Azt hiszem, hogy ma tényleg nem kéne suliba mennem... megnéztem az interneten, az új személyazonosság drága és sötét dolog, s mivel Tobi egész éjszakán át való meglágyítása nem sikerült, így vagy zacskót húzok a fejemre, vagy zacskót húzok a fejemre... hűha... ez aztán a kreativitás... na jó... vagy sima zacskót vagy mintásat... hehe... ez már jobb... de most komolyan... hogy lehet a legjobban megváltoztatni az arcodat, úgy, hogy közben ne sérülj meg súlyosan lelkileg... mondjuk ha orrba vágnak egy lapáttal... az egy életre eldeformálja a csodás kis pofikám, de ha egyszerűen beállok egy transzvesztita felvonulásba, s ötleteket lopva én is azzá válok... nos akkor nagy esély lenne rá, hogy a suli fele sose ismerjen fel... ó igen... s művésznevem ezentúl... Deidarina lesz! Nem jó... túlságosan is hasonlít a nevemre... akkor legyen... izé... Aradeid! Hehe... így tuti nem ismernek fel...

Egész este azon voltam, hogy ezt a hülye banánt kiédesgessem a WC-ből ahova azóta került be, mióta meglátta Itachi „csókold meg a szőkét, hogy mindenki szivassa ezek után” című műsorát, s én elkeseredetten próbáltam elhitetni vele, hogy nem, nem fogok feleségül menni a szilvához, nem fogok neki csini gyereket szülni – már hogyan tudnék? Nem vagyok nő... vagy mégis? JÉZUSOM!!!!- és nem fogom eláztatni a Pokémonos kártyáit... pedig már majdnem megszereztem, mikor kétségbeesetten sírdogálva hozzám vágta őket...

Nem értem miért csinálja ezt, nem is érdekel, a félelmem, miszerint ha belépek az iskolába mindenki kedvenc céltáblája leszek, valóra válik... nos... akkor én azt hiszem, hogy először kiherélem a szilvát aztán meg magamat... legalább együtt nőiesedünk el, s legalább ezentúl nem kell majd attól félnem, hogy ez a tetű Uchiha „hajolj le a szappanért” játékot akar majd velem játszani... de nem lesz mivel... mert intenzív herekirit alkalmazok rajta... MUHAHAHHAAAA!!

Settenkedve, mint egy kém simulok az iskola kőkerítésének falához, s kikukucskálva, szemet meresztve kezdem kutatni a teret... nincs senki... már csak egy száradt bokor hiányzik és tiszta western hangulat... s akkor kéne, hogy megjelenjen Tobi a seriff, hogy lecsukja a város öreg polgáraiknak nyugdíján élő Akatasuki tagjait, kiknek nemes és rettenthetetlen vezére Itachi a Forrótökű... hehe... Én meg az egyik elcseszett bártáncosnő vagyok, mi? Jó kis szerep... pont hozzám illik!... Kánkán... shalalalalalaaaaaa!!! És most felrepül a szoknya!!!! Jesszusom... rémálmaim lesznek... lassan visszafejlődök Tobi szintjére... na jó... olyan mélyre még egy élőlény sem süllyedhet...

Sóhajtva hajolok vissza, s fejemet a falba verve próbálok magamba több erőt gyűjteni... Áuuuu... hát ez nem jött össze... jobban mondva igen, mert egy percre a tégla iránti gyűlöletem elvakítja aggodalmamat, de ahogy újra az udvarra pillantok, minden maradék, létezésemet segítő energiám el száll... nincs hozzá lelki energiám, hogy én oda bemenjek... nem bízom Tobiban, főleg, hogy reggel úgy slisszolt el előlem, mint kobra a bozótból... vagy mint épp Oro a konyhából, mikor mosogatni kéne... ugyan is drága jó nevelőapám újabban fél a víztől... lehet, hogy attól tart, hogy mosogatás közben leolvad a keze? Hűha... a sok plasztika megárt... bár ő gyárilag néz ki úgy, mint járkáló kígyóra deformálódott hulla, de ez már csak mellékes megjegyzés... amúgy meg bárki azt hihetné, hogy egy kígyófanatikus pedofil, akinek nincs jobb dolga, mint hogy az ártatlan kis gyerekeket, akik okosak, szépek és gyönyörű a hajuk- szerény személyem... hehe...- megrontsa... Tobi is csak múló szeszély... az ő madárfészekhez hasonlatos fekete szénakazal kezdeménye nem fogható az én szemet gyönyörködtető szőke hajzuhatagomhoz... hehe...
És köztudott, hogy a csúnya, öreg, agyonplasztikázott, gyárkémény szagú, hulla formájú pedofilok a gyönyörű szőke fiúcskákra buknak, mint ÉN... hehe... csak az a baj, hogy Itachira nem illik ez a személyleírás, mert ő a jóképű, elbűvölő, letaglózó, gúnyos és nagyképű szilva, aki szerény személyem szüzességére pályázik félreérthetetlen tettekkel... UGYAN KI SZÍVJA KI MÁS NYAKÁT HA NEM AKARJA KÖVETKEZŐ HÉTEN AZ ÁGYÁBA DÖNTENI????
A válasz... valószínűleg... SENKI!!!

Milyen jó kis mérleget készítek én magamban! Hűha... ezzel csak még egy okkal nőtt az indok arra, hogy én ne menjek be az iskolába sima vagy épp mintás papírzacskó nélkül... vagy épp hallgatnom kéne Tobira és beszerezni egy az övéhez hasonló maszkot, csak pöttyösben és kékben, mert az jobban megy a szemem színéhez... JÉZUSOM! Kezdek tényleg csajos lenni... Késsz, holnaptól mellkas szőrzetet növesztek és én leszek... TARZAN 2.0!!!! ÉS VEREM MAJD A MELLKASOM A MATEK ÓRA KÖZEPÉN!!! MUHAHAHAHA!!

Azt hiszem a rejtőzködés nem az erősségem, talán ha egy tégla mintás ruhát húznék, úgy zavartanul vegyülhetnék el a falban, s akkor talán nem venne észre senki... de mi van ha Tobi nem mondott semmit? Mi van ha ez a hülye banán csöndbe marad, és maradandó sokktól szenvedve nyáladzik az egyik padban? Az jó lenne... senkinek sem tűnne fel, hogy a szokásosnál több folyadékot bocsát ki magából... hehe...
Sőt! Még hasznát is vehetnék! Elvihetnék öntöztetni... vitaminokban és ásványokban gazdag, sűrített víz! Na jó… talán egy idő után a növények elsavasodnának, és tönkremenne az iskola növényzete de... attól még egy darabig tökéletes önkéntes öntözőkanna lenne!!!

Fejemmel újra a falat bontom, lassan már a vérzéshez közeli állapotba kerülök, vagy legalábbis hamarosan egy szép lila folt keletkezik a fejem tetején, így talán tanácsosabb lenne abbahagyni, ezt, mielőtt a végén agyrázkódást kapok, vagy még ütődöttebb leszek az átlagnál... vagy épp az intenzív fejkínzás beindíthatja a rejtett homokos hajlamaimat, s legközelebb teljes, sőt kitörő örömmel fogom magamat az én drága szilvám nyakába vetni...
Ó DRÁGA ITACHI! ÉLETEM SZERELME! EZER ÖRÖMMEL VÁLLALOM, HOGY FÉRFIASSÁGOD ÉKESSÉGÉVEL BELÉMHATOLJ! OHH! JUJJ! Jézusom...
Na jó! Ideje döntenem! Bemegyek, és szembe nézek a sok rosszindulatú emberkével, akik minden bizonnyal nagy vigyorral és pinpong labda méretű szemekkel fognak engem bámulni, s néhány megjegyzést is el fognak ejteni a látens nőiességem miatt. Még a végén beutalnak egy plasztikára, és átoperáltatnának nővé... A szilva biztos örülne! Száz százalék!
Jujj Itachi drágám, hát neked milyen izmos felsőtested van! Ha akarod fényesre nyalogatom! Sőt! Akár a kis barátodat is intenzív kényeztetésben részesítem! Te kis huncut!
JESSZUSOM! HOGY GONDOLHATOK ILYENRE????? DEIDARA! TE IDIÓTA BARACK!
Na most jön a kérdés, hogy miért barack? Mert azt imádom... hehe...
Komolyan mondom, előbb- utóbb minden a közelemben lévő személynek gyümölcsök nevét fogom adni... abba kéne hagyni, mert lassanként még a gyümölcsök látványától is idegrohamot fogok kapni... épp úgy, ahogy Oro, mikor Tobi este a Kukucskát nézi, a kis Kukucskás pizsijében, amit még Karácsonyra kapott tőlem... hehe... szegény banán hadd kapjon már egy kis extra védelmet Orotól... ugyan is Oro retteg mindentől és mindenkitől, akiben vagy egy kis rajzfilmes feeling vagy épp rózsaszín...
Nem tudom miért... csak egyszer látta a szomszéd nénit Salior Moonos rózsaszín rövidke hálóingben, s miután megjegyezte, hogy életében ilyen rondát még nem látott- nem értem... nem néz tükörbe? Ja... még szép hogy nem... megreped ha elé áll... hehe…- sikongatva futott el, ugyanis intenzív vakulási rohamot kapott, miután a néni bekapcsolta a rózsaszínen villogó nyakláncot, ami tökéletesen kihangsúlyozta egy vasárnapi ebédre elegendő combját...
Most, hogy jobban belegondolok, elé küldhetném Hidant is...! Annak az idióta Don Juannak rózsaszín szemei vannak – szerintem kontaklencse... kinek jön be? Mondjuk annak a Sakura Sasuke fan ribinek tuti tetszik, mert mostanában sűrűn látom őket elvonulni a földrajzszertár biztonságos, poros térképekkel teli, és denevérek lakta helyiségébe... de tényleg! Tele van denevérekkel! Egyszer Tobi hajába szállt egy, a banán meg sikítozva rohant végig az iskolán, s miután zakózott egy nagyot a lépcsőről, nyekegve terült el az iskola bejáratánál... egy hétig kórházban volt, mert állítása szerint teljesen összeroncsolódott a lábujja... nos igen... azt hitte belehal eme súlyos sérülésbe... egy-két órán keresztül azon nyihogott, hogy élete utolsó perceiben be akarja tölteni a seme szerepét, s kis híján letepert a kórházi ágyon... Szerencsére az előttünk lévő öreg néni előbb dobálta meg a gyógyszeres dobozkákkal... hehe- és ha a pedofil nevelőapám a szemébe néz... ÖRÖK SZENVEDÉS VÁR RÁ! MERT HA EGYSZER AZOKBA A RÓZSASZÍN ÍRISZEKBE MÉLYED... EGY SAROKBAN FOG NYÁLADZANI!!! MUHAHAHAHAAA!!!!

Nagyon gonosz lettem... nos... valakinek annak is kell lennie, főleg, ha ilyen sok, Itachi szilvaféle köcsög járkál ebben a rettenetesen kegyetlen világban...
Erősnek kell lennem! Bemegyek, és mindenkit fejbe vágok egy felmosóval, aki beszól...! Vagy épp a tetű Uchiha pofájába tömöm bele, hogy hidratáljam gyönyörű, sápadt bőrét... hehe... olyan szép lesz... szinte csillog majd a napfényben a klóros fertőtlenítő szertől! Ő lesz... NAPFIÚ! MUHAHAHAHA!!!!
Akkor már nem csak egyedül engem néznek majd napsugárnak az autósok... akkor Itachi lesz az árnyékom... Hehe... akit velem együtt csapnak el, kivéve, ha én magam elé lököm „én szép vagyok, ő meg nem” alapon...

Lábaim remegnek, akár a kocsonya, minden végtagomban görcsösség honol, úgy szorítom a falat, hogy ujjaim elfehérednek, s lassú zsibbadásba kezdenek... félek bemenni, mert félek, hogy Tobi vagy akárki letámad... Arról nem is beszélve, ha Itachi feltűnik valószínűleg örömmel fog rátenni az amúgy is kényes helyzetre még egy lapáttal... ROHADJÁL MEG TE TETŰ!!!!!!!!!!
De nem szabadna emlegetnem... amint eszembe jut, két perc és megjelenik... lehet, hogy a végén még női megérzéseim is lesznek!? JÉZUSOM! MÁR NŐVÉ VÁLTOZOK! HOLNAP REGGEL MELLEIM NŐNEK, ÉS HANGOM OLYAN LESZ MINTHA A MOGYORÓIM NYARALNI MENTEK VOLNA! JÉZUSOM!!! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!! NEM AKAROK NŐ LENNI! Jó vagyok én így hímneműen is... így nagyobb az esélye hogy az a szemét szilva hirtelen fellángolása egyszer abbamarad, és leszáll rólam... vagy ha nem ráuszítóm... a... nos... öhm... A SZOMSZÉD NÉNI HORMONBAJOS MACSKÁJÁT!!!! MUHAHAHA!!! AZ MAJD ÚJ FRIZURÁT ÉS POFÁZMÁNYT AD NEKI! INGYEN PLASZTIKA!!!! MUHAHAHAHA!!!!

Ez tényleg beteges... miért kell elakadnom azon, hogy megcsókolt, meg szép vörös foltot szívott a nyakamra? Olyan szexin áll... ez a szín megy a hajamhoz meg a szememhez! Ráadásul még kívánatosabbá tesz! Ezek után Itachi dalmatát csinál belőlem és akkor én leszek az elcseszett 103.-dik kis kutya... VAKKANCS!!!!! hehe...
Ha így folytatja, nem csak állandó arcszínemmé válik, de még Tobi is befog egy újfajta pokémonnak... én leszek a... mondjuk... PIRULCHU! ÉS A SZÍVÁRVÁNY SZÍNÉVEL MINDENKIT LEGYŐZÖK! MÉG OROCHIMONT IS!!!
De most komolyan... múltkor mondta Tobi, hogy van ilyen a Digimonban vagy hol.... Csak az sakét vedel és barna, Oro meg pedofilan kiskorúakat terrorizál meg lila... meg fehér... a szemei pedig olyan sárgák mintha hepatitis A 2.0-t kapott volna el... ha feltalálják azt a betegséget, amiben az ember kígyószerű hullává válik, akkor biztosan a nevelő apámról fogják elnevezni... OROTITISZ! TÖKÉLETES!!! Hehe...

Egy kéz zavar fel békés betegség felfedezési gondolatmenetemből, egy olyan kacsó melynek ujjai lágyan cirógatják meg nyakam érzékeny bőrét, s amitől ösztönös borzongás járja át testemet, különös önforróságot előidézve... Meglepetten pillantok hátra, s kék szemeim nagyra tágulnak, ahogy Itachival találom szembe magamat, ki vígan vigyorogva figyel engem, hollófekete íriszeit az enyémekbe mélyesztve... Jézusom... Tényleg női megérzéseim vannak... két perc és itt terem... JÉZUSOM!!!
El kéne mennem valami spiritisztának az egyik hülye, elfuserált TV-be, s új színt hozva jósolnék a sok pénzes öregasszonynak, akik csak úgy poénból telefonálnak be, hogy megtudják a jövő héten meghalnak vagy nem... Sosem értettem, hogy miért telefonálnak be, miközben a műsorvezető jósfiúka prédikációkat zeng az emberi szeretetről, meg arról, hogy ha nem tartunk össze, eljönnek az ufók és elvisznek egy másik bolygóra, ahol kiszívják az agyunkat, hogy aztán füvet legelni hozzanak vissza... na ilyenkor csörren a telefon, s a nyugdíjas nénike megérdeklődi vajon a férje elpatkol-e 20.-a előtt mert akkor jár le a társadalom biztosítás, és ha az előtt patkol el a vén fószer akkor sok lét szakíthat le róla... na igen...
Ezt én is megtehetném! Elszegődöm egy vén pedofil, szenilis paraszthoz, akinek jó sok pénze van, közben meg a fiával keverek, és élvezem a pénzt meg a seggbe kuki minden gyönyörét... MIKET GONDOLOK!!!??? JESSZUSOM! DEIDARA TE IDEGSÉRÜLT HÜLYE BARACK!

- Jó reggelt Deidei...- simít végig ujjaival arcomon a fekete hajú, érintése nyomán bizsergető forróság áradt szét bőröm alatt, szabályos zavartságot előhívva, s arcomra halvány pírt ültetve... nem lehet igaz... ez a tetű már korán reggel molesztál!? Megyek és feljelentem pedofilkodásért... hehe...

- Öhm... neked is... hmm...- makogom zavartan, hirtelen olyan zavartság lett úrrá rajtam, amiért ismét a személyes szférámba hajolva elszívja előlem a levegőt, na meg ismét csók közelbe került, hogy az arcom egyre közelebb kerül a cékla nemes, és gyönyörű árnyalatához... hűha... lehet, hogy egyszer így maradok... annak nem örülnék...
Elhátrálok, ám a fal sajnálatos módon ellenállásomat megfékező tényként szolgál, így ha menni is akarnék, vagy átfúrnám magam a kerítés alatt, mi nem fog sikerülni, tekintve, hogy evőpálcikákkal nem mennék sokra... mire kiásnám magamat, a szilva már legalább 100.000-szer meghúzna... hehe... jézusom...
A másik ötlet, hogy ugrok egy nagyot, mint a szuper nyuszi, aztán vagy hanyatt vágódok a kerítés túloldalán, vagy Itachi ölébe esve kerülök súlyos közelbe ahhoz, hogy megváljak az általam oly féltett ruháimtól... Nem adom őket! Jól állnak nekem! Nem is kicsit... tiszta fotó modell vagyok... na egy kis hajdobálás, pár kép és női fürdőruha modell is lehetek! Ohh... azok a cuki kis bikinik biztosan jól állnának nekem... jujj! JÉZUSOM! BEMELEGSZEM! SZŰZOLTÓT! GYORSAN! MÁRMINT TŰZOLTÓT!!!! A szüzességemet nem kell oltani... hadd égjen csak... felőlem akár erdő tüzet is okozhat, de hogy nem Itachi szilva lesz az ügyeletes szűzoltó az tuti... mert ha igen... ÉN LERÚGOM A FEJÉT, ÉS ODA ADOM AZ OVISOKNAK HADD JÁTSZANAK VELE KIDOBÓST!!! MUHAAHAAAA!!!

Úgy látszik nem szándékozik közelebb férkőzni a testemet ölelő ruhákhoz, s ez őszintén megnyugtat... huh... elhajol tőlem, s kis bandájának intve indul el a suli felé... ez nem fél? Nem fél, hogy mindenki tudomást szerez arról, hogy egy vele egyneművel smacizott egy elcseszett Michael Jackson styleos rock boltban? Rohadna le a parókád... te tetű...
HÁT NEM ÉRDEKEL HOGY BEBUZULSZ???? Na jó... róla maximum biszexet feltételeznek, engem félresikerült lánynak... úgy is azt hiszik csaj vagyok, addig míg meg nem szólalok... sokan még akkor is és a legjobb esetben is egy csúnya gyárilag veszélyessé nyilvánított fogkrém mellékhatásának tekintik a kicsit sem nőies hangomat... nem olyan mély, búgó és izgatóan simogató, mint Itachinak...de nem is magas, mint Tobinak, mikor a Kukucska előtt visítozik...

Hirtelen egy kéz ragadja meg ruhámat, s annál fogva taszít az iskola poros udvarára, amitől köhögési rohamot kapok, de talpon vagyok... még... MÉG! MUHAHAHAAA!!! NEM ESTEM EL!!!! DE JÓ VAGYOK!!!! MUHAHAHA!!!
Az az igazság, hogy mostanában már annak is örülök, ha állóhelyben nem nyalok betont... pedig olyan jó íze van! Olyan... piszkos! Genyaszenya… hehe... fincsi... fújj...

Nem bírok tovább gondolkodni, mivel a tetű Uchiha intenzív taszítgatásba kezd, s én, mint valami hatalmasra nőtt golyó, úgy gurulok, mármint tántorodok az iskola kapui felé, s minden egyes megtett, majdnem hanyatt eséshez közeli állapothoz közelkerült lépéssel nő bennem a félelem, a szorongás, na meg az ötletek börzéje Tobi meggyilkolására... mert ha most mindenki tudni fog a csókról... ÉN MEGFOSZTOM A LÉTEZŐ VAGY ÉPP VISSZAFEJLŐDÖTT KUKIJÁTÓL!!!!! KISLÁNYT CSINÁLOK BELŐLE! MUHAHAHAAAA!!!!

Ahogy az ajtó elé állok, elönt a kétségbeesés, s rögtön a zacskóm után kaparásznék, ám mily balszerencse, hát miért is lenne nálam olyan...? Na mindegy... a fejemre rakom a táskám, talán nem lesz furcsa, hogy valaki nyakán táska nőtt csini, szőke buksi helyet… hehe...

- Mire vársz szöszke? Menj be szépen... vagy... azt akarod, hogy bevigyelek?- érdeklődik kedvesen, hangjából gúny süt, s legszívesebben megfojtanám, de ahogy arca vészes közelségbe kerül az enyémhez, lehelete nyomán felparázslik ajkam, elszállnak az efféle gondolatok, s helyükre valami vízzel és poroltókkal kapcsolatos szükség elméletek férkőznek, mik szerint, ha most azonnal nem kapok valami hideget, ami lehűtsön, mert menten kigyulladok, és nem csak az arcom, hanem egész testem a zavar erdőtűzhöz hasonlatos lángjaival fogok pislákolni a suli kapuja előtt... MENJ MÁR TÁVOLABB MERT BELELÉPEK AZ ARCODBA!

- Azt hiszem betudok menni a lábamon is, hmm.- közlöm erőltetett mosollyal, ami körülbelül olyan eredeti, mint Oro haja... szóval csak félig természetes a többiben már a pulikutya hajkiegészítés is segített neki... nálam meg a tény, miszerint hamarosan életem egy kibeszélő show színterévé válik, s diákok százai ostromolnak majd a látens homokosságommal kapcsolatos kérdéseikkel... hehe... Deidara a kibeszélő show...

- Akkor nyomás...- leheli, miközben vállam fölött átnyúlva, kis híján megcsókolva nyitja ki az ajtót, hogy be tudjak menni... amit én kis híján meg is teszek egy seggre üléssel, de helyette megtántorodva keveredek be a hatalmas épület belsejébe, ahol, amint az Uchiha és kis bandája is megérkezik, azonnal minden szempár kutatóan mered ránk... Remek...
Úgy érzem magam, mint egy bikinibe öltöztetett férfi kirakati bábú... hülyén...
Mindenki gyanúsan, a nőneműek szúrósan, a fiúk pedig gúnyosan néznek rám, némelyik szemében még a ferde hajlam is felvillan... Jesszusom! Még a végén itt Itachi 2.0-ák inváziója lesz...

Nem merek megmozdulni, lábaim a földbe gyökereztek, akár egy fa, szobanövény is lehetnék ennyiből, fordulok majd a fény felé... Ám nem hódolhatok növénymániámnak, mivel ez a kedves, aranyos, szerény tetű engem vállamnál fogva karol át, s indiszkrét mozdulatokkal lökdös a folyosó felé… testének melege ruhán keresztül is tökéletesen sugárzik felém, kesernyés illata orromba kúszik, s különös reakciókat vált ki belőlem... például a totális pirulást, ami így a szúrós tekintetek kereszttüzében nem túl jó...

Minden lépésünket nyomon követik, falhoz dőlve, összesúgva mutogatnak ránk, Tobi elmondta... de ez még nem biztos... lehet, hogy... öhm... mondjuk... Itachi szétkürtölte, hogy a kis szolgája vagyok!
Ez de hülye indok... nézzük reálisan a dolgokat. TUTI HOGY A CSÓKON VIHOGNAK EZEK A RIBIK! NE VIHÁNCOLJATOK MERT LEDUGOM A MÁRKÁS MAGASSARKÚTOKAT A TORKOTOKON!! ARGGGHHH!!!! MUHAHAHAAA!!!
Itachit láthatólag rohadtul nem izgatja, szarik a suli fejére, engem azonban irritál, ahogy minden egyes méternél kíváncsi szemek sokasága bámul rám, sutyorognak a hátam mögött, mutogatnak, szemmel vernek vagy épp csak vigyorogva perverzednek egy sort a fejükben... Bocsi skacok... de a szilva kisajátított... MIÓTA ENGEDEM NEKI????
Zavar, ahogy magamon érzem a szúrós tekinteteket, szemeimet lesütöm, hogy ne kelljen körbe néznem, egész testemben remegek, olyan színem van, mint egy érett paradicsomnak... de cuki vagyok! Hihetetlen, hogy az ember milyen aranyos ilyenkor... hűha! Én leszek a kechupos üvegek legközelebbi reklámarca... Kechup! Mert olyan édes leszel, mint én... hátoldalon megjegyzés: mellékhatások között egy Itachi-szilvatitisz nevű ismeretlen, perverziókkal együtt járó betegség is szerepel...

Azonban békés önreklámozásomból, egy rózsaszín hajtömeg szakít ki, s én legszívesebben hátrahőkölnék a hirtelen jött ijedtségtől, melyet ez az árnyalat okoz... BORZALMAS!!!! KI AZ AZ AGYALÁGYULT, AKI RÓZSASZÍNRE FESTETI A HAJÁT???? Jesszus... Úristen… mennyi parfümöt fújt ez magára? Megfulladok…
Köhögni kezdek, szemeim könnybe lábadnak, s kisebb fajta tüdőkiköpőssel is megpróbálkozom... elmehetne bogárirtónak... hehe... SAKURA A SZUNYOGOK RÉME!!! MUHAHAHA!!!
De most tényleg... olyan erős az illat, hogy szinte már könnygáznak is megfelel... Már látom, ahogy kis rózsaszín felhőkben tekereg körülötte... MIÉRT ENGEM KÍNOZ???
Menjen inkább terroristát gyilkolni... sírva futnának előle... legközelebb belököm Oro elé, egy hétig tuti a sarokban fog papírt tépegetni... hehe...

Hátrahőkölök, ahogy dühös zöld szemit az enyémekbe ássa, s kicsit sem barátságos mozdulattal közelebb lép hozzám, s szinte az arcomba tolakszik... NEM VISZED INNEN AZT A RANDA KÉPEDET!!!??? ÉN SZEBB VAGYOK!
Különben is... HOGY MERI ELSZÍVNI A LEVEGŐMET!? AZ ENYÉM! MENJEN SZÍVJA HIDAN WC ILLATOSÍTŐ SZAGÚ DEZODORÁT! Az is könnygázhoz hasonlít... hehe... csak az a borzokat is kiüti... hehe...

- Nem tudom, mit eszik benned...- morogja nekem nem kis éllel, s jelentőségteljesen villantja dühödt szemeit a vígan vigyorgó szilvára, ki látszólag rohadtul élvezi, hogy aranyos kis szex pajtása engem próbál szemmel meggyilkolni… de kedves... hát menten a nyakára vetve magamat taposom herén... hehe...
Egyébként én tudom, hogy miért... MERT ÉN ARANYOS, SZÉP, OKOS ÉS SZERÉNYEBB IS VAGYOK MINT TE, TE RÓZSASZÍN PARÓKAREKLÁMOS RIBI!!!! MUHAHAHAHA!!!
Miért is érdekel engem, hogy mit eszik rajtam Itachi? Egye máson... én foglalt vagyok... Kinek is? Öhm... öööööööööööööööööö... Magamnak!

- Én sem, hmm....- mosolyodok el kényszeredetten, s próbálom lerázni magamról Itachi totális veszélyzónát jelentő kezét... Ugyan is a rózsaszín cuki baba azt fixírozza feltűnően, és nem épp olyan nagy boci szemekhez hasonlatos kedvességgel... Olyan, mint a vasvella... csodálom, hogy nem lóg ki a fenekéből a nyele... hehe... ne nézz! Kérdezz!

- Itachi! Magyarázd meg! Igaz, hogy ezzel a szőke lánykezdeménnyel jársz!? Hallani akarom!- rikítja a rózsaszín Barbie klón a maga nyafogós, nyivákolós igazát, olyan, mint egy rossz sziréna... szinte megsüketülök... Nem elég, hogy könnygázzal támad, most még a dobhártyámat is szabadságra akarja küldeni...
MÉG HOGY LÁNY KEZDEMÉNY??? KIKÉREM MAGAMNAK! FÉRFIKÉNT IS JOBB CSAJ VAGYOK MINT TE! TE ESZEMENT, IQ LIGHTOS LIBA!
Erre most ugye nem kell büszkének lennem? Te jó ég... NŐIESEDEM!! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!
Na jó... azt hiszem a ne nézz, inkább kérdezz módszer, most nem a legjobb... inkább nézett volna tovább! Vagyis... ha tovább bámult volna, valószínűleg két perc múlva már csak sárgarépák felett rebegtethette volna az egy kilónyi sminkkel telerakott szempilláit... hehe... még pár ilyen ötlet, és elmehetek egy pszichopata sorozatgyilkosnak... hehe... ÉN LESZEK AZ ELMEBETEG BANÁN ÉS SZILVA GYILKOS! A SZILVÁK MÁR MEGSÍNYLETTÉK... MA A BANÁNOKON A SOR!
Tehát hazamegyek, és húsklopfolóval kisajtolom még az életet is a banánokból... hehe... én kis szadista félállat... hehe...

Felnézek a mellettem álló, még mindig zavartalanul vigyorgó tetű Uchihára, kinek szemeiből süt a tömény lenézés, s még mindig nem tett le azon szándékáról, hogy tovább, mindenki előtt ölelgessen. Nos... kíváncsi lennék, mit válaszol... kell egy terv... ha nemet mond, diszkrét örömtáncot járok... ha igent mond, akkor pedig bevetem magamat a legközelebbi dísznövény biztonságos takarásába...
NA, VÁLASZOLJ MÁR!!! VAGY MAJD MONDOM ÉN HELYETTED!

- Igaz.- válaszolja a szilva tökéletes nyugalommal, mintha épp a sarki boltban venne parókát, és a pudli kutya iránt érdeklődne, akiből készítették...
MI VAN!?MIÓTA JÁROK ÉN VELE??!!
Mégis honnan veszi, hogy attól a pár óvatlanságomban elkövetett csókjától én a... öhm... mije is vagyok? Öhm... pasija? Nem... izé... SEMMIJE!

Döbbenetemben tágra nyílnak szemeim, s a rózsaszínhajúval egyetemben megrökönyödve pillantok a drága, egyetlen, utánozhatatlan, imádnivaló –HAZUGSÁG!!!- szilvára, kinek eddig vállamon nyugvó keze, most derekamra csúszik, s minden előzetes figyelmeztetés nélkül szorít magához... szinte magába passzíroz, érzem ruháján keresztül testének őrjítő melegét, kesernyés, bódító illata orromba kúszik, eltompítja érzékeimet... hűha... mint valami drog... veszélyes... hol van egy feszítővas?

Mielőtt reagálhatnék, mielőtt beleléphetnék abba a gigantikus méretű arcocskájába, megragadja államat, hogy az Istenért se tudjam elfordítani fejemet, s erősen tartja azt... megrökönyödve pillantok rá, mintha egy ufó lenne, mintha épp most pottyant volna ki egy csészealjból, nem... NEM! NEM CSÓKOLHAT MEG AZ EGÉSZ SULI ELŐTT!!!
Kezeimet mellkasára feszítem, ám őt ez nem akadályozza meg, sőt! Ezzel dacolva hajol le hozzám, s nyelvével égetően ível végig ajkaimon, benedvesíti, fényessé teszi azt, játékosan szív bele, érzem, égető bizsergés cikázik végig rajtam, s ettől halk, döbbent sóhajomat kihasználva csusszanjon nyelvével számba... megremegek, ahogy vadul, forrón kezd marcangolni, mintha finom nektár lennék neki, mintha csak erre várt volna, éhes hevességgel fal fel...

Elszakítja tőlem ajkait, s én kábán pillantok fel hollófekete szemeiben, melyekben a gúnnyal és a szokásos csípőséggel együtt elégedettség fénye is csillan... és én, mintha épp most tértem volna vissza az ufók hajójáról, most döbbenek rá hogy: hé! Ez a hülye szilva az egész suli népes diákserege előtt smárolt le, s ettől mindenki minket bámult, de úgy, hogy két másodperc és szemgolyó tengerré válik a padló...
EZ A TETŰ MEGCSÓKOLT MINDENKI SZEME LÁTTÁRA??? HÁT NORMÁLIS EZ???????????
Nem. Egyértelmű a válasz, igaz?
Ezzel a tettével mindenki előtt tökéletesen egyértelművé tette, hogy Én Deidara látens homokosságomból most már előlépek, s ezentúl szerelmes tekintettel fogok csüngeni az én drága szilvám nyakában. Nos... EZ NEM ÍGY LESZ, MERT MENTEN LERÚGOM A VESÉJÉT ÉS A SZÁJÁBA TÖMÖM!
Még mindig nem hiszem el... nos azt hiszem ezt felfogni nem lehet...

- Eddig csak sejteni sejtettem... de most már tudom, hogy a bátyám egy homokos pöcs...- mondja halkan a fiatalabbik Uchiha, ki megrökönyödve figyeli bátyja vígan vigyorgó arcát... ugye? Most gondold el ÉN mennyire le vagyok döbbenve... eddig azt hittem ez a szoknyavadász a szoknyákra bukik nem a nadrágokra... DE AZ ÉN GATYÁMAT NEM KAPJA MEG!
Különbem sem lenne jó rá, ugyan is csak egy CSÖPPET magasabb nálam... egy fej... nem számít...

Körbe pillantok, s döbbent tekintetek hadával találkozom, melyekből percek alatt válik dühös, perverz és még megdöbbentebb szempár hadsereg, melyekből a gyilkos rózsaszín plázamacáéhoz hasonló bámulási forma a legtöbb... ha szemmel ölni lehetne, én már rég elvérezve hevernék a földön... úgy néznek rám, hogy legszívesebben eléjük lökném ezt a tetű Uchihát, mondván, vigyétek, nekem nem kell, mert én szebb, okosabb és aranyosabb vagyok!
De hát nem tehetem, így diszkréten bújok el a szilva mögé, ki jóval magasabb emberke lévén, tökéletesen eltakar, legalább annyira, mint mikor egy sumo birkózó bebújik egy díszpálmafa mögé... tehát Itachinak köszönhetően, egyáltalán nem tudok eltűnni, pedig most szellemmódba kapcsolva repülnék át a falakon... ám, ha most próbálkoznák először a fal, aztán pedig a dühödt nőstények serege tenne rám mély benyomást... amit... Először az arcom, aztán meg minden egyéb testrészem sínylené meg... NEM AKAROM! TÚL SZÉP AZ ARCOM, HOGY ELŐSZÖR OLYAN LEGYEN, MINTHA ORRBANYOMTAK VOLNA EGY LAPÁTTAL, UTÁNA MEG LILA FOLTOK IS TÁRSULJANAK HOZZÁ!!!

Azt hiszem, ha eddig nem volt, most eljött a menekülés ideje... szépen lassan elosonok, úgy, hogy senki ne vegyen észre... AZTÁN MEGKERSEM TOBIT ÉS BELEFOLYTOM A LEGKÖZELEBBI KANÁL VÍZBE!! ARRRRGGHHHH!!! MEGÖLÖM!!!!

Ám még mielőtt hátrálva elindulhatnék egy biztonságos menedék felé, a szilva előzékenyen, ugyan akkor roppant szelíden - MAJD BELESAJDUL A CSONTOM TE SZADISTA FÉLÁLLAT!- ragadja meg a csuklómat, s szélesen vigyorogva fordít maga felé. Hollófekete szemeiben látom saját ijedt arcomat, s a gúny csillogását, mely irritálóan hat rám, főleg, ahogy közelebb hajolva leheletével kezdi perzselni bőrömet, melytől én úgy érzem eleven, lángoló vassal cirógatják nyakamat... égető bizsergés követi nyomon, hozzám sem ér, de mégis érzem ajkainak őrjítő melegét... rakoncátlan fekete tincsei nyakamba hullnak, játékosan csiklandozzák bőrömet, finom illatuk kígyó módjára lopja magát orromba... MENJ MÁR TÁVOLABB!!!

- Ma délután ötre gyere át hozzám. Van számodra egy kis feladatom...- búgja a tetű Uchiha mély hangját, s én megborzongva nyelek egyet... olyan izgató hangja van... bárki bezsonghatna tőle... egy mondatával elkábít, teljesen mindegy, hogy mit mond... TE JÓ ISTEN! MIRE GONDOLOK MÁR ÉN?!
Mióta izgató ennek a tetves szilvának a hangja? Olyan mintha most szakajtották volna egy horror filmből... ő... ITACHI AZ AGYFELMETSZŐ!
Talán meg kéne fontolnom, hogy nem megyek el, elvégre a drága tetű Uchihácskám biztosan hatékonyabb, perverzebb és merészebb is hazai terepen, így kitudja, mikor bilincsel ki az egyik ágyhoz, hogy ruháimat leszaggatva gyakorolja rajtam az aktív testedzést...
Nem vagyok én abban biztos, hogy akarom én ezt az aktív testmozgást...

De végül is csak bólintani vagyok képes, mérlegelve, mert hogyha nem megyek el, akkor itt a gyilkos tekintetek kereszttüzében, a lányok halomra rám vetődve fogják megízeltetni velem a padló finom ízét...

***

Kissé inába száll a bátorságom, ahogy ezek között a puccos házak között flangálok, és valójában csak remélni merem, hogy a szilva háza elég messze van ahhoz, hogy még időben hazafuthassak...
Csak egy cetlit adott ez a szemét „nesze keressé’ meg” alapon, majd elrobogott, mintha élete legfontosabb feladata lett volna az, hogy gyárkémény módjára imitálja Oro-t a tetőn... Persze, amilyen szép, okos és aranyos –heh... az én vagyok!- azt már elfelejtette meg mondani miért is kellene hozzá mennem, de mondjuk abban a pillanatban nem is érdekelt... ugyan is folyosóról-folyósóra hajkurásztam Tobit, ki sikítozva próbált ellenkezni a vádam iránt, miszerint nem ő árulta el mindenkinek Itachi boltbeli akcióját... RÁADÁSUL ÚGY, HOGY A SZILVA MEG ÉN JÁRUNK! KI AZ A HÜLYE, AKI EZT GONDOLJA?

De legalább egy sikerélményem is volt a mai nap folyamán... a konyha asztal alá bújva vártam, hogy Tobi banán hazajöjjön, ördögi terveimet már a tesi óra előtti WC-be zárkózásakor kieszeltem, így az asztal alatt kommandós módba kapcsolva már csak sátáni mosolyomat kellett fejlesztgetni... azt akartam, hogy amint megérkezik, élete legszörnyűbb öt perce kezdődjön el számára... Hogy miért csak öt perc? Mert ennyi idő kell, hogy elspurizzak a WC-ig és beajánljam a Pokémon kártyáinak a WC Tours-t...
Így hát békésen várogattam, s mikor a banán végre megérkezett, Orot megszégyenítő vihogással ugrottam ki az asztal alól, s fenyegetően ráztam meg a nyalókamaszkos előtt a kártyacsomagot, s rohanni kezdtem vele a fürdő felé, Tobi pedig két perces fáziskéséssel pont akkor érkezett az utazás helyszínére, mikor a kártyácskák Pikachuval az élen intettek neki örök búcsút a WC kagylóból... az már mellékes, hogy otthon még mindig a vízvezeték szerelő túlórázik, ugyan is a kártyás akciót követően Orocula rohant a fürdőbe, hogy enyhítse a déli curry utóhatásait... s ekkor... nos... öhm... megáradt a házi cunami...
De nem baj... Tobi reakciója megérte, ugyan is a maszkos egy rövid sokk után, sikítozva futott el a szobájába, hogy papírt tépegessen a rózsaszín Teletabis kis sarkában... Persze bocsánatot kellett kérnem, ugyan is Oro dühös és egyéb más dolgokkal borított arcának feltűnése után igen nagy veszélybe került a nemi épségem... meg a testi is...

Most pedig itt sétálok az utcán, a sok luxusház között, olyan érzésem támad, mintha rossz helyen járnék, vagy épp a Star Warsba kerültem volna, s idegen bolygón járnék Chewbaccával karöltve... most komolyan... olyan, mintha Tobi Véder bolygójára jutottam volna, és épp most tartanék a Sötét Oldal főhadi szállására, hol tudom, hogy a biztos halál vár... MERT ITACHI TANYÁJÁN BÁRMI MEGTÖRTÉNHET! ISMÉTLEM, BÁRMI!!!
Ki tudja melyik szekrényben mi lapul... lehet hogy az ágya alatt szadi ruci rejtőzik!!!
Még a végén oly észveszejtő helyzetbe sodor, csak úgy, mint csókjaival, hogy lassan szerény személyem bele illik majd egy részeg alkoholistákkal telerakott filmbe... a film címe pedig... MAGAMON KÍVÜL! AHOL MINDEBKI ÖNMAGÁN KÍVÜLRE KERÜL!
Most, hogy így, itt a kihalt utcán sétálgatok, valahogy szöget üt a fejembe a szilva viselkedése... És a sajátom! Hiába próbálok tenni ellenne, hiába ösztökélem magamat arra, hogy ellenálljak, nem bírok... bárhogy szeretnék menekülni a furcsa forróságtól, mely fellángol bennem, akárhányszor hozzám ér, egyszerűen képtelen vagyok rá... Lehetséges, hogy csak a meglepetés hirtelensége okozza, de lehet, hogy csak szimplán bemelegszem, mint fagyi a mikroban... ami mellesleg el is olvad, de ha a tetű Uchiha egy szinttel tovább lép a perverzkedésben, akkor nem kétlem, hogy én is az olvadt fagyi állapotához fogok közel kerülni...

Körbenézek, de a hatalmas villák kavalkádjában hirtelen nem látom azt, amit én keresek, pedig ha nem találom meg két percen belül a szilva házát, én hazafutok és inkább játszok „rontsuk meg az ártatlan kis fiúkat” Oroculával... na jó... talán nem... inkább beugrok az egyik bokorba, hátha megtalálom Chewbaccát... hehe… és akkor jön a lézerkard, mely minden egyes érzelmemet külön színel jelzi... most például kék lenne, mert... BENNE VAGYOK A BAJBAN, MINT BOCI A GÖDÖRBEN!
Nyugalom... csak megkeresem a házát, lerugdosom a veséjét, aztán eljövök... vagy nem... Jesszus... Ilyenekre nem is szabad gondolnom! Legfeljebb kiugrok az ablakon, aztán konnichiwa beton, sayonara szilva!!!

Sietősen lépkedek a kihalt utcám, tíz percem van, hogy megtaláljam szeretett Itachi házát, de valahogy így nézegetés közben valami sokkal érdeksebben akad meg a szemem... megállok, s érdeklődve figyelem a vérvörös falú házat, melynek egyetlen ablakában piros helyett fekete függöny pihen, mely minden bizonnyal minden nemű fényt elnyelhet... Vajon ki lakhat itt? Na lássuk csak... tippeljünk... először Itachi jutna eszembe, de akkor a függönyön azok az idétlen vörös szemek (Sharingan-szerkXD) is ott lennének így... Hidan? Annak olyan sötét a feje, mint a világűr... és legalább annyi légüres tér is van benne...
S mintha a szobában élő illető meghallotta volna békés találgatásom, a függöny elhúzódik, s az ablak erőteljes durvasággal vágódik ki, s nem sokára egy fehér, lenyalt hajjal díszített fej is előbukkan, melynek gazdája rögtön kiszúr az utca közepén, lévén, hogy a pár papírgalacsin kivételével egy teremtett lélek nincs az utcán... MÁSBAN MIÉRT NINCS ILYEN JÓ MEGÉRZŐ KÉPESSÉGEM????
Tényleg TV-s jósdába kéne mennem...

Úgy látszik, nincs olyan szerencsém, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon, ugyan is széles vigyorral kezd integetni nekem, mit valami idióta... hát... nem állok messze a valóságtól...
Zavart mosollyal, dühkitöréssel küszködve intek vissza, de még ez sem elégíti ki... ki ne ess az ablakból, mert a végén olyan lapos leszel, mint a kis csibe, akin átment az úthenger... hehe...

- ITACHI MÁR VÁR RÁD SZŐKE!- ordítja torkaszakadtából, de úgy, hogy az egész utca visszhangzik tőle... na most már ha tudnék, akkor sem lenne lehetséges, hogy elszökjek... CSAPNA BELÉD A VILLÁM, DON JUAN! ENNÉL HANGOSABBAN NEM TUDSZ KIABÁLNI????
Kissé labilis idegállapotban bólintok, majd hiper sebességgel indulok meg az út közepén, hogy minél messzebbre kerülhessek ettől a totális idiótától, aki a bentos ügy óta különös élvezettel kínoz engem, főleg ha táskája tartalmának kiürítéséről van szó... olyankor találkozom az eddig fel nem fedezett organizmusokkal, néha még mazsolák is mászkálnak egy-két szendvicsén, s mikor rábattyognak a kis barna valamik a kezemre is, rá kell jönnöm, hogy : hé! Hát ezek cuki kis bogarak, amik vígan másznak át rám a penészes kenyérről! És ilyenkor jön életem egyetlen igazán nőies dolga... a magas C hangon való sikongatás...

Kifulladva nézem meg újra a cetlimet, már közel járok, így a házak tábláját bámulva torpanok meg a keresett épület előtt... hatalmas fémkerítés szegélyezi, szép kovácsolt munka, kis kanyargó virágokat ábrázol... a ház hatalmas, még így is félelmetesen óriásinak tűnik, modernnek, mégis elegánsnak... kis kert terül el előtte, ha jól látom egy apró kis tavacskával... nagyon szép hely... szívesen laknék itt... na és mos mit csináljak? Hol van itt kapucsengő?
Érdeklődve pillantok körbe, s ahogy észreveszem, az amúgy egyáltalán nem feltűnő rohadt nagy piros gombot, meg a kapucsengőt, rájövök hol is keressem... tényleg szemüveg kéne... egyre rosszabb a látásom... az egy dolog, hogy egy kerítésen lévő táblát nem veszek észre, mert az fehér... és... na, beleolvad a kerítésbe, de hogy egy a szürkétől elütő PIROS gombot ne lássak meg, ahhoz már külön érzék kell...
Odabattyogok, s kissé félve, öreg nénikéhez hasonlóan remegő kézzel nyomom meg a gombot, s nagyot nyelve hallgatom, hogy bele szóljanak... NA MÁR! HA NEM JÖN SENKI ELHÚZOM A CSÍKOT, ÚGY, HOGY SOSEM LÁTNAK TÖBBÉ!

- Igen?- szól egy recsegő hang, jóval magasabb, mint a szilváé így biztosra veszem, hogy nem ő az... HÁLA ISTENNEK!
Felébred bennem a remény, miszerint lehet, hogy a tetű Uchiha a várakozás közben legurult a lépcsőröl, s vígan, puputevéset játszva zúgott le róla... de tudom, mert érzem, hogy nincs ilyen szerencsém... Ez a tetű még nyakig gipszben is képes lenne megkeseríteni az életemet, arról nem is beszélve, ha azzal a temérdek mennyiségű gipsszel rám veti magát, rövid úton én is bekerülnék mellé, s így el kéne viselnem a perverzkedéseit, még ha azok beszólásokból és gipszes lábsimogatásból is állnának... KÖNYÖRGÖM! OLYAN INTENZÍVEN HAT RÁM, HOGY MÉG A FEHÉR CSONTRÖGZÍTŐN KERESZTÜL IS KIRÁZNA A HIDEG TŐLE!

- Öhm... Deidara vagyok, hmm...- mondom halkan... ehh, de értelmes vagyok! Hát nem köszönni kéne először? Ej... de hülye vagy te barack...

Nem kapok választ, helyette hangos ajtóbecsapásra leszek figyelmes, de olyanra, hogy még az utca végéről is hallanám... Ki lehet az? Most akkor beengednek vagy nem?
Két másodperc múlva eme kérdésemre is választ kapok, ugyanis két egészen szívdöglesztő, vérengző tekintetű kutyuska robog a kerítéshez, nyáladzva ugatnak, meg vicsorognak üdvözlés gyanánt, s én, mint valami félős kis cica ugrok hátra, s felsikkantva húzom össze magamat egészen kicsire... MILYEN VADÁLLATOK EZEK?! ÚRISTEN! ITACHI MEG AKAR ETETNI A KUTYÁIVAL! JÉZUSOM!!! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!

Ám mielőtt halálra rémülve elhúzhatnám a csíkot, léptek halk kopogása zavarja meg menekülési hadműveletem, s én kíváncsian pillantok az érkezőre, kiben rögtön felismerem a fiatalabbik Uchihát. Te jó ég... megnyugodtam... nem a szilva jött, amitől én máris heppi vagyok... ÉLJEN!!!!!!!!!

- Gyere szőke! A bátyám már vár téged.- mondja Sasuke egy kicsit sem jó, sőt, balsejtelmeket keltő hangsúllyal, s ezt csak megnöveli az a tény, miszerint száját két másodperc alatt húzza gúnyos kis vigyorra, ami majdnem olyan tökéletes, mint a bátyáé... hát nem édes, hogy így hasonlít arra a tetűre? HÁT NEM!
Vigyázz te tetű Uchiha 2.0 mert... MEGÍZLELED A MŰVÉSZI ÖKLÖMET!!!

- Hogy én mennyire örülök, hmm...- motyogom erőltetett mosollyal, s oldalazó lépésekkel, gyilkos szempárbajt váltva a kutyákkal osonok a kapuhoz, ám mielőtt hozzáérhetnék a vasrácshoz a cuki kutyuska újra felugrik s én felsikoltva ugrok ismét hátrébb... hát de bátor vagyok... elmehetnék Jane-nek... Tarzan pedig Itachi lenne, a banán pedig tökéletes lenne gorillának... S akkor az én bátor hős Tarzitachim felkaphatna erős karjai közé, s fától-fáig szállva vihetne az ágyába, hogy aztán oroszlánokat is megszégyenítő hangokkal tegyen magáévá, Tobi pedig vígan verné a mellkasát egy banán halom tetején... JÉZUSOM!!!

- Nyughassatok ti bolhás dögök!- kiáltja Sasuke nagyon kedvesen, mire a házi kedvencek nyüszítve fekszenek a földre, ám én még mindig dermedten bámulom őket... nem megyek közelebb, mert leharapják a kukimat... jujj...- Nyugalom, nem harapnak. Csak gyere már!

A fekete hajú türelmetlenül toporog, kitárja előttem a kaput, én pedig csendben, aranyosan káromkodva bújok be mellette, s közben megjegyzem, hogy ennél a kis szerencsétlennél is alacsonyabb vagyok, ami nem jó, mert még ő is simán elbánna velem... a francba... elmegyek gyúrni! Egy év és olyan izmos leszek, mint David Hasselhoff!
Akkor majd felkaplak, s megtanítalak repülni... föld körüli pályára állítalak te kis szörnyeteg... MUHAHAHAHAAA!!!!!

Megragadja vállamat, s meg sem várva, hogy magamtól induljak el, nagyot taszít rajtam, s én kis híján betont kóstolva indulok el, miközben sajgó vállamat masszírozom... NE MERJ MÉG EGYSZER HOZZÁM ÉRNI MERT A LÉPEDBE LÉPEK!
Nagyon kedves... legalább annyira, mit a bátyja... micsoda hasonlóságok... még a végén ő is bemelegszik, és majd rajtam akarja levezetni a kangörcseit... NEEEEEEEE!!!! AZT MÁR NEM BÍRNÁM KI!!!
Egy is elég... nem kell, hogy kettő zaklasson szexuálisan... őt már tuti nem tudnám feljelenteni a redőségen pedofilkodás miatt...

Csak most nyílik alkalmam jobban körbe nézni, de csak futólag… megpillantom azt a kis tavacskát, áhítattal figyelem, ahogy a kis aranyhalak fényes pontokként úszkálnak a vízben... vízi növények veszik körül, tavirózsák... s az a kicsi kis hidacska, amin körülbelül egy óvódás tudna gond nélkül átmenni, ugyan is én holt biztos vagyok benne, hogy alattam az első lépésnél leszakadna... a gatyámban úszkáló halakat pedig nem kedvelem... még a végén leharapnák a mogyoróim... mondjuk nem hallottam még vérszomjas aranyhalakról, de ki tudja??? A mai világban bármi elő fordulat... ismétlem BÁRMI. Ezt csak azért hangsúlyoztam ki, mert békés tavacska bambulásom közben az ajtó vészes közelségébe kerültem, melyet Sasuke előzékenyen nyit ki előttem, s udvariasan belökve segít a közlekedésben... Egyem a szívedet... LETÉPEM A FEJEDET!

Nem szólok egy szót sem, ugyan is cipőim intenzív lerugdosása, és Sasuke kedves ráncigálásának köszönhetően, minden maradék erőmet az egyensúlyom fenntartása igényli, így hát bóklászva indulok el a fekete hajú után, s közben az elegáns, mégis roppant modern berendezést vizslatom... MI A SZARNAK HÚZ EZ ILYEN GYORSAN? HÁRMASBAN AKARJA CSINÁLNI A BÁTYJÁVAL ÉS MÁR A KANGÖRCS FIZIKÁLISAN ELVISELHETETLEN FOKÁRA LÉPETT???
Mint mondtam, vagyis írtam, vagy is mit tudom én mit csináltam, ettől az ötlettől még a hideg is kiráz, s a hátamon indiszkrét meredezésnek indítja a pihéket. Egy szóval... SOHA!!!!!

- Megérkeztünk. Jó szórakozást!- vigyorog a fiatalabbik tetű, majd vígan integetve slisszol el, de oly gyorsan, hogyha a gyaloglást is traffipaxszal mérnék, akkor tuti gyorssétálás miatt kerülne a hűvösre egy kellemes éjszakára... nos... legalább a hármas pajzánkodás rémképét elkergette, azonban maradt még itt egy gond... ami pedig, a hatalmas fehér ajtóban nyilvánul meg közvetlenül előttem... megbűvölten figyelem a kilincset, hátha tanácsot ad, ám sajna nincs oly szerencsém, hogy halála rémülve elrohanhassak egy beszélő kilincs elől... talán ha megdörzsölgetem kicsit, akkor kibújik a dzsinn... ÉS AKKOR AZT KÍVÁNOM, HOGY ITACHI VÁLJON EGY HORMON ZAVAROS SZILVÁVÁ! MUHAHAHAHAAAA!
Mióta vannak a szilvának hormonjai? Jesszus... Biológia egyes... alá... meg még egyszer... Meg még egyszer, csak hogy elbírja ezt a szép számot...

Hiába állok itt, rá kell döbbennem, minél előbb caflatok ide be, annál előbb szabadulok, remélhetőleg nemi és testi egészségben... Ámen.
Így hát nagy levegő vétel után, magamban fohászkodva kopogtatok az ajtón, s feszülten várom, hogy kinyíljon, s mikor ez megtörténik, döbbenten meredek az idősebbik Uchihára, ki első meglepettsége után széles vigyorral tárja ki teljesen a falapot.
Kék szemeimmel csodálkozva, már-már meghökkenve tanulmányozom végig látótávolságomon, és csábtávolságon belüli csupasz, kidolgozott, izmoktól dudorodó mellkasát, s megbűvölve figyelem, ahogy hófehér bőrére árnyékokat fest a lámpák sárgás fénye... te jó isten...
Érzem, ahogy testének ilyen szintű közelsége arcomat újra paradicsom pirossá teszi, de olyan élénkké, hogy akár gazdaságos, energiatakarékos lámpa is lehetnék... csak egy Itachi kell hozzá, na meg az, hogy egy szál bőrnadrágban feszítsen előttem... NEM MENNE MÁR KI A LÁTÓTREMBŐL???

- Csukd be a szád szöszke...- duruzsolja lehajolva hozzám a szilva, hangjában temérdek gúny csendül, ébenfekete szemei felcsillanva mélyednek az én rémülten elkerekedő kék íriszeimbe... NE HAJOLJ MÁR ILYEN KÖZEL, MERT VALAMIT BELETÖMÖK A KÉPEDBE!
Túl közel van... arcom már a cékla enyhe árnyalatát verdesi, hátra hőkölök, mert érzem testének kesernyés, bódító illatát...
Ő azonban csak gúnyos kis félmosollyal figyel engem, s az ajtó szeléhez simulva táborozik le a küszöbön. - Gyere be.

MÉG HOGY MELLETTED? Ne hülyéskedj, könyörgöm... ha elmegyek mellette cseppfolyós állapotba kerülök, és a padlón szétfolyva nem mész velem sokra... Most beismertem, hogy ennek a tetűnek izgatóan szexi felsőteste van? MOST TÉNYLEG BEVALLOTTAM? Letagadom magamat...
Végül is, ahogy az idősebbik Uchiha kissé türelmetlen dobbantására leszek figyelmes, falhoz, akarom mondani ajtószegélyhez simulva iszkolok be, s abban az egy másodpercben, ahogy túlontúl közel kerülök hozzá, bódító bűvköre magával ragad, nos... ebben az egy pillanatban úgy érzem, tényleg olvadásnak indulok... HOGY MINEK?
Szinte megkönnyebbülök, ahogy beérek a szobába, aminek közepén letáborozok, s érdeklődve nézelődöm a szobában...
A falak vörös színnel virítanak, szinte vérhez hasonló sötétséggel, kiemelkednek belőle a fekete- vagy épp a fémbútorok, főleg a hatalmas ágy, melynek fekete és bíbor ágyneműje rémít meg a legjobban... a fekvőalkalmatosság méreteiről nem is beszélve... MINEK KELL NEKI ILYEN ROHADT NAGY ÁGY???
Hol vannak a láncok, meg a szadi rucik? Hmm? Na majd megkeresem, csak először tudjam meg minek kellett idejönnöm.

- Tulajdonképpen miért is kellett eljönnöm hozzád, Itachi-san, hmm?- érdeklődöm kedvesen, persze, ahogy szembe fordulok vele, s találkozok csodás felsőtestével, elkapom fejemet, s inkább a roppant érdekes vörös kis párnákat kezdem tanulmányozni, melyek merészen ütnek el a fekete takarótól.
NEM TUDNÁL FELVENNI EGY ROHADT INGET?
Úgy látszik kedvenc Uchihám már erre sem veszi fáradságot, mivel –szerény személyem szerint- úgy véli, hogyha pár ruhadarabbal kevesebb, könnyebben tépi le rólam a többit... ADOK ÉN MAJD NEKI!

- Nagyon egyszerű. Takaríts ki.- közli nemes egyszerűséggel, s elém sétálva nyom kezembe egy fehér kis dobozt. Na ebben mi van?
Értetlenkedve veszem el, s gyanús tanulmányozásba kezdek, attól félek, hogy hirtelen kiugrik belőle valami... mondjuk egy kötél, ami automatikusan láncol ki az ágyhoz... na ez már tényleg beteges... - Nyisd ki, és húzd fel a fürdőben.- mutat az egyik ajtóra, s én kissé kétkedve fordulok arra... biztos vagy te ebben? Lehet, hogy magas helyen vagyunk, de pár méter zuhanás nem kottyan meg! Főleg, ha egy bokorra esek... - Na mi lesz? Bemész, vagy azt akarod, hogy segítsek levetkőzni?

Dühösen pillantok rá, érzem, lángra gyúl arcom, ahogy perverz vigyorával találkozom, és kissé rémülten iszkolok a fürdőben, ahogy hollófekete szemiben megcsillan a balsejtelem első szikrája, melynek végtermékére én rohadtul nem vagyok kíváncsi...
Így hát, mint valami ijedt nyulacska rontok be a tisztálkodó helyiségbe, s magamra zárva az ajtót felsóhajtva simulok a falapnak. Na most jön az, hogy kiugrok az ablakon, és haza futok...

Egy pillanatra meg is fordul a fejemben, ám, ahogy találkozom azzal az el nem hanyagolható kis problémával, miszerint az ablakon maximum akkor férnék ki, ha óvódás lennék, rá kell jönnöm, hogy innen akkor szabadulhatok, ha áttöröm a falat, amire megint csak csekély esélyt látok. MIÉRT ILYEN KICSI AZ ABLAK? MIÉRT ORDÍTOK SAJÁT MAGAMMAL? MIÉRT VAGYOK ÍGY KÉTSÉGBEESVE? MIÉRT KÉRDEZEK ENNYIT?
Na jó... ezt most abbahagyom, még mielőtt skizofrén leszek, s Tobi szintjére süllyedve Pokémon kártyázok majd a hat éves szomszéd kis fiúval... talán még a háromkerekű kis biciklijére is felenged, és akkor majd a környék nagymenője néven repesztek a járdán... Jesszusom...

Gyanakvóan méregetem a dobozt, s azt mérlegelem, mit fogok csinálni, ha valami bőrruhát találok bele ostorral... nos akkor valószínűleg... A SZILVA POFÁJÁBA TÖMÖM!
Na most, hogy ezt ilyen okosan eldöntöttem az hiszem háromra kinyitom... tehát... 1… kinyitom... 2... nem nyitom ki... 3... KINYITOM!
Mintha valami időzített bomba lenne, úgy rántom fel a karton doboz tetejét, s az átlátszó papírokat félre tűrve, nagy szemekkel meredek a benne lapuló ruhára... ez... ez... MICSODA?
Megrökönyödve, remegő kézzel veszem ki a kis szobalány ruhát, s egyre növekvő dühvel hordozom végig tekintetemet a fodros kis köténykén, meg a kis kötőkén... a mini kis szoknyán... MÉGIS MIT KÉPZEL? MÁR HONNAN VESZI, HOGY ÉN EZT HAJLANDÓ VAGYOK FELVENNI!!??

De végül is... nincs más választásom... ha a ruha nélkül megyek ki, akkor nagyon valószínű, hogy a nemi épségem a ruhámal együtt halálos veszélybe kerül, én pedig szakadt ruciban nem igazán szeretnék haza menni, mert a végén még Orocula azt hiszi, hogy más pedofil is garázdálkodik a környéken, s veszélyezteti a hírnevét... szóval... felhúzom ezt a göncöt, aztán fényesre szenvedem a padlót, s végül elmenekülök haza, de hiper sebességgel... jó terv. Kár hogy nem leszek tőle boldogabb...

Fintorogva, kissé nehézkesen veszem ki a ruhácskát, s ruháimtól lassan megválva kezdek bele a felvételébe... ez rosszabb, mintha Tobival nézném a Kukucskát... még annál is idegtépőbb, mintha arra kényszerítenének, hogy Oroculával Michael Jacksont hallgassak... ez még talán Don Juan mikroorganizmusokkal telerakott szendvicsénél is borzasztóbb, és megalázóbb... tulajdonképpen mit is akar vele elérni? Ha azt hogy totálisan lánynak nézzek ki, akkor már csak pár zoknit kell adnia melltömésnek, és késsz is... vagyis... erre most inkább gondolni sem akarok, mert félek, hogy Tobinak most már ténylegesen mindenben igaza lesz... És én azt nem akarom... NEM VÁLOK NŐVÉ, CSAK FELSIKÁLOM A PADLÓT!

Kissé ellenszenvesen igazgatom meg magamon a mini kis szoknyát, kissé zavar, hogy fél fenekem kikandikál belőle, ha lehajolok, úgy hogy... lehet, hason fekve fogok padlót sikálni... nem is rossz! A hasamra kötöm a kefét aztán megkefélem én azt a parkettát! Hehe!! Ez most félreérthetően csenget... nem is kicsit... nos... hehe... ezentúl én leszek Deidara az ártatlan padlók megrontója... én kis gonosz pedofil... hehe...
Viszont én ebben nem fogok kimenni.
Fintorogva veszem szemügyre a kis főkötőt, amiben legalább olyan nőiesnek nézek ki, mint a ruhában, melyet mintha tökéletesen rám öntötték volna... biztos lapos mellű lányoknak tervezték... hehe...
Ezzel akarja elérni, hogy tényleg szolgának érezzem magamat? Ehhez nem kell ruha! Elég lett volna annyit kérnie, hogy lehelgetve fényezzem meg a cipőjét! Szemétségeinek széles repertoárjából már csak az efféle köcsögségek hiányoznak... Amióta én etetem, meg én gyújtom meg helyette a cigijét, nem csodálkoznék ezen... DE HOGY FIDRES-FODROS KIS CSELÉDRUHÁBA ÖLTÖZVE TAKARÍTSAK, TÚL MEGY MINDENEN!!!!!!

- Na mi lesz szöszke? Ki jössz, vagy bemenjek érted?– érdeklődik a szilva kedvesen, s én morogva szakadok el önmagam sajnálatától. HÁT NEM SZAKAD LE A POFÁD A HELYÉRŐL???? Tudod... sok fájdalmat tud okozni az én harminckilences talpam... FŐLEG HA A TORKODON KÜSZKÖDÖM LE!!!

- Megyek, hmm...- morgom dühösen fújtatva, majd miután újra eligazgatom magamon a kényelmetlen ruhadarabokat, lassan, félve nyúlok a kilincsért... ilyenkor miért nincs kilincsolvadás? Miért nem jönnek az Ufók, hogy elraboljanak? Még velük is szívesebben barkopáznék, vagy szívogatnék tehén agyat, csak ne kelljen ki mennem!!!! NEEEEEEEEEE!!! MERT MEGHALOK!
Na jó, talán meghalni nem fogok, de szexuális zaklatás biztos áldozatává válok... mert ez a tetű... ez a tetű... BENYÚL A BUGYIMBA!!!
Mármint az alsógatyámba...
KIFELÉ MÁR TE HÜLYE BARACK!
Ösztönző nem? Tudom én...

Remegve nyitom ki az ajtót, s amivel először szembesülök, az egy felcsillanó éjsötét szempár, melyek fesztelenül, minden fajta zavar nélkül pásztázzák végig cseléd ruhás alakomat, s én érzem, ahogy arcomra kiül a szégyen és a zavar egyesült pírja kitartó mustrálástól... ne nézz már így szilva... MERT ÉGNI KEZDEK MINT A TÁBORTŰZ!
Ám őt ez a legkevésbé sem érdekli, tovább méreget, szinte bekebelezően, ajkait perverz, talán már túlságosan is élveteg mosolyra kanyarítja, úgy érzem, mintha minden egyes másodpercben rám készülne vetni magát... adok én majd neki...

- Jól áll neked ez a ruha, Deidei...- kommentálja észrevételeit a tetű Uchiha, mintha valami kifutó sétafikáló modell lennék... ohh hát nem kérsz egy autógrammot? Ha jó fiú leszel, megkapod a tervező nevét, és holnaptól együtt járhatunk cselédruhában, még hozzá kézen fogva!!! Hát nem csodálatos? NEM. Kielégítő válasz? IGEN.
Úgy döntök, hogy inkább nem válaszolok neki, hátha olyan dolgok csusszannának ki azon a cuki kis számon, amit megbánnék, s nem csak én, hanem testem bármely érinthető pontja... lehet, hogy rövid úton kapnák női sminkelést a szilva öklétől, ám az is előfordulhat, hogy a ruhán felbuzdulva rögtön le is tépkedné őket rólam...
Mielőtt bármit is tehetnék, az ágyához lép, s nem sokára egy szivárványszínben pompázó tollseprűvel tér vissza, hogy kezembe nyomva gyönyörködhessen csodálatos összképemen... ne vigyorogj... MERT AZ ÖSSZES FOGADAT POSTÁZOM A FOGTÜNDÉRNEK! - Tessék szöszke. Rögtön neki is állhatsz portalanítani.

Morogva indulok el az egyik fekete szekrény felé, s összehúzott szemekkel, dühtől csendben fortyogva kezdek neki a porolgatásnak... Hát nem vagyok aranyos? De igen! És Ő? Nem!
Olyan erővel szorítom a tollseprűt, hogy fent áll a veszélye, hogy bármely pillanatban neki állok a berendezés rongálásának a szerencsétlen tisztító eszközzel...
A hátam közepén érzem kutató tekintetét, s ez csak még jobban irritál...
Legszívesebben az arcába tömném ezt a szép szivárványszínű tollseprűt, hogy új színt vigyek az életébe, sőt! Ingyen és bérmentve tisztítsam meg torkát a baktériumoktól...
Ehelyett most itt, az egyik idétlen porfogóként funkcionáló kis szobrocskát tisztítgatom, ujjaim szinte belefehérednek az erőlködésbe, hogy ne teszteljem le életben maradási ösztönei működését... ugyan is ha most épp nem a polcot szabadítanám meg a porcicáktól akkor... AKKOR A TORKÁN KÜZDENÉM LE A CSELÉD RUHÁT A TOLSEPRŰVEL EGYÜTT!!!!
Azt hiszem... életemben nem voltam még ilyen gyilkos hangulatban, azonban ennek az idétlen szilvának még ezt is sikeresen sikerül előhívnia belőlem... Nyugalom... nyugalom... nyugalom... nem kapod el a nyakát, és fojtogatod meg a főkötőddel... DEHOGY NEM! EZ MINDEN VÁGYAM!

Ám ahogy egy forró, már-már égető lehelet perzselését érzem nyakamon, megdermedek, akár egy szobor... mintha legyökereztem volna, úgy hagyom félbe mozdulataimat...
Vállamat hollófekete tincsek selymes simogatása csiklandozza, orromba bekúszik az az összetéveszthetetlen kesernyés, bódító illat, mely méregként tekergőzik szét bennem, elkábítva érzékeimet... Mit művel...?
- Ne mozdulj Deidei...- duruzsolja mély hangján, s én magamba fojtom feltörni készülő sóhajaimat, ahogy megérzem bőrömön ajkainak őrjítő forróságát... összeszorítom számat, s a polcba kapaszkodva próbálok enyhíteni térdeim remegésén... nem értem, nem bírom felfogni azt az őrült forróságot, mely egy csapásra terjed szét testemben érintésétől... nem bírok szabadulni, minden tagom mozdulatlan, nem engedelmeskednek nekem...
Lágyan veszi fogai közé bőrömet, s nyelvével kezdi játékosan nyalogatni, s én szemeimet összeszorítva próbálok oda sem figyelni arra a részegítő nedves melegségre, mely körülveszi Itachi által kiszemelt testrészemet... szenvedélyesen, vadul szív bele bőrömbe, ujjaim szinte elfehérednek, úgy szorongatom szerencsétlen bútort...
- Édes vagy, ahogy megpróbálsz ellenkezni Deidei... de fölösleges...- búgja, mély hangja vággyal fűtött, nyelvével élvetegen cirógatja meg fülemet, s fülcimpámba harapva kuncog fel halkan... nyelek egyet, erőlködve tudom már csak visszafogni magamat, s bárhogy is szeretnék menekülni, képtelen vagyok akár egy lépést is tenni szabadulásom érdekében... képtelenség...
A cseléd ruha cipzárjának halk zörejét hallom, s nem sokára hideg ujjak bizsergető érintését érzem meg oldalamon, ahogy lassan ruhámba kúszva cirógatják bőrömet... megborzongok, ahogy tenyerét mellkasomra simítva kalandozik végig a vékony ruha börtöne alatt, s ahogy kitapintja egyik mellbimbómat, képtelen vagyok visszafogni sóhajaimat, ahogy játékosan csippenti meg azt... pirulva hajtom előre fejemet, szőke hajam függönyként takarja el céklához hasonlatos arcszínemet, melyet az érintése nyomán terjedő bénító, megrészegítő forróság okoz... képtelen vagyok gondolkozni, bármit is csinálni, egy hang sem jön ki torkomon, ugyan is olyan száraz akár egy sivatag...

- Aranyos vagy szöszke...- suttogja, s kezével hasam felé kalandozva éri el alsógatyám szélét...

Mintha csak az égiek küldték volna, hogy boldogító fényként hozza meg számomra a remény melengető kis szikráját, kinyílik az ajtó, s imádott nyikorgása szakítja félbe a szilvát abban, hogy tovább kalandozva nyúljon a bugyiba... mármint az alsógatyámba... NEM MINDEGY????

- Itachi! Keresik a... szőkét...- hallom meg a fiatalabbik Uchiha szaggatott hangját, amely szépen lassan halkul el... gondolom érdekes látványt nyújthatok így cseléd lány ruciban, ahogy a bátyja épp rám mászik... SZÁLLJ MÁR LE RÓLAM MERT A SARKAMMAL CSINÁLOK MOGYORÓKRÉMET A MOGYORÓIDBÓL!!!

- Hányszor mondtam, hogy kopogj, te szerencsétlen?!- mordul rá a szilva unott sóhajt követően, s kezeit eltávolítva húzódik hátrébb, én, meg mint valami ijedt kis nyulacska ugrok ki a veszélyes közelből, csak ninja kenguru 2.0 módban villantom rá gyilkos tekintetemet... hogy mi is az a ninja kenguru? Még gyerekoromban nézette velem Tobi... azóta rózsaszínruhás karatézó kengurukkal álmodom rémeket... ő persze azóta is meg van győződve arról, hogy igen, ez a világ legjobb gyerekmeséje... Tudod Tobi, ilyenkor egy valamit szoktam mondani... ANYÁD! Már ha tudod ki az... Ha nem, akkor meg... NEVELŐAPÁD! Nem jó... az enyém is... akkor meg... A BANÁNOD! Az jó... hehe...

A szilva csak széles mosollyal nézi, ahogy paradicsomokat is megszégyenítő arcszínnel araszolok az ajtó felé, ahol meg a kisebbik Uchiha vigyorog, de lelkesen... csak pár méter... csak pár méter és haza röppenek, mint a cseléd ruhába öltöztetett kismadarak! ÉLJEN!!!!!!!

- Nem tudtam, hogy így bele lendültetek a dolgokba...- vigyorog kedvesen Sasuke, ki az ajtófélfának dőlve figyel engem úgy, mintha egy ártatlan kis lány lennék, aki épp a csúnya cukros bácsik elől menekül... csak vigyázz... MERT A TE LÉPEDBE IS BELE LÉPEK!!!

Nem bírok megszólalni, olyan érzés fog el, mintha homokot nyeltem volna, mely kiszárítja torkomat, s képtelen vagyok bármit is kinyögni... csak vigyázzak, nehogy egy egész tengerpartot köhögjek fel... Mondjuk az jó lenne! Nem kéne messzire menni ha cápa eledelnek akarnám felszolgálni ezt a két tetű Uchihát... ÚGY VAN! REMÉLEM SZERETIK A HALAKAT, MERT HAMAROSAN AZOKKAL FOGNAK BÚVÁRKODNI! MUAHAHAHAHAAAA!!!

- Hova készülsz, Deidei?- érdeklődik kedvesen, gunyoros kis mosollyal Itachi, a tetű, ki ágyának támaszkodva figyeli tökéletes zavaromat... most kell elmennem... még mielőtt magamat és fizikai erőmet meghazudtolva vetem rá magam erre az idiótára, hogy nyakát szorongatva csökkentsem annak szélességét... NE NÉZZ ÍGY, MERT KÉT MÁSODPERC ÉS NEM LESZ MIVEL!!!!

Rajta! Mondd meg neki Deidara! Mond meg neki, hogy egy pöcs, és ha nem száll le rólad, akkor hamarosan elveszíti a „korona ékszereit”!!!

- Én... én csak...- adj neki! Ne törődj vele! Fájjon neki, ahogy neked fájt!!! ARRRRGGHH!!!! - Haza kell mennem... hmm...

Ez nagyon meggyőző volt... olyannyira, hogy Itachi és drága kis öccse rögtön kis angyalkákká válva fognak kiengedni, hogy királyi körülmények között kísérjenek haza, minden lábnyomomat megcsókolva... A FRANCOKAT!
Ezek inkább ördög szavacskákkal és ördög farkincával, kis háromágú botocskával fogják böködni a fenekemet az ágy felé, hogy testvéri perverzióik együttes erejével gyötörjenek tovább... de aranyosak... hát menten legyűröm a torkukon ezt a göncöt hálából!!!

- Miért sietsz ennyire? Hiszen nii-san már nagyon várta, hogy itt lehess...- húzza ajkait öntelt vigyorra Sasuke, s bátyával szinkronban csillan meg hollófekete szemükben az a bizonyos baljós szikra melytől, rögtön előugrik titkos jedi erőm, s lézerkardomat előkapva szabadítom meg őket „kis barátaiktól”... HIJJJJÁÁÁ!!! VIGYÁZZATOK MERT AZ IFJÚ PADAVAN LEKARATÉJOZZA A FEJETEKET!!

- Úgy van szöszke. Maradj szépen! Hiszen épp, hogy csak belekezdtünk a takarításba...- duruzsolja a szilva élvetegen vigyorogva, én pedig ismételten kis nyuszinak érezve magamat hátrálok az ajtó felé, ahol fél percen belül már Sasuke alakja fog gátat állni... szóval háromra elmenekülök... 3... a testvérpáros még mindig úgy méreget engem, mint lompos farkú farkas Piroskát... 2... Itachi lassan közelít felém, mint a becserkészendő kecskék felé a róka... 1... szemeiben furcsa vad fény villan, mint a párducéban, aki épp az ő kis gazelláját szemelte ki ebédre... FUTÁS!!!

S mielőtt még bármit is tehetnének, nyúlcipőt ragadva futok el, mint Ahmed a homokvihar elől... elsuhanok a fiatalabbik Uchiha mellett, ki kitágult szemekkel nézi fürgeségemet, s még mielőtt utánam eredhetnének, én már a lépcsőn rohanva gondolok arra, hogy mit fog szólni Orocula ha meglátja rajtam ezt a ruhát… azt már nem merem elképzelni, hogy mit akar majd tenni... De egyben biztos vagyok... HA LEGKÖZELEBB TALÁLKOZOM A SZILVÁVAL ŐT IS ELKÜLDÖM A WC SZIGETEKRE!!!

<---Előző