Szerző: luc_y7
Szerző megjegyzése: copycock "droghasználat" kihívására készült, szóval eléggé absztrakt. Furcsa nyelvtan, rengeteg dőlt betű és így tovább. Sasukét 18-19 évesnek képzelem. A dalszöveg a Blood Brothers "Six Nightmares at the Pinball Masquereda" című számából van.
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, a szerző engedélyével készült. A szerkesztés szánt szándékkal ilyen.
A műben utalás van férfi-férfi kapcsolatra, önpusztításra, csúnya beszédre. Témáját tekintve eléggé lehangoló és megrázó mű. Ha ezek után mégis elolvasod, egy kis ajánlás zenehallgatáshoz:
Puscifer - Undertaker
The Perfect Circle - Circle
Placebo - Meds




Inas kezekkel tartjátok egymást, imát mormoltok az elhagyatott Jézusnak.
A nők reszketve figyelik remegésedet, ahogy a maszk és a száj egymásba fonódnak.
Nevetésünk fülsiketítő, de az ajkaink, de az ajkaink, de az ajkaink remegnek.
Nevetésünk fülsiketítő, de az ajkaink, de az ajkaink, de az ajkaink remegnek.


Sasuke nem biztos benne, mikor kezdett a plafon leszakadni. A földön fekve bámulja, csak most kezdi érteni, hogy a tető talán rá fog esni, mert úgy látszik egyre lejjebb süllyed, centiről kibaszott centire, és ez talán nem is olyan jó dolog, nem? Ugye? Utána gondolva talán mégiscsak jó, tűnődik Sasuke, mert a lakásának úgyis valami változtatásra van szüksége, némi felújításra. Mindig ugyanolyannak tűnt, gyerekkora óta. Mindig az egyszerű falak, az egyszerű ágy… hiányzik valami nagyon fontos. Mindig ugyanaz a tv, ugyanazokkal az elcsépelt drámákkal. Eszébe jut, hogy [talán megtette, talán mégsem] a földre dobta a berendezést és addig rúgtarúgtarúgta, amíg apró darabokra nem tört és talán a biztonság kedvéért fel is gyújtotta. Fekete, fekete füst pusztítja a tüdejét.

Sasuke nevet.

Az oldalára fordul.

Maga köré fonja a karjait és

zokog.

Ez nem igazságos, ugye? Nem akarja, hogy a plafon összezúzza, akkor meg miért nem áll már meg? Elég elég elég ebből a mocsokból, elég a fondorlatos ösvényből. Úgy gondolja, élveznie kellene ezt az egészet. Ezt mondta a férfi. A férfi a gyógyszerekkel. A férfi, akinek nagy zsáknyi színes, csodagyönyörű fényes pirulája van. Sasukének van pénze, van ideje, és a legfontosabb mind közül: szüksége. Szükség szükség szükség, hogy kizárja az egészet, hogy elűzze magától. A férfi odaadta a tablettákat, Sasuke hazament és ledöntött néhányat. [Egyet? Kettőt? Hármat? Négyet? Ezret?]

Sasuke semmit sem tud.

Olyan idióta.

Egy istenverte

hülye.

Sasuke fuldokolni kezd a sírástól és a nevetéstől, hasra fordul, arcát a fapadlóra simítja, és azon gondolkodik, vajon eltudna-e süllyedni az anyagban. És elbújhatna. Fájdalmas a hideg, kemény padlón feküdni. De ha átesik a deszkán, az alatta lakó szomszéd hálószobájában fog kikötni? Talán az sem lenne rossz. Egy csinos, lányos arcú fiú lakik ott, két-három évvel fiatalabb nála, és annyira normális, hogy Sasuke megakarja kúrni, lehámozni róla azt a csábítócsábító ártatlanságát és átlagosságát, mert így akarja. Összetörni. Talán csak egy kefélésre van szüksége. Talán. Ez nevetésre készteti, feltápászkodik a földről, hisztérikusan nevetve az ágyához botladozik és ráhanyatlik. Sasuke úgy érzi, gyászol a saját áltemetésén. De valószínűleg, az nem ilyen érzés, úgyhogy csak gondolja, hogy ilyen lehet.

Sasuke megmarkolja a takaróját, egy időben sír és nevet.

Nagyon, nagyon fáradt.

De egyszerűen képtelen

aludni.

Sasuke magának motyog valamit. Nem biztos benne, hogy mi az. Bassza meg… talán vagy talán megakarok halni… és talán még, talán Szeretlek hiányzol vissza akarlak kapni bárcsak ne öltelek volna meg. Önsajnáló nárcisztikus szörnyeteg, aminek a szekrénybe kell rejtőznie. Sasuke élete közeledik [száguld?] a váratlan, erőszakos véghez. Most már csak száraz, lepattogzott vér és rozsdás fém; Sasuke szájából velőtrázó kacaj szabadul ki. Ha eléggé odafigyel, hallja, ahogy a szíve megszűnik dobogni. Megáll. Ez az, ideje behúzni a kéziféket. Sasuke nem akar elesni. Semmiképpen. Egyszerűen nem akar meghalni és rájön, hogy mennyire el van most [mindig] cseszve, és azt akarja, hogy valaki megdugja; egy olyan valaki, aki törődik vele eléggé, hogy fájdalmat okozzon neki.

Sasuke azt hitte, tudja mit akar.

Azt hitte, a bosszú majd mindent helyre hoz.

Hát kibaszottul nagyot

tévedett.

Kalapáló kalapáló kalapáló hang valahonnan kintről, a való világból, és Sasukét hasogató fejfájás kínozza és kiordít a kopogásnak, „Kussolj már el!”. És abbamarad. Pillanatnyilag csend van és a fiú nagyot sóhajt. Csendet akar. Egyszerű, rohadt csendet akar és semmi többet. De a kopogás újra kezdődik, és Sasuke nem tudja, hogyan hallgattassa el.

- Hagyj békén! – kiáltja a hangnak, nem mintha az figyelembe venné, ezért Sasuke feltápászkodik az ágyról és eldülöngélbotladoziktántorog az ajtóig és kinyitja, mert a hang talán [esetleg] onnan jön. És aztán. És aztán. Ledermed.

Ő az, az összes ember közül, akit Sasuke nem várt volna.

Ő az egyetlen, aki mindig józanságot vert bele, ha szüksége volt rá.

És Sasuke nem biztos benne, hogy melyik ez az érzés, és lehet, hogy Sasuke túl sokat lát bele, de talán

szeretet.

- Kakashiii – hadarja Sasuke, karjait a meleg nyak köré fonja. Kakashi – érthető módon – ledöbbenve tűri. Sóhajt egyet, aztán kezei lassan felkúsznak a fiú hátán, megállapodva a nyakán, hogy viszonozza az ölelést, még ha kicsit esetlenül is.

- Sasuke – motyogja, Sasuke arca a vállához préselve. Legalább egy fejjel magasabb nála, noha úgy néz ki, Sasuke már elérte végső méreteit. Meglepődve veszi tudomásul a fiú arcán éktelenkedő sírás nyomait, egész megjelenése zilált, a haja kócos, ruhái összegyűrődve lógnak rajta. Nem a megszokott viselkedés, és Kakashi csodálkozik, vajon mi lehet a sráccal.

- Már három napja hiányzol, a Hokage teljesen ki van akadva, hogy megint leléptél. Persze azt mondtam neki, hogy én engedélyeztem egy kis szabadságot. Kérlek, mondd, hogy nem kell hazudnom neki – kéri a férfi, ahogy megpróbálja lefejteni magáról az ölelő karokat. Sasuke olyan erősen kapaszkodik a vállába, hogy az ízületei teljesen elfehéredtek, de képtelen elengedni. Soha, soha többé.

Sasuke elengedett embereket, és mindannyian eltűntek.

Elengedte őket.

De ez alkalommal, ha elengedi Kakashit, ő lesz az aki

eltűnik.

- Egyszerűen – motyogja Sasuke – képtelen voltam.

Mintha ez mindent megmagyarázna [és talán meg is magyaráz], Kakashi a homlokát ráncolja, kibújik az ölelésből és a fiút a lakásba irányítva bezárja maguk mögött az ajtót. Kellemetlen szag csapja meg, izzadság és hányás: fogalma sincs mi történhetett itt, minek voltak tanúi a falak. Figyelmét egy kis csomagnyi tabletta köti le; néhány szem árválkodik a zacskóban, a többi porrá őrlődve borítja a földet, vagy rég eltűnt Sasuke éhes torkában, és Sasuke mindig éhes a következő hisztérikus extázisra, mert akkor nem kell gondolkodnia, nem kell látnia. [Vér és fekete haj és sápadt bőr és vörös szemek haldokló szemek haldokló haldokló haldokló ne halj meg.] Sasuke lágy hangon suttogni kezd.

- Mi? – kérdezi Kakashi, és félrefordulva végig néz az összetört bútorokon, a házban uralkodó káoszon.

- Sajnálom – ismétli Sasuke, a hangja még mindig tétova, nehogy meghalják, nehogy meglássák a félelmet a szemében. Mert ha valaki meghallja, még azt hihetnénk, hogy sajnál valamit. Pedig nem. Nem, ugye? Ugye?

Sasuke sosem mutatta jelét semmiféle megbánásnak. Legalábbis nem nyilvánosan.

És egyébként sem túl sokszor.

De nem számít hányszor térdelt Sasuke a jelöletlen sír előtt és mormolt bocsánatkéréseket, egyszerűen nem

elég.

- Minden rendben – feleli a férfi, ahogy beljebb lép a szobába; szandálja sarkával eltapos egy fehér pirulát. Lehajol, ujjaival összesöpri a szereket és hagyja a műanyag zacskóba hullani. Aztán kérdés nélkül megy a fürdőszobába, ismeri a járást, hiszen többször volt már itt. De nem akar rá gondolni, mert úgy érzi kihasználja Sasuke megtört elméjének állapotát, még akkor is, ha a fiú kezdte. Kisgyerekek mutogatnak egymásra. Sasuke töprengő arckifejezéssel követi.

- Mit csinálsz? – kérdezi tágra nyílt szemekkel, ahogy tanára a vécékagylóba ejti a csomagot és gondolkodás nélkül lehúzza.

- Szívesen tartanék kiselőadást, hogy ez a saját érdekedben történik blah blah blah, de kétlem, hogy végighallgatnál – mondja váll rándítva, ahogy elkapja Sasuke öklét, mielőtt még az állán csattanhatna. Túl sokszor ütötték meg shinobi pályafutása alatt ahhoz, hogy csak úgy hagyja, hogy Sasuke rajta töltse ki a dühét. Tudja, hogy Sasukének szüksége van rá. Tudja, hogy hagynia kellene a srácot, hogy kiélje a benne lakozó gyűlöletet. De nem hagyja. Nem hagyja, mert önző és tudja, hogy van más [ugyanolyan egészségtelen] mód elűzni Sasuke démonait az erőszaknál, és Kakashi egy rohadt önző idióta és máshogy akarja. Szereti ezt a sápadt, véres szemű kölyköt és meg akarja érinteni. Sasuke nevetése semmitmondó, üres és sivár, ahogy a mellkasához simul; ökle még mindig Kakashi szorításában, kézfogás perverz paródiájaként. Kakashi csak ki akarja űzni Sasuke démonait és oldozz fel atyám, mert vétkeztem. Vétkeztem. De ha elszavalod a lefekvés előtti imákat, akkor rendben lesz, ugye? Uram, teljes szívemből megbántam vétkeimet, segíts, hogy úgy élhessek akár Jézus és ne vétkezzek újra. Ámen.

Sasuke zokogása jellegtelen, üres és sivár.

Kakashi átfuttatja ujjait a fekete hajon – összetapadt, izzadt, a fiúnak szüksége van egy átkozott zuhanyozásra.

És egyikük sem biztos benne, hogy ez valaha is

rendben lesz.

- Gyere – mondja lágyan, és kitereli a fiút a fürdőből a hálószobába. Nem fog lefeküdni Sasukével, mert van lelkiismerete [legalábbis szereti azt hinni] és helytelen helytelen helytelen lenne. Ehelyett segít neki átöltözni, és igyekszik figyelmen kívül hagyni a fiú nyögéseit és nyöszörgését, és a szemeket, amik kibaszottul nem látnak semmit.

- Szeretlek – leheli Sasuke Kakashi szemébe nézve; arcán duzzogó kifejezés ül, szája kissé szétnyílt.

- Tudom, én is szeretlek – lehúzza a maszkját és csókot nyom a másik homlokára, aztán ajkai lejjebb vándorolnak és megállapodnak Sasuke száján. Sasuke válaszolni akar, visszacsókolni, Kakashi nyaka köré fonni a karjait, összepréselni a testüket, utat engedni a férfi nyelvének, de – nem tudja mozgásra bírni a testét, már annyira nagyon fáradt. Pokolian kimerült.

Kakashi hátrahúzódik, röpke sóhajtás szabadul ki ajkai közül. Sasuke látása elhomályosul, szédülni kezd, azt hiszi még mindig a gyógyszerek hatása alatt áll, de lehet, hogy nem és talán már nem is emlékszik mikor vette be az utolsót. Kakashi az ágy felé irányítja és finoman lenyomja rá.

- Aludj, – mondja [utasítja] – itt leszek amikor felébredsz.

Sasuke engedelmesen magára húzza a takarót és vár. Újra gyereknek érzi magát, betakargatva, leszámítva, hogy anyu és apu sosem takarták be, mert anyu túl elfoglalt volt az állandó sírásával és apu túl szigorú volt; Sasukének csak ez jutott.

- Megígéred? – kérdezi halkan remegő ajkaival, mert egy újabb betartatlan ígéret gondolatába belesajdul a szíve.

- Igen, megígérem – jön a válasz, és még egyszer végig simít az ében tincseken, mielőtt elfordulna. Sasuke meglesz egyedül, mondja magának, ahogy elhagyja a szobát és becsukja maga mögött az ajtót. A lakást kitakarítani legfeljebb egy félórát emészt fel, aztán Kakashi az ebédlő asztalnál találja magát: egykedvűen tanulmányozza a fa mintázatát. Mi a fenét csinál? Valahol mélyen arra gondol [nem igazán, persze], hogy meg kellett volna tartania magának néhány tablettát. Legalább annyira szüksége van rá, mint Sasukénak, csak ő éppen jobban tudja.

Kakashi kinyújtózik, és megérzi Sasuke chakráját a hálószobából.

Kissé halvány és kissé bizonytalan, de ott van.

De Kakashi nem bírja kezelni a helyzetet többé, feláll és egy darab papírra sietősen ráfirkál egy szót,

Sajnálom.

Vélemények>