Egykedvűen kevergetem ramenemet, hol köröket, hol négyzeteket alkotok a hosszú tésztaszálakból, de minden egyes műalkotásomra elfintorodva pillantok le fekete íriszeimmel, mert akárhogy rendezgetem, minduntalan egy bizonyos szőke szépség képe rajzolódik ki, ezzel a végtelenségig ingerelve amúgy is pattanásig feszülő kora reggeli idegeimet...

Ilyen is csak ritkán fordul elő... általában minden egyes reggeli ramen, amit az én szöszimmel ejtek meg, bearanyozza a napomat, de tekintve hogy bármilyen módszerrel próbálkozom, nem érti, hogy mit szeretnék, egyre idegtépőbbé válnak ezek a reggeli szertartásos eszegetések... eddig is tudtam, hogy kedvenc hiperaktív ninjámnak, lassú, sőt a csigákkal is versenybe állítható felfogása nem épp 100 %- os, és csak ünnepnapokon fog, de akkor is úgy mit az életlen kis kanál... de azt hiszem ez már túl meg mindenen. Töröm magam, mint a hülye gyerekek, lassan már kifogyok a célozgatásokból, ő még sem képes felfogni, hogy én, a nagy Uchiha Sasuke belé estem, mint tehén a gödörbe, s legszívesebben minden adandó alkalommal leteperném, hogy ruháit leszaggatva műveljek vele olyan dolgokat, melyeket csak én képzelek legvadabb álmaimban, s ő még csak pajzán gondolatként sem ismert eddig...
De mivel eddig sem bátorságot, sem megfelelő alkalmat nem találtam rá, ezért csak a fájó, reggeli merevedéseim maradtak nekem, s jég hideg zuhanyom, melyektől, lassan de biztosan én is jégkockává válok, ami nem jó, mert akkor csak még merevebb leszek, még ott is ahol elvileg könnyíteni akartam magamon... a hullamerevség pedig nem vágyálmom...

Igaz, ami igaz, ez a dobe életem első és egyetlen szerelme lett, még ha pár hónappal ezelőtt inkább nyelvleharapást követtem volna el, mintsem hogy kimondjam... most viszont már a hajtépés határán állok, legtöbbször kínomban a falat kaparom, lassanként már a nyugtatóra is rávetemedem, mivel Naruto az istenért sem figyelne fel rám...
Az ember egy idő után legszívesebben durvább és drasztikusabb megoldásokhoz folyamodna, ha tartósan kell tartóztatni magát vágyai tárgya mellett... megfordult a fejemben, hogy vágykeltőre cserélem a porcukrot, vagy elrabolom gyilkos ninjának álcázva őt, de tudom, hogy nem vezetne semmi jóra... jobban mondva semmi csendesre és kevésbé mozgás igényesre...
Eddig kiadtam testemet-lelkemet, de nem használt... Megkörnyékeztem egy csomag bonbonnal, azt hitte, hogy kórós édességhiányom levezetéseképp szeretnék magamba tömni pár kilót belőle. A képébe nyomtam egy csokor VÖRÖS rózsát, akkori reakciója szerint csupán Ino virágmániájának végtermékét akarom rátraktálni. Végső elkeseredésemben még egy „szeretlek” feliratú békával is megajándékoztam, melynek következtében nagy hátveregetések közepette köszönte meg, hogy segítettem neki Sakura elcsábításában...
Komolyan nem értem. Egy normális, viszonylag értelmes ember már rég felfogta volna, hogy szerény személyem mire akar kilyukadni, azonban Naruto ennél sokkal nehezebb dió. Én pedig nem szeretem a komplikált dolgokat, és még jobban gyűlölöm a várakozást, főleg ha egy izgató szőke húzza az agyamat vele...
Hosszas mérlegelések után végül is arra a megállapításra kell jutnom, hogy: a helyzet tarthatatlan! Meg kell magamnak szereznem Narutot, mert akarom, mint veszett majom a banánt!
Muszáj valahogy rámutatnom mi a jó fenét akarok, mert ha továbbra is élethalál harcot kell vívnom éjszakánként a takarómmal erotikus-szőkés-álmaim végett, minden reggel jégkockák öntözik a nyakamat, nem leszek se boldogabb, sem pedig kedvesebb.... nem mintha valaha is az lettem volna, de úgy érzem, hogy szőkém meghódítása fontos ügy, ami a saját idegi épségemet szolgálja...
Tehát a terv a következő: Mivel Naruto képtelen felfogni a finom – a fenéket finom...- célzásokat az érzelmeim kinyilvánítására, azért kénytelen leszek Uchiha határozottsággal, szemérmetlenül, kegyetlenül szembesíteni iránta táplált, rám egyáltalán nem jellemző, gyengéd érzelmeimmel... Mi az hogy gyengéd? Sosem volt olyan.. még a végén nyálban tocsogva fogom eljátszani a latin szívtiprót... jajj... belegondolni is borzalmas.... Inkább maradjunk annál, hogy a magam módján, vadságtól túltengő vehemenciával vetemedem a legaljasabb módszerekhez... hmm... ez jó terv...

Oldalra pillantok, óvatosan, szemem sarkából követem karcsú, nap barnította ujjainak útját, ahogy légies könnyed mozdulatokkal csippent evőpálcikái közé egy kis tésztát, s izgató, duzzad kis ajkaihoz emelve kezdi szívni, szája szélén vékony kis cseppecske távozik a tésztából, végigsiklik puha bőrön, egész álláig...
Hatalmas ingerenciát érzek arra, hogy a székemen átbukdácsolva vessem rá magamat, s nyelvemmel ízlelhessem meg a finom nedű útját, kilyukadva ezzel a rózsaszín kis ajkacskákhoz, hogy aztán birtokba vehessem....rrrrr....
Csupán mérhetetlen Uchiha hidegvérem, na meg szinte már fájóan ökölbeszoruló kezemnek köszönhetem, hogy úgy ülök továbbra is mint akinek seprűt dugtak a fenekébe, vagy épp egy villódzó reklám tábla.... héé....szőőkeee.... nézd csak! Hát nem a homlokomon villog, hogy meg akarlak húzni!
Jobban mondva.... khm... csókolni... vagy valami olyasmi... az isten szerelmére, tizennégy évesen hogy juthatnak ilyenek az eszembe? Lehetséges, hogy kóros betegségben szenvedek? Hmm... meglehet, hogy a túlzott Kakashival való edzések még sem voltak olyan jó hatással rám... nem is nehéz piszkos gondolatokat csiholni, hogyha egy bizonyos illető az orrod előtt olvassa fel kedves könyvének apró, kihagyhatatlan részleteit széles, maszkalatti mosollyal... sosem értettem, miért nem tud magába olvasni, de mostanában már vihogva is annak a hülye könyvnek a sorait ismételgeti hangosa, lopva körbe nézve hátha nem látja vagy épp hallja senki, ezáltal nem derül fény a titkos kis elmebetegségére... azt hiszem ezt most megszívtad Kakashi... néha komolyan kezdek kételkedni abban, hogy épelméjű, vagy épp normál szexuális fantáziával rendelkező egyén e... hadd ne kelljen most erre válaszolnom...

Már épp tovább gyönyörködnék az én kis szőkémben, mikor fülsüketítő visongatás, s az ehhez tartozó rózsaszín hajzuhatag libben be Ichirakuhoz, beúszva elém, s ezzel eltakarva vágyaim tárgyának csodás arcocskáját... szúrós tekintettel, a szokásosnál is közömbösebben, és hidegebben pillantok Sakurára, ki széles mosollyal, bájos kis szempilláit rebegtetve huppan le közém és Naruto közé, aki erre csupán egy durcás pillantással válaszol, s morogva kezdi magába tömni, lapátolni ramenjét, mivel a rózsaszínhajú lány –szokásához híven- még csak észre sem veszi őt... szegény szöszkém... nálam jobb vigaszra lelsz...hehe...

- Szia Sasuke-kun!- köszön hatalmas lelkesedéssel Sakura, minden egye fogát megvillantó mosollyal, s tudom, hogy legszívesebben fangörl sikollyal vetné rám magát, ha nem néznék ilyen csúnyán rá... vajon észre vette, azzal a csöpp kis megfigyelőképességével, hogy milyen gyilkos szemeket meresztek rá... épp, hogy ki nem esnek szemgolyóim, akár már halálos evőpálcikák is repkedhetnének, hogy a falhoz szögezzék ezt az irritáló nőszemélyt, s én narancssárgába bujtatott szőkémet karjaimba kapva illanhassak el, akár a kismadárkák... azonban látszólag semmit sem vesz észre eme gondolatmenetemből, így unott arccal felsóhajtva készülök fel a szór áradatra.

- Hn.- morgom oda köszönésképpen, ennél többre ő ne is vágyjon... maximum a Naruto kaphatna tőlem csókos üdvözlést...
Látom azért lelkesedésből nincsen hiány.... túltengő szereteted inkább a harcban fordítanád át agresszivitásba...

- Van valami dolgod mára Sasuke-kun? Ha nincs, akkor nem lenne kedved, valamit csinálni...? Elmehetnék piknikezni!- ajánlja fel a rózsaszín hajú egy pirulás közepette, azonban engem egy csöppet sem hat meg, s ha lehet még jobban irritál mint két másodperccel ezelőtt....
Nem hinném, hogy valaha is rátudom vezetni, hogy jelenlegi állapota csupán zavaró tényező köztem és az én édes kis szöszim között, azért azt hiszem aljas, és ötletes módszerhez fordul fogom eltűntetni beláthatatlan időre...
Ha pedig máshogy nem megy, feszítővasassal segítek neki a távozásban, s meg sem állok vele a falu határáig... Tudom, én, hogy rózsaszín a hajad, ami a világ legirritálóbb árnyalata, de a szőkeség belülről fakad... ez esetben neked még hajat sem kell festetned, így is eléred azt a szintet, amit drága virágmániás barátnőd képvisel.... kórós betegség. Nem lehet rajta segíteni. Sajnos. Pedig ha lenne rá gyógyszer én lennék az első, aki leküszködné a torkodon.
Na jó Sasuke... dobd be magad és szűntesd meg az irritáló kis akadályt csodás szőkéd előtt...

- Sakura, megkérhetnélek valamire?- kérdezem a lehető legkevesebben, bár már így is a fogcsikorgatás szélén állok minden egyes kedvesen kiejtet betű mentális, de lassanként fizikális fájdalommal jár... nem áll jól nekem ez a kedvesség... rontja az Uchiha imidzsem.... egy Uchiha nem lehet kedves, könyörgöm!
Vagyis igen... vagy nem... vagy.... na jó... a válaszolom egy határozott.... nem tudom!

- Persze!- rikkantja izgatottan Sakura, látom álkedvességem egy újabb löketet adott rajongásához, s most magát a mennyekbe érezve tenne meg bármit azért, hogy engem boldoggá tegyen, ami jelenleg a kámforhoz hasonlatos eltűnése okozna... és ezt el is fogom érni, mivel én, Uchiha Sasuke csodás eszem segítségével könnyedén találok ki ilyesmit... persze mindez reflexből megy, ugyan is az idegesítő nőszemélyek napi rendszerességgel támadnak rám, így a kifogások és az ügyes kibúvások gyártásának mestere lettem, nem is csoda, ha mindig meg tudok szabadulni tőlük, s szabadon repkedni akár a kismadár, boldogan nélkülük... Sakura viszont szívósabb fajta... bonyolultabb feladatat kell neki... lássunk is hozzá...

- Szerezz nekem buborékmentes szénsavas ásványvize, kérlek.- szűröm ki fogaim közül eme csodásan vontatott kérdést, arcizmaim megfeszülnek, szám mosolyra rándul, igaz erőltetettre, de ez elég a rózsaszín hajúnak arra,, hogy egy pírral fűszerezett bólintás után elsasszézzon, hogy két másodperc múlva már el is tűnjön a láthatárról...
Büszkeséggel tölt el, hogy így szívatom, mint a torkos borzot, képzeletben elismerő mosollyal veregetem meg vállamat, s gratulálok fergetegesen idióta ötletemnek... végül is.. egész Konohában nincs buborékmentes szénsavas ásványvíz... és pont ez a lényeg! Drága imádóm éjt nappallá téve keresheti, eszelős tekintettel járhat végig minden boltot, fenyegethet meg minden járókelőt, ilyesmit itt nem fog találni... Hála az égnek...
Lehetséges, hogy ez miatt sátánian gonosznak, aljasnak és szemétnek tekintenének mások, de az én szőkémért bármit megteszek, még ha ez megkívánja, hogy egy kocsit ördög farkincát és szarvacskát növesztve böködjek egy-két illetőt a háromágú botocskámmal... hehe... Sasuke, Sasuke.... egyre rosszabb leszel... nem baj... jól áll nekem a kisördög szerepe.. sőt! Nekem minden jól áll, már csak azért is mert a plafon sem szakad rám...hmm... pedig reped... a lényeg, hogy megy az ördögösdi,főleg ha egy ilyen édes kis szőke angyalt kell megrontanom... Sasuke a csúnya cukros bácsi....

Szemem sarkából pillantok oldalra Naruto már egy újabb tál rament parancsol maga elé, s széles, édes kis rókavigyorával lát neki a betermeléséhez, kipirult arcocskával csippent fel egy újabb falatot, s rózsaszín nyelvecskéjével ajkait megnyalintva szippantja be, hogy élvezettel sóhajtozva falatozhasson behunyt szemekkel... ahhh....ne nézdnenézdnenézd, mert sátrat vernek a mogyoróid...
Halvány pírral fordulok Viszes inkább saját, már kihűlt ételemhez, s kedvetlenül kavargatva teszem keresztbe lábamat, kis barátomat szorongatva, ezzel ösztönözve arra, hogy azonnal hagyja abba a kemping tervet, ugyan is nem a legjobb helyen készülnek vakációra... most biztosan hasonlíthatok egy természethívására váró illetőre, de nem zavar... csak....csak bírjam ki... jaajj... Uchiha vagy... nem figyelsz rá... nem figyelsz rá...szzuuuuszááá.... szuuuuuuuuuszááá.....csigavér.... vagy mi....
Kétségbeesetten pillantok le ágyékomra, mely még mindig vígan dudorodik, mintha csak ezzel akarna bosszantani.. nem akarok három oktávval magasabb hangot, és a magas C-t sem szándékozom kiénekelni, de ha nem marad abba ez a merevedés dolog, akkor kénytelen leszek drasztikusabb megoldáshoz folyamodni az ásóval... isteneeeem.... álloook.... neeeeeeeeeeeee....

*

Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom el, hogy ez volt életem legidegőrlőbb edzése... az elmúlt pár hónapban is megerőltető volt nem a szöszkém csodás hátsójára figyelnem de akkor legalább vagy Sakura tolakodott a csodás látvány elé, vagy Kakashi zúzta majdnem totál károsra a pofázmányom, azonban most semmi sem gátolt meg a bambulásban, így hát néha egy-egy hosszabb idegig tartó stírölés figyelmetlensége miatt kaptam egykét bájos ütést hibátlan arcom át plasztikázásához...
Talán ha nem Naruto csodás, marokba illő, tökéletes hátsó fertályát tanulmányoztam volna, s nem figyeltem volna azt a csodás szőke üstököt, ahogy lágyan libben meg minden mozdulatára, majd nedvesen göndörödik nyakán, homlokán, ha nem merültem volna el azokban a szikrázó égszínkék íriszekben, és nem bűvöltek volna azok a csábító rózsaszín ajkacskák, akkor valószínű, hogy nem sajogna most ilyen veszettül az állkapocscsontom minden egyes üthető porcikámmal együtt...
Ezentúl ha vele edzek, szigorúan a föld rettentően érdekveszítő érdekességeit fogom vizsgálni... mint plédül: Jé! Az a kő sokkal szögletesebb, mint a másik! Hoppá! Hát nem megint úgy gyomron vágtak, hogy még a tegnapelőtti reggeli is visszajön? Oh... véletlen... előfordul...
Istenem...
Attól függetlenül az edzés feletépp sikeres volt, főleg a szőkém örült nagyon, de extra kárörvendően, s nem is győzte szokásos rókavigyorával az orrom alá dörgölni hogy: MI VAN TEME? LASSAN MÁR A HETVEN ÉVES ÖREGNÉNI IS VESZÉLYESEBB LESZ A JÁRÓKERETTEL, MINT TE!
S nekem nagy erőfeszítésekbe tellett, hogy ne ordítsam le a fejét, s nem tegyek olyat, amit ő is és én is meg fogok bánni... végül is tökéletes, jégkockához hasonlatos Uchiha nyugalmammal lehűtöttem a kedélyeimet, s lassan már kezdem azt hinni, hogy jeges tea folyik az ereimben, azért vagyok olyan, mint egy járkáló hóember... legközelebbi karácsonynál én kelek életre a gyanútlan gyerekek ablaka előtt... jön a Sasupó!!! Hűűhaaa!!! Szexi szőke van a szánban, s zsákban meg sok csúnya dolog, ami egyáltalán nem publikus...

Dél körül járhat az idő, a hasam is intenzív korgásba kezd, jelzi nekem, hogyha nem eszek meghalok... vagyis csak éhes leszek, de a hangulatom halálos lesz... Azt hiszem a ma reggel elhatározott tervemnek megkezdhetem első szakaszát, s rögtön neki kezdhetek meg a „Hódítsuk meg Narutot, mert ha tovább sanyargatjuk magunkat” című műveletet, melynek bonyolult kivitelezését muszáj lesz az ebéddel megkezdenem...
Eddig még nem hívtam meg ebédelni, de ha szerencsém van, veszi a lapot.. ha nem akkor egy újabb hülyeséget gyárt abban a csinos kis fejecskéjében.... lehet, hogy édes, aranyos így dinkán, de egy idő után az embernek az agyára megy...
Eddig is önsanyargatáson éltem, lassan már gyakorlott mestere leszek, de kezdek beleőrülni, hamarosan már az egészségemre s az agyi épségemre is r fog menni, ha nem adhatom az édes kis szőkém tudtára, hogy mi a helyzet... csak finoman, és óvatosan, hogy felfogja... bár lehet, hogy amíg nem ordítom a képébe, addig nem fog eljutni a megértésig, de legalább pici jeleket adhatok... nem mintha eddig nem adtam volna...

Itt lépked mellettem egy karnyújtásnyira, kezeit tarkójára kulcsolva, szokásos ennivaló rókavigyorával tökéletese, vakítóan fehér fogsorát megvillogtatva... ohh... szőke tincsein ragyognak a nap arany fényei, megsimogatják „bajszos” arcocskáját... na jó Sasuke... ne menjünk bele a részletekbe... inkább kezdjük végre még mielőtt ismét kellemetlen helyzetbe hoz a kis barátod...

- Hé, dobe.- szólítom meg, már berögződött ez a név számára, így már meg sem lepődöm azon, hogy automatikusan ez csúszik ki számon... az előttem sétáló járókelőket vizslatom fekete szemeimmel, kezeimet zsebre dugva kényelmes tempóban ballagok, megtartva a szokásos „hű de laza vagyok én” imidzsemet, amit jelenleg nagyon is nehéz megtartanom... talán egy szájzár megtenné... vagy egy bilincs... vagy egy egész szadomazo készlet, amit otthon önfegyelmezés címen használhatok a tükör előtt... oké.... itt kezdenek nagy bajok lenni... egyre súlyosabb a helyzet... legközelebb már Narutot képezelem el az ágyhoz bilincselve, meztelenül... és egy tizennégy éves, zsenge, növésben lévő fiatalember ilyeneket nem képzel el, melyet fejlődésben lévő, perverz szervezete rögtön mozgósítja a hormonokat, amiktől kedves kis farkincám ismét a nyaralást kezdi tervezgetni... ezért csak nyugi...

- Mi az, teme?- érdeklődik lágy hangján az én édes szőkém, ahogy megszólal borzongás fut végig hátamon... ohh, neked kéne betömni a szádat... Őrület, hogy a cuki kis hangocskáddal is ilyeneket váltasz ki belőlem... de én erős vagyok, és nem fogok máris piszkos dolgokról fantáziálni, hogy mi lenne ha ugyan így nyögdécselnél alattam, s sikoltanád a nevemet, hogy.... ELÉG!!!!

- Meghívlak ebédelni.- jelentem ki nemes egyszerűséggel, ellentmondást nem tűrően, már-már parancsot hangoztatva.. hiába, ha csak felajánlást teszek neki, akkor valószínű. Hogy meg sem hallja... vagyis igen, ha belecsempészem a „ramen” szót is... akkor viszont a pénztárcám egy másodperc alatt válik anorexiássá... a szerelem, pedig így is költséges dolog, csak kifizetődő... ez még csak lesz... ha lesz...

- Hmm... ez gyanús...- simogatja meg állát rám sandítva, majd minta fény gyúlt volna fejecskéjében, öklével tenyerébe csapva torpan meg, s szikrázó tekintettel villantja rám vádolóan mutatóujját, mintha halálsugarakat akarna rám árasztani... most vagy fel fogta vagy nem...- Meg akarsz mérgezni, teme??? Félsz, hogy megint legyőzlek? Nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas módszerekhez folyamodsz!!! Ez túl megy már mindenen!!!

- Te egyre hülyébb leszel, usuratonkachi...- rázom meg fejemet lemondóan, ezzel elismerve magamban a tényt, miszerint még mindig nem fogta fel... igaz, ami igaz, nem gyakran hívom meg enni, de az isten szerelmére... Miért akarnám megmérgezni? Nem szeretem én a hulla szexet! Végül is... ami azt illeti, még semmilyet sem szeretek.. azaz hogy még nem próbáltam... de a hulla nem gusztusos, még ha ilyen fantáziamegmozgató , mint Naruto...

- Temeeeeeee!!!- rikkantja ökörbe szorított kezekkel, s már készül ne is édes kis dühkitörését csodás arcomon levezetni, ám mindent látó szemeimmel felfedezve m a közeli éttermet, s egy szó nélkül ragadom meg csuklóját, hogy aztán pórázként használva vonszoljam magam után, mit sem figyelve arra, hogy a fél Konohát felverő kiáltozásba kezd, nem kis káromkodással, és egyéb a bájos kifejezéssel... még így is tetszik, ha bár a dobhártyán beszakad, s feletépp irritáló, hogy mindenki érdeklődve, és furcsán néz ránk.. nyugalom nem meg erőszakolni akarom... csak akartam...
Végre abba hagyja a kiabálást, s felhúzott orral, duzzogva sétál mögöttem, s hagyja, hogy az étterembe betérve lenyomjam magam elé, az egyik asztalhoz, s én is lehuppanhassak elé. Kezeimet az asztalra teszem, összefonom ujjaimat arcom előtt, s úgy függesztem rá fekete íriszeimet.. ohh... még így is milyen édes... csodás égszínkék szemei csillognak a dühtől, mérges szikrákat vetnek, duzzadt ajkacskáid összeszorítja... ohh ez a durcás arc... elképezetem, ahogy a szex hiány miatt vág ilyen arcot... te jó isten... abbahagyom... abba hagyom, és nem gondolok ilyesmire... komolyan kezd az agyamra menni, hogy nem hagynak nyugodnia vágyálmaim... elég ha este van party time a nadrágban. Nem kell hogy napközben is ilyen aktívak legyen a hangulat...

Parancsszóra terem előttünk a pincérnő is, ki mosolyogva tudakolja mit is szándékozunk enni, s mi örömmel- én közömbösen, Naruto pedig némileg felvidulva, korgó pocakját simogatva- diktáljuk neki ebédünk ínycsiklandó résztvevőit... megéheztem ebben az edzésben, s éhesen még morcosabb vagyok mint általában, lassan már akis fekete felhőmet hiányolom magam fölül, hogy vígan szórhasson fejemre villámokat... tökéletes kedvemhez, már csak ez tenne hozzá egy lapáttal...
De azt hiszem most nem gondolhatok a hasamra, helyette inkább a leghatásosabb „valljukbehogyszeretjük” módot kéne megkeresni... lássuk csak...
„Naruto, édesem! A szívem a tiéd!” Na ne... most komolyan.. elhinné valaki is, hogy én ilyet mondok? Ez nem jó.. túlcsordul az érzelmektől... nem természetes, tehát Naruto maximum azt hihetné, hogy rám tört az elmebaj, s skizofrén énemmel helyet cserélve akarok magamból hülyét csinálni...
„ Szeretlek, dobe! Szeretlek, mint majom a banánt!” Ez megint nagy hülyeség... istenem... ettől vagy azt hinné, hogy rá vagyok kattanva a banánjára, s megbotránkozva sikoltások közepette rohanna el, vagy gyümölcs mániára hivatkozva röhögne rajtam egy sort...
„ Ide figyelj, dobe! Beléd estem, és ha nem tetszik ki kötözlek az ágyhoz, és úgy vezetem le rajtad a túltengő kanosságom!” Sasuke alias a brutális cirkos bácsi 2.0... nem jó... ettől vagy megijedne, vagy megdobálna az evőpálcikáival...
„ Izéé....Naruto....ööööhmm.... na... beléd zúgtam na!” Túl határozatlan, ami nem rám jellemező, melytől a szőkém arra következtetne, hogy így rajta gyakorlom, hogyan valljam be Sakura iránt táplált nem létező érzéseimet, s az asztalt felkapva töltené ki rajtam dühét...
Nem lehet igaz! Egy dolog, hogy nem vagyok a szavak embere, mert jó ha egy napi beszéd igényem meghaladja az öt szót, de az már teljeséggel kizárt, hogy nem tudom kinyögni, valamilyen értelmes, módon hogy kell nekem! Vagyis hogy mit érzek iránta... ajjj... talán titokban romantikus regényeket kéne olvasnom, hogy legalább betanult szöveggel makogjam el neki mi a pálya...
Reménytelen...
A pincérnő ismét előttük terem, s kedves mosollyal pakolja elénk a rendelt ételeket, szőkém, nagy „Itadakimasu” kiáltással veti magát áldozatára, s malackodva lapátolja magába, amit én csak halvány, gallérom mögé rejtett mosollyal figyelek... édes... ilyenkor az arca kipirul, szemei úgy csillognak, akár a csillog ég, édes kis arcocskáján mindenhol ételdarabkák, amelyek engem ingerelve könyörögnek azért, hogy megszabadítsam tőle Narutot... olyan izgatóan nyalogatja meg ajkait minden egyes falat után, apró nyöszörgéssel jelzi, hogy igen ízlik neki az étel... ohh... mindjárt én fallak fel téged... a rizsgombóc finomabb ha rólad eszem meg... irritál az a pár tészta darab a szád szélén.. megengeded, hogy lenyalintsam? Igen...? Hát ez nem is volt kérdés...

Kezeimmel megtámaszkodom az asztallap szélében, s már emelkedek is fel, hogy vakon kövessem testem diktálását, s rávessem magamat a szőkére, mikor is egy zöld paca tolakszik be a képbe, majd egy giga vastag szemöldök, s végül egy bili alakú hajkorona, melynek gazdája érdeklődve mér végig minket, majd hüvelyujját mutogatva, tökéletes 24 karátos fogsorát villogtatva int nekünk egyet... hát ez most betett... neked is pont most kell abbahagynod az önkínzást igaz...? Nem tudtál volna egy perccel tovább Gai nyakán lógni egy kicsit, hogy együtt rémisztgessétek tovább Konoha gyanútlan lakóit...?

- Sziasztok!- köszön lelkesen, s reakcióként szőkém egy széles vigyorral csusszan arrébb az asztalnál, helyet kínálva Konoha zöld rémének... ne...csak ezt ne... épp most akartam letámadni téged, te meg idehívod ezt az elembeteget...? okos... nem mondom.. még ha nem is tudod, mire megy ki a játék, azért belekavarsz a dolgokba... öntudatlanul is keresztbe teszel nekem, aminek ÉN nem örülök, és Ő se ott a lábam között... fiatal vagyok... zsenge, és olyan problémáim annak, aminek még nem szabadna... erre, most jön ez a mutáns szemöldökű dinka alak, s elrontja a csodás – miről beszélek én...?- ebédet...

- Szia Lee! Mi újság? Hogy-hogy itt vagy?- érdeklődik Naruto, kérdések tömkelegét rázúdítva Leere, ki lelkes válaszolgatásba kezd, ezzel totálisan háttérbe szorítva engem... na most... eltolod a biciklit vagy segítek kedvesen, édesen, s roppant mód szadistán kacarászva... hát hogy lehetsz ilyen kegyetlen, hogy a szerelmünk útjába állsz, még ha azt sem tudja a szöszi, hogy így van!
Reménytelen...
Az élet direkt ver engem??? A szót nem adja a számba, legalább az idiótákat tartaná távol...

Gyilkos tekintettel figyelem, a kedvesen cseverésző párost, de éjsötét szemeim többet időznek a szexi szőkén, ki édesen kuncog, aranyos kis mosollyal hallgatja Leet, arcát vakargatja egyik ujjával, lelkesen mutogat... jajj... már megint... nem szabadna rá néznem, de ha Naruto elvonókúrára megyek, akkor előbb-utóbb muszáj dzsekiben fogok pompázni... vagy épp álruhába öltözve, hosszú köpönyeggel ugranék az egyik ház tetejére a Hold elé, s egy rózsát a számba véve villantani sármos mosolyt a szőkémre, ki olvadozva várná, hogy ostoromat liánként használva lendüljek le hozzá, s karjaimba kapva vigyem a rózsaházba, ahol perverz fantáziámat kielégítő dolgokat tehetnék vele... ezt most abba hagyom...

Vélemények     Következő--->