténne, hogy rám maradna a világ sorsa, akkor biztosan nem számolnám ki mennyi időm lenne hátra, mert kétségbeesnék a kétségbeeséstől, hogy még a számológéppel sem megy...

Összehúzott szemekkel, keresztbe font kezekkel, mint egy profi tánc kritikus ülök, s nézem, ahogy szinte elbalettozza fél életének történetét a hülye banán, s már csak azt várom, mikor jön az a rész hogy halálát imitálva kiugrik az ablakon... Bocs banán haver, de nekem ez a rángatózás nem nagyon jött át! Most akkor hulla vagy vagy rángógörcsöd van?

Mikor már nem bírom tovább, hogy Monopilyn belüli tehetségtelenségemen csámcsog, lábam valamely kivételes és a szándékosság teljes hiányában mozdul meg, hogy éppen a véletlen jegyében alá lendüljön, melytől elegánsan megbotolva olyan esést ír le, hogy hirtelen olvad bele a padlóba, ami kitárt deszkákkal fogadja, hogy újdonsült kedvese a keblére gyökerezzen... avagy inkább a deszkát smárolja, mint engem, mert abból előbb lenne Tokiói Helyszínelők, mint Csipkejózsika tündérmese...
Itt volt az ideje, hogy elfusson véle, mert ha nem tette volna megbánta volna, hogy nem maradt a kurta farkú malaccal egy kis délutáni fartúrásra...

- Elég volt mára, Tobi. Úgy érzem ismét kezdek beteg lenni, hmm...- jön elő ismét színészi vénám, ugyan is ÉN TUDOM mikor KELL abbahagyni... a büszkeségem még meg maradt egyéb ruhaneműimmel együtt, s míg ezek rajtam illetve bennem vannak semmi mást nem igénylek a helyükre, így a tetű Uchiha testvéreknek és Tobinak sincsen semmi dolga olyan altájakon, amik szépséges hamvasságomhoz tartoznak, és nem szorulnak minőségellenőrzésre...
Így hát pont itt az ideje, hogy a béke és az idegbetegség jegyében kiszálljak ebből az elmebeteg játékból, mielőtt komolyan behajtják rajtam a tartozást, s jobb híján kipakolnak, mint Piroska a farkast...

Tobi, mint valami eszeveszett Kelj fel Jancsi pattan fel, s különös módon vérző maszkját megtörölgetve ölel keblére drámaian, olyan gorilla erővel, amivel menten barackpépet csinál belőlem Orocula öreg napjaira... ez a vég. Vagy itt halok meg, vagy van isten és legalább megüdvözülök... majd visszatérek kísérteni, hogy csodás életem fekete foltjain bosszút állva váltsak jegyet a Pokolba... avagy ha hullagyalázáson kapom őket, ők kórházba én meg olyan meleg éghajlatokra kerülök ahol még a jégkrém is kóróból van...

- Oh, Deidara-senpai! Mily borzalmas, hogy a sors betegségre kárhoztat, mikor egészséges kismama is lehetnél! De ne félj, hogy feldobjalak jósolok neked!- rikkantja akár egy sérves madár, s hogy bizonyítsa milyen nagyon kedves megszorongat, de olyan erővel, hogy úgy érzem magam hirtelen, mint a maci akinek volt egy lyuka hátul és azon is már csak a tömés adtam magát...
Ha most nem lenne közvetlen halál közeli élményem egy enyhe fulladással egybe kötve, akkor neki esnék, mint légy a lámpának... SZÁLLJ MÁR LE RÓLAM TE ELMEBETEG BÉBIKOMPÓT!

- De... jó... nekem...hmm...- nyögöm elkeseredetten meglepően vastag karjai mögül, amik egy anyakondát megszégyenítve szorulnak körém, enyhe darált csontlevest készítve belső szerveim egyvelegéből... ha ezt így fojtatja tovább, nem hogy egészbe, de még puzzle-ban sem maradok meg...
Azonban most elgondolkozom valamin. Hogy a francba lehet ez a banán ilyen kigyúrt, mikor a legtöbb fizikai meló amit végez, az szerény személyem dobálása az iránytű minden irányába... az én 50 kilómtól pedig nem izmosodik ki így, tudom, mert ha ez így lenne, akkor Oro már terminátort is legyűrte volna, ugyan is imádott nevelő apám olyan mértékű szeretetben részesít, amit én szívesen adnék el a vörös keresztnek, de lévén, hogy mindenkinek van halálfélelme, nem sikerül megtennem...
Hmm... lehetséges lenne, hogy Tobi titokban olyan szteroidot szed, amiket Csernobilban tenyésztettek egy háromlábú kecskéből, melytől olyan szupererőse kap, mint Superman a meteor után? Ha ez így van, akkor sürgősen elviszem detoxra, mert ha ez így megy tovább anélkül megtermékenyít, hogy hozzám érne... elég ha egy kicsit sugárzó, és máris meglepő módos esek teherbe a természet és a biológia tökéletesességét megcáfolva...

Hirtelen enged el minden ok nélkül, hogy kis gömbjét a földre téve ugrálhassa körbe, mint a bennszülöttek az emberlevest, s meglepő karmozdulatokkal érje el annak furcsa kék világítását, amit hirtelen semmivel nem tudok magyarázni, maximum csak azzal, hogy Tobi olyan aktív, hogy sugározza a rádiót, és ettől mindent amit lehetséges sugárzás szállja meg, s ingyenes lézer showá változtatja... ha ez így van jobb ha hátrébb húzódok, még mielőtt a hátsómmal küldök jelző fényt az Uchiháknak egy S.O.S.-es szűzirtásért... dettó, mint a Titanic, csak itt a matrózok önként merülnek a mélységbe...

Talán egész egyszerűen csak biztosítást kéne kötnöm a hátsómra, hogy valaha is idegen tárgy vagy épp ember eredetű szerv esetleg egy máj kerül bele, akkor fizessenek, mert ha ez így halad tovább, akkor olyan gázsit szedek össze, hogy hirtelen fog a párnám tömése zöldre változni...

Furcsa halálhörgésszerű hangokkal Tobi úgy táncolja gömb körül, mintegy elmebeteg, karjával úgy integetve, mint egy death metal koncerten az átszellemült sátánista közönség, s egy pillanatra elfog az a sanda félelem, hogy két perc és a falra festhetem az ördögöt, vagy fordítva... ugyan is ha ez ilyen jellegben folyik tovább az ezotéria medrében, akkor nem kell sok és vörös füstben úszva jelenik meg a két Uchiha tetű, hogy tiszta szűz testemet bemocskolva kárhoztassanak a pokolra, hol az örökké valóságig taníthassák a kámaszutra minden csintalan és nyaktörő jóga pózát...
Talán, én ennek nem szeretnék résztvevője lenni, ugyan is nekem már az is elég probléma, ha a lábamat kell elérni lehajolva, nem hogy még spárgázzak is hogy még nyíltabb legyen az intimrésem fényképezési zónája...
Két bámulatos ugrással szeli át a szobát a banán, mint egy profi balett művész, mellyel felkelti bennem a sanda gyanút, hogy talán azok az online balett órák mégiscsak érnek valamit és ha mást nem is, legalább a mozgáskoordinációját segítik még halálosabbá fejleszteni, ugyan is ha nem lennék ilyen pici és alacsony, akkor bizony nem csak a hajamat de lehet, hogy azt a művészi szépségű fejemet is lesodorná a lendülete, mellyel elegáns kacat vihart kever a szoba békés levegőjében, melytől a játékpénz halmok a szállodákkal karöltve egy igazi hurrikán szemtanúi lehetnek... és most jön majd az a rész, amikor én minden empátiában szelíden szenvedve eltépek, mielőtt még engem tépnek szét...

Már mozdulnék is, mikor drága egyhetes rohadt banán állagú mostohatestvérem meglepő pózba vágva magát merevedik meg, hogy kétperces hullamerevség után hatalmas sikkantással vethesse rám magát a gömbjével melynek nemes üvegje úgy koppan koponyámon, mint mások fogán a garas... TE JÓ ISTEN! TUDTAM ÉN, HOGY EGYSZER KI FOG CSINÁLNI! Ki tudja hogy az az Uchiha-tetves szilva mit tenne velem, ha hirtelen szívességből kapnék egy apró amnéziát melytől nememet elfelejtve lazán hihetném, hogy az a nemes szerv ott a lábaim között csupán egy csúnya kinövés, s hogy női mivoltom miatt én az idősebb Uchiha hitveseként vagyok olyan ágyakba kényszerítve, ami az én tiszta lelkemnek nem való... avagy lesz lagzi, és utána nászéjszaka, hol önként riszálom be magam a történelembe...

- Deidara-senpai! Nekem látomásom volt! – rikkantja visítva, mint egy újévi kis malac, akit ép levágni készülnek az ünnepszellemében szadista vigyorral keretezve... te hülye banán... az nekem is van... tudni akarod, hogy mi? AGYON ÜTLEK EGY OLYAN TÁRGGYAL, AMI LEGKÖZELEBB A FENEKEDBŐL FOG ELŐTÖRNI!!!- Ma...- kezdi a gömböt kiszállítva koponyámból misztikus karkörzésekkel simogatva azt, ami most különös módon zölden világít, amit immáron súlyos agyrázkódásom és egyre növekvő ideggörcsömnek hála, már meg sem próbálok megmagyarázni... – MEG FOG VÁLTOZNI AZ ÉLETED! JÖN KÉT IDEGEN, AKIK BESÖTÉTÍTIK A NAPOT ÉS ELVESZIK TŐLED A BÜSZKESÉGED!

ÚRISTEN KI AKAR AZ ARCOMRA TÁMADNI???
Jah, hogy ezt a jóslatot Tobi alkotta. Jah, így már más. Lévén, hogy ez a hülye banán, kábé olyan intellektuális szinttel ér fel, mint egy kaktusz, aki épp most szívott el egy adag gyepet, maximum attól félhetek, hogy jön és belém állítja a lába között gyökerező legnagyobb szálkát, hadd segítsen a szorulásos bélbetegségemen...

S bár lehet, hogy a karma különös fintoraként mindegyszálig megjósolta, mikor fogok leégni és börtönbe fulladni a Monopoly során, kétlem, hogy hirtelen ide teleportálna DÁRTVÉDER és egy klónja, hogy lyukas sajtot készítsenek az arcomból. Ejnye kicsi szellemileg lassan de biztosan visszafejlődő banán... kell még neked tanulnod a spiritiszta tanfolyamon, ha szeretnél utolérni előrelátásban...

- Csodálatos. Ez most megváltoztatta az életem, hmm...- morgom halkan enyhe halál hangulattal, mely úgy vetül ki a környezetre, mint radioaktív sugár a háromfejű kecskére. Te Tobi... én megsokszorozlak, de nem a jó irányba... KETTÉ TÖRLEK ÉS FELTŰZLEK A LEGKÖZELEBBI KARÁCSONYFÁNKRA, AMI MÁR NEM MŰANYAGBÓL LESZ! Az nem bírná el a súlyodat...
Hmm... ez a banán a mostanában úgy gyúr, mint állat, de hogy minek? Persze nem agyra megy, és talány hogy hova, de hogy mostanában sorra tűnik el megmagyarázhatatlanul az tény... hmm... egyszer talán követnem kéne, mielőtt Oroval egyöntetűleg döntik el, hogy szövetkezzenek szüzességem borzalmas bűne ellen, s mint a Vörös Kereszt szűzirtó szekciója kötelességük lecsapni ruhám új biológiai fegyverükkel melynek neve az Uchiha tetű pár, kiknek egyetlen pillantásától a ruhám sikítva fut el...

- Oh, Deidara-senpai! Hát már te is érted a jövő szavát? – rikkantva gömbjét örültek módjára rázva, ami hirtelen ismét kéken izzik fel, s ekkor jut el az agyamig, hogy ez egy hó gömb, ami rázásra váltakozik persze erről nekem eddig nem kellett tudnom, azonban most szöget üt a fejembe azzal, hogy kis híján a koponyámba épül valamint hogy...HOGY A ROSEBBE TUDNA EZZEL JÓSÓLNI?
A tábla a hibás... ez egy elátkozott tábla... bizony! EZ A JUMANJI ÁTPLASZTIKÁZVA! NEM LÉTEZIK, HOGY ÉN VESZÍTSEK!!!
Lekaparom a festéket, és ha igazam van, és ez az izé elnyel, akkor nagyon durca leszek, és az első dolog, amit tenni fogok az az lesz, hogy halálra perelem a gyártót, aztán halálra verem őt is... KIFESTELEK TERMÉSZETES ANYAGGAL! És többnyire lilát fogok használni, a szemed környékén, amit mellesleg még életemben nem láttam.

Ha már itt tartunk. Hogy lehet az, hogy együtt élek vele, amióta lelki szenvedésem megkezdődött, és még egyszer sem láttam az arcát...? Véletlen lenne? Nem hiszem... ez... egy... TITOK!
Amit én Deidara Holmes megoldok. Majd. Egyszer. Ha lesz hozzá elég lelki erőm, hogy megnézzem miféle feketelyuk produkálja a kétszeres vákuumot Tobi közelében...

Csodás idilli jövőt fürkésző pillanatainknak, mely alatt két másodpercenként próbál a banán fekete lyukával halálra bámulni, az vet véget, amit úgy hívunk hogy kopogás, és általában semmi jót nem jelent. Például a fürdőszoba. Ha valaki kopog, az be is jön. De mikor én fürdök pucér vagyok, ergo ha valaki bejön, az meglát, megörül (=megŐrül) és vad ordítással veti rám magát, kellemesen a magáévá téve a zuhany szentsége alatt... avagy nyugalom, a tusfürdőnek nincs füle, a csempe meg hallgat...
Így csupán gyanakodva lenge pizsamámat nagyon féltve a kígyózó zuhanyrózsa támadásától fordulok az ajtó felé, s mielőtt cincogó csodás hangon megkérdezhetném hogy „KI A NÉNIKÉM VAGY TE ÁLLAT?” ama ajtó kinyílik, s olyan sötétséget hoz magával, amitől méltán hihetem, hogy Freddy Kruger maga állt az ajtómban, hogy kedvesen lenyesse rólam a fölösleges hámréteget...
De nincs ilyen szerencsém, mert lőn sötétség, és egy komplett fekete füst tömeg lódul a szoba eddig is feszült légterébe, melytől diszkrét fulladozási rohamot kapok, amit úgy mutatok ki hogy egy kézzel Tobit verem, hogy szálljon ki a tüdőmből, mert sípolós játékot csinál belőlem, másik kacsómmal pedig bátran verem a padlót hátha Oroculának segítni támad kedve, s netalán a nyelvével segít majd légutat tágítani... MEGHALOK!!!!

Miután könnyroham is kiszárította a szemnedvesítő csatornáimat egy cseppet kiszáradva, kifulladva, és roppant mód gyurmamódra kicsire gyúrva pillázok fel a küszöbön trónoló alakra, mely a füst felleg mögül varázslatos módon kezd kirajzolódni, hogy csodás belépője után még egy szívrohammal is megajándékozzon, pusztán azért mert bonusz az mindig jár... JÉZUUUSSOMM!!!! MIT KERES ITT EZ A TETŰ???

Uchiha Itachi úgy áll ott az ajtóban, mint egy megvalósul biológiai katasztrófa, ami szerencsétlen baleset folytán szabadult ki a Grínpííísz kínzókamráiból, ahol épp minden környezetszennyező – MINDENÉT!- részletét akarták eltüntetni, ám ahogy meghallotta betegségem szörnyűséges hírét, rögtön összeszedte darabjait, és iderohant hogy először a törőrákra való hajlamom esélyét növelje, majd egy fiatalkori agyvérzést is okozzon, hadd legyek már még boldogabb...MIIÉÉÉRT??? MIÉRT PONT ENGEM VER A SORS, MIKOR ÉN EGY JÓ GYEREK VAGYOK! Néha... jó... SZÉP VAGYOK! És az elég...
Ilyen nem létezik ezen a világon... nem... nem hiszem el... ÉS A BANÁN MEGJÓSOLTA!
És ez még csak az első... és még a büszkeségemet is elfogja venni... levágja a himbilimbim? Nem sok mindent fog változtatni, max. vékonybab lesz a hangom és a fülemen pisilek...

- Na mi az, szöszke? Nincs kedved üdvözölni, ha már vettem a fáradtságot és idejöttem?- érdeklődik kedvesen, és én szinte reflexből próbálok kurta-farkú rúgást adni neki görcstől rángatózó lábaim egyikével, melytől szinte azonnal megszűnne a beszédkészsége...
Nincs kedved békésen kiugrani az ablakon és látványosan szörnyet halni, ha már vetted a fáradtságot is idejöttél? Mindkettőnknek kényelmesebb lenne. Te pihenhetnél az újjászületésig, én pedig békében kinyírhatnám Tobit, amiért az aurámba fészkel... MEGÖLLEK, TE ÁLLATFÉLESÉG! TE HÜLYE GÉNMANIPULÁLT SZILVVAAAAAAAAA!!!!!!

- Hát nem csodás Deidara-senpai! Valóra vált a jóslatom!- sikít Tobi, mint egy megvadult hangosbeszélő, s végre elengedve engem reppen fel álló helyzetbe, hogy Itachi szilva mellett elszambázva egy bájos csókot küldve hagyhassa, hogy ez az aljas pálinkaelőd becsukhassa az ajtót, és sanyarú kettességre kárhoztasson bennünket... ez most így... túl gyors volt, hogy felfogjam...NEM MEHET EL A BANÁN! NEKEM MÉG SZÜKSÉGEM VAN RÁÁÁ!!

- TOBI AZONNAL GYERE VISSZA, MERT HALÁLRA ESZLEK, HMM!!!!- pattanok fel, mint a Keljfeljancsi turbós változata, s fénysebességgel fél méterrel az ajtóban toporgó, kacskaringós mosolyú Uchiha tetű előtt megállapodva nem kis féknyommal állok meg, hogy az ajtót fixírozva bíztassam kinyílásra... gyerünk... most az egyszer –sokadszorra- kellenél, hogy magam elé lökhesselek és nem vagy itt? EZÉRT BEDARÁLLAK!  

Választ nem kapok, amitől se boldogabb, se biztonságosabb nem lesz sanyarú helyzetem, sőt, ahogy a szilva merész lépésekre szánja el magát irányomba, én mint egy szenzoros hátráló gép indulok még tolatómenetben, hogy ismeretlen irányokba kalauzoljam saját magam a szobám játékpénzektől zsúfolt partjain... most komolyan... mit csináljak? MEG ETETEM VELE A DOBÓKOCKÁT!!!!
Nem jó... ez még azt is túlélné. Uchiha... nincs, ami végezzen vele...
Ide egy egyedi, speckó halálsugár kell, ami úgy sugározza a tisztaságot és a szentséget, mint egy pap az igét, s amitől ez a nyamvad befőttnek való sikítva futna el, mint kislány a bugyi ellenőrzés után... NE MERJ A BUGYIMHOZ ÉRNI! Nem lényeg, hogy alsót hordok... részletkérdés. Ez minden esetben elveszik a semmiben, ugyanis a publikum nőnek nézési kényszere rögtön a tanga jelzőt aggatja a hátsómra, ami nem hogy nem hízelgő, de oly módon felháborít, hogy két perc és mindenkit egy rotációs kapa elé vetek, hogy bedarálja őket az ebédembe... Oro ebédjébe... igen. Ez így már tökéletes...

Az Uchiha tetű akár egy mágnes akinek elfejeltettek szólni, hogy a két egyenes vonalú negatív fél nem vonzza egymást, úgy vesz be, mint ellenség a várat, arcáról letörölhetetlen egós mosollyal, mely mögött olyan ördögi kunkorok bújnak meg, melyektől világgá szalad bátorságom nyelvemmel együtt, hogy nem soká én is követhessem őket az ablakon kibukva...MIÉRT NÉZEL ÍGY TE ELMEBETEG SZILVAOPATA! Gyanús... úgy méreget, mint papok a fiatalkorú gyerekeket... ÚRISTEN EZ MEG AKAR RONTANI! Bár nehezen képzelném ezt a szemetet egy papi reverendában, ahogy osztja az igét és mikor ránéz valakire nem rögtön meztelenül képzeli el maga előtt egy rakat pénzzel keretezve, de azért legyünk optimisták és bízzunk benne, hogy él benne egy olyan jóság, ami random előtör és megvált engem a lyukrajzolástól...

Na jó játsszunk kérdezz-feleleket, hátha azzal elterelem a figyelmét arról, hogy a pizsamámnak essen és történelemmé tegye...

- Szia, Itachi-san... amúgy miért vagy itt? Ha arra vagy kíváncsi, hogy jól vagyok-e akkor igen... vagyis nem... hmm...- köhécselek egy cseppet zavartan, kínomban nevetgélve, mint egy lámpalázas szűz kislány, aki miután ennek a démonnak a szemébe nézett, máris bűvkörbe került, és most egy alapos tüdődolgozás után próbál halál közeli élménye után magához térni... basszus... jó Deidara! Csodás vagy! Alakíts és hátha megkönyörül rajtad!- Izé... nagyon rosszul vagyok... annyira betegnek érzem magam, hmm...

S ím most jött el a pillanat, mikor felfogom, hogy eme kijelentések sora talán jobb lett volna ha bennem marad, mert néha jobb hallgatni és megmaradni...
Mert, hogy most tuti elmegyek valahova az biztos, és az is teljeséggel fix, hogy az ablakot fogom használni és Pókemberes mozdulatokkal sasszézok át a háztetőkön el a naplemente felé...SEGÍTSÉG!
Ugyan is a Itachi-szilva olyan szadista vigyort villant, amiben vetül a perverzió, mint négy fejű kecskében a furcsaság, pontosan rám, hogy még véletlenül se legyen jó, csak rossz, amit viszont nagyon is kezdek érezni... JESSZUMPEPI EZ HALÁLRA NÉZ!!!!
Addig örüljünk, míg csak azt teszi...

- Azt elhiszem. És épp ezért vagyok itt, Deidei. Nincs, aki ugráljon nekem, ezért kezdtelek hiányolni... és hogy lásd milyen nagylelkű vagyok, itt maradok egy kicsit hogy...- úgy villan szeme, mint egy horror filmes gyilkos tekintete, szadistán és némi vér iránti kívánalommal, ami nyilván az én véremnek szól...VITAMIN HIÁNYOS VAGYOK! NEM JÁRNÁL JÓL VELEM!- leápoljalak...

Hogy leápoljon? Most ezt mire érti?
Egy. Itachi épp most jött rá arra, hogy eddig fel nem fedezett transzvesztita hajlamai feléledtek, mint oroszlánnál a vadászösztön, s ezt kiélve kíván rajtam gyakorolni, hogy legközelebb a meleg bárban a fenekét riszálva már még nagyobb sikere legyen, s a bevételt olyan eszközökre költse el, amiket én még legrosszabb álmaimban is nagyon távol látok magamtól...
Kettő. Feltámadt benne az férfi ösztön, s kötelességének érzi, hogy férfiúi kötelességeit teljesítve elégítse ki egészség utáni vágyamat, amit egy nagy oszlopa belém gyömöszölésével szeretne elérni...
Na akkor mérlegeljünk. Itachi nem húzna női ruhát, mert nincs az a méret, ami rámenne a vállaira azaz most úgy meg szeretne hágni, mint hegymászó a hegyet. Nagyon.

NEM ENGEDEM, HOGY HÁTUL MÉRD A LÁZAMAT TE SZILVAFAJZADÉÉÉÉK!!!

Még az kéne... álljon meg a gyászmenet! Most leállítalak, én Deidara a csodás, varázslatos erőmmel, amit úgy hívnak,hogy... hirtelen magyarázkodás!!!!
Bár az esetek 99,999999999%-ban nem válik be, de egy próbát vagy akár többet is megér a testem megmentésének érdekében...

- E...erre igazán semmi szükség! Hát már jobban is vagyok! Nézd, majd kicsattanok az...az.... izéé... egészségtől, hmm!- vágom ki magam villámgyorsan, mielőtt a rettegés vagy a félelem kifejezés hagyná el a számat, s tovább éltetném benne hiú ábrándjait afelől, hogy ő lesz az első és egyetlen szadista az életemben, aki szex rabszolgát akar belőlem csinálni. Nos, ezzel egy cseppet elkésett ugyan is Orocula már pár évvel ezelőtt próbálkozott, de azóta is paranoiásan fél a székektől...  egy egész bútor arzenált törtem szét rajta, de csak a szék érte el a képét... hülye pedofil... úgy látszik csak a fát vonzza be, aminek nagy, hosszú és vastag lába van. Vagy... vagy valami más, amit én szűzies lelkem és meglehetősen félelemmel teli képzelőerőm miatt nem nagyon merek kimondani, mert félő, hogy a szilva épp most teljesítette ki gondolatolvasói képességeit és katat a fejem legmélyében, ahol sok nagyon véres képet talál afelől, hogy hogyan szeretném kinyírni szépen és aranyosan... halálra nézetném vele a Teletabit, példánakokádék. 
Azok is... a legborzalmasabb sorozat, amit a nyugati népek csak kitalálhattak, ráadásul nem is ám egy Panasonic, síkképernyős plazma TV van a hasukban, hanem egy világ háborús tengeralattjáróból guberált radar! Hol ebben az üzlet? Ezen logikai lánc és a pénz látványos hiánya Itachi szilvát a tartalom értése nélkül is megölné... a tartalom pedig csak annyi, hogy néhány tévés, színes ruciba öltözött, diizzníííssss orkokat imitáló egyén fel s alá járkál egy dimbes-dombos vadregényes vidéken, ahol makogva kiáltják világgá, hogy van egy gépük, ami vattacukrot fingik... micsoda értelmes sorozat. És ezek mondják az animékre hogy agygyilkos? Akkor mi ez? Az arabok ellen is bevetik kínzó módszernek? Hmm... Talán Orocula ellen is működne...hmmm...

Hátrálok, hátrálok, mint Magdi néni a 3D-s cápa elől a moziban, ám úgy látszik a szilva nem épp azon gondolkozik, hogy vajon a falon is át tudok-é hátrálni, ugyan is azokban a fekete, sátáni szemekben villan a felfedezés, miszerint ez....LEHETETLEN! Így hát nagyon örül, önnön sikerének, miszerint ő most elkap engem, de téved! Mert...izzéé... elbújok előle! Bizony!

Hogy hova? Magamba! MAGAMBA FORDULOK ELŐLE!!!! BIBIBBBÍÍÍÍÍÍ!!!!  

- Ejnye, szöszke. Ez egyáltalán nem ajánlat volt, hanem tény. Én azért vagyok itt, hogy leápoljalak...- kuncog halkan, én pedig villámgyorsan lépek kettőt hátirányba, de úgy hogy extra lendülettel terülök el az ágyon, mint galád ellenségemen az Uchiha tetű szövetségesén, aki eddig nem volt itt és most rejtélyes módon a kis manók segítségével ide somfordált, hogy itt érjen véget tiltakozási akcióm hátrálós szakasza... o-o... akkor most jön az, hogy rikíts ribanc?

Mi az, hogy ez tény? MEGÜTLEK, AZ IS EGY BEISMERT TÉNY LESZ! És az is, hogy előbb töri le a karomat, de ez már csak mellékes információ, ami zavarja az fizikai fölénybeli csillogásomat, amit nyilvánvalóan ügyesen képzelek be magamnak...

Mindazonáltal, ez nem változtat a helyzeten, miszerint nekem ez nem tény, hanem ítélet, amit szeretnék gyorsan kikerülni, mielőtt még kibérel egy üres zugot a micsodám szomszédságában... EL A MANCSOKKAL TE PERVERZ SZILVAMANGALICA! LEÜTLEK, MINT VAK A POHARAT! 

Szeretnél valami fájdalmasat!? Nézz tükörbe! Elég szadizmust látsz a saját galád szemeidben ahhoz, hogy saját magadat is depresszióba taszítsd!

S lám, mintha még a fizika és az a nyilvánvaló testi fejletlenségem is segítene neki, térdecském megcsuklik az ágy szélében, mit nyugdíjas a számlázáskor, s olyan gyönyörű röppályát írva huppanok az ágyneműmre, ami 10-es skálán 11-et érne, mert én még botlani s mesterien és csodálatosan tudok, csak épp nem szerencsésen. Na igen... a szép dolgok mindig szörnyű véget érnek, egy olyan létforma ellen, ami evolúcióban fölöttük áll, és hogy úgy hívják F.A.R.O.K. avagy fatális armageddont rohamosan okozó köcsög. Nos ebbe a fajba tartozik Itachi a szilva, s én a szépbe, Deidara a barack, kis most a pánik és az ideggörcs, valamint a halálérzés szakadékának szélén állva fekszek eme fekvő alkalmatosságon, miközben az Uchiha tetű olyan elegáns ívű röppályával dobja le magáról bőrdzsekijét, ami nem csak a szemeimet borítja könnybe, de még a fenekem is nedvességbe borul... avagy tanuljunk, hogyan kell intimrésen keresztül sírni, akkor hátha megesik rajtam a szíve...
Igazából annak esélye, hogy egy bőgő segglyukra az Uchiha szilva ellágyul, kábé annyi, mint Tobinak valaha is normálissá válni. Semennyi. Nem hinném, hogy egy pityergő ánusz jobb belátásra bírná, sőt ezt kihasználva felajánlaná, hogy eltömíti a lukat, mielőtt árvizet csinál, holott ez a kis barlang nincs felkészülve az ő gorillájára...

S lásson csodát a világ, mintha Uchiha Itachi épp most esett volna át egy arcátvarráson, olyan gonosz vigyort villant, amihez hasonlót még életemben nem láttam csodálatosan szadista pofázmánya, hogy szerény így is eléggé gatyába csinálási esélyes személyemet még jobban megrémül, és olyan szép fehér színeket vesz fel csinos pofijával, amit egy öblítő reklám is megirigyelhetne... ha már itt tartunk, akkor legközelebb be rakom a szilvababát a mosógép elé, hadd vigyorogjon a fehér ruháimra, hátha bevakítja a végeredmény...

- Na látod! Tudod te azt, hogy hol a helyed... azt ajánlom ne ficeregj sokat, vagy fájni fog... – hinti el bájosan, ahogy az ágyra térdelve zárja el annak a szép körvonalnak az útját, amit én nyuszi ugrással készültem bemutatni célba véve a földön nemesen kupacra tornyosuló pénz halmot. Most akkor jön az a rész, hogy Dei sikít mert a szilva véletlenszerűen ránt elő zsebéből egy félméteres injekciós tűt, hogy fantáziadús ápolásba kezdjen fenekem lágy dombságain... NA ABBÓL NEM ESZEL! MERT NEM EHETŐ!!! Izé... MERT NEM FOGOM ENGEDNI! Tíz körömmel esek neked!!!

Igazából fogalmam sincs mire céloz, de jobb előbb rákérdezni mielőtt olyan dolgokat tesz, amikre sem én sem további hozzám tartozó testrészeim nem érzenek égető igényt... na akkor most lefoglaljuk újra a dumálással, és reménykedünk, hogy gatyájának netovábbjával nem akadályozza meg, hogy tovább töltsem az időt nyelvtornával...

- Öhm... nem kéne fárasztanod magad... mert... öö... a nevelőapám megoldja, hmm! – sikkantom vékony egérke hangon, ami jobban rövidül s veszít hangerejéből, mikor fejembe villan a délelőtt borzalmas emlék tárháza, ami nagyjából a menekülés és Oro zaklatásának csodás egyvelegéből állt, amit fél percenként ismételtünk meg, hogy az a csúf betegség kiszálljon belőlem, míg én sprintelek a fürdő felé az engem furcsa segédeszközökkel kergető Orocula elől, ki rekedtes, láncfűrészhez hasonlatos hangokkal nevetve üldöz vígan... ezt... én nem szeretném még egyszer átélni, szóval lecc fájnd önadör rízön... avagy hogy kreáljunk gyorsan és ügyesen alibit magunknak! Yeahhh...- vagy majd Tobi, hmm...

- Deidei, ez nem választás kérdése... – duruzsolja fölém térdelve, melytől nemes egyszerűséggel tör rám a menekülhetnék de villámgyorsan, és a vörösödés tökéletes kombinációja, melytől egyszerre játszok seprűt nyeltet és lassan a csodás lángokra lobbanó tábortűz kezdeményt, mely felett Itachi szilva nem soká a saját szalonnám süti meg... az rejtély, hogy hogyan, de legbelsőbb 92.- dik érzékem azt súgja ne próbálkozzak megérdeklődni, mert olyan kacskaringósan szép és egyenes választ kapok, ami egyszerre lesz meglepően sokkoló és halálosan megrázó...
Talán az lenne a legjobb megoldás, hogy farönk módra kiguruljak alóla, mielőtt ezzel a farkas vigyorral kiharap belőlem egy értékes darabot... ugyan is ennek már fele sem tréfa, mert ezalatt a széles vállú, nyilvánvalóan izmosabb és erősebb egyed alatt nem kellemes terpeszkedni, mert a végén vadállatias hajlamait fitogtatva nem létező utódot csinál, hadd ne kelljen kihalnia a fajomnak...- Mit szólnál hozzá, ha megmérném a lázadat? Hmm?

Oh, hát egyem a szívedet, csak ennyit akarsz? És mégis mi célból szeretnéd testem tüzét érzékelni, te szemét? Ki engedte meg, hogy a hőmet nézegesd? Talán beszerzett egy speciális hőmérőt, melytől azt reméli 100 %-os homokos tengerparti elferdülést mutat ki, hogy immár biztosan szerencséjében kipróbálhassa, milyen szűk dolgokba kolbászt rakni... na neee!!
Ha nem tudnám, hogy a fölöttem térdelő alak a szilvák királya, akkor még el is hinném, hogy aranyosan próbál rásegíteni a lebukásomra, azonban ahogy realizálódik bennem, hogy igen Uchiha a tetű és nem disznóláb, felmerül bennem az ötlet, hogy ez szívesen leleplez miközben a saját bőrbe burkolót hőmérőjével igazgatja meg a belső elrendezésem... nem... ez nem kell nekem! Remélem...

- Erre igazán semmi szükség mert...hmm...- hebegem halkan, ám az ágy nyikorgás zajától kísérve közelebb ficergő szilvásgombos közeledtétől berezelve hallgatok el, mint térerő nélküli telefon nyekergése, s zárom magamba tiltakozásom további hosszú monológját, melyet kétségkívül soha többé nem fogok hallatni, mert nincs az a pénz, amiért még egyszer hangra nyitnám csodás szájszervem, mivel ez a drága Uchiha tetű már rákészült a behatolásra, s nyelvvel körül nyalogatva vékony ívű ajkait jelzi, hogyha netán nyílásra hajlik szájacskám, ő megtanítja nekem, hogyan kell hatékonyan szájpadlást vakarni... nyílván kedvességből teszi, mert nem szeretné, ha nyálelvonásban és szárazságban múlnék ki, de higgye el nekem, egy pohár víz is elérné a hatást... nem leszek szomjas, ő pedig egy ingyen erős fogót kap a fejébe építve...

- Nyugi van, szöszke. Csak a lázad mérem meg...- búgja vészjóslóan, ében szemiben vöröses villanással, melytől spontán sátán küllemet kap, ami gyors reagálásként kapálózásra késztet, hadd mutassam már meg, hogy igen is élek, és nincs bennem bélegyenesítőként funkcionáló seprű sem... ám ő mindezt könnyen hárítja, s egy manccsal kapja el szép kacsóim világát, s kis híján az ágyneműbe építve nyomja le őket, hadd legyen már egy olyan pillanat is az életemben, ahol nincs szükség rájuk... avagy mancs nuku, és tiszta a szitu... – légy jó, és ne mozogj sokat, így talán könnyebben megúszod... – kuncogja, s mielőtt ismét válogatott szidásba kezdetnék, mint ahogy azt oly sokszor terveztem, s saját szájával fogja be cserfes kis beszélő járatomat, de úgy, hogy hirtelen még étezni is elfelejtek egy pillanatra.... na most jön az a rész, hogy testem véletlenszerűen reagálva épül le folyamatosan, mint egy kedves, lemerülő cintányéros majom, ami nem jelent sok jót nekem, tekintve hogy nekem most ádáz harcot kéne vívnom a számba tolakodó nyelv ellen, de mivel úgy bénul agyam, mint mikor Tobi a mikró fényére nyáladzik, így nem igazán sikerül reagálnom, csak élvezem, hogy agyamra vastag köd ül, melyet majd percenként török meg, hadd ne legyen sikítás mentes a délután...

Könnyedén bújnak ujjai szőke tincseim közé, s azokat halkan felmorranva markolja meg, hogy lassanként nehézzé váló fejem még csak véletlenül se tudjon megmozdulni, nem mintha épp el akarna szállni a nyakamról, de azért biztosra megy a kis szilva rohadék... HOGY MERSZ A HAJAMHOZ ÉRNI? KIFILÉZZELEK?
Nyelvecskémet ingerelve köröz számban, végig rajzolva fogaim és szám minden egyes szegletét, s nem kevés súlyával rám nehezedve jelezve, hogy én hamarosan a matrac része leszek két féle módon. Egy: Vagy elolvadok és az anyagba folyok, amit még a Persil sem fog kihozni, vagy kettő: belepasszíroz, mint rostos gyümölcsöt a préselőbe... ÉN NEM AKAROK BARACKLÉ LENNI!!!
Ahogy elválik tőlem, vigyorogva harapdálja meg szorgosan bizsergő ajkacskáimat, melyek az iménti kis akcióját követelve duzzadnak, engem teljes mértékben elárulva... persze felfogni azt nem tudom, hogy fordulhat elő, hogy egy pasi csókjától beoffol a testem és megszakítja a kapcsolatot az agyammal, na de vannak dolgok, amikre nincs válasz, s csak az a megoldás, hogy fejjel rohanok a falnak. Tehát amit most tehetek az az, hogy kost játszva építek új mintázatot az Uchiha tetű koponyájába, hogy még vonzóbb lehessen az áll lenyomatommal... SZERETNÉD HOGY ÚJ GÖDRÖT NYOMJAK A HOMLOKODBA? HEEE???

Persze heves tiltakozásom is csak addig tart, míg van időm abba belegondolni, hogy az amit épp csinálunk, az egyre közelebb sodor a kétségbeejtő igazsághoz, mi szerint ebből úgy lesz láz mérés, mint ahogy belőlem próbáltak lányt csinálni... félig... de ha ezt bárki vissza mondja nekem, azt leütöm, mint vak a poharat, ezért van az, hogy Tobi már olyan szinten retardált, hogy szánalomból már egy kis állatos ABC-t ragasztottam a falára, hogy legalább az tudja, hogy kell ordítani, mikor Orocula épp kiélni szeretné a biológia és a természetellenesség iránti vonzalmát...
Cserfesen csempergetve, némi agresszióval vegyítve vicsorgok rá, mint a menhelyről szabadult kis kutyus, akit előzőleg már felingereltek egy fenék leszakítására, eme szent érzéssel kis híján leharapva belőle egy darabot, amit ő csupán nyugodt nevetéssel konstatál, ami belőlem egy ideggörccsel felérő fújási rohamot vált ki, melytől vígan tűnők egy indiszkrét macskának, aminek nem örülök, mert a végén úgy fogja érezni ez a szilva, hogy kötelessége intim légkörben simogatni, hátha néhány testrésznél még hangot is adok... mondjuk ha abban reménykedik, hogy sípolni fogok, akkor rossz neki, mert azon már túl tettem magam reggel nyolc óta, mikor is Oro, drága nevelő apám és életem legédesebb színfoltja beugrott hozzám elegáns balettos mozdulattal, kétszer köhögéses fulladozással fűszerezve, hadd kezdődjön már a reggel olyan szépen, ahogy Tobi jóslatai szerint az egész nap... ez mondjuk enyhén félelmetes... hogy fordulhat az elő, hogy egy olyan létforma, mely szerint a nap az egy rohadt nagy villanykörte, amit évente cserélnek a dínó manók, tudja, mit hoz a jövő? HONNAN TUDHATTA TOBI, HOGY ÉLETEM EME MEGKESÍRTŐ PÁLINKA KEZDEMÉNYE IDETOLJA RÚGNIVALÓ HÁTSÓJÁT, HOGY AZ ENYÉMBE ILLESZE NEMES SZERSZÁMÁT?
De csak addig míg le nem rúgom az ékszereit, és el nem adom egy fiúsodni vágyó kislánynak... Tobinak például. Tiszta boldog lenne ezzel a kolbásszal, amit nyilvánvalóan elképzelni sem merek, de azért hangoztatom, mert jobb többször félni, mint egyszer megijedi, de akkor halálra...

- Itachi-san... én már igazán jól vagyok.. már nincs is lázam...- szabadkozok kedvesen, minden pillázási tudományomat latba vetve olyan szépen és kétségbeesetten nézve rá, amitől még egy terrorista szíve is meglágyulna, mielőtt cafatokra cakkoz egy bombával, ám ahogy elnézem a szilva sokkal keményebb fáról esett le, így mikor gonosz vigyora olyan szélességeket ölt, melytől félő, hogy a feje búbját leszeli buksija további részeitől, egy percre megijedek attól, hogy a végén vérfürdőt rendez, mert miért ne alapon, majd rettegni kezdek, mikor is vékony ujjai bájos kígyószerűséggel siklanak pizsamám szép gombjaira, hogy egyenként bontva segítsenek nekik szebb vidékekre távozni... EZ MIT MŰVEL? PANKRÁCIÓT RENDEZEK SZILVABABA!!!

- Majd azt én letesztelem, Deidei... először is itt...- duruzsolja halkan, hangja olyan, mély mint egy gorilláé, de legalább úgy dorombol vele, mint egy nagy fekete, hosszú farkú párduc, mely óvatos lassúsággal cserkészi be egyik ártatlan s védtelen mellbimbómat, hadd ne legyen már annyira egyedül... de nincs egyedül! Pár centire van tőle a másik! Tudnak beszélgetni! Vagy minimum leveleznek... JESSZUMPEPI EZ BENYALTA A CICIPÖCKÖM!
Mintha valami fincsi kis cukorka lenne, úgy ível végig forró nyelve mellbimbómon, meglepetésszerű, meleg bizsergést ezzel útnak indítva, hogy szorgos munkálkodásával, még több kis szikrát pattintson, amikről én eddig nem is tudtam, hogy vannak... sőt! Még én is meglepődöm, hogy a pöcköm nyalogatása, ilyen mód segít abban, hogy déli vidékeken, a mogyik máris nyaralni induljanak a hegy felé...HÁT MEGÜTLEK! AZ UTAZÁS NEM OLCSÓ MULATSÁG! Sok vérembe kerül... MIKRE GONODLOK, MÁR MEGINT? MMEGŐŐRÜLÖÖÖKKK!!!
Ajkaimba harapva, bőszen fogom vissza sóhajaimat, melyek felbátorodva próbálnak árulóként kiszakadni számból, ám én hősiesen tartom magam, s szemeimet összeszorítva –jótékonyan elrejtőzve az engem figyelő szilvaszempár elől- tűröm sorsom, s próbálok némi kis ellenkezést kicsikarni ágyneműbe gabalyodott lábaimtól, hadd érezze már, hogy jóga nélkül is tudok olyan helyeket rúgni, melyről eddig nem hitte hogy vannak... különben is! Nem engedhetem, hogy ez az aljas szilvamalac itt felizgasson! Ezzel persze nem azt próbálom meg takargatni, hogy már megtörtént...
Attól függetlenül mikor már csinos fogaival ízlelgeti szenvedő kis mellbimbómat, már nem tudok visszatartani, egy kéjes kis sóhajocskát, mely bőszen törte át fogaim vámmal védett határát, s szállt a szabad levegőre, mint mókus puki a tavaszi széllel, mely vizet áraszt... ez... ez már kezd messzire menni... ez már nem vicc! EZ MEGERŐSZAKÍT!

- Nolám, szöszke... csak nem élvezed? Pedig csak most kezdtem el... – búgja bőrömbe, gonosz, vörösen izzó tekintettel felpillantva rám, hogy, mélyen elmerülve kék szemeim világába, érhesse el tökéletes paradicsom színfelvételemet, melyet örömmel öltök magamra, mikor egy utolsó nyalintás kíséretében pofátlanul rám vigyorog... MINDJÁRT NEM LESZ POFÁD, AMIVEL POFÁTANKODJ!- nézd, milyen kemények a mellbimbóid... biztosan élvezheted, ha így ágaskodnak...- hinti el édesen, hangjában egy fikarcnyi perverzség nélkül (HAZUGSÁG!), tinta fekete íriszeivel, olyan élvezettel fixírozva mély vörös arcpírral díszített kis pofimat, mintha épp a gyerekkori videóit nézegetné, ahol épp pénzben fürdik és azzal törlik a fenekét...

HOGY KÉPES EZ A DISZNÓ ILYEN NYUGODTAN, ILYEN SZEMÉRMETLEN MALACSÁGOT MONDANI? Fényes nappal... a szobámban.. az ágyamon... a pizsamám cafatjain... a játékpénzzel alattam... vele fölöttem.. a levegővel közöttünk... hahh... megnyugtat a tény, hogy ennyi minden elválaszt minket... majd ha túl nagy lesz a bugyiba nyúlási veszély, a szájába tömök pár hamis bankót, melytől rögtön szegénységi mérgezést kap, és úgy ájul ki, mint Oro mikor meglátta a szomszéd nénit bikiniben a teraszon napozni... egy hétig csak két szóra korlátozott a kommunikálási repertoárja, ami annyit jelentett, hogy az igen egy perverzen ejtett „papi...”-ban a nem pedig egy kétségbeesett „MAMI!”-ban nyilvánult meg, melyből könnyen szűrtem le, hogy Orocula faterja legalább olyan kedves volt hozzá, mint ahogy most is próbál a fenekünkbe férkőzni a kegyeinken keresztül...  

Ám mielőtt még véletlenül helyes jelzőkkel illethetném választékos szókincsét a perverzió ezen ágaira, ő már halad is tovább, s köldököm apró gödre felé közelítve vívja ki nagyra tágult szemeim pillázását... ajkai pillangó szárnyszerűen simogatják felhevült bőrömet, nyomukban erősödő forrósággal, melytől gondolataim úgy szivárognak ki fejecskémből, mint lufiból a tölteléke...
Alig ér hozzám, testem mégis már remeg, arcom kipirult, szemeim homályosak, már pusztán homályos kis foltként látom őt, szám kiszáradt, s nyelvemmel percenként nedvesítve foglalom el apró kis szervemet, nehogy a szilváét kívánja társaságnak...mert ügye bár szép a szingli élet, és én élvezem, még ha két percenként készülök begolyózni a számban honoló kínzó bizsergéstől... olyan érzés, mintha muszáj lenne vele csinálnom valamit, mert ha nem akkor beleőrülök...
Gonosz kis somollyal nyalint be köldököcskémbe, s én halk nyikkanással szorítom össze szájacskámat még inkább, hogy hangok helyett testem vad rándulásával fejezzem ki, hogy igen is tetszik, amit csinál, csak előbb nyelem a nyelvem a gyomromba, mint hogy kimondjam... nem bűn a hallathatás, csak legtöbbször beleegyezés... de mivel én rángatom magam, mint akit ráz az ipari áram, ezért az már reakciónak vélhető, ami nem egyelő a hallgatással, így nem egyezem bele eme galád ténybe...
Kényelmesen hagyja figyelmen kívül azt a tényt, miszerint én tiltakozni látszom, csak épp nem hatásosan fellépve, s mint egy tejet lefetyelő macska, úgy halad végig hófehér pocakomon, az aljasul eltakaró pizsama gatyám széléig, melynél csupán egy gonosz mosollyal keretezett ördögi tekintettel pillant fel rám, s nekem eme tekintettől szinte fáklya effektusra kap fejecském, de lelkesen... ugyan is azokban a szemekben lángol valami különösen zavarba ejtő, melytől lányos zavart kapok egy kis hiteles szűzi benyomással, ugyan is úgy ég abban a szempárban az éhség, mint kutyáében két méterrel a kaja előtt...
Ilyen... ilyen kifejezést még nem láttam azon az igen is hogy egyáltalán nem izgató és jóképű arcán, ami azért is lep meg, mert még nem láttam... másodszorra pedig azért, mert megint kaptam egy bizonyítékot, mi szerit Uchiha Itachi nem botoxon nőtt fel ezért van neki mimikája, de csak virsliért mutogatja, amely virslit épp nadrágomból készül kicsempészni, aminek nem örülök...
Ijedten felnyikkanva, próbálkozok kirángatni vékony csuklóimat kezének szorításából, ám minden próbálkozásom hiába fullad, mikor forró, nedves nyelve pizsamám vékony anyagán keresztül ível végig merevedésemen...MEREVEDÉSEMEN? MI AZ, HOGY ÁLL A ZÁSZLÓ? HÁT NEM Ő A KAPITÁNY!!! NEM HÚZATHATJA FEL!
Azonban még időm sincs ilyesmin elgondolkodni, mert zavarom és kétségbeesésem jobban leköt...

Lehelete égetően perzsel még a ruhaanyagon keresztül is, s mozzanatra pontosan ki tudom venni, épp hova kanyarodik nyelve nadrágom kacér szélén, közben persze mély szemkontaktust tartva velem... nem ereszti tekintetem, nem mintha képes lennék, akár csak egy percre is szem elől téveszteni ezt a hülye szilvát, aki élvezettel játszadozik kis barátom fölött két millivel... ez olyan kínos...
Csípőm ösztönösen rándul, hogy ajkai alá küzdjem vágyamat, ám ő fél kézzel is könnyűszerrel az ágyba préseli vékony derekam, hogy sunyi vigyorral cirógathassa péniszem leheletével... férfiasságom követelőzően rándul egyet, kívánva a kielégülést pulzál, szinte egy ritmusra szívemmel, mely épp kiszakadni készül mellkasomból, tovább pumpálva bennem az édes adrenalint, mely vágyammal keveredve bódítja agyamat, gyengítve minden tiltakozásom, mely mostanra már hatásosan hagyott el... ezt nem hiszem el... én... kívánom a szilvát? MI AZ HOGY KÍVÁNOM? Én nem... nem fogom... nem!

Kínzóan, elcsigázott lassúsággal ível végig nyelve hegyével pizsim jól érezhető dudorán, s testem ívbe feszülve fogadja az apró, forró kis hullámocskákat, melyek villámcsapás szerűen hömpölyögnek végig rajtam, halk nyögéseket kicsalva zárt, fogaimmal védett ajkaim közül, melyek hamar feladják a harcot, ahogy a ruhaanyagot nedvesítve pofátlan módon kezdi nyalogatni merevedésemet... fejemet dobálva, szőke hajammal jótékony függönyt vonva arcocskám elé takarom el zavarom és kínos kis fintorom, mely kéjjel vegyített arckifejezésemmel vegyül pofimon... nem merek rá nézni... már nem merem figyelni mit csinál...

Csupán hosszú ujját érzem gatyám gumija alá csusszanni, ahogy csöppnyit felemelve nyalintja meg annak bőrömön hagyott nyomát, szinte azonnal sóhajt követelve szájacskámból... izgató, óceán mély hangon nevet fel élvetegen, s még így is... hallom, hogy mosolyog, és hogy piszkosul jól szórakozik zavaromon és tehetetlenségemen...

- Ejnye Deidei... milyen meleg lett itt a helyzet... talán ellenőrizni kéne, minden rendben van-e...- búgja, szinte dorombolva, s ahogy lassú mozdulattal lehámozza ágyékomról nacimat, az még intenzívebb bújásra késztet... hozzám képest, hideg a levegő, mely hirtelen nedves hímvesszőmet éri, ezzel felerősítve eddig is lelkes remegésem, mely csak továbbront helyzetemen, avagy azon, hogy meg sem fordul köddel borított agyamban, hogy szájon ágyékoljam vagy valami hasonló... minek, ha a rudimat akarja? Csak abban kell bíznom, hogy nem harapja le... mert ha igen, akkor oda minden, ami még ehhez a nemhez köt, ugyan is volt szerencsém olyan ösztrogénnal telített hormonokat kapni, amikben már csak a fütyi démon kapott helyett, hadd legyen már az az egyetlen, mely biztosítja, hogy bottal verhessem a nyomomat...
Ám, most hogy a szilva pajzán vigyorral épp kis picúrommal játszik félszemes halálra nézünket, még inkább inába száll férfias bátorságom, s jobb híján céklaszínbe fojtom bánatom, számat pedig konfettivé harapom mielőtt elhintem neki azt a bizonyos varázslatos mondatot, melytől mint egy éhes óvódás ráveti magát a cumimra... ABBÓL NEM ESZIK! HA TEJ KELL NEKI, VETESSE KI A BORDÁIT!

Vékony ajkai aljas módon simítják végig a merevedésem melletti érzékeny helyet, hogy a lényeget könnyedén átugorva érhessen időközben felszabadult combomra, hogy apró, később majd nagyon is szem előtt lévő fognyomokat harapjanak rá, olyan izgató morgással, melytől kis híján beleolvadok cseppfolyós állagban az ágyneműbe, két remegés és visszafojtott sóhajtás közben...
Szempilláim alól s szőke hajam mögül lesve kukkolom félénken, hogy mit is tesz, nem mintha bőröm minden egyes felajzott négyzetcentimétere nem az ő ténykedésére lenne kiélezve... minden egyes lélegzetvételére lehelte forró párája simogatja combomat, nyelve apró, nedves foltokat hagy rajta, hogy fogai nyomait jótékonyan gyógyítsa egy kicsit... reszketek akár a nyárfa levél, ujjaimmal pedig a párnát gyűröm fejem fölött, hogy az ágyékomban már-már fájón lüktető vágyat legyőzzem, s hogy enyhítsem egy pöppet azt a forró zsibongást, mely mindenapró részletemben honol...
Mikor végre elér péniszemhez, s leheletével kínozza végig, érzem ahogy rándul egyet, szinte már helyettem is kérlelve a kényeztetést... hát ezt nem hiszem el... a kukacom azt szeretné, ha ez a rohadt szilva nyalókásat játszana vele... HOGY OLVADNÁL LE TE TOVÁBBFEJLETT PÁLCIKÁSJÉGKRÉM!
Ám amint kegyetlenül, nyelvhegyével épp hogy csak végig ível merev, lüktető férfiasságomon, testem mint egy szép híd, úgy feszül ívbe, számon pedig azt a pöpp kis nyögést már visszatartani sem tudom, boldogan tör előre, hogy tudassa a nagy világgal és a tetű Uchihával, hogy igen Dei barack épp most készült élete első orgazmusára pusztán a ízlelőszerve egyetlen érintésére... szégyen. Szégyelled magad Deidara. LEGALÁBB A POFÁJÁBA CSINÁLD! Egye meg, amit kikívánt!         

- Ejnye szöszke... te hazudtál nekem... lázas vagy... olyan forró a bőröd... szinte égeti a szám... mit szólnál, ha még is csak megmérnénk a lázad? Jó ötlet, nem?- villanta rám sötéten izzó tinta fekete szemeit, melyektől egy percre elfog a menekülhetnék és kiugorhatnék az ablakon, hogy aztán utolérjen a kórházban kiköthetnék és az ehhez hasonló csodálatos pótcselekvéseket, melyek egyikére sem vagyok képes lévén, hogy bele épít az ágyba, és amúgy is gyorsabb... mert a szilva egy android... szilvandroid... arra programozták, hogy lábai között található fullánkszervével megcsípjen és mutánssá változtasson...
És most ezzel mire célzott? Lehet, hogy tényleg kezd bennem felmenni a pumpa, de ha dolgokat érint hozzám, amikkel hőt lehet fogni és mérni, akkor meg fog lepődni, mert még a normál, higanyos hőmérő is kiírja majd hogy ERROR... MEGÖLLEK! SPOTÁN ÉGÉST PROUKÁLOK SECCPERC ALATT TE KÖCSÖG SZILVA!!!
S, hogy még idillibb legyen a helyzet, sunyi mosolyára max. hangerővel ordít bennem a balsejtelem, miszerint jobb lenne futni, mint hagyni, és lenni, mint hogy utána ne legyek...persze hangom az nincs, mert lelépett Hawaii-ra a tiltakozásommal karöltve, és legközelebb akkor látom, mikor az ügyvédemmel egyeztetek, hogy bepereljem a cserben hagyásos szüzességelvételben való részvételért... EZ ÍGY NEM IGAZSÁG! Miért kell a szilvának egy hímekre is hatást gyakoroló csáberőt birtokolnia? HOL VESZI EZ A VITAMINJÁT?

Egy pillanat az egész, s Dei barack körül megfordul a világ, s az utolsó dolog, amit lát elegáns 180°-os pörgése előtt az egy perverz, rosszat sejtető vigyor, mely úgy villog a rohadék Uchiha tetű arcán, mint kocsin a márkajelzés... EZT MOST MIÉRT KELLETT? MIÉRT NEM VOLT NEKI JÓ HÁTON?
Nagy szemekkel, döbbenten szemezve ágyam fejtámlájával markolom meg párnámat, hogy legalább anyagra menjek, és ne a saját agyamra, azzal a nagyon is valószínűnek tűni felfedésessel, melyet szépen lassan realizálok magamban... most... most... akkor... BEPÚCSÍTOK NEKI? Mit akar ez? Nem babot ettem... DE LEGKÖZELEBB AZT FOGOK! VINNÉ EL A VÁNDOR FORGÓSZÉL! ELGÁZOSÍTALAK!

Szemeim már csak akkor tágulnak nagyobbra, mikor a forró lehelet, mely eddig kukacom zaklatta most épp popsim indiszkrét kis lyuka fölött garázdálkodik, amitől a meglévő baljós érzésem, és a fejemben zakatoló egyéb gonosz kis gondolatok nem hogy elmúlnának, te tovább húzzák agyamat, melytől hirtelen faltörő kos módba kapcsolva fejelném keresztül a szobám falát, hadd kerüljek egy olyan helyre melyről fogalmam sem volt, hogy eddig létezett... VALAKI MENTSEN MEG MIELŐTT KIOPERÁLJA A VAKBELEM!
Mit akar ez ott hátul? Ha szüksége van egy eladó bélrendszerre akkor menjen Oroculához, mert nem csak a nyelve gigantikus, de tekintve hogy milyen kicsi a rakást produkál szegény szerencsétlen WC-be el tudom képzelni, hány kilométer veszett el benne... NE AZ ENYÉMET VIGYE! NEKEM MÉG ARRA SZÜKSÉGEM VAN! Azt hiszem...

S láss csodát, egy perc s máris megtudom min jár a szilva galád fejében, ugyanis botrányosan bátor nyelve úgy kalandozik végig intimrésemen, mint hegyeken a hegymászók, s én legalább ilyen jódlizást produkálok, ahogy hangosan felnyikkanva fagy rá arcomra a cékla nemes színe, melytől kis híján a párna is lángra lobban nem csak fejem, mely önkéntes fáklyaként asszisztál a szilva bélszépítő tevékenységére...
- Jól sejtettem... magas lázad lehet, mert ez a kis rész itt... csak úgy lüktet... és tűzforró...- dörmögi óceán mély hangon a Itachi a vadember, én pedig eme csodás kijelentéstől öröme gyulladva, lángolok tovább, hogy hamarosan szépen elégve gazdagíthassam a természetes trágyának valók sorát, hogy legközelebb kis virágként élhessek tovább, ahol max. csak a méhecske fog molesztálni... AZT MEG AGYON MÉRGEZEM A POLLENEMMEL HA BEPOROZ!
Ez... EZ NYALDOSSA A FENEKEM!? Jézusom! Mi ütött ebbe a kompót fajzadékba? Hát hogy tehet ilyet? Ott van erre a célra a WC papír, nem kell önkéntesen segget nyalni... bár ha kiengesztelni akar... AKKOR INKÁBB BANKÓKKAL TÖRÖLJE, NE A NYELVÉVEL, MERT BESZIPPANTOM!
Most erre mit mondjak neki? Pudingot ettem, reménykedj, hogy alulról is az jön majd? HÁT NEM MÁSZOL KI INTIM RÉSKÖZELEMBŐL TE VADÁLLAT?
Ez már több, mint zavarba ejtő... könyörgöm... ez... ez... bele sem merek gondolni abba, hogy Uchiha Itachi, egy pasi, épp most készül nyelvével huncutul eljátszadozni a fenekemmel, mint kis cica a gombolyaggal, hogy aztán különböző aljas kis dogokkal elégítse ki „puding” iránti beteges vágyódását, melyet két perc múlva a képébe produkálok... NEEEEEEEE!!!! BELEGONDOLTAM! És vicces volt...

<--- Előző     Vélemények     Következő--->