Másnap reggel Sasuke kelt elsőnek. Megnézte, hogy Naruto alszik-e még. Látta, hogy a szöszi még mindig alszik, ezért gyorsan elment zuhanyozni. Mikor végzett, kiment a konyhába, hátha talál valami ennivalót. Kis idő múlva a szöszi ébredezni kezdett. Mikor felkelt, egyenesen a konyhába ment.

- Jó reggelt! - köszönt Sasuke.

- Neked is! - köszönt vissza még mindig álmosan Naru. - Van valami ennivaló?

- Ha azt kérdezed, van-e ramen, nincs. - ekkor a szöszi csak egy nagyot sóhajtott. - De sok gyümölcsöt, meg rizst találtam.

- Jó. Akkor kérhetek egy almát? - kérdezte, mert nem tudta, hogy Sasuke hol találta a gyümölcsöket.

- Igen. - és már nyújtotta is Narunak az almát.

- De mikor megyünk már haza? - kérdezte kicsit később a szőke.

- Mivel még mindig vihar van... - mutatott ki az ablakon, s a szőke odanézett. Az eső még mindig szakadt, és a szél is erősen tombolt. Talán még rosszabb is volt az idő, mint tegnap. - ...ezért még itt kell maradnunk. Ilyen időben nem indulhatunk vissza. - fejezte be a mondatot Sasu.

- Rendben. De mégis mit fogunk csinálni ki tudja mennyi ideig?

- Nem tudom dobe. - mondta Sasuke.

Az egész nap eseménytelenül telt. A két fiú még csak egy napja lakott a kis házban, de már majdnem megőrültek a tehetetlenségtől. És a legnagyobb bajt az idő jelentette. Ilyen pocsék időben az ember kedve mindentől elmegy. Bár ha az idő már jobb lenne, és már az eső sem esne, a két fiú sem lenne ebben a házban. De az eső még mindig szakad, s még mindig vihar van, ezért még itt kell unatkozniuk.

Már este felé járt az idő, mikor Sasuke lépett ki a fürdőből. Mikor a szöszi meglátta a feketét, majdnem ott helyben elájult. Sasukén csak egy törölköző volt, a dereka köré csavarva. Még mindig vizes hajából csöpögött a víz, végigfutva az izmos mellkason, hogy aztán a törölköző majd elnyelje. Naruto már a látványtól elpirult.

- *Úristenem! Ez... Ezt nem bírom ki. Olyan jól néz ki... Bárcsak most idejönne és megölelne... Te jó ég! Mikre gondolok? Hiszen ő is fiú! De akkor is... Én akkor is szeretem. Bárcsak ő is... Na jó, fejezd már be Naruto!!!* - veszekedett saját magával a szőke, s még mindig Sasukét bámulta enyhe pírral az arcán.

- Naruto jól vagy? - kérdezte meglepetten Sasuke, aki nem értette mi üthetett társába.

- Öhm... Hehe... Persze! - mondta Naru zavartan.

- Csak nem zavarba ejtett az, hogy így vagyok? - kérdezte sunyin mosolyogva Sasuke.

- M... Mi? Nem! Dehogy!

- Akkor jó. De az arcod mást mond! - mondta Sasu még mindig mosolyogva, majd átment a másik szobába, s átöltözött.

- *Engem egyáltalán nem zavar, de ha továbbra is így maradsz, nem tudom garantálni, hogy nem fogok majd rád ugorni.* - mondta magában a szőkeség, de azért próbálta elhessegetni efféle, perverz gondolatait.

Közben a másik szobában Sasuke is gondolkodott. Már ő is tudta egy ideje, hogy másképp tekint a szőkeségre, de nem merte elmondani neki az érzéseit, mert nem tudta, hogy Naru hogyan is érez iránta. Még legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy a szőke valaha is másképp tekintene rá. És mikor erre gondolt, furcsa, fájó érzést érzett a szívében. Szerette volna, ha a szőke viszonozná az érzéseit. De attól mégjobban félt, hogy ha elmondja Narunak az igazságot, a fiú nem csak hogy visszautasítja, hanem még a szöszi barátságát is elveszti. És ezt végképp nem akarta.

Mindketten lefeküdtek aludni, miután megágyazták az ágyakat, s egymásról álmodozva merültek mély álomba, hol boldogok voltak. Együtt.

<---Előző     Vélemények     Következő--->