Fájdalmas arckifejezéssel nézek le ágyékomra, ahol kis barátom boldogan integetve dudorodik lelkesen, s én elpirulva döntöm fejemet az asztalra, mely nagyot koppan eme mozdulatomtól...áu.... ilyen nincs... lassan gyógyszert kell szednem, hogy lelankadjon.. ez biztosan valami méreg... Viagrát tettek a reggeli ramenembe! Tudtam, én hogy furcsán néz Ichiraku... az a vén perverz pedofil...
Sasuke, Sasuke... egyre súlyosabb a helyzet...gyógyszert... orvost... szűzoltót! Mármint tűzoltót....! Jajj...
Egy Uchiha nem viselkedhet így! Egy Uchiha nyugodt, határozott és nem figyel arra, hogy milyen ingerencia akarja arra ösztönözni, hogy üsse ki a zöld rémet, mint a harci nyuszi, aztán ugyan ilyen vehemenciával vesse rá magát a szőkére, s gyors nyuszi módba huncutkodjon vele egy sort.... khm... mint mondtam, nem figyelek eme hangra, így lelkesen verem fejemet az asztalba, ezzel lekötve figyelmemet... avagy a fájdalom mely dinka buksimba nyíllal olyan kellemes, hogy nem törődve az étteremben ülök érdekélődő tekintetével, tovább folytatom fájdalmas mosollyal... nézzetek csak... még egy újabb hülye, aki fejjel rongálja a berendezést...

*

Sóhajtva dobom le magamról az utolsó ruhadarabot is, gondosan összetűröm, s az én édes kis szőkém cucca mellé teszem, mely történetesen, szokásához híven egy kupacba dobálva hever, gazdájának endszeretetét tükrözve... lehet, hogy a rendterén nem első, de ahogy így azzal a mini törölközően fedett cuki, formás fenekével hajolgat előttem, elfeledem eme rossz szokását, s megbocsájtásomat máris egy markolás kíséretében nyilvánítok ki, amit a szemeim által gondosan kipécézett helyen ejtek meg...rrrr... ó jajj... hogy lehet valakinek ilyen izgató hátsója??? Olyan kis harapnivaló, hogy legszívesebben éhes farkas szerepbe bújva harapdálnám meg, hogy aztán a lomposommal riogassam, de attól tartok, hogy ő felkapná piros köpönyegét és elillanna a nagymamához... és sajna én sem a nőneműkre nem bukok, de mg csak gerontofíliás sem vagyok, így jobban járok ha végre elveszem a szemeimet a vágykeltő látványról, s helyette a roppant érdekes tolóajtót kezdem tanulmányozni.... hmm.... az egyik kockáján jobban bevilágít a nap mint a másikon... a máikon meg fehér a fény, a mellette lévő meg barna... ki az a hülye aki pepitára csinálta ezt a hülye ajtót??? Komolyan azon filozofálok, hogy pepita mintájú az ajtó...?
Nem esek kétségbe, pedig az ebéd közben már komolyan ott tartottam... Lee és Naruto egy órán keresztül osztották meg egymással nagyra törő terveiket, ki tárgyalták, hogy kit és mikor fognak laposra verni, még ha szerencsét sem tudnak hosszá szülni, elképzelték mi lesz velük ha megnőnek, hogy milyen menők lesznek ha kisujjal tördelik a téglát, meg átformálják a közeli ellenséges falu földrajzás gúnyos kacajok közepette, hogy Lee milyen jól fog mutatni Sakura mellett, ugyan ezt persze Naruto is gondolataiba foglalta csak egy Hokage ruhával megtoldva.... nem is kell mondanom, hogy szép faragást véstem az asztalba körmeimmel, ahogy tébolyult tekintettel az evőpálcát szorongatva figyeltem őket, s minden szakadásnak induló idegszálammal azon dolgoztam, hogy ne próbáljam meg meggyilkolni halálos fegyveremmel mindkettőt... a fejem már rég sajgott, mintha ezernyi apró kis tőr kapargatta volna az agyamat aranyosan, szemim előtt ördög énem is felrémlett, ki megértő bólogatások közepette mutogatott a bili fejűre három ágú botocskájával, arra célozva, hogy tájoljam be hátsóját, majd egy jól irányzott rúgással küldjem Föld körüli pályára, vagy épp az örökvadász mezők tökéletes tűrőképességgel megáldott nyuszijai közé, hogy együtt nézzenek farkas szemet a gyepfű csábításával...
Végül is tartóztattam magamat, s hála az én szexi szőkém gyors beszédbeli fáradásának, s csodás hangulat- és idegösszeroppanástól megmentő ötletemnek, most a konohai közfürdőben ácsorgok arra várva, hogy végre elkészüljön, s a meleg vízben megmártózva kezdhessek töredelmes szerelmi vallásba, amit ebéd óta sem tudom, hogy tegyek meg...
Nagy dilemma ez, mert tapasztalatom az nincs, sőt! Még letemben ne voltak még ilyen vágyálmaim, sőt, hogy még tetézzük a dolgot, életemben nem izgultam még senkire, s mikor rájöttem arra, hogy az első számomra csábító egyed hímnemű, és ráadásul Naruto, enyhén szólva kérdőjeleztem meg azt, hogy nem ment-e el a maradék eszem is... ezek után érthető, hogy miért nem tudok, valami normális „szeretlektebarom” monológgal előállni... De mivel én vagyok szuper Sasuke, ezért ezt is megoldom, villámgyorsan és tökéletesen, maximum ha nincs más elrabolom és fogva tartom élete végig, hogy haját növesztve próbáljon meg lemászni a szobám erkélyéről.. ez már megint honnan jutott szembe... Itachi te szemét... ez is a te hibád! Mi a francnak kellett azt a sok hülye mesét felolvasnod??? Nézettél volna inkább pornó filmet! Annak most több hasznát venném... de ezért is meg fogsz fizetni... milyen hülyeség már beszélőfákkal tömni a gyerekek fejét??? Még hogy dumáljon egy kisasztalkezdemény! Ugyan már...előbb fakadok dalra... ami szokatlan, mert életemben összesen két ember hallott énekelni... saját magam és a Józsinak nevezett zuhanyrózsa...

- Elkészülsz már, dobe?- érdeklődöm flegmán, unottan pillantok a szőkére, s már magamon is csodálkozom, milyen tökéletes álcát sikerült csinálnom magamnak... hát senki nem venné észre ezen a tökéletes, közömbös arcon, hogy azon erőlködik hogy ne vesse rá magát erre a szépsége szőkére... főleg, ha ilyen kedves hanglejtéssel beszélek... ugyan már... senki sem feltételezné, hogy tulajdonképpen mi van... talán színésznek kéne mennem, ugyan is az álcázó képességem elérte a „felülmúlhatatlan” szintet... egy előny, amiért érdemes volt megtanulnom a „hogyanmaradjcsöndbenkönnyenésgyorsan” tanfolyamot...

- Várj már, Sasuke-teme... egy perc...- mondja halkan, egy kissé ingerülten, ugyan is még mindig törölközőjével szerencsétlenedik, mivel drágaszöszimnek a világért sem lenne úgy jó megkötni, ahogy egy átlag ember szokta... neki mindenképpen masnit kell belőle csinálni, mert úgy nem esik le futás közben.. de miért is futnánk egy közfürdőben? Kilométer hiánya van? Hát nem fogócskázott eleget velem délelőtt??? Mit iszol, dobe? Eneregiafröccsöt? Vagy a reggeli menüd nyerselem elektrosokk turmixszal? Egyszer ki kéne belőle szedni, hogy mit szed hiperaktivitás növelésére, mert hogy egy ember nem lehet ennyire aktív, az biztos... lehetséges, hogy egy ufó...? Nem... egy űrlény nem ilyen édes.. vagy ha igen, akkor a bolygójára akarok költözni...- Na, késsz is!

- Azt hittem, estig itt szöszmötölsz.- morgom szemeimet megforgatva, mely mozdulattal ismét az igazán érdekveszítő ajtót bámulom, mivel tudatában vagyok annak mit tennék Narutóval, a ránéznék... még azt a mini törölközőt is részecskékre tépném, hogy teljes pucérságában lássam, Ádám kosztümben... nos igen... jobban jártunk volna, hogy Ádám után Bélát teremtenek... akkor most nem kéne a sok idegesítő nőszemély miatt aggódnom... apropó... mi lehet Sakurával? Vajon volt olyan hülye, hogy végig járjon minden boltot buborékmentes szénsavas ásványvízért? Mert ilyet, itt nem talál... legalábbis remélem, hogy nem... bár, ahogy jó szerencsémet nézem, két percen belül megjelenik s az orrom előtt lengeti majd meg...neeeeeeeeeee... könyörgöm.... jó kisfiú voltam...jó rossz...de akkor is!

- Fogd be, teme!- húzza fel orrát Naruto, s szinte plafont verdeső nózival lépked a tolóajtóig, ahol egy kisebb botlás kíséretében, majdnem sikeresen nyelvével tisztogatja meg a padlót, aminek gondolom a takarítók külön örülnének, ugyan is tíz métert keresztül édes kis szőkém minden egyes porszemet megízlelne.... de hála nekem- még is kinek... heh...- nem történik meg, ugyan is tökéletes reflexeimet fitogtatva ragadom meg vékony kis csuklóját, s annál fogva segítek neki elkerülni szörnyű, takarítói karrierjének kezdetét...
Tenyeremen érzem bőrének selymességét, puhaságát, ahogy lágyan simul ujjaim alá, melegsége akár egy fertőző betegség, úgy árad át belém, hogy végig bizsereghessen egész testemben, akár az apró kis villámocskák... egyetlen arcizmom sem rándul, úgy ásom fekete íriszeimet, gyönyörű kék szemecskéibe, melyek egyszer nagyra tágulnak, majd értetlenné válnak, s mikor duzzadt kis ajakai mozgásba kezdenek, s felfedezi, hogy az ég világon semmit sem hallok belőle, düh villan a csodás szemecskékben, de olyan, hogyha öt évvel fiatalabb lennék, és nőnemű tuti sírva futnék el.. de mivel ez nem történhet meg ezért, csak egy nagy sóhajjal, magamat türtőztetve engedem el nagy nehezen kezét, s kényelmes léptekkel vágok elé, hogy mihelyt arcom látótávolságon kívülre kerül, a legkeservesebb arckifejezéssel meredjek a szabad, kék égre, fogaimat összeszorítva, lassan a falkaparás szélén állva fogja vissza magam... nyugalom... gondolj a szép virágos rétre... rétre... a sok fűvel... a sok zöööööld fűűűűvel... meg a nyuszikkal... meg a varázslyukkal... meg Aliseval.. meg a beszél kártyákkal... ITACHI! Elegem van a mesékből...!!!!
Súlyos a helyzet... ez alatt az egy nap alatt többször tört rám a felnőtt görcs, mint egy év alatt együttvéve... ezen sürgősen változtatnom kell... de előbb....

- Hé teme! Mit szólnál egy kis kitérőnek?- kérdezi Naruto hátam mögé lépve, arcán sunyi vigyorral, huncutul csillogó szemekkel, melyekből én perpillanat semmi jót nem írok kiolvasni... ismerem ezt az arckifejezést, s általában büntetéssel, vagy épp a lakosság általi üldözésben nyilvánul meg a végeredménye, aminek ÉN nem igazán örülnék, tekintve hogy VELE ellentétben ÉN nem vagyok aktívságra igényes... nem vagyok én lusta... csak energiatakarékos...
Különben is... pihenni jöttem ide, nem a következő maratont lefutni...
m ő nem hagyja annyiban, vállamra teszi kis kezét, s cinkos kacsintással próbál lekenyerezni... ami valljuk be sikerül is neki, mert az arckifejezés, amit arra a cuki kis pofjára csal megőrjít, s ismét elindítja bennem a perverzió termelését, ami jelen esetben, itt a fürdő kellős közepén járna új divatos, púpos törülköző viselettel... amit nem akarok, tekintve hogy sokan vannak itt, és háromnegyede idős ember, akiket nem szándékozom idő előtt szívrohammal a másvilágra küldeni... még a végén rám kennék...
Sóhajtva hunyom be szemeimet, s beletörődve szomorú és igen csak mozgalmasnak ígérkező öt percembe, túrok bele éjsötét tincseimbe... azt hiszem, ha ezt túlélem, be fogom rajta hajtani csodás ötlete árát... mert, hogy minket ezek után gyilkos járókerettel fognak üldözni, vagy minimum tűsarkúval akarnak majd halálos csapást mérni ránk, az biztos... a májamnak perpillanat pedig nem hiányzik egy idegentárgy sem...

- Mit akarsz csinálni, dobe?- érdeklődöm unott faarccal mintha botox kezelés után maradt volna ilyen hullamerev az arcom, mint egy élőhalottnak, aki a sírból kikelve készül meglátogatni kedves élő és viruló barátait, akik ezentúl kényszer zubbony és gorilla kíséret nélkül a WC-ig sem mernek majd elmenni... Kikérem magamnak! Jobban nézek ki, mint egy zombi! Lényegesebben élőbbnek tűnök, és nem hagyom el félúton valamely testrészem...

- A szomszédban van a női fürdő...- vigyorodik el, huncut kis szemöldökhúzogatás közepette, kezét szája elé téve, rejtélyes sejtelmeséggel közelebb hajolva, folyamatosan az itt járkálókat kutatva.- megleshetnénk őket... van egy tuti biztos kukkoló helyem...!

Miért tudtam, hogy ezt fogja mondani...? Talán mert túl jól ismerem, ahhoz hogy ne tudjam mit fog mondani... Na ezt jól meg mondtam... Úgy van Sasuke... először beszélni kéne megtanulni...
Ha így enne ötösöm a lottón, akkor most nagyon gazdag ember lennék, de mivel a lottón nem Narutora vonatkozó kérdések vannak, ezért enyhén kifejezve magamat...MEGSZÍVTAM! De ha egyszer a távoli jövőben a totón is a szöszivel lesz tele minden, akkor boldog emberként fogom felkarolni a sok szák pénzt, amit rajta nyerek, közben pedig szexi szöszim nyakörvét fogva húzom magam után őt, hogy otthon a pénzzel bélelt ágyon játsszuk el a konnektor és a dugó viszonyát... khm... ezt most kéne abbahagyni, még mielőtt a konnektorra is mega dugóra is ráizgulok, mert valahogy nem várok egy alapos árütésre, és egy új frizurára... így is elég ha hátul áll, nem kell hogy a teteje az ég felé meredezzen.. nem állna jól... és persze a jövőben nem az az álmom, hogy egy él neontáblaként funkcionáljak... pedig tudom, hogy még úgy is sikerem lenne, mint mindig... egy szerencsém, hogy nincs plafon...

- Már megint bajba akarsz keverni minket...- morgom közömbös tekintettel, mire a szőke csak durvázva legyint egyet, s mit sem törődve ellenkezésemmel, mellyel csak az ő testi és nemi épségét akarom védeni, úgy kezd maga után vonszolni, mint egy kis kutyát...
Azt hiszem tudok egymagam is menni, de ha már ilyen édesen kipirult arccal halad előre, azzal a cuki rókavigyorral, miközben már-már orrom előtt riszálja azt a szexi kis hátsóját, igazán nincs szívem- az meg mi?- kirángatni csinos kacsómat vékony kis ujjai szorításából... különben is... jó egyáltalán hozzá érni, főleg, hogy két perc múlva kerek feneke már szem magasságba kerül, s csakis azért mert ,menten elegánsan s roppantul égies módon botlok el a saját lábamban, s a padló megízlelése közben fogom tüzetesen szemügyre venni édes kis szöszi hátsófertályát, melynél szebbet még akkor sem látok, hogyha háttal állva nézik a tükörbe... márpedig tegnap megcsináltam, s arra a következtetésre kellet jutnom, hogy Naruto feneke sokkal jobban az én markomba illik mint a sajátom... heh... tiszta észkombájn vagyok... ezét most biztos Nobel-díjat fogok kapni... Halljon! Mármint éljen!

- Ugyan, már megszokhattad volna!- legyint egyet felhúzott, s hirtelen lefordulva késztet akrobatikus mozdulataim bemutatásához, a fal el nem hanyagolható ténye miatt, mellyel az imént majdnem csúfos találkozást bonyolítottam le... Miért siet ez ennyire? Két perc múlva és ugyan annyi pucér nő lesz a fürdőben, mint most…
És végül is igaza van…. Már megszokhattam volna, hogy bármi ami abból az édes kis buksijából kipattan, rám hoz majd pár dühös lakót, és visszafojtott káromkodást…

Lassanként minden három méteren belül lévő tárgyban kis híján elhasalok, a fallal már kínosan közeli viszonyba kerülök, s úgy érzem a nap végére ismét randizni fogok az elsősegélydobozommal… nem örülnék ha csodás arcom közepén, egy éktelen nagy vörös folt virítana, mint egy neon tábla…
Lassan kezdem azt hinni, hogy drága szőkém kilométer hiányában akarja körbe járatni velem a fürdő teljes területét vagy háromszor, hiperaktivitásán már csak aranyossága tesz túl,ahogy ilyem izgatottan s lelkesen halad előre… már csak egy bozótvágó hiányzik meg a műbokrok is igazi dzsungel hangulatban fogunk itt vágtázni… mindjárt előttem terem egy lián, s én vigyorogva fogom verni a mellkasom orángutánüvöltéssel, s szexi szőke felfedezőnőmet nyakamba kapva libbenek el a legközelebbi majommentes eldugott helyre… a lábaim meg görcsölnek, mintha három napon keresztül gyalogoltam volna egy medvével a nyakamban…. Hol van már az a kukkoló hely? Ha ennél messzebbre megyünk, akkor már a halakat fogjuk kukkolni pár száz kilométerrel arrébb…
Tudod te is dobe, hogy a világ végre is kifutnék érted, de egy percig sem gondolhatod komolyan, hogy én úgy gondoltam! Nem lennék képes elsprintelni odáig... végül is.. ha egy fantáziahergelő szöszke szépséget is csomagolok az útra, rögtön elviselhetőbb a (tor)túra...

Már nyitnám számat, hogy hol a fészkes fenében van az tuti biztos hely, s kupán vágva döbbentsem rá a nyilván való tényre, miszerint genjutsuba estünk, és órák óta körözünk egy helybe, mikor Naruto hirtelen megtorpan, s én kisebb fajta akrobatikusan, mögöttem porzó padlóval, Uchiha tökéletességgel végrehajtott fékezést hajtok végre.. épp, hogy meg tudok csak állni csodás teste előtt, fogaimat összeszorítva, kitágult szemekkel egyensúlyozok lábujjhegyen, nehogy időlelőtt essek be oda, ahova csak pár év múlva landolhatnék... bár... amit meg tehetsz holnap, azt holnap is tedd meg.. vagyis ma... vagy valami ilyesmi... a lényeg tehát az, hogy egyszer mindent el kell kezdeni, és tapasztalat növelési szempontból előbb kéne, mert lényegesebben több érdekes információt – inkább erotikus emléket- gyűjtők édes kis rókámról... de először a lábamon kéne megállni, és nem orra vágódni... ugyan is a képen törölt arc ma már nem divat és még csak nem is tesz sármossá...
Szúrós szemeket villantok a vigyorgó szőkére, kis sunyi arckifejezéssel hajol le, hogy a kerítésbe fúrt, egyáltalán nem feltűnő öklömnyi lukon tekinthessen be a női fürdő minden rejtélyébe, s paradicsom vörösre gyúlt arccal, vérpatakokat öntő orral rötyöghessen magába... ohh idilli látvány... bárcsak engem nézne így.. tökéletes személyem, csodás testéért is hamarosan így fog omlani, s térdre borulva fog könyörögni, hogy egyáltalán megérinthessen, s én hősies módon engedem meg neki, hogy letéphesse a kényelmetlenné vált ruhadarabokat...hehe...khm...vagyis...a lényeg az...hogy... a lényeg pedig...hogy... e tudom...
Dehogynem tudom... a következtetés, amit le tudok vonni, az az, hogy javíthatatlanul, eltántoríthatatlanul, és őrülten belestem ebbe a idiótába, aki lehajolva, csinos hátsóját riszálva izgul a látható látványra... te jó isten... ha most a háta mögé állnék, és csak ez kicsit rosszalkodnék, furcsa dolgok történnének... szőkém meglepetten sikítozna, én pedig élvezettel művelnék vele felháborítóan perverz dolgokat, amiktől még én is megrémülnék, ami nagy szó, mert én maximum Sakura feltűnően irritáló hajkoronájától futnék el kislányos sikolyokat hallatva...néha elcsodálkozom a passzív, szelektív látásomon, mely megmentett a megvakulástól, mert akárhányszor azokra a vattacukor színű tincsekre pillantok, idegroham támadja meg agyamat, egy alapos szemkörnyéki fájdalommal... ne is beszéljünk arról, hogy milyen érdekes hangokat tud kiadni, miközben fangörl módjára próbál levenni egyébként stabil lábamról, amiről még egy szőke virágos lánynak öltözött rinocérosz sem tudna ledönteni... vagy ha igen, akkor sem vallom be... a végeredmény ugyan az. Sürgősen be kell szereznem, valami irritálóan feltűnő holmit, ami úgy tartja távol tőlem a nőnemű lényeket, mint borz az embereket... lehetséges, hogyha megnöveszteném a szemöldökömet, kiveretném pár fogam, és megkérném Choujit egy alapos arcplasztikára, nagy sikert aratnék? Valószínű... ám nem kockáztathatom tökéletes pofázmányom épségét, mivel van egy szőke, akit kénytelen leszek levadászni, mint gonosz vadász bácsi a védtelen nyuszit... márpedig az üldözés megindult... egyre nehezebb türtőztetnem magamat, mert a vadam veszélyes közelségbe került... egy kábító nyilacska és máris megeszem vacsorára egy kis párakörettel, vagy épp lepedőszósszal, de ha nem vagyok elég gyorsa, akkor beleveti magát a legközelebbi öregférfi bokorba... veszélyes küldetés... résen kell lennem, mert a végén még el kap egy pedofil...

- Mire vársz, Sasuke-teme? Gyere less be te is!- int felém drága szőkém rám sem pillantva, mintha csak egy pincér fiúnak intene, hogy hozza ki a rendelést.. hogy is mondtad? Mit is kérsz? Oh hogy egy kis porcukornak álcázott vágykelőt porral meghintett csokis sütit? Máris viszem...hehe... aztán nehogy túl aktívvá válj...
Odalopakodom mellé, s ahogy sunyi kuncogás közben, kacsú kis ujjait hatalmas rókavigyora elé téve enged betekintést a tekinthetőségek széles tárházába, egy darabi nagy szemekkel pislogva, szemeimet dörzsölgetve próbálok kiigazodni a ködlő, feltehetően női alakok között... hunyorítva próbálok többet szemrevételezni a szépen kigömbölyödött illetőkből, és meg kell állapítanom, hogy ez most vagy a terhes nők klubja ez kis génmanipuláció után, vagy tényleg rossz helyre jöttünk, s nem szakállas nőkkel van tele a medence...
S, ahogy fekete szemeim előtt végre feltűnik a megoldás, el kell könyvelnem azt a szomorú tényt, hogy a ködben –jelenest eben átláthatatlan gőzben- való tájékozódás terén erős gyakorlásra van szükségem, ugyan is ezek nők, csak épp nem mai darabok... szerény véleményem szerint már Konoha alapítása óta itt ázhatnak a meleg vízben arra várva, hogy valaki megnyalogassa a bibircsókjaikat... amely illető nem én szeretnék lenin, mert előbb futom le a maratont extra kiadásban...
A látvány nem épp megnyerő, ennél fogva hasamban kellemetlen áramlatok csapdosnak, ebédem visszajövetelét erősítve, amitől az imént, talán csak fél órája elfogyasztott étel rohamosan kívánkozik vissza a külvilágba... jajj... azt hiszem, ez után az élmény után egy hétig éber álomban fogok szenvedni, mert bárhogy csukom le szememet, nagyon ronda dolgokat látok, ami szegény, nem létező érzékeny lelkivilágomnak nem tesz jót... te jó isten... ilyen borzalmasat még életemben nem láttam, pedig egy-két igazán szörnyű dologban már volt részem...

- Na milyen a látvány?- érdeklődik Naruto hátam mögött kuncogva, s én intenzív vakulási rohamomat legyőzve fordulok hátra, egy sokkal szebb és aranyosabb pofi tanulmányozásába belefeledkezve, melyen ez a feletépp perverznek induló, huncut kis mosolya csak igen csak jól mutat főleg, mert ismét olyan gondolatokat ébreszt bennem, mely töröközőm gyors helyzet változtatására késztet... ohh, ha majd alattam fogsz így vigyorogni...rrrrrrrrrrr...
Talán válaszolni is kéne, mielőtt még azt hiszi a banyákra izgul a kis barátom... talán ideje lenne bemutatót tartani neki, hogy nem minden szép, amit a gőz elrejt, ugyan is ha így folytatja tovább nem csak né leszek egyszer látáskárosult, de ő is elveszíti egy rövid időre csodás szemének világát, de még eszméletét is, mert ezek a nénik felérnek egy K.O.-val...
Így hát intek neki, ő pedig kíváncsin furakodik mellém, s értetlenül hunyorogva dörzsöli szemét, hátha meglátja a homály mögött a fényt is... s mikor ez sikerül neki, kistányér méretű szemekkel, padlót verdeső szájjal próbálja megemészteni a tényt, miszerint, akikre eddig csillogó szemekkel nézett, azok most egyre bizarrabb felismerhetetlen, idegen lényekké válnak... az itt tanyázó nőszemélyekről talán egy régész tudná megállapítani, hogy tulajdonképpen milyen őskövület szerves maradékai...
Szőkém nap barnította hibátlan bőre, most egy enyhébb árnyalatot fesz fel, arca jobban hasonlít egy kihipózott aranyhalra, mint saját magára, így nagy szükségét érzem annak, hogy elrángassam mielőtt még komolyabb mentális sérüléseket szenved, és ez életre megvakul, úgy ahogy én s.. csak másodperceken múlott, hogy ne veszítsem el én is bűvös szemeim rettentően fontos világát, de látom, hogy Naruto már közel jár hozzá... megragadom vállát s magam felé fordítva integetek arca ellőt, ám ő lassú spirálokat rajzoló szemecskékkel mélyül el kómájában...

- Hé, dobe! Dobe! Jól érzed magad?- kérdezem egy fokkal aggodalmasabb hangon, s hogy megpróbáljam magához teríteni úgy kezdem rázni, mint a kis fiút az áram, mikor vizes kézzel játszik bújócskát a konnektorral...
Ne csináld ezt velem! Ha most el dobod a pacskert kit fogok én molesztálni a jövőben?!
Azt hiszem szólni kéne a Hokagénak, hogy azonnal tegyen óvintézkedéseket, s a legjobb ANBU-ival vitesse el ezeket a felismerhetetlen, feltételezhetően emberi lényeket, mielőtt még most is látás és szellemi károsulttá változtatnak... mert ha ez így marad, akkor az ártatlan emberek életük legszörnyűbb két másodpercét fogják átélni, aminek nem biztos, hogy mindenki örülne.. persze csak önös érdekekről van szó, mert legközelebb kettesben akarok mély tengeri törölköző vadászatot tartani az én szöszkémmel, melynek kereteiben én fogom megszabadítni egy-két fölösleges dolgoktól, mely csodás testét takarja el előlem... már megint... nyugalom.. csak rázd, rázd tovább ezt a szerencsétlent!
Kis keze vállamra siklik, kapaszkodót keresve kezd rázni ő is, így már együttes erővel imitáljuk, milyen is az, mikor a hajszárító a fürdőkádba esik,s együtt jövünk rá milyen szép is a világ, ha összemosódva hintázik a fejünk fölött....jajj... szédülök...

- Te....temeeeee...ha...hagyd...már...ab...ba!!!!- nyöszörgi akadozva, szőke üstökével azon dolgozva, hogy ne fejeljen le menten, én pedig kezeimet arra próbálom rábírni szadista eszközökkel, hogy maradjanak már nyugton, és ne rángatózzanak úgy, mint aki sokkolóval talált meg a szomszéd néni... ÁLLJATOK MEG, VAGY HOZOM A ROTÁCIÓS KAPÁT!
Végül, vagy öt percnyi lélekölő küzdelem után megragadom kezemet s rángatózását csillapítva vicsorítok rá, hogy megijesszem, miközben Naruto szédelegve próbálja visszanyeri lelki békéjét, vagy legalább egyensúlyát... még ha kis híján össze is mixeltem benne az ebédet a reggelivel, azért észhez térítenem sikerült, és arról is meg tudok győzködni, hogy nem lett látás károsult, mert akkor most nem nézne rám ilyen édes méreggel, melytől csodás szemecskéi csak még gyönyörűbbé válnak... ohh...

- Mit csinálsz, Sasuke-teme? Nem elég, hogy az előbb majdnem halál közeli élményem volt, most még te is azon dolgozol, hogy eltegyél lába alól! Tudtam én, hogy félsz attól, hogy szétrúgom a hátsódat!- rikítja, akár egy megbolydult nőszemély mikor kedvenc szappanoperájának főhőse megcsalja a feleségét, legalább ezzel a vehemenciával szikráznak fel gyönyörű szemei, hogy kék mélységükkel bűvöljenek tovább, ugyan akkor szavai tartalmával hozzanak létre éles ellentétet altestem és fejem között... ugyan is itt lent egész kellemetlenné vagy inkább feszültté válnak a dolgok itt fent pedig elvadulnak ha nem tapasztom be rögtön a száját... mert attól félek, hogy Uchiha büszkeségem nem fogja sokáig hagyni, hogy ilyen méltatlan szavakat pufogtassanak ellenne.... túl sok bennem az önbecsülés és az egó, hogy csak úgy ILYENEKET merjenek felhasználni ellene...
Persze a világért sem bántanám ezt a cuki szőkét, de most muszáj megvédenem jövendőbeli férfias fölényemet, mert a lekvár sem rakja el a nagymamát...
Így hát felveszem legingerültebb oldalamat, s egy fenyegető lépéssel közelebb kerülök a saját önmagam irányába indított merénylet felé, mert a dobe csupán 10 centis közelsége is úgy hat rám, mint kutyára az új cipő... vadítóan...tehát jobb lesz minél előbb túlesni ezen az erőbemutatón, mielőtt a szavak helyett már a ruhák is repülni fognak...

- Még, hogy TE szétrúgod az ÉN hátsómat? A közelébe sem érsz!- méltatlankodok teljes hangerővel, fekete szemeim villámlanak, s lassan kis viharfelhőt képeznek a szőke csodás íriszeiből reppenő villámocskákkal együtt, ami nem sokára egy hurrikán féleségbe megy át tovább növelve a kritikus ponton lévő hangulatot...
Persze belső énem még így is gyönyörködik a ki szösziben, ahogy csinos pofijára a méreg jól látható baljós jeleli ülnek ki, ahogy aranybarna bőrén apró halvány kis foltocskák keletkeznek a dühtől... ohh.... garantálom, hogy hamarosan nem csak a haragtól fogsz így pirulni édesem... muhahahahahaaaaa!!!
Abba kéne hagynom, még mielőtt mentális ökölcsapások ezrei árasztanák el csodás pofázmányom... ahh... aljas vagy Naruto, de engem nem győzöl le, mert én Uchiha Sasuke, nem dőlök be ennek, még ha így is van, akkor sem!

- Az ÉN lábnyomom fog díszelegni azon a nagy képeden, temeeeeee!- kiáltja s öklét felemelve készül immár a végső csapásra, én pedig ördögi énemmel egyszerre felkuncogva készülök a végkifejletre... te még nem tudod azt, amit én Naruto... BÁRMIT IS CSINÁLSZ AZ ÁGYBAN VÉGZED!
Az hogy a kórháziban vagy az enyémben már lényegtelen...
Ám mielőtt szellemi párviadalunk átmehetne a kegyetlen valóságba is, s sátáni kábító tervemet életbe léptetném, hangos halálmadarakéhoz hasonlatos sikoltozás hallatszik, pár furcsa csattogó és cuppogó hanggal együtt, amit egyenlőre nem tudok hova tenni, de a pata dobogásokból következtetve semmi számomra pozitív nem fog kisülni belőle, mert nem olyan kegyes az élet, hogy egy hadseregnyi Naruto kapja személyes háremül...
A szőke és én szinte egyszerre fordítjuk oldalra kérdő tekintetünket, s mikor az imént még a meleg vízben aszalódó felismerhetetlen vénségeket pillantjuk meg, mindkettőnk szemei kis tányérnyira nő, arcunk körülbelül a fal fehérségével vetekszik, főleg azért mert néhány nőszemélyről már a törölköző is örvendetes búcsút vett... ráncos bőrük ide oda himbálózik, ahogy elefánt csordát imitálva rohannak felénk, különböző ingerült fintorokkal fűszerezve s néhány furcsa idegen tárgyat lóbálva... mit keres itt a járókeret?
Jézusom... meg kell ismételnem magam... ilyen rondát még életemben nem láttam... NARUTO! HADD NÉZZEK RÁD! TE SZÉP VAGY! Vagy minimum egy tükröt kérek... még magammal is szívesebben nézek farkasszemet...

- MOST MEG VAGYTOK TI SZEMTELEN KUKKOLÓK! GYERTEK CSAK IDE EGY POFONÉRT!- kiáltja az egyik vén szatyor, mikor is járókerettel hadonászva próbálja két méterről lecsapni a fejemet, amitől úgy döntök ideje lenne felhúzni a nyúlcipőt, még mielőtt önkéntes plakáttá válok...
A szőke sem látszik lelkesnek az agyongázolás ötletétől, így miután egymásra néztünk, s kétségbeesett tekintetünkkel egyetértésre jutottuk, hangos kiáltozás kíséretében kezdünk mim is vad vágtába a fürdő folyosóin, hogy a felbőszült, vérmes nőszemélyeket lerázva menekülhessünk meg a haláltól....
Ám semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy azt képzeljük, ugyan is a nénik nagyon jó kondijáról az árulkodik, hogy bárhogy futunk ők ugyan olyan hiper gyorsasággal követnek, s ugyan olyan vehemenciával dobálnak meg néhány igen kemény tárggyal, ami kedvesen simogatják meztelen bőrünket... miért ilyen aktívak ezek a vén szipirtyók?? Könyörgöm ezeknek a vénségeknek már az öregek otthonában kéne nézni a Rosalindát, ahelyett hogy szegény, épp egymásra találó párokat mriogatnak a másvilágra!!!!

- GYERTEK VISSZA TI KIS HULIGÁNOK! – rikítja egy másik recsegő nő hang, közben azon ügyködve, hogy műprotkója ne katapultáljon a szájából, ami már egy ideje biztosan nem látott fogkefét... és mást sem...
Szedjük lábunkat, int répák az éhes nyuszik elől, azonban az itt létrejövő, általam eddig nem ismert labirintusban nehéz egérutat keresni, ugyan is minden saroknál újabb idegrohamtól felbőszült tömeg csatlakozik, ezzel nehezítve elbújási lehetőségeinket... pedig én már vágyom a magányra a szőkémmel együtt, ugyan is ez a „rajongó tábor” már a mély benyomással fenyegetőzik.... és én nem akarok olyat!
Milyen kedvesek... autogramot nem kérnek?
Kár, hogy nem mutathatom meg nekik a tűzrakó tudományomat, mert akkor a létrejövő erotikusan forró hangulat talán elriasztaná őket a bosszú el őket attól a nyilvánvaló céljuktól, hogy díszvirággal tanítsanak minket fotoszintetizálni...

- EZ IS A TE HIBÁD, USURATONKACHI!- kiáltom lélekszakadva, miközben egy újabb kanyart bevéve próbálkozom nem átesni az egyik a semmiből előbukkanó alacsony bácsin, aki ebből mit sem észlelve igazgatja továbbra is szemüvegét, s hosszú szakállát fonogatva dudorászik egy szép kis dalt, majd pedig felkiáltva ugrik az egyik cserepes bokor mögé a felbőszült tömeg elől....

- MÉG HOGY AZ ENYÉM? HA NEM MUTATOD MEG MILYNE BORZALOM VAN A MENYORSZÁG HELYÉN, AKKOR NEM KEZDTEM VOLNA SIPÍTZONI, TEMEEEEEEEE!!! DE EZÉRT MÉG ÁTFORMÁZOM A POFÁZMÁNYOD!!!- rikítja s öklét meglebegtetve rohan tovább, s furcsa pózokban hajol el az öt támadó növények és hátmosó kefék elől, melyek gyilkos sebességgel árasztanak el minket...
Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy keressünk egy helyet, hol megbújhatunk, mielőtt még ez a sok őskövület megismertet a padló izgalmas mintájával... amúgy is kezdek kifáradni... remélem ezt Kakashi nem látja, mert akkor új edzésforma gyanánt legközelebb öreg nénivé változva fog üldözőbe vennie egy turmixgéppel... aminek én egyelőre, ilyen zsenge, perverzióktól szenvedő korban nem örülnék olyan kitörően....
Fekete szemeimmel kétségbeesetten kutatok kijárat felé, úgy pásztázom az előttem lévő teret, mintha röntgen szemem lenne, hátamon egy piros palásttal, s nem sokára elreppenve menteném meg csini szőkém bájos fenekét... esküszöm ha ezt megúszom, fájdalmaimat Naruton fogom enyhíteni, nem törődve azzal, milyen hangosan sikoltozva fog felháborodni...
S mintha csak a sors is mellénk állt volna, feltűnik egy kis folyós szemet gyönyörködtető látványa, s én határtalan örömmel ragadom meg szőke vékony csuklóját, hogy egy határozott rántással húzzam be magammal a megmentő búvóhelyünkre, hogy tovább rohanva egy kis zsákutcába érve támaszkodhassak magamat kifújva a az elválasztó falként szolgáló kerítésnek... Naruto is mellém vágódik, térdére támaszkodva zilál, gyöngyöző homlokáról törölgetve a verejték cseppeket, melyek apró gyémántként csillannak meg hibátlan bőrén, lágyan göndörödő szőke tincseivel karöltve...
Na tessék... épp hogy megpihenek, egyszer kell csak ránéznem és az üldözési izgalom rögtön lecsúszik a lábam közé, egy egészen másfajta, kissé kínos dudorodást képezve... ez kezd idegesítővé válni... Ide figyelj kis barátom! Ha nem szeretnéd csemege kolbászként végezni, akkor azonnal lelankadsz mert ásóval segítek neked!
Persze talán, de csak nagyon TALÁN, nem vágyom pár oktávval magasabb hangra, melytől zuhanyzó alatti árimáim során még az üveg kis kireped... nem mintha én fürdés közben csodás hangomat villogtatva énekelnék, csak ha egyszer dalra fakadnék, nem szeretnék rögtön az üvegeshez szaladni utána... persze akkor joggal mondhatnám el, hogy nem csak jóképűségem tökéletes, de már hangom is igazén erotikussá vált... molesztálja mások fülét...
Azt hiszem itt az ideje, hogy immáron kissé leizzadva, de elkezdjem szőkemegszerző hadműveletemet, melynek első lépéseként most végre bevallom neki, mait már régen be kellett volna...

Na most akkor...
Elhatározásomtól felbuzdulva lököm el magam a kerítéstől, s nagy levegőt véve, torkomban dobó szívvel lépek a szőke elé, egyik kezemet karcsú teste mellett megtámasztva, számomra csábító közelségben megállva, már-már magamnak fizikai fájdalmat okozva, veszek nagy levegőt... meg mondod neki, aztán....aztán megkötözöd, és elviszed valahova... ne...ezt nem tehetem meg vele! Vagyis miért nem? Megtehetem! Mert....mert...izé.. én leszek a seme! Igen!
Felegyesedve pillant rám kíváncsian gyönyörű kék szemeivel, csinos arcára értetlenség ül ki, ahogy határozott vonásaimat figyeli... majd egy másodperc múlva már széles mosoly ül ki pofijára, szemei huncut fényben csillognak, s kezét meglendítve, nem törődve azzal, hogy szerényem személyem előtte álldogál, töröl orron de úgy, hogy arcom minden egyes szeglete belesajdul...
Felszisszenve tántorodok meg, s nagyra tágult szemekkel próbálom meg útját állni orromból patakként folyó vérnek, mely vígan csordogál vörös vízesésként, eláztatva kezemet... mi...mi...EZT MOST MIÉRT KAPTAM???
Lehet, hogy piszkos dolgokat akarok veled művelni, de azért csodás orromat nem kell átformázni! Ááááuu...... van ám erő benned dobe... ugye nem törött el? Remélem nem...
Mielőtt még számon kérhetném egy kissé ingerülten az én szőkémet, ő széles vigyorral lengeti meg kezét fejem mellett egy bizonyos pontra mutatva, amire én jelenleg nem tudok koncentrálni, mert még abban sem vagyok biztos, hogy látok-e rendesen vagy nem... bár nincs olyan szerencsém, hogy két szőkeség essen csapdámba, így hát meg kell győződnöm, hogy igen sajnos, még nem képzelődöm, pedig milyen jó lenne....ohh...
De hova mutat ez a kis édes, aki miatt nózim úgy sajog, mintha egy kalapáccsal simogatták meg volna...?

- Nézd! Ott van Kakashi-sensei! KAKASHI-SENSEI!- rikkantja Naruto, de olyan hangerővel, hogy orrom mellett már attól is kell félnem, hogy dobhártyám is beszakad... akkor már sem lélegezni sem hallani nem fogok...TÖNKRE AKARSZ TENNI???? Szexi hangod van, csak ne lennél a fülem mellett.... mert így halálos élményeket nyújt.... jajj....
Kakashi-sensei? Hol? Merre? Mikor?
érdeklődve, orromat tapogatva fordulok a kis szőkém karcsú keze által mutatott irányba, s ahogy az egyik medence- feltehetőleg nem a nyugdíjas öreghölgyeké- előtti kis házikó tetejére pillantok, meg akad szemem egy ismerős alakon, ki távcsövet a kezében tartva vihog jókedvűen... ez...ez...Kakashi? MIT CSINÁL EZ A PERVERZ JOUNIN A NŐIFÜRDŐ ELŐTT HÁZ TETEJÉN????
Tudtam én, hogy piszkos a fantáziája, de azért nem hittem volna, hogy ennyire....
De amilyen pechem van, még itt is maszkot hord, bár azért igen feltánő az a vigyor, ami arcán ül... szemeim úgy csillognak, mint a 24 karátos gyémánt, vagy mint Lee fogsora....
De legalább ő normális, és vélhetőleg felfedezhetetlen kukkoló helyet talált, ahonnan nem fogják lekergetni a 70 éves öreg nénik... mert nem hinném, hogy olyan aktívak, hogy oda is felmenjenek... maximum, ha a járókeretben rakéta van...

Szőkém kitartóan integet, vigyorogva fütyörészik, s ahogy a szürke hajú férfi végre felfogja, hogy őt szólítják, ráadásul ide is kapja fejét, már majdnem a fogsoromat veri ki a kapálózásával Naruto, így arra kényszerülök, hogy másfél méterre táborozzak le csábító kis alakjától... MIÉRT KELL ÍGY KAPÁLÓZNI????
S Kakashi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne tetőn ülve kukkolászni, jókedvűen integet vissza távcsövét lengetve, lelkes pillantásokat váltva az én szöszkémmel.. hékás.... tiéd a nőneműek, nekem csak a szőke kell....DE AZ NAGYON!
Milyen idilli pillanat... itt állunk egy kegyetlen kergetés után, Naruto integetve hadonászik, Kakashi úgyszintén, kis híján fejbe találja magát a távcsővel, én pedig összehúzott szemekkel, keresztbe tett kezekkel nézem a kis jelenetet, amibe nem sokára hangos női sikolyok tódulnak, majd nem kevés fapapucs áradat, mely a szürke hajú férfi felé tartva takarja el az eget...
A perverz jounin is csupán akkor ébred fel mély álmából, mikor az első pacsker pofán találja, hogy aztán a többivel karöltve segít neki a hatra zuhanásban, miközben hangos kiáltásokkal adja tudtunkra, hogy mennyire élvezi is az esés örömét...
Nagy szemekkel figyelem a sensei hűlt helyét, Narutoval egyetembe, ki csak halvány mosollyal, bocsánatkérő tekintettel teszi karcsú kezét szája elő, hogy egy halk „hoppá”-t megejtve fejezze kis sajnálatát az ügy iránt...
Nos igen... most pedig jön a tanulság... Ne ülj tetőre nőket nézni, ha a közelben van egy szőke, mert lesz olyan lelkes és rád köszön, de úgy, hogy a fél fürdő fel figyel, aminek nem fogsz örülni...

*

Fáradtan halántékomat masszírozva sétálok az erdő lágy ölén, hogy végre egy percnyi egyedüllétemben átgondoljam stratégiámat, és kipihenjem az eddigi véletlenszerű események következményeit... avagy.... sajog mindenem, több kínos élményem volt, mint egész életemben együtt véve, többször vert el a dobe, mint most és a jövőben összesen, ráadásul mikor belelendültem volna a dolgokba, mindig felbukkant valaki, hogy keresztbe tegyen...
Így hát a fürdő kellemes történései után, úgy döntöttem, hogy megengedem Narutonak, hogy elmenjen egyedül pihenni, míg én kieszelek valami okosat, hogy mivel hálózzam be kiszemeltemet... persze semmi sem olyan, mint amilyennek elképzeltem, mert cirka fél órája járom rongyosra a lábamat fák között, a zöldségeskertben, de a fájdalmon kívül eddig semmi nem bombázta meg fejemet... pedig muszáj lesz valamit kigondolom, mert ha nem meghaloook.... inkább megőrülöööök...

Fáradtan túrok bele hollófekete tincseimbe, behunyom szemeimet, s kellemes, tiszta levegőből mélyet szippantva bírom vége gondolkodásra pihent agyamat...
Nézzük csak... azt hiszem a tökéletes egyedülléthez fél Konohát el kéne tennem lábalól, ami nem jó, mert akkor meg az én csinos is fejemre fáj majd a foguk, amit egy darabig, vagy legalábbis, amíg meg nem szerzem a szőkémet, a helyén szeretnék tudni... így hát nincs más választásom, minthogy elraboljam Narutót vad kiáltozások közepette, és az egyik bozótosba bedobva vessem rá magamat míg nem sikít olyan hangosan, és ha jón, majd be tömöm egy-két dologgal azt a cuki kis szájacskáját... ohh...
De még mielőtt jobban belemelegednék az ilyesmibe, inkább arról kéne briliáns tervet szőnöm, hogy hogyan valljak neki érzelmeimről úgy, hogy ne hallja senki, ne zavarjon senki, és Sakura meg ne találjon... Hál istennek amióta elküldtem buborékmentes szénsavas ásványvizet keresni nem került elő, de van egy olyan férfias hatodik érzékem, hogy két perc és megjelenik egy üveg általam kívánt italt lobogtatva, hogy az orrom alá nyomhassa irritáló vihorászás közepette... Istenem.. MIÉRT NÉZEK KI ILYEN ÁTKOZOTT JÓL???
Nos... valakinek a szépfiúnak is kell lennie... és szerény személyem tökéletes erre... először életemben zavar az, hogy nem reped a tükör, mikor belenézek...
Most komolyan, miért kell ennyit szenvednem tökéletességem miatt? Legalább a szőkét elbűvölném vele...

Na jó... eddig semmire sem jutottam, hiába próbáltam a tudtára adni a dogokat, vagy egyáltalán tenni valamit, hogy felmerüljön icipici kobakjába, hogy: hé, mit akar má’ ez tőlem?
Talán ha végre nem csak álmodoznék róla, hanem tényleg rátámadnék, mint vérmes mókus a mogyoróra, felfogná, hogy szerény személyem mi a jó büdös életet akar tőle... mert ugye bár...KEZDEK BEGOLYÓZNI ATTÓL A TUDTATTÓL, HOGY TÖRÖM MAGAM MINT AZ ELMEBETEGEK, ÉS A DRÁGA SZÖSZKÉM MÉG CSAK ÉSZRE SEM VESZI!!!!
Hatásos, forradalmi tervre van szükségem! Le kell vennem azokról a csinos lábacskáiról, akár a hősszerelmesek, vagy mint a fekete hajú herceg sötét lovon, hogy a karjaimba omoljon, s önként hagyja, hogy azt tegyem vele, amiről piszkos elmém a nap 24 órájának minden percében álmodozik... MERT ELVISELHETELEN EZ A KÍN, MELYET KŐKEMÉNY LELKIVLÁGOM ÉL ÁT BONTÁS KÖZBEN!!!!!
Oké... első lépés késsz... elhatározás meg van, most már cselekedni kéne, már pedig hiper módban, vagy a halálom lesz az utolsó, amin röhögni fogok...

Fáradtan mélyesztem ujjaimat éjfekete tincseim közé, lassanként már a hajtépésnél tartok, kis híján ki is szabadítok egy marokkal fejbőrömből, de miután rájövök, hogy akkor még hajnövesztő szert is kéne kotyvasztanom, inkább hagyom mazochista tevékenységemet, s halántékomat masszírozva, egy cseppet sem nyugodt arckifejezéssel trappolok tovább, hátha orvul megtámad az ihlet...
Hirtelen kellemes, lágy hang dudorászásra eszek figyelmes, néha meg-megtoldva egy csodálkozó sikkantással, halk, édes kacajjal, mely már-már úgy simogatja a fülemet, akár a méz... ha Naruto-detektorom jól jelezi- már pedig egy ideje különösen belevagyok őrülve- akkor e édes szőkém csodás hangja, melytől máris bizsergés cikázik végig testemben, feloldva a sétától bekövetkezett görcsösséget, melyet egy kis izomláz tetéz a neontáblaként villogó lilafoltjaim szűrsásával egyben... nos, ha ezt a fülsimogató hangot hallom, már ezek is elillannak, akár a banán, mikor megmenekül a majomtól...
Tessék Sasuke! Itt az alkalom! Rohanj, légy hülye, és mondd meg neki, hogy életed első gyengéd érzelmét iránta táplálod! Max. sikoltva fut el, vagy a képedbe töm pár kunait, de ez a legkevesebb!
na ez még saját magamtól is több mint biztató, csak az a kár, hogy egyáltalán nem lett tőle jobb kedvem... de hát mit is várjak magamtól...? Na jó... kövessük ezt az édesen fantázia borzoló hangot, próbáljuk nem azt elképzelni, hogy ugyan ilyen fület gyönyörködtető nyögéseket adna ki, ha alattam feküdhetne, így hát... előre a bokorba!!!! Vagyis a bozótba! Mit tudom én mát, hogy mi ez!

Fintorogva vetem magamat a bokrok és a fák ölelésébe, hogy kedves kis „kacsójukkal” simogassák, amúgy is sajgó testemet, melyeket először Naruto lába, majd az éttermi asztal, s végül de nem utolsó sorban az öreg papik meg nyanyák áldal dobált idegen tárgyak illettek kedves találatokkal... mily megható! Hét menten hála dalokat zengek magamnak érte!
talán, ha lenne nálam egy giga nagy bozót vágó, akkor dzsungel feelinggel, egy töktakaróval és egy műliánnal ellendülhetnék a szőkémhez, hogy mellkasomat megverve ordítozzam el neki és fél Konohának, hogy Uchiha Sasuke meleg mint télen a kályha, és nem mellesleg Uzumaki Narutóba zúgott, mint kancsal gyerek a kerítésbe!
De legalább az irritáló nőszemélyektől megszabadulnék, ha nem is örökre...
De... MI A JÓ ÉLETNEK VAN EGY ERDŐBEN ILYEN ROHADT SOK FA????
Nem mintha nem tudnám, csak egy idő után idegesítő, ha minden második lépésnél pofán vág egy ág... ami nem tesz túl jó hatást arcomnak, mivel nem szándékozom még plasztikáztatni... szép az így is!
Kapálózva próbálom hárítani a gyilkos ágak támadását, lassanként már magamat vágom orrba az ágak helyett, utána pedig együttes erővel fordul ellenem a természet és saját, csodás kezeim karöltve... MIT LÁZADOZTOK???? HE???
Zendülés! Le kell verni!
NEM ELÉG HA EZ A RIHADT ZÖLDSÉGTENGER INDÍT ELLENEM GYILKOS POFOZGATÁSI HADJÁRATOT???

Elégedetten tapasztalom meg, hogy őserdő felfedezései utam véget éret, majd lélekben egy jó nagy taslit keverek le magamnak, amiért gyenge elmémnek még véletlenül sem jutott eszembe az ágakon ugrálva megközelíteni ezt a csodás kis patakpartot... nem tudom, hogy csupán ez a csilingelő nevetés, vagy maga a szőke ittlétének ténye, vagy csak szimplán egyre fokozódó vakságom tette, de nem vágott az agyam, vagy legalábbis annyira, mint gumikacsa a hullámokat...
Lesöpröm magamról a milliónyi levelet, mely elegánsan díszítő ruházatom, s éjsötét szemeimmel máris a hang forrása után kutatni, s amint megtalálom a pata partján, egy kövön ücsörgő Narutót, úgy dobban meg szíve mintha épp kalapáccsal vernék mellkasom.... Itt az idő most vagy soha! Bátorság! Erő!
Menj oda és hadard, el neki mit akarsz! Egy szó! Na! Nem nagy ügy!
Ó igen... számomra kimondani, azt hogy „szeretlek” egyenlő egy mentális hasba vágással... hiába estem bele totálisan a szöszkébe, attól még büszkeségem akkora, mint fél Konoha, és az sem ad szép hangokat, mikor romba döntik, hát még önbecsülésem...
Nagyot nyelek, s könnyed léptekkel, látszólag sztáros lazasággal, zsebre tett kézzel sétálok oda, szénfekete szemeimet folyamatosan jártatom az egyre közelebb kerülő tökéletes látványon....
Édes kis sziszi arcán lelkes, ámuló mosoly, csinos arca kipirult az izgalomtól, fahéjszínű bőrét varázsolja még szebbé, s ahogy azok az des kis csíkocskák meggörbülnek, ahogy aranyosan kacarászik.... szőke haján csillognak a patak vízének fényei, földöntúli szépséget kölcsönöznek neki... ohh... megzabálom...
De azért észre kéne már vennie... csodás személyemet senki sem hagyhatja figyelmen kívül, akármilyen édesen, szépségesen gyönyörű... FIGYLEJ MÁR RÁM!

Jelentőségteljesen köhintéssel jelzem számára, hogy Dzsungel Sasuke megérkezett, teljes harci díszben, s ahogy végre felfogja, hogy mellette áll valaki, felém fordítja az érdekes kis szerkentyűvel a tájat kutató fejét, s első meglepettsége után széles rókavigyorral int nekem egyet... hmm... mi ez?
Egy kaleidoszkóp...
Jó szórakozás... végül is...
Azért megkérdem tőle, mi a fészkes fenét ücsörög egy kaleidoszkóppal a kezében...

- Mit csinálsz, dobe? – érdeklődöm szokásos, közönyös hangnememben, holott legszívesebben menten rávetném magamat, s köpve rá, hogy mi a jó fenét szeretne azzal a kütyüvel, letépdesem a ruháit, és olyan egyáltalán nem publikus dolgokat művelnék vele, amitől még Itachi is enyhébb, céklához hasonlatos árnyalatokat venne fel! Muhahahahahaaa!!!
Ami nagy szó, mert utoljára, akkor láttam az arcán színt, mikor egészen véletlenül a képébe kentem az ötödik születésnapi tortámat... ohh... jól áll neki a hupilila...hehe...
Végre leveszi szeméről a kaleidoszkópot, s ahogy azok a meseszép, nagy azúrkék szemecskék felpillantanak rám, gyomrom ugrik egyet, az izgatottság kúszik végig torkomon, az idegesség, kis gombócot képez, bár ha lehetséges arcomról eltűntetem, minden apró bizonyítékát... most, hogy így KETTESBEN vagyok vele, egyedül, ezen a „meghitt” helyen, egyáltalán nem tűnik olyan könnyűnek színt vallani előtte... sőt... minél tovább halasztgatom, annál jobban félek, attól, hogy elillan ez a csodás pillanat...
Mégis mióta fél egyáltalán a nagy Uchiha Sasuke bármitől is? Nem létezik, hogy berezeljek egy kis csevegéstől... nyugalom...

- Tanulmányozok! – zökkent ki Naruto lágy hangja belső gondolatmenetemből... ohh micsoda találó válasz... komolyan...
De mást nem is várhatok tőle... ha mást mondott volna, nem Naruto lenne. Nem az én dobém. Minden más, értelmes mondat nem az ő édes, kívánatos szájacskájába illik...
Azért, a szokás hatalma kedvéért megforgatom sötét szemeimet, majd kényelmes lassúsággal dobom le magamat a szöszke mellette kőre, veszélyesen izgató közelbe, pont olyan közel, hogy finom, fűszeres virág illata apró szárnyacskákon repdessen el hozzám, be orromba, egy halk, alig észrevehető sóhajtásra késztetve... Isteni illata van... senkiéhez nem lehet hasonlítani... különleges, s csakis Naruto tökéletes testéből tud áradni, mert csak is ott teremnek ilye finom gyümölcsök...
Komoly betegség lehet az, ami arra késztet, hogy ilyen nyálas baromságokat gondoljak... de nem izgat. Meddig a közelben van, akár nevetve ugrok bele egy vulkánba...- Próbáld kis te is, teme! Nagyon jó!

Szinte arcomba nyomja a kis ketyeréjét, majdnem felcsusszan tátott számba is, hogy megkotorássza torkomat egy kicsit, mert úgy is viszket.... így inkább egy halk köhintéssel, ugyan akkor tökéletes közömbösséget színlelve veszem el tőle, a ujjaimmal határozottan megszorítva emelem fel, de még nem tapasztom szememre... még egy utolsó pillantást váltok az izgatottan tündöklő szempárral, majd megadó sóhajjal nézek bele a kaleidoszkópba...
Talán azért mert még mindig a csodás illathatás mérgének hatása alatt állok, talán egyszerűen az új felismerésének hatása, de még én is eltátom számat, ahogy megpillantom a víz kékségének gyémántos csillogását, ahogy fejre áll, összemosódik, összegabalyodik, külön válik, új, apró kis képeket hoz létre lencséjén keresztül... nagyon szép... csodálatos...
Kíváncsian, már-már öntudatlanul fordítom el fejemet, s nem sokára vizet, sok száz, vagy talán ezer csinos arc, csillogó, gyönyörű tengerkékszépségű szempár, kedves mosoly, aranyszőke, lágyan fénylő tincsek, aranyos hegecskék váltják fel, az én legnagyobb örömömre... mintha ezernyi klónt készítet volna magból, vagy egyszerűen tükrökkel lenne körülvéve, úgy integet nekem mindegyik Naruto karcsú kezével, halkan kacarásznak, magyaráznak, mutogatnak, hogy merre nézem még, de én képtelen vagyok elszakadni tőle... képtelenség...
Lehetséges, hogy genjutsuba estem, és ha ez így van, akkor sosem akarok ki szabadulni belőle...
Mintha hipnotizáltak volna, kezem önmagától engedi le a kaleidoszkópot, másik kacsómmal együtt indul el s vidám arcocskához, hogy közre foghassák, maguk alatt érezhessék a bársonyos nap barnította bőrt...
Nagyra nyílnak szép szemei, meglepetten pislognak felém, de nem törődöm vele, csupán megbűvölve közeledem arcommal, bájoló közelségbe, olyanba ami már-már életveszélyes is lehetne...
Ujjaim lágyan cirógatják meg a vékony kis hegeket, melyek bájos arcán pihennek, körbe rajzolják édes, pisze orrát, hosszú, fekete szempillákkal keretezetett szemecskéit, hogy végül nagy ugrást téve állapodjanak meg, rózsaszín duzzadt ajkacskáinál, melye résnyire nyílva szólalnának meg, de nem hagyja el őket egy hang sem, csupán némán tátognak, hollófekete szemeimet bűvölve, reszkető kis mozgásukkal...
Nem is tudom már mikor kerülte ilyen hívogató szomszédságba velük, de nem is izgat... saját számmal simogatom végig puha ajkacskáit, nyelvemmel öntudatlanul nedvesítőmbe fényes csillogással díszítve őket, számban érezve csodás, édes, enyhén ramen ízüket... ez is Narutóhoz tartozik, csakis hozzá, senki másnak nem lehet ilye íze... nyelvem lassan csusszan be a forró nedvességbe, gyengéden kutatja fel az új, puha szájacska barlangját, végi simít a szájpadláson, a fogakon, hogy végül megtalálhassa a szöszke bátortalan nyelvecskéjét...
Ujjaim szőke tincsei közé siklanak, bebújnak a bársonyos hajszálak erdejéből, lágy cirógatásuk borzongásra késztet...
Felsóhajtok a boldogságtól, ahogy végre teljes egészében megkóstolhatom ezt a régóta áhított helyet, birtokba vehetem - ha kissé gyakorlatlanul is- s kívánatos ajkakat, sóvárogva, kiéhezve csókolhatom, élvezve gyomrom izgatott reszketését, a kis pillangók repkedését, azt, ahogy a szőke keze vállamra csusszanva markolja meg ruhámat, ahogy kábult kis nyelvecskéje is lassú, tétova táncba kezd az enyémmel, ezzel forró bizsergést felszabadítva, mely lassan indul el jólesően zsibbasztó útjára...
Lassan felnyíló szemekkel, vonakodva bár, de megszakítom életem második, első igazi csókját, s levegőért kapkodva, csodálattal figyelem a kábán pihegő szőkét, gyengéden ívelek végig ujjaimmal kipirult arcocskáján, duzzadt, piros ajkacskáin, félig lehunyt szemhéjain, melyek megremegve bágyadtan remegnek meg érintésemre...
Megtettem. Megcsókoltam Narutót.
Furcsa boldogságot érzek, nyugodtságot, mintha az öt perccel ezelőtti lámpalázam, és halálfélelmem nem is lett volna... úgy érzem minden előzetes próbálkozásom végre meghozta gyümölcsét... már csak a szöszi reakciójára lennék kíváncsi... vagy megöl vagy nem... ezután már teljesen mindegy...az egyik vágyálmom teljeült... ennél csak jobb jöhet...

- Ezt miért csináltad, teme? – kérdezi halkan, a szokásosnál is vékonyabb hangon, kezeivel elengedve ruhámat, így ernyedt zuhanásra ítélve azokat...
Na most erre mit válaszoljak? Minderre talán előbb is sor kerülhetett volna, ha vág az eszed, és nem csak ünnepnapokon használod azt az édes kis kobakodat... nem kellett volna, annyi fájdalmas élményt elszenvednem, egy picivel, de csak tényleg egy hangyányival kevesebb lila sebem lenne...
De nem haragszom érte. Mert megérte ennyit szenvedi érte. Már csak azért is, mert itt volt a legalkalmasabb hely ehhez... nem hinném, hogy továbbra is szavakra lenne szükség, mert előbb harapnám le a nyelvem.. legyen elég, annyi, amennyit megmutatok...

- Mert egy idióta vagy, usuratonkachi. – rázom meg halvány mosollyal fejemet, s mit sem törődve lassan tisztuló tekintetével, melyben isten tuja milyen érzelmek villannak át, köré fonom kezeimet, s karcsú testé magamhoz ölelve folytok el benne minden fajta menekülési hajlamot... innen el nem szabadulsz... legalábbis addig nem, míg ki nem próbálom rajtad a már pár hónapja kínzó perverz fantáziám végtermékeit... muszáj lesz, mert ez őrületem első szintéjnek csillapítása volt... most jöhet a többi...hehe...

És akkor most jön a „hét napon és éjjelen keresztül tartó lagzit csaptak, amiről még az Óperenciás-tengeren túl is hírt kaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak, itt a vége fuss el vége” duma... de mivel én nem a herceg vagyok, a dobe meg nem a hercegnő, ezért azt hiszem, átfogalmazom egy csöppet a befejezést... hát napon és éjjele keresztültartó ágytornát csaptak, amit még a Konoha konferenciás termen túl is hallott a fél falu, majd pedig boldog perverziók közepette éltek, míg új ágyat nem kellett cserélni,s itt már jöhet a nép számára nem publikus befejezés, itt a véle fuss el véle...

<---Előző     Vélemények