-Chidori!

-Rasengan!

Hangzott fel a horizont két vége felől két elszánt üvöltés.

Egy újabb találkozás, egy újabb harc. Sasuke és Naruto mélyen egymás szemébe nézve támadtak...

Naruto látta, hogy az Uchiha nem hátrál meg még most se, mikor látszólag rossz formában van. De így is elmegy a végsőkig, ölni készül...

„Ha ez a jutsu betalál, biztosan meghal...” - gondolta a szőke
Hiába támadt volt csapattársa rájuk, Konohára, de erre még nem képes… Nem képes megölni Sasukét!

Az utolsó pillanatban Naruto meghátrált, megszakította a mozdulatsort, mely a halálos csapással zárult volna.

De Sasuke nem...

Sasuke betalált...

Minden elsötétült...

"Ennek nagyon kéne fájnia, mégsem fáj annyira. Biztosan meghaltam"- gondolta, de ekkor friss levegő simította végig arcát és kócolta össze szőke fürtjeit. Hihetetlen, de mintha repült volna...

"Mi történhetett?" - Lenézve elsuhanó fák koronáit látta maga mellett.

"Mi történhetett??"

Ekkor pillantotta csak meg a lábánál kuporgó fiút, aki aggódó tekintettel figyelte őt, ahogy mindig.

Sai állandóan félti, hisz törődik vele. Lassan az is tudatosult Narutoban, hogy épp társa madarán repültek.

- Mi történt?

- Az történt, hogy kivételesen nem a meggondolatlanságod miatt haltál meg majdnem, hanem tudatosan. Fő a változatosság! Hagytad, hogy Sasuke rád támadjon, nem is védekeztél. Szerencsére Shikamaru az utolsó pillanatban az árnyékával megállította őt, ezzel viszont csak azt érte el, hogy ne telibe találjon a támadása. Megmentette az életedet, de így is komolyak a sérüléseid.

-Áu...áu..áu, igen érzem.. - tapogatta végig magát Naruto, majd homlokához kapva döbbenten tapasztalta...

-Hol van? Hova tűnt? Hova tűnt a fejpántom?

-Nem tudom, biztosan elhagytad a harc közben...

"Ki lehetett az a fiú? Miért volt olyan gyengéd Narutoval? Ő vajon meghalt?

És miért érdekel ez engem?" - Ezek és még számtalan hasonló kérdés cikázott Sasuke gondolataiban.

Minden találkozás vele olyan felkavaró... folyamatos küzdelem újra és újra, de most mégis olyan más volt.

„Hagyta magát. De miért?

A megjelenése is más. Magasabb lett, izmosabb, érettebb. A tekintete is megváltozott, már nem az a hülye kis kölyök, aki volt. Olyan furcsán nézett... Nem volt dühös, sem mérges, sem izgatott. Inkább valami szomorúság ült a szemében. Ugyanaz a tekintet, amit a tükörben látok nap, mint nap. Vajon én is hiányzom neki úgy, mint Ő nekem?

DE a fejpántja most nálam van, tudom, hogy ezért biztosan eljön. Ez a fejpánt kevés tárgyak egyike, melyek igazán fontosak neki...”

- Maradj nyugton! Ha átköthetem a sebed, meghívlak egy ramenre!

"Ez mindig beválik"- gondolta Sai és valóban, most is, mint már oly sokszor, mikor Narutot ápolta, hatottak a varázsszavak.

- De nem vagyok éhes...

- Háát perszee… - zajlik a szokásos monológ.

Nem sokkal később már Ichirakunál várták az ebédjüket.

Sai csodálattal figyelte Naruto arcvonásait, aranyló szőke hajfürtjeit, melyek kócosan törtek utat maguknak a szélrózsa minden irányába. Mégis, ilyen kócosan is, nagyon szépnek látta őt. Az az aranyos mosoly és a csillogó szemek, ahogy "alig várja", hogy megkapja az ebédjét. Pont ilyen volt a tekintete akkor is, mikor először jöttek ide együtt, a küldetés után, mely során Ő, Sai majdnem meghalt. Ha nincs ott Naruto...

Akkor jött rá, hogy szereti Őt, és ez azóta is így van, bár sosem merte elmondani neki.

Ebéd után Naruto úgy határozott, hogy sétál egyet, noha Sai felajánlotta társaságát úgy döntött, inkább egyedül megy. Gyönyörűen sütött a nap, mégis rosszkedvű volt. Szomorú volt, úgy érezte egy részét a csatatéren hagyta. Nagyon szerette azt a fejpántot, de nem csak emiatt szomorkodott...

"Felkavaró volt újra látni Őt. Kezdek belefáradni abba, hogy megpróbáljam visszahozni. Látszólag őt nem érdekli az otthona, nem érdekli Konoha, nem érdeklik a barátai,és…Én sem. Már biztosan tovább lépett, nincs szüksége rám! Talán nem is volt..."

Visszaemlékezés

Sasuke és Naruto egy fa alatt heverve nézték a felhőket.

- Fárasztó volt ez az edzés!

- Igen, de ez kell ahhoz, hogy erősebb legyek, hogy bosszút tudjak állni…

- Akkor holnap még többet kell edzenünk! - lelkesedett Naruto

- Igen, most viszont menjünk haza pihenni!

- Dobe, én mostanában olyan boldog vagyok… Biztosan a sok edzés miatt!

- Igen, biztosan amiatt - suttogta elgondolkodva társa szavain Sasuke - Én is... boldog... vagyok - mondta meglepetten

"Hogy lehetne ő boldog, mikor neki száz százalékig az edzésre kellene koncentrálnia, és a gyűlöletre, amit bátyja iránt érez. A bosszújára, ami hajtja az edzéseken. De vajon tényleg ez hajtja?"

Éjjel Sasuke komor ábrázattal jelent meg Narutonál.

- Szia, hátte?- kérdezte a szőke

- Elmegyek!

- De hát, még csak most jöttél, gyere be!

- Elmegyek! Elmegyek Konohából…

- Hogyhogy elmész? Nem mehetsz el! Edzenünk kell, azt mondtad ez tesz boldoggá téged is.

- Igen, de nem az edzés - suttogta, majd sarkon fordult.

- Nem mehetsz el! - vágta barátjához Naruto, de addigra Sasuke már eltűnt.

- SZÜKSÉGEM VAN RÁÁD! - ordította a sötétségbe kétségbeesetten

"Igen, nekem is Rád, pont ezért kell elmennem... Én nem lehetek boldog..." - gondolta az Uchiha, majd egy könnycsepp gördült végig az arcán.

De ezt Naruto már nem láthatta.

Vélemények     Következő--->