Sakura a hangosan sípoló ébresztőóra hangjára nyitotta fel álmos szemeit. Pontosabban, a telefonja élénken visítozó ébresztőjére. Fél kézzel magához ragadta a vadul ordibáló telefont, és egy mérges morgással kinyomta a szirénázó merénylőt. Egy fáradt sóhajjal kúszott vissza ágyába, és hunyorogva felnézett az éjjeliszekrényre állított másik órára. Kilenc órát mutatott, tehát elérkezett a kelés ideje. Bágyadtan tápászkodott fel széles ágyában, lerúgva magáról a lila színű takarót, majd még mindig az álom édes mezsgyéjén lebegve megindult, hogy becserkéssze, és levadássza a szokásos, reggeli kávéját. Anélkül Haruno Sakura napja, el sem indulhatott.

Kitántorgott a konyhába, és a reggeli rutinnak köszönhetően gyorsan feltette főni a kávéját. Hatalmasakat ásítozva ment végig a tágas lakáson, közben megvakarta derekát, és kihúzta az ablakokat fedő, színes sötétítőfüggönyöket. Szerette, ha beáradt a fény a szobákba. Nagyon szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis nagyon előnyös helyen sikerült megvásárolnia, és kialakítani saját kis otthonát. Az egyik sarki lakást vette meg, így szinte nem volt olyan pillanat, amikor ne kandikált volna be hozzá a lágyan sütő, vagy éppen vadul égető napsugár. Remek fogás volt, imádta ezt a helyet. Mire végzett a függönyök széthúzásával, kávéja már kijött, így gyorsan lekapcsolta az élénken pöfögő eszpresszót. Előkaparta szokásos csészéjét, és a cukrot elővéve összekészítette aznapi adagját. Már éppen a hűtőbe bújt bele, hogy elővegye a tejet, amikor felhangzott a nappaliba szerelt telefon hangja. Összeráncolt szemöldökkel taszította be maga után hűtőajtót, és a kávéba löttyintve a tejből, kisétált a hisztériázó készülékhez.

- Mégis hol a francban vagy? – hallatszott egy még hisztériásabb női hang a vonal másik végéről, amikor füléhez emelte a kagylót.

- A nappalimban állok, egy csésze kávéval a kezemben. Amúgy neked is jó reggelt Ino – szürcsölt bele a feketébe. Nem egészen így tervezte a reggelét, de hát az élet mindenkinek más lapokat oszt le. Mára neki ez jutott.

- Betegre aggódtam magamat, hogy hol lehetsz, mert te sohasem szoktál késni – pattogott tovább Ino, majd váratlanul véve egy mély levegőt, újra kezdte. – Sakura, Naruto nem szólt neked? – kérdezte aggodalmasan.

- Miről is? – kérdezte vissza röviden, és ajkait elhúzva tovább szürcsölgette a kávéját. Gőze sem volt róla, hogy miről beszél barátnője

- Arról, hogy ma a szokásos ebéd előtt, elmegyünk egy közös reggelire Nejiék vadászházába.

- Nem – válaszolta tompán.

- Francba már! – morgott Ino. – Mondjuk Narutot sem láttam. Azt mondta kitakarítja a dojot, és jön is. Na, akkor ő is eltévedt az élet országútján – pufogott tovább.

- Akkor nem ütötte el semmi? – hallotta Sakura nagyon távolról a vonal másik végéről Shikamaru unott hangját. Szemöldökei felfutottak homlokára. - Mi van már ezzel a nappal, hogy így indul?  – kezdett egyre morcosabbá válni.

- Hogy mi? – értetlenkedett a telefonban.

- Semmi – fanyalgott Ino válaszul.

- Jézus, ezt ne most korán reggel okés? – tette le csészéjét a kisasztalra, és megdörzsölte a homlokát. – Figyelj, találkozunk a felvonuláson a szokásos helyen rendben? Majd legközelebb megyünk, és nem, nem ütött el semmi – fejezte be fáradt hangon.

- Rendben, csak aggódtam – hallotta Ino bűnbánó hangját.

- Tudom, ne haragudj! – felelte Sakura, és elmosolyodott.

- Nem gond... Szokásomhoz híven én pattogok már megint a semmin! – sóhajtotta a Yamanaka lány a vonal másik végén.

– Ino figyelj! Ő ott van veletek? – kérdezte Sakura lehalkítva megrezzenő hangját. Idegesen rajzolgatott lábával maga előtt a fényes parkettán, ahogy eszébe jutott Kiba arca.

- Igen – válaszolta röviden. A telefon két végén álló lány váratlanul némult el. – Akkor a szokott helyen, és gyere el légy szíves! Na, megyünk, puszi!

- Ott leszek! Puszi, szia – köszönt el a lány, és letette a kagylót. Kávéját felvéve, egy fáradt sóhajjal elvánszorgott a kanapéig, és az ablakot kitárva lehuppant a puha fehér vászon anyagra. – Ilyen nyomorult reggelt – fintorgott, és kibámult a reggeli kék égre, mélyen magába szívva a friss levegőt, amely beáradt a lakásba, a napfénnyel együtt. – Hol lehet Naruto? – ráncolta össze szemöldökeit, és lábait felhúzva tovább szürcsölgette reggeli feketéjét.  

 

***

Naruto álmatagon tisztogatta át az edzőtermet, lassú komótos mozdulatokkal. Kitárta az összes ablakot, és gyorsan átporszívózta a tatamit fedő puha anyagot. A porszívót eltéve a beépített szekrénybe kisétált, hogy a kert növényeit is kezelésbe vegye. Gyorsan megnyitotta a kertbe beszerelt öntöző csapokat, hogy a kivezetett slagokból, és a rájuk szerelt rózsákból, esőként zuhoghasson a tengernyi vízcsepp a smaragdos pázsitra, és a virágokra. Soha nem értette, Jiraiya miért nem vesz fel egy kertészt a növények ápolására, vagy legalább szereltet be egy automata öntözőt. Míg végül, az öreg mester egyik nyáron megosztotta vele a kert misztériumát. - A kert olyan, mint a lélek. A harcos lelkét jelképezi. Tehát, ha képes vagy rendben tartani a kertet, és ellátni azt, magadról is tudsz gondoskodni. Ha meg nem, egy lúzer vagy – jutott eszébe hahotázó mestere intelme.

Így ő is el kezdett gondoskodni róluk. Először csak azért, mert nem tolerálta a lúzer táblát. Jiraiya külön neki csináltatta és kitűzőként kellett viselnie. Végül kezdte megszokni, és lassan megszeretni a kerteket. Pedig a saját otthonában többnyire káosz honolt. Amit mások rendetlenségnek hívtak, az nála maga volt a rendszer. Ő mindig tudta, mi melyik kupac alatt bújik meg, és ennyi elég is volt neki. Na meg amúgy sem volt olyan hihetetlenül pedáns, mint Sakura. Kissé összeráncolta a szemöldökeit, és letekintett a lába mellett nyíló tarka rézvirágokra, ahogy eszébe ötlött a lány. - Mintha valamit mondani akartam volna neki – harapta be ajkait. – Leeről írtam smst. Akkor más nem lehetett. - Feltekintett a reggeli napra, végig kísérve a kertre hulló lágyan ragyogó sugarakat. - Már kilenc óra felé járhat az idő – állapította meg magában. Bár megígérte Inoéknak, hogy velük tart, de most fontosabb volt, hogy rendbe tegye a kertet. – Te jó ég! – hasított belé a felismerés. - A közös reggeli és Ino. A közös reggeli és Sakura – fagyott meg ereiben a vér, ahogy tudatosult benne, mit is felejtett el. – Elfelejtettem neki szólni!

- Basszus! – fortyant fel váratlanul. – Sakura! – Vadul bevágtatott a dojoba, lerúgta szandáljait, és zsákjából a mobilt előkaparva, villámgyorsan tárcsázni kezdett. - Csengj! Csengj!  - drukkolt magában, hogy a lány felvegye a mobilt.

- A szolgáltatás jelenleg nem elérhető. Kérjük, próbálja máskor! – Csendült fel fülében egy kellemes, női géphang. – Picsába! – káromkodott hangosan, és hívta a lány otthoni számát. De a vonal foglaltat jelzett ki. – Nem hiszem el, hogy beszél valakivel – dörmögött orra elé, és idegesen kinyomta a hívás gombot. – Megpróbálom kicsit később.

Halk kopogás hangzott fel a háta mögül. Hunyorogva hátrakapta fejét a magas alakra, aki hanyagul nekitámaszkodva az ajtónak, éppen őt figyelte sötét szemeivel.

- Üdvözlöm – egyenesedett fel, és telefonját visszahajította zsákjára. – Miben segíthetek? – kérdezte, és rávillantotta rókavigyorát.

- Gondoltam, meglátogatom egy különleges ismerősömet – hallatszott a kellemes hang.

- „Az egyik ismerősömnek felajánlottam, hogy meglátogathat bennünket, ha úgy gondolja. Ő még lehet, hogy betoppan a napokban, szóval légy vele kedves, mert ő nagyon különleges.” – jutottak eszébe Jiraiya szavai. – Akkor ő nem lehet más, csak az a különleges személy, akiről Jiraiya beszélt.

- Sajnos pont elkerülték egymást a sesnseiel – vakarta meg szabadkozva a tarkóját, mire az idegen csak felvonta a szemöldökét.

- Hogy érted ezt? – kérdezte a kellemes hang. A sötét szemek elmélyülve figyelték az égszín szempárt.

- Említette, hogy jönni fog, egy ismerőse a napokban. De nagyon sajnálom, hogy egy nappal azután érkezett, hogy a sensei elment. Amiben tudok, természetesen segítek – tette hozzá készségesen.

- Nem haragszom – lépett beljebb a férfi, és cipőit levetve besétált az edzőterembe. – Jiraiya- senseiel már régi ismerősök vagyunk – folytatta kellemesen mély hangján.

- Valóban? – kérdezett vissza Naruto kíváncsian. – Milyen udvariatlan vagyok – villantotta rá mosolyát. – Naruto vagyok – húzta ki magát büszkén.

- Kabuto, és kérlek, tegezz nyugodtan! Nem vagyok annyira öreg – kacsintott vissza a férfi, ragadozó mosollyal. – Nahát, micsoda szerencse – vigyorgott magában. - Ha egy olyan ember kell, aki Jiraiya-sama, ismerőse, hát kap egyet. – Leült a tatamira, és vett egy mély lélegzetet. – Valóban. Ő és az én mesterem, együtt nőttek fel – válaszolta készségesen, és rámosolygott a fiúra.

- Nahát! – álmélkodott Naruto, mert nem sok mindent tudott Jiraiya múltjáról, annak ellenére, hogy megbízott benne, és évek óta dolgoztak együtt.

- Bizony – igazította meg szemüvegét Kabuto. – Gondoltam meglátogatom, és talán edzek is egy kicsit, amíg itt vagyok.

- Meddig maradsz Kabuto-san? – szegezte neki azonnal a kérdést. – Jó lenne, ha találkoznának Ero-senninnel biztosan örülnének egymásnak – gondolta Naruto, és izgatottan felcsillantak a szemei.

- Amíg a munkám azt kívánja – felelte készségesen Kabuto. – Remélem, nem tartalak fel semmiben Naruto – ütötte meg legbarátságosabb hangját.

- Dehogy! Ero-sennin barátja az én barátom is – vigyorgott rá vidáman. - Mivel foglalkozol? – kérdezte kíváncsiskodva, és leereszkedett a férfival szemben törökülésben.

- Üzletember vagyok – biccentett katonásan a férfi.

- Akkor netán – húzta össze gyanakodva a szemeit -, van valamilyen közöd az újakhoz is? – hangja egyre ellenségesebbé vált, ahogy elöntötte a harag. - Lehet, hogy a riválisok küldték ide? Ennyire pofátlanok nem lehetnek.

- Ezt nem mondanám – kacagott fel. – Ha csak nem annyiban, hogy nem örülök a jelenlétüknek – felelte tárgyilagosan. Naruto szemei azonnal felcsillantak, semmivé foszlatva a bennük tanyázó ellenségeskedés szikráit. Az égkék szemek bizakodva tekintettek rá. 

- Akkor azt hiszem, mi jól megleszünk – vigyorgott rá a fiú. Eszébe sem jutott, hogy megkérdezze, pontosan miért nem örül az Uchihák jelenlétének. Boldog volt, hogy végre megérkezett egy olyan ember, aki akár mesélhet is Jiraiya múltjáról. Teljesen megbízott Kabutoban, hiszen úgy hitte, ő az a személy, aki annyira fontos senseiének. Aki pedig fontos Ero-senninnek, az rossz ember nem lehet.

- Kérsz egy teát? Kabuto-san? – kérdezte barátságosan.

- Köszönöm, Naruto. Örömmel elfogadom – mosolygott rá kedvesen.

- Ma lesz a Csillagünnep, nincs kedved eljönni a fesztiválra? – kérdezte, és rásandított a férfira, miközben felöltötték a cipőiket, és átsétáltak az apróbb teaházba. – Ha mégsem Jiraiya ismerőse, nem fogja tudni, Ero-sennin titkát.

- Szívesen elmegyek. Csodálkozom is, hogy Jiraiya-sensei kihagyja az ideit. Soha nem tenne ilyet – vakarta meg látszólag elgondolkozva az állát Kabuto. Naruto ajkai kissé megrándultak, ahogy a férfi folytatta. – Akkor veszítette el a legjobb barátját – mondta ki halkan Kabuto. A gyönyörű virágok ezer színben pompázva ragyogtak, a nap pedig lágyan ontotta egyre melegebbé váló sugarait. Kabuto sikeresen áment az első vizsgán.

 

***

Sakura idegesen beletúrt fürtjeibe, miközben várakozott Ichiraku standja előtt. A hosszú, rózsaszín kimonó most fullasztóan tapadt rá. Aggodalmasan pillantott órájára, a többiek már késében voltak.

- Sakura! Gyere be, addig igyál egy pohár vizet! – kiáltott ki neki Ichiraku, miközben felmuzsikált a telefonja.

- Köszönöm Ichiraku-san, ez most életmentő lesz – nevetett rá, és strandpapucsában becsattogott az étterembe. Telefonja váratlanul felmuzsikált a vállán átvetett fehér zsákjában. Vadul kutatott benne, szinte belebújva, hogy végre megtalálhassa az átkozott készüléket. Nem is értette miért nem némította le.

- Igen? – szólt bele, és felmászott a pultnál levő gömbölyű székre. Az arcába fújó ventilátor egy picit mérsékelte a hőséget, de nem nyomta el az ételek fojtogató illatát. – Nem baj Ino, már itt vagyok. Ja és a válaszom, nem. Szóval, nyugtasd meg Shikamarut, hogy még mindig nem ütött el semmi – forgatta meg a szemeit, és belekortyolt a jeges vízbe, amit Ichiraku letett elé. Mosolyogva felnézett rá, és kacsintott egyet a pocakos öregre. – Csak fulladásveszély fenyeget, ebben az átokverte szarban – húzta el száját, és nagyot sóhajtott. – Nem hisztizem, de ezen a masnin szerintem súlyok vannak felfüggesztve, amik húznak lefelé a székről. Várjál, megnézem – fordult hátra miközben a telefon másik végén felhangzó kacagást hallgatta, de azonnal becsukta a száját, amint tekintete összeakadt egy rámeredő fekete szempárral.

A tekintet rendkívül ellenséges és távolságtartó volt. Megdermedt tőle, és szörnyen rosszul érezte magát a ránehezedő pillantástól. Hasonlóképpen, ahogy Itachi közelében is. Bár ahogy megnézte magának a fiút, elég nagy volt a hasonlóság kettejük között. – Furcsa – nézett rá elmerengve, és smaragdos szemei gyanakodva összeszűkültek. Sasuke hatalmasat szusszanva kortyolt bele a teájába, miközben unottan konstatálta, hogy egy újabb hangos vendéggel áldotta meg az éttermet az élet. Ráadásul a hangos lány pont ugyanoda ült fel, mint a kis szőke, aki meghívta egy ramenre. – Érdekes, hogy egyáltalán eszembe jut – húzta el ajkait megvetően, és kibámult az ablakon. Sakurának nem volt sok ideje a töprengésre, mivel Ino folytatta a beszédet. – Öt perc? – kérdezett vissza Sakura - Oké, nem mozdulok el innen – nevetett bele a kagylóba, ahogy visszafordult Ichiraku felé. – Szia, akkor csörgess meg! – nyomta ki a telefonját, amit azonnal lenémított, és visszacsúsztatott a zsákjába. Újra belekortyolt a hideg vízbe. A hűs folyadék, jólesően oltotta szomját a melegben.

- Ez ki? – bökött el ujjával a válla felett. Ichiraku felkuncogott a lány hevességén. Mintha csak Narutot látta volna. – Még sohasem láttam eddig – tette hozzá, de azonnal bosszúsan összefutottak szemöldökei, a szakács reakciójára. 

- Nem érdekes, csak ismerős volt a reakció – legyintett Ichiraku. – Egyébként nem ismerem a fiút, nem egy kommunikatív alkat.

- Értem – bólintott a lány, majd amint megérezte telefonja rezgését a szütyőjében, elővette a pénztárcáját, hogy fizethessen a vízért.

- A vendégem voltál – mosolygott rá a férfi, és megpaskolta a lány fehér kezét. Sakura rávillantott egy mosolyt, és lepattant a székről. Kisietett az étterem elé, és figyelte, ahogy Kiba terepjárója begördül a sétáló utca elé. Ide ugyanis autóval tilos volt belépni. Sakura pillantása zavartan siklott a farmert, és pólót viselő fiúra, aki nevetve rázott kezet Nejivel. A férfi nem viselt kimonót. – Tehát nem jön – fújta ki a benne rekedt levegőt, miközben elfutotta a megkönnyebbülés édes mámora. – Nem is tudom, hogyan bírtam volna ki mellette az estét.

A díszes társaság azonnal célba vette az étterem előtt álló Sakurát, Chouji, messziről integetett neki. Már mindenki magára öltötte ünnepi kimonóját, így végül hozzá csatlakozva, sétáltak a fesztivál felvonulói közé.

- Hallom Naruto elfelejtett szólni – nézett rá Neji sajnálkozva. – Sajnálom, hogy nem jöttél.

- Ne haragudj! – sütötte le pilláit Sakura, de Neji csak megsimogatta a karját.

Mint mindig, most is a Hyuuga család asztalához ültek le ebédelni. Neji és Hinata minden évben meghívta a baráti társaságot is a közösen elfogyasztott ebédre. Utána innen széledtek szét, hogy szabadon kószálhassanak a felállított ételes és italos standok, illetve különböző pavilonok között. Az előétel végeztével jólesően dőltek hátra, és vártak a következő fogásra. Kitekintettek a felállított pavilonból, és az utcán sétálgató embereket nézték, miközben nevetgélve találgatták, ki milyen kimonót fog viselni a rendezvénysorozat alkalmával.

- Vajon Ibiki-sensei mit fog viselni? – nevetett fel gúnyosan Ino. Sakura nem figyelt rájuk, mert őt lekötötte az utcán sétáló férfi. A fekete és fehér kimonóba bújtatott Itachi, felbukkanása azonnal zavarba hozta a lányt. Gyorsan visszafordította tekintetét az asztaltársaság felé, de közben szemei sarkából a hűvös arcú férfit figyelte.

- Mit is kérdeztél? – nevetett fel, de gondolatai csak a férfi körül keringtek. - Milyen más most! Hideg – töprengett, amint figyelte a magas, karcsú alakot, ahogy eltűnt a velük szemben levő elegáns étterem ajtajában.

Itachi rezzenéstelen arccal, és magabiztosan sétált Pein mellett. Úgy döntött üzlettársaival az előre megbeszélt üzleti ebédet, egy kellemes helyen tölti el. A város fesztiválján. - Itt lehet fesztelenül és kellemesen beszélgetni a semmiről – gondolta unottan, ahogy besétáltak az elegáns étterembe, és az előre lefoglalt asztalt birtokukba véve, letelepedtek elé.

- Hogy tetszik itt? – hallotta jobbjáról Kisame hangját.

- Tűrhető – válaszolta hűvösen Itachi. Majd maga elé fordította figyelmét, hogy válogathasson az ízletes előételekből. A gyönyörűen elrendezett menüsor tökéletes harmóniában sorakozott a hosszú asztalon, a férfiak pedig néma várakozással meredtek maguk elé, és várták, hogy felszolgálják a teáikat. Itachi maga elé vett egy adag norit, amibe finom gombaszeleteket töltöttek. Pálcikájával légies mozdulatokkal nekilátott az étel elfogyasztásának. Kisame morogva figyelte az elegáns férfit, akiről egyszerűen soha nem tudta, hogy mi jár a fejében.

- A hálózat kiépítése jól halad? – kérdezte mintegy mellékesen Pein.

- Természetesen – felelte Itachi, és tekintete kikandikált a nyitott ablakon. – Tökéletes úton haladok – pillantott át a szomszédos étterembe, ahol pillantása megakadt a rózsaszín kimonóba bújtatott lányon. Egy alig észrevehető, elégedett mosoly suhant át ajkain. – Sakura? Itt? – magát is meglepte a váratlanul rátörő örömhöz hasonló érzés. – Persze, hogy örülök, hiszen szükségem van rá a tervem végrehajtásához.   

- Itachi, úgy gondolod a tulajdonos bele fog egyezni az elképzeléseidbe? – meredt rá hideg szürke szemeivel a vezető. Egy pillanatra mindenki megfagyott az asztalnál, a jeges fekete szemek pedig Pein felé fordultak.

- Igen – válaszolta röviden az Uchiha. A többiek megnyugodva fordították vissza tekintetüket az ételük felé, és kikértek egy korsó szakét is. Mert amit Itachi megígért, és amire azt mondta, hogy teljesíthető, akkor azt már elrendezett ügynek tekintették. Többet nem is esett szó az asztalnál erről a témáról. Inkább a z aktuálisan alakuló tőzsde árfolyamokról beszélgettek, illetve arról, hogy mibe lenne érdemes befektetetniük. De hamarosan a száraz üzleti ügyek boncolgatását felváltotta a közösen tervezendő kirándulás megbeszélése.

- Itachi-san! Idén végre úgy döntöttél, hogy hozol magaddal valakit? – kérdezte gúnyos hangon Sasori, és olvadt csokoládé szemeit ráemelte a fekete íriszekre. A cég vezetősége ugyanis minden félévben elutazott egy amolyan csoportépítő tréningre.

- Hn – válaszolta az Uchiha, és kipillantott a szemben levő nyitott pavilonra, ahol a társaság nevetve kontárkodott bele egymás ételébe. Sakura éppen egy gömbölydedebb fiú kezére csattintott pálcikáinak végével, és azokkal hadonászva megfenyegette. Észre sem vette az arcára kúszó halvány mosolyt. – Fogalmad sincs róla, Sasori mester, hogy milyen jó ötletet adtál nekem.

***

A Hyuuga család pavilonjában helyet foglaló asztaltársaság élénk zsivajjal zsongott. Szerencsére Neji és Hinata idén egy külön sátrat állítottak fel barátaik számára. Nehogy valamilyen botrányos kimenetele legyen a közös ebédnek. Múlt évben Akamaru megjelenése, és dúlása borította ki teljesen Hizasi-samát. A hűséges kutyus, csak a gazdája után jött. Arra nem számított, hogy bele fog gabalyodni a terítőbe, és az egész menüsort magával rántja majd, a vendégek, és a házigazda legnagyobb felháborodására.  

- Sakura-san, ehetek esetleg egy kicsit a miso levesedből? – kérdezte nagyon halk hangon a duci férfi Sakurától. Pálcikáival várakozóan csattogott az immáron üres tányérja felett. A zöld szemek hatalmasra nyílva pislogtak a vele szemben ülő barna szemű fiúra.

- Hát jó, ha végeztem, hagyok – egyezett bele tétovázva, mert egyáltalán nem értette miért akar Chouji az ő ebédjéből enni. - De miért nem kérsz, még eggyel? – nézett rá csodálkozva a lány.

- Ino nem engedi – suttogta, és biccentett egyet a lány felé. – Azt mondta, árthat az egészségemnek, de most nem figyel.

- Oh! – vonta fel Sakura a szemöldökét. – Hogy, hogy nem engedi? – kérdezte értetlenül.

- Számolja a tálakat – suttogta vissza halkan, és kissé megreccsent a széke, ahogy elhelyezkedett rajta.

- Ezt nem mondod – fojtott el egy nevetést Sakura. – Ez abszolút rávall, de csak jót akar neked.

- Persze, de a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Jelenesetben valamilyen rejtélyes táblázattal – nézett rá gyanakvóan, mintha Sakura is tagja lenne az ellene irányuló összeesküvésnek.

- Táblázat? – nézett rá érdeklődve Sakura.

- Igen – súgta vissza misztikus hangon, mintha valamilyen óriási titokról számolna be a lánynak, amiről csak ők ketten tudhatnak.

- Chouji! – kiabált rá Ino az asztal másik végéről. Hangja korbácsként csapott végig a társaság tagjain. Shikamaru egy kicsit jobban összehúzta magát a lány mellett. – Húzd el a mancsaidat Sakura ebédjétől, már így is kietted az éléskamrát Nejiéknél! – pufogott. Arca hihetetlen fenyegetést tükrözött, de Chouji csak megbűvölve közeledett a közelében gőzölgő leves felé. Egyszerűen nem bírt ellenállni a csábító illatnak. - Sakura pedig amúgy is nagyon kedves, biztosan megengedné, hogy egyek belőle – gondolta magában boldogan. Sakura résen volt, és pálcikáit megfordítva, már készült a fiú támadására.

- Chouji – csapott figyelmeztetően pálcikáival Sakura a fiú kézfejére. Majd visszafordította a pálcikákat, és folytatta tovább az étkezést. A fiú lelombozva nézett rá. – Hagyok egy picit, és gyorsan cserélünk, amikor nem néz ide. Oké? – suttogta, de ahogy meglátta a fiú felderülő arcát, azonnal rámordult. – Szomorkodj, vagy rájön! – suttogta feszülten, hangja sokkal magasabb lett az érezhető feszültség hevében. – Szomorú vagy! – Chouji azonnal engedelmeskedett a parancsnak, Sakura pedig amint végzett egy váratlan pillanatban, amikor Ino nem figyelt oda, elcserélték a tálakat. Csak Shikamaru nézett rájuk rendkívül lemondóan. Tehát a hadművelet sikerrel járt. Lee halkan kuncogott mellettük, ahogy rájuk pillantott, Sakura pedig rákacsintott, és mutatóujját az ajkai elé emelte.

- Naruto merre van? – fordult Sakura váratlanul Hinata felé.

- Nem tudom – mosolygott rá a mindig kiegyensúlyozott lány. – Amikor utoljára beszéltünk vele, azt mondta, hogy jönni fog.

- Értem – ráncolta össze szemöldökét Sakura, és zsákjából előtúrva mobilját, gyorsan felemelkedett. – Bocsássatok meg! Felhívom Narutot, hogy merre van – kért elnézést az asztaltársaságtól, és kisétált a pavilonból. Az ebéd úgyis véget ért, már csak a teájukat iszogatták, és megbeszélték, ki milyen pavilonokat akar megtekinteni. Sakura kisétált a felállított sátor elé, és nagyot fújtatva emelte kezét szemei elé. A nap szikrázóan sütött, nála pedig nem volt napszemüveg. Lassan kijjebb sétált, hogy keressen egy kis árnyékos helyet, de kimonója megakadt a sátor elé kikészített egyik faragott díszben. Először csak felmorranva hátranézett a szépen megformázott sárkányra, amelynek egyik karmába beleakadt kimonója vége. Finoman meghúzta, de semmi. A sárkány kitartóan fogta a kimonója végét.

- Mi a...? – kezdett el egyre idegesebb lenni, ahogy az arra sétálók már nemcsak szemük sarkából, hanem látványosan is megbámulták szerencsétlenkedő mozdulatait. No meg az aljas tettest, aki ebbe a helyzetbe jutatta. A gyönyörűen faragott sárkányt, amit Nejiék a pavilon elé állítottak. Rettenetesen zavarba jött, és eddig finomkodó mozdulatai erőteljesebb húzásokká váltak. – A picsába! – kiáltott fel hangosan, és végre kirántotta kimonóját a sárkány karmából. Zavartan pillantott fel a másik étteremre, és úgy érezte menten el fog ájulni. Egy szórakozott fekete szempár követte minden egyes mozdulatát.

- Bénázásodat Sakura, ezek nem mozdulatok voltak! - javította ki magát némán. - Mellesleg mit keres itt? Minek néz? Meg miért kellene érdekelnie, hogy mit szól a kellemetlen? – makacskodott égő orcával, és úgy sétált, hogy ne kelljen látnia az izzó fekete szempárt. Végre a vonal másik végén beleszólt a várva várt hang. – Naruto? Merre vagy? – csapott le azonnal a fiúra. – Csak estére? Nem baj, akkor szólok a többieknek, hogy tudjanak róla – fancsalodott el, és hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Elszontyolodva kezdett el babrálni lábával a földön, és hümmögve bólogatott a készülékbe. Persze, megértette. Egy fontos személy jött, aki ismerte Jiraiyát, és most egy kicsit beszélget vele. Utána pedig kijönnek majd a Csillagünnepre. – Értem, akkor várlak. Persze, átadom. Nem hinném, hogy haragudni fognak – mondta vidámságot erőltetve hangjába, és letette a telefont. Visszasétált a többiekhez, és leült a helyére.

- Na? – kérdezte Chouji felvont szemöldökkel. Az arcán fodrozódó lágy párnácskák között vidáman ültek meg meleg barna szemei.

- Nem tud jönni, csak később. Mindenkitől elnézést kér! – tette hozzá Sakura.

- Majd találkozunk vele este – nézett rá Hinata. Arca annyi kedvességet tükrözött, amely önkéntelenül is megnyugtatta Sakurát. Egyszerűen csak sajnálta, hogy Naruto kimarad ebből az egészből.

- Hát, ez érdekes – húzta el Shikamaru az ajkait. – Soha nem hagyná ki – tette hozzá száraz hangon.

- Jiraiya-senseinek jött valamilyen régi ismerőse, és most vele foglalkozik – magyarázta Sakura a felé forduló, érdeklődő szemeknek.

- Azt hiszem, indulhatunk felfedezni a pavilonokat – javasolta Ino gyorsan. A társaság összeszedte minden holmiját, és átsietve a család fő pavilonjába, megköszönték a finom ebédet.

– Oké, akkor a nagy felvonulásnál, vagyis a tűzijátéknál találkozunk – búcsúzott el Sakura a többiektől, és sarkon fordulva igyekezett elsietni. A társaság többi tagja azonnal szétszéledt, ahogy kiértek. Hinata és Neji maradtak a családdal, az ebéd után tartandó fogadáson. Ino, Sakura mellé csapódott, és belékarolva elsétáltak az egyik közeli könyveket és füstölőket áruló bódé felé.

- Ne aggódj már annyit! – bökte ki végül Ino. – Tud magára vigyázni, nem gyerek már. – Sakura örömmel pillantott a vigasztaló kék szemekbe, és megszorította a halványkék kimonóba bújtatott szőkeség karját.

- Tudom – suttogta, és rámosolygott. – Azt hiszem, teljesen a szokásaim rabja lettem – nevetett fel. – Már egy Csillagünnep is elképzelhetetlen Naruto nélkül.  

- Csak nagyon ragaszkodtok egymáshoz ennyi – nevetett fel Ino. – Egyébként a vadászházban Kiba kérdezte, hogy miért nem jöttél. – Sakura azonnal összerezzent a férfi nevére. – Nem hitte el, hogy Naruto nem szólt neked – tette hozzá Ino, miközben megszagolt néhány füstölőt.  

- Azt hitte, hogy miatta nem megyek? – háborodott fel Sakura. Ino nem mondott semmit, csak ajkait elhúzva sóhajtott egy mélyet. – Tehát igen. – Megcsóválta a fejét, és lemondóan vett egy mély lélegzetet.

- Szerelmes beléd – közölte Ino egyenesen a szemeibe nézve. – Nem fog egykönnyen kiábrándulni belőled. De, azért vigyázz magadra nagyon. Jó? – kérdezte rá sem pillantva. Sakura nem felelt, csak bólintott egyet, hogy tudomásul vette amit Ino mondott, és fellapozott egy könyvet. Talán neki nem kellene elmondania a tegnapi incidenst. Csak idegesítené magát rajta.

- Szép napot – hangzott fel Sakura háta mögött a kellemes hang. Mind a két lány azonnal megdermedt. Lassan megfordultak, és egy talpig kimonóba öltözött férfival találták szemben magukat.

- Itachi-san – hajolt meg Sakura, a hagyományokhoz híven. – Itachi-san? – fojtott el magában egy mosolyt Ino, ahogy ő is tisztelettel meghajolt. – Miről maradtam én le?

- Sakura-san – bólintott felé a férfi, és egy halvány mosoly futott végig ajkain.

- Sakura ne haragudj! – nézett rá Ino szabadkozva. – De nekem most mennem kell, figyelnem kell Choujira. Bocsásson meg Itachi-san! További szép napot! – mosolygott rájuk Ino, és búcsúzásképpen meghajolt feléjük. Sakura azonnal zavartan pillantott maga elé, ahogy kettesben maradt a férfival. Furcsa érzése támadt a férfival kapcsolatban. Különös, de egyáltalán nem kellemetlen.

- A kimonoval minden rendben? – törte meg a feszült csendet Itachi. Sakura riadtan felpillantott rá. De ahogy meglátta a fekete szemekben az apró mosolyt, ő is azonnal elvigyorodott.

- A sárkány volt a hibás – vakarta meg tarkóját, és felnevetett. Arcán még mindig ott honolt az apró pír.

- Tudtam, hogy ő volt a tettes – vigyorgott rá a férfi. – Mindent láttam – bólintott felé mindent tudóan. Sakura egyre inkább érezte, hogy elszáll minden zavara. – Nahát! A kellemetlennek, vagyis Itachi-sannak, van humora!

- Akkor nem kell megmagyaráznom a helyzetet – folytatta Sakura, és ahogy egymás szemébe néztek, újra felnevettek.

- Mit tervezett, melyik pavilont nézi meg? – kérdezte lágyan a férfi, amitől Sakurának jeges borzongás futott végig a gerince mentén. – Hogy tud így nézni a „Kellemetlen”? – nézett rá meredten Sakura.

- Még nem találtam ki pontosan – harapta be ajkait, ahogy el kezdett töprengeni, mit is szeretne megnézni. Itachi egy pillanatig rajta felejtette pillantását a nő ajkain, de utána azonnal magához tért. – Talán nézzük meg a kerteket – csillant fel a lány szeme. Itachi kissé meghökkent arccal tekintett rá, de azonnal beléhasított valamilyen jóleső érzés. – Végül is, régen volt már alkalmam arra, hogy nyugodtan nézelődhessem – állapította meg, és azonnal biccentett.

- Nagyon szép a kimonója – nézett rá ragadozó mosolyával, és örömmel látta, hogy Sakura kissé elpirul a bók hallatára.

- Csak majdnem áldozatul esett egy sárkánynak – nevetett fel vidáman. Egyre felszabadultabbá vált a komor férfi jelenlétében, akinek mégis volt humora, és ennek örült. Utált feszengeni mások jelenlétében. Igazából nem is tudta mitől lett hirtelen ilyen bizakodó. - A kimonós vicctől? Talán.

 

A kert pavilon volt a leghatalmasabb az összes közül. Apró miniatűrként jelenítették meg, mintegy modellezve azokat a tereket, amelyek később a parkokat, illetve a dojokat fogják uralni. A gyönyörű bonszáj fák és a leterített gyepszőnyegek imitálták az eredeti természetet. Igazán élethűre sikeredett a látvány. Sakura valóban úgy érzete, hogy egyik kertből, vagy inkább művészeti alkotásból, a másikba sétál.

Apró sziklakerteket is emeltek az alkotók, így a lágy dallamokat eregető CD lejátszó mellett újabb zenei aláfestésként hatott a csobogva csörgedező vízesések és forrásutánzatok látványa. Utánzat volt, de mégis rengeteg nyugalommal, és békével töltötte el az emberek lelkét.

- Nézze! – mutatott Sakura az egyik kertre, mely teljesen olyan volt, mint amilyen Narutoék edzőterme körül volt. – Pontosan ugyanolyan, mint a legjobb barátom kertje.

- Tényleg? – nézett rá érdeklődve Itachi, és leültek az elé állított apró fapadra. Kényelmesen hátradőltek, és egy pillanatig csak hallgatták a lágyan felzengő dallamokat. Elég szorosan ültek egymás mellett, de nem zavartatták magukat. A hangfalakat nem látták, nagyon ügyesen elrejtették a látogatók szemei elől. A pavilon fémszerkezetes vázának tetején, hatalmas üvegtető volt, melyet láthatatlan fóliával vontak be, hogy ne engedje be a hőséget. Mégis a szemlélők szabadon tudtak gyönyörködni az ég kékségében.

- Annyira gyönyörű nem? Mintha a csillagokat látnám, ahogy megtörnek a vízen. Mintha ott ragyognának nem? – sóhajtotta, és már el is feledkezett arról az apró tényről, hogy Itachival van, a kellemetlen férfival.

- Valóban, gyönyörű – hallotta maga mellett a kissé rekedtes hangot, amire azonnal felkapta a fejét. A férfi folyamatosan őt nézte.

- Szerintem nyugodtan tegeződjünk – vágta ki magát a kellemetlen szituációból Sakura. Már megint zavarba jött. – Ha, nem bánja természetesen – tette hozzá alázatosan. Itachi megenyhülve rámosolygott. – Menni fog!

- Nagyon örülnék neki Sakura – mondta halkan, és pillantását eltépte a smaragdos tekintettől. Pár pillanatig némán figyelték az előttük gyöngyöző apróbb vízesést, amely komótosan lecsorgott az alá elhelyezett medencébe. A csend, kezdett újra túl hosszúra, és kínosra nyúlni, így Sakura kissé belemarkolva a kimonójába, újra az ajkaiba harapott.

- Szóval az egyik barátod kertje pont ilyen – vette fel a társalgás fonalát Itachi. – Telibe – vigyorgott magában. – Nem hittem volna, hogy valahogy magától is felveti, de így még jobban jön ki a dolog.

- Igen. Tudod, neki egy edzőterme van – mosolygott rá zavartan, és kissé hadarva beszélni kezdett. – Emlékeztet rá, és ettől nagyon tetszik.

- Valóban gyönyörűen megtervezett. De ahogy hallom, nyílt itt egy újabb is a városban – tette hozzá, mintha csak egy újonnan hallott hírről beszélne.

- Igen, sajnos – harapta be ajkait Sakura.

- Sajnos? – nézett rá érdeklődve a férfi. – Nem lehet, hogy az valamiben többet tud nyújtani? Vagy jobb?

- Jobb? – fordult felé egy szikrázó smaragd szempár. – Miben? Egyik dojo, olyan, mint a másik. Arról nem is beszélve, hogy ki az a vadmarha, aki nyit még egyet ott, ahol már amúgy is van egy? – A lány értetlen hangja élesen hasított bele a levegőbe. Itachi rezzenéstelen arccal figyelte a lányt. – Vadmarha – visszhangzott benne a lány hangja - Nyugi Itachi, nem tudja, hogy te nyitottad, csak reagáld le.

- Hn – szólalt meg végül, és tovább tanulmányozta a dühtől kipirult arcot. Sakura végül észbe kapva fogta vissza magát. – Jesszus! Mit művelek? Itt üvöltözöm Itachival? Akit most ismertem meg? Egy olyan dojoról, amihez semmi köze?! Nem is tehet semmiről! Jézusom, most mit hihet rólam?

- Bocsáss meg! – nézett rá kérlelően, arcán a szégyen pírja égett. – Nem akartam így beszélni veled, ne haragudj! – hangja őszintének tűnt.

- Nem haragszom – felelte hidegen a férfi. – Haragszik – rezzent össze a lány. Bőrét szinte felmarta a férfiból áradó komorság. Újra olyan volt, mint amikor belépett a kávézóba. Újra fojtogatta a belőle áradó feszült erő.

- Tényleg...Nagyon sajnálom – hajtotta le a fejét Sakura. – Úgy beszélek veled erről, mintha te lennél a bűnös, holott semmi közöd az egészhez – harapta be ajkait. Itachi egy pillanatra megdermedt, és némi lelkiismeretfurdalást érzett a kijelentés hallatán. - De az üzlet, az üzlet.

- Csak tudod nekem fontos az a személy, akié az a hely. És fontosak az álmai is – fordította arcát, az ölében nyugvó kezei felé.

- Talán, akié a másik hely, annak is vannak álmai. Nem gondolod? – kérdezte hűvösen a férfi. Sakura felpillantott rá, és kissé pirulva kapta le róla a tekintetét, amikor észrevette, hogy a kimonó egy kissé szétnyílt a mellkasán.  – Izmos mellkasán – harapta be ajkait, ahogy egy perverz kis hang a fejében, azonnal kijavította észrevételét.

- Igazad van – gondolkodott el, és rámosolygott a férfira. – Azt hiszem, tényleg nem vettem figyelembe, hogy másnak is vannak álmai. Ha ismerném a másik felet, lehet, hogy másképpen gondolkodnék róla – szőtte tovább gondolatmenetét. – De nekem Naruto olyan, mint a testvérem, akit védenem és óvnom kell. Ha lenne testvéred, akkor te is ezt tennéd nem? – érintette meg tétován a férfi karját, és rámosolygott a férfira. Itachi nem tett semmit, csak figyelte a lányt, és egy kicsit közelebb dőlve, finoman álla alá csúsztatta egyik kezét, és felemelte a fejét. Lassan ajkai fölé hajolt, lélegzetük már egymás kissé nyitott ajkát perzselte. 

- Hogy a fenébe tud így nézni? – járt Itachi fejében a gondolat.

- Mit művel? – nyíltak tágra Sakura szemei, ahogy észrevette a fölé hajoló férfit. Ajkai önkéntelenül nyíltak szét a csodálkozástól. Teste azonnal reagált.

- Mindenképpen ezt tenném. És Sakura...Nem haragszom – lehelte a lány kissé nyitott ajkaira, akinek félig lehunyt szemei, most elnehezülve nyíltak fel. – Megnézünk egy másik pavilont? – kérdezte, és felemelkedve kezét nyújtotta a nőnek. 

 

<---Előző     Vélemények     Következő--->