Zihálva ébredek álmomból, és hirtelen azt se tudom, hol vagyok. A páni félelem zsigereimből eredve emészti tudatomat, míg tagjaim reszketnek az imént átélt sokktól. Csak lihegek, szemeimet ide-oda kapom környezetemen, míg végül sikerül rájönnöm, hogy még mindig futonomon fekszek teljesen egyedül a szobámban. Fejemet visszaejtem párnámra, majd csillapítva lihegésemen letörlöm homlokomról az izzadtságcseppeket.

Valami nagyon rémisztőt láttathatott velem a tudatalattim, mert teljesen ki vagyok készülve. Biztos megint a háború képei üldöznek, miket már az évek során - elvileg - megszoktam. Valahogy mégis besikerül egy-két ilyen éjszaka, főleg mostanában. Belegondolva, szinte sose emlékszem tisztán arra, mit láttam. Néhány részlet beugrik ugyan, de nem tudom jobban felidézni. Miért szeretném tudni, hogy mi üldöz? Egyszerű. Szembe akarok szállni vele, mert nem azok, amiket négy éves koromból visszamaradva már sikerült feldolgoznom. Viszont hiába gondolok arra az időre, álmom homályos felvételei nem élesednek ki tőle. Nem rettegek, ha a tömérdek halottra gondolok, és a Kyuubi chakrájának fenyegető erőssége... az az emlék se ijeszt meg. Fogalmam sincs, mi bajom lehet.

Úgy érzem, muszáj egy kis friss levegőt szívnom.

Felkelek fekvőhelyemről, majd ólomsúlyú tagjaimat az ablakhoz vonszolom, és a függönyt elrántva kitárom. Az esti szél, mintha csak erre várt volna, besiklik szobámba, majd végigjárja a kis helységet, és kiszökik az ajtó alatt. Kint a kertet a halvány Hold fénye uralja, mely vékony felhő mögé bújva ontja világát. Akár egy hangulatlámpa. A fák levelei halkan zizegnek, a tücskök vékony ciripeléssel hívják párjukat. A békés táj csak megnyugtat, elűzi rémületem. Lehunyom szemeimet, mélyet szívok a beáramló oxigénből, és hallgatom az éjszakai neszeit. Semmi erősebb zajforrás nincs most odakinn, még ninja érzékeimmel se hallok mást, csak tökéletes harmóniát a természet szimfóniájában.

Végre lehiggadtam.

 Belsőmben a tenger viharos hullámai elülnek, én pedig lassan az ablak széle után nyúlok, és becsuknám, de a mozdulat felénél hirtelen betolakszik elém egy vörös szemű férfi. Ijedten hátrálok pár lépést, mikor is sikerül rájönnöm, hogy csak a saját tükörképemtől rémültem meg.

Istenem, mekkora barom vagyok...

Visszalépek az üveghez, és egy határozott mozdulattal elzárom a külvilágot, majd másomat kezdem bámulni. A túloldalt lévő alak most valóban én. Haja kissé csapzott, szemei alatt karikák tanyáznak, mimikája egyértelmű zaklatottságról árulkodik.

Szaggatottan felsóhajtok, és visszafekszem, de érzem, már nem tudnék aludni.

Érdekes, hogy most jobban félek magamtól, mint a háborúktól. Bár amit Shisuivel műveltem... azok után nem csoda. A mangekyou sharingan ereje engem is megrémiszt. Ilyen hatalommal még sose volt dolgom, félek, nem tudom majd irányítani.
Mert én nem vagyok olyan, mint a többi Uchiha. Én nem akartam ezt az erőt, csupán muszájból tettem rá szert. Pedig nagyon kedveltem unokatestvéremet, a legjobb barátom volt, bátyámként tekintettem rá. De nem tehettem mást. Magától nem halt volna meg.

Felemelem kezeim, majd összefűzöm őket fejem alatt.

Az Uchiha klán... Mintha csak a Pokolból jöttünk volna. Egy tömérdek átkozott Antikrisztus, akik minél mélyebben élik meg a saját személyes kis poklukat, annál erősebbek.
Használd fiatalon a tüzet... szenvedj, hogy sharinganod legyen... öld meg a legjobb barátod, hogy mangekyoura tegyél szert... tépd ki a testvéred szemeit, hogy örökké használhasd. Utálom ezt az egészet.

A jutsuk közül pedig az amaterasu... Nem is tudtam elsőre szabályozni se az erősségét, se azt, hogy merre terjedjen. Amerre csak néztem minden lángra kapott, én pedig automatikusan követtem az útját. Ezzel sikeresen elértem, hogy a sziklák fele semmivé porladjon. Madarának kellett mögém ugrania, és erőszakkal elzárni a szememben tanyázó átoktól a világot, hogy ne égessem fel az egész edzőteret ott, a kőfejtő menedékében.

Érzem, hogy az idegességtől megint reszketek. Francba... ki kéne magamból adnom a feszültséget.

Mióta nem csináltam már? Igazából fogalmam sincs... lekötnek a küldetések, és az, hogy utánuk mindig elmaradok plusz napokkal. Valamikor időt kell szánnom a Madarával való edzésre, és másként nem tudom megoldani. Persze így kevesebbre tartanak a klánban, mert azt hiszik, nem sokkal gyorsabban teljesítem a missziókat, mint ahogy azt egy átlag ninja tenné.

Tényleg rám férne...

Remegő kézzel nyúlok le köntösöm övéhez, miközben arrébb rúgom a takarót, hogy csípőm fedetlen legyen. Az anyagok lecsúsznak rólam, így már szabadon nyúlhatok ágyékomhoz. Testemet ellepi az a mindig jövő kellemes bizsergés, ahogy lassan masszírozni kezdem tagomat. Szívem egyre gyorsabb ütemet vesz fel, légzésem elnehezül, érzem, miként parázslik fel testem minden porcikája a kéj lagymatag hullámaira.

 - Hhaah - sóhajtom kiszáradt ajkakkal, majd megnyalom szám szélét.

Kicsit igazítok ujjaim elhelyezkedésén, hüvelykem makkomra kerül, a többit erőszakosan rászorítom hosszomra. Lassan masszírozom szét merevedésemen az előváladékot, hogy benedvesítsem, közben öklöm össze-összeszorításával egyfajta lüktető ritmust pulzálok ereimbe.

Kezd nagyon melegem lenni... Még mindig ruhával fedett részeimen izzadtságcseppek jelennek meg, bőröm fülledten lángol a fehér anyag alatt. Valahogy mégsem érdekel.

Ahogy kezemmel ütemes fel-lemozgatásba kezdek, meg is feledkezem róla. Érzékeim most már csak az ereimben forró lávaként terjedő áradatra koncentrálnak. Gerincem mentén néha végigcsap az élvezet, melyre összerándulok. A színek és formák elhomályosodnak szemem előtt, így látásomnak lévén nem veszem hasznát, lehunyom pilláim.

Hirtelen az előbbieknél egy jóval erősebb kis villám cikázik végig rajtam, testem megfeszül, és ajkamba kell harapnom, hogy ne nyögjek fel hangosan... de még nem mentem el. Nem is akarok ilyen hamar, szeretem ezt kiélvezni. Még gyorsabb tempóra kapcsolok, közben feszítem izmaim, megakadályozva ezzel, hogy számomra túl korán élvezzek el.

Csukott szemeim alatt halványan felsejlik pár kép, ahogy egyre nő bennem a visszafojtott vágy. Vágyom, de mire? Egyszer csak az egyik színes foltból előtűnik saját arcom, mintha megint tükörbe néznék, aztán az egész teljesen kitisztul, és csak azt látom, ahogy a saját énem aktiválja mangekyou sharinganját, hogy mindent porrá égessen maga körül. Beleértve engem is.

Kezem teljesen leáll, szemeim felpattannak, torkom elszorul, hogy levegőt se kapok a pániktól. Némán, fuldokolva tátogok párat, mire sikerül ténylegesen oxigénhez jutnom.

Most már... most már emlékszem rá, hogy mit álmodtam, és miért voltam annyira rémült utána. Ez természetellenes. Kész, a saját elvetemült fantáziám játszadozik velem, csak tudnám, mi a célja.

Mindegy, nem érdekel. Nagyon el akarok menni. Érzem tagomat lüktetni ölemnél, és mivel eddig húztam a dolgot, most majd’ megőrülök a kielégülés megváltásáért.

Semmivel se törődve kezdem újra szélsebesen verni magamnak, de álmom minden áron felül akar kerekedni az elnyomáson. Mintha az a másik én ki akarna törni belőlem, testem lángra kap tőle, bőröm megperzselődik a fekete csóvákban, de nem hagyom abba izgatásom. Végül már ott tartok, hogy nem emészt el a pokol, csupán körülvesz, aztán hirtelen vált a kép, és ami feketeség előzőleg lobogott ágyékomnál, most selymes folyóként siklik le, és felveszi alakomat. Megbabonázva nézem, ahogy most az amaterasu lángjai helyett saját énem nyaldossa tagomat. Nyelve körbejárja, miközben markával segít rá munkásságára, majd egy hirtelen mozdulattal az egészet bekapja. Érzem, miként dörzsölődik neki makkom szájpadlásának, végül a torkába tuszkolja merevedésem, úgy szív rajta egyet.

 - Aaahh - nyögök fel, ágyékomat elönti a perzselő forróság, gerincem mentén végigömlik a gyönyör mardosó zsibbadást hagyva maga után. A levegő tüdőmben reked, ahogy minden izmom egyszerre feszül meg, nyitott szájjal élvezem az orgazmust.

Aztán mindennek vége. Elernyedek, lihegve töltöm meg tüdőmet újfent levegő után kapva, tagom még mindig lüktet markomban. Lassan visszatér az érzékelésem is, izzadtságom a bennem tomboló forrósághoz képest hidegen siklik végig hasamon és mellkasomon. Odanyúlok, hogy letöröljem, mert eléggé kellemetlen, de rá kell jönnöm, hogy az nem más, mint saját élvezetem.

Erőtlenül morranok fel. A karomat is alig tudom mozgatni, nemhogy most felkelni innen. Hogyan tisztítsam le ezt mind? És mivel már rég nem csináltam, elég sok jött. Próbálnék felkelni, de izmaim helyett csak elmém szorgoskodik és elfajzott fantáziám ad rá ötletet, hogy miként takarítsam el magamról a halvány fehér folyadékot.

Szívem még mindig hangosan dobol mellkasomban, ahogy szemeimet nagy nehezen felnyitom. Mikor érzem altestemnél, hogy elmúlt az inger, pecsétre emelem remegő kezeimet.

Másom nem sokkal mellettem tűnik fel diszkréten eregetve magából a jutsu mellékhatásaként fellépő füstöt.

Vélemények     Következő--->