Mindeközben Itachi és Sasuke rést találtak az építményt őrzők gyűrűjében és néhány klónt meg idézve és kint hagyva az őröknek, hogy ne menekülhessen el egy sem, ha rajtuk üthetnek végre bemerészkedtek. Alig harminc embert számoltak össze összesen a kintiekkel együtt. De mind képzett shinobinak tűnt. A kémük abszolút jól felkészültsége miatt Itachi nem volt annyira derülátó, mint a mellette teljes biztonságban ádázul magabiztosan mosolygó Sasuke. Itachi elhúzta a száját, ahogy tekintete összeakadt öccsével és morcosan homlokon bökte. Sasuke ösztönösen, kezével simogatva homloka bársonyos bőrét fogvicsorgatva nézett mélyen bátyja szemeibe.

 - Ezt most mért, Nii-san?! - kérdezte durcásan.

 - Mert lebecsülöd az ellenséget - felelte Itachi higgadtan. - Tutira nem azért kémkednek utánunk, hogy felmérjék Konohában hány étterem van, vagy milyenek a nők... vagy tudom is én. És az, aki napokig szivatott mindhármunkat... gondolj csak bele! Normális esetben ez hármunknak egy maximum B-szintű küldetés lett volna! De napokig képtelenek voltunk kinyomozni ki a kémük kapcsolata és hogyan távozik az információ a faluból. Úgyhogy szedd össze magad Otouto! - nézett komolyan Sasuke szemeibe Itachi - Ha csak EGY olyan shinobi van köztük, aki azonos szinten áll velünk, akkor megnézhetjük magunkat! Nem akarom, hogy elveszítsd a fejedet a fiatalságod hevében... - fejezte be mondanivalóját szándékosan kétértelműen Itachi, majd újra az ellenséget kezdte tanulmányozni.

 Sasuke nem szólt semmit. Követte bátyja példáját és ő is szemügyre vette az alatta beszélgetőket, akik már hozzáfogtak egy asztal körül állva a daru lábáról levett információ feldolgozásához. A daru eltűnt. Itachi biccentett öccsének fejével és néma kézmozdulatokkal kommunikálva gyorsan felosztották egymás közt az alattuk állókat, hogy melyiket ki támadja meg, miközben Itachi jelzett szemével, hogy sokukat genjutsu alá vonja máris, míg azt sem tudják, hogy ők ott vannak.

 Sasuke bólintott, majd előrerugaszkodva leugrott a genjutsuban lévők közé. Még a levegőben előrántotta katanáját, ám szerencséjére csöndesen ért földet, így az asztal körül állók nem vették még észre.  Az ifjabbik Uchiha egyenként kapta el őket és vonszolta egy kupacba egy sötét sarokba, miközben nyakuknál két ujjal bevitt egy olyan roppantást, hogy azok rögtön elveszették eszméletüket hosszú időre. Éppen az utolsó tagot cipelte hátra, mikor az egyik társuk hátraszólt az asztal mellől.

 - Hééé! Gyere, ezt nézd meg!

 Sasuke tudta, hogy most rögtön lebukik, így a karján tartott férfit is eszméletlenre roppantotta és villámgyors mozdulattal a többire hajította.

 - Mi a...?! - kiáltott az előbbi férfi, mire hirtelen az összes megfordult és előrántotta fegyverét.

 - Hát... - fogta meg fáradtan homloka tövét haja találkozásánál Itachi. - Legalább a felét vérontás nélkül kaptuk el - mosolygott és leugrott Sasuke mellé miközben klónjaik odakint vetették rá magukat az őrökre.

 - Ti meg kik vagytok? - kérdezte kiabálva egy dörmögő hangú nagydarab shinobi.

 - Én is pontosan erre lennék kíváncsi! - válaszolta Itachi higgadtan, lágy baritonján.

 - Először a „vendégnek” illene bemutatkoznia! - dörögte a nagydarab miközben a terepet lassan kezdték átváltoztatni.  Itachi és Sasuke finoman kezdtek egymásnak háttal helyezkedni egyre szorosabban egymáshoz, míg az őket körülvevők immár teljesen körbezárták kettőjüket.

 - Ahogy elnézem te vagy itt a vezér... - húzta tovább Itachi, még mindig rezzenéstelenül nyugodtan.

 - Eltaláltad copfos! - vigyorgott a nagydarab. - Ti meg konohai shinobik vagytok, ugye? Mekkora idióta merészkedik ide kémkedni fejpántban?!

 - Ha már a kémkedés így szóba került... - mosolyodott el Itachi és összébb húzta szemhéját, kivételesen egyedül a vezérre figyelve, mert látta rajta, hogy valószínűleg kenterbe veri az emberei erejét és egymaga van olyan erős, mint a többiek együttvéve, mégis beleesett abba a hibába, amire alig pár perce figyelmeztette Sasukét. Érezte, hogy lenézi őt a vezér és súlyosan alábecsüli. - Miért kémkedtek Konohában?

 - Ennyire baka vagy, te suhanc?! - röhögött mély hangján a vezér - Mert el akarjuk pusztítani!

 - És miért, ha lehetek kíváncsi... - feszegette tovább Itachi, miközben mindenki a helyére állt. A shinobik egymástól egyenlő távolságra helyezkedve körül vették őket. Itachival szemben, pár méterre tőle a vezér, hátának feszülve pedig Sasuke. Itachi érezte, hogy Sasuke remeg. Tudta, hogy nem fél az öccse, hanem próbálja türtőztetni magát, míg ő jelt nem ad.

 - Erre nem áll szándékomban felelni egy ilyen senkiházi taknyosnak, mint amilyen te vagy! Elvégezted egyáltalán a chuunin vizsgát, te tejfölös szájú?! - próbált Itachi egójára cukkolóan hatni a vezér.

 - Természetesen igen - sóhajtotta Itachi. Rájött, hogy egy ész nélküli igen erős ellenséggel van dolga. Ami azért jó, mert nem árthat Konohának. De azért rossz, mert neki meg kell küzdenie vele és az ész nélkül, dühvel harcoló sokkal kiszámíthatatlanabb. Sasuke most hirtelen megborzongott ahogy e szavakat hallgatta és a körülöttük elhelyezkedő ellenséggel nézett farkasszemet. „Ó ez az idióta ha tudná kivel beszél ilyen hangon!” Itachi hirtelen megszorította nyugtatólag baljával a hátának támaszkodó Sasuke jobb csuklóját.

 - Heh! - mordult föl ismét röhögve a vezér. - Nédd' mán' a kis selyem-majom hogy be van szarva... úgy remeg!

 Sasuke kegyetlen pillantást vetett a vezérre bátyja válla fölött és aktiválta a sharinganját.

 - Ez... - nyögött fel hirtelen kétségbeesetten a vezér. - Ti...!

 De mondandóját félbeszakította a hirtelen előtte termő Itachi, aki immár szintén aktiválta saját sharinganját és hátrakiáltott öccsének:

 - A vezér az enyém! Neked legyen gondod a többire!

 - Meglesz! - nyugtázta Sasuke és túlcsorduló buzgalommal vetette rá magát a hozzá legközelebb állókhoz. Már alig tudta türtőztetni magát, az pedig ahogy a vezér testvérét sértegette, mindennél jobban feldühítette és  nehezen visszafogott vérszomjjal kezdte aprítani ellenfeleit úgy, hogy mégse ölje meg őket.

 Itachi pedig rögtön genjutsuja csapdájába ejtette a vezért.

 - Ha nekem nem mondod el, akkor majd Morino Ibiki kiszedi belőled ki vagy és miért akartad elpusztítani Konohát.

 - Morino Ibiki...? - kérdezett vissza rémülten az. - Ti... ti ketten Uchihák vagytok? - dadogta.

 - Tudod, most csalódást okoztál - folytatta Itachi rezzenéstelen arccal. - Annyira magabiztos voltál és olyan mélyen lenéztél. Most mégis le vagy dermedve, mint egy halálra rémített óvodás. Meg sem próbálsz küzdeni ellenem? A copfos, kis suhanc.... a senkiházi taknyos így megrémít? Nem vagyok senkiházi. Ahogy a sharinganom láthatod. Valóban Uchihák vagyunk - mosolygott Itachi. De rögtön vissza is komorodott arca. Tényleg nem számított ekkora passzivitásra.

 - Uchihák.... - suttogta maga elé a még mindig sharinganjába bámuló vezér.

 - Ebből elegem van - jelentette ki Itachi és elengedve a vezért a genjutsuból egyetlen hatalmas ütésre emelte kezét, lesújtott a melákra, hogy az menten eszméletlenül esett össze.

 - Na? - kérdezte az ismét Itachi hátának vetődő Sasuke.

 - Szégyen - felelte Itachi, miközben taijutsuval védte magát elölről. - Teljes passzivitás. Lecövekelt a sharinganunk látványától. Néha úgy érzem nem kéne használnunk... mert már messze megelőzte a hírünket és egyesek ki se mernek állni ellenünk.

 - Milyen kár! - nyögte Sasuke, ahogy éppen a levegőbe rúgott fel magáról egy ellenséget. - De legalább a napi edzésünk meglesz! - és Itachi érezte, hogy öccse megint vigyorog.

 - Fejezd be a vigyorgást és koncentrálj, hogy mehessünk haza! - bosszankodott Itachi.

 - Oké Aniki! - próbálta megemberelni magát Sasuke.

  - Ch! - Itachi felmordult. Azonban nem ért rá öccsével foglalkozni tovább, mivel egy bazinagy fegyver lendült felé, amilyet még nem látott azelőtt. Egy kard, melynek aljából, mint apró hajtások kétoldalt plusz pengék állnak ki, a markolata meg inkább buzogányra emlékezette.  Az egyik penge majdnem megvágta, de csak ruháját szakította fel. Sasuke riadtan tekintett bátyjára.

 - Sasukeee!!! - ordította Itachi. Sasuke megfordult, de nem tudott reagálni. A felé mozduló dorong már túl közel volt. Itachinak döntenie kellett. Vagy odaugrik Sasuke elé, hagyva, hogy az ő ellenfele belevágjon a hátába, vagy hagyja, hogy Sasuke próbáljon tenni valamit az ütés ellen, amit miatta nem vett észre, mert bátyjára figyelt.  Persze döntése nem is volt kérdés őelőtte. Miközben fölordított, öccse nevét kiáltva, már ugrott is. Egyszerre érte hatalmas ütés a fején és egy mély vágás a hátán. Itachi eszméletlenül zuhant a földre.

 A következő, amit fel tud fogni, hogy Sasuke fölé hajol, és arcát simogatja aggódva, könnyes szemekkel.

 - Aniki! Aniki! Hallasz? Nézz rám! Aniki! Nyisd ki a szemed, kérlek! - könyörög kétségbeesetten Sasuke.

 - Áúúh! - nyögött fel az idősebbik Uchiha.

  Itachi hirtelen próbált meg felülni. Azonban feje emlékeztet te rá, mekkora ütést is kapott. Hányingere van és nem tudja melyik az erősebb... hányjon, vagy mielőtt ez megtörténne, a hirtelen mintha ólomsapkában lévő fejét rántsa el öccse öléből, nehogy lehányja Sasukét, esetleg a hátán tátongó sebre figyeljen, nehogy a megkezdődött varasodás felszakadjon. Végül ernyedten eresztette vissza nehézzé vált fejét Sasuke ölébe.

 - Nii-san! Aniki! Mit érzel? - kérdezte Sasuke aggódva.

 - Haza akarok menni... veled - nyögte fáradtan Itachi.

 - De mid fáj és hogyan? Csak hogy tudjam, hogyan emeljelek és vigyelek haza, hogy a legkevésbé fájjon.

 - Elsőre is értettem - próbált erőltetett mosollyal nézni Itachi az öccsére - Egyébként a fejem. Azt hiszem agyrázkódásom van, mivel majdnem lehánytalak. És nagyon nehéz az ütéstől. A hátamon a seb már gyógyul. Nem kéne fölszakadnia.

 - Értem - felelte Sasuke eltökélt arccal és azzal olyan óvatosan emelte fel Itachit, hogy egy újszülött sem lehetne biztosabb kezekben.

 - Mi történt a maradékkal, miután leütöttek? - kérdezte Itachi fejét fogva, próbálva enyhíteni a nyakára szakadó súlyos terhen.

 - Sajnálom Nii-san! - kezdte Sasuke olyan komoran, hogy Itachi feldúltan nézett gyorsan körül. A látvány, gyötrelmeinél is jobban elborzasztotta. - Miután ezt tették veled, nem tudtam uralkodni az indulataimon. A maradékot sajnos megöltem - hajtotta le néma alázattal fejét Sasuke.

 - De hogy?! - kiáltott fel Itachi elborzadva. - Ezeket nem egyszerűen megölted! Kivégezted Sasuke! És ahogy a hullákat elnézem különösen kegyetlenül. Még éltek, mikor ezeket a sebeket kapták! És szörnyű szenvedések után haltak meg.

 - Aniki! Ők is meg akartak ölni minket! Túl lágyszívű vagy! Ez csak két hulla - dacolt Sasuke.

 - Nem a te dolgod eldönteni a büntetésüket! Ha csak egy hulla lenne, az is sok, ha fölöslegesen ölted meg és elkerülhető lett volna! - zárta le a vitát Itachi ellentmondást nem tűrően. - Induljunk vissza Konohába. A többit hogy visszük magunkkal?

 - Nem tudom. Fölrakom mindet a lóra. Vagy... Várj! Maradj itt! - azzal elszaladt.

 Itachi szomorúan nézett végig újra a tetemeken. Sasuke túl forrófejű, főleg ha a bátyjáról van szó. Itachi sóhajtott. Ekkora bosszúvágyat még nem látott Sasukétől, igaz ilyen súlyosan még nem is sérült meg előtte soha. De már eleve önmaga árnyékaként érkezett ide, testileg és lelkileg teljesen kimerülve. A Hokage meg fogja érteni a történteket. És tuti, hogy ezután hosszabb szabadságot kapnak... főleg emiatt. De Shisui már nem lesz ilyen elnéző Sasukével szemben. Nem. Shisui és Sasuke nagyon össze fognak veszni miatta, már előre tudta. Fura borzongás járta végig Itachi zsigereit, hogy most nem is Fugakuval, az apjukkal történő találkozástól tart kivételesen, hanem Sasuke és Shisui találkozásától.

 Sasuke megjelent a lóval. A nyereg két oldalához hatalmas faágakat rögzített és az ágakat a ló mögött a földön is összekötözte. Olyan volt, mint egy vontató. Rápakolta az eszméletlen ellenséges shinobikat az összefűzött ágakra, és fölsegítette Itachit óvatosan a nyeregbe, ő maga pedig a ló feje mellett sétált. Elindultak vissza a faluba.

 Shisui dühöngve, mint egy vad oroszlán járkált föl-alá a Hokage irodája előtt. Sasuke klónja elmondta, hogy Itachi megsérült, de ennél többet nem. Egy szanitéc csapat a folyosó másik végében várta már őket. Rémülten nézték Shisuit. Az Uchiha nem szólt senkihez. Nem beszélt senkivel. Csak járkált föl-alá. Sasuke klónja csendben ült előtte egy padon. Rezzenéstelen arccal mérte végig Shisuit. Azt latolgatta magában, hogyha bátyja legjobb barátja indulattól vezérelve rátámad - amire jó esélyt látott - akkor csak egyetlen esélye lesz ellene. Bár ő egy klón, de valószínűleg nem is őrá fogja zúdítani gyűlöletét Shisui, hanem az eredeti énjére. És mielőtt ez megtörténik, ő feloldja saját magát a jutsu alól és minden tudása az eredeti Sasukébe száll. Vagyis valódi énje tudni fogja hol van az egyetlen pont, amit Sasuke kifigyelt, ahol egy akár halálos szúrást is bevihet Shisuinak, aki nem kizárt, hogy hasonló „jó szándékkal” fog majd rárontani. Hangokat hallottak a lépcső felől. Sasuke (az eredeti) támogatta be az ajtón a nyakát átkaroló fivérét. A szanitécek azonnal odarohantak és lefektetve Itachit egy hordágyra rögtön hozzáláttak a gyógyításához. Volt, aki az agyrázkódást enyhítette, volt aki pedig oldalra fordítva a hátán tátongó mély vágást gyógyította. Bár a seb egyre kisebb és egyre halványabb lett, amint Shisui megpillantotta, ráordított Sasukére.

 - Mégis hol a francban voltál te, amikor ez történt?! - szemei izzottak Sasukére meredve.

 - Nemsokára jelentést teszünk - felelte higgadtan Sasuke, majd klónjára pillantott, aki azonnal eltűnt és Sasuke a következő pillantásával nagyon furcsán nézett Shisuira. Szemével megkereste azt a pontot, amit klónja már kifigyelt. - Amint Aniki olyan állapotban lesz, bemegyünk a Hokagéhez.

 Itachi lehunyt szemmel hallgatta őket, de túl fáradtnak és elgyötörtnek érezte most magát, hogy közbeavatkozzon, vagy bármit is mondjon. Érezte, hogy teste nagyon a végét járja. De jól esett a gyógyítás, amit a szanitécek végeztek rajta. Feje egyre könnyebb lett ismét, a háta pedig egyre kevésbé fájt, mígnem minden panasza szinte teljesen elmúlt. Hátáról eltűnt a seb helye is, feje egyáltalán nem fájt, mintha csak egy migrénből gyógyították volna ki.

 - Köszönöm a segítséget! - ült föl hirtelen a döbbent szanitécekre mosolyogva fáradtan. - Most már sokkal jobban vagyok! Mennem kell jelentést tenni a Hokagénak!

 - De Itachi-san! - ellenkezett a vezetőorvos - Kérem! Még nem végeztünk! Még pár vizsgálat... - de Itachi felállt, tisztelettel meghajolt és elindult az iroda ajtaja felé.

 - Ti nem jöttök velem? - kérdezte hátra sem nézve öccsére és barátjára, miközben bekopogott. Sasuke és Shisui máris ott álltak mögötte. Bementek együtt és előbb Itachi számolt be, majd Sasuke mondta el mi történt onnantól, hogy fivére elájult. A Hokage komoran hallgatta. Megdicsérte ugyan mind hármójukat, de Itachinak hosszabb pihenőt rendelt el, Sasukét pedig súlyosan megfedte féke veszetett indulataiért és figyelmeztette, ha még egyszer sor kerül hasonlóra, akkor nem mehet több küldetésre együtt Itachival. Shisui nem szólt egy szót sem. Onnantól, hogy Itachi és Sasuke elmondták hogyan sérült meg legjobb barátja, lehajtott fejjel némán állt, ökölbe szorított kezekkel. Miután kiléptek az irodából a szanitéc csapat közeledni kezdett újra, hogy elkísérjék Itachit még pár vizsgálatra. Shisui szemében gyilkos dühvel lobbant azonnal a sharingan Sasuke felé. Sasuke azonban fel volt készülve kivételesen erre és megelőzve Shisuit előkapott egy kunai tőrt. Itachi rémülten fordult hátra a háta mögött érzett hatalmas gyilkos szándékokat megérezve és az orvosok arcára kiült félelem hatására. De elkésett. Túl fáradt volt. Ahhoz volt csak ereje és ideje, hogy kitépje öccse kezéből a kunait, de a lendületet megállítani, sem lelassítani nem, tudta már. Döbbenettel keveredett félelemmel nézett barátja Shisui szemébe, aki ekkor elmosolyodva kedvesen-vigasztalón az övébe. Ahogy a kunai feltépte először a ruhát, majd átfúródott a bőrén, és hihetetlen gyorsasággal a bordái közt, majd megállt a szívében, tekintete azt sugallta Itachi könnyes szemeinek, hogy „Nem haragszom rád”.

 - Neeee! - üvöltött fel Itachi hirtelen, majd szemei elé kapta mindkét kezét. Jobb tenyerét Shisui vére borította, ám hirtelen mindkét kezéről arcán folyt végig a vér.

 - Mi történt? - kiáltott Sasuke.

 A szanitécek ekkor ocsúdtak döbbentségükből és azonnal Shisuihoz szaladtak.

 - Gyorsan! A seb tiszta! Egyetlen vágás! - kiáltotta az egyikük. - Még megmenthetjük! - azzal fölé tartva mindkét kezét zöld színű chakrájával próbálta helyrehozni a sérült izmokat.

 - Egyenesen a szív közepét érte! - kiáltott a hozzá csatlakozó másik, ő is kezeit emelve Shisui mellkasa fölé és igyekezve visszahozni őt az életbe. - A szívizom és a kamrák is sérültek! Nem tudom sikerülhet-e! - kiáltotta a vezetőorvosnak, aki kihúzta a véres kunait, majd Itachihoz fordult, tanulmányozva honnan jön a vér. Itachi üvöltött, ordított, ahogy a torkán kifért. Úgy érezte - hiszen nem tudhatta mi történt - mintha Shisui eme megbocsájtó és szeretetteljes pillantása megvakította volna. Mintha szemébe egyszerre nyomtak volna izzó parazsat és jeget, mintha egyszerre szúrták és tépték volna ki. Iszonyú kínt érzett, melyen csak rontott, hogy akit még most utoljára láthatott az az ő legjobb barátja volt, akit nagyon szeretett és tudta, hogy Shisui is szerette és tisztelte őt és ennek a barátnak az utolsó, neki megbocsájtó tekintetét látta, akit ő ölt meg. Itachi úgy érezte beleőrül. Sírni szeretett volna, de érezte, hogy szeméből könnyek helyett meleg vére folyik végig az arcán.

 - Itachi-san! - kezdte az orvos aggódva és próbálta elvenni szemétől az Uchiha kezeit. - A szeméből jön ez a vér?

 De válasz helyett Itachi csak üvöltött fájdalmasan. Sasuke kétségbeesetten ölelte át bátyját.

 - Aniki! Kérlek, bocsáss meg! Csak most az egyszer bocsáss meg! De biztosra vettem, hogy meg akar ölni engem. Ha visszacsinálhatnám, most én feküdnék ott holtan! Könyörgök Nii-san!  Kérlek, bocsáss meg nekem!

 Shisui elhomályosult szemei pislogtak egyet. Éppen hallotta még Sasuke bocsánatkérését és Itachi fájdalmas üvöltésére odafordította fejét. Mellkasa nagyon fájt, ahogy sebzett szíve újra keringetni kezdte a vért ereiben. Részvéttel figyelte a zokogó Sasukét, akiről látta, hogy valóban mindent megbánt. De nem értette Itachi miért üvölt és folyik vér a szemeiből.

 - Sasuke... - szólalt meg erőlködve.

 - Shisui! - kiáltotta Sasuke és most úgy ugrott oda a másik Uchiha feje mellé, mintha az is a testvére lenne. - Shisui! Nii-san Shisui újra él! - kiáltott Itachi felé - Annyira sajnálom! Ne haragudj! - zokogta Sasuke. - Meg tudsz nekem bocsájtani?

 - Te hülyegyerek... - pofozta meg gyengéden könnyes arcát Shisui, miközben a szanitécek még mindig a zöld chakrát árasztották mellkasa fölé hajolva tenyereikből. - Az én hibám. És jól mondtad. Meg akartalak ölni. Te is bocsáss meg nekem! Ígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet.  

 - Shisui! - kiáltott újra Sasuke és homlokát nekitámasztva a másik Uchihának átkarolta a nyakát. De nem tudott többet mondani, csak folytak a könnyei.

 Itachi kezét közben elfeszegette szemei elől a vezető orvos. Itachi lassan kinyitotta szemeit. A vére pirosra csípte szeme fehérjét, ám azon kívül semmi különös nem látszódott rajta. Az orvos kis pupilla lámpájával még vizsgálgatta kicsit, elvégzett pár látás tesztet, aztán feladta. Nem értette a történteket.

  - Mivel végül is nem történt haláleset... viszont ez a két ember, akik előtte gyűlölték egymást, most könnyek között fogadták meg, hogy nem bántják többé a másikat, arra kérem önöket, hogy erről hallgassanak - adta ki egyértelmű utasítását Itachi a vezető orvosnak. - Gondoljanak, kérem az orvosi titoktartásra és kérem önöket, ha lehetséges, felejtsék is el. Biztosíthatom, hogy ilyen többé nem fog előfordulni.

 Az orvosok beleegyeztek, de Shisuihoz ragaszkodtak, hogy bevigyék erre az éjszakára a kórházba megfigyelésre.

 Itachi és Sasuke pedig haza indultak. Az estéjük a szokásos módon telt. Jelentettek apjuknak, mentek zuhanyozni, szótlanul megvacsoráztak, majd mindketten ágyba zuhantak a kimerültségtől.

  Az idő minden sebet begyógyít-szokták mondani. Másnap kipihenten ébredve - legalábbis Sasuke; Itachi csak pihentebben - egészen máshogy látták a világot. Még a nap is ragyogóan sütött. Mintha a tegnapi nap eseményei csak egy szürke-rossz álom lettek volna. Reggeli után elindultak edzeni. Itachi direkt a kórház felé vezető utat választotta. Sasuke feszengve érezte magát a látogatás miatt, de Shisui most úgy kezelte őt és úgy beszélt vele, mintha semmi nem történt volna, mit régen... évekkel ezelőtt, mikor még nem kellett versengeniük Itachi figyelméért. Igazából már nem is emlékeztek hol és mikor kezdődött, de nagyon elmérgesedett. Most mégis tökéletes béke telepedett közéjük. Sasuke amennyire nem akart bemenni, most annyira nem akarta még otthagyni Shisuit. Ezt Shisui is észrevette és ránevetett az ajtóban várakozó Itachira aki keresztbetett karokkal és lábakkal támaszkodva figyelte öccsén és Shisuin a hatalmas változást.  Itachi is visszamosolygott Shisuira. Valami megváltozott. Most minden olyan, mint ahogy eleve lennie kellett volna és akkor nem történt volna az a tegnapi szerencsétlenség. Itachi átkarolta Sasuke nyakát és elkezdte kifelé rángatni, hogy induljanak végre.

 - Induljunk már Otouto! Edzeni akartunk! - kezdte a zsörtölődést Itachi.

 - Mingyááárt Nii-san! - nyöszörgött Itachi hóna alól mosolyogva és enyhén elpirulva Sasuke.

 - Nahát... - mosolygott Shisui szemeit mélyen Itachi tekintetébe fúrva. - Hogy nem vettem eddig észre, hogy ti mennyire szeretitek egymást!

 Itachi és Sasuke erre zavartan pislogtak Shisuira, aki roppant jól szórakozott a másik két Uchiha színjátszós fején és arckifejezésén.

 - Mehetünk már végre? - kérdezte ingerülten Itachi öccsétől.

 - Persze! - vágta rá kicsit sem feltűnően kínos gyorsasággal Sasuke. - Akkor örülök, hogy jobban vagy Shisui! Majd találkozunk! Szia! - intett Sasuke és már húzta is el a csíkot.

 - Ha kijöttél a kórházból és bármire szükséged van, csak szólj. - búcsúzott Itachi is.

 - Köszönöm barátom! - válaszolta Shisui és tarkóján összefűzött ujjakkal hátradőlve párnáján rámosolygott Itachira.

 Ezen a napon Itachi a lelket is kihajtotta öccséből. Így büntette Sasukét, amiért nem figyelt, mikor a harc végén jártak. Ráadásul a ragyogó napsütés csak tovább nehezítette dolgukat visszaverődve a fehér hótakaróról. Már dél jóval elmúlt, amire hazaérkeztek. Megebédeltek és ki-ki a saját szobájába vonult vissza. Alig egy óra elteltével, mikor már ment le a nap, mivel tél volt így délután, valaki kopogott Itachi szobája ajtaján. Itachi az asztalánál ült. Olvasott.

 - Bújj be! - kiáltott hátra, meg sem fordulva, hiszen biztosra vette, hogy csakis Sasuke lehet az.

 Az ajtó kinyílt és valaki belépett, majd becsukta maga mögött és egyenesen Itachi háta mögé sétálva megállt.

 - Mit szeret... - de kérdését nem tudta befejezni, annyira megdöbbent, hogy még ijedtében megragadta széke karfáját és asztala sarkát, félig megemelkedett, elméjében kutakodva, hol van a hozzá legközelebb eső fegyver éppen a szobájában.

 - Nyugalóóm... - szólt túlzott mézes-mázosságtól csöpögően a fölé tornyosuló jövevény. - Csak nem feltételeznéd, hogy bántani akarlak Itachi? - vigyorgott.

 - Mit akarsz tőlem? Mit keresel te itt? Apám tudja, hogy a házban vagy? - húzódott el még messzebbre Itachi, miközben fel is állt.

 - Persze, hogy tudja. Több mint egy órája a házban vagyok. Tárgyaltunk.

 - Chh. Képzelem - fintorgott Itachi. - De hozzám minek jöttél?

 - Mert amiről Fugakuval tárgyaltam, az érint téged is! Meg az öcsédet. És minden Uchihát! - itt hatásszünetet tartott. - Van egy nagyszabású tervem, amibe szeretnélek bevonni. Érdekel a dolog?

 - Nem! De azért köszönöm. Engem csak Avarrejtek dolgai érdekelnek - jelentette ki Itachi.

 - Persze, ezt tudom rólad. De mindentől függetlenül azt hiszem mégis szükséged lesz a segítségemre. - Itachi kérdőn nézett rá. - Úgy hallom megölted a legjobb barátodat! - Itachi nagyot nyelt, mert úgy érezte egész Homokrejtek az ő szájában van éppen. - Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem direkt tetted és hogy ott volt miattad egy elit orvosi osztag, akik segíthettek  így Shisui újra él és megbocsájtott.

 - Mi a...?! Honnan tudsz te erről? - kérdezte Itachi ingerülten.

 - Régóta figyellek. Tudtam, hogy kivételes shinobi válik belőled. Egy igazi kincs még az Uchihák közül is kitűnsz. És ez meg, hogy most előhoztad a Mangekyou sharingant...

 - Mit? - csodálkozott Itachi, mire nagyhajú jövevénye egészen közel hajolt arca elé és sharinganját aktiválva nézett Itachi szemeibe. De az a sharingan más volt és Itachi tudta, hogy Madara erőben jóval fölötte áll. - Ez lenne a Mangekyou sharingan?

 - Többek között - vigyorgott rá Madara. - A Tsukuyomit tutira megkaptad, amiért megölted a legjobb barátodat. A többi erő az lutri, hogy mi van még mellé. Egyéne válogatja.

 - De ezek mire jók? - kérdezte Itachi.

 - Magasan a többi Uchiha fölé emelnek erőviszonylatban - tette vállára kezét Madara.

 - Te is... - nézett a félelmetes sharinganokba döbbenten Itachi - te is... megölted a legjobb barátod? - tette föl a kérdést és bárhogy igyekezett kifejezéstelen arcot vágni, ajka mégis finoman megremegett, ahogy emlékei feltűntek szinte a Mangekyouból visszatükröződve, ahogy Shisui megbocsájtó szeretettel utoljára rámosolygott. Madara észrevette ezt, és ledöbbent Itachi mennyire ki van készülve és erőtlen-legalábbis önmagához képest.

 A nagyhajú épp szólásra nyitotta száját, de hirtelen benntartotta, mivel ekkor halk kopogás hallatszott az ajtón megint. „Ez már biztos Sasuke lesz! De miért most?! Nem akarom, hogy bejöjjön! Nem akarom, hogy Madara rászálljon!”- gondolta Itachi, de már nyílt is az ajtó.

 - Nii-san gome! Elfogyott a balzsamom. Kérhetek a tiédből?

 Sasuke félmeztelenül nyitott be, nyakában egy törölközővel és hosszú, fekete nadrágban, ami csak még jobban kiemelte hófehér tökéletes bőrét és izmos felső testét, melyen a vizes hajából lecsöppenő vízcseppek folyékony gyémántként gördültek végig. Itachi elvörösödött, ahogy Madara előtte állt és Sasuke döbbent tekintetével találkozott. Madara mohón falta szemeivel a látványt, miközben deaktiválta sharinganját. Sasuke kérdőn nézett bátyjára és azonnal érezte, hogy a számára eddig sosem látott nagyhajú a frászt hozza testvérére és szíve szerint menekülne, de minimum, hogy azt elkerülné, nehogy neki találkoznia kelljen vele. Ami most ugye nem jött össze. Sasukét éktelen düh kerítette hatalmába, hogy megvédje bátyját ettől az alaktól és kicsit sem leplezte mérhetetlen ellenszenvét.

 - Ez kicsoda? - kérdezte Sasuke lefitymálóan keresztbe fűzött karokkal.

 - Na, nézd csak a kis Sasuke! Hogy megnőttél! - Madara gúnyosan borzolta össze Sasuke vizes haját, majd mögé lépve a fiatalabb Uchiha testvér bal vállára támaszkodott könyökével, szándékosan provokálva őt. Sasuke felfortyanva a pofa pimaszságától be akart húzni egyet neki, de tekintete találkozott Itachiéval, aki szemeiével és alig láthatóan pár ujjával leintette tehetetlenül Sasukét. Sasuke erre összeszűkült szemekkel mustrálva és értetlenkedve vette komolyabban szemügyre Madarát. „Ettől az embertől fél?! Az én Anikim?! Lehetetlen. Ki ez?!” Sasuke érezte, hogy megborzong a gondolattól, hogy Itachi is tart valakitől. Sose hitte volna.-Mikor is láttalak utoljára. Megvan! A bátyád chuunin vizsgája után... Négyszemközt gratuláltam neki, te meg kis hátulgombolósként állandóan rajta csüngtél, mint egy éretlen gyümölcs!-nevetett fel Madara.

 - Már megértem! - felelte Sasuke komoran és kihúzta válltámasztékát a nagyhajú alól. - És bunkóság nem bemutatkozni a saját otthonában valakinek, pláne ha a kérdezett fél ismeri már a kérdezőt.

 - Azt látom, hogy megértél... - sandított Madara perverzül gúnyosan Sasuke arcához közel hajolva. Itachinak itt lett elege. Fölkapta a balzsamját, belépett Sasuke és Madara közé és öccse kezébe nyomva a balzsamot, az ajtajára mutatott.

 - Itt a balzsam öcsém! Kösz, hogy benéztél! - azzal megfordította Sasukét és kifelé tessékelte a szobából.

 - Sasuke! - kiáltott hirtelen Madara, mire mindkét Uchiha megállt és felé fordultak. - Te nem vetted észre Itachin, hogy az idegösszeomlás szélére került? A te elvileg szeretett Nii-sanod rosszabb állapotban van, mind testileg, mind lelkileg, mint eddig valaha. - Itt tartott egy kis szünetet, tekintetét gonoszul mosolyogva fúrva a kisebbik Uchiha sötét íriszeibe. - Nem gondolod, hogy tehetnél érte valamit, mielőtt még baja esik?! Egy kis önzetlen segítség... a te Anikidnek... hmm?

 - Mégis mi a francot képzel maga?! Semmit nem tud rólunk! - fakadt ki Sasuke, Itachit is meglepve, mennyire kipirult arccal. - Fogalma sincs, mennyit gondolkodom ezen, és szeretnék enyhíteni a terhein!

 - Szerintem értetted, amit mondtam... Sasuke - fojtotta belé a szót Madara vészjóslóan halk sunyisággal és összébb húzta szemhéját, mire Sasuke nagyot nyelt.

 - Ne merészeljen kioktatni!....Nevenincs bunkó! - ordított rá Sasuke és becsapva maga mögött az ajtót kiviharzott bátyja szobájából.

 Sasuke becsörtetett a fürdőbe. Miközben befejezte a hajmosást és a balzsamozást azon gondolkozott... biztosra vette, hogy az a bátyja számára félelmetes ember ott bent, szintén egy Uchiha. Ahogy felidézte az arcát... öreg volt, de még így is feltűnően jóképű... a szemei... a haja... mindene... Tiszta Uchiha! Majd szavain kezdett el gondolkozni... és a mimikáján... tekintetén... hirtelen a mellette lévő fal  csempéjébe vert öklével. „Franc! Az a rohadék, szemét perverz!” Majd undorodva vette kezébe ismét a tusfürdős flakont is és újra jól átdörgölve magát igyekezett lemosni magáról a nagyhajú Uchiha tekintetét... és a szavai hátsó-rejtett tartalmát miközben  bűntudatot érzett, hogy valószínűleg nem arra gondolt, csak most ő-Sasuke-ilyen beteg, hogy az jutott róla eszébe, ami.... „Vagy mi van?!” Sasuke dühödten rázta meg vizes haját, mint egy makacs kutya, megborzongva a gondolattól, amire a nagyhajú perverz sunyulós tekintetéből és szavaiból következtetett.

 - Nahát-nahát, milyen kemény legény lett az öcsikédből Itachi! - gúnyolódott továbbra is Madara. - Milyen csinos és helyes fiú és milyen szemtelen..?!!

 - Igaza volt! Ő van itthon nem te! - felelte Itachi rezzenéstelen arccal bámulva vissza Madarára, keresztbe tett karokkal, egyenesen kihúzva magát, jelezve, hogy esze ágában sincs folytatni a további kommunikációt. Észre sem vette, de Sasuke akkora erőt adott neki, hogy most már gond nélkül ki tudta hajítani nem várt vendégét.

 - És mekkora erőt ad ő neked... nagyon szereted igaz? - mosolygott tovább heccelve Itachit.

 - Ha nincs más mondani valód... - azzal Itachi kinyitotta a rangidős előtt szobája ajtaját.

 - Nincs. Ha akarod gyakorolni az új képességeidet, tudod, hol találsz! - majd távozott.

 Itachi beroskadt az ágyába hason fekve. Átölelte a párnáját és nem is olyan lassan félálomba szenderült. Félálmából az zökkentette ki, hogy halk kopogást hallott újra ajtaján.

 - Gyeree... - nyögött föl Itachi, ahogy megpróbált felkönyökölni.

 - Umm... Nii-san... - nyitott be félénken Sasuke - bejöhetek?

 - Persze! Bújj be! - mosolygott erőtlenül Itachi.

 - Ne haragudj... az előbbiekért - folytatta öccse, miközben odasétálva leült bátyja mellé. Itachi érezte, Sasuke tusfürdőjének illatát és mélyet szívva a kellemes aromából, mely öccse bőrének illatával keveredett erőtlenül tette vissza fejét keresztbe fűzött karjaira.

 - Semmi baj! Igazad volt - felelte halkan Itachi.

 - Elmondod ki volt ez? És mit akart tőled? És miért nem rendezted le? Ő is Uchiha, igaz? De ugye te nem félsz tőle?

 - Mi az? Szájmenést kaptál a zuhany alatt Otouto?! - vigyorodott el Itachi - Nem. Nem áll szándékomban összeismertetni titeket! Így nem is árulom el, ki ő. De valóban egy Uchiha. Legyen elég ennyi! - azzal sarokülésbe emelkedett Sasukéval szemben és elkapva öccse nyakát, hátul a tarkójánál, Sasuke homlokának támasztotta sajátját, így fúrva bele tekintetét öccse fekete íriszeibe. - Azt akarom, hogy kerüld őt el! Ha megkeres téged, akkor is... ugyanígy küldd el a fenébe és szólj nekem!

 - Tehát akkor nem tartasz tőle? - kérdezte Sasuke enyhén elpirulva ettől a közeli kontaktustól.

 - Tartani tartok... és okkal! De ha téged meg mer környékezni... - itt Itachi elengedte Sasuke tarkóját és felállt az ágyáról, majd az ajtó felé lépkedett - Megyek, iszok egy kávét. - Azzal vissza sem nézve döbbenten utána bámuló kisöccsére kiment szobájából.

 Sasuke pedig visszament a sajátjába.  Magára csukta az ajtót. Gondolatai vad viharként egymást kergették fejében. Elindult az egyik ágon, majd sebesen cikázva átugrott egy másikra... mint a szerteágazó fa koronája. Mígnem hirtelen kikerekedett szemekkel döbbenten kapta föl fejét és homlokára csapva, tenyerét ott tartva szaladt a számítógépéhez, leülni. Bekapcsolta a gépet, mire az halkan felzúgott, arcát világoskék fényben világította meg. Sasuke vadul keresgélni kezdett. Emlékezett egy cikkre, amit egyszer véletlenül talált, mikor arra keresett választ, hogyan kezelhető a női hiszti, elfásultság, depresszió és idegkimerültség. Ő ezt akkor Sakura miatt kereste, de ahogy végigolvasta, fintorogva vette tudomásul, hogy Sakura nyomulását és hisztijeit ő így nem fogja csillapítani, inkább marad rideg és elutasító. Úgy kalandozott rutinos gyorsasággal a netcsatornák között, mint az imént még csapongó gondolatai. Megtalálta a cikket. ((megjegyzés: a cikk valóban létezik, de az oldal évekkel ezelőtt megszűnt, pedig szívesen linkeltem volna~a szerző)) Elégedetten elmosolyodott, de ahogy újra olvasni kezdte, lefagyott arcáról az a tipikus Uchihás önelégültség. A cikk a kora-középkori orvoslásról szólt, hogy akkoriban az orvoshoz vitték az ilyen problémákkal küzdő nőket és az adott orvos a hüvelyükben kitapintott egy pontot addig dörzsölte, míg a nő fel nem sikított, úgy hitték kieresztve ezzel magából a gonosz/ártó szellemet és utána újra normálisan élhette hétköznapjait. Sasuke lehajtott fejjel a billentyűzetet nézve gonosz vigyorra húzta el száját. Na persze... ma már tudjuk mi volt ez. És hogy nem gonosz szellem miatt sikítottak azok a nők. Ekkor erőt vett magán és újra tovább böngészett, a férfi depresszió és idegkimerültség kezeléseit keresve. A sportra, focimeccsre rá sem klikkelt... tudta, hogy ez fölösleges, hiszen a bőrt is leedzik egymásról nap, mint nap. Aztán megakadt a szeme egy szón. A keleti kultúrák egyik oldalán... Nem akart valami nyugati hülyeségbe belekezdeni sem. Azt talán meg sem tudja valósítani. De ez a szó... még nem látta azelőtt. Nem tudta mit jelent. Ráklikkelt: YAOI.

<---Előző     Vélemények     Következő--->