Újabb nap virradt Konohára. Érzem, ahogy a nap első sugarai megvilágítják arcomat. Hunyorogva bár, de kinyitom szemeim, s nagyot nyújtózom. Mikor ez is megvolt, még mindig álmosan kimászom az ágyból, s elindulok elvégezni a reggeli rutint. Fürdés, reggeli, s mikor ezekkel végeztem, egyenesen a hetes csapat találkozóhelyére igyekszek. Útközben mosolyogva nézem a tájat, élvezem, ahogy a napsugarak beragyogják az egész falut. Csodálatos nap... Lenne. Mélyen magamba szívom a levegő friss illatát, s arra gondolok, hogy nemsokára már nem érezhetem ezt az egyszerű dolgot. Csak egy nap. Csak a mai nap. Ennyi maradt az életemből. De most nem foglakozhatok ezzel. Ki kell élveznem. Most utoljára. De valahogy mégsem tudom kiverni a fejemből Tsunade szavait. Azt mondta, hogy ha előbb elmentem volna orvoshoz, akkor még segíthettek volna. Beszélt még valami furcsa nevű betegségről, de én az előző mondatnál megakadtam. Ha előbb mentem volna... Ez most azt jelenti, hogy a saját síromat ástam? Lényegtelen. Már késő megbánni bármit is, tehát élvezzük ki az utolsó napomat. Úgy negyedórán belül már meg is érkeztem a szokásos helyre. Már mindenki ott volt, kivéve persze a senseit. De most kivételesen ő sem késett sokat, csak pár percet.

- Jó reggelt gyerekek! - köszönt Kakashi.

- Jó reggelt sensei! - köszöntünk vissza mi is.

- Mi lesz a mai feladat? - érdeklődtem kíváncsian, mire a sensei csak mosolygott.

- A mai feladat nagyon egyszerű lesz. Két csapatra válunk, s az egyik csapat elkísér egy öreg nénit a munkahelyéig, a szomszéd faluba, míg a másik csapat itt marad, és az erdő melletti réten fog megkeresni egy nagyon ritka virágot. - magyarázta a sensei - És most a csapatok: Sasuke és Naruto. Ti vagytok együtt, s tiétek a rét. És hát akkor nekünk maradt a néni.

A sensei gyorsan elmondta, hogy néz ki a virág, s már épp indultunk volna el, mikor Sakura veszekedni kezdett Kakashival, hogy miért nem ő megy Sasukével. Na igen, Sakura. Még mindig bele volt habarodva Sasukébe. De én valamennyire csodáltam is ezért, hogy ilyen könnyen képes elmondani neki az érzéseit. Én bezzeg... Bár, hogy jött volna ki, ha odamentem volna Sasukéhez, s bevallottam volna neki, hogy szeretem? És igen, most tudom, hogy meglepődtök, hogy már nem Sakurát szeretem. Őszintén szólva, nekem is nehéz volt elfogadnom a tényt, hogy a reménytelen gyerekszerelem elmúlt. S ezt mind az után vettem észre, hogy Sasuke elment Orochimaruval. Akkor éreztem először, hogy nekem ő nagyon fontos, de máshogy. S miután visszahoztuk, talán csak mégjobban beleszerettem. De akkor már minden olyan más volt... Észrevettem, hogy kerül engem, s ez nagyon rosszul esett. Kétségbe estem, hogy esetleg túlságosan is észrevehető volt a voltázásom felé, s esetleg rájött, és most ezért utál. Még a mai napig sem tudom... De úgy érzem, már nem is fogom megtudni...

Nem!

Ma mindenképpen beszélni fogok vele. Csak egy napom van hátra, s szeretném, ha végre tisztában lenne az érzéseimmel. Félek ugyan, de ez nem számít. Már nincs veszítenivalóm.

Lassan elindultunk a rét felé. Útközben nem esett közöttünk egy szó sem, de most nem zavart. Inkább örültem neki, s próbáltam összeszedni gondolataimat, hogy majd mit fogok mondani Sasukének. Észre sem vettem mikor álltunk meg, csak annyit, hogy Sasuke felém fordulva magyaráz valamit.

- Tessék? - kérdeztem, mert gondolataim miatt, vagy lemaradtam a fél mondatról.

- Dobe, már egy órája neked beszélek. - mondta idegesen, de próbált nem kiabálni.

- Bocsánat, csak elgondolkoztam. - mondtam, majd felé fordultam, jelezve, hogy folytathatja.

- Szóval csak annyit mondtam, hogy megérkeztünk. - éreztem, hogy nem teljesen ezt akarta mondani, de inkább nem faggatóztam. Majd ha akarja, elmondja. Van időm... De mennyi? Már teljes egy napom sincs hátra.

Mindketten nekiálltunk megkeresni a keresett növényt, de úgy tűnt kihalt. Átkutattuk az egész rétet, még az erdőbe is bementünk, de semmi. Sehol semmi. Kezdtem azt hinni, hogy meg akarják keseríteni az utolsó napomat. Fáradtan dőltem le az egyik hatalmas fa alá, s próbáltam kicsit pihenni. Pár perc múlva Sasuke is megérkezett mellém, s leült. Én csak megbűvölve néztem őt, s azon gondolkodtam, hogy lehet valaki ennyire... mondjuk ki, sexy? Félmeztelenül üldögélt az árnyékban, megmutatva a porcelánfehér, izmos mellkast. Vállig érő ébenfekete haját megvilágította a nap pajkos sugarai, s így mégjobban kontrasztban volt bőrével. Ébenfekete szemeiben viszont szomorúságot véltem felfedezni. Legszívesebben odabújtam volna hozzá, s átöleltem volna, de erről inkább letettem. Mintha csak megérezte volna, hogy nézik, rám nézett, s ma már másodszor, láttam rajta, hogy valamit nagyon akar mondani, de nem tudtam mit. Eközben arra gondoltam, hogy nekem is kéne egy-két dologról beszélnem vele, tehát kicsit közelebb másztam hozzá, amin eléggé meglepődött.

- Sasuke... Azt hiszem, valamit el kellene mondanom... Szóval... Én csak... - hebegtem, s éreztem amint egyre jobban belepirultam. Még egy kicsit közelebb másztam.

- Igen? - kérdezte sejtelmesen, s ő is közelebb jött. - Mit szeretnél mondani?

- Szóval csak annyit, hogy én nagyon... szóval, hogy nagyon sze... - elakadtam. Nem tudtam hogyan mondjam ki. Féltem. De ekkor azt éreztem, hogy Sasuke még közelebb jött, és, hogy arcunk már alig pár centire van egymástól. Egyre jobban pirultam, s éreztem, hogy szívem majd’ kiugrik a helyéről.

- Nekem is mondanom kéne valamit... - mondta, majd megállt a mozgással, mintha csak rám várna.

- Mi... mit? - kérdeztem, s vártam a reakciójára. De erre biztos nem számítottam.

A következő pillanatban egyik keze beletúrt hajamba, s közelebb húzta magához arcomat, így bezárva a köztünk lévő centiket. Másik kezével pedig derekamat fogta, nehogy elmásszak. Pedig még csak eszembe sem jutott. Nyelve végignyalta az alsó ajkamon, mire én kicsit kinyitottam a szám, bebocsátást adva követelőző nyelvének. Istenem! El sem hiszem, hogy most Sasukével csókolózom. Az ajkai olyan puhák, olyan nedvesek. Egyszerűen hihetetlen. Erre gondolva éreztem, ahogy könnyeim megindulnak, s végig folynak arcomon. Sasuke gyorsan elhúzódott tőlem, félve, hogy esetleg miatta sírok. Elvileg miatta is volt, de csak a boldogságtól. Végre valóra vált az álmom... Pedig azt hittem, sosem lesz lehetséges.

- Sajnálom. Nem akartalak megbántani... - mondta szomorúan, s láttam, hogy az ő szemei is kezdenek elhomályosodni a könnyektől. Nem akartam, hogy sírjon miattam, ezért gyorsan odamentem hozzá, s átöleltem.

- Nem... Nem bántottál meg. - mondom, s közben simogatom a hátát.

- De a könnyeid...

- Csak boldog vagyok. Tudod, az az igazság, hogy már régóta...

- Szeretlek. - fejezte be helyettem a mondatot, ami hihetetlen boldogsággal töltött el.

- Igen, én is szeretlek. - odabújok hozzá, s hagyom, hogy erős karja gyengéden átöleljenek.

Egy pár percig így ültünk, vagy talán óráig, nem tudom, mert kicsit elaludtam. Sasuke hangjára ébredtem, amint kedvesen kelteget.

- Gyere, menjünk! - mondta, majd megfogva a kezemet felálltunk, s indulni készültünk.

- És a virág, - kérdeztem, mert nem tudtam mit fogunk akkor visszavinni.

- Ilyen virág nem is létezik. - mondta sejtelmesen, majd magához húzott, s megcsókolt.

- De... De akkor a küldetés...?

- Az egészet csak Kakashi találta ki, mert rájött, hogy szeretlek, csak nem merem elmondani.

- Értem. Nos, akkor mehetünk is. - én is mosolyogtam rá, majd egymást ölelve elindultunk vissza.

Nem tudom hogy, mert észre sem vettem, de Sasuke házában voltunk. Feküdtünk az ágyban, szorosan összebújva, s beszélgettünk. Közben egyfolytában simogatta a hátamat, s a fülembe suttogta, hogy mennyire szeret. Úgy éreztem, hogy nagyon fog hiányozni, de főleg ez az utolsó nap.

Nem akarom őt itt hagyni. Nagyon szeretem, és ő is engem. Nem akarok meghalni, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. Ahhoz túlságosan is szeretem.

- Sasuke figyelj. Én nagyon szeretlek. - mondtam, s közben azon gondolkodtam, hogy mondjam el neki, hogy már csak óráim vannak hátra.

- Igen. Én is szeretlek. - mondta, majd egy lágy csókot adott a számra.

- De... Van még valami, amit el kell mondanom...

- Hallgatlak.

- Szóval... Én meg... meg... - próbáltam kimondani, de valahogy elszorult a torkom, s sírni kezdtem.

- Tudom. - hallom szomorú hangját, s próbált megnyugtatni.

- Ho... honnan? - érdeklődöm, és próbáltam megnyugodni.

- Tsunade elmondta. - mondta, majd ő is sírni kezdett. - De ne aggódj. Soha nem foglak elfelejteni, rendben? - én csak bólogatni tudok - Annyira sajnálom, hogy csak most tudtam elmondani az érzéseimet. Ha régebben elmondtam volna, akkor egy csomót lehettünk volna együtt. - könnyei ráhullnak arcomra.

- Szeretlek. - mondom utoljára, s érzem ahogy szemeim egyre nehezebbek, s nehezebbek. Még utoljára erősen hozzábújok Sasukéhez, s utána már minden elsötétült.

Sasuke érezte, ahogy szerelme többé már nem mozdul, s könnyei mégjobban törtek fel. Egyre erősebben szorította magához Narutot, s csak sírt, és sírt. A két fiúra másnap reggel Kakashi talált rá, aki próbálta nyugtatni Sasukét, de úgy tűnt, semmi esélye sincs. Még azon a héten eltemették Narutot, s Sasuke, ígéretét betartva, soha egy percre sem felejtette el a szőkét. Soha nem tudott továbblépni...

Vélemények