- Ez felháborító! Mégis mit képzel, hogy ezt a… ezt az izét felfogom venni? Giselle! Mond meg! Szerinted mégis mi ez?
Csak egy pillantást vetett a doboz tartalmára, majd kicsit félve válaszolt.
- Kérem szépen, ez egy cseléd ruha…
- Igen Giselle, ezt én is látom. De miért kapok én ilyet? Mondj egy ésszerű okot!
- Valószínűleg, mert itt fog dolgozni, úrfi.
- Ez neked ésszerű?Én ezt nem fogom fel venni! Ez- ez meg mi a szent szar? – mutattam egy számomra felismerhetetlen dologra.
- Ez egy… - Giselle hirtelen elhallgatott, miközben teljesen elpirult
- Giselle…Mondjad, hogy mi ez, ha nem akarod, hogy a mostaninál is idegesebb legyek!
- Khm…ez…jajj
- Én várok.
Nagy sóhajt hallatott, majd mindent elmagyarázott, amit csak tudott a bizonytalan kilétű „ruháról”.
- Úgy vélem, hogy ez egy míder garnitúra. Az ilyeneket általában Nők szokták hordani. – ekkor kezébe vette azt az izét, és úgy folytatta – Hm. Rugalmas, elasztikus anyagból készült. Testbarát, alakformáló míder. Úgy látom kicsit át lett szabatva az ön részére, úrfi… A míder felső része hátul sor - kapoccsal van összefogva. – ekkor rámutatott a kapcsokra. Tisztára mint a teleshop reklámban… - Mint látja, a míder harisnyatartóval is fel van szerelve. A fehérnemű… (pirul!!!) hátul áttetsző tanga… Ennek a darabnak a kivitelezése igényes eleganciát sugároz, a fekete domináns színe pedig kissé vaddá is teszi…A kék ruha pedig – azt is a kezébe vette – az átlagos cselédruha, amilyet jelen pillanatban rajtam is láthat. – ekkor magára mutatott.
Lebénulva, és értetlenül álltam, s vártam, hogy egy kis értelem szálljon a fejembe, hogy megértsem miről is hadovált Giselle.
- Jól van, úrfi?
- N-nem igazán. Giselle. Muszáj nekem ezt felvennem?
- Sajnálom, de azt kell hogy mondjam, igen.
- D-de miért?
- Ez a szabály. A cselédeknek cselédruha jár. Ezek szerint Sasori sama magával sem tett kivételt.
- Én akkor sem veszem föl! Ez kibaszás! Erről nem volt szó! A kurva életbe! Nem volt róla szó! – ordítottam
- Kérem nyugodjon meg, úrfi! Nincs semmi gond! Biztosan sikerül majd megoldanunk!
- Még hogy nincs semmi gond? Ne nevettess Giselle!
- Nem állt szándékomban viccelődni. Öltözzön fel! Majd utána beszélünk Sasori samával.
- És mégis mit vegyek föl? Mint tudod, nincs egy darab ruhám se!
Ekkor Giselle felém nyújtotta a ruhát. Azt az idióta ruhát.
- Mondtam, hogy én ezt nem veszem fel!
- Csak addig, amíg beszélünk Sasori samával.
- … DE ő pont ezt akarja!
Láttam Giselle arcán, hogy nem nagyon hisz nekem.
Jól van, jól van!Felveszem – mintha abban a pillanatban, a halálos ítéletembe egyeztem volna bele.
- Rendben. Ennek nagyon örülök, úrfi.
- Én nem röpösök a boldogságtól… - motyogtam – most pedig ha nem zavar, fogom ezt a ruhának nevezett dolgot, befáradok a fürdőszobába, és felöltözök.
Csak egy megértő bólintás volt a válasz.
Kb. fél óráig csak töprengtem azon, hogy mégis hogyan kéne fölvennem a ruhát. De nem tudtam rájönni. Az alsó neműt még úgy ahogy magamra húztam, de a többi nem ment. Túl sok a kapocs.
Kissé félénken (igen hölgyeim és uraim, FÉLÉNKEN) kidugtam a fejem a fürdőből, és segítségért könyörögtem.
- Giselle!
- Már el is készült?
- Nem egészen, hm.
- Akkor? Mégis mi a gond?
- Giselle! Én ezt nem tudom felvenni, hm.
Ara számítottam, hogy majd kinevet, de csak elmosolyodott.
- Na jöjjön, úrfi. Majd együtt megoldjuk! Hozza a ruháit.
Ölembe vettem cókmókom és ahogy Giselle mondta, kivittem mindent.

Először azt a kapcsos szoros bigyót vetette fel velem. Utána rám adott egy elég kurvás harisnyát, amit összekapcsolt a „míder” harisnyatartó részével.
Végül jött az igazi cselédruhának a csipkés-buggyos fehér része, amelyre még fel kellett vennem egy vékonyabb kék kis ruhácskát. o.O
Kaptam egy pár fehér kesztyűt is, meg egy pár fekete - Giselle szerint - „topánkát”
Úgy vettem észre, hogy Gisselenek nagyon tetszik ez az egész. Hogy öltöztethet, meg minden. A kedvence szerintem az volt, mikor leültetett, és kb. százszor átfésülte a hajam, aminek egy részét végül egy kis copfba fogta.


Hitetlenkedve néztem tükörképem. Ha nem tudtam volna, hogy ki vagyok, azt mondtam volna, hogy csak is egy lány lehetek.
Egy elég dögös lány.
Istenem!
Miket is beszélek?!
- Én így nem megyek! – jelentettem ki magabiztosan.
- - De! Hiszen gyönyörűen fest!
- - A jó kurva életbe is, Giselle! Jól megnéztél te engem? Úgy nézek ki, mint egy lány! Ha így megyek Sasori elé, akkor úgy ki fog röhögni, hogy egy életre lelki beteg leszek miatta!
- Deidara úrfi! Ha meg nem jelenik meg Sasori sama előtt, félek roszabbat fog kapni mint egy „kiröhögést”.
- Miért?
- Már maga is megtapasztalhatta, hogy Sasori sama befolyása elég nagy…bármit megtehet, amihez csak kedve akad.
- Ez akkor sem igazság…
- Indulhatunk, úrfi?
- Azt hiszem.
Újabb óráknak tűnő folyosón bolyongás következett. Kezdtem azt hinni, hogy Giselle nem is tudja az utat.
Végül is, nem is érdekelt volna, hogy mennyi időbe telik eljutni Sasorihoz, ha az a kellemetlen érzés a seggemben nem lett volna. De sajnos volt. Mivel az áldott jó tanga úgy bevágott, hogy azt hittem mentem meghalok. Elvérzek vagy hasonlók.
Az elég szarnak induló napomat mégis bevirágozta egy bizonyos személy.
Éppen hogy csak elhaladtunk mellette, mikor ránk fütyült, és búgó hangon utánunk szólt.
- No lám csak! Giselle, ki ez az új kis szőke szépség melletted?
Ártatlan angyali arcomat felvéve fordultam hátra, s kedvesen visszaszóltam.
- A kurva anyád, az a büdös szuka a szépség te köcsög!
Joe arcáról furcsamód eltűnt a vigyor, s helyét a habzó vicsorgás vette át. Poénból egy puszit küldtem Joe-nak, majd gyorsan Giselle után szaladtam.
- Még mindig izgul? – kérdezte sunyi mosollyal.
- Csak egy kicsit. Tudod nagyon bevág… Így nehéz nem izgulni.
- Megértem, úrfi. Vagyis nem egészen. Tudja nekem nincsenek ilyes fajta problémáim. A cselédség többi részének normális fehérneműje van.
Csak hápogtam össze meg vissza. Egy értelmes hang nem jött ki számon.
Már-már összeszedtem magam, hogy a csillagokat is lekáromkodjam az égről (jelen pillanatban a napot), mikor Sasori irodája elé értünk. Giselle kopogott, majd bementünk.
Mit sem törődve a szőnyeget takarító lányokkal, áttrappoltam a szobán, s egy hatalmasat csaptam az asztalra, hogy Sasori figyelmét magamra vonjam, az unalmas papírhalmok helyett.
- Mi a jó faszt képzelsz te magadról, hm? Mégis mi akar ez lenni hm? – mutattam a ruhára
Tekintetét lomhán rám emelte, s arcára sunyi mosoly telepedett.
- Netalántán valami gond adódott, amiért ilyen fortyogó kedvedben jártál elém?
Nagy levegőt vettem.
- Képzeld el, hogy igen, van egy iciny kis piciny problémám!
- Mégis mi lenne az? – kényelmesen hátradőlt székében. Az a higgadtság még jobban dühített.
- Ez a kibebaszott ruha a bajom!- ordítottam.
A talpamtól a fejbúbomig végigmért.
- Igazán nem értem mi bajod van vele. Szerintem úgy tökéletes, ahogy van.
- De ez egy N-Ő-I ruha – tagoltam lassan, hátha megérti
- Természetesen.
- Női! – sipítottam.
- Igen, tudom.
- DE ÉN FIÚ VAGYOK! – ordítottam pipacsvörös fejjel.
Éreztem, hogy a szobában lévő személyek mind engem bámulnak. Stresszelésem közepette agyon gyűrtem azt a kis fehér kötényt, ami szintúgy a cselédruhához tartozik.
Sasori újfent elmosolyodott, majd elővett egy cigit, és meggyújtotta.
Szívott egy nagyot, a füstöt pedig az arcomba fújta.
Amíg én majdnem megfulladtam, belekezdett fenséges monológjába.
- Ide figyelj, kölyök. Nem érdekel, hogy fú vagy, vagy sem! A szerződést aláírtad, vagyis a cselédem vagy. A cselédnek jár a cselédruha,, s ezalól te sem vagy kivétel!
- De!
- Semmi de! Inkább érezd magad megtisztelve, amiért a nyeszlett kis alakodra átszabattam a ruhát.
Végigmértem magamat, majd a mellém érkező Gisellet. Újra magamat mértem végig, majd újfent Gisellet. Körül-belül még kétszer háromszor megismételtem eme folyamatot, végül fogcsikorgatva közöltem az általam felfedezett tényeket.
- Giselle ruhája sokkal hosszabb! Amíg nekem a seggem befagy, neki még a térde se látszik!
- Hn…tudod mit, kölyök?
- Mit? – kérdeztem fintorogva. Tudtam, hogy készül valamire.
- Más munkabeosztást adok, mint amit eredetileg szántam neked.
- Igen?
- Igen. A toalett tisztítás helyett, a személyi beosztottam leszel.
Megrökönyödve álltam Sasori előtt. Legszívesebben fájdalmasan felsikkantottam volna, de ezt megtették helyettem a takarító lányok.
Annál, hogy Sasorinak dolgozzak…konkrétan neki, annál még az állítólagos eredeti, klotyópucolós ötlet is jobb lett volna.
- N-ne már!
- Ha ellent mondasz, visszamehetsz az utcára. Vagy jobb lenne az árvaház? – Hangja félelmetesen zengett abban a hatalmas szobában. Még a szar is megállt bennem, úgy megijesztett. – Sikerült felfognod azzal az apró kis agyaddal, amit mondtam?
- Nee… - már mondtam volna, hogy NEM BAZDMEG, NEM!!!, de Giselle megérezhette mire készülök, mert hatalmasat taposott a lábamra. – I-h-ihi-gen- nyöszörögtem nehezen.
- Remek. Ezzel mindent meg is oldottunk, azt hiszem. Giselle?
- Igen, uram?
- Mehetsz a dolgodra.
- Igenis, uram. – mélyen meghajolt, majd elindult kifelé. Szélsebesen követtem, de Sasori megállított.
- Te itt maradsz. Segítesz a lányoknak a szőnyeget kitisztítani. – Nagyot sóhajtva visszakullogtam.
- Igenis. – dörmögtem.
- Azt hiszem nem hallottam jól mit mondtál…
- Igenis, Sasori sama – enyhén megtoldottam a sama szót egy kis gúnnyal
Lassan visszatámolyogtam és letelepedtem a lányok köz. Halkan felnyögtem.
Megint a tanga.
Annyira kellemetlen.
- Kérhetek én is abból? – mutattam a tisztítóeszközökre
- Ja! Persze! – suttogták gonoszan, miközben arcomhoz vágtak egy tisztítószerrel átitatott rongyot vagy mit.
- Kössz. – köptem oda nekik a kedvesen
Többet nem is szóltam hozzájuk. Ahogy ők sem hozzám. Csak óvatosan sikáltuk a felbecsülhetetlen értékű szőnyeget.
Teljesen belefeledkeztem a munkába. Idővel azt vettem észre, hogy már csak én tisztítom azt, amit eredetileg én okoztam. Átkoztam is magam.

Egy pillanatra abbahagytam a munkát. Lehet, hogy hülyén hangzik, de az időtlen ideig tartó négy - kéz - lábon állás egyáltalán nem kényelmes.
Igazán fárasztó tud lenni.
Tekintetem újdonsült főnökömre irányítottam.
Ugyanott volt, ahol mindig. Az asztalnál.
Kicsit fáradtnak vagy csak nyűgösnek tűnt. Egyre megy. Krumpli – burgonya… Lényeg, hogy teljesen elvolt mélyülve a munkájában.
Nagyot sóhajtott, bőrborítású gurulós székében hátradőlt, miközben szemüvegét feljebb tolva megdörzsölte szemeit.
Valószínűleg megérezhette hogy bámulom, mert rám nézett.
Kicsit megilletődtem.
Kicsit meg is ijedtem.
Vagy nem is tudom.
Furcsán éreztem magam.
A tekintete olyan…leírhatatlan volt. Mintha a nézésével minden titkomat, minden gondolatomat kiolvasta volna belőlem.
Amilyen gyorsan csak tudtam, visszatértem félbehagyott munkámhoz. Szerencsémre annyira sok már nem volt hátra.

Mikor úgy éreztem, már elég tiszta a szőnyeg, összepakoltam, felálltam, és indulni készültem.
- Hova-hova? – állított meg, megint Sasori.
- A konyhába? – kérdeztem vissza igen frappánsan.
- Nem hiszem, hogy végeztél volna.
- Nem? – végigmértem a már tiszta szőnyeget. Bizonyosan tiszta volt. Szebb mint eredetileg. – Szerintem igenis végeztem.
- Ne feleselj!
- De hát én nem!
- Csendet!
- … unn
- Remek. Most pedig jól vésd az agyadba. Addig nem csinálsz semmit az ég adta világon, amíg én meg nem parancsolom neked. Még a dolgodat sem végezheted el anélkül, hogy engedélyt nem kérnél rá. Értve vagyok?
- Igen. – Egyszerű feleletemre szemöldökfelvonás volt a válasz. Szemforgatva javítottam ki magam – Igen, Sasori sama.
- Most pedig siess, takarítsd ki a szobám, tisztítsd meg az egyik pár cipőmet, és akár egy öltönyt is előkészíthetnél.
- Hiszen még azt sem tudom melyik a szobád, hm!
- Mit mondtál?
- Unn…Én nem. Szóval én nem tudom melyik Sasori sama szobája.
- Old meg magad. Ez már egyéni szocprobléma. Kérd meg Gisellet, hogy segítsen.
- Nem lenne egyszerűbb, ha…
- Nem. Most pedig eredj a dolgodra.
- Máris…Sasori sama – gyorsan összekapkodtam a cuccokat, amiket a többiek hátrahagytak, majd elindultam kifelé.
Amint kiértem a folyosóra, legszívesebben ordítottam volna. Így megalázni! Dúlva-fúlva jártam körbe-körbe.
Miután kicsit lenyugodtam, elindultam jobbra. Próba szerencse. Reméltem jó irányba megyek. Gáz lett volna ha nem.
Egy ideje már bóklásztam, mikor már nem bírva a terhet, egyensúlyomat elveszítve, szépen, kecsesen eltanyáltam. Csak szépen, finoman.
- Óó, hogy a rohadás állna a szutykos büdös kurva anyádba, te szar! – duzzogva álltam neki az újabb munkámnak.
Pakolgatás közben rájöttem, hogy azzal, hogy elfogadtam Sasorinak az ajánlatát, a saját sorsomat keserítettem meg. Teljes mértékben az alárendeltje lettem. Bármit megtehetne velem, mert sakkban tud tartani a gyermekotthonnal…Gáááááááz.
Mély gondolkodásomból közeledő léptek zaja ébresztett fel.
2 ismeretlen cselédlány jött velem szembe. Nem azok akik rám hagyták az előző munka nagy részét.
- Sziasztok! – szólítottam meg őket hamis vigyorral képemen – nem segítenétek nekem egy kicsit?
Választ nem kaptam, csak lenéző pillantásokat. Mikor már távolabb jártak, még hallottam, ahogy sutyorogni kezdtek.
- Ez az új cseléd? Milyen béna!
- Ezt hallgasd! Igazából fiú!
- Komolyan? Kész röhej.
- Az ám!
Legszívesebben megint szitkozódtam volna, de a dühömet hirtelen átvette az önsajnálat.
Gyakran előfordul velem.
Kezeim remegtek, és a sírás kerülgetett.
Szomorúan pakolgattam tovább.
- Mit csinálsz, szutyok? – kérdezte valaki a hátam mögött, akihez abban a pillanatban csöppnyi türelmem se volt.
- Semmi közöd hozzá, Josephine. Kérlek húzz el a bús picsába, hm.
- Hn. Látom az új külső a régi belsőt takarja. Még most is ugyanaz a szánalmas, büdös, hasztalan szutyok vagy.
- Hagyjál, hm. Ha nem látnád, felvilágosítalak, éppen dolgozom!
- Elég bénán teszed.
- Kussolj, hm. Senki se kérdezte a véleményed. Amúgy meg ne idegeíts fel. Már így is pipa vagyok, hm.
- Csak nem? A kis feminim fiúcska dühös! Jaj mi lesz még itt! A végén még véletlenül megm… A KURVA ANYÁD! – ez nekem szólt.
Talán azért, mert megelégeltem Joe fecsegését, ezért beleharaptam a lábába. Jó erősen.
Minél hangosabban ordított, és megpróbált lerázni a lábáról, annál jobban szorítottam össze álkapcsom.
Így ment volna a világ végéig, ha nem jött volna Giselle. Mert jött!
- Jaj, azonnal hagyják abba! Úrfi! Micsoda dolog ez? Szedje ki Joe lábát a szájából!
- Giselle! De örülök hogy itt vagy! Segítened kell! Ezeket összekellene pakolnom, de már megkaptam azt a feladatot, hogy takarítsam ki Sasori szobáját, amiről még azt sem tudom hol van!!! A többiről még csak ne is beszéljünk! Azt se tudom hol áll a fejem! Már-már azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány!
- Ezzel nem vagy egyedül – vágott tarkón Joe.
Erre én csak rámorogtam, mire ő egy métert hátrált.
- Nyugalom, nyugalom! Figyeljen, úrfi! Megmutatom Sasori sama szobáját, addig Joe biztosan lesz olyan kedves, és eltakarítja ezt a rendetlenséget.
- Hogy mit csinálok? – lepődött meg Joe – Én bizony ezekhez hozzá nem nyúlok. Sofőr vagyok, nem takarító.
- Joe! – először hallottam Gisellet úgy, hogy megemelte a hangját. Nem is gonsoltam volna, hogy képes rá. Ez új volt.
- Jól van már, jól van!
Gisellel ketten elindultunk Sasori lakosztályához. Távolról még hallottam, ahogy Joe hangosan elmélkedik, miszerint: vajon ez elfertőződhet?

Kivételesen nem kellett sokat menetelnünk. Hamar rátaláltunk a szobára.
Giselle az ajtónál megállt és előreengedett.
- Menjen be, úrfi. Én csak eddig jöhetek. Sasori sama nem enged senkit sem a szobájába. Csak ha nem adott rá külön engedélyt.
Nagyot nyeltem.
- Köszönöm Giselle.
- Jó munkát, úrfi!
Biccentettem egyet, majd bementem.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
Sasori szobája hatalmas volt.
Szavakkal ki sem tudnám fejezni milyen gyönyörű is egyben.
Lassan lépkedtem befelé.
El voltam ámulva, az egyszer már szent.
Annyira furcsa volt.
Az egész helyiséget átjárta valamilyen kellemes illat. Virágot, vagy illatosítót azonban sehol sem láttam. Szinte elkábított.
Egy nagy levegővétel után, kissé bódult állapotban indultam neki a nagy takarító hadjáratomnak.
Csak utána döbbentem rá, hogy igazából nem is tudom mit kéne csinálnom pontosan.

Ösztöneimre hagyatkozva kezdtem el „takarítani”
Megpróbáltam gyors, de mégis precíz munkát végezni. Őszintén szólva, nem sikeredett valami jól.
Hosszú keresgélés után találtam csak egy ajtót, ami mögött volt minden, amire szükségem lehetett.
Hatalmas szerencsémnek köszönhetően, sikerült felporszívóznom, ablakot pucolnom, és megvetnem az ágyat. Ami olyan hatalmas méreteket öltött, hogy az már-már felfoghatatlan!
Kb. háromszor akkora mint az én ágyam! Azt már meg se tudnám mondani, hogy hányszor nagyobb a régi kis kartonból eszkábált ágyamnál… hehehe
Kicsit cinkes…

Visszatérve a fő témához.
Megtakarítottam egy pár fekete cipőt, és elővettem, a szerintem legszebb s egyben legdivatosabb öltönyt a szekrényből.
Büszke voltam magamra. Olyan büszke, mint még soha.
De mint később kiderült, tök felesleges volt a nagy egekbe magasztalásom.
Sasori nem volt megelégedve fáradtságos munkámmal. Mindenben talált hibát.
Ezt az öltönyt már évek óta nem vette fel!! Ez a cipő már kiment a divatból! Hogy néz ez ki?! És amaz? Takarítottál te egyáltalán?
Baah.
Felháborító.
Istenem! Olyan egy szőrszálhasogató, beképzelt faszkalap, hogy az már fáj. Fizikailag fáj. Pedig még nem bántalmazott.

Mikor a fejemhez vágta, hogy kezdjek mindent előről, már nem bírtam tovább. Kiakadtam. De mivel mondhatni, eladtam magam, olybá tűnt, hogy Sasori villájában semmihez nincs jogom.
Ahogy megkívánta tőlem főnököm, mindent újrakezdtem. Bár legalább az öltözéket már nem nekem kellett kiválasztanom.

Mire végeztem, Sasori már rég elment. Nagyon örültem neki. Mármint nem Sasorinak! Hanem annak, hogy elment.
Annyira de annyira egy idegesítő alak!
Már ha csak rá gondolok, lüktet az erem a homlokomon!
Sohasem idegesített még senki sem ennyire ezen a világon. Még Joe sem. Sőt még a félkezű szatír sem még anno az utcáról.

Fáradtan támolyogtam el a konyhába. Vagyis csak próbáltam.
Ha nem tartott egy óráig a bóklászásom, akkor egy percig sem.
Már-már a földön kúszva jutottam el a „mennyek kapujába”.
Jóformán nem ettem semmit aznap. Éppen hogy valamicskét bekaptam.
Szerencse, hogy szervezetem már hozzászokott a koplaláshoz. Ha rá van kényszerülve a felesleges zsírt emészti rólam.
Mekkora mázli, hogy már semmi zsírom sincs…
Nem csoda, hogy nyalókának csúfoltak…Ekkora fejjel, és ilyen vézna testtel!
Már azon sem lepődök meg, hogy folyton elborultam…

Aznap már nem találkoztam Gisellel, sem Joeval. Szerencsére más ismeretlen idegesítő libákkal sem.
Szóval, egyedül kellett eljutnom a szobámba.
Mire megtaláltam…! Olyan fáradt voltam, hogy mikor bementem volna, éppen a kilincset akartam lenyomni, mikor elaludtam.
Az ajtóban.
Arra eszméltem fel, hogy nyílik az ajtó, és meg közelebbről ismerkedhetek a padlóval.
Na mindegy.
Elég a cikis helyzetekből.

Ezután a napjaim, egyhangúan és unalmasan teltek.
Az elképzelésem, miszerint izgalmas, új életnek nézek elébe, hatalmas tévedés volt részemről.
Minden reggel Sasori, és az éppen aktuális kalandja után kellett takarítanom.
Brr…
Csak 3-4 hónapja dolgoztam „cselédként”, de a két kezemen meg nem tudnám számolni, hány numerája is volt drágalátos munkaadómnak.
Fehh…
Olyan borzalmasan megalázó volt, mikor minden egyes kis picsa jót röhögött rajtam.
Vagyis inkább a ruhámon. Persze azután, hogy megtudták, fiú vagyok.
Miután nem is egyszer megesett, hogy szép szavakkal illettem a bájos hölgyeményeket, majd magukra hagytam a fájó igazsággal, Sasori bedühödött, és szinte karantén alá vont.
Jah, és csomó szabályt zúdított a nyakamba.
Amiket egyértelműen én nem tartottam be.
Sorban megszegtem őket.
Ő erre úgy lépett, hogy minden nap, minden egyes percében mellette kellett lennem.
Akarom mondani: napkeltétől napnyugtáig.
Pont mikor az emberek 40 napig vagy meddig böjtölnek!
Sokszor még a munkahelyére is el kellett kísérnem.
Azokra a megalázó pillanatokra még gondolni is rossz…
Olyan kínosak.
Mindenki lánynak nézett…
A „lányokról” jut eszembe!
Talán Janette, vagy Patrícia volt az a barna, már nem is tudom.
Az irodában nyalták falták egymást.
Nem a két csaj! Hanem Sasori és az egyikőjük.
Nem nagyon foglalkoztatta őket, hogy én is ott vagyok.
Ott csücsültem a fal melletti kanapén, és vártam Sasori halaszthatatlan utasításait. Amiket persze abban a pillanatban furcsa mód nem kaptam meg.
Annyira untam már magam, hogy jobb dolgom nem lévén, bámultam a turbékoló párocskát.
Erre régi „haverjaim” csak azt mondanák:
EZ AZ! PEEPSHOW!
Vagy ingyen házi szoftpornó?
Ááh a fene tudja már!
Szóval!
Teljesen elfeledkeztem önmagamról, csak bambultam, mintha elvarázsoltak volna.
Végül muszáj voltam észhez térni. Sasori szemmelverésétől szinte a víz is kivert.
Szégyenkezve, égő arccal kezdtem kémlelni a padlót.
Nemsokára, egy kis költenivaló pénzosztás után, a nőcske távozott.
Kínos csönd telepedett a szobára.
Útálom a kínos csöndet.
Az olyan…kínos.
Végül Sasori megtörte ezt a mint már említettem: kínos csöndet…
- Tetszett amit láttál? – kérdezte halál komolyan
- M-mégis mire gondolsz, hm? – kicsit felháborodtam.
- Nem kell a hülyét játszanod. Feltűnt már egy ideje, hogy egyfolytában figyelsz.
- Mi? De én nem is! Én soha!
- Igazán szórakoztató, mikor zavarban vagy.
- De hát én nem!
Lassan felállt, s felém közeledett. Ezzel ellentétben én gyorsan álltam fel. Vártam mit kíván tőlem.
Mikor elért hozzám, kissé lehajolt, majd a szemembe nézett.
- Talán azért figyeled sóvárogva a kapcsolataimat, mert neked sohasem volt részed hasonlóban?
- Aljas rágalom! – suttogtam arcába
- Mond csak. Csókolóztál már egyáltalán?
Éreztem, hogy arcom olyan színekben pompázik, amit akár egy jól érett paradicsom is megirigyelhetne.
- M-miket képzelsz, hm? Én már igenis csókolóztam!
- A reakciódból ítélve nem ezt képzelem… Csókolj meg.
- S- sajnálom, de én nem csókolgatok mindenkit össze-vissza, mint EGYESEK, hm!
Szemei résnyire összeszűkültek.
- Azt mondtam, csókolj meg!
Haboztam. Már megint a ruhámat gyűrögettem.
- Gyerünk!
Gyorsan egy puszit nyomtam a szájára. Ennek eredménye képen gúnyosan elvigyorodott.
- Valahogy éreztem. Na majd én megtanítalak téged igazából csókolózni.
Nagyot nyeltem. Jobb kezével végigsimította arcomat, amitől teljesen kirázott a hideg.
- Csukd be a szemed. – parancsát készségesen követtem. Már megtanultam, hogy Sasorinak ellent mondanom azért még nem szabad.

Csak álltam remegő végtagokkal, mikor valami puhát éreztem ajkaimon.
Szemeim egyezred másodperc alatt kipattantak, de ugyanolyan gyorsan, már ösztönösen le is hunytam őket.
Sasori finoman megnyalta alsóajkamat, s szinte észre se vettem, de már bebocsátást nyert a számba.
Nyelvével az enyémet „masszírozta”. Szinte párbajra hívta sajátomat.
Akaratom ellenére felnyögtem. Eszméletlen jó érzés volt. Megpróbáltam azt a színvonalat nyújtani, amit Sasori is, de tapasztalatom nem lévén, elég nehéz feladatnak tűnt.
Az egészben az volt a meglepő, hogy úgy csókolt, mint akármelyik barátnőjét.
Mikor megszakította csókunkat, én levegő után kapkodtam, s próbáltam a sokkhatás alól kiszabadulni.
Sasori kedves, s egyben őszinte kritikája teljes mértékben észhez térített.
- Szánalmasan gyatra. Pedig mintha azt mondtad volna, hogy te már…
- Sajnálom…én hazudtam – kezem az átlagosnál is jobban izzadt, s ruhám már majdnem szétszakadt a sok gyűrögetéstől. Annyira szánalmas volt. Mármint…én vagyok szánalmas.
- Sebaj… Majd kikupállak.
- Hogy mi? – rendesen meglepődni sem volt időm, Sasori már egy újabb csókkal ajándékozott meg.
Amíg én újabb mámorhullámban tengődtem, Sasori, mintha mi sem történt volna, visszament asztalához, s szépen nekilátott hatalmas papírhalmainak.
Én meg ott álltam megsemmisülve, s azt sem tudtam, ilyen helyzetben mit is kéne tennem. Vagy akár mondanom.
Hiszen egy pillanattal korábban a főnököm lesmárolt. Kétszer is. Nyelvesen meg minden.
Még mindig éreztem Sasori kesernyés, mégis édes, kellemes illatát.
Kezemmel gondolkodás nélkül, reflex szerűen, megérintettem számat.
Olyan…furcsa volt.
Hiszen Sasori már rég ott hagyott, de ajkainak puha, lágy érintését még percek múltával is éreztem.
Akaratlanul is, de elmosolyodtam.

<---Előző     Vélemények     Következő--->