Uchiha Madara nem érezte magát veszélyben, mikor kilépett klánja birtokának kapuján, csupán egy sétára indult volna, hogy, ha rövid ideig is, de nyugta lehessen. Ám egy árny, mi titkon követte, hamarosan tett arról, hogy ez a szándéka vakvágányra fusson.

Egy váratlan, erős ütés a semmiből, és a gravitációnak hála a súlyos páncélzat lehúzta az elernyedt testet a földre. Senki sem látta mi történt, senki sem hallotta a hangos puffanást, így elrablója feltűnés nélkül vihette magával az eszméletlen Uchihát.

A sharingan használó nehezen nyerte vissza eszméletét, főleg, hogy valami puha anyag megakadályozta a látásban. Mozdult volna, de tompa lánccsörgés jelezte, hogy kezeinek erre sincs sok lehetősége, és döbbenete csak nőtt, ahogy tudatosult benne, miszerint egy ágyon fekszik, a teljes fegyverzete és védelme nélkül, csupán lenge ruháit hagyták rajta.

- Remek, végre magadhoz tértél… - szólalt meg egy felettébb ismerős hang.

- Hashirama?! – fordította fejét abba az irányba, ahol az említett férfit vélte. – Mégis mit jelentsen ez?!

- Ne aggódj, Mada-chan, nem készülök semmi rosszra… Nem akarlak bántani – perzselte végig arcát a forró lehelet, mire bőre vélhetőleg a meleg miatt – legalábbis, ő nagyon remélte ezt -, sem mint riválisa hanglejtésétől lángolni kezdett, és arcára enyhe pír szökött fel.

Újra szólásra nyitotta száját, de mielőtt azon hang kijöhetett volna, a barna hajú saját ajkaival állta el a szavak útját. Habár a kendő miatt nem látszott, Madara szemei elkerekedtek, és a döbbenettől kishíján kiakadt az állkapcsa.

Megannyi kérdés sorakozott már így is a fejében, de ezzel csak még több lett, nem tudta mire vélni a Senju vezér viselkedését, de abban biztos volt, hogy ő egyáltalán nem akar részt venni ebben a rossz tréfában. A sokkhatás alól feleszmélve egy gyengédnek nem nevezhető harapással jelezte a másiknak, hogy jobb, ha azonnal befejezi, amit csinál.

Hashirama felszisszent, ahogy nyelvébe hasított az éles fájdalom, és rögtön elengedte áldozatát.

- Látom, harapós kedvedben vagy – jegyezte meg, miközben letörölte a szájából kicsorduló vért.

- Azonnal engedj el! Mégis mit képzelsz, hn?! – szűrte ki a fogai között dühösen Madara.

- Nyugalom, mondtam már, hogy nem akarlak bántani. Ha jó fiú leszel, én is gyengéd leszek – suttogta a barna hajú, újra vészesen közel hajolva hozzá.

A sharingan használó vissza akart valamit szólni, de torkán akadt a szó, mikor riválisa egyenesen ráült, nem is akár hol.

- Mi… Mi a fenét csinálsz?! – találta meg a hangját, és ha tudott volna, ölni képes szemeket meresztett volna rá.

Azonban választ nem kapott a kérdésére, helyette felsőtestéről érezte eltűnni a maradék ruháját is. Kezdett világossá válni a számára, hogy Hashirama mire is készül pontosan, és nagyon ellenére volt a dolognak. Ugyanis az képtelenség, hogy ő passzív fél legyen, pláne a Senju vezérrel szemben.

Viszont sajnos nem épp úgy festett, mint akinek sok beleszólása lenne a történésekbe. Igen, Madara kifejezetten ki volt szolgáltatva a barna hajúnak, aki természetesen élvezte ezt, és tekintetével szinte falta magába a látványt, amit az alatta lévő nyújtott.

Egyik kezével végigsimított a szabaddá tett hasfalon, külön kitérve minden egyes jól látható kockára. Nem bírta megállni, hogy ne érintse meg mással is, így lehajolt, és ajkait lusta mozdulatokkal végigjáratta az említett területen. Az Uchiha összeszorított fogakkal próbálta útját állni a hangoknak, amik a bőrén keresztül érkező ingerek hatására akartak feltörni belőle.

A nedves nyelv, ami hamarosan felfedező útra indult rajta, mintha csak valami lakatlan sziget lenne, bejárt minden egyes négyzetcentimétert, külön figyelmet fordítva néhány érzékenyebb részre. Hiába tiltakozott ellene az esze, a teste igenis reagált rá, és egyre jobban lázba hozták az érintések.

Alsó ajkába harapva igyekezett visszafojtani nyögéseit, de ez kevésnek bizonyult, és mikor Hashirama belecsókolt a köldökébe, a hangok előtt végképp felszabadult az út.

- Szóval ez tetszik, hm? – mosolyodott el a barna hajú.

- Nem! – vágta rá határozottan, ám a következő pillanatban már újra felnyögött, mert a Senju vezér megismételte előző tevékenységét.

- Hát persze… - bólogatott a barna hajú önelégült vigyorral az arcán.

Madara elátkozott mindent, ami élt és mozgott, de vörös arcán, továbbá egyre keményebb ágyékán ez nem sokat segített. Riválisa tökéletesen érezte növekvő ˝problémáját˝, ezért úgy döntött, ideje továbbhaladni, persze csak lassan és biztosan, nem kell semmit elsietni!

Végigcirógatta az Uchiha oldalát, majd beleakasztotta ujjait a nadrágjába, és csigatempóban húzta lefelé, hogy teljesen súrolja a kidudorodott alsónadrágot, ezzel csak még jobban ingerelve az alatta lévőt. Mikor végre lekerült róla a ruhadarab, Hashirama először ajkaival az alhasát halmozta el apró csókokkal, majd merészebb tájakra tévedt, és boxeren keresztül izgatta a már eléggé merev hímtagot.

 - Ha… Hagyd abbah… - tiltakozott Madara utolsó erejével, de a Senju vezér nem is figyelt rá, zavartalanul folytatta tevékenységét.

Hamarosan az utolsó, vékony textildarab is lekerült róla, és a barna hajú végre teljes életnagyságban láthatta a méretes büszkeségét, amiről eddig csak szóbeszédeket hallott. Elégedett mosolyra húzta száját, ahogy tekintetét végigfuttatta egész valóján, és büszkeséggel töltötte el, hogy valószínűleg ő az első, aki így látja; mert más esetben tökéletesen lerítt az Uchiháról, hogy nem egy vérbeli Uke, ellenben vitathatatlan Seme, ezért kiváltságosnak érezte magát.

A sharingan használót akkor hagyta végleg el teljesen a józan esze, mikor a nehezen megszokott szobahőmérsékletet felváltotta egy igencsak forró, és nedves barlang, ami rögtön tövig nyelte el. Igazi férfias hörgéssel jelezte, hogy nem kis hatással volt rá ez a mozdulat, mégsem élvezett el, ahhoz úgy tűnik neki ennél is több kellett volna.

Hashiramának viszont nem volt ilyen jó a tűrőképessége, mondhatni, eléggé kifogyott belőle; minél hamarabb a magáévá akarta most már tenni Madarát. De mivel tudta, hogy ő még nem volt passzív fél, először is fel kellett készítenie, különben biztosan megsebzi, és nem ez volt a célja.

- Ez most lehet, hogy fájni fog, de ne feszíts be, mert úgy még rosszabb lesz… – motyogta közel hajolva arcához, de nem csókolta meg, tartott tőle, hogy hasonló választ kapna, mint legutóbb, és szerette volna megkímélni tőle a nyelvét.

Az Uchiha sejtette, miért mondja ezt neki riválisa, és nem volt túlzottan oda érte; de tehetett mást azon kívül, hogy beletörődik, főleg, ha már saját maga is veszettül kívánta ezt az egészet, mert elvette az eszét a vágy? Nos, nem igazán…

Az első ujj behatolása még nem is érte olyan kellemetlenül, inkább csak kényelmetlen volt. Bezzeg a másodikkal és a harmadikkal már meggyűlt a baja; folyamatosan felszisszent, de egyetlen egy fájdalmas nyögést sem engedett ki a száján, a büszkeségét még nem vesztette el annyira.

Aztán a feszítő érzés lassacskán megszűnt, vagy csupán megszokta a benne mozgó ujjakat; ám ekkor azok el is tűntek, és nem simogatták tovább belülről. Tudta, hogy a Senju vezér most új szintre fog lépni, és egészen mással hatol majd vissza testébe.

Egy tenyeret érzett szájára simulni, utána riválisa hangját hallotta, ahogy előre is bocsánatot kér, és végül a hirtelen érkező fájdalomtól csillagokat látott, úgy érezte, menten kettéhasad.

- Gahh… - tört fel belőle egy fájdalmas nyögés az akadály ellenére is, és a kendő alatt összeszorította szemeit.

- Lazulj elh… - suttogta a fülébe Hashirama, miközben próbálta visszafogni magát, mert riválisa eszméletlen szűk volt, és nehezére esett megállni, hogy ne élvezzen máris belé.

Madara igazán elküldte volna őt melegebb éghajlatra a lazulásával együtt, de jelenleg nem szívesen nyitotta volna ki a száját, hogy aztán értelmes szavakon kívül minden más hang kijöjjön rajta, amit el akart fojtani.

Azonban a Senju vezérnek véges volt a türelme, ezért hát hamarosan már ösztönből is megmozdította a csípőjét, egyszerűen képtelen volt tovább megfosztani magát a gyönyörtől, melyet a másik forró barlangja okozott a számára.

A sharnigan használó pedig nem tehetett mást, tűrte a fájdalmat, és igyekezett valami másra koncentrálni, ebben segítségére sietett Hashirama, aki felsőtestének kényeztetésével szerette volna elterelni a figyelmét, és ez többnyire sikerült is.

Lassacskán hozzászokott Madara a benne mozgó mérethez, és a feszítő érzés helyét kezdte átvenni az élvezet.

Viszont már nagyon idegesítette, hogy nem lát semmit, meg akart szabadulni attól a kendőtől, ami ebben gátolja, bármi áron. És itt a mondat végén van a hangsúly, ugyanis mivel a saját kezeit nem tudta hasznosítani, csak egy módja maradt, hogy végre ne takarja el a szemeit semmi.

Nagy levegőt vett, és mielőtt megszólalt, megfogadta, hogy ezt riválisa még nagyon megkeserüli, csak legyen alkalma bosszút állni…

- Nhh… Hashih… ah… - kezdett bele, mire a szólított ráemelte a tekintetét.

- Hm?

- Ahh… Vehdd leh ezth… Kérlehk… - zihálta, minden büszkeségét latba vetve. A barna hajút meglepte a kérése, főleg az utolsó szó, ám még mindig voltak kétségei ezzel szemben.

- De ígérd megh… hogy nem használodh… - mondta a Senju vezér, miközben egyre mélyebbeket lökött csípőjével.

- Megh… Meghígérehm! – nyögte Madara, mire a kötésen lazult a szorítás, és lassan felfedte íriszei előtt a napvilágot.

Ám azok most nem izzottak vörösen, ahogy általában, betartotta a szavát; szemei sötétek voltak, és úgy csillogtak a vágytól, mint a holdfényes éjszaka.

Hashirama elmosolyodott, majd lehajolt, és megcsókolta az Uchihát. A sharingan használó ezúttal szabad utat engedett a nyelvének, hogy sajátjával vívjon újra a dominanciáért csatát. Sokáig döntetlenre állt a harc, de a barna hajúnak csak egy határozott mozdulatába került, és rögtön fölényes győzelemmel vette át az irányítást.

Mindkettejükben elhatalmasodott az egymás iránt érzett szenvedély, a Senju vezér egyre gyorsabb ütemben mozgatta csípőjét a végletekig hajszolva a kéjt, amely még sohasem tapasztalt érzésekkel töltötte el őket.

Madara a lábait a másik dereka köré kulcsolta, hogy még mélyebben érezze magában, ő sem tudott már józanul gondolkodni és cselekedni, azt tette, amit a vágya diktált. Minél közelebb értek a csúcshoz, annál hangosabb és erőteljesebb hangok törtek fel torkukból, testük meg-megremegett, és látásuk elhomályosult.

A barna hajú, míg egyik kezével igyekezett megtartani magát, a másikat levezette az Uchiha öléhez, és megragadta annak kőkemény, vágytól duzzadó férfiasságát. A sharingan használó nem bírta tovább elviselni a sok kéjhullámot, melyek folyamatosan végigfutottak egész valóján; és Hashirama nevét kiáltva elélvezett, magával rántva őt is a gyönyörbe.

Forró magja riválisa markába robbant, és mielőtt elméjét teljesen ellepte volna a tejfehér köd, még érezte, hogy valami elárasztotta őt belülről.

A Senju vezér remegő végtagokkal próbálta megakadályozni, hogy ráessen az alatta lévőre; maradék erejével ellökte magát tőle, és egyenesen mellé huppant a szerencsére széles franciaágyon.

Hosszú ideig nem szóltak semmit, csak szapora légvételeik töltötték be a helyiséget, ahogy igyekeztek minél több oxigént juttatni tüdejükbe.

- Hashi… - fordult a barna hajú felé aztán Madara, aki szintén így tett.

- Hm?

- Eloldoznál végre?

- Persze – bólintott Hashirama, és szabaddá tette a másik kezeit, remélve, hogy nem gyilkos szándék vezérli, és nem fogja itt helyben lemészárolni a tettéért.

Szerencsére semmi ilyesmire nem készült, csupán óvatosan hasra fordult, és lehunyta szemeit, ugyanis elhatározta, hogy aludni fog, mivel fáradtnak érezte magát. Azonban a Senju vezér megakadályozta ebben, mert tovább folytatta az elkezdett párbeszédet.

- Haragszol?

- Nem – motyogta a párnába Madara. Tényleg nem érzett gyűlöletet vagy utálatot riválisa iránt a történtek miatt, és ezen még ő maga is meglepődött.

- Akkor jó…

- De azért máskor finomabban is közölhetnéd a szándékaid, mert rohadtul fáj az ütés helye! – korholta le barna hajút, hogy mégis legyen valamennyi bűnbánata.

- Jó-jó, bocsánat – kért elnézést Hashirama, aztán leesett neki, hogy… - Ezek szerint lesz következő alkalom?

- Hát… Ha nem csak egy menetre kellettem, vagy valami fogadásból, és esetleg holnap nem fog egész Konoha rajtam röhögni, akkor igen, lehet róla szó – mormolta az Uchiha alig hallhatóan, mert tényleg kezdett elálmosodni.

- Szó sincs ilyenekről – rázta meg a fejét a másik, és széles mosolyra húzta száját, bár ezt ő nem láthatta. – Igazából… Tetszel nekem.

- Tényleg? – fordult felé döbbent arckifejezéssel, már nem is érezte magát annyira fáradtnak.

- Ühüm – bólintott a Senju vezér, és odahajolt hozzá, hogy megcsókolhassa.

Madara viszonozta, de most nem akart küzdeni a dominanciáért, ráhagyta Hashiramára az egészet, és csak élvezte az édes ajkakat. Miután véget ért, lusta félmosollyal zárta le részéről a további társalgást, és a párnába nyomva arcát jelezte, hogy végre aludni akar.

A barna hajú halkan felkuncogott erre, majd magukra húzott egy takarót, és átkarolva – most már – szeretőjét ő is lehunyta szemeit.

Habár a nap odakinn még fent ragyogott az égen, a vastag függöny mögül egy kíváncsi fénysugár se szökhetett be a szobába, hogy megzavarja álmukat.

~ The End ~

Vélemények