A fekete Mitsubishi Lancer(1) kerekei alatt halkan ropogott a párcenti fehér, frissen hullott hó. Kinyílva az ajtók már rögtön be is csukódtak, ahogy a páros gyorsan kapkodva lábait, lépett a csomagtartóhoz és kivette táskájukat, másik kezükben egy pohár star bucks poharat tartva.

Nem volt elég, hogy elfelejtették az ébresztőt beállítani; hajnalban a hidegnek köszönhetően a leesett pár centi hó, szinte megbénította a közlekedést.

Sasuke vörös sálját egész orráig húzta, csak hogy eltakarja a remegő ajkaira húzódó mosolyát. Bátyja halkan morogva próbálta ujjaival kifésülni haját – amit persze a reggel folyamán már legalább 5 ször átfésült – de így nagykabátban, egyik kézben táska másikban pohár, kicsit nehéz volt a feladat.

Mire beértek az egyetem főépületébe, mindkettejük hajában szinte mint a csillámpór, úgy csillogott az olvadó hó. Sasuke egy utolsót kortyolva a pohárból, azt kidobta a legközelebb lévő kukába s fekete, hosszú szövetkabátját szétgombolva, sálát is levette arcából s nyakából. Itachi követve öccse példáját kiitta poharát, így már szabadon lévő kezével sikerült kigombolnia kabátját.

- Másodikon lesztek? – Fordult öccséhez, miközben elindultak az aulába, ahonnan felfelé vezettek a lépcsők.

A falak mellé kihelyezett bőrkanapékban diákok csoportjai ültek könyvekkel, laptopokkal ölükben, de figyelmük inkább egymásra irányult, mintsem a tanulnivalóra. Az egyik sarokba volt beépítve a büféfülke, s itt a fotelekkel együtt kis asztalok és székek voltak elhelyezve. A bejárat felöli oldallal szemben, az iskola címere lógott, melyet alul zöld növények öveztek.

- Jah. – Jött a sóhajtott válasz a fiatalabbik Uchihától. – 11-kor végzek és lesz egy órás szünetem következő órámig. – Hümmögte lassan a fiú, miközben végignézve a termen ismerős arcok után keresett. Elérve az egyik lépcsősort újra megálltak. – Te is másodikon leszel, nem?

- Ah. – Jött az unott válasz az idősebbiktől.

- Akkor mire várunk? – Húzta fel szemöldökét Sasuke, nem értve bátyja habozását.

- És végre a két pacsirta is megérkezett. – Jött a mondat, mielőtt még Itachi kinyithatta volna száját.

- Kyuubi. – fordult Itachi a mellettük lévő lépcsősor felé, hol egyik csoporttársa ált.

- Itachi, Sasuke. Már azt hittem, hogy ez a kis hó képes lenne titeke- Hé mi a faszt képzelsz magadról szaros, azonnal húzd vissza a beled! – kezdett el üvöltözni a vörös hajú fiú, amint öccse, se szó se beszéd elviharzott mellette.

Sasuke elhúzott szájjal, és szinte már megbánással arcán nézett arra a helyre, ahol az előbb a szőke állt.

- Esküszöm egy nap még kipicsázom. – morogta Kyuubi miközben lelépve a két Uchihához kezet fogott a fiúkkal.

- Sasuke menj utána. – Hallatszott Itachi nyugodt hangja; egy pillanatra öccsére nézett ki bólintva már el is tűnt, majd tekintetét Kyuubira fordította. – Naruto megtudta…

Kyuubi összehúzódott pupillákkal nézett sötétszemekbe. Akkor ezért viselkedett olyan ridegen egész este és reggel Naruto.

- De- de mégis hogy? Sasuke mondta el? Kinyírom azt a szarost, ha miatta veszítem el Nar-

- Nyugalom. – Szakította félbe Itachi a másikat, miután már a második tanár ment el mellettük és elég érdekesen nézett a vörös hajúra szóválasztéka miatt. – Mi rólunk tud Naru nem … nem rólad…

- Uh. – sóhajtott fel a fiú kisebb megkönnyebbültséggel. Jobb kezével nyakát vakargatva húzta el száját. Jól tudja, hogy öccse mennyire oda van a legfiatalabb Uchiháért... – De mégis, hogy derült ki?

Itachi fejét rázva indult el felfelé a lépcsőn, s miközben termük felé haladtak elmesélt mindent Kyuubinak.

- Dobe. – Üvöltötte a hóesésbe Sasuke, miközben a hátsóudvaron rohanva követte a lábnyomokat. Nem lehet túl messze Naruto, mert egy szál pulcsiban rohant ki a hidegbe, és ő, még így beöltözve nagykabátba is, vacog.

Elérve az épület sarkáig, egy pillanatra megállt. A levegőben jól érződött a frissen meggyújtott cigi szaga. Szemeit forgatva s lelassítva kapkodó levegővételét, fordult be a sarkon.

- Dobe, nem vagy norm-

- Ne hívj többet így. – Hallatszott a morgó/vacogó hang, a neki a hátát mutató fiútól. Naruton egyedül egy kötött halványpiros alapon kockázott pulóver volt; ami láthatóan nem biztosított semmi féle meleget.

Sasuke csak felcöccent barátja önfejűségére, és a másikhoz lépve kezét egy remegő vállra tette. A remegés egy pillanatra abba maradt; ezt észre se vette; a következő pillanatban már a friss hóban ült s dühös kék szemekbe nézett fel.

- Ne. Érj. Hozzám.

Csak nézték egymást. Várták, hogy mit lép a másik. Mindegyik várt egy csapást, egy ütést; egy dühös visszaszólást, szócsatát; de semmi.

Naruto leengedve maga mellé, az alig megkezdett cigit tartó kezét, fordította tekintetét a friss lábnyomos hóra, melyre lassan ülepedett rá egy újabb réteg. Fogait összezárva, karjait maga köré fonva állt és nézte a földet.

- Én-én; sajnálom. – Szakadt végül ki a szőkéből; tekintetét a lassan felkelő feketehajúra szegezte; várt valami féle reakciót, de semmi. Mégis miféle reakciót kellene kapnia, miután ő volt a hibás, nem ez túl erős, inkább fogalmazzunk úgy, hogy ő volt az aki túlságosan túlreagálta? De mégis mit tegyen az ember, ha szinte már gyermekkori szerelme a saját testvérével jár?

- Menjünk be, dobe. – Hallatszott a nyugodt hang, s Sasuke felkelve a hóból, lesöpörve magáról a lassan vízzé vált anyagot, már el is indult a hátsó bejárat felé.

Naruto alsó ajkába kapva, mint aki citromba harapott, úgy nézett a sötét alak után. Lehunyva szemeit, egy utolsót szívott a cigiből, majd azt elnyomva, a kijelölt csikktartós kukába dobta; kezeit maga köré fonva indult vissza az épületbe.

Kyuubi felsóhajtva tette vissza telefonját zsebébe miután elolvasta Naruto sms-ét. "Szünetben Sasukéval a Marry's sheep-ben. Jöttök?" Egy gyors "Még nem tom" válasz után szemeit forgatva nézett Itachira, majd lefirkálta neki füzete sarkára Naruto sms-ét.

Az Uchiha csak vállát rángatta, miközben jegyzetelte amit a professzor mondott. Egy pillanatra felnézve barátjára, megállt írásában; letéve tollát dőlt hátra székben és igazította meg pulcsijának felhajtott ujját. Kyuubi még mindig füzetét nézte; mintha tekintetével megpróbált volna lyukat égetni a lapba. Még az kellene, hogy ő meg a vörös hajút szeresse és máris kész egy szép kör- futott végig Itachi agyán. Karórájára nézve felsóhajtott. Még vagy másfél óra mire végeznek.

Újra a vörös hajúra nézve, hirtelen valami megfogta szemeit; eddig észre se vette, hogy mennyit nőtt Kyuubi haja. A fiúnak már elve érdekes volt a hajstílusa; hátul egy hosszú copfba volt kötve, míg a feje többi részén rövidre volt nyírva, nagyjából úgy mint Narutonak; egyedül elől, a füle mögött volt a haja alja apró tincsekbe fonva.

A hosszú hajfonat lassan csúszott le a másik válláról, ahogy előre dőlve újra jegyzetelni kezdett. Kyuubi halkan morogva kapott a fonat után, és párszor áttekerve vele nyakát, mint egy sállal, tért vissza füzetéhez.

Mit tehetne, hogy barátjának valahogy tudjon segíteni?

Kyuubi már évekkel ezelőtt kikötötte neki is és Sasukénak is, hogy nehogy merészeljenek valahogy is segíteni, hogy Naruto beleszeressen. Egész eddig minden rendben is volt; Sasuke és Naruto a legjobb barátok voltak. De most, így hogy Naruto tényleg komolyan gondolta az egészet, hogy rájött kapcsolatukra csak nehezebb lett minden. Persze barátok maradnak, de ott volt az a kis utó íz…

Itachi felsóhajtva dőlt előre és kihagyva egy oldalt fordította figyelmét újra a tanárra. Mégis, öt perc jegyzetelés után a toll megállt kezében, s bal könyökölő kezére téve fejét bekapta tolla végét.

A francba is, igenis féltékeny. Tudja, hogy Naruto nem lenne képes elcsábítani Sasukét, mégis szinte minden szabadidejüket együtt töltik… tökéletesen van joga, hogy dühös és féltékeny legyen. Halkan morogva figyelt inkább újra a tanárra. Minél jobban beleolvad az órába, annál gyorsabban telnek a percek, és annál hamarabb látja öccsét.

A délelőtt folyamán leesett hó, most lassan olvadozva folyt el a csatornákba. Helyenként még megmaradt az a szemvakító fehérsége, de a járda és az úttest szélén már csak a porfogó, szürke színét mutatta.

A négyes átérve a zebrán, végre elérte az éttermet. Belépve, nehezen fellélegezve mentek szokásos helyükre; a hirtelen hidegből, ebbe a fülledt melegbe lépve, kissé nehézkésnek tűnt a levegővétel. Kigombolva és lezipzárazva kabátjukat, azokat a fogasra akasztották s elfoglalták helyüket; fivér-fivér mellett, idősebb idősebbel szembe.

Kyuubi nyaka köré csavarta hosszú tincsét, hogy nehogy rálépjen a mellette álló pincérnő, ki épp felvette rendelésüket; szeme sarkából figyelte öccsét s néha Sasukére pillantott. Halkan felmordult amint elment a pincérnő, s öccse figyelme újra a sötéthajúra fordult.

Halkan felnyekkent, amint lábszárban egy erős rúgást érzett. Összehúzott szemekkel nézett az előtte ülő Uchihára, ki hátradőlve székén, kihúzta háta mögül lófarokba kötött haját s mindeközben, szinte már gyilkos tekintettel nézett rá.

Hirtelen abbamaradt maga mellett a fecsegés. Körbenézve minden tekintet Itachira szegeződött ki csak csendben ült és Kyuubit figyelte.

- Hm? – Jött az értetlenkedő hang az idősebb Uzumakitól.

- Az édes kisöcséd azt kérdezte, hogy mit csinálunk szombat este. – Közölte egy halvány vigyorral Itachi; Naruto szinte már felfújta arcát, mint egy kis óvodás, hogy így hívta az Uchiha. – De inkább tőled szeretném hallani, hogy mi is ez az egész.

- Ah. – Kapcsolt Kyuubi s megnyalva ajkait könyökölt fel az asztalra. – Elvileg egy helloween party-t akartunk volna szervezni. – Hangsúlyozta ki a volna szót, s szeme sarkából öccsére nézett, s hátra dőlt székében. – De ez, itt. – Mutatott a szőkére. – Sikeresen elbaszott mindent.

- M-mi? Miért kensz rám mindent? – Ugrott már szinte fel Naruto székéről és értetlenkedve tárta szét karjait.

- Talán én voltam az, aki a jó kis tanévzáró buli után, minden lakásba becsöngetett? – Hirtelen Naruto felé fordulva a szőke fejét hona alá kapta, és már eleve is borzolt haját jobban összekócolta. – Mégis mit vársz?

- E-elég aniki. – Próbált meg valahogy kiszabadulni a szőke, de nem sok sikerrel járt. Amint meghallotta Sasuke és Itachi halk kuncogását azonnal elkezdtek kattogni agykerekei. – Nem én zártam ki magam az erkélyre, egy szál pöcsbe, és nem rám hitték a járókelők, hogy mutogatósbácsi vagyok. Miattad majdnem kibasztak minket a lakásb- auchhhh.

- Kussolj. - Morogta Kyuubi miközben összeszorított öklét mutogatta Narutonak, mivel az előbb adott a fiúnak egy tockost. – Megbeszéltük, hogy erről kuss lesz egy életre.

- Pff. – Fújta ki magából a szőke a levegőt, ahogy megfordult székén és hátra dőlve bátyja ölébe, nézett fel összehúzódott pupillákba. Jobb kezével előrenyúlva ujjai közé fogott egy oldalt befont tincset, s lassan húzta végig rajta ujjait. Vöröses-barnás szemek elkerekedve figyelték a szőke minden mozdulatát; Kyuubi szinte levegőt sem mert venni.

Itachi összehúzott szemöldökkel nézett a párosra; látta Kyuubi szemében megcsillanni a félelmet és mintha valamerre a vágy szelleme is ott ködösödött volna. Nem tudja hogy mi ütött Narutoba, de ha így folytatja akkor csak rosszabb lesz a helyzet.

Sasuke szinte már fellélegzett; az udvari incides után Naruto, úgy tett mintha semmi se történt volna. Az elején még örült is neki, de most, most már eléggé piszkálja a fantáziáját, hogy miért tesz így a másik. Nem olyannak ismerte meg Narutot, aki könnyen feladna valamit.

Mindenkit a pincérnő tálcával való csörömpölése zökkentett ki gondolatából. Megkapva rendelt italukat és szendvicseiket Naruto is vissza ült helyére s szinte már elvörösödve harapott bele marhahúsos szendvicsébe.

Kyuubi kezeit az asztalra téve párszor ökölbe szorította ujjait, majd szétnyitotta s újra összezárta kezét; lehunyva szemeit, majd újra kinyitva, vett egy nagy levegőt. Miután érezte, hogy a torkában lévő gombóc eltűnt, kezébe vette a közel félméteres szendvicset. Mielőtt még beleharaphatott volna az ételbe, maga mellőle egy hatalmas böffenést hallott.

Összehúzott szemekkel és elhúzott szájjal nézett a vigyorgó szőkére; körülöttük páran morogva fordultak feléjük, majd vissza asztalukhoz.

- Dobe. – hallatszott az asztal másik feléről a vigyorgó hang, majd a szót egy halk böffenés követett, melyet a sötéthajú kezét a szájára téve próbált tompítani.

- Teme. – cöccögte kuncogva Naruto, miközben következő szendvicse után nyúlt.

- Disznók. – hallatszott Itachi és Kyuubi hangja egyszerre. Egy pillanatnyi csend után a négyes hangos nevetésbe tört ki és folytatták ebédjüket, melyet befejezve visszasiettek az egyetemre délutáni óráikra.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sasuke, nyaka körül szorosan összefogva kabátja gallérját, sietett kifelé a parkolóhoz. Modern irodalmat választotta plusz tantárgyának, míg Naruto inkább az ázsiai népek irodalmát. Így mivel neki most nem volt órája, volt ideje elintézni pár dolgot; a lista élén egy pohár kávéval. De mivel apró nem volt nála, ki kellett mennie az autóhoz; Itachi mindig tartott a kesztyűtartóban.

Elsietve a dohányzásra kijelölt hely mellett, ismerős arcot látott meg a semmibe meredni. Összehúzva szemeit nézett a másikra, majd halkan felsóhajtva, szinte már megadva magát, indult el a vörös hajú felé.

- Hej. – jött a köszöntés, de válasznak csak egy szúrós tekintetet kapott. Nem várva semmit dőlt neki a téglával kirakott falnak, beszívva a füsttel keveredett hideg levegőt.

Kyuubi egy újabb adagot szívott a koporsószögből; halkan hümmögve fújta ki a füstöt.

- Hallom Naru rájött…

- Hmm…

Semelyik se nézett a másikra. Újra nagy hópihék estek le a szürke égből; egyedül csak a halk szinte már pattogó hangot lehetett hallani, ahogy megfagyott társaikra ráülepedtek. A csikk sercegő hangja, amint a papír égni kezdett, szinte megzavarta a ritmusos pattogást s a kifújt levegő után szinte megszűnt létezni.

- Hova indultál?

- Autóhoz apróért.

És újabb csend.

Kyuubi ajkához emelve a cigit, elszívta az utolsó dohánymaradékot is, s elnyomva a kihelyezett fém hamutartóba, zsebéből előhúzott egy megkezdett csomag rágót és kettőt betett szájába. – Menjünk.

Sasuke jobb szemöldökét felhúzva, balt lent tartva nézett kérdően a másikra, de miután semmi választ nem kapott, inkább követte a másikat.

- A szombattal kapcsolatosan…- Kezdte szinte már halkan, mintha félne a másikhoz szólni, majd megköszörülte torkát; a jobb zsebében lévő autókulcs egyik karikáját mutatóujjára húzta idegességében. – Akkor, mi is lesz?

- Hmm… - Hümmögte az Uzumaki, szeme sarkából a másikat nézve, majd újra előre fordulva figyelte a friss hóval betakart járdát. – Mivel bulit nem tarthatunk ezért csak annyi lenne az egész, hogy a lakótelepi kölyköknek adnánk csokit meg cukrot.

Lassan elérve az autót Sasuke zsebében megnyomta a kulcson lévő nyitó gombot, amelyre az autón lévő irányjelzők egyszer felvillantak. Megkerülve a járművet kinyitotta az ajtót, s kinyitva a kesztyűtartót, a sarokba csúszva máris talált aprókat. Párat a markába kotorva felegyenesedett, s becsukva az ajtót, egy újabb kattanó hangot lehetett hallani, ahogy a zárak bezáródtak.

- Tudom, hogy nem valami nagy szám. – kezdte megint Kyuubi miközben lassan visszafelé indultak. – És, hogy a szokásos jelmezes sexpartytokat is elmaradna.

Sasuke szinte már hallotta fejében azt a bizonyos "de" szócskát. Nem tudja, hogy mit akar Kyuubi, de valamiben biztosan ügyködik.

A "jelmezese sexparty" említésére fel kellett horkantania. Francba is, mindenkinek van valami kis titkolni valója és az övék sikeresen kiderült, mikor egyik Helloween-kor úgy gondolta az idősebbik Uzumaki, hogy nem tudja elfogadni a nemleges választ a buli meghívására, így elmegy az Uchihákhoz. A két fiú nem hitte volna, hogy a rémisztő ajtódekoráció ellenére lesz valaki olyan, aki megmerne próbálni csengetni. Persze arra se gondoltak, hogy amint hazaérnek egymásnak esnek és elfelejtik bezárni az ajtót.

Mindent együtt véve sikerült lebukniuk Kyuubi előtt, kinek ekkor vált világossá a két fivér kapcsolata. Nem is kell említeni a napokig tartó kínos csendet, ami a három fiú között volt.

- De kérlek… Naru kedvéért…

A mondatot mintha elfújta volna a szél, és nem talált volna fülekre.

- Eddig sem a dobe kedvéért csináltunk akármit is, és nem most fogjuk elkezdeni. Elmegyünk, mert a barátaink vagytok. – jött a rideg válasz.

- Pff nem érte mi?… Mindig csak kihasználod…

Sasuke megállva nézete a másik hátát ki elindult felfelé a bejárati lépcsőkön.

- Mit akarsz tőlem? Nem rád vall, hogy csak így leállsz velem beszélgetni.

Kyuubi megállva a lépcsőn, előre nézve beszélt. – Miért gondolod azt, hogy ha az ember már csak egy kicsit is barátságos akar lenni veled, akkor valami rosszat forral ellened?

- Itt most nem másról van szó hanem rólad. – Húzta össze sötét szemeit Sasuke, amint megfordult a másik; szemrebbenés nélkül indult el felfelé a lépcsőn, közben vöröses-barna szemekbe nézve.

Erős kéz ragadta meg bal karját, és állította meg ugyan azon a lépcsőfokon ahol gazdájuk állt. – Ne hidd azt, hogy elfelejtettem amit Narutoval műveltél. – Hallatszott a szinte már suttogott mondat.

- Nem hinném, hogy ezt pont neked kellene emlegetned. – Sziszegte ki fogai közt Sasuke és kirántotta karját a fogásból.

- Nem én kezdtem el ezt a dedós játékot! Kipróbálom a játékát erre a másik az enyémet?! – Kyuubi próbálta vissza fogni magát, de hangján érződött a düh.

Sasuke elkerekedett szemekkel nézett a másikra; vastag bőrdzsekibe kapaszkodva nyomta az Uzumakit az üveges bejárati ajtónak. – Ne merészelj, így beszélni a bátyámról. – Mormolta ki a mondatot összeszorított fogak közül.

- Jól tudtad, hogy mennyit jelent nekem, és mégis megetted. – Kyuubi összehúzott ajkakkal kapdosott levegő után. Az Uchihának kurvára igaza volt; ő a hibás; ő kezdte el ezt az ovis játékot és mégis ő húzta a rövidebbet.

- És te is jól tudtad, hogy mi van köztem és Itachi között. – Nem akarva tovább folytatni ezt a vége nincs szócsatát, Sasuke hátralépett és elengedte a másik kabátját, majd a hideg fém kilincs után nyúlva, kivágta az ajtót, és azzal nem törődve, hagyta hogy egy nagy puffanással becsapódjon.

Kyuubi térdei kissé berogytak; lassan csúszva lefelé az üvegen, guggolt le, és nézte a lábánál álló tócsában lévő homályos tükörképét. Úgy halmozza a rossz döntéseket, mint más az adósságot; szinte végeláthatatlan a fizetendő összeg.

Fejét idegesen hátravágva szisszent fel; nyakából haja lassan csúszott lefelé, amit gyorsan megfogva visszacsavart helyére. Tökéletesen ő volt a hibás; nem kellett volna kikezdenie Itachival, pont az Uchiha szülők halálának egy éves évfordulóján. Főleg, hogy Sasuke nehezen dolgozta fel, hogy elvesztette szüleit de, hogy arra érjen haza, hogy mindkét idősebb fivér ittas állapotban legyen, és ennek tetejében a nappali kellős közepén, meztelenül összefonódva lihegjenek egymás nyakába, a beteljesülés küszöbe közelében.

Kyuubi halkan morogva kényszeríttette testét, hogy felálljon és elinduljon az épület belseje felé. Jól emlékszik, hogy abban a pár hónapban a két Uchiha kétszer látta egymást. Egyszer mikor Sasuke meglátta őket a nappali szőnyegén és másodszorra mikor már szinte könnyeikkel küszködve estek egymásnak, és suttogták halkan a bocsánatkérő szavakat.

És azóta tökéletesen megváltozott minden.

Sasuke idegesen rontott neki a harmadik emeleti kávéautomatának. Bedobva a megfelelő mennyiségű aprót megnyomta az expresso felirat mellett lévő gombot.

'Mégis hogy-hogy merészeli- egyáltalán mit képzel magáról' morogta fogait összezárva. Fejét az automata üveg részének döntve, hallgatta ahogy a kisműanyag pohárba csurog a víz és por keverék. Olyan nyugodt volt mostanáig minden; miért kell felemlegetni a múltat?

Amint elkészült élénkítő itala, azt óvatosan kiemelte a tartóból és elvéve, az automata tetejére kihelyezett kispohárból egy keverőpálcát, elindult újra lefelé az aula felé; hátha ott megtalálja Itachit.

Befordulva a második fordulóban a lépcső tetejéről látta, ahogy bátyja egyik csoporttársával beszél valamiről, amihez biztosan köze volt a kezében tartott papírnak. A szőke, hosszú hajú fiú, nagy lelkesedéssel mutogatott a papírdarabra, közben másik kezével szinte már eszeveszetten kapálózott.

A következő pillanatban Sasuke szemei gyilkos tekintetre húzódtak; miután Itachi mormolt valamit, a szőke őrjöngve vonta magához egy "nagy ölelésre".

- Akkor holnap. – integetett a fiú és már zuhogott is lefelé a lépcsőkön.

Itachi szemeit forgatta, miközben jobb kezével homlokát masszírozta. Halk figyelem felkeltésnek szánt köhögésre, tekintetét a felfelé induló lépcsőkre szegezte.

- Komolyan, egyszer még a végén valaki a nézésed miatt fog meghalni. – vetette oda öccsének, majd balra fordulva elindult az egyik társalgó felé; nem fordult hátra, hisz tudta, hogy Sasuke úgy is követi.

Elérve a két tárgyaló között kialakított félköríves, nagy ablakokkal szegélyezett részt, Itachi leült a kihelyezett karosszékek egyikébe, és az előtte lévő alacsony asztalkára ledobta a négybe hajtott papírt. Nem sok kellett, és jobb kezét zsebre téve balban kávét fogva megérkezett Sasuke is.

Leülve, bátyja és maga közt egy fotelt kihagyva nézett a semmibe, néha néha belekortyolva a fekete lébe. Kiívva az utolsó cseppet poharából, azt a széke mellett lévő kukába dobta; szeme sarkából figyelte, ahogy bátyja ujjai gyorsan suhannak át a telefon billentyűzetén.

Előre hajolva halkan felköhögött, mellyel Itachi figyelme ráirányult; rámutatva a papírra, egy néma bólintást kapott s már ki is hajtotta a papírt. 'Helloween party' állt rajta nagy betűkkel; hogy még mire pazarolta a készítője a tintát, nem tudja, mert egy szempillantás alatt galacsin lett a lapból, és a szürke műanyag pohárral alkotott párost a kukában.

Itachi felhúzott szemöldökkel nézett öccsére; felsóhajtva csukta össze készülékét és tette azt farzsebébe. – Nem hiszem, hogy megengedtem volna, hogy kidobd.

Válasznak csak egy fancsali képet kapott. Újra sóhajtva felállt s körbenézve ült le öccse foteljének karfájára.

- Olyan képet vágsz, mintha megdöglött volna a macskád.

- Nincs is macskám. – Jött a morgó válasz.

- Tudom. – Hallatszott Itachi halk feleltet; tekintetét Sasukére fordította, de a fiú még mindig jobb kezére hajtott fejjel nézett az asztalra, mintha azon a semmin kívül, valami érdekfeszítő dolog lenne. – Tudom…

- Beszéltem Kyuubival…

Itachi felhúzott szemöldökkel nézte a fiút. – Mit csináltál?

- Beszéltünk…

Erős kezek nyomták vállánál fogva a durvaanyagú kárpitba; sötét aggódó szemek néztek saját értetlenjeibe. – Miről beszéltél te Kyuuval? – A dühvel keveredett értetlenség jól érezhető volt az idősebbik hangjában.

Sasuke már nyitotta volna száját, de inkább visszazárta; szemét becsukva lágyan megrázta fejét, majd újra bátyjára nézett. – A szombati dologról amit még az étteremben mondott Naruto. – A levegőben ott keringett a kimondatlan 'És?' így inkább folytatta. – Nem lenne senki más, csak mi és a lakótelepen élő kölyköknek kell cukrot osztogatni.

- Ennyi?

- Igen.

Itachi szinte felhúzta orrát öccse gyors és rövid válaszára. Jobb kezébe véve a fiú állát előredőlve ajkai közé vette a másik alsó ajkát és lágyan megszívta azt. A fiatalabbik ajaki közül egy halk 'ahh' csúszott ki; szétnyitva száját engedett a csábításnak. Mielőtt még a csók túlfűtötté vállhatott volna, eltávolodtak egymástól. Kitudja, hogy mikor jár valaki arra.

Az idősebbik homlokát nekitámasztva öcséjének nézett sötét szemekbe, és egy utolsó csókot nyomott a meleg ajkakra. – Akármit mondjon Kyuubi; jól tudod, hogy még mindig-

Mondatát nem tudta befejezni; szinte éhes ajkak falták övéit; egy érdes nyelv simított végig rajtuk, mielőtt erőszakosan be nem furakodott. Felsóhajtva engedte be a nyelvet, se engedett a másiknak; lassan felkelve helyéről, de a csókot meg nem szakítva teste meghajolt Sasuke előtt. Ujjait végighúzva a másik hajában, egy pillanatig még engedett a csóknak, majd lassan eltávolodott.

- Aishiteru. – Suttogta egy igen ritka mosoly mellett.

- Watashi mo. – Jött a szinte már gyenge válasz.

- Fél 3 kor a kocsinál. – Mondta miközben elindulva a lépcsők felé, felemelve jobb kezét intett öcsének.

Sasuke csak hangosan felsóhajtva vetette hátra fejét, és nézte a falon lévő repedezéseket. El kellene járnia valamilyen pszichológia továbbképzésre, mert így semmit se tud elrejteni bátyja elől.

=============================================================

Itachi leérve az aulába, végignézve a termen szemével gyorsan megtalálta azt akit keresett; kezeit maga mellé téve, azokat ökölbe szorítva, indult el az asztaloknál ülő kisebb társaság felé.

A 4-5 főből álló csoport előtt könyvek és füzetek voltak kinyitva, de mindegyik figyelmen kívül hagyva; jobban érdekelte a tanulókat a hétvégi party, melyet a hosszú, szőke hajú fiú fog rendezi, ki épp Kyuubival vitázott.

- Nehogy már nem tudsz eljönni. Milyen magán bulit szerveztek ti Itachival? – mormolta a szőke miután visszaesve székébe, felkönyökölt az asztalra.

- Miről beszélsz Deidara? – Húzta hátra fejét értetlenkedve a vörös hajú.

- Annyit mondott, hogy lehet hogy el tud jönni de nem biztos. Szal' nem fog jönni.

- Há. Hányszor láttad már őt valamelyik bulidban is?

- Az első éves nyitó buli már nem is számít? – Szólalt meg egy rövid, vörös hajú.

A csoport egy kisebb hallgatás után nevetésbe tört ki.

- Sasorinak igaza van. Az volt eddig az egyetlen bu-

Mondatát Kyuubi már nem tudta befejezni; zipzáros pulcsijának kapucnijánál fogva megragadta valaki és felkényszeríttette helyéről.

- Mi a fészkesfe- - Amint megfordult és látta, hogy ki áll mögötte visszafogta magát. – Itachi. Ennél azért-

- Gyere velem. Most. – Hallatszott a morgó hang és az Uchiha már sarkon is fordult, és elindult vissza felé a lépcsőkön.

- Ebbe meg mi üthetett? – nézett érdeklődően Deidara.

- Passz. – mormolta Kyuubi és a másik után indult.

Szinte mintha az összes levegőt kiütötték volna belőle, úgy meredt sötét, dühös szemekbe. Érezte, ahogy a falra szerelt kis WC-papírtartó egyre jobban belemélyed csípőjébe, és a nyakánál a pulcsiját szorító kezek is sikeresen gátolták az egyszerű levegővételt.

- Itachi. – fújta ki magából a levegőt; egy újabb dühös pillantás a másiktól.

Mikor felért a lépcsőn, még nem gondolta volna, hogy ez fogja várni. Először nem látta, hogy merre fordult a másik, de miután a WC ajtaja lassan kitárul elindult a felé; úgy nézett az ajtóra, mintha a mögül akármelyik pillanatban valami kiugorhatna.

Óvatosan belökve az ajtót a WC másik végében Itachit látta, ki a falnak támaszkodva nézett rá. Szinte már rosszallóan indult a másikhoz, és állt meg előtte. Egy szempillantás alatt a balra lévő fülkében találta magukat; falnak nyomódva és szinte levegő nélkül.

- Mit mondtál Sasukénak? – Hallatszott a sziszegő hang.

Kyuubi már szinte felhorkantott; már megint a Sasuke téma.

- Nyomban bátyushoz rohan pff. – forgatta szemeit.

Szinte megállt az idő, amint elhagyta száját a mondat. Az üres helyiségben jól lehetett hallani a pofon vízhangját. Összehúzódott vöröses-barnás szemek meredtek szinte már vérben forgó pirosba.

- Mit. Mondtál.

Kiszáradt ajkak szétnyíltak, de hang nem jött ki rajtuk. Kyuubi még mindig döbbenten nézett az előtte lévőre. - Te most. Te most megpofoztál?

Itachi felmordulva lépett hátra és engedte el a másikat. - Nem tehet róla hogy az öcséd szereti. – Kezdte halkan, szinte már suttogva az Uchiha. – És főleg nem csak ő volt az, aki mindent elbaszott. Jól tudod. – Utolsó mondatára a másik szemébe nézett.

Kyuubi ajkába harapva állította le magát, hogy akármit is visszadobjon a másikra.

- Miért jó neked az, hogy a múltat emlegeted? Nőj fel az isten szerelméért! – az Uchiha halk hangja egy pillanat alatt szinte menydörgéssé erősödött. – Lefeküdtünk. És ők is egymással. Ez. Van. Nem tudsz már mit tenni.

A kijelentéseket csend követte. Itachi várt valami választ, valami visszaszólást, reakciót, de semmi. Kyuubi lehajtva fejét, jobbkarjával a balba kapaszkodva húzta el száját.

- Nehéz elfelejteni, ha valaki mindig felemelgeti. – Kezdte újra Itachi miután vett pár nagylevegőt. – Mindenkinek nehéz, ha emlékeztetve vagyunk rá.

Kyuubi mintha csuklást nyelt volna vissza, úgy rándult meg; szája széle lágyan remegett. Itachi jobb kezével homlokát masszírozta; így nem fognak sehova se jutni.

- De… - kezdte az elhaló hang. – Nem érted… Sasuke… ő elvette… ő volt az első neki. – Hangjában keveredett a kétségbeesés és fájdalom. – Tudom, hogy semmi esélyem nem lehetett volna rá, hogy én legyek neki az első de.. akkor is…

Itachin volt a sor a meglepődésben; bal kezét amilyen gyorsan csak tudta, a másik szemére tette, s fejével a még mindig nyitott állapotban lévő fülkeajtón lévő fogast nézte. Fogait összeszorítva gondolta végig, hogy mire és célzott a másik.

Hát emiatt ez a nagy gyűlölet?

Kezébe két kéz karolt és erősen fogták; érezte, ahogy ujjai alatt nedvesedik a bőr. Pupillái összehúzódtak, de nem mert odanézni.

- Miért pont őt kell szeretnem. – Hallatszott a rekedt hang és egy hangos nyelés. – Olyan nehéz, 'tachi. Mit tegyek? Mit?

Itachi nem mert megszólalni; még soha nem került ilyen helyzetbe; sose gondolta volna, hogy majd pont Kyuubi lesz az első.

- Nem tudom. – suttogta halkan.

Mit tehetne? Mondja Narutonak, hogy mostantól szeresd a bátyád és pont?

A vele egy magas test, hirtelen dőlt neki, így ő a fa válaszfalnak esett. A másik hangos sikolyait pulcsija vastag szövete nyelte el. Összezárva szemeit fordította fejét a plafon felé; a közéjük szorult kezét kihúzva a jobbal együtt, Kyuubi vállát megfogva, eltolta magától a másikat.

Vörös szemek értetlenkedve néztek rá; a másik arca azon a ponton, ahol a pofon eltalálta, sötéttettebb vörös árnyalatban pompázott arcának rózsaszínes-pirosas színéhez képest.

- Nem tudom, hogy mit tehetnénk, de ezzel amit most csinálsz, nem fogsz előrébb jutni.

Kyuubi mögé nyúlva, a kisgurigával körbecsavarta kezét, majd a megfelelő mennyiség után elszakította a papírt a tekercstől, s köteget a másiknak adta. Az Uzumaki remegő kézzel nyúlt a papírért és gyorsan kifújta folyó orrát.

Amint a WC-be dobta a papírt Itachi megigazította a másik által összegyűrt felsőjének nyakát. Vöröses szemekbe nézett, kutatva valami féle félelem után, de miután már csak nyugodtságot találta felsóhajtott.

- Menjünk.

Kyuubi csak bólintott s követte kifelé; megállva a mosdókagylónál megmosta arcát s becsukva maga mögött az ajtót a lépcsőnél rá váróhoz sietett.

Felsétálva a másodikra benyitottak aznapi termükbe; egyik azon szerencsés osztály voltak, akik egész nap egy előadóban tartózkodtak. Kinyitva az ajtót, jó pár szempár szegeződött rájuk, de amint látták, hogy ők voltak, azonnal elfordultak.

Lesétálva pár lépcsősort ültek le helyükre. Kyuubi levéve nyakából a fonatát, azt ölébe helyezte és hátradőlt székén.

- Ha gondolod szombaton otthon maradunk hogy ti-

- Nem, isten ments. – Ugrott szinte már fel helyéről az Uzumaki. – Ha nem jöttök, akkor még egyszer végig kellene néznem, azt a rohadt gyilkoló szobás filmet(2) és hallgathatnám, hogy legközelebb, ha megyünk valahova, akkor megkeressük a hotelben az olyan számú szobát. – Húzta el száját Kyuubi.

Itachi felhorkantva hátradőlt; padjából kivette a következő órára szükséges könyveket és jegyzeteket.

- Kurvára nem vicces Uchiha. – Jött a morgás maga mellől, de halványan érezhető volt a viccelődés célja.

Kyuubi lágy vigyorra húzta száját, amint meghallotta a mellőle jövő morgást. Zsebéből félig kicsúsztatva telefonját az órára pillantott; még nagyjából másfél óra és a mai napra szabadok lesznek.

(1)Mitsubishi Lancer : .?lancer/09_lancersportback
(2) 1408 – egy horror film ami egy hotelszobáról szól ami mindenkit kinyír.

Tudom kicsit olyannak tűnik ez a fejezet a sok érzelem hullámmal mintha összecsaptam volna… lehetséges hogy ez történt. De ha az ember régóta ismer valakit és ténylegesen úgy szereti mint egy családtagot akkor azt a valakit nem akarhatja olyan könnyen elveszíteni. Remélem megértitek :S

Tudom így a történetből nem igazán derül ki hogy mégis milyen régóta ismerik egymást a fiúk de már írtam egy kis külön történetet amit amint lesz időm átolvasni és kijavítani felteszem. Remélem tetszett a story és izgalommal várjátok hogy még mi fog történni.

<----Előző     Vélemények     Következő--->