***Hidan***

Rohadt életbe… meddig dekkolunk még ezen a fos helyen? Ócska ez az egész szálloda… egy isten háta mögötti, tré környéken. Ráadásul még csak áldozni sem tudtam... kárba ment az egész nap. Kibaszott idegesítő… pedig már úgy rákészültem… olyan flottul is ment minden, amíg Kakuzu… faszom abba az ürgébe is, most bezzeg nincs sehol. Megint lelépett a hülye yen-jeit hajkurászni. Nem bírom, GYILKOLNI AKAROK! Miért nem képesek megérteni, hogy ez mennyire fontos nekem? Mi, Jashin-sama?! Mások halála által megélni a fájdalom minden gyönyörét… mi más tudná nekem ezt pótolni? Nézni a vonagló arcokat, együtt sikítani, ahogy a penge, átszakítva a bőrt, eléri a szívet, s beléhatol… egy fél pillanatra meghalni, s végül rájönni, mégis élsz. Senki más nem értheti ezt rajtam kívül. Épp ezért, menten megőrülök, ha nem élhetem át megint! Képes lennék bárkit megölni… kell... kell, mint a drog.

És miért is ne? Miért ne tehetném? Ki tudná meg? Kit érdekelne? És mégis... mi a faszt tudnának kezdeni velem? Megkínoznak?! Nekem annál jobb… vagy esetleg megölnek?! Betegre röhögném magam, ahogyan próbálkoznak. De már csak azért az élvezetért is megéri.

Igen, ez az… engedj csak a gyilkos ösztönnek... a legtöbbször már szinte az orgazmusig is elkínzom magam, mikor együtt szenvedek valakivel. Ah! Kielégítőbb ez bármilyen aktusnál... és most mégis mi jut nekem? Lófasz se.

Hát én ezt meg nem állom!

Most végigmegyek ezen a folyosón… feltépem az első kezem ügyébe akadó kilincset… s bárki is kerül a szemem elé, leszarom… megölöm... de előbb kiélvezem minden fájdalmát… élvezettel fogok fürdeni a meggyötört halálsikolyban… legyen ez férfi, nő, gyerek... nem érdekel, csak jöjjön már!!

S így is cselekszem... végigrohanok az előttem futó, homályos folyosón, s mikor úgy érzem elég, megragadom a kilincset... feltépem az ajtót, s berontok.

***Itachi***

Felfrissülve és patyolat tisztán lépek ki a szállodaszobám fürdőjéből. Végre... nem is vágytam másra. A kezembe akadó egyik törülközőt derekamra tekerem, míg a másikkal vizes hajamat kezdem borzolni, hogy minél hamarabb megszáradjon.

Mivel a tusolóban nincs ablak így, amikor kinyitottam az ajtót a bennrekedt pára egyből kitorlódott a még rendelkezésemre álló hálószobába. Igazából, ha Kisame-vel közösen veszünk ki egyet, akkor többre is futotta volna, de már nem bírom tovább a halszagát.

Nekem van egyéni higiéniám...vele ellentétben, ezért inkább külön béreltünk szállást. Elég egyszerű. Egy saját fürdőszoba - ami számomra lényegre törő - és egy kis háló. A fürdő ajtaja közvetlen a bejárati ajtó mellett van balra. Csak egy kis hely van köztük.

A maradék fennálló részen egy baldachinos ágy, mellette apró éjjeliszekrény, és egy nagy ablak a bejárati ajtóval szemben, melyet most is sötétpiros függönyök takarnak. Tökéletesen összeillik a vöröses bordó padlószőnyeggel.

Hajam szárítását abbahagyom, és a nedves törülközőt a nyakamba téve indulok el az ablak felé, hogy kinyitva a bennrekedt párás levegőt frissre cseréljem, de a mozdulatsor közepén megdermedek, ahogy megérzek egy gyorsan közeledő és kétségkívül veszélyes chakrát. Pár pillanatig csak némán és mozdulatlanul magam elé meredve próbálom azonosítani...valahogy ismerősnek érzem.

Nincs időm sokáig gondolkodni ugyanis az ajtó hirtelen kicsapódik, és nekem épphogy van időm megfordulni, és szembenézni egy kaszás őrülttel.

 - Most megdöglesz cseszd meg! - üvölti fanatikus vihogással kikelve magából, ahogy egyetlen ugrással rám ront, és készül leválasztani bal karom testemtől.

Reflexszerűen ugrok félre, de mellkasomon még így is szépen ejt egy hosszú vízszintes vágást, melyből azonnal el kezd csorogni a testemet éltető nedű. Hirtelen elrugaszkodásomat az ágy széle szakítja félbe, és én meginogva terülök el az egyik végében. Vérem lassan folyva csöppen le a sötétkék takaróra, ahogy meglepetten figyelem támadóm sziluettjét.

Az ablakot csak félig tudtam kinyitni, de egy kellemes fuvallat bejutva meglengeti a függönyt, és a gyenge fényben sikerül felismernem az alakot, ahogy a nap sugarai rávetülnek.

Hidan?

Ő mereven állva engedi le háromágú kaszáját maga mellé, és oldalra döntött fejjel tanulmányoz. Mint egy ártatlan kiskutya, ahogy értetlenül figyeli gazdáját, mikor az épp szidja, mert valami rosszat tett. Magamból kikelve egyre erősebben lihegek.

 - Mégis mi a fasz bajod van?! - gesztikulálok karomat lendítve, ahogy eluralkodik rajtam a felháborodás. Hogy képzeli ezt, hogy csak úgy betör ide?! Ráadásul a kilétemmel nem törődve akar megölni?!?!?! Menjen a fenébe!!!

Fejét erre még jobban félredönti, szinte már abnormális tartásba kényszerítve nyakát, és én csak megrökönyödve figyelem.

Keze tartása egyre gyengül, minek következménye kép kaszája kicsusszan belőle és halkan koppanva ér földet. Végre normális fejjel néz rám, aminek viszont nem örülök, hogy el is indul felém.

Chakráját ugyan nem látom, de érzésre mintha csak forró lángok ölelnék körbe, néha-néha pajzánul fellobbanva, hője pedig engem is folyamatosan megcsap.

Lebénulva és haragosan szuszogva nézek fel rá, mikor közvetlen előttem megáll. Arcán szétterül az a jellegzetes félmosoly - vagyis inkább vigyor -, amitől kivétel nélkül mindig kiráz a hideg. Most sincs ez másképp. Nedves testemen fagyos szélként fut végig a libabőr, a vállaimon és hátamon szétterülő víztől csöpögő tincsek pedig csak növelik a hatást.

***Hidan***

Kaszámat széles mozdulattal rántom elő, ahogy nemes egyszerűséggel betöröm az ajtót.

 - Most megdöglesz, cseszd meg!- üvöltöm, átadva magam az ilyenkor mindig rám törő, kéjes élvezetnek. Felbuggyan belőlem éktelen vihogásom, ahogy elborul az agyam… mily fenséges érzés a hatalom… a hatalommal bírás más élete fölött…

Látom, hogy kiszemeltem alig pár lépésnyire feszít az ajtótól, bár ettől a rohadt sötéttől pont nem ismerem fel. Annyit sikerül kivennem, hogy mintha meztelen lenne… nem teljesen… egy törölköző azért van rajta. De kit is érdekel ez most?! Ölni… ölniölniölni!

Habár az imént fogadtam meg, hogy nem végzek vele azonnal, a francba is… nem bírom ki, hogy fegyveremmel ne vágjak felé rögtön. Szerencséjére sikerül félreugrania a rohadéknak… de nem bosszantom magam sokáig, hiszen azért mégis eltaláltam. Gyönyörű, mély vágást sikerült ejtenem a… férfi?… mellkasán. Ismét felvihogok. Ez az… folyjon csak a vér… szinte már érzem az ízét, az illatát, ahogy kellemes, meleg selymességével csordogál le torkomon. Istenem, mekkora élvezet lesz… már most remegek, s alig bírom visszafojtani hahotázásom, ahogy az ürge a saját ágyára botladozik, szinte már felajánlkozva nekem. Pont jó helyre került, ha már egyszer stílusos halált akar.

Egy hirtelen jött fuvallat végre arrébb lebbenti a függönyt, s a pillanatnyi fényben meglátom…

Mi a jó kurva élet?!

Itachi… te nyomorult…

Leeresztem kaszámat, s enyhe döbbenetem kitaszít forrongó tudatom szédültségéből. Hát még ezt is elkúrod itt nekem, te szerencsétlen??

Oldalra billentett fejjel figyelem. Most mi a faszt csináljak? Nem mondom, jelen helyzetben szívesen kicsinálnám… de ahogyan egyre dühödtebb tekintetébe nézek - nyilván megismert, nanáhogy… -, józan eszem… - olyanom is van? - megállásra késztet. Izmaim hol megfeszülnek, hol elernyednek, ahogy már nekiugranék, s végül mégis állva maradok.

Összeszorult torokkal nyelek egyet, tekintetem vérző mellkasára téved. A vörös nektár végigfolyik Itachi testén, a takaróra cseppen…

 - Mégis mi a fasz bajod van?!- rivall rám, s ez kizökkent. Karjával tett széles mozdulata által egy kevés vér elém, a padlóra fröccsen. Még jobban oldalra döntött fejjel, sóvárogva figyelem és meg sem érzem, ahogy nyakam fájdalmasan kicsavarodik… fájdalom… vér… cseszd meg, Itachi! Neked is pont ebben a francos szobában kell megszállni!!

Hm… mégis, annyira kívánatos ott, az a tátongó seb… ha nem rajtad lenne, öregem… meg akarlak kínozni… már csak azért is, mert volt pofád így rám rivallni. Ch…

Kaszám kiejtem kezemből, s ösztöneimnek cselekedve indulok el felé. Na most meglátjuk, mennyire bírod a fájdalmat, Uchiha… akár itt döglesz meg, akár nem. Elmosolyodok a gondolatra… halál… Jashin-sama… micsoda áldozat lenne belőle, nem gondolod? Ez az… ismét elönt az a fantasztikus, bizsergető érzés… hello, drága cimbora… hiányoztál ám, édes őrület.

De vajon megéri? Megtorpanok kiszemeltem előtt. Itachi… megéri veled szórakoznom? Ostoba kérdés. De még mennyire, hogy megéri… úgysem tudsz nekem ártani, Uchihák gyöngye. És én azt akarom, hogy fájjon… oh, de még mennyire… azt akarom, hogy ordíts… hogy egyszerre ordítsunk, mikor a kín végigömlik testünkön. Vajon kettőnk közül ki fogja tovább bírni?

Elvigyorodok, s levetem magamról Akatsuki köpenyem.

 - Te meg mi a jó francot csinálsz?!- rivall rám az Uchiha dühösen, s megpróbál felpattanni. Gyenge próbálkozás ennyi vér elvesztése után, s ezt ő is tudhatná… hm… milyen sok veszett már kárba az édes folyadékból, s ivódott bele az ágyneműbe… kész pazarlás.

Visszalököm Itachit az ágyra, s felvihogok.

 - Ugyan, Itachi, mégis hova futsz? Talán megijedtél tőlem? Félsz?!- hangom rikoltva tölti ki az ósdi szobát. - Félsz a fájdalomtól?!

Feltérdelek mellé a hatalmas, baldachinos ágyra, érzem testének kibocsátott melegét. Sejtem, hogy nem fogja magát ilyen könnyen megadni… sebaj. Játszadozzunk, kedves.

Ahogy sejtettem ismét felül, s sziszegve ütni próbál. Lefogom csuklóját, s a biztonság kedvéért a másikat is. Milyen könnyedén elbírok most veled… felnevetek. Hát ennyi volna? Ennyi volnál, Uchiha Itachi?! Egy kis vérveszteségtől máris beadod a kulcsot? Ez elszomorító… hajaj, ember… mély csalódás. Még egy vacak Sharinganra sem futja? Vagy azt talán későbbre tartogatod? Próbálj ártani nekem! Próbáld csak meg! Istenem, mire vársz még?!

A fülemben dübörgő vértől nem is értem, milyen szitkokat vág a fejemhez. Lehajolok mellkasához, s nagyot nyelve belenyalok a még mindig vérző sebbe.

 - Teee…- hallom enyhe döbbenettől elhaló mély hangját fölöttem. Na végre, hogy befogtad. És anyám… sosem hittem volna, hogy valaha is fogok ilyen finom vért kóstolni… igazi, édes, meleg nektár… borzongató, kívánatos, földöntúli nedű…

Bazeg, mikre nem gondolok én?! Milyen érzelgős picsát faragsz belőlem, te nyomorék?!

És mi az, hogy már megint szökni próbálsz????

Márpedig próbál. Okosan kihasználja másodpercnyi figyelmetlenségem, villámgyors, követhetetlen mozdulatokkal siklik ki ujjaim közül. Legördül az ágyról, minek következtében… azta… még röhögnék is, ha nem volnék ilyen feltüzelt hangulatban…

Leoldódik róla a törölköző, s immáron egy meztelen Itachi áll az orrom előtt.

***Itachi***

Vigyora egyre torzabb lesz, ahogy szemez velem, és gondolom a tudattal, hogy most egy elitet küldhet a másvilágra. Haragosan húzom össze szemöldökömet. Ennek az állatnak semmi sem szent, csak a drágalátos Jashin-sama. Azzal már nem törődne, hogy a főnök mit csinál, ha megtudja, hogy engem kinyírt. Képes lenne rá, valóban... Semmi perc alatt megölhetne, még szerencse, hogy ismerem a módszereit. Bennem viszont még van annyi önkontroll, hogy ne vágjak a képébe egy Mangekyou Sharingant, bár lehet, most az lenne a leghasznosabb. Szépen kifektetném, azt utána nincs más gondom, mint hogy kirugdossam a szobából. Remélem, az ajtót nem vágta teljesen tropára, mert semmi kedvem plusz pénzt fizetni.

Végül, pár percnyi álldogálás után megmozdul, és leveszi a jellegzetes fekete kabátot. Hófehér, csupasz vállairól halk suhogással csusszan az anyag a földre, és én tekintetemmel követem esését. Kérdően nézek fel, mire egy pajzán vigyor a válasz.

 - Te meg mi a jó francot csinálsz?! - üvöltök rá újabb dührohammal a hangomban. Ilyen nincs! Ez azt hiszi, bármit megtehet velem?! Mégis mit képzel magáról?! Ő egy senki hozzám képest!

A düh újult erővel csap végig rajtam lenéző pillantásaitól, és egyből nekiugranék, kezdve azzal, hogy jól gyomorszájon öklelem, de vérveszteségemnek köszönhetően fél kézzel visszaküld kiindulási pózomba.

 - Ugyan, Itachi, mégis hova futsz? Talán megijedtél tőlem? Félsz?! Félsz a fájdalomtól?!- ordibál szinte már visítva.

Épphogy kibírom, de csak egy hajszálon múlik Sharinganom aktiválása. Ha tovább feszíti a húrt nem csak az ő agya lesz elborulva, márpedig eddig még senki nem dühített fel ennyire. Seperc alatt felfedezte a számomra legingerlőbb dolgokat, és a hozzá tartozó viselkedést.

Kihívóan ereszkedik le az ágyra mellém, mire megint vérszemet kapok, és most arcát célzom be. Röptében elkapja csuklóm, és a másikat is lefogja, nehogy próbálkozhassak azzal is, majd fölényesen felröhög.

Legszívesebben letépném a fejét a helyéről, de sajnos azt nem tehetem. Én nem vagyok halhatatlan, hogy mindenkire tojva gyilkolásszam végig a fél világot, egy nyomorult Isten miatt!

Élesen szívom be a levegőt, és tehetetlenségemben már másra nem futja. Csak ficánkolni tudok, semmit többet, de ennyivel nem elégszem meg, amennyire csak tudom, kiadom a bennem tomboló haragot.

 - Te seggfej! Szállj le rólam, te megveszekedett barom! Hogy anyád mért nem halt meg a terhesség ideje alatt, remélem őt is kicsinálta a drága fiacskája! Vagy talán a kibaszott Istenedtől származtatod magad, mert az enyhén szólva önbecsülésed már az egeket sérti!!! Takarodj a jó büdös picsába, és szerezz valahonnan egy adag veszettségelleni oltást, mert már csak a habzó száj hiányzik a tünetek közül, nyomorult albínó!!! Nem hallottad mit mondtam?!?!?! TAKARODJ!!!

Már mikor épp belejönnék, észreveszem, hogy közvetlenül sebem fölött tartja fejét, és a több mint a zavarba ejtő helyzettől érzem, hogy halvány pír szökik az arcomba.

 - Teeee... - folytatnám, de ekkor belenyal a vágásba, majd a nyelvéről csöpögő vért élvezettel nyeli le. Átszellemült arca épp olyan, mintha épp készülne elélvezni. A víz kiver tőle, és pánikroham szerűen csúszom ki kezei szorításából, majd az ágy másik végébe gördülve rohannék a fürdőbe, elzárkózni ez elől a vadállat elől, nem is törődve vele, hogy nemesebbik részemet takaró törölközőt magam mögött hagyom, de... Hirtelen belém hasít a felismerés...

Lenyelte a vérem. Te jóságos ég. A magamban való utálattól, és a Hidan felé érzett félelmemtől reszkető vállakkal sandítanék hátra, mikor egyszer csak valaki - na, vajon? - belemarkol a fenekembe, és hasamnál baljával előrenyúlva simít végig mellkasomon, ezzel szépen szétkenve rajta a vörös folyadékot. Fenekemen pihenő keze úgy szint előresiklik, és derekamnál fogva szorít magához. Fülem mellett belesóhajt nyakamba. Forró lélegzete egy pillanatra elkábít, és halványan megremegek az érzésre. Miután megunja, hogy egész felsőtestemet összemocskolja saját váladékommal, kicsit távolabb emeli karját, így tökéletes kilátása nyúlik mindkettőnknek véres tenyerére.

 - Ugye milyen gyönyörű? - hallom hangját közvetlenül a fülem mellől. Most egészen lágyan zeng, fanatizmusnak jele sincs, csak az egyszerű csodálatnak. - Olyan akár az olvasztott rubin, az értéke mégis sokkal nagyobb. Abból nem muszáj, hogy legyen, elvagy nélküle is. Viszont... ha ebből a szépségből túl sokat veszítesz, meghalsz...nem tudsz élni.

Ledermedve figyelem, ahogy ujjait ajkamhoz nyomja, és azt is bekeni az imént említett „olvasztott rubinnal”. Nem gondoltam volna, hogy pont az ő mocskos szájából hallok majd ilyesmit. Esetleg Deidara vagy Sasori... ők a „nagy” művészek, de hogy Hidan...

***Hidan***

Ha jól veszem ki, a fürdő felé akar iramodni. De még csak utána sem kell indulnom, magától megtorpan. Na mi az? Feladta az elveit? Esetleg rájött, hogy úgysincs hová futnia? Félig felhúzott szemöldökkel, a könyökömre támaszkodva, oldalt fekve, érdeklődve figyelem. Feszes izmain megcsillannak a hajából szivárgó vízcseppek, s én élvezkedve nyalom meg szám szélét. Érzem benne vérének édeskés ízét, s érzem azt is, hogy sajátom lassan férfiasságomba száll. Egy pillanatra összerándulok. Mégis csak Itachi áll előttem.

Na és aztán? Miért is ne élvezhetném egy kicsit jobban? Egy kicsit máshogy is? Nem hiszem, hogy jelenlegi állapotában képes volna nekem ellenszegülni. Különben is, olyan rég volt már alkalmam… elvigyorodok. Minek vitatkozzam magammal? Legyen hát! Hadd szóljon!

Lemászok az ágyról, s Itachi mögé surranok. Mindenfajta gyengédséget nélkülözve markolok bele izmos hátsójába, míg bal kezemmel mellkasát veszem birtokomba. Érzem, ahogy az Uchiha meleg vére beteríti tenyerem, s selymes lágyságával öleli körbe ujjaimat. Na, még egy kicsit… szétkenem izzadt bőrén a vörös, folyékony édent, majd élvezettel mázolom be vele egész felsőtestét is. Másik kezemmel magamhoz szorítom őt, merevedésem egészen nekifeszül. Felsóhajtok. Elemelem tőle bal karom, s elgyönyörködöm a látványban, ahogy sötétvörös vére ujjaimon csillog, csiklandozva végigfolyik bőrömön, s ólmos lassúsággal lecseppen. Létezhet ennél szebb látvány?!

 - Ugye milyen gyönyörű?- mondom ki hangosan is. - Olyan akár az olvasztott rubin, az értéke mégis sokkal nagyobb. Abból nem muszáj, hogy legyen, elvagy nélküle is. Viszont... ha ebből a szépségből túl sokat veszítesz, meghalsz...nem tudsz élni.

Saját szavaim még jobban megrészegítenek, s ebben a mohóságban muszáj neki is megmutatnom, milyen kibaszott jó dolog ez. Kezemmel végigsimítok Itachi ajkain, saját vérével kenve őt vörösre, majd szájába is befurakodok ujjaimmal. Kitapogatom nyelvét, miközben ő… megpróbál megharapni. Anyád. Hogy van pofád megzavarni egy ilyen gyönyörű pillanatot?!

Megtorlásként, mutató - és középsőujjam egész leszuszakolom torkán, fittyet hányva arra, hogy esetleg öklendezni kezd. Voltaképp totálisan leszarom.

 - Gyerünk, kóstold csak meg - duruzsolom fülébe halkan. - Hát nem fantasztikus? Nem üdítő?!

Valamit nyüszögni próbál, de egyetlen normális hang sem tud kipréselődni torkán, lévén, hogy még mindig szájában matatok. Mindeközben tekintetem lesiklik az alattam elterülő vékony, még több, még csodásabb vértől lüktető nyakra. Kajánul elmosolyodok, s belemélyesztem fogam az érzékeny bőrbe. Nyelvemmel simítok végig rajta, míg torkomat csak elhagyja egy felettébb jókedvű, perverz kuncogás.

Ismét érzem, ahogy szabadulni próbál, most egy kissé hevesebben. Talán túlfeszítettem a húrt? Túlságosan is ficánkol, képtelen vagyok megtartani… eleresztem. Bár ne tettem volna. Kettőt sem pislogok, a szemét már fordul is, gáncsot vet, én meg elvágódok. Nem gondoltam volna, hogy ennyi erő maradt benne, ennyi vér elvesztése után. Alig hasít a fájdalom derekamba, ő már rajtam ül, így szegezve engem a padlóhoz.

***Itachi***

Ledermedve figyelem, ahogy ujjait ajkamhoz nyomja, és azt is bekeni az imént említett „olvasztott rubinnal”.

A meghökkenéstől résnyire nyitom számat, mire ő mohón furakszik be, nyelvemet simogatva ingerel. Na, én ezt nagyon nem akarom, és hogy tudassam vele, élesen ráharapok ujjaira. Az albínó ezzel mit sem törődve - vagy pont felhergelve - erőszakosan folytatja, amit elkezdett. A vér vasszerű aromája birtokba veszi ízlelőszervem minden pontját, fogvatartóm pedig egyre nagyobb szenvedéllyel és durvasággal kényeztet, mintha csak saját vad csókját kínálná. A gondolatra arcom fellángol, szívem hevesebb ritmusban ver.

- Gyerünk, kóstold csak meg... Hát nem fantasztikus? Nem üdítő?! - leheli a nyakamnak selymes hangon.

Eddig magam mellett lógatott karjaimba újra erő száll, és kegyetlenül karmolok bele Hidan derekamat szorító végtagjába, mire ő ennél is erősebben présel magához. Ujjait még mindig kíméletlenül tuszkolja belém. Hogy enyhítsek egy kicsit fuldoklásomon, hátrább húznám fejem, de mindössze csak az albínó vállára tudom hajtani. Levegőért küzdve gyorsul fel légzésem, mikor egyszer csak megérzem fogait ütőerem fölött karistolni. Nedves nyelvét végigvezeti érzékeny bőrömön, majd perverz hanghordozással kuncog fel.

Hirtelen teljesen bepánikolok, és sikeresen véresre karmolt karjától elválasztom kezem, majd számba matató ujjait próbálom meg kiszedni torkom mélyéből.

Kiszakadok öleléséből és tengelyem körül megpördülve fordulok vele szembe. Meglepődni sincs ideje, ösztöneim remek működésükről tanúbizonyságot tesznek, úgy erőltetik rá végtagjaimra a megfelelő pózt, és egyből kigáncsolom, majd teljes testsúlyommal rátelepszem a fehér hajúra. Csuklóit feje mellett a földhöz szorítom... ne is tudjon moccanni.

Lihegve ülök csípőjén. Végre biztonságban tudhatom magam, habár egyáltalán nem ellenkezik, így fogalmam sincs mekkora erőt volna képes kifejteni. Fejemet lehajtom, és mellkasa kissé gyorsabb mozgását kezdem el tanulmányozni. Hajam többsége előreomlik, eltakarva égő arcomat az albínó elől, és látom, ahogy a fekete tincsek végéről lassan néhány csepp vér hullik az alattam fekvő tejfehér bőrére, mintegy mágikus kontrasztot keltve. A cseppek szinte önálló tudattal rendelkezve folynak végig bőrén, halvány vörös színre festve ezt a gyönyörű vásznat. Tüdeje kapkodó fel-le ringatózásától az egyik megindul hasa felé, majd köldökében időzik el.

Fantáziám egy pillanat alatt beindul... Mi lenne, ha lenyalnám róla? Biztosan élvezné. Bevillan előttem vágytól izzó tekintete, és már szinte hallom halk, dorombolásszerű nyögéseit. Testem, akaratom ellenére több vért juttat ágyékomba képzelgéseim miatt. Megpróbálom elhessegetni a perverz gondolatokat azzal, hogy megrázom a fejem, de az össz hatás, amit elérek, hogy Hidanon még több apró piros pötty jelenik meg. Végül feladom, inkább nem veszem figyelembe, és szemeimet lehunyva próbálom meg visszanyerni légzésem természetes ütemét.

 - Mmmmhh... - morog fel hirtelen kéjesen, majd egy hullámzó mozdulattal megemeli magát, és lábaim közé dörgöli ágyékát. Szemeim kikerekednek, szívem pedig nagyot dobban egy pillanatra a csodálkozástól, ahogy megérzem merev tagját nadrágján keresztül a bejáratomhoz feszülni, és tudatosul bennem, mit is akar pontosan. - Remélem tisztában vagy vele, hogy kurvára izgató, amikor így lihegsz.

Beletelik pár pillanatba, mire felfogom szavai értelmét. Miután ez megtörtént hajam mögül sandán figyelem arcát. Tekintetével végigjárja egész testem, a véres részeknél különösen sokat elidőzve, majd mikor már lassan éledező ágyékomhoz ér, pajzánul elmosolyodik, és a szemembe néz. Újabb sikeres zavarba hozási akciójának lehetek tanúja. Magamon szörnyülködve ingatom meg fejem.

 - Hnn... - vigyorodik el elégedetten.

 - Most meg mi van? - fordulok felé.

 - Baszott nagy szerencsém volt, hogy pont itt szálltál meg - mondja elégedetten, és figyelembe se veszi kérdő arckifejezésem, egy pillanat fölém magasodik..

Kitépi kezét enyhülő szorításomból, majd a vállaimat megragadva fordít át, és nyom le a szőnyegre. Fölém térdel, és rögtön mohón végigsimít mellkasomon. Halkan felszisszenek, mikor a seben is áthalad.

 - Nocsak... talán fáááj? - kérdezi negédesen, és kisujját finom erőszakkal nyomja be bőröm alá.

 - Hagyd abba! - kiálltok rá összeszorított szemekkel. Utána kapok, hogy eltüntessem sérülésem közeléből, mire ő játszva-kuncogva ragadja meg csuklóimat, és bal kezével egy pillanat alatt fejem fölé szegezi mindkét karom. Hiába próbálok szabadulni, még így is túl erős.

Úúúúgy úúútálom a vérveszteséget...

Amíg magamban szitkozódom, addig ő újabb szenvedélyes érintéssel boldogítja a vágást.

Már meg se nyikkanok. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy hallja jajveszékelő könyörgésem testi épségemért.

Tovább simogat, párszor megcirógatja bőröm, én pedig tekintetemet a plafonra meresztem, és beletörődve hagyom. Egész tenyerével birtoklóan járja be felsőtestem, közben nem egyszer simogat az érzékenyebb pontokon, mintha csak azt figyelné, mi van rám nagyobb hatással. Miután kipuhatolta gyengeségeim, jobbjának mutatóujjával mellbimbómnál kezd körözni, majd néha összecsippenti, mire én folyamatosan megremegek. Az apró mégis intenzív érzés zavarodottá tesz, belsőmben csak úgy tombol a forróság.

Roppantul idegesít, bár számára ez biztos jó játék... Kíváncsi vagyok, vajon hány olyan áldozata volt, akikkel hasonlókat művelt? Mindegy, ezt most nem lényeges. Nekem nem áll szándékomban az ő kezétől elpatkolni.

 - Szólj, ha kiszórakoztad magad - mondom a lehető legközömbösebben.

 - Az még messze van...

Mély baritonjának furcsa, vággyal telt csengése apró sóhajra késztet, de az bennem is reked, ahogy ajkai közé veszi előbb kiszemelt célpontját. Gerincem mentén egy pillanat alatt végigcikázik az élvezet, és hangosan zihálva szedem a levegőt. Teljesen hatalmába kerít, ahogy nyelvével finoman kényezteti. Nem bírom megállni, és reszketve nyögök fel, mikor még rá is harap, végül elkezdi gyengéden szopogatni, marcangolni...pont annyira, hogy kellően fájjon, de még élvezzem is.

 - Tehhh szemét fattyú ahh... - mondom, és hiába próbálom hangom dühödt erősségét előhozni, csak ennyire telik.

Nem is törődik szavaimmal, úgy kezdi el vértől mocskos testemet letisztogatni. Mohón halad végig minden ponton, egyetlen-egy kis foltot sem kihagyva. Lassan elernyedek a kényeztető nyelvcsapásoktól. Néha megáll egy kis ideig, majd bőrömet egy sóhajtás kíséretében forró légáramlatokkal jutalmazza, melyekbe folyamatosan beleremegek. Végigjárja egész mellkasomat, és még a már behegedt sebbel is óvatosan bánik. Viselkedésének gyors változása gyanút kelt bennem, talán őrültebb, mint először gondoltam.

Fejemet oldalra döntöm, és szemeimet lehunyva élvezem tovább, mást úgyse tehetek, ugyanis figyelme nem lankad. Még mindig erősen szorítja csuklóimat fejem fölött, így már sikeresen mindkét kezemet elzsibbasztotta.

Hasamon lefelé haladva takarítgat tovább...csak tudnám, mit élvez ebben. A vérem vasas íze nem hiszem, hogy ennyire kellemes volna.

Hirtelen elereszt, és bennem újjáéled a remény, talán végre békén hagy, de csalódnom kell. Feltérdel, jobb keze mutatóujját végigvezeti hasamon, miközben figyeli a bejárt utat, és úgy mélyeszti köldökömbe, mintha csak egy puncsos tálból lopna kóstolót, majd lenyalja róla a ráragadt „édességet”.

Sanda tekintetem ráfüggesztem, miközben sajgó alkarom masszírozgatom.

Újra végigmér, szemeimet erősen kerülve, csak a már teljesen tiszta testemet figyeli. Végül pár másodperc után végigsimít baljával oldalamon, és lehajol a hasamhoz. Izmaimat újult odaadással rajzolja körbe nyelvével, majd köldökömbe is belefúrja ízlelőszervét, miközben kezeit csípőmre teszi. 

Erőt veszek magamon, és alkaromra támaszkodom, majd megpróbálok fölülni, közben vágytól reszketve figyelem, mit művel.

Csukott szemmel, élvezkedve viszi lejjebb fejét alig egy centivel, és én újra halkan zihálni kezdek. Izmaim összerándulnak az alhasamon lévő érzékeny pontokon, ahogy áthalad rajtuk. Lehelete perzselő tűzként pusztít a már amúgy is forró bőrömön, és ösztöneimet nehezen gyűröm csak le, miszerint hagyjam, tegyen, amit akar...

Csak ezt ne...

 - Hidahhn... Elég most már! - húzom összébb magam, és vállába markolok. Megpróbálom eltolni már teljesen merev tagomtól, de egyszerűen félrelöki karom.

Lehet, hogy a testem ég a vágytól, de annyi józan eszem még van, hogy ne hagyjam leszopatni magam egy ilyen vadállattal.

 - Azt mondtam elég!  - üvöltöm pipacs vörös fejjel, mire végre sikerül magamra vonni a figyelmét.

Dühtől sugárzó szemekkel kapja el kezeim, és hátradönt ugyanabba a pozícióba lökve, mint az elején. Vergődve próbálok szabadulni, de semmit sem ér. Durván megragadja az államat, és kényszerít rá, hogy a szemébe nézzek.

Megint ráüvöltenék, de hang nem jön ki a torkomon, ahogy tekintetünk találkozik. Belém fúrja ibolyaszín íriszét, miközben egyre közelebb hajol arcomhoz, és vágyának kimondatlan szavaival találom szembe magam, mely belém hatol, elemészt, nem tudok szabadulni tőle. Szívem eszeveszettül verdes, szinte már kiugrik mellkasomból, és teljesen leblokkolok.

Kiszáradt ajkaimat megnedvesítem, végül nyitott szájjal veszem a levegőt, mert már képtelen vagyok elviselni hiányát.

Hihetetlen, hogy pusztán a közelsége ennyire kikészít. Látni se akarom azt a vágytól csillogó tekintetet!

Pirulva szorítom össze szemeim, és kísérletezek újra a meneküléssel, de ahogy megérzem forró leheletét a számban, leblokkolok. 

 - Addig nem elég, amíg a kéjes fájdalomtól a nevemet üvöltve nem élvezel el - suttogja ajkaimnak. Hangjában érzem, hogy mennyire kíván. A tudat teljesen elkábít, ágyékom már ég. Izmaim feladják a küzdelmet, mindennemű tiltakozás kiszáll belőlem, és csak élvezem, ahogy velem ellentétesen szuszogva küldi tüdőmbe a perzselő sóhaját. Ajkai súrolják az enyémeket, és most mindennél jobban megvetem magam, de akkor is sóvárgok csókja után. Mindennél jobban vágyom rá e percben, hogy nyelvével kényeztessen, miközben morogva nyög a kéjtől a számba... mégis... arrébb húzódom. Hiba lenne...

 - Cseszd meg, Itachi! - kiállt rám hirtelen, mire értetlenül összerezzenek.

Durván felránt a földről, és újra térdre kényszerít, de ezúttal a hátam mögé megy, majd megfogja fejemet, és leszorítja a földre, így fenekemet diszkrét pucsításra kényszeríti, karjaimat pedig hátracsavarja. Felnyögök a fájdalomtól, és megpróbálom oldalra nézve kivenni, hogy mégis mit csinál.

Körbenéz a szobában, mintha valamit keresne. Szeme végigjár mindent az előttünk lévő éjjeliszekrénytől kezdve a függönyig, végül megállapodik az alig karnyújtásnyira lévő ágyon.

 - Most...hhh...mégis mit akarsz? - fürkészem értetlenül. Választ nem kapok, helyette megragadja a lepedőt és foggal letép belőle egy darabot, végül elkezd vele a kezemnél babrálni. - Na, azt már nem!

 - Nyughass!

 - Nem vagyok a kutyád!!! - üvöltök rá, torkom szakadtából teljesen piros fejjel. Ez annyira megalázó...

 - Nos, mindjárt azzá teszlek - mosolyodik el perverzen, és egyszerűen helybenhagy, majd felállva egy újabbat marcangol le szerencsétlen anyagból.

Mozgása gyors és vad, még felülni sincs időm a kényelmetlen pózból. Zsákmányát ezúttal nyakamon tekeri körbe, hurkot alkotva rajta, és én - mást nem tudván tenni - felháborodva figyelem.

 - Agyfaszt kapok tőled. Hogy lehet ennyit ellenkezni? - ránt a „pórázon” egyet, hogy térdeljek elé. Ő persze már kényelmesen az ágy szélén ül.

 - Ha a helyemben lennél, tudnád - válaszolom egy grimasz keretében.

Komoran néz a szemembe, mint aki nem tudja, mitévő legyen, pedig szerintem bőven vannak elképzelései, hogy mely módon kínozzon meg.

A nyakamra hurkolt anyagdarabbal még közelebb ránt magához, majd lehajol, és erőszakosan megcsókol. A hirtelen jött mozdulattól felnyögök, ő pedig sikeresen kihasználja az alkalmat. Gátlástalanul furakszik be nyelvével számba, és ízlelget.

Elfordítanám fejem, de nem hagyja. Felfele kezdi húzni nyakörvem.

Vélemények     Következő--->