- Madaraaaa!! – visszhangzott az egész házban Sasuke hangja. – Tegyél le, te barom!! Hallod?! Nii-saaan~ segíts! – kiabált lassan sikítozva, de egyik rokonát sem hatotta meg, és a rangidős is elég stabilan tartotta a vállán rugdosása, és kapálózása ellenére.

- Nyugodj már kölyök! Mindjárt itt a nyár vége, és ki se tetted a segged a kerítésen kívül! – mondta a legidősebb férfi, természetesen erős túlzással, hisz a nyárnak korántsem közeledett a vége. – Elég volt a medencézgetésből, irány a tengerpart! – jelentette ki határozottan, miközben kifele cipelte.

- Madarának igaza van Otouto, ideje, hogy kimozduljunk, és legyen végre valami színed – kontrázott rá Itachi is.

- Igazán rendes vagy Nii-san, a testvérére aztán mindig számíthat az ember! – horkant fel a fiú. – Ha nem tetszik így a testem, nem kötelező megdugnIII... Áuuu!! Szemét, ez mire volt jó?! – csattant fel fájdalmasan, sajgó hátsóját simogatva.

- Hogy végre befogd a pici szádat, és beletörődj, hogy a parton fogjuk tölteni a mai napot!

- Utállak... – motyogta sértődötten Sasuke, és karba tett kezekkel, csöndben tűrte, hogy leviszik a tengerhez, ami nem is volt olyan messze a nyaralótól, sétálva is 20 perc.

A nagyobbik fivér nem vette magára öccse kijelentését, tudta, hogy úgyse gondolja komolyan, na meg, remek ötletei szövődtek kiengesztelés gyanánt estére már akkor.

Elérve célállomásukat Madara megszabadult ˝terhétől˝, és letette a forró homokba unokaöccsét, aki egy szál fürdőgatyában volt, lévén, hogy otthon még fürdeni készült a medencében.

- Na, látod, hogy nem olyan szörnyű! – vigyorgott rá, de látta rajta, hogy a poénkodáshoz most nincs hangulata, azonban biztos volt benne, hogy ez úgyis megváltozik.

- Ne hergeld már tovább, inkább segíts! – szólt rá fejcsóválva Itachi, és előhúzott egy nagy sporttáskából egy plédet, amit aztán nagybátyjával leterítettek.

- Nos, ki akar csobbanni egyet? – kérdezte lelkesen a rangidős, de ez a legifjabbikra valahogy nem ragadt át, még mindig neheztelt rájuk, és ez már megjátszott duzzogás volt.

- Engem hagyjatok békén... – terült el hason a pléden, és nem kívánt egyikükhöz sem szólni.

- Hhh, Sasu...

- Hagyd csak, majd megbékél! – intette le a középső Uchihát Madara, és a víz felé biccentett. – Menjünk, aztán csatlakozni fog ő is...

˝Azt leshetitek!˝ - gondolta magában bosszúsan a fiú, és lehunyva szemeit próbálta kizárni a strand zsivaját, és csak a kellemes melegre koncentrálni bőrén, ami tiltakozása ellenére jól esett neki, habár ezt sosem ismerte volna be a többiek előtt.

Hamarosan el is nyomta az álom, de nem aludhatott sokat, mert a semmiből hirtelen nagy csattanást érzett a hátán, mire felijedt.

- Mi a...?! – nézett körül kissé morcosan, felkészülve rá, hogy leszidja azt a kölyköt, aki meg merte dobni.

Ám mikor megpillantja a pléd szélén álló, aprócska fiút, azokkal a nagy szemekkel, és piros pofival, haragja, mintha nem is lett volna, nyomban elszáll.

- N.. Ne haragudj! Véletlen volt... – szólalt meg bátortalan, félős hangon a fiúcska.

- Semmi baj, tessék! – mosolyodoott el Sasuke, és kedvesen odanyújtotta neki a labdát.

- köszönöm! – hajolt meg illedelmesen a picúr. – Ano... Nincs kedved játszani velem? – kérdezte szégyenlősen.

Az Uchiha először nemet akart mondani, de nem volt szíve hozzá, így beleegyezve bólintott, és feltornázta magát állásba.

- Éljen!! – ujjongott a kisfiú, és megragadva a kezét húzni kezdte magával.

Sasu meglepődött, de aztán mosolyogva követte őt, nemsokára meg is álltak, egy viszonylag üres területen.

- Mond csak, mi a neved? – nézett le rá kíváncsian.

- Ren. És a tied?

- Az enyém Sasuke. Nos, Ren, mit szeretnél játszani? – érdeklődött kedvesen az Uchiha.

- Labdázzunk! – kiáltott fel nevetve a kisebbik, és máris elfutott pár méterre tőle, majd eldobta a labdáját, amit ő el is kapott, és óvatosan visszadobta.

Fogalma sem volt, mi ütött belé, és miért viselkedett így ezzel az idegen fiúval, de jól érezte magát, és örült, mikor látta, hogy újdonült kis barátja szintén élvezi a játékot. Végre kikapcsolt, és megfeledkezett a bajáról is.

- Saske’, építsünk homokvárat! Lécci~ - pislogott fel rá kérlelő szemekkel Ren, miután a dobálózást megunta.

- Jó, rendben – bólintott rá az Uchiha, a következő pillanatban pedig megint húzták a karjánál fogva, de ehhez kezdett hozzászokni.

Eközben a ˝táborhelyükön˝ a két idősebbik férfi tanácstalanul meredt az üres plédre, ahol legutoljára Sasut hagyták.

- Vajon hová tűnt? – nézett szét aggódva Itachi.

- Nyugi, lehet, hogy elment harapni vagy inni valamit...

- Talán mégsem kellett volna ennyire erőltetni ezt az egészet... Most biztos utál... – hajtotta le a fejét.

- Ugyan, túlzásokba esel Itachi, meg fog kerülni ne aggódj! Forrófejű, de hamar lehiggad. Gyere, meghívlak valamire! – mondta Madara, mire a másik sóhajtva egyezett bele.

***

- Hű! De magas lett! – ámult el a fiú, mikor felállva a homokvár szinte elért a feje tetejéig.

- Tetszik? – mosolygott rá Sasuke.

- Nagyon! – nevetett fel, és tapsolt is örömében.

- Ren! Édesem! Hát itt vagy! Mindenhol kerestelek te kis csavargó... – jelent meg egy magas, karcsú, hosszú fekete hajú nő.

- Mami! – futott oda hozzá a kisebbik, és engedte, hogy az felvegye az ölébe. – képzeld, van egy új barátom! Saske’ a neve, és labdázott velem, és építettünk várat is, nézd, ott van! – mutatott a nagy homoképítményre kicsattanva a boldogságtól.

- Igazán? Ennek nagyon örülök! – kuncogott fel az édesanyja, majd odasétált vele az Uchihához.

- köszönöm, hogy játszottál a fiammal, remélem nem okozott gondot!

- Egyáltalán nem – intett nemet a fejével. – Uchiha Sasuke – mutatkozott be illedelmesen.

- Fugama Yoko, örülök a találkozásnak! Lenne kedved egy fagylalthoz? köszönetképp, hogy vigyáztál rá.

- Semmiség volt, de elfogadom! – felelte, majd így hárman elmentek egy közeli fagyi árushoz, aztán Ren leült a homokba játszani, persze figyelve, hogy az édességének ne essen baja, a nő és Sasuke pedig padként szolgáló szikladarabra telepedtek le.

- Nagyon rendes fiatalembernek tűnsz, hálás vagyok, hogy foglalkoztál Rennel! – szólalt meg pár perc csend után Yoko. – Szegény nagyon nehezen viseli, hogy nincs kivel játszania, mert eddig mindig a bátyjával szórakoztak, de az idősebbik fiam súlyos sérülést szenvedett, és hetek óta kórházban van...

- Oh, sajnálom – pillantott rá az Uchiha fiú.

- Az orvosok azt mondták, fel fog épülni, de hosszú idő kell hozzá. Azért hoztam el egy kicsit ide Rent, hogy felvidítsam, mert otthon egyedül olyan szomorú, és csak azt kérdezgeti, hogy mikor jön már haza a testvére... Nagyon sokat jelentenek egymásnak, Dai is rettenetesen szereti őt...

- Meg tudom érteni, nekem is van egy bátyám – helyeselt Sasu. – Vele nyaralok itt, de már régóta együtt is lakunk.

- Nahát, ezek szerint ti is nagyon jó kapcsolatot ápoltok! – mosolygott le rá a nő.

- Igen, azok vagyunk. Bár néha sikerül összekapnunk kisebb-nagyobb dolgokon...

- Ez csak természetes! De van köztetek egy olyan erős kötelék, amit a legrosszabb veszekedés sem szakíthat el, ezért mindig fontosak lesztek egymás számára... Ez a testvéri szeretet ereje.

- Hm... – gondolkodott el ezen a fiú, és ekkor jutott csak eszébe, hogy nem épp vidám körülmények között váltak el egymástól Itachival, és egész nap nem is látta, már biztos aggódik érte. – Ano, ha megbocsát, azt hiszem, nekem mennem kell, már biztos keresnek, mert délelőtt szó nélkül tűntem el...

- Persze, megértem, menj csak! Még egyszer köszönöm a segítséget! Ren, gyere, köszönj el Sasukétól, mert megy haza! – szólt fiának Yoko, mire az ott is termett.

- Szia Saske’! Jó volt játszani veled! – ölelte magához mosolyogva barátját.

- Veled is! Szia! – viszonozta a kedves gesztust, aztán elindult vissza arra, amerre a plédjüket sejtette, még egyszer utoljára visszafordulva integetve.

***

- Hol lehet?? Madara, mi van, ha történt vele valami?! – esett egyre jobban kétségbe Itachi.

- Nincs semmi baja, nyugodj meg, lehet, hogy hazament! Menjünk mi is! – próbálta nyugtatni unokaöccsét a rangidős.

- Nii-san! – hallatszott egy ismerős hang a hátuk mögül, mire a szólított rögtön megfordult, a következő pillanatban pedig Sasuke már a nyakában volt.

- Szeretlek! – ölelte szorosan magához bátyját a fiatalabbik.

- Én is szeretlek Otouto... – karolta át öccsét megkönnyebbülve.

- Én megmondtam... – jelentette ki vállat vonva, vigyorogva Madara, Itachi erre csak elmosolyodott.

– Na, menjünk haza gerlepár... – indult el a rangidős, a páros pedig pár perc után követte is.

Folyt. köv.

<---Előző   Vélemények   Következő--->