Jócskán dél felé járt már az idő, mikor Sasuke nagy ásítás közepette felnyitotta pilláit. Az órára pillantva, mosolyogva könyvelte el, hogy végre kialudta magát úgy, hogy senki és semmi nem ébresztette fel.

Hiányos öltözéke egészen addig nem zavarta, míg meg nem hallotta az ismerős női hangot. Ekkor jutott eszébe, hogy vendégük van, és előtte nem feszíthet egy szál alsónadrágban. Sóhajtva kapott magára valamit, amit bátyjánál talált, és gyors léptekkel átsiklott a szobájába.

 - Vicces, hogy a saját házunkban ezt kell csinálnom... - jegyezte meg bosszankodva, miközben magára vette saját pólóját.

Ekkor gyomra leadta az első jelzést, miszerint ideje lenne valamivel megtömni.

 - Jó-jó, megyek már, csak hallgass el - sóhajtott fel, majd felhúzott egy háromnegyedes nadrágot, és megindult a konyha felé.

Odakint eközben már nagyban folyt az ebéd elkészítése, amiben Ayame szívesen vett részt, így Itachival közösen álltak neki összedobni valamit. Kiderült, hogy a lány is szereti a halat, ám tekintettel Sasukére, nem sütöttek azt, inkább egy hagyományos Ramennél maradtak.

A víz már forrt, Itachi közben a zöldségeket szeletelte, Ayame a tésztát igyekezett beletenni, ám egyszer csak túl nagy buborékok keletkeztek a felszínen, és a leves kifutott.

 - Te jó ég! - kapott egy fedő után ijedten a lány, mire a fazék megbillent, és vészesen közeledett Ayame felé.

A rangidős Uchiha, egy ronggyal a kezében hirtelen mögötte termett, és két oldalról közrefogva elkapta a tárgyat, még mielőtt annak forró tartalma beborította volna őt.

 - Huh, ez meleg helyzet volt... szó szerint - sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi, miután biztonságosan visszahelyezte a fazekat a helyére.

 - Köszönöm, Itachi-san - pillantott hátra hálásan a lány, arcán még azonban látszott a rémület.

Eléggé közel kerültek egymáshoz, de ez igazán nem zavarta őket, mert nem éreztek késztetést további lépésekre, hisz már tisztázódott közöttük, hogy hiába a házasság, köztük maximum csak barátság lehet.

Azonban ezt a fiatalabbik nem tudhatta, így persze, hogy félreértette a helyzetet...

 - Nii-san, van valami... Mi a?! - kerekedtek el Sasuke szemei, ahogy a párost meglátta.

 - Otouto... - kapta rá tekintetét Itachi.

A fiú erre sarkon fordult, és újfent elrohant. Már végkép nem értett semmit, a bátyja először azt mondja, hogy nem érdekli ez a házasság, se a lány, most meg...

˝Döntse már el, akkor mégis mit akar!˝

 - A rohadt életbe, ezt nem lehet ép ésszel bírni! - csapta be az ajtaját, és az első elé kerülő tárgyat arrébb rugdosta mérgében.

***

 - Te jó ég... Ezt megint elszúrtam... - sóhajtott fel a rangidős, és arcát tenyerébe temette.

 - Megyek és beszélek vele rendben? - vette el onnan a kezét Ayame.

 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne... - habozott az idősebbik Uchiha.

 - Itachi-san, én vagyok az oka, hagy hozzam helyre!

 - Hhh, Rendben - bólintott rá végül, bár előre tartott öccse reakciójától.

A lány meg se kérdezte, hogy bemehet-e, mivel sejtette, hogy mi lenne a válasz, így engedély nélkül nyitott be a fiúhoz.

 - Azt hiszem, beszélnünk kellene... - szólalt meg.

 - Hagyj békén! Mi jogon lépsz be az én magánterületemre, ha? - förmedt rá dühösen a fiatalabbik, de ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

 - Sasuke, amit most hiszel, annak nincs semmi valóságalapja - csóválta meg a fejét Ayame.

 - És ezt higgyem is el, mi? - vetette oda félvállról a kisebbik.

 - Hidd el, ha lenne, nekem fájna a legjobban...

 - Hogy? - nézett rá értetlenül.

 - Ez egy igazán hosszú történet, csak akkor mondom el, ha hajlandó vagy végighallgatni - mondta a lány.

 - Hn - egyezett bele Sasuke, és maga mellé bökött az ágyon.

Ayame elmosolyodott, és helyet foglalt a fiú mellett.

 - Tudod, én és a bátyád... egyvalamiben nagyon is hasonlítunk. Ő is ugyanolyan szigorú nevelést kapott, mint én, engedelmességre lett tanítva. Mi ilyenek vagyunk. A te generációd már egy más világ, rátok kevésbé tud hatni a szülői akarat. Néha kissé irigy is vagyok az unokahúgomra, és rád is emiatt, csodálom a bátorságotokat, hogy ki tudtok állni az igazatokért...

 - De ezt ti is megtehetnétek már igazán! Felnőtt emberek vagytok, nem bábok! - vágott közbe a fiatalabbik Uchiha.

 - Sajnos belém fele ennyi merészség sem szorult, mint beléd, pedig... Hidd el, Sasuke, ha tehetném, most otthon lennék, és már rég házas... - húzta el a száját Ayame szomorúan, ahogy szerelmére gondolt.

 - Hogy-hogy? - lepődött meg a fiú.

 - Mert megkérték a kezemet, de én nem mondhattam igent... Pedig szeretem őt... De apám hallani sem akart róla, és ekkor jelentette be, hogy talált jobb férjet a számomra. Nem értette meg, hogy szerelmes vagyok, őt ez egyáltalán nem is érdekelte. Se az, hogy ezzel pokollá teszi az életemet. Neki csak az számít, hogy azonos rangú és vagyonú hitvesem legyen, nehogy csorba essen a családunk hírnevén... - folyt végig egy keserű könnycsepp a lány arcán.

 - De ez... Szörnyű! Hogy teheti ezt a saját lányával?! - akadt ki teljesen Sasuke. - Nem értem ezt az egészet, mire jó tönkre tenni két fiatal életét egy ekkora marhasággal? Ez elég idegesítő...

 - A családjaink ősidők óta a hagyományok hívei, de veletek már nem tehetik ezt, mert, ahogy te fogalmaztad meg, már nem vagytok ˝bábok˝. És ezért nagyon szerencsésnek mondhatjátok magatokat.

- Legalább tudom, hogy van, amiben a bátyám sosem lesz jobb nálam! A visszaszólásban - vigyorodott el a kisebbik, mire Ayame is felkuncogott, és megtörölte nedves arcát.

 - Itt az ideje, hogy elássuk a csatabárdot, nemde?

 - Igen - bólintott helyeslően Sasuke. Ráeszmélt, hogy nem is olyan rossz a rózsaszín hajú, tűrhetőbb személyisége van, mint Sakurának, kedves és megértő is.

 - Nagyon aranyosnak találom ám, ahogy védeni próbálod a bátyádat, a ti kapcsolatotok nagyon erős, nem találkoztam még ilyen testvérpárral, akik ennyire szeretnék egymást - mosolygott rá a lány, mire akaratlanul is felszökött a pír az arcára, ezért elfordult.

 - Igen... Khm... Ritka páros vagyunk - nyögött ki valamit nagy nehezen, hogy ne legyen túl feltűnő a zavara.

 - Szeretném, ha tudnád, hogy eszem ágában sincs elvenni tőled a bátyádat.

 - Tudom, és köszönöm - fordult vissza hálás tekintettel Sasuke, mire a lány magához ölelte, ami igencsak meglepte, de aztán viszonozta a gesztust.

*-*-*

 Korán reggel volt, alig 9 óra, mikor a kissé még kómás fiatalok már a konyhában ültek, az Uchiha család feje pedig az esküvő menetét tisztázta velük.

Fugaku már csak ilyen...

 - Tou-san, mikor érkeznek a limuzinok? - kérdezte érdeklődve az apjától Itachi.

 - Másfél óra múlva, addigra el kell készülnötök!

 - Akkor abba még belefér egy kávé - állt fel az asztaltól a rangidős, hogy máris lefőzzön egyet.

 - Csatlakozom! - szólalt meg Ayame.

 - Én is! - helyeselt Sasuke.

A koffeinbomba elfogyasztása után a két testvér elvonult a saját szobájába felöltözni, míg a lány lefürdött és reggelit készített, ugyanis neki csak az esemény helyszínén kellett átöltöznie.

Sasuke fintorogva húzta magára öltönyét, ami a szalagavató óta nem volt rajta, és nem is szerette hordani, de tudta, hogy apja nem lenne hajlandó elvinni farmerben és pólóban.

Legalább nem csaptak ennek az egésznek akkora felhajtást, csupán a szűk családi kör lesz jelen, ami azt jelenti, hogy Ayame szülei, Sasuke, Fugaku és Mikoto, valamint Madara, mert esze ágában sem volt kihagyni, annak ellenére, hogy egyáltalán nem díjazta. És persze - ha fogalmazhatunk így -, a két áldozat, akikről ez a nap szólt.

***

A templomkert, ahol az esküvőt rendezték, gyönyörűen volt feldíszítve, mindenhol színes virágok, és a székeket is selyem borította. Két ilyen elit családnál mondjuk, ez nem is lehet kérdés, ha már a limuzinokat nézzük, akkor sem... De a két családfő intézkedett a felől, hogy tisztességes és illő környezetben adják össze a fiatalokat.

 A helyszínen már ott várták őket Ayame szülei, Madara és Mikoto is, majd a két nő máris elkísérte a lányt, hogy átöltözhessen. Különleges alkalomra tartogatott, gyönyörű, hófehér kimonót adtak rá, melyeket hatalmas halványrózsaszín íriszek díszítettek, a nevéhez hűen.

Mikor kész lettek, odakint már helyet foglaltak a családtagok, és a pap is megérkezett. Vagyis minden meg volt ahhoz, hogy elkezdődjön a hosszadalmas szertartás.

Sasuke nemigen figyelt a pap rizsájára, keresztbetett karokkal és szinte már fekvő helyzetbe süllyedve a csúszós ülőbútoron szenvedett. Tekintetét bátyján pihentette, és elméjét akaratlanul is ellepték a közelmúltban való események velük kapcsolatban. Kizárta hát a külvilágot, és elmélyedt gondolataiban, hagyta, hogy az emlékképek magával ragadják.

Az első csók halovány foszlánya lebegett előtte, mikor Itachi így próbálta megitatni őt, nehogy kiszáradjon. Ott kezdődött minden... mintha azzal az egy csókkal egy kis hógolyót gurított volna le egy hatalmas hófödte hegyről, ami így egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül egy fának nem csattant, és szétporladt.

Ez a csattanás volt talán az első együttlétük, ami mai napig zavarba ejti, hiába történt meg az óta már többször is köztük, arra az egyre mindig fülig vörösödve gondol vissza. Itt pecsételődött meg a szerelmük, és ez boldogsággal töltötte el.

Szerette a bátyját, ez nem is lehet kérdés, jobban, mint valaha bárki mást, és most a saját szemével kell látnia, hogy tönkre teszi a saját életét azzal, hogy képtelen ellent mondani.

Ép az arcát fürkészte, mikor a rangidős végre felfigyelt arra, hogy valaki folyton őt vizslatja, és tekintetét észrevétlenül elfordította, hogy meglássa ki az, bár volt egy sejtése, hogy öccse lesz, és nem tévedett.

Mikor találkozott a tekintetük, habár csak egy pillanatra is, de Sasuke így is ki tudta olvasni belőle, amit érez, és ez csak még jobban feldühítette, mert látta, hogy testvére ezt mennyire nem akarja, de mégis ott áll és csendesen beletörődik a sorsába, márpedig ez egyáltalán nem helyes.

 - Nos, Haruno Ayame, akarod-e hites férjedül az itt megjelent Uchiha Itachit? - tette fel a sorsdöntő kérdést a pap, mire a lány lesütötte a szemét, és elbizonytalanodva beharapta alsó ajkát.

 - Én... - szólalt meg tétovázva.

Sasuke itt érezte úgy, hogy most, vagy soha, ha ők nem képesek megtenni, majd ő véget vet ennek az egésznek.

 - Ayame, ne mondd ki! - állt fel hirtelen, mire mindenki döbbenten rákapta a tekintetét. - Nem kell megtenned, gondolj a szerelmedre, szívesebben állnál vele itt, nem igaz? A XXI. században élünk könyörgöm, senkit sem kényszerítenek manapság házasságba, ez tiszta őrültség! Nem nézem tovább tétlenül, ahogy tönkre teszitek az életeteket! A boldogságotok a tét, nőjetek már fel végre!

 - Fiam, elment az eszed, azonnal ülj le! - förmedt rá alig hallhatóan Fugaku, de a kisebbik Uchiha nem törődött vele, folytatta.

 - Én megadom a kezdő lökést, de nektek kell befejezni, mert itt csak ti dönthettek, az én szavam nem sokat ér. Mondjátok ki, hogy nem akarjátok, ennyi az egész, álljatok ki magatokért, és ne hallgassatok rájuk...

 - Ebből elég, mégis mit képzelsz?! - emelte ütésre a kezét, hogy elhallgattassa fiát, ám valaki elkapta a csuklóját.

 - Nem ajánlom, hogy megtedd, a kölyök jól beszél - szólalt meg a háta mögött Madara.

 - Madara, már te is?! Tudtam, hogy nem kellett volna titeket elhozni! - förmedt rá Fugaku.

 - Tou-san! - szedte végre össze magát Itachi. - Az öcsémnek Igaza van, eddig hagytam, hogy te irányítsd minden lépésem, de elég volt. Nem áll szándékomban sem most, sem máskor megházasodni, és az sem érdekel, ha kitagadsz, vagy kirúgsz a vállalattól, feltalálom magam egyedül is, mert nem veszem feleségül Ayamét, és ez a végső döntésem - nézett mindvégig apja szemébe, tekintetében elszántság és merészség tükröződött.

A családfő szóhoz sem jutott, még soha nem látta ilyennek a fiát.

 - Gyerünk Ayame, mondj valamit te is, ne fogd vissza magad! - fordult a lány felé az idősebbik Uchiha.

 - Én... - kezdett bele, miközben szüleire pillantott, majd nagyot nyelve folytatta. - Egyet értek Itachi-sannal. Kislány korom óta szót fogadtam, mindent úgy tettem, ahogy ti akartátok, de egyszer végre az életben hagy döntsek én! Ha azt akarjátok, hogy boldog legyek, akkor hazamegyünk, és összeházasodom azzal, akit valójában, teljes szívemből szeretek! - mondta egyre bátrabban, és határozottan jobban érezte magát, hogy végre kiadhatta magából.

Csend lepte el az egész helyiséget, percekig nem szólt senki semmit. Végül Ayame apja állt fel, és megköszörülte a torkát, ebből lehetett tudni, hogy mondani fog valamit, a fiatalok feszülten várták, mi lesz az. Először szigorú, haragos szemekkel meredt rájuk, mire a lány megremegett, és lehunyta a szemét, tudta, hogy nagy bajban vannak. De aztán a családfőnek ellágyult a tekintete, és halvány mosolyra húzódott a szája.

 - Rendben van - szólalt meg beletörődve, amivel igencsak megdöbbentett mindenkit.

 - Fugaku - fordult az említett felé. - Lássuk be, a gyerekeknek igaza van. Szégyellem is magam érte, hogy a saját érdekeimet jobban figyelembe vettem, mint a lányom boldogságát. Márpedig apaként nekem ez a legfontosabb. Ayame, remélem meg tudsz nekem bocsátani, és természetesen úgy lesz, ahogy mondtad, hazamegyünk.

 - Hát persze, édesapám! - rohant oda hozzá a lány, majd szorosan átölelte őt, miközben előtörtek a könnyei, de ezek végre az örömtől hullottak és nem a bánattól.

 - Sasuke, a bátorságod vitathatatlan, de tényleg igazat szóltál - mosolygott a fiatalabbik Uchihára hálásan a férfi, mire a fiú viszonozta a gesztust.

*-*-*

 - Fiúk, apátok szeretne valamit mondani nektek, igaz? - mondta Mikoto, miközben férjére nézett sokat sejtetően.

 - Igaz - bólogatott helyeslően Fugaku, mire a nő arcára diadalittas mosoly ült ki.

Miután közös megegyezés alapján lefújták az esküvőt, mindenki visszautazott a testvérek házához, s míg Ayame összepakolt a szülei segítségével, addig ők kint ültek a konyhában egy tea mellett, és megbeszélték a dolgokat.

 - Hhh, bocsánatot szeretnék kérni tőletek, és ígérem, hogy felhagyok a szigorú bánásmóddal, hagyom, hagy éljétek úgy az életeteket, ahogy akarjátok.

 - De azért néha ellátogathattok hozzánk, mindig szívesen látunk, és jó lenne megint egy nagy családként összeülni és ebédelni, hiányzik a sok sütés-főzés - tette hozzá Mikoto, majd felkuncogott, mire a két testvérből is kitört a nevetés. Mi tagadás, édesanyjuk mindig tudta, mivel oldja fel a hangulatot, bármilyen is legyen az, ezért szerették őt annyira.

 - Rendben, megegyezetünk - bólintott Itachi.

Mikor kiürültek a csészék, Ayame is feltűnt a nappaliban, csomagjaival együtt. A négy felnőtt együtt kivitte azokat, aztán az Uchiha szülők haza is mentek, mert Fugakunak jött egy sürgős hívása a cégtől. Mielőtt azonban a lány családja is elment volna, ő feltétlen el akart köszönni a fiúktól, és köszönetet mondani.

 - Örülök, hogy megismerhettelek titeket, és mindenért nagyon hálás vagyok! Sasuke, legyél továbbra is ilyen merész, és szeresd nagyon a bátyádat! - ölelte át a kisebbik Uchihát, mire ő nagyot bólintott. - Itachi, szívből remélem, hogy hamarosan megtalálod te is a boldogságot - zárta karjaiba szintúgy az idősebbiket is.

 - E felől nem kell aggódnod - mondta a rangidős, miközben észrevétlenül öccsére pillantott, aki felmosolygott rá.

 - Ayame, indulunk! - kiáltott oda a lány anyja.

 - Sziasztok - intett még utoljára a srácoknak, majd a kocsihoz sétált, beszállt, és szüleivel együtt elment haza, ahol már nagyon várta egy bizonyos személy.

Mikor kitisztult a terep, Itachi magához vonta öccsét, és már hajolt is volna az ajkaihoz, csakhogy valaki közbevágott.

- Khm, elnézést a közbevágásért, de én még itt vagyok - jelent meg Madara, mire a páros rákapta a tekintetét.

 - És miért is? - kérdezte kedvtelenül az idősebbik, mire a férfi elhúzta a száját.

 - Nii-san, meddig akarsz még haragudni rá? Én már rég lezártam ezt az egészet, ráadásul, ha Madara nincs, tényleg felgyújtottam volna a konyhát főzés közben, mikor lábadoztál - nézett fel bátyjára mosolyogva Sasuke.

 - Rendben-rendben, tényleg ideje túllépni azon az incidensen - látta be Itachi, majd kezet nyújtott régi szeretőjének.

Madara örömmel fogadta el, beletörődött már, hogy a nagyobbik Uchiha nem lesz még egyszer az övé, és igyekezett máshol keresni a saját boldogságát, amire szerencsére rá is talált, így már egyáltalán nem fűzték semmiféle érzelmek a rangidőshöz.

 - Na, de nem is zavarok tovább, hagylak titeket turbékolni, a Happy End-hez úgyis csak ketten kelletek! - fordított hátat a testvéreknek Madara vigyorogva, és felülve motorjára, még egy utolsó minden jót elhadarva elszáguldott az országúton.

 - Már sosem változik... - csóválta meg a fejét lemondóan sóhajtva az idősebbik.

 - Madara az Madara - vont vállat Sasuke. - Hol is tartottunk?

 - Itt - fordult szembe vele Itachi, majd végre összeérintette ajkaikat, és egyből szenvedélyesen kezdték falni a másikat.

 - Köszönöm - súgta a rangidős, mikor egy pillanatra elváltak, de rögtön folytatták is, hosszú perceken keresztül csak álltak ott az ajtóban, és megfeledkezve a külvilágról csókolták egymást.

 - Ai shiteru, Nii-san!

 - Ai shiteru, Otouto!

The End…or not?

(szerzői megjegyzés: Drága, hűséges, imádnivaló olvasóim! *-* Neeem, nincs vége! Illetve... de, de nemsokára jön az Uchiha Love 2! *konfettit szór* Csak az oly sokunk életét megkeserítő iskola miatt le akartam zárni ezt az első részt, hogy ha véletlenül inaktívabb lennék, ne ennek a rovására menjen, hanem a másodiknak ^^” Mindegy, a lényeg, hogy lesz második évad, és hogy mi várható benne? Nem spoilerkedem, majd megtudjátok, ha eljön az ideje! Üdv: Ina-chan)

<---Előző      Vélemények