Ám egyből nincs kedvem gondolkozni, ahogy nehezen kicsavart, érdekes pózba tekeredett fejemmel hátrapillantva megpróbálom pirulva kiérzékelni, hogy az aljas szilva mire készül a hátsom mögött, s ahogy látom aljasul izmos, és hosszú csápját az éjjeléi szekrényen pihenő lázmérőért nyúlni elpattan bennem valami, amit úgy hívnak, hogy „JÉZUSOMJESSZUMPEPIATYAÚRISTEN” húr, mitől vígan, ijedten pillázok, magamban azt mantrázva, ne merd, mert meg halsz, látszólag nem sok sikerrel...
- Itachi-san... te mitt...aaahh...nnn...- nyögöm fulladásba mondandómat, s párnám vállán kis híján sírva fakadva próbálom meg leküzdeni magamban a látottakat, ahogy az a tetű Uchiha nyelvével a lázmérőt nedvesítve beledugta...a...a... FENEKEMBE!  
Vékony ujjaimmal döbbenten markolok bele a párna vékony huzatába, szemeimbe apró könnycseppek szöknek, ahogy döbbenetemben próbálom kiküzdeni magamból az idegen tárgyat, ám nem sok sikerrel mert így csak még jobban érzem, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre nyomul benne, fájdalmas kis tűcskéket idézve altájékon, ahol már a levegő is más... mert... ez után tuti, hogy csak halkan és simogatóan tudok majd szellenteni...
Nyöszörögve, elakadta lélegzettel reszketek arcomat a párnába temetve, ám úgy látszik ez a köcsög, aljadék, mocsok még ezt is élvezi, mert kis gyümölcskínzási túráján jót kuncogva nyalintja meg fenekemet, melytől hol a hideg, hol meg a kéj ráz ki, amitől azt sem tudom eldönteni, hogy rakétát csináljak-e a hőmérőből és lőjem ki vele az egyik szemét kegyesen, vagy hagyjam hogy idő előtt urológiai kezelést adjon, és szépen csendben várjam meg, míg kitapintja, vajon hány fokon is ég a fejem...

- Ejnye Deidei... ne szorítsd, így a formás kis fenekeddel a hőmérőt... így csak rosszabb lesz. Lazíts... csak a lázad mérem meg... – dorombolja, rekedtesen, hangjával végig karcolva gerincemet, melynek mentén vigyázzba vágják magukat a pihék, hogy nyakamhoz elérve borzongassák végig fejbőrömet is, ezzel rendesen elzsibbasztva agyamat, mely már vígan adja fel a harcot a gondolkodás ellen, miszerint ne gondolj bele és nem fog fájni... tudni tudok róla, de nem fogom felfogni... édes a tudatlanság... ha meg emlékezni fogok, lopom Tobi copyrightos technikáját, és addig verem a fejem a falba, míg ott nem hagyom a monogramom...

Elegánsan lángol arcom, s lelki bajaim immár csak a párna anyagában találnak meghallgatásra, ugyan is a szila nem hallgat rám, ezen szobában lévő tárgyak a plafonnal karöltve pedig csak nem akarnak szelektíven csak rá szakadni...
Persze immár teljesen eldobott tiltakozásomban, már holt mindegy kinek sírom el, hogy fáj a hátsóm, és kinek nyekergek S.O.S-t, a tetű csak nyomja tovább az ipart, s nemesen megmozdítva hátsó felemben a hőmérőt kezd bele interaktív lázmérő órájába... ROHADNA LE A KÉPED, HOGY MÉG ÉLVEZEM IS!   
Nyöszörögve, számmal a párnát harapva viselem, ahogy az idősebbik Uchiha hátam mögött munkálkodva mozgassa bennem a vékony tárgyat ki és be, mintha ritmusra csinálná... minden egyes mozdulattal jólesően feszít belülről, furcsa forró bizsergést elindítva altestemben, melytől szemeim homályosak lesznek az élvezett könnyeitől, egész alakomban reszketek, és az egyetlen hang amit kitudok adni az is nyögés formájában távozik nedves ajkaim közül...
Hosszú ujjai határozottan markolnak fenekembe, s ahogy széthúzva morogva –szerintem- szemléli meg a történéseket, kedvem lenne elsüllyedni a föld alá, de úgy, hogy onnan semmilyen folttisztító nem hoz már ki... Deidara a folt, amit még a Vanish sem hoz ki...

- Ügyes fiú vagy Deidei... ezért jutalmat érdemelsz...- morogja, mit egy farkas, aki épp a vacsiját kebelezi be, Piroska előétele után, s egy ehhez hasonlatos harapást lebonyolítva felejti fenekemen jelét, amitől felszisszenve pillantok hátra kék szemeimmel megpróbálva kiérzékelni, hogy mi a nénikémet művészkedik ez ott hátul... nos rossz ötlet volt...
Bűn jóképű arcán dög vigyorral kalandozik kacsója ágyékom felé, hol kisbarátom nedvekben kitörő örömmel fogadja, hogy találkozhat öt kis vadász barátjával ismét, hogy mikor azok boldog ölelésben egyesülnek, Deidara a tejes édesség hangos nyögéssel határozzon ismét úgy, hogy a párna jobb hangtompító, mint a levegő... avagy mikor a szilva ismét a mütyörömre néz, én magamat elszégyellve próbálom meg az arclenyomatomat a párnahuzatban hagyni...
Keze a bennem ténykedő hőmérő ritmusára kezd mozogni, én pedig magamból kikelve, a párnába sikoltozva élvezem, ahogy a feszítő érzés kéjjé válik, ami az ágyékomban tomboló, feszülő, égető hővel együtt átveszi a hatalmat minden porcikám felett... egész testem zsibbad, kellemesen nehéz, pezseg a bőröm, arra vár, hogy megérintsék, s olyan hévvel követel valamit, amilyet még nem tapasztaltam soha...
Halk, rekedtes kuncogással csak olaj a tűzre, nyelve mely gerincemen érzékien végig szánt felborzolja minden kis pihémet hátamon, nyakam előre őt követeli, s ahogy a vékony ajkak becserkészik azt is, parancsszóra fordul felé arcom, hogy duzzadt, lüktető szám kínzó vágyát is csillapítsa... kérni sem kell, morranva veszi birtokba azt, nyelve számba tör, s az enyém önkénytelenül mozdul, táncba bocsátkozik az övével, tovább kábítva tudatom...
Hirtelen nyomja belém teljesen a hőmérőt, keze durván rándul meg péniszemen, s ennyi elég is, hogy bennem elementáris erővel robbanjon a forró gyönyör egész testemben, végig terjedve, akár egy méreg, minden apró pórusomba, mintha épp szétmarni készülne... halk sikolyomat a szilva szája tompítja, ki hősiesen viseli el, hogy saját hangommal rezonáltassam a hangszálait ily módon, ami nyilván roppant kellemes lehet neki...

Pihegve, kábán pillázva lazítom el testemen, hogy elhasalva kapkodhassak levegőért az iménti intenzív élményektől, melyekkel legközelebb vagy egy nedvektől csöpögő vagy egy sötét aurát árasztó rémálomban fogok találkozni. Szemeim előtt kis pontocskák táncolnak, és úgy érzem magam, mint a rongy akit a kanos kutya megmolesztált, csak azzal a különbséggel, hogy az fölé nem hajol egy egész szilva fa, azzal a célzattal hogy ismét megkeserítse életem, eme zavarba ejtő és két perces halmemóriával elfelejtendő helyzetben... HOGY MERÉSZELSZ MÉG NÉZNI IS TE ROHADÉK!!! ESNE KI A SZEMED! A magod... az inkább ne! NE BELÉM ESSEN! Még a végén valami ki kel belőle... és így beigazolódna Tobi állítása, miszerint én is lehetek kacsamama, mert két tojásom már tuti van, amit lerakhatok... TE SZERENCSÉTLEN! 17 ÉVE KOTLOK RAJTA ÉS MÉG MINDIG NEM KELTEK KI! Itt valami baj lehet... csak ne hogy 18. születésnapomra két Alien bújjon ki belőle... JÉZUSOM!
Sürgősen szedem össze magam, s ahogy hosszú ujjai immár a lázmérő varázslatos eltüntetése után ismét arcomat cirógatják, képén egy tetű vigyorral, egy gyengécske „MEGÖLLEKTESZILVA” tekintettel bombázom, de max. röhögni fog tőle, nem sírva elfutni, ahogy azt a jól megszokott megkívánja, mert nem mintha eddig valaha is meghatotta volna, hogy lyukat látok a hasába...

MIÉRT NE ÉPÍTETTEK BELÉM EGY FÉNYSZÓRÓT?! Akkor legalább a retinája kiégne...

- Látod, szöszke? Hogy a figyelmességem viszonozd, holnap jöhetsz is már iskolába, hogy vegyem valami hasznodat is. – hinti el, mintha egy orgazmus és előtte három halálra rémülés is ideggörcs után, nekem még arra lenne szükségem, hogy arra gondolja, hogy holnap még véletlenül se pusztítja el a világot rajtam kívül egy meteor, csak azért mert nekem erre van szükségem...MI VAN?! Olyan hasznos leszek, mint a hüvelygomba...SZÉT FOG CSÍPNI A VIZELETED!-  Nem mintha, ez az ingyen pornó, nem lett volna elég hasznos...- dörmögi fülembe, megnyalintva azt, melytől egyszerre ráz a hideg és fűt a meleg, főként arcomon kipirítva, de úgy, rántottát már háromszor süthetnék rajta... újféle arcpakolás... és ha megunom lenyalogatom...NE EGYED A FÜLEM, WAZZE!

És mi az, hogy ingyen pornó? KI MONDTA, HOGY INGYEN VAN?! PERCDÍJAS, MINT A TÉVÉS JÓSLÁS! Na perkálj, mielőtt elkap a banánom!

Megszólalnék, hogy nagyon csúnya dolgokat vágjak, ahhoz az arrogáns fejéhez, melyen úgy villog a vigyora, mint égőből a fénysugár, de szájacskám, oly mód önragasztózta magát, hogy akárhányszor kinyitnám, ismeretlen anyag tör elő torom legmélyéből, és ragasztja össze beszélőkém. Gyomorfejlesztett technokol... úgy hívják zavar. TE NYAMVAD FÉLSZEMŰ SZILVAFA!!!! HOGY MERÉSZELSZ CÉKLÁVÁ VÁLTOZTATNI???
De úgy látszik, az idő meg is oldja kis problémám, ugyan is dolga végeztével már meg is könnyebbült,s mit se törődve nadrágjának víg oszlopával, indul is az ajtó felé, hogy engem és totális sokkoltságom hátra hagyva, kerülje el azt a nyilvánvaló bútor és berendezés esőt, amit rázúdítanék miután használható állapotba kerülne két szép, művészi kacsóm, melyek jelenleg ágymélyedés formázóként funkcionálnak... MOST MEG HOVÁ MÉSZ? MÉG NEM VERTEM LE A FEJED! GYERÜNK! Hátha cukorka potyogna belőle...

- Viszlát holnap, szöszke...- duruzsolja baljósan, az ajtóból visszafordulva, csak a hatás kedvéért önsötétítést végrehajtva, hogy kifejező képe még mimikásabb legyen, ezzel is kikergetve belőlem minden kétséget afelől, hogy igen én holnap iskolába és a pokolba megyek, hála annak az aranyvesszőnek, mely önkéntesen irányít majd magára... NEM! VAN GPS-EM! NEM KELL VESSZŐ! FŐLEG NEM OLYAN, AMI CSAK KÉT GOLYÓ KÖZÖTT TUD CSAK NAVIGÁLNI!
S lám már távozik is, se puszi, se háj, elfedve ördögi valóját a csodás ajtólappal, mely immár jótékonyan rejti el hosszú kitörésem, mely egy hosszú „NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!”-ből és a hozzá tartozó „hmm” dicső párosából áll össze, hogy ezzel fejezzék ki reményveszett tiltakozásom a holnapi szenvedés iránt, melytől nem hogy ő, de még én is másvilági gyönyöröket fogunk átélni... én gyönyöröket, ő pedig reményeim szerint már a másvilágon... Remek.

***

Szőke tincseimet szinte tépve, államat támasztva adózok a tanulás hős pozíciójának, azzal a bibivel, hogy a számok kábé annyira jutnak el az agyamig, mint Tobi fejébe a napsugarak lelkes kis nyalábjai. Ennek talán az az oka hogy, mióta a szilva bravúrosan megmérte a nem létező de később megjelenő lázamat, azóta furcsa érzés kering fenekem környékén, mely nem hogy nyugodni nem hagy, de ülni sem, mert legszívesebben kétpercenként meglesném hogy nem garázdálkodik ott valami... úgy érzem magam, mint akinek férfiasságát a földbe tiporták, ami rám nézve nem akkora veszteség lévén, hogy a népesség 99%-a nőnek néz, a másik fele pedig nem hiszi el, hogy fiú vagyok... köszönöm, köszönöm. Nagyon kedves. NEM AZ! FIÚ VAGYOK! Csak nem kérkedek vele...

Ez volt az első ok, a másik az, hogy a tudomány lelkes hírnöke, valamilyen furcsa indokból kifolyólag és meglehetősen érthetetlen módón Uchiha Sasuke, a fiatalabb Uchiha tetű, ki szellemes személyiségével, kábé annyira dobja fel a tanulást, mint Orochimaru karácsonykor a karácsonyfát a dekorációval... rádobja Tobit, pusztuljon a férgese, azt kész...
Mindeddig rendben is lenne a dolog, mert szép és jó, hogy a saját halál közeli élményeimet akarja gazdagítani azzal, hogy gyilkos Uchiha logikával magyarázza a matekot, de mindez indokolatlan lévén, hogy még csak egy osztályban járunk, és az évfolyamunk is csak abban közös, hogy ugyan azt a számot viseli... MIÉRT VAN EZ, AMIKOR NEM OSZTÁLYTÁRSAM, CSAK UGYANARRA AZ ÉVFOLYAMRA JÁR?
Hihetném azt, hogy túlbuzog benne a kedvesség és az önzetlenség, de lévén, hogy a nemes Uchiha családnak ezt a gént mutációval irtották ki a vérvonalukból, így lehetetlen, hogy ilyen emberi jótékonyság vezesse, ami megjegyzem nekem se válna be... tehát a sok variáció közül, csak kettő maradt, ami helyt áll eme szorult és idegtépő helyzetben, ahol a fenekem sajog az agyammal karöltve, hadd legyek már még rosszabbul a nap 24 órájában, min egy büntetésként, amiért nem játszok nikkelbolhát a szilvamangalicának...szóval

 1.) Itachi a tetű elegáns távozása után fantáziájába véste csodás testem nedves réseit, s hogy megtudja-e mennyire mély nyomott hagyott bennem, rám küldi az öcsikéjét- kit ezentúl szőlőnek nevezek, mert azt sem szeretem- hogy puhatolja már ki, mennyire fáj a hátsóm, hadd tudja legközelebb hova kell nyomni, hogy nekem ne legyen jó... vagyis... jó... vagy is... akár... MINDEGY! NEM ÉLVEZTEM! ELÁRULT A KÍGYÓM, AZÉRT SPRICCELT FEHÉRMÉRGET!

2.) Sasuke a szőlő, bátyja nyomdokaiba lépve szintén kíváncsi arra, hogy szőke szépségem, miféle dolgokat képes még elnyelni, ezért jött látott, s számok után önmagát kívánja csodás feketelyukamba tuszkolni, hátha van olyan szerencséje hogy benyeli, és nem harapja le béltáji protézisem, melyet óvintézkedés céljából szereltem be...

Na akkor mérlegeljünk. Ecc-peccelek. Tehát. Ecc-pecc kimehetsz, holnap után bejöhetsz, cérnára cinegére, ugorj cica az egérre, fuss, ott áll egy vén krampusz, tüske ment a valagába, elvitték a szállodába, inc-pinc-lőrinc, te vagy oda kinn!
Oké, tehát az legésszerűbb és gondos gondolatvezetésem végén, a lehető leglogikusabb következtetés, amit ezernyi pro és kontrával elláttam 4 másodperc leforgása alatt, az az első. Tehát a szőlő azért van itt, hogy pálinkává válása első fázisaként behódoljon a szilvának, és kémkedjen, mint kicsi én a nénik szoknyája alatt. Ennek fényében villámgyorsan kiütöm a fejét a fülei közül, és váltságdíj ellenében szolgáltatom majd vissza jogos tulajdonosának. VESZÉLY SEMLEGESÍTVE! Vagyis csak lesz...
Nem mellesleg... ezzel máris bevált Tobi ködös,de számomra már érthető jóslatának második tényezője is, mely fekete fellegű Uchiha Szilva Sasuke, ki boldogan töri meg életem békéjét, jelenlétével... és a matekkal. Milyen kedves... belegebedek az römöbe...

Kék szemeimmel hajam gondos takarásából lesek a mazsola kezdemény felé, ki közönyös arccal meglepően nem a füzetet, hanem engem kémlelve próbálja kivenni, hogy arany fürtjeim szép függönyén elül, milyen buli zajlik köztem, a tudatom és a számok hadsereg között... semmi. Olyan paranoiás vagyok, hogy hiába lázadnak és számháborúznak ezek a firkálmányok, képtelen vagyok befogadni őket, mert két másodpercenként az a szörnyű altájéki gyanú kísért, amitől legszívesebben felpattanva vágnék hozzá minden mozgó és ingó tárgyat a Uchiha öcsikéhez...LEVERLEK, MINT VAK A POHARAT!
Persze hamar megunja, hogy semmit nem tapasztal abból, amit itt alkotok, s zavaró közelségbe tévedve dobja vállamra szőke hajkoronám, hogy a füzet felé hajolva vonhassa össze fekete szemöldökeit, attól amit a lapon lát... a semmin. Én pedig premier plánba látom finom vonású arcát, mely szinte kísértetiesen, olyan mint a bátyjának, csak épp azzal a kivétellel, hogy az övén kevesebb a szemét és aljadék vonás, mit a szilváén... ennek pedig örülök, mert legalább egy kis ideig abba a tudatba ringathatom magam, hogy nem akar urológust játszani... NE IS, MERT KIÜTLEK, MINT PISTIKÉT AZ ERJEDT ALMALÉ!

- Ez itt nem jó. Az x-et add hozzá, ne vedd el! Már értem, miért engem küldtek hozzád...- jegyzi meg lenéző fekete íriszeivel kutatva arcomat, amire hirtelen nagyon csúnya kifejezések ülnek ki amiktől normál esetben sikítva futna el, de tekintve, hogy nincs olyan mázlim, hogy leesessen az orrom, ezért nem teszi...

ÉN MEG NEM ÉRTEM MIÉRT TÉGED KÜLDTEK!
Most komolyan. Nem egy osztályba járnunk, de tekintve Tobi értelmi szintjét, amivel csak annyit fog fel a matek órából, hogy a tanár krétával dobálja, mikor a „süss fel nap, fényes nap”-ot kezdi énekelni magas C hangon, az max. a kánon alsóbb szólamát tudja majd elcsicsergi nekem nem az egyenletek szépségeit... de akkor is...NEM VAGYOK HÜLYE! Szőke vagyok... az rosszabb...OKOS SZŐKE VAGYOK! Vagy minimum aljas... VANNAK ÉLETBENMARADÁSI ÖSZTÖNEIM! De persze ez nem elég ahhoz, hogy ezeket az ABC és számok keveréke szült zagyvaságot felfogjam...

- Nem kell így örülni, hmm...- morgom halkan, s a radír után nyúlva kezdek idegbeteg tisztogatásba, hogy a háromszázszor átírt egyenletet újra átcifrázzam, mielőtt ez a szőlőminátór ismét leszólja, és kezdhetem elölről, de addig míg már az asztalt is kiradírozom az univerzumból... A KÖVETKEZŐ A FEJED LESZ!
Agytekervényeimet kattogtatva kezdek ismét gondolkodásba, de mivel itt liheg az arcomba, lehelete forró cirógatja pofikámat, ez nagyon nehezen megy, mert úgy szívja el az oxigént, mely függönyként funkcionáló hajam még átereszt, int porszívó a kíváncsi kis kutyát... MÁSSZ KIS BELŐLEM! Hülye mazsola ifjonc... MIT MÁSZOL AZ AURÁMBA? ABBA A CSODÁLATOSBA!- Öhm... Sasuke... lennél olyan kedves és kimásznál az arcomból, hmm?  

És akkor most jön az a rész, ahol fél perces hatásszünetben megrémülök, ő meg elgondolkozik azon, hogy legyen-e olyan kedves, hogy igazítson az arcberendezésemen, ami megjegyzem, maga a tömör gyönyör, de ízlések és pofonok címszó alatt, pár pofonnal helyrenyalja a mimikám... NE! CSAK A POFIM NE! TÚL SZÉP VAGYOK ORVOSI MŰHIBÁNAK!
Most ötlik csak fel bennem a tény, miszerint én most szépen szóltam be neki, mert arca úgy sötétül el, mint borús égen a felhőcskék, amelytől azonnali halál félelem mutatkozik szőke kis buksimban, amit legszívesebben teljes vehemenciával vernék az asztalba, a „hülyevagyok” mantrával... MIÉRT ÉN!? MIÉRT NEM TUDOK LAKATOT TENNI A SZÁMRA?!
Annyi túlélési ösztön belém szorulhatott volna, hogy az ilyen félgyümölcs- félállatoknak nem szólok be, mert visszaszólnak, és az ölükkel írnak üzenetet testem eddig nem fájlalt zugain... OTT IS FOG FÁJNI, EDDIG NEM HITTEM, HOGY TUD! NEEEEEEEEE!!!

Arcomra fagyott kínos kis mosollyal kacarászok, mint egy komplett szellemi fogyatékos, akit megcsapattak az ipari árammal, míg ő kisatírozott tekintettel hajol közelebb, kezét felemelve, melytől rögtön az a szörnyű tudat gyötör, hogy vagy segítséget hívok és együttesen erőszakolnak meg, vagy hagyom, hogy átalakítsa a pofim, és férfiasabbá tegye a fizimiskám... TEGYETEK MAGATOKÉVÁ CSAK AZ ARCOMAT NE! KÉÉRLEEEEK! AZ ISTEN (avagy én) SZERELMÉRE (az én vagyok) KÉRLEK (parancsolom)NE BÁNTS (ne érj hozzám!) MERT BARÁTOK VAGYUNK (mert leverlek, mint vak a poharat!)!
Összeszorítom szép szemeim, hogy még véletlenül s elegyen tanúja, ahogy az ujjai az arccsontomba piszkítanak, mert inkább vakon pusztuljon el a szépségem, minthogy lássam, hogy vállal extra szervizt a szőlő, önfeledten morogva az esti idillben... JÉZUSOM!
Ám mikor csattanás helyett cuppanást hallok, és egyéb fájdalmas behatások helyett egy nedves szájat érzek ajkaimhoz nyomulni, egy cseppet elgondolkozom azon, hogy vajon ez most a nyelvével akar felpofozni, vagy szimplán a bátyja nyomdokaiba lépve akar ős is nyálmintát venni a jövőbeli szex rabszolga klónjaimhoz... MI VAN!?

Döbbenten nyílnak tágra szemeim, testem megmerevedve engedi, hogy a szőlő közelebb férkőzve magához szorítsa, szinte belepréselje kemény izmaiba préselje... kezei végig kalandoznak gerincemen, melytől egy ijedt nyikkanás, máris szabad terepet biztosít neki számba, hogy nyelvével ott fedezzen fel, minden apró zugot, mintha csak a bátyja trónját követelné benne...
Karcsú kezeimet észbe kapva feszítem vállaira, ám ő egy halk morgás kíséretében von még közelebb magához, s csókol tovább, ezzel közel sem azt a bizsergető forróságot kiváltva, mint amit a szilva okozott...

NA ÁCSI! Mi az, hogy bizsergető forróság? EGY PASI CSÓKOLT MEG! A SZILVA! Közötte és az öccse között nincs semmi különbség.. csak... csak a szilvának jobb a nyelvtechnikája... DE AZ ÖCCSE OAADÓBB ÉS SZENVEDÉYLESEBB! De a szilvamanguszta karjaiban szinte elolvadok...a szőlőében meg megmerevedek... a döbbenettől...

MI VAN!?

De hiába, minden látványos eszmefuttatásom, testem nem engedelmeskedik, csupán halk nyikorás szalad kis számon tiltakozásképp, ami persze nem hatja meg ifjabb Uchiha őfelségét... megijedhetnék, de nem teszem, ugyan is kíváncsiságom hatalmasabb, főleg döbbenetem társaságában, ami egyre csak azt a két kérdést követeli megválaszolásra miszerint: Miért smacizik velem az Uchiha mazsola és miért próbálom meg a szilvát jobbnak beállítani?

MEGŐRÜLTEM! NEM BÍROM IDEGILEG!

<---Előző     Vélemények     Következő--->