Lassan l�pdelt a s�t�ts�gben. A neh�z, zuhog� l�p�sek valamire eml�keztett�k. Csat�b�l visszavonul�, vert katona s�lyos, megf�radt l�p�seire. Ugyanakkor m�g sem �rezte mag�t kimer�ltnek. Mosolygott. M�r egy ideje baktatott, maga sem tudta, hova, csak �szt�n�sen haladt tov�bb egy ismeretlen �ton, mikor konstat�lta t�nyleges lelki �llapot�t. Boldog volt. Halv�ny f�ny kezdett pisl�kolni valahol a t�volban, de nem foglalkozott vele. Nem a sug�r vonzotta, maga sem tudta, mi�rt megy annak az ir�ny�ba. V�g�l, �jabb id�tlen �tszakasz ut�n egy kivil�g�tott, feh�r t�rbe �rkezett. Ahogy lepillantott, s�t�tebb, hom�lyos foltokat l�tott. Kicsit er�ltette a szemeit, m�g v�g�l kirajzol�dtak el�tte saj�t testr�szei. �jra l�tott. Eddig is l�tott, csak eddig olyan term�szetesnek hatott ez a t�ny. Most azonban elakadt tekintettel vizsg�lta tiszta kezeit. Pedig hat�rozottan eml�kezett, hogy mikor els�t�t�lt el�tte minden, mocsok fedte eg�sz test�t. A testv�re ellen v�vott k�zdelem kavarta por, v�r �s verejt�k undor�t� kever�ke.
M�s l�pteit hallotta. Gyorsult a duhog�s �s a f�nyben egy alak bontakozott ki, aki fel� futott. Esz�be sem jutott fegyver�rt ny�lni, csak gyermeki csod�lkoz�ssal f�rk�szte a k�zeled� alakot. Hossz� sz�ke haj �szott pal�stk�nt ut�na. Enyh�n n�ies vonalai kirajzol�dtak kecses mozg�sa k�zben. Deidara…
A fi� alig b�rt lef�kezni, mikor el� �rt.
- Itachi! – ki�ltotta �s hangja a semmibe visszhangzott. – H�t igaz…
K�ts�gbeesett tekintettel meredtek r� a zaf�r szemek, melyek most tiszt�bban csillogtak, mint az �g egy felh�tlen reggelen.
- �n… - kezdte elf�l� hangon. L�that�an a k�nnyeivel k�szk�d�tt. – �n csak meg akartalak v�deni… De nem siker�lt… - oldalt ford�totta fej�t �s sz�ke tincsei napsugarakk�nt hulltak a k�ks�gek el�.
Itachi furcsa, boldog melegs�ggel mosolygott r� t�rs�ra �s akaratlanul is kiny�jtotta kez�t, hogy megsimogassa a m�sik arc�t.
- Tudom. �s k�sz�n�m. Ne hib�ztasd magad! �n �gy akartam. De neked nem kellett volna meghalnod – homlokon p�ck�lte a kisebbet, pont �gy, mint r�gebben kis�ccs�t. Erre a m�sik felkapta a fej�t �s hitetlenkedve b�mult r�.
- Te… nem haragszol? – k�rdezte. – Azt v�rtam, hogy k�zl�d, hogy semmire sem vagyok j� �s minek sz�ltam bele a dolgodba…
B�k�sen mosolyogva megvonta a v�ll�t. Az igazat megvallva, semmi ilyen nem volt benne, csak pozit�v �rz�sek t�lt�tt�k el.
- Most m�r nem mindegy? – k�rdezte f�radt �ress�ggel. Nem a f�j� �rre gondolt, hanem arra a letisztult nihilre, ami egy neh�z id�szak v�g�n �led az emberben. � nagyon szerette azt a semmit. Az mindig a nyugalmat jelentette. – K�l�nben sem igaz, hogy semmire se vagy j� – tette hozz�.
Deidara most m�r gyanakod�an n�zett r�.
- Mi van veled? T�bbet besz�lt�l, mint ismerets�g�nk alatt �sszesen.
- Meghaltam… - vonta meg �jra a v�ll�t. Letelepedett a v�lt talajra, hab�r a hihetetlen, vak�t� feh�rs�gben nem volt benne biztos, hogy az a t�nyleges padl�zat. Sim�nak �s h�v�snek �rezte. Arrafele b�mult, ahonnan j�tt, de a barlangot vagy mit m�r nem l�tta. Csak ott is a f�nyt. Az ex-terrorista mell� telepedett �s sok�ig nem is sz�ltak egym�shoz. Nem �rezt�k sz�ks�g�t. Egyszer csak a fekete haj� t�rte meg a csendet a k�rd�s�vel:
- Milyen volt?
Csend.
- Micsoda?
- Meghalni? Gondolom, te nem ugyanazt �rezted, mint �n.
- F�jt… �gy �reztem, darabokra szaggatj�k a testemet a lelkem k�r�l, majd azt kit�pik a marad�k h�sb�l �s v�gigr�ngatj�k egy hossz� �ton, ahol hihetetlen�l f�j a sz�l �s �n nagyon f�ztam – ahogy ezeket mondta, annyira gyereknek t�nt, olyan gy�moltalannak. – �s egyed�l voltam, �s f�ltem. Itt t�rtem csak magamhoz. Egy ideig csak bolyongtam, de olyan volt, mint ha egyhelyben j�rtam volna. Azt�n megsz�lalt egy hang. Azt mondta, nem sok�ra te is itt leszel. �s akkor r�j�ttem, hogy minden hi�ba volt. Hogy feleslegesen haltam meg.
Nem s�rt. B�r Itachi �gy �rezte, k�nnyebb lehetne, ha kiadn� mag�b�l az eg�szet. Ink�bb boruljon zokogva a nyak�ba. De a m�sik ezzel szemben r�mosolygott.
- De most m�r itt vagy. �s ha m�r �gy alakult, �r�l�k, hogy nem vagyok egyed�l.
Ism�t sok�ig hallgattak, majd Deidara k�rdezett:
- �s neked milyen volt meghalni?
- H�t jobb, mint a ti�d…
Az �rtetlenked� tekintetet l�tva folytatta:

- �ltem. Nem a nagybet�s �LETET, amit eddig r�m k�nyszer�tettek. Hanem a magam kisbet�s �let�t. Boldog voltam, mosolyogtam. Sasuk�val voltam. Az utols� m�sodperceimben ember lehettem, nem kellett egy g�pnek lennem, egy titkos fegyvernek, ami csak puszt�tani tud. Megp�ck�ltem a kis�cs�m homlok�t �s r�mosolyogtam. Azt mondtam neki, „Sajn�lom Sasuke, nem lesz legk�zelebb…” Tudom, hogy �rtette. Most m�g nem teljesen, de majd id�vel �ssze�llnak neki a k�pek �s tudom, hogy nem fog majd gy�l�lni. M�g az is lehet, hogy id�nk�nt megeml�kezik majd r�lam. Tudod, azokban a m�sodpercekben nekem lehettek �rzelmeim. Kimutathattam �ket. �s j� volt. Az �ltal, hogy �t l�ttam utolj�ra, �gy �reztem, nem vagyok egyed�l. Nem halok meg egyed�l. Kicsit �gy �reztem, megint �sszetartozunk Sasuk�val.
- Ennyire szeretted?
- Mindenn�l �s mindenkin�l jobban, hiszen a testv�rem volt, az egyetlen, aki megmaradt a csal�domb�l. Aki r�gebben is tartotta bennem a j�zan �szt. Ha � nem lett volna, szerintem ott �r�l�k meg abban a h�zban. Miatta �reztem �gy, hogy �rdemes reggel kinyitni a szemem, hogy �rdemes m�g egyszer �s m�g egyszer leveg�t venni, a k�vetkez� l�p�st megtenni. Ebben az �rtelmetlen, gyomorforgat� vil�gban � volt az egyetlen sz�momra, aki�rt b�rmit megtettem volna. Akinek a boldogs�g��rt a saj�t �letemet �ldoztam volna… �s �ldoztam is. Szerettem volna tov�bb seg�teni neki, vagy t�bbet, de nem tudtam. Csak rem�lhetem, hogy minden rendben lesz vele. �r�ltem, hogy Narutoval olyan j�ban vannak, hab�r az�rt tudod, bel�m mart a f�lt�kenys�g. Kicsit �gy �reztem, elveszi t�lem. Persze ez butas�g, hisz �n hagytam el �t, ak�r akartam, ak�r nem. De Sasuk�t annyira szeretem, hogy nem �rdekel a saj�t boldogs�gom, csak � mosolyogjon valahol a vil�gban.
Deidara a l�b�t fix�rozta nagy er�kkel. F�jt neki, amit hallott, hiszen szerelmes volt az Uchih�ba �s szerette volna, ha r�la besz�l �gy. Ha � lett volna az, aki�rt a m�sik b�rmit megtett volna. De � csak… Egyszer-k�tszer haszn�lta egy-k�t dologra. Azt�n arra gondolt, tal�n mondania kellene valamit, �gy pr�b�lt fel�lemelkedni saj�t s�relmein �s �gy v�laszolt:
- Sajn�lom, hogy meg akartam �lni…
- Nem tudhattad… - t�nyleg nem tudta. Nem mondta neki az id�sebb shinobi soha, hogy �gy �rezne. Valami furcsa bels� k�sztet�st �rzett az �szintes�gre:
- Tudod, szerettelek. Meg szeretlek is. �s kicsit f�j, hogy egyed�l Sasuke ir�nt volt�l k�pes pozit�v �rzelmeket t�pl�lni…
- Ez �gy nem igaz. Sasuk�t szerettem �nzetlen�l. Az � boldogs�g��rt megtettem volna b�rmit. T�ged soha nem tudtalak volna �gy szeretni. De b�rmit megtettem volna, hogy ott maradj a k�zelemben, hogy �n kev�sb� legyek boldogtalan – r�mosolygott kedvenc sz�k�j�re. – Nem vagy v�letlen�l Naruto rokona?
Deidara nevetni kezdett �s r�d�nt�tte a fej�t Itachi v�ll�ra.
- Ezt megsz�vtuk…
- Jah… De majd legk�zelebb mi nyer�nk – somolygott a fekete haj� �s el�gedett vigyorral zs�kolta be a v�ll�ba kapott er�tlen �t�st. Ezzel a mondattal bar�tj�t g�nyolta ki, aki minden egyes �sszecsap�suk ut�n, mikor vesztett, azt mondta: „Majd legk�zelebb �n nyerek!” de ez nem �rkezett el, soha. �gy ut�lag m�r b�nta, hogy nem engedte egyszer sem nyerni. Azt is b�nta, hogy be�llt az Akatsukiba. Csak Dei �let�t is elrontotta. A fi�, mintha csak olvasna a gondolataiban, megsz�lalt:
- Ha �jrakezdhetn�m, ugyan�gy csin�ln�k mindent.
- Be�lln�l az Akatsukiba?
- �nk�nt. Hogy megismerhesselek…
Szerette a kis cserfes t�rsas�g�t, sz� se r�la, akkor is, ha �let�ben nem besz�lt hozz�, csak… De � viszont nem akarna m�g egyszer be�llni abba a szervezetbe. Egyszer�en fogn� Sasuk�t �s elmenek�lne vele Konoh�b�l. El valami kis tiszt�sra, ott egy kis h�zba �s soha t�bbet nem besz�lne senkivel se az �ccs�n k�v�l. Azonban erre m�r nem lesz lehet�s�ge. Egy volt, de � m�sra haszn�lta fel.

„J�jj el napf�ny!
Keltsd �ket �lmukb�l, �r�k �lmukb�l!
�bredj napf�ny!
Keltsd �ket �lmukb�l, �r�k �lmukb�l!”

V�lem�nyek