Egy taxi haladt át a Golden Gate hídon, hogy utasát mihamarabb a reptérhez jutassa. Az autóban egy hosszú, fekete hajú, szemüveges fiú ült, közben az ablakon bámult kifelé. A Nap lemenőben volt, a látványt csodálatosnak vélte.
A taxi megérkezett a célhoz, majd a pénz átvétele után eltávozott. A fiú bement a hatalmas épületbe. A jegyet már pár napja megvette.

Mikor elfoglalta helyét a turista osztály egyik ülésén, fülébe dugta mp4 lejátszóját, majd behunyta szemeit. Nemsokára érezte, hogy a repülő elindul.

Pár óra utazás után a repülő Skóciában szállt le.

- Mi a neved, fiam? - kérdezte egy ember, aki a fiút fuvarozta egy kisebb városba.
- Uchiha Itachi.
- Csak nem? Te vagy az Uchiha fiú? Apád a barátom volt.
- Voltak barátai? Ez meglepő...
- Látom, nem nagyon kedveled.
- Nem.
- De minek jöttél vissza ennyi év után?
- Hogy meglátogassak valakit.
- Áh, értem! És hová költöztetek? Apád nem mondta.
- „Barát, mi?” New Yorkba, de most San Francisco-ban élek.



- Nos, akkor örülök, hogy megismerhettem, és köszönöm, hogy elhozott. - szállt ki a kocsiból Itachi.
- Nincs mit, fiam. Na szevassz!
- Viszlát!
Itachi elindult. Egy utcában ment, ami egy dombra vezetett. Mikor megérkezett, megállt egy ház előtt.
„Ez lenne?”
Besétált a kapun, majd az ajtóhoz menve, megnyomta a csengőt.
Egy fiatal lány nyitott ajtót.
- Jó... vagyis szia!
- Szia...
- Kit keresel? - mondta szórakozottan a lány.
- Ööö... itt lakik még Yuuichi Sasuke?
- Nem. De emlékszem, hogy valami Yuuichi Mikoto-tól vettük ezt a házat. Szóval, akit keresel, már nincs itt.
- Nem tudod, hová mentek?
- Nem. Anya lehet, hogy tudja, de ő elment egy hónapra Párizsba.
- Meg tudod adni a telefonszámát?
- Ja. Várj!


„Elment...”
Itachi szomorúan ballagott a réteken, majd elérkezett egy számára oly rég látott helyre.
„A tó...”
Elmosolyodott. Leült a partjára, és felidézte a múltat.
„Vajon emlékszel rám? Sasuke... Hol vagy...?”
Hiába hívta a megadott számot, az illető nem vette fel. Negyedik próbálkozásra Itachi feladta, majd felállt.
„Megtalállak bármi áron!”
Felkereste a régi ismerősöket, de egyik sem tudta, hová költöztek.
Másnap szomorúan szállt fel a repülőre, majd visszatért San Franciscoba.

Itachi főiskolán tanult, nemrég volt a 21. szülinapja. Egy kisebb lakásban lakik, és egy gyorsétteremben dolgozik. Elég jól keres, ugyanis a hely népszerű, ráadásul az apja, mint vállalkozó mindig kisegíti.

Pár nappal később Itachi szabadnapot kapott. Kevés barátja volt, és azok sem értek rá soha semmire. A tananyagot már megtanulta, mivel rendkívüli esze volt. Hogy elűzze unalmát a séta mellett döntött.
„Lehet, hogy még belefutok életem szerelmébe...”
De persze ezt ő sem gondolta komolyan.
Unott arccal sétált az utcákban. Épp az egyik legforgalmasabb helyen járt, amikor valami hideget érzett mellkasának csapódni.
- Bo-bocsánat! Véletlen volt.
Itachi fehér inge teljesen elázott a zöldeskék folyadéktól.
„Ez az ügyetlen barom...”
Itachi szúrós tekintettel nézett a fiúra. Fekete haja volt, ami szemeibe lógott, és hátul tüskésen állt fel. Itachi kikerekedett szemekkel nézett a fiúra, aki igencsak meglepődött.
- Sajnálom. Tényleg! Ha akarod, kimosom.
- Mi a neved?
- Öh... Mi-miért? Én tényleg nagyon sajnálom!
- Nem azért! Mi a neved?
- Yuuichi Sasuke.
Itachi szívverése egy pillanatra kihagyott a név hallatán, aztán elnevette magát, amin a fiú igencsak meglepődött.
- Sasuke, felismersz? - mosolygott.
- Öhh...
Ekkor Itachi mutató-és középső ujjával megpöccintette Sasuke homlokát. Egy ideig még álltak egymással szemben, majd Sasuke megszólalt.
- I-Itachi?
- Igen. - mosolyodott el még jobban.
- Héé! Ne álljatok már meg a járda közepén! - kiabált nekik egy nem túl kedves illető.
- Bocsánat! Menjünk arrébb. - mondta Itachi.
Alighogy félrevonultak, Sasuke megölelte Itachit mellkasánál fogva. Itachi rögtön viszonozta, mihelyt megszabadult döbbenetétől.
- Itachi...
Némelyik ember rosszallóan bámult rájuk, de őket nem nagyon zavarta.
- El se hiszem, hogy találkoztunk. - súgta Ita Sasuke fülébe. - Annyira örülök, hogy emlékszel rám.
- Már hogyne emlékeznék! Neked köszönhetek mindent... - küszködött könnyeivel, majd elvált Itachitól.
- Gyere, menjünk a közeli parkba, és elmesélsz mindent.
- Oké. De, az inged...
- Ohh... akkor előbb hozzánk megyünk. Gyere! - fogta meg a kezét, és húzta maga után.
Útközben nem tudtak sokat beszélgetni, mert hamar hazaértek.
- Ülj le, amíg átveszem.
- Oké.

Itachi egy fekete ujjatlan pólóban jelent meg újra, majd leült Sasuke mellé a kanapéra.
- Nem is tudom, mit mondjak... - kezdte Ita. - Sokat nőttél, és már... - megakadt.
- Tudok rendesen beszélni. - mosolygott Sasu.
- Igen. - nevetett. - Nagyon örülök! Hogy sikerült?
- Hát, amikor elmentél... megfogadtam, hogy amikor legközelebb találkozunk, rendesen tudunk majd beszélni. És, - nevetett zavarában - nem kell szégyenkeznem.
Itachi kedvesen mosolygott, majd megborzolta Sasuke haját.
- Kérsz valamit, inni?
- Köszi, nem.
- Mesélj, mi történt veled! Hogyhogy itt vagy?
- Ide költöztünk anyával.
- Komolyan? - csillant fel Ita szeme. - Én vagyok a legszerencsésebb ember.
- Úgy örülök neked! Még csak pár napja költöztünk ide, és máris van egy barátom.
- Eddig hol laktatok?
- Visszamentünk Japánba, de anya itt jobb állást kapott. Bár nem szívesen hagytam ott a barátaimat.

2 óra múlva...
- Nekem sajnos mennem kell. Anya biztos aggódik már. Olyan szívesen beszélgetnék még veled.
- Majd holnap is találkozunk. Otouto…
- Jó is lenne! Ha a bátyám lennél.
„Nem tudja? Nem mondta el neki?”
- Sasuke, én...
Ekkor Sasu megpuszilta Itachi arcát.
- Nem baj, ugye? - pirult el.
- Nem. - mosolygott Itachi.

Másnap...
- Itachi! Bocsi, hogy késtem! - rohant bátyjához, aki a lépcsőházuk előtt állt.
- Semmi baj!
- Hová megyünk?
- Hmm... Nem tudom. Szerinted?
- Sétáljunk?
- Oké.
Séta közben sokat meséltek eddigi életükről. Itachi örömmel hallgatta Sasuke beszédét, boldog volt, hogy a fiú nagyszerűen ki tudja magát fejezni.
- Sasuke! Kérsz egy fagyit? Ott egy fagyizó.
- Sajnos nincs pénzem.
- Én fizetem. Elvégre én kérdeztem rá.
- De...
- Nincs de! Na gyere!


- Milyet kérsz? – kérdezte Itachi, mikor már a pult előtt álltak.
- Öhm...
- Akármennyit kérhetsz.
- Akkor legyen egy kóla, egy kivi és egy banán.
- Rendben. - mondta a fagyiárus. - Tessék! És te milyet kérsz?
- Én... cseresznye, körte és tejcsokoládé.
- Okay.

Miután sikeresen kiértek a fagyizóból, leültek egy padra a közeli parkban.
- Én még tejcsokisat nem is ettem. - mondta Sasuke, miközben a banánt nyalogatta.
- Megkóstolod?
- Hogy? - pirult el Sasuke.
- Tessék. Csak nyugodtan. - nyújtotta felé sajátját.
- De...
- Nem hinném, hogy veszélyes baktériumok lepik el a szádat, és herpeszed sincs. - mosolygott Ita.
Sasuke elvette a fagyit.
- Ha gondolod te is megkóstolhatod a banánomat.
Itachi felnevetett, és Sasuke csak most eszmélt, hogy mit is mondott tulajdonképpen.
- Öhh... - inkább belenyalt Itachi fagyijába.
- Na hogy ízlik a tejcsokim? - mosolygott Ita.
- Hm, nagyon finom! - majd még egyet belenyalt.
- Ha gondolod, megeheted.
- Nem. Visszaadom, ez a tied.
- De kívánod, nem?
- De akkor is...
- Szóval kívánod. Akkor a tied.
- De!
- Jó, akkor cseréljünk. Enyém a banános. Vagy azt is akarod? – húzta fel szemöldökét Ita.
- Nem, legyen a tiéd.
- Vagy ha gondolod felváltva is csinálhatjuk.
- Nem. Jó lesz így. Enyém a tejcsokis. - mondta zavartan Sasuke.
- Oké, de jobb, ha sietsz, mert már folyik.
- A fenébe! - nyalta végig a tölcsért.
Itachi beleborzongott a látványba, de gyorsan elhessegette ezt az érzést.

Pár perc múlva…
- Te aztán gyors vagy! Én még csak a cseresznyénél járok. - nézett Itachira.
- Hmm, te jobban kiélvezed. - nézett öccse ajkaira, amelyek nedvesen csillogtak.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Te mit gondolsz... a... melegekről?
Feszült csend.
- I-inkább felejtsd el! – nyalt bele zavartan Sasuke a cseresznyébe.
- Hát, én... nem ítélem el őket. Bár én nem tudnám elképzelni, hogy valaha is az legyek... - nézett az előttük lévő hatalmas fára Ita.
- Értem. - nyalta tovább a fagyit.
- Miért? - nézett Sasukére, aki megrezzent a kérdéstől.
- Ööö, csak mert egyik barátom az, és... csak úgy kérdeztem.
- Áh értem!
- Nem indulunk? – pattant fel gyorsan Sasuke.
- Máris?
- Csak máshová.
- Oké. Mit szólnál, mondjuk a... Tényleg! Utaztál már a Cable Car-on? (a kábelkocsi)
- Még nem volt alkalmam. De szeretnék.
- Akkor eldöntöttük.

Amikor közelebb kerültek a tengerparthoz leszálltak, és gyalog mentek tovább.
- Csodálatos ez a híd! - mondta Sasuke, mikor megpillantotta az óriási átjárót.
- Valóban. Ha gondolod, mehetünk rajta is.
- Majd holnap. Most csak itt legyünk a parton.
- Oké.
Leültek egy padra.
- Sasuke... Van kedved eljönni velem Skóciába?
- Oda fogsz menni?
- Igazából már voltam ott. Téged kerestelek. De veled elmennék újra.
- Tényleg? - csillant fel Sasuke szeme.
- Hát persze! Az öcsémért bármit.
Sasuke legszívesebben megölelte volna bátyját, de elég sokan voltak körülöttük, így nem merte. Itachi azonban egy mosollyal is beérte.
- Arigatou, Nii-san!
„Még ha nem is tudja, hogy én vagyok a bátyja, akkor is olyan édesen mondja. Kedvem lenne megcs... A fenébe! Mikre gondolok! Azt hiszem többet kéne aludnom...”


4 nappal később, Skóciában...
- A fenébe! Pedig megmondtam, hogy kétágyas legyen!
- Nyugi, Itachi! Elférünk.
- Tudom, de akkor is bosszantó.
Lepakolták a cuccaikat, majd Sasuke az ágyra huppant.
- Kényelmes?
- Az. - mosolygott Sasu.
- Ideje aludni.
- Máris?
- Nos, én alszom. Már fél 10, és eléggé fáradt vagyok. Nem zavar, ha nézed a tévét, csak nyugodtan. Mondjuk előtte, megfürdök. - majd letette szemüvegét az éjjeli asztalra.
- Oké.

5 perccel később Itachi egy szál törölközőben kirontott a fürdőből, és az ágy melletti táskában kezdett el kotorászni, ráadásul csöpögött róla a víz.
- Mi a baj? – csodálkozott Sasuke.
- Itt hagytam a borotvámat.
- Te borotválkozol? Nem is látszik.
- Nem, nem az arcomat.. - nevetett kínosan.
- Ja értem. - pirult el még jobban Sasuke.
„A fenébe, hogy nem tudtam otthon leborotválni!” Mérgelődött Itachi, majd mosolyogva visszament fürdeni.
Fél óra múlva fáradtan sétált ki.
- Akkor megyek én is. - szedte össze cókmókját Sasuke, majd bevonult a fürdőszobába.
Mire visszaért Itachi már aludt. Oldalán feküdt félmeztelenül, ráadásul a takaró félig volt rajta.
„Édes, amikor alszik. És mit tagadjam elég jó teste van. Persze ettől még nem vagyok meleg...” Nyugtázta le magában Sasu, majd befeküdt bátyja mellé, és bekapcsolta a tévét. Egészen halkra vette, hogy Itachi tudjon aludni, bár úgy tűnt, hogy egy meteor-becsapódás sem ébresztette volna fel.

- Sasuke! Sasuke! Ébredj! – keltegette halkan Itachi.
- Nnnhhh...
- Ugye nem akarsz egész nap aludni?
- Hány óra...?
- Féltizenkettő múlt.
- Mi?? - ült fel.
- Készítettem reggelit. Igaz, hogy csak egy sovány szendvics, de megteszi.
- Köszi! - mosolygott, majd közelebb hajolva megpuszilta bátyja arcát. - Jó reggelt!
- Vagy inkább jó napot. - mosolygott. - Tessék, jó étvágyat! Én már ettem. - nyújtotta oda a tálcát.
- Köszi!
- Elmegyünk sétálni a szabadba? – ült le mellé Ita.
- Persze. - közben jóízűen ette a szendvicset.
- Ízlik?
- Igen, nagyon finom.
- Csinálok még, ha kérsz. – tolta fel szemüvegét mutató ujjával.
- Köszi, ez elég lesz.

Mikor elkészültek, örömmel mentek ki a szabadba sétálni.
- De rég jártam itt! Nézd csak! Emlékszel arra a fára? Azt mondtad olyan, mint egy kutya. – mosolygott Ita.
- Igen. Mert lehajlik. – nevetett Sasu. - Ráülünk?
- Aha.


- Elég jól bírja ez a fa... - kalimpált lábaival Sasu.
- Szerencse, hogy nincsenek rajta bogarak...
- Félsz tőlük? - vigyorodott el.
- Nem, csak olyan undorító, ahogy másznak...
- Nézd! - mutatott Sasu az Itachi melletti faágra, mert egy hatalmas pókot látott ott, de így elég közel hajolt bátyjához.
- Sa-sasuke! Lecsúszok!
- Itachi! – próbált utána nyúlni, de ő is ment Ita után, aki most már nem csak magát, hanem Sasukét is tartotta, eközben fejjel lefelé lógott.
- Valahogy le kéne szállnod rólam. – jelentette ki Ita.
- Nem megy, ha megmozdulok, akkor leesünk. Már csúszik ez a kéreg is, amiben kapaszkodok.
- Igaz a talaj kb. 2 méterre van, de eléggé félelmetes. Már nem bírom tartani. - lihegett.
Sasuke arca teljesen odanyomódott Itachiéhoz, és elég félreérthető testhelyzetbe kerültek, persze kívülállónak kicsit morbid, ahogy lógnak le a fáról. Végül Itachi csúszni kezdett, és egy tompa puffanással értek földet.
- Itachi élsz még? - emelkedett fel kicsit Sasuke, jobban szemügyre véve az alatta fekvőt.
- Azt hiszem. Nem volt vészes. Még a szemüvegem is megúszta. - nézett a fekete szemekbe.
Legalább fél percig figyelték egymást, majd Sasuke elpirulva mászott le bátyjáról.
- Bocsi, az én hibám volt.
- Ugyan. Vicces volt. Így utólag...
- Uhm. - mosolygott. - Áhhh!
- Mi a baj? - ült fel Itachi.
- Semmi, csak megrándult a vállam.
- Hadd nézzem! - mászott oda, majd megtapogatta öccse vállait. - Megmasszírozzam?
- Uhm. - teljesen elpirult.
- Ha gondolod, le is veheted a pólót.
- Jó lesz így. - mondta zavartan.
- Oké. - majd körkörös mozdulatokkal lágyan masszírozni kezdte a vállakat, később a nyakat is.
- Ahh...
- Élvezed? Azt mondják nem csinálom rosszul.
- Ki mondta?
- Masszőr voltam egy ideig.
- Tényleg? AAahhhh!!! I-ta... – nyikkant fel Sasu.
- Ajajjj! Jól be vagy görcsölve. Ez most fájni fog.
- Ssszz.... ahhhh...nnnh
- Kimasszíroztam. Jobban fogod érezni magad. Ha akarod a fejedet is megmasszírozom, csak akkor kényelmesebb, ha az ölembe fekszel.
- A-az öledbe?
- Nyugi, nem teszek semmi olyat, ami nem illene... - mosolygott.
- O-oké.
Itachi a fához döntötte hátát, majd leült. Sasuke az ölébe hajtotta a fejét. Itachi először simogatta, majd masszírozta.
- El ne aludj, Otouto.
- Mnnhh...
- Most még kócosabb leszel. Azt hiszem, kimasszíroztam a zselét is. - mosolygott.
- Nem baj, csak még csináld... kérlek.
- Rendben.

„Elaludt.” Mosolygott Itachi, majd tovább simogatta a fejét. „Kezdek én is álmos lenni...”
- Nii-sanh... nhh ne hagyd abbahh...
„Még álmában is masszírozom?”
„Fel kell, hogy ébresszem, akármennyire is sajnálom...”
- Sasuke... Hé, Sasuke! Ébresztő! Itachi-san elgémberedett.
Sasuke kinyitotta szemeit, majd elmosolyodott.
- Remélem Itachi-san egyszer még megismétli ezt.
- Hát persze! Itachi-san kedves. - mosolygott.
Sasuke felült, és így Itachi nyújtózhatott egyet.
- Mióta alszom?
- Meglehet, hogy már egy órája.
- Köszi! - vigyorgott.
- Szívesen, máskor is!
- Az jó lenne!
Itachi megborzolta öccse haját, majd felállt.

Nemsokára felmentek egy dombra, majd lefeküdtek az illatos fűre.
- Jó itt feküdni, nem? – kérdezte Itachi.
- Uhm.
- Szépek a felhők.
- Igen. Szépek.
- Ez ismerős, nem?
- Az. - mosolygott. - Mi a kedvenc színed?
- A fekete. És neked?
- Nekem is. - nevetett. - Kakált már le madár?
- Nem. És téged?
- Engem igen.
- Tényleg? - nevetett Ita.
- Uhm... ciki volt. Az a fránya galamb!
- Rá se ránts! Engem egy kölyökkutya fosott le egy buszon.
- Én meg beleléptem egy kutyagumiba, és sikeresen tönkretette az új cipőmet, pedig aznap vettük.
- Engem lepisilt egy kutya a tengerparton.
Még jó pár élményüket szavakba öntötték, majd egyik pillanatban egymásra néztek nevetve.
- Én egyszer véletlenül megcsókoltam a fiú osztálytársamat. - mondta Sasuke.
- Wow!! És milyen volt? - nevetett.
- Hát, utána mindketten fuldokoltunk. Veled történt ilyen?
- Hát a metrón letapizott egy pedofil állat, de semmi egyéb.
- Juj... - ült fel hirtelen Sasuke.
- Menni akarsz? - kérdezte még mindig fekve.
- Nem, csak...
- Hm?
Pár pillanatnyi farkasszemezés után Sasuke vészesen közeledett Itachihoz. Ajkaik pár centire voltak egymástól, majd miután az megszűnt, Sasuke megcsókolta bátyját. Mikor rájött, hogy mit csinált, ijedten kapta el a fejét.
- S-sajnálom! Én... sajnálom! - fordult el.
Itachi még egy ideig meglepődve feküdt, majd felült öccse mellé. Jobb kezét a vállára tette, majd magához húzta.
- Itachi?
- Már egy ideje észrevettem, ne aggódj.
- Hogy?
- Hogy vonzódsz hozzám. - nézett öccse szemeibe, amikben nedvesen csillogott valami.
- Ita..chi.. - harapta el a végét.
- De mást is észrevettem... - hajolt közelebb. - Hogy ez az érzés kölcsönös. - súgta öccse szájába, majd szenvedélyesen megcsókolta.
Sasuke döbbenetében a lélegzete is elakadt, így a viszonzás elmaradt. Itachi eltávolodott.
- Sajnálom. - mondta halkan Sasuke.
- Mit?
- Hogy, hogy...
- Nem kell sajnálnod. Én döntöttem el, hogy megcsókollak.
Sasuke most rámert nézni bátyjára. Ekkor korogni kezdett a gyomra. Hihetetlenül elszégyellte magát. Itachi mosolygott.
- Úgy hallom ideje megvacsorázni. Menjünk vissza.
- Uhm.
Felálltak mind a ketten. Útközben egy szót sem szóltak egymáshoz.


- Jó étvágyat!
- Neked is.
- Ez az étterem nem is olyan rossz. Majd itt fogunk enni. Persze csak vacsorázni, mert nincs annyi pénzem. – mosolygott Ita.


- Most is korán lefekszel? – kérdezte Sasu.
- Nem. Most nem vagyok olyan fáradt. - mondta, miközben bekapcsolta a tévét.
Sasuke lefeküdt az ágyra. Egy ideig együtt nézték a tévét.
- Fázol? Bezárom az ablakot.
- Miattam nem kell. – mondta Sasu.
- De már amúgy is hűvös van. - állt fel, majd becsukta az ablakot. - Na így jobb lesz. - feküdt vissza.

Sasuke nyakig húzta magára a takarót.
- Még mindig fázol? - mosolygott.
- Egy kicsit.
Itachi levette szemüvegét, majd felhajtotta Sasuke takaróját, és látta az összekuporodott Sasukét.
- Mit csinálsz? - kérdezte Sasuke.
- Idebújok, hogy ne fázz. - majd úgy is tett. - Ne félj, nem csinálok semmi rosszat.
- Nem félek. - pirult el, majd odabújt még jobban bátyjához. - Nem baj?
- Nem. - majd átkarolta öccsét.
Nemsokára a tévé zaja megszűnt, és sötétség borult a szobára.
- Oyasumi, Otouto!
- Oyasumi, Nii-san!

<---Előző     Vélemények     Következő--->