- Te valóban az én fiam vagy - teszi apám kezét vállamra. - Egy év alatt elvégezni az Akadémiát... igazi Uchiha lett belőled.

 - Büszkék vagyunk rád, Itachi - lágyul el anyám is.

 - Köszönöm.

Arcom közömbös, de valójában legszívesebben fülig érő vigyorral mászkálnék az utcán. Nem a teljesítményem miatt. Nem felmenőim dicsérő szavai miatt. Nem a végre kijáró elismerés miatt.
Nem... ezerszer többet jelent az, ahogy Sasuke csillogó szemeivel rám néz.

 - Egyszer én is olyan jó ninja leszek, mint Nii-san!

Képtelen vagyok visszafolytani, érzelgősen elmosolyodom kis megszólalására, majd szemébe nézek. Úgy fénylik az a két gömb, mintha legalább a Nap kölcsönözte volna nekik sugarait... és pont olyan melegség áraszt el tőlük.

A példaképe lettem. Sose hittem volna, hogy egyszer majd elmondhatom ezt egy emberről... hogy a példaképe vagyok. Remek érzés. Valahogy olyan teljes lett az életem. Van egy dicső klánom, ami elismer. Van egy apám, aki harcra tanít. Van egy anyám, aki megmutatja, hogyan kell másokkal bánni. Van egy kisöcsém, aki felnéz rám. És a legfontosabb: béke vesz körül. Nekem ennél több nem is kell.

Szép dolog, hogy elmondhatom ilyen fiatalon azt, amit mások jóval később sem.
„Elégedett vagyok az életemmel.”

 - Nii-san! - kapaszkodik belém Sasuke, mikor már kimentem a belsőkert tornácára. - szeretnék neked ajándékot adni!

Értetlenül nézek rá.

 - Miért?

 - Kaa-san azt mondta, hogy ilyenkor szokás adni valamit!

 - Az nem a jouninná váláskor szokás?

Sasuke elbizonytalanodva hajtja le a fejét, miközben halvány pír jelenik meg arcán. Milyen aranyos...

 - Lehet, de én akkor is megajándékozlak! - szorítja dacosan ökölbe kis kezecskéit, és elrohan a házba. - Várj meg itt!

 - Rendben...

Leülök a falapok szélére, és elégedetten nézek végig ezen a harmóniát sugárzó tájon. A zöldebb növények leveleit a délutáni nap sugarai festik aranylóvá, miközben a többi kis színes virágot kiemelik. Hallom a vékony vízcsík csobogását, koppanás, és újra folyik a víz. A közelében lévő fán madarak csiripelnek, némelyik leszáll az ágról, hogy igyon egy keveset. Ez a kis folyam is, pontos időközönként billenti ki a tartót, melybe ered. Mintha az időt, az eltelt másodperceket számolná. Talán pont azért, mert itt annyira nem érezni a múlását.
Nem az a pörgősen gyors, mint a küldetéseken, és olyan lassú, hogy az ember unja magát. A tökéletes egyensúly.
Olyan nyugodt itt minden.

Békémet csupasz talpak zavarják meg, ahogy egyenletesen ütődnek a tatamihoz. Hátra se kell fordulnom, hogy tudjam, nem az öcsém jön. Neki ennél légiesebb a járása, és a lába is kisebb.

 - Itachi - szólít meg apám, mire egyből fölkelek, és tisztelettudóan nézek a szemébe.

 - Hai?

 - Már egy ideje eldöntöttük ezt anyáddal, de most van itt az ideje, hogy te is tisztában légy vele... - kis hatásszünet, majd folytatja - Ideje, hogy megismerkedj a jegyeseddel.

A dolog nem ér váratlanul. Számítottam rá, hogy erre mostanában kerül majd sor.
Az egyszerű nemeseket még születésük előtt eljegyzik. A mi klánunk nemes család ugyan, de van pár dolog, ami miatt nálunk nem ilyen egyszerű. Elsőként talán az, hogy a sharingan erősítése miatt családon belül házasodunk. Emellett mivel az erő ugyan csak számít, ezért abban hasonlóképpen válogatunk.
Én, mint a fő család fia, aki már ilyen fiatalon geninné vált... Valószínűleg rendes arát kapok. Hisz a legjobb a legjobbat érdemli.

 - Mikor? - kérdezem kis idő múlva.

 - Ma este.

Erre viszont már meglepődöm. Azért elvártam volna, hogy egy pár nappal előtte szóljanak. Még szerencse, hogy már hazajöttemkor átöltöztem valami kevésbé hétköznapibba.

 - Értem.

Apám végignéz a csendes kis kerten, és mélyet sóhajt. Talán ideges? Lehet, fél, hogy nem lesz hozzám méltó a jövendőbelim?

 - Ez remek hely lesz, hogy bemutatkozzatok egymásnak. Maradj itt.

Azzal elsiet. Sasuke pont mellette szalad el, ahogy felém igyekszik. Kicsit lassít, értetlenül néz felmenőnkre. Gondolom, már ő is észreveszi az apróbb jeleket. Fugaku ideges.

Várakozóan figyelem öcsémet, próbálom kivenni, mi lehet az „ajándéka”, de nem látom kezeitől, melyekkel mellkasának szorítja. Csak annyit látok belőle, hogy Sasuke hasán lefelé valami zöld ereszkedik.

A kis fekete elszakítja íriszeit felmenőnk hátáról, majd felgyorsítja lépteit, és egy pillanattal később már előttem áll. Fejét zavartan lehajtja, tekintete a tatamin cikázik, csupán egy pillanatra kapja rám szemeit, aztán rögtön vissza. Haja előrebukik eltakarva ezzel előlem arcát.
Látom, miként reszket meg válla.

Talán, mert eddig soha nem ajándékozott meg?

Közelebb lépek hozzá, és kinyújtom kezemet, hogy homlokon pöcköljem, de megelőz.

A levegőben elkapja jobbomat, majd egy virágot nyom bele, azonban nincs időm jobban megnézni. Sasuke fekete szemei kitakarják előlem a látóteret, miközben szája enyémre simul.

A meleg és puha érzés olyan hirtelen ér, hogy levegőt se merek venni. Csak nézem az obszidián csillogású íriszeket, míg öcsém le nem hunyja pilláit.

Mit művel ez?

Alig pár pillanat után elválik tőlem, elengedi kezemet, majd szemeit lesüti. Arca pont olyan piros, mint a növény kezemben, melyet most jobban megnézve egy hasonló árnyalatú vörös szalag köt át, a virág maga pedig egy... rózsa?

 - Sasuke? - nézek rá értetlenül.
Ez mit jelentsen?

 - É-én csak... - pirul el még jobban, én pedig csak pislogok. - ... Tudom, hogy szereted a virágokat, mert sokat ülsz itt kinn és én...

Reszket. Az emberek a félelemtől reszketnek. Volt elég időm, hogy megtapasztaljam.

 - Nem foglak bántani, nyugodj meg - mosolygok rá kedvesen. Erre még jobban remegni kezd. Nem értem, most komolyan fél tőlem? - Csak nem értem, hogy ezt te... - ránézek az ajándékra. Egy pillanatra bevillan előttem, ahogy ajkát enyémre helyezi, és valamiért ettől bizseregni kezd a szám. Nem tudok tenni az ösztön ellen, végighúzom bőrömön szabad kezem ujjait. - hogy ezt, hogyan érted.

 - Én... én... szerettem volna neked ajándékot adni, és gondoltam valami virág lenne a legjobb, mert azt úgyse kapsz soha, pedig szereted őket, és... és... a virágárus kislánya volt csak ott. És mondtam neki, hogy valaki fontosnak lesz, ő meg mondta, hogy akkor ez a virág a legjobb. Meg... meg... hogy ha tényleg olyan fontos, akkor... akkor... adjak neki szájra... puszit... És én láttam, hogy Tou-san meg Kaa-san is csinálják, csak olyan felnőttesen... én azt nem merem, csak ezt, és én... én...

Elnézően mosolygom meg folyékony dadogását - mert, hát erre jobb kifejezést nem tudok.

Így már mindent értek. Az a lány biztos azt hitte, hogy az öcsém neki akar virágot adni, és csak azt mondta, amit magának szeretett volna tőle.

Közelebb vonom magamhoz ajándékomat, majd elmélyedve tanulmányozni kezdem szirmait, a szárán ékeskedő kis szalagot, a hihetetlenül apró tüskéket rajta.
Tudom jól, mit jelent virágnyelven, hisz ez egy nagyon alap. Vörös rózsa... az égető és birtokló szerelem...
Most, hogy belegondolok, fogalmam sincs mit jelent ez a szó. Szerelem. A házastársaknak kell ezt érezniük egymás iránt. Akkor az iránt a lány iránt azt fogom érezni, akit eljegyeztek nekem a szüleim? De hisz nem is ismerem. Egyszerűen közömbös, pedig már tulajdonképpen összekötötték az életünket.

 - Nii-san? - emeli rám Sasuke a tekintetét.

Valamit mondanom kéne, de mit? Hogy ez helytelen volt? Hogy nem kellene többet ilyet csinálnia? Meg fogja kérdezni miért... Miért? Az átlagember azt mondaná, hogy mert testvérek vagyunk, és emellett mindketten fiúk. De hisz.. az a lány is majdnem a testvérem, csak nem egy háztartásban élünk. Sasukéval pedig el tudom képzelni, hogy egyszer úgy érezzek iránta, ahogy apám  anyám iránt. Vagyis... nem tudom, mit érez, de látom, hogy ez mit vált ki belőle, hogyan bánik vele...

 - Sasuke, én---

 - Itachi. - az erős baritonra kivételesen én is összerezzenek most - Had mutassam be neked a menyasszonyodat. Ő itt Uchiha Shiori. ... Mi az ott nálad?

Apám értetlenül néz a kezemben pihenő virágra. Most mit mondjak neki? Ő biztos nem díjazná Sasuke ötletét, szerintem még le is szidná érte, pedig ebben számomra nincs semmi rossz. Meg kell védenem az öcsém.

A helyzet megmentése érdekében a kissé zavarban lévő, apró lány felé nyújtom a virágot.

 - Örülök, hogy megismerhetlek. Az én nevem Uchiha Itachi. Én vagyok a vőlegényed.

Hogy ehhez nekem mennyire nem fűlik a fogam. Nem mosolygok. Elégedjen meg annyival, hogy egy kiváló ninja lesz a férje, aki mindig megőrzi a családja számára a békét a faluban.

- Kö-köszönöm... - veszi el tőlem a rózsát, majd megereszt egy félénk mosolyt. Látom, amint mögötte apám szeme büszkén csillog. Uh... ezzel most jót csináltam? Akkor Sasuke nem kap szidást.
Gondolatban megveregetem saját vállamat. Nem is tudtam, hogy a harcokon kívül ilyen remek improvizáló készségekkel rendelkezem.

 - Nii-san...

Kisöcsém suttogását alig hallom meg, és mire odafordítom fejem, addigra ő már elrohant.

Szomorúan nézek utána. Azt hiszem, megbántottam.

 - Itachi-kun... - szólít meg menyasszonyom, és én egyből rá összpontosítom minden figyelmem. Ezt várják el tőlem, ezt kell tennem.

 - Igen?

A lány elpirul, és mosolyogva kezd el a vörös szalag szélével babrálni, de nem szól semmit. Most mi van?

A kínos csöndet apám szakítja meg egy torokköszörüléssel.

 - Itt az ideje, hogy mindketten bemutatkozzatok a két családnak.

 - Hai.

 - Hai...

Shiori egyből elindul, de én felmenőm mellett maradok még.

 - Tou-san, Sasuke...?

Apám elgondolkozva néz rám.

 - Tessék?

Bűnbánóan hajtom le fejem.

 - Oh, persze. Mondta, mennyire szeretne olyan jó ninja lenni, mint te. Jövő héten elkezdem őt is képezni, mit téged. Biztos nagyon boldog lesz. De most ne törődj vele. Ez egy különleges este, meg kell felelned a menyasszonyod családjának is. Fontos az első benyomás, mert az emberek skatulyáznak.

 - Hai, Tou-san.

**********

A háromtagú kis család elég későn indul el haza. Gondolom, mert közel laknak.

Mint kiderül nagyon rendesek. Shiori kedves, kissé félénk új környezetben, de a szülei szerint ez csak ilyenkor van így, és a csatatéren remekül helyt tud állni. Hasonlóan képezték, mint engem apám, csak persze őt finomabban, tekintettel léve ezzel a neme okozta gyengeségre. Velem egy időben kezdett az Akadémián, de még mindig jár. Talán jövőre fejezi be. Érdekes, észre se vettem, biztos másik osztályban kapott helyet. Ha jól emlékszem, nem szívesen raknak két Uchihát egy közösségbe, ha tanulásról és versengésről van szó.

Ennek ellenére alig vártam, hogy elmenjen a szüleivel együtt. Képtelen voltam normálisan koncentrálni, állandóan Sasukén járt az eszem, hogy most biztos egyedül pityereg valahol.

 - Itterasshai - köszön el apám a másik családfőtől, én pedig robotként ismétlem utána.

Kimennek a kapun, hátat fordítanak, és nekem ennyi elég volt.
Fugakut meg se hallgatva rohanok be a lakásba, hogy minél előbb megtaláljam kisöcsém.

Megnézem a szobájában, de nincs ott, így végigrohanok a lakáson nőnemű felmenőnk után kutatva. Ő biztos tudja, hol van. Mikor a szüleim hálószobájához érek, meghallom Sasuke pityergését.
Beszél ugyan, de nem értem. A sírás miatt nehezen lélegzik, dadog. Anyánk suttogva válaszol neki. Muszáj nekem megmagyaráznom ezt az egészet Saskénak. Elindulok az ajtó felé, de szinte rögtön meg is torpanok.

 - Cssshhh - csitítgatja Mikoto, látom a kivetülő árnyékán, hogy öcsém hátát simogatja, miközben az az ölében ül - Nincs semmi baj. A bátyád nem azért tette, mert nem szeret.

 - De--deheee... ah-ahhkor mihért?

Ennyire megbántottam? Azt hiszi azért tettem, mert nem szeretem?

Szomorúan hajtom le fejem, szám legörbül, ahogy kistestvérem egyenletes sírását hallgatom. Én nem akarom, hogy sírjon, főleg nem miattam.

 - Tudod, Sasuke... Azt a virágot nem adhatod akárkinek. Csak lánynak szabad, mert félreértik az emberek.

 - De-dehhh... az a lány ahh bolhtban ah-aahzt mondta, h-ogy annak, akit ah-ahhh a leh-lehgjobban szehretek - nyekergi Sasuke elcsukló hangon - ahhannak... ehhezt a virágot... kell.

Engem szeret a legjobban?

 - Az a fajta szeretet nem olyan, amit a bátyád iránt érezhetnél. Ilyen szeretetet csak lány iránt érezhetsz. Ezért más a neve is.

Nekem... sose magyarázott így anyánk.

 - Mih?

 - Szerelem.

Kis szünet következik az ajtó mindkét oldalán. A szobában Sasuke megnyugodni látszik, én pedig levegőt se tudok venni... félek, nem akarok én is sírni. Mert... megbántottam valakit, aki csak azt akarta mondani, hogy mindennél jobban szeret. Én pedig cserébe megríkattam. Borzasztó vagyok... Bár mi más lehetnék, hisz engem nem szeretetre, hanem harcra neveltek.

Vajon a szeretetet tanulni kell? Mi a szeretet? Egy érzés, nem? ...ami cselekvéseket vált ki. Én viszont, most olyat tettem, amiről azt gondolja az ember, hogy nem szeretem a testvérem. Szeretem őt? Szeretni akarom...

A háborúban a családtagokat se köteles szeretni az ember. Mégis én úgy érzem, muszáj... legalább az öcsémet.

Szomorúan ballagok vissza szobámba, majd az ajtót magamra csukom, és lefekszem az ágyra.

Tudni akarom, mit jelent szeretni vagy szerelmesnek lenni. Biztos van meghatározása, és anyám azt is el tudja szerintem mondani, hogy milyen érzés.

**********

Másnap reggelinél direkt én maradok a legtovább az asztalnál. Apánk küldetésre ment. Még szerencse, szerintem nem örülne neki, hogy Mikotoval akarok beszélni ráadásul ilyesmiről. Sasuke pedig... szomorúnak tűnt. Ma még nem nyaggatott, hogy edzek vele, pedig megtehette volna. Helyette csak elballagott a szobájába játszani.

Lassan felkelek, és tányéromat odaviszem felmenőmnek a mosogatóhoz.

 - Kaa-san... - szólítom meg halkan, miközben a kezébe adom a porcelánt. Megtorpan a mozdulatban, és várakozóan rám néz.

Ez... ez olyan nehéz.

 - Lelkiismeret furdalásod van az öcséd miatt? - kérdezi végül mosolyogva. Miért hisznek a szüleim mindig mást, mint ami valóban bánt? Lesütöm szemeimet. Végülis... az is szóval....

Lehangoltan bólintok, mire anyám lágyan elmosolyodik.

 - Ugyan, csak menj oda hozzá. Nem fog haragudni.

Ő ezzel befejezettnek tekinti a beszélgetést, de én szeretném tényleg azt megtudni, amiért jöttem.

 - Mit... mit jelent szeretni valakit? - motyogom félénkem, pulzusom az egekbe szökik. Nem értem magam, miért van ez?

Ő erre meglepetten néz le rám.

 - Tessék?

 - Mi a szeretet meghatározása?

Megismételt kérdésemre szája megremeg, amit nem igazán tudok mire vélni.
Csak pár pillanat után adja jelét, hogy tényleg megértette, mit szeretnék ezzel.

Visszafordul az edényekhez, és magyarázni kezd.

 - Nincs megfogalmazott meghatározása, de végülis az önzés ellentéte. Amikor önzetlenül a másikra gondolsz. Nem függ tárgytól, vagyis nem azért szeretsz, mert viszonzást vársz. Örülsz persze, ha viszontszeret a másik, de nem azért szeretsz, hogy viszont szeressenek. Sose fogy el, és nem csupán érzelem, hanem létforma, hisz ha elmúlna, akkor megszűnne szeretet lenni. Ha tényleg szeretsz valakit, akkor az után is szereted, miután ő már nem viszonozza.

Szemeim rácsodálkozva csillognak, miközben szavait hallgatom. Nahát, nekem tényleg okos anyám van. Vajon ő is úgy kerül össze apámmal, mint én Shiorival? Tényleg...

 - És a szerelem?

 - Azt valamivel egyszerűbb megfogalmazni, hisz az a pozitív érzések kiteljesedése. A szerelem az, amikor valakit mindennél jobban szeretsz, és bármit feladnál érte tekintet nélkül minden másra.

De hát... Sasuke engem szeret a legjobban. Tegnap pedig Mikoto azt mondta neki, hogy engem nem szerethet szerelemből, és ezért nem adhat nekem rózsát se. Nem értem.

 - Ez...biztos?

Anyám lágyan mosolyogva felém fordul.

 - Számomra ezt jelenti.

 - Köszönöm - görbül nekem is fölfele szám sarka.

 - Bármikor.

Pár perc múlva már öcsém szobájának ajtajában állok. Sasuke bizonytalanul emeli rám tekintetét.

 - Megyek edzeni. Akarsz nézni?

A kis fekete arcán széles mosoly jelenik meg, és egy igent kiáltva a nyakamba vetődik.

**********

Egészen estig elvagyunk, lévén azoknak, akik egy év alatt végezték el az akadémiát, csak holnap választanak jounin oktatót. Nekünk nehezebb a csapatot is összeállítani, megtartani az egyensúlyt.

Sasuke fáradtan és piszkosan totyog be a lakásba. Szandálját is elég lassan veszi le. Jobb, ha ő megy előbb tusolni különben el fog aludni, és akkor apánk megint leszidja. Hogy miért megint? Mert ez a kis idióta a nagy depressziójában a kertben aludt. És ne hogy a tornácon aludt volna, á dehogy. Simán lesétált róla, és az egyik fa tövében nyomta el az álom.

 - Menj te elsőnek - mondom neki, miután nagy nehezen beljebb vonszolja magát.

 - Nem tudok... fáradt vagyok. Nii-san gyere velem.

Álmoskásan megdörzsöli szemét, mire elkapom csuklóját, hogy ne nyúljon bele piszkos kézzel. Szólni már nem szólok érte. Eleget mondtam a hazaúton.

 - Nem hiszem, hogy jó ötlet.

 - De elalszom a tus alatt, és szétázom.

Mélyet sóhajtok. Végülis ennek azért van pozitívuma. Hamarabb kész leszek.

 - Rendben, de akkor hozok még törülközőt, meg tiszta köntöst. Mert neked muszáj a belsőkertben aludnod egy fa alatt - cukkolom éjszakai akciójával.

 - Olyan vagy!

Öntelten elmosolyodom, majd megindulok a szekrényekhez. Most érzem csak, hogy én is mennyire elfáradtam. Tagjaim lassan elnehezednek, az izomláz befurakszik testembe.
Még jó, hogy Sasukéval leszek. Ha én így érzem magam, akkor neki sokkal rosszabb. De hát ő akarta annyira kipróbálni, hogy milyen shurikeneket meg kunaiokat hajigálni. Nem bírja el még rendesen a fémeket, így - noha valószínűleg tudat alatt - a chakráját használta. Furcsa belegondolni, hogy már ilyen fiatalon megy neki. Persze rendesen lefáradt tőle, úgyhogy egyszerűbb gyakorlatokat kellett vele csinálnom. Igen... nekem is kellett. Mert ha én nem, akkor ős se. És ő csak azt, amit én igen, és... áhh. Fáj a fejem.

Hirtelen meghallok az egyik szobából valamit, ami csöppet sem tűnik békésnek. Ez apám hangja? De miért kiabál?

Megint csak nem bírok magammal, és muszáj tudnom, mi folyik itt. Hisz már elismertek. Jogom van tudni mindent, úgyis el fogják mondani.

 - Nem, nem engedem - suttog Mikoto, egészen közel kell mennem a vékony papírfal végéhez, ahol még nem láthatnak.

 - De hisz ez fontos! Csak így lehet belőle is rendes Uchiha! - ingerültködik apám.

 - Mert Itachiból rendes Uchiha lett igaz?

 - Igen. Rá büszkék lehetünk.

 - Tudod, mit kérdezett tőlem reggel? - fogja még halkabbra Mikoto.

Hímnemű felmenőm nem válaszol a költői kérdésre, csak hallgat. Valószínűleg a túloldalt inkább a szemével beszél.

 - Azt kérdezte, mit jelent szeretni. - újabb kis szünet, csak anyám egyre szaggatottabb lélegzetét hallom. Sír? - A fiad nem tudja, mit jelent szeretni! Nekem kellett elmagyarázni, hogy megértse! Sasukével nem teheted ezt! Nem hagyom!

Elrettenve kezdek hátrálni.

Ő tovább beszél, de már nem értem, mit mond.

Én... én ezt nem akartam! Ha tudom, hogy ez lesz, nem kérdezem meg. Inkább utána járok magam. Igen... ezentúl mindennek magam járok utána, hisz... ez volt az első, hogy tényleg kimutattam az érdeklődésem... és máris balul sült el.

Visszaindulok Saskéhoz, miközben próbálok higgadt maradni. Akkor most az öcsémet apánk nem edzheti? Ha belegondolok, ez csak jó. Taníthatom én is, és én legalább nem ütöm meg, ahogy azt apánk csinálta velem.

 - Nii-san, hol a köntös meg a törölköző? - néz rám álmosan a kis fekete.

Ohh, igen... meg is feledkeztem róla.

 - Valami baj van, Nii-san? Olyan... szomorúnak látszol.

 - Nem - vágom rá egyből - Csak gondolkozom.

 - Min?

Min is? ...nem akarok gondolkozni.

 - Miért mondod nekem mindig, hogy Nii-san? - kérdezem végül, hogy tereljem a témát.

 - Mert a bátyám vagy, és én szeretem, hogy az vagy.

Öcsém öklét újra szeméhez nyomja, majd dörzsölgetni kezdi.

 - Sasuke, így belemegy a szemedbe a piszok - nyúlok ismételten keze után. Már olyan automatikus ez a mozdulat, most azonban nem eresztem el egyből. Fel is tűnik neki.

 - Nii-san?

De jó hallani. Eddig még bele se gondoltam, de... jó. Közelebb érzem magam hozzá. Az egyetlen rokonom, aki mindig annak szólít, amije vagyok. Apánk is teszi, de csak akkor, ha nagyon büszke rám. Sasuke pedig önzetlenül, és állandóan. Nem számít neki, hogy én nem viszonzom. Ő... tényleg szeret.

<---Előző     Vélemények     Következő--->