- Sasuke, vedd be szépen.

Reggeli.

 - De borzasztó íze van!

Nyafogó öcs.

 - A bátyád is bevette, mikor beteg volt, és ez amúgy is az utolsó.

És már megint én vagyok a példa. Mintha a példamutatás olyan kitűnő tulajdonságom lenne. Nem, csöppet sem azért teszek dolgokat, hogy példát mutassak. Csak megfelelek a felém irányuló követeléseknek, mégis anyám az óta az éjszaka óta engem használ fel arra, hogy Sasukét motiválja.

Pálcikáim közé veszek egy falatot, és a számba teszem.

Pedig apánk csöppet se nézte jó szemmel, mikor reggel ott talált az öcsém mellett az ágyban. A kisebbikkel ellentétben nekem folyamatosan azt hangoztatta egy órán át, hogy így Sasuke sose fogja megszokni az egyedüllétet. Azelőtt még sose kaptam ilyen igazi apai szidást... mivel nem is volt miért.
Mint minden szülőnek, neki is igaza lett. Sasuke onnantól kezdve többször bepróbálkozott a viharos éjszakákon. Félt, és szerette volna, ha mellette vagyok. Mert azt mondtam neki, megvédem.
Először csak átjött, kérlelt, de sikerült elküldenem. Aztán pityergett, ki akart húzni az ágyamból. Legutoljára pedig, mikor azt hittem, hogy kiment, akkor valójában szimplán becsukta az ajtót, és az ágyam mellé feküdt le, mint valami kutya. Reggel kis híján ráléptem.
Még mindig könnyesek voltak a szemei, de legalább aludt. Máskor vihar esetén képtelen rá. Nem kell mondania, látom reggel az álmosságán és a karikákon a szeme alatt.

 - Jól van, beveszem... - konyul le öcsém ajka, majd azt kinyitva elfogadja a kanálnyi orvosságot. - Fúúúúúj!

 - Ez azért van, mert még mindig nyári ruhákban jársz. Megmondtam neked, hogy öltözz fel rendesen, ha kint akarsz játszani.

Anyai feddés. Ilyet se kaptam még. Ami azt illeti, anyánk mintha még örült is volna neki, hogy vigyázok Sasukéra.

  - Gochisosama* - mondom reggelim végeztével, majd felkelek, hogy a tányért és az evőpálcikákat a mosogatóba rakhassam.

 - Ne felejtsd itthon a bentodat! - szól utánam anyám, mikor már kint vagyok az előszobában.

 - Nem fogom.

 - Nii-san hova megy?

 - A ninja akadémiára. Múlthéten is ott volt, emlékszel?

 - Ja, tényleg... Én mikor mehetek?

Halványan elmosolyodom a kis párbeszéden, miközben táskámat a cipők mellé rakom, végül bemegyek az említett készételért.

 - Akár most is - veti oda anyám.

 - Tényleg?

 - De csak a kapuig.

 - Aaaj, de én be akarok menni!

 - Azt még nem lehet - mosolyog Mikoto - Majd, ha elég idős leszel.

Leülök a kis lépcsőfok szélére, és felveszem a szandálom.

 - Nii-san, akkor elkísérhetlek?

Teljesen fölösleges megkérdeznie, ha már egyszer anyánk elengedte.

 - Persze. Ittekimasu*!

Azzal kilépek az ajtón, öcsém vidáman követ.

 - Sasuke, megint nem öltöztél fel rendesen! - szól az ajtóból anyánk, de Sasuke már mit se törődik vele.

 - Ittekimaaasu! - kiabál, hátra se nézve.

 - Itterasshai*...

Öcsém vidáman menetel mellettem, míg jómagam céltudatosan haladok előre. Mindketten csendben vagyunk. Nem igazán tudom, mit kellene mondanom, mellesleg Sasuke remekül el van a nézelődéssel. Ha jól veszem ki, éppen a falakon folyamatosan ismétlődő családi motívumot figyeli.

 - Miért pont legyező? - töri meg a csendet, de továbbra is a mintára szegezi tekintetét.

 - Mert Uchiha* - válaszolok egyszerűen.

 - Azt tudom, hogy azért, de miért ez a nevünk?

Hmm, mintha most sértésnek vette volna, hogy ennyire tudatlannak tartom. Meglátszik, hogy egy családból származunk.

 - Azt jelképezi, hogy úgy tudjuk irányítani a tüzet, akár egy legyező.

 - A tüzet? - néz rám értetlenül, mire elmosolyodom. Fogalmam sincs, mennyi az, amit a szüleink mesélnek neki, így azt se vagyok képes betájolni, hogy mennyire tájékozódott.

 - A családunknak az alap chakrája tűztípusú. Így tudjuk irányítani a tüzet.

 - Mi az, hogy chakra?

Huhh. Ez így nagyon hosszadalmas beszélgetés lenne.

 - Majd az akadémián megtanulod.

Miért nem tudja? Nekem ilyen idős koromban apánk már a pecséteket tanította. Legalábbis azt hiszem... Talán anya félti ennyire? Lehet, hogy engem nem is tart igazán a fiának? Hisz sose védett annyira, mint azt Sasukéval teszi.

 - De te már tudod! És akkor én is tudni akarom! - követelődzik, és beáll elém, mintha ezzel képes lenne meggátolni, hogy tovább menjek.

Felemelem jobbom, majd lökök egyet ujjaimmal homlokán. Aprót nyög, és méltatlankodva simogatja meg a pöccintés helyét, ahogy kikerülöm.

 - Sajnálom Sasuke, majd legközelebb.

 - Mikor lesz az a legközelebb? - zárkózik fel mellém.

Kicsit gondolkozom rajta, mielőtt válaszolnék. Nekem most nincs nagyon időm vele foglalkozni. Gyakorolnom kell a tanult technikákat, és még az írásbeli házi is ott lesz. Kész taposómalom. Megértem, hogy gyorsan szükség van a jó ninjákra, de azért ez kissé túlzás.
Ekkor mégis eszembe jut egy kompromisszum.

 - Mit szólnál, ha ma délután együtt edzenénk?

 - Az jó!

Elégedetten felsóhajtok. Remek, így mindenki örül.

Már majdnem az Akadémiánál vagyunk. Néhány osztálytársamba is belebotlok, akik persze jól megnézik kis párosunkat. Főleg a lányok.
Hát igen már az első héten sikerül kivívnom magamnak a megfelelő bánásmódot és tiszteletet. Ha már otthon, a klánban nem megy akkor legalább itt. Természetesen én vagyok a legjobb tanuló.

Sasuke vidáman nézelődik körbe, és roppantul élvezi a helyzetet. Persze ártatlan kis mosolyával, és mindenre rácsodálkozó obszidián szemeivel egyből belopja magát az emberek szívébe. Hisz olyan aranyos.

Az egyik nőnemű csapat halkan sustorogva figyel minket. Na, ne. Én ezt nem bírom. Szemeimet összehúzva fejtem ki véleményem róluk egyetlen szó nélkül, mire egyből elnémulnak, aztán rögtön gyorsabbra fogják lépteiket.

Helyes. Nem bírom az ilyeneket. Nemesek vagyunk. És aztán? Törődjenek a saját dolgukkal. Ami azt illeti, tanulhatnának ahelyett, hogy engem tartanak szemmel, mert volna ám mit javítani az eredményeiken.

 - Nézd, Nii-san! Egy cica! - rohan el hirtelen mellőlem öcsém, és nekem kihagy egy dobbanást a szívem.

 - Sasuke, gyere vissza! - szaladok utána egyből, és kivételesen nem érdekel, ha elkések.

Annak ellenére, hogy milyen apró, öcsém remekül fut.

Az aljas fekete jószág sem könnyíti meg a dolgom. Nem áll meg - persze melyik macska tenné, ha a nyomában egy ilyen fanatikus lohol -, és nem is megy olyan helyre, ahol Sasuke végre feladhatná kergetését.

 - Cicaaaaa!

 - Állj már meg!

Elég mókásan festhetünk így hárman, főleg, hogy rajtam úgy lebeg a táska, mint valami zászló. Szemem sarkából látom, ahogy többen meg is mosolyognak. Már mikor épp gyorsítanék fel, a szőrgombóc úgy dönt, befordul egy sikátorba, majd ott a kerítésen lévő lyukon átbújik.

Sasuke szomorúan térdel le az elhanyagolt falapokhoz.

 - Miért futott el a cica?

 - Mert te futottál utána - közlöm kissé morogva.

 - De ez nem igaz! Ő kezdett el futni előbb! Én csak meg akartam simogatni! - néz rám dacosan.

Azt hiszem itt az ideje a türelmemet is fejleszteni. Kezdjük egy mély sóhajjal...

 - Ha lassan sétálsz oda hozzá, akkor megvár téged. Csak megijesztetted.

 - Tényleg? - néz rám nagy szemekkel.

Eddig tartott a türelmem.

 - Igen, tényleg, de most gyere - ragadom meg a kezét, bár a grabancával szívesebben tenném - El fogok késni - húzom magam után pár sarkon keresztül, végül a főutcán elengedem. - Innen hazatalálsz?

 - Aha.

 - Oké, akkor szia. Délután találkozunk - intek neki hátra, és elsietek.
Jajj, csak el ne késsek!

**********

 - Tadaima - jelzem udvariasan hazaérkezésem.

 - Okaerinasai*, Itachi - jön egyből ki anyám a konyhából, és ezzel most meglep. Eddig ilyen nem volt - Sikerült találkoznod Sasukéval?

 - Tessék?

 - Szeretett volna haza is elkísérni.

Egy pillanat alatt ledermedek, és végiggondolom, hogy bizony én nem láttam sehol az öcsémet az Akadémia környékén. Lehet, hogy eltévedt?

 - Itachi?

Nem, biztos nem tévedt el, akkor valami más lesz.
Ledobom a táskám, és kiviharzok.

 - Ne haragudj, Kaa-san, valamit elfelejtettem! Mindjárt jövök!

Elém jött ki... az én felelősségem... az én hibám... egyedül az enyém. Hol lehet? Hol lehet?!

Légszomjjal küszködve futom végig az Uchiha birtok főutcáját, mely kivezet Konoha többi részére.

Bent biztos nincs, hisz itt nem történhet vele semmi. De akkor hol van?! Egy Uchihát csak nem bántanak, hisz a mi klánunk a rendőrség vezetője. Bár most, hogy belegondolok Sasukén nem is címerrel ellátott póló volt reggel.

Szélsebesen száguldok a letelepedő félhomályban. Az erőltetett tempótól szúrni kezd az oldalam; érzem, miként süvít a most hidegnek tűnő levegő a tüdőmben, mégis fulladozom. De nem állhatok le.

Hamar elérek az Akadémia elé, és reménykedem benne, hogy csak a tömegben nem vettük észre egymást, és netán még ott ül a hintában vagy valami de... semmi. Már nincs itt senki, egy árva lélek se.

Reszketve fordulok meg, körbenézek az utcán, de ott is egyre kevesebben lézengenek. Mégis muszáj valamit tennem. Elindulok jobbra, lépteim egyelőre lassúak, most csak keresgélek. Bárkit vagy bármit, ami utalhatna öcsém jelenlétére.
Végül meglátok egy kedvesen mosolygó idős hölgyet az unokájával. A lány velem egyidős lehet.
Puszta megérzésből odarohanok hozzájuk.

 - Elnézést hölgyem - hívom fel magamra a figyelmet, sikeresen - Nem látott egy két éves kisfiút errefelé?

Az ősz hajú megingatja fejét.

 - Sajnálom, aranyom, de nem.

Szomorúan bólintok, és már rohannék tovább, de a lány megállít.

 - Várj! A kisöcsédet keresed igaz? - dermedten nézek rá - Pár utcával arrébb láttam egy macskával. Akkor még a virágbolt mellett voltak.

 - Köszönöm.

És futok is tovább abba az irányba, ahonnan ez a kettő jött. Talpam alatt csak úgy csattog a talaj.

Egy sarok... két sarok... utálom a macskákat... három sarok... négy sarok... virágbolt... állj!

A hirtelen lefékezéstől még csúszok egy keveset ezzel felkavarva egy adag port. Kezeimet térdemre támasztom, fejemet ide-oda kapva lihegem ki az eddigi fáradalmakat. Hiába, a kistestvér általi stresszre még nem készítettek fel az órákon.
Erőt veszek magamon, majd kiegyenesedem, végül tovább indulok, ezúttal csak sétálva. Alig lépek párat, és Sasuke fekete tincsei máris felbukkannak a tömérdek virág mögött, melyeket egy állványra tettek a bolt előtt. Öcsém egy dobozon ül, látszólag remekül elvan az ölében doromboló fekete gombóccal.

Mélyet sóhajtok. Végre megvan.

Immár teljes nyugalommal lépek hozzá, nem is értem, miért voltam ilyen, hisz tud magára vigyázni.

 - Sasuke - szólítom meg, mire felkapja a fejét.

 - Nii-san! Nézd, hagyta magát!

 - Látom.

 - Tényleg nem futott el, mikor lassan mentem felé! Először el akart, de mikor én is leguggoltam, akkor már nem! - meséli nagy örömmel, én pedig megállapítom magamban, hogy a jószág biztos csak hülyének nézte. Már pedig akkor jól meg kell nézni.

 - Azért szólhattál volna. Vagy legalább odajöhettél volna az Akadémiához macskástul, és akkor nem arra kell hazaérnem, hogy te nem vagy!

Uhh... én most tényleg felemeltem a hangom?

Úgy tűnik öcsém is meglepődött, ugyanis simogató keze megáll a szőrgombóc hátán, és csak bámul rám.

 - Aggódtál értem?

 - Persze, hogy aggódtam... - kijelentésemre hatalmas mosoly terül szét az arcán. - Nem olyan jó érzés, mint hiszed.

 - Ne haragudj, csak a virágárus néni adott nekem egy kis halat, hogy adjam oda a cicának. Más különben szerintem már elment volna... - cirógatja meg az ölében ülő feketeség tappancsát, mire az elrántja előle inzultált tagját.

 - Oroka otouto yo*...

**********

 - Tadaima - köszönök be másnap a házba, és nem is kell sokat várnom.

 - Nii-san! Okaeri!* - vetődik rám öcsém, még arra sincs időm, hogy behúzzam magam után az ajtót. - Játsszunk valamit, Nii-san! Na? Mit akarsz játszani?!

Mielőtt még válaszolhatnék, anyánk színre lép egy adag mosatlannal a karjában.

- Elég legyen, Sasuke! A bátyádnak előbb meg kell írnia az Akadémián kapott házi feladatát. Ha azzal végzett, akkor majd játszhattok.

 - He?

Öcsém egyből elszomorodik. Valahogy mosolygásra késztet.

 - Semmi baj. Majd később megcsinálom a házi feladatot. Amúgy sem nehéz.

 - Egek...

Azt hiszem, hozzá kell szoknom, hogy Sasuke állandóan rajtam lóg. Nem is olyan rossz érzés.

Szómagyarázat:
*Gochisosama - köszönöm az ételt
*Ittekimasu - elmentem
*Itterasshai - vigyázz magadra
*Uchiha - legyező
*Okaerinasai, okaeri - isten hozott
*Oroka otouto yo - bolond kisöcsém [ezt azért nem akartam megváltoztatni, mert mikor Itachi elhagyja Konohát, akkor is így nevezi Sasukét]

<---Előző     Vélemények     Következő--->