Pár nappal később...
- Jiraiya-sama! Jiraiya-sama!! - kiabált egy ninja a sennin után, aki egy háztetőn nézelődött.
- Sssshhh! - intette le, majd tovább fürkészett valamit.
- Jiraiya-sama! - suttogta, közben a tetőre ugrott.
- Hihiiii! csodálatos látvány!! Vedd le, vedd le! - vigyorgott Jiraiya egy távcsőbe nézve, közben csorgott a nyála.
- Jiraiya-sama! Hokage-sama hívatja! - állt meg a ninja.
Jiraiya nem is foglalkozott a jövevénnyel tovább fürkészte a túloldalt.
- Jiraiya-samaaaa!!!! - kiabált suttogva.
- Shhh!! Még meghallják! Majd elmegyek hozzá, de most anyagot gyűjtök.
- Kérem, igyekezzen. - nézett bambán, majd eltűnt.

Egy óra múlva, miután Jiraiya jól kiélvezte magát, rászánta magát, hogy eleget tegyen a Hokage kérésének.
- Miért hívattál? - lépett be az ajtón.
- Ülj le! - szólt Sarutobi.
Jiraiya leült vele szembe. Sarutobi kiküldte a mellette lévő ninját, és elkezdte beszédét.
- Nos... egy titkot szeretnék megosztani veled.
- Egy titkot? - csodálkozott Jiraiya - Csak nem a halálodon vagy?
- Igazság szerint igen. Az én időm lassan lejár. - mondta rekedtes hangon.
- Mi? - lepődött meg Jira. - „Csak viccnek szántam...”
- A korral nem lehet harcolni, pár hónapon belül engem is elér a halál. Ezért szeretnélek megbízni valamivel, azon kívül elárulni egy titkot.


Miután Sarutobi lassan elmesélte a féltett titkot, amelyet csak ő és a vezetőség tudott, Jiraiya véres szemeit kitágítva ráordított.
- Hogy micsodaa?! Ez nem lehet!
- Halkabban! Nem szeretném, ha más is meghallaná. - nézett rá komolyan Sarutobi.
- Ez akkor is... Hogy engedhetted ezt meg? Hogyan? - állt fel Jiraiya.
- Jiraiya! Ülj le! - emelte fel hangját a Hokage.
Jiraiya mérgesen visszaült a székre, majd morgott párat.
- El akartam mondani halálom előtt valakinek, és te megfelelő személy vagy rá. Ez egy szörnyű titok. A tanácsosok, Danzou és rajtam kívül már csak te tudod. Semmiképpen sem derülhet ki. Uchiha Itachi is így akarta.
- Rendben. - nézett rá Jiraiya. - Mi a másik?
- Nos, én hamarosan visszalépek a Hokage címtől, és kell valaki, aki betöltse a helyem. - kezdte körül írni Sarutobi.
- Ugye nem azt kéred, hogy én legyek az utódod?
- Nem. Tudom, hogy mit válaszolnál. Ezért is kérlek, hogy keresd fel a 3. sannint, Tsunade-t.
- Heh, ezt jól kigondoltad. - húzta mosolyra a száját Jiraiya.
- És kérlek, vidd magaddal Narutot. Ő a kiválasztott. Tanítsd őt, és nevelj belőle Hokage-t.
- A kérésed nélkül is ezt tettem volna.

Jiraiya miután elhagyta a Hokage irodáját, rögtön felkereste Narutot.
- Ero-sannin!!! Hová akarsz vinni? Nekem edzenem kell.
- Ohóh! Edzel az úton eleget! - simogatta meg Naruto buksiját, aki bevágta a durcát.
- De én Kakashival akarok! Megkérem, hogy tanítsa meg nekem a Chidorit.
- Most nem Sasukének tanítja? - húzta fel a szemöldökét Jira.
- Nekem is lehet közben. - majd tarkóra tett kézzel elsétált.
- Milyen kááár! Pedig én tudok a Chidorinál egy sokkkkal erősebb technikát. Na mindegy! Akkor megkérem Sasukét, hogy tartson velem. - fordult el Jiraiya.
Naruto azonnal megállt, és porfelhő kíséretében visszafutott Jiraiyához.
- Ne-ne-ne-neeee! Ero-sennnnin! M-máris jövök, csak összepakolom a holmim! El ne menj nélküleeeem! - majd szélsebesen elvágtatott.
- Milyen aranyos. - mosolyodott el, majd megfogta a fejét.


2 héttel később Jiraiya és Naruto visszatértek, két hölggyel az oldalukon, Tsunade, és Shizune. Sarutobi Tsunadét választotta utódjául, aki már hozzá is látott a munkához.
- Nem értem, miért nekem kellett ezt. Már megbántam, hogy hallgattam arra a kölyökre... - karózta a tököt, közben egy kaparós szelvényt gyűrt össze bal kezében.
- Ugyan már Tsunade! Te vagy a legalkalmasabb a feladatra. - bíztatta Jiraiya, miközben jókat nevetett az új Hokage szenvedésein.

A következő napon Sasuke befejezte gyakorlásait, mivel...
- Ezt nem hiszem el! Két hét alatt teljesen elsajátítottad a Chidorit! - csodálkozott Kakashi.
„Hmph, ha tudná, hogy már régóta tudom, csak megjátszottam magam.” Csukta be a szemeit Sasu.
- Nem volt könnyű, de igyekeztem. - próbált valamit mondani. - Most már mehetek, igaz?
- Persze! Én még teszek jelentést. Szia! - majd eltűnt.
Sasu még nézte Kakashi hűlt helyét, majd léptekre kapta fel a fejét.
- Időpocsékolás volt. - kezdte Sasu.
- Nem, ez megtévesztés volt. - javította ki Sasuke.
- Mindegy. Most taníts te.
- Rendben. Készülj fel, mert nagyon kemény lesz. - miután látta Sasu unott arckifejezését, folytatta. - Szóval...

Pár perccel később...
- Oi! Ne itt halj már meg! - guggolt le Sasuke.
Sasu remegve feküdt mellette, alig kapott levegőt, és könnyeit próbálta megállítani.
- Egy ideig fájni fog, de akkor sem hagyhatod abba. Hé, hallasz? „Na tessék, el is ájult.”
- Sasuke-kuuun! Sasuke-kun! - futott felé aggódva Sakura.
„Már csak ez hiányzott...” Gondolta Sasuke, és cselekedett. Felültette Sasut. Hatásos volt, Sakura azonnal megállt.
- Sasuke...kun?
- Sakura, menj el, most edzenem kell. - kezdte Sasuke.
- De Sasuke-kun. - nézte a görnyedt fiút, akinek arcába lógott a haja, így azt sem látta, ahogy beszél.
- Szeretnék nyugodtan edzeni. „Remélem, elhúzza a csíkot, és nem akadékoskodik.”
- R-rendben. Akkor majd találkozunk holnap. Szia!
„El se hiszem, hogy sikerült leráznom.”
- Hé! Kelj már fel! Nah! - rángatta Sasut.
Elég érdekes látvány lehetett egy kívülállónak, ahogy Uchiha Sasuke rángatózik.

Már besötétedett, de Sasu még mindig eszméletlen volt.
„Nagyszerű.” Fogta a fejét Sasuke, majd hirtelen felkapta Sasut. Végigfutott a még lakatlan területen, majd mikor a házakhoz ért, ráállította a talajra Sasut, közben a karjánál tartotta. Így vitte végig az utcán. Még szerencse, hogy senkivel sem találkoztak, kicsit furán nézett volna ki egy lebegő Sasuke.

Végül hazaértek pár bokorba-ugrás-mert-jön-valaki és rengeteg szerencsétlenkedés árán.
- Na végre! - fektette le az ágyra Sasuke. - Nincs rosszabb, mint magamat pátyolgatni. - majd levetkőztette Sasut alsógatyára, és betakarta.

Másnap reggel...
Sasuke arra ébredt, hogy valami nyomja. Kinyitotta szemeit, és lejjebb nézve egy borzos fejjel találkozott. Sasu őt ölelte, feje mellkasán pihent, és lábával körbefonta Sasuke lábait.
- Hé! Szállj le rólam! - fészkelődött Sasuke.
- Nowaki... - dünnyögött Sasu.
- No..., micsoda?
- Nowaki. Mmmh... - ölelte át még jobban.
Ekkor Sasuke rájött, hogy miről nyöszörög Sasu, és elcsodálkozott.

6 évvel ezelőtt...
Hatalmas vihar tombolt. A szél majdnem lefújta az összes levelet a fákról, és a fal mellett elsüvítve majdnem betörte az ablakokat. Egy kisfiú feküdt az ágyában, szorosan magára húzva a takarót.
- Mikor lesz már vége? - suttogta, majd megriadt, mivel hatalmasat dörgött az ég.
Mérges volt apjára, mivel bezavarta a szobájába, mondván egy fiú nem félhet a vihartól. Főleg, akiből ninja lesz. Durcásan oldalára fordult, majd kezeit füleire tapasztotta, hogy ne hallja a szél zúgását, és a rettentő csattanásokat az égből.
Nem sokkal később, azonban látta, hogy nyitódik az ajtó, és egy hatalmas valami jön be rajta. Azonnal felugrott, majd félve nézte a közeledő valamit.
- Sasuke, ne félj. Én vagyok. - bújt elő egy fej a nagy valami mögül.
Hangja kedves volt, és megnyugtató, Sasuke azonnal felismerte tulajdonosát.
- Nii-san! - mondta boldogan, majd leugrott az ágyról. - Mi az, amit tartasz? - kérdezte.
- Egy ajándék. Neked. - hajolt lejjebb, majd Sasuke kezébe nyomta a már nem is olyan hatalmas plüsskutyát. Sasuke elég nehezen fogta meg, szinte nem is tudta átkarolni. Magasabb volt nála jó pár centivel, és hihetetlenül puha.
- Nii-san! - mondta újra, majd nevetni kezdett.
- Boldog szülinapot! - mosolygott, majd megsimogatta Sasuke buksiját. - Csak most tudtam odaadni, mert sokat kellett tanulnom az Akadémiára.
- Nem baj! Köszi szépen! - majd nagy nehezen az ágyra tette, így jobban megvizsgálhatta. - Nii-san, ez hatalmas! Biztos drága volt.
- Ne butáskodj. - pöccintette meg a homlokát. - Az ár nem számít.
Sasuke szélesen vigyorgott, majd megölelte bátyját, aki mosolyogva viszonozta.
- Adj neki egy nevet. - mondta Itachi.
Sasuke elhúzódott tőle, majd leült az ágyra, mellé pedig Itachi.
- Nem is tudom. Szerinted? - ekkor hatalmasat dörgött, és Sasuke rettentően megijedt.
Itachi átkarolta kisöccsét, majd kedvesen elmosolyodott.
- Mit szólsz a Nowakihoz? (szélvihar)
- Nowaki?
- Igen. Utal arra, hogy amikor kaptad vihar volt. De arra is, hogy ha vele alszol, akkor nem fogsz félni, hiszen magát a vihart öleled.
- Mmmm... Oké! Akkor legyen Nowaki! És azt sem felejtem el soha, hogy tőled kaptam, Nii-san. - mosolygott Sasuke.


„Igen, már emlékszem... Apa később eltüntette, mert állandóan vele aludtam, és hurcolásztam minden merre.”
Sasu mocorogni kezdett, majd kinyitotta szemeit. Az első, amit meglátott egy mellbimbó volt. Nagy lendülettel ült fel, de olyan gyorsan vissza is hullott.
- Eléggé fájni fog a tested. - szólalt meg Sasuke
- Mit keresek én itt? - próbált arrébb mászni Sasu.
- Azt csak te tudod. Mikor felébredtem, itt voltál.
Sasu elfordult, és próbált lemászni az ágyról. Eléggé ügyetlen volt, de végül sikerült felülnie. Ekkor forró leheletet érzett nyakán.
- Menjünk együtt fürödni. - suttogta Sasuke a fülébe.
- Megy veled a franc! - majd fel akart állni, de Sasuke leteperte az ágyra.
- Hmm... Mégis mit gondolsz, hogy engem visszautasítasz? - mosolygott.
- Mi ütött beléd?! Hagyjál már! - ordított Sasu.
- Csönd legyen! - fogta le a kapálózó Sasut, majd elhallgatatta egy csókkal.
Sasu amint megérezte Sasuke meleg nyelvét, azonnal ráharapott. Sasuke elugrott, majd a szájához kapta jobbját. Ujjai közül bugyogott a vér, és sűrű vércseppek hullottak a fehér lepedőre. Sasu megijedt, hogy talán túl nagyot harapott. Sasuke felpattant, majd berohant a fürdőbe. Nyelve ugyan még meg volt, de irtózatosan fájt, és a vérzés sem akart megállni. Nagy mennyiségű vért köpött a mosdókagylóba. Azonnal rájött a hányinger, és már túl késő volt visszafojtani.

Félórával később...
Sasu úgy döntött bemegy a fürdőszobába. Lassan benyitott, körülnézett, majd meglátta Sasukét a földön ülni, hátát a falnak támasztva.
- Jól vagy? - kérdezte az ajtóban állva.
Sasuke csak bólintott.
- Mi van a nyelveddel?
Erre viszont nem kapott választ. Közelebb ment hozzá, majd megállt előtte. Sasuke felnézett rá.
- Mondj már valamit! Ha nem is tudsz beszélni, akkor...
Sasuke kérdőn nézett rá, majd felállt. Megállt Sasu előtt, és kinyújtotta nyelvét. Majdnem duplájára volt dagadva, és rettentően piros volt.
- Ez akkor is a te hibád! Nem kellett volna erőszakoskodnod. - mondta felháborodva Sasu.
Sasuke mit sem törődve vele kisétált a szobából. Mire Sasu utána ment, már nem látta sehol a házban.


„A fenébe! A büdös életbe!” Ütötte meg az egyik fát Sasuke. „Majdnem megerőszakoltam! Teljesen elvesztettem az eszem. És a nyelvem is... Még szerencse, hogy az az átkozott Orochimaru megtanított egy gyógyító technikára. A francba, valami kangörcs-csillapító jutsura is megtaníthatott volna.”
Pár perccel később Sasuke nyelve teljesen rendbe jött, és már tudott beszélni is. Mérgesen kullogott vissza a kapu felé, amikor két alakot látott a távolban, ahogy épp átlépik Konoha kapuját. Szívverése felgyorsult, és futni kezdett. Közelebb érve, már jól kivette a fekete köpenyt, rajta a vörös felhőkkel. Lelassult, majd óvatosan közelítette meg őket. Az egyik hirtelen hátrafordult.
- Mi a baj, Itachi-san? - kérdezte a mellette lévő.
Itachi még állt pár másodpercig, fürkészte a semmit. Meg mert volna esküdni, hogy érzett valamit közeledni.
- Semmi. Menjünk tovább. - fordult meg.
Sasuke elmosolyodott, majd megindult vissza a háza felé.

<---Előző     Vélemények     Következő--->